Friss kommentek

Rejtélyes a hullámzó bicikliút története

2008. október 3., 15:25 Módosítva: 2014-06-30 16:06
0
52 hozzászólás

Minap a frissen átadott Megyeri hídon jártunk, és jól meglepődtünk: a hídra felvezető bicikliút burkolata hullámzik. Megpróbáltuk megtudni a kivitelezőtől, hogy mi az oka. Azt a választ kaptuk, hogy szándékosan alakították ki így az út burkolatát, Magyarországon először alkalmazták ezt a módszert, melynek az a célja, hogy kerekes székkel közlekedők számára is biztonságos és az előírásoknak megfelelő legyen, mondta Rapkay Kálmán, a Hídépítő Zrt. igazgatója.

Elmagyarázta, hogy 1-2 méterenként vízszintes részekkel szakították meg a lejtős utat, hogy a kerekes székesek ezeken a szakaszokon megpihenhessenek, illetve hogy elkerüljék a túlzott felgyorsulást. A kialakításnál figyelembe vették az EU-s és a magyar jogszabályok útépítésre vonatkozó előírásait, így a bicikliút minden szabványnak megfelel.

Arra a kérdésre, hogy mi indokolta, hogy a kerekes székesek számára a bicikliutat, és nem a híd déli oldalán vezető, gyalogosoknak kialakított járdát jelölték ki, azt mondta, a KRESZ-ben foglaltak szerint jártak el.

A kerékpárút tábla azt jelzi, hogy „a kétkerekű kerékpárok csak a kerékpárúton közlekedhetnek; a segédmotoros rokkantkocsi, gépi meghajtási kerekes szék, illetőleg a kétkerekű segédmotoros kerékpár lakott területen kívül a kerékpárutat igénybe veheti, ha ezt jelzőtábla nem tiltja. A kétkerekű segédmotoros kerékpár, segédmotoros rokkantkocsi a kerékpárúton legfeljebb 20 km/óra sebességgel közlekedhet. A kerékpárúton más jármű közlekedése tilos” - áll a közúti közlekedés szabályairól szóló törvényben.

Ugyanez a törvény azonban azt is kimondja, hogy "a mozgáskorlátozottak közlekedésére szolgáló, emberi erővel tolt vagy hajtott kerekes szék és a gépi meghajtású kerekes szék - ha sík úton önerejéből 10 km/óra sebességnél gyorsabban haladni nem képes, továbbá a gyermekkocsi és a talicska - azonban nem minősül járműnek. Az ilyen eszközökkel közlekedő személyek gyalogosoknak minősülnek".

Rapkay Kálmán elmondta azt is, hogy ha külön rámpa épült volna a tolószékeseknek, úgy 4-5 méterrel ki kellett volna szélesíteni a töltést, ami nehezítette volna a terület kisajátítását, és jelentősen növelte volna a beruházás költségeit.

52 hozzászólás

Hullámzik a bicikliút a Megyeri hídnál

2008. október 2., 11:11 Módosítva: 2014-06-30 16:06
0
64 hozzászólás

Kedden átadták a Megyeri hidat a forgalomnak, a kerékpárosok vehették először birtokukba, bicikliutat a híd északi oldalán alakítottak ki. Elmentünk kipróbálni.   

A hidat a pesti oldalról megközelítve a Váci út és Fóti út kereszteződésétől egészen a hídig visz a kerékpárút - csak az Árpád út és a Fóti út közötti szakaszon kell átverekedni magunkat. A Váci útról ne felejtsetek a 2-es út mellett vezető bicikliútra fordulni, Dunakeszi felé, ne tévesszen meg senkit a zsákutca tábla se. A híd közelében ismét van egy csel, de ennek se dőljetek be.

A Megyeri híd alatt egy új útszakaszt is építettek a bicikliseknek, legutóbb alig egy hónapja jártunk erre, a most frissen aszfaltozott pár száz méter akkor még nem létezett.

Az első meglepetés akkor ért minket, amikor megláttuk a hídra felvezető bicikliutat: a burkolata hullámzik.

 

A második meglepetés Budán volt: ott ugyanezt tapasztaltuk. A hídon legalább semmi gond nincs az út minőségével. A hullámzó szakaszon többször is átgurultunk, megpróbáltunk rájönni, mi lehet a funkciója, ha egyáltalán van neki. Azt is teszteltük, hogy csak látható vagy érezhető is a hullámvasút. Érezhető.

64 hozzászólás Tovább

100 ezer forintos bírságot is kiszabhatnak

2008. október 1., 13:09 Módosítva: 2014-06-30 16:06
0
121 hozzászólás

Október és november a büntetések hónapja lesz. A rendőrség ellenőrizni fogja a gyalogosokat és a kerékpárosokat, mert a statisztikája szerint egyre több baleset történik a gyalogos átkelőhelyeknél, és a kerékpárosokkal is gyakran van baj.

A fokozott hatósági figyelem most azt hivatott megakadályozni, hogy a gyalogosok a tilos jelzésen, vagy a zebra helyett attól távolabb menjenek át az úttesten. A kerékpáros esetében pedig azt akarják megakadályozni, hogy a bringások a szabálytalanul, vagy ittasan, bedrogozva közlekedjenek. Arra is számítani lehet, hogy a járőrök a kerékpárokra vonatkozó műszaki előírások betartatását is számon kérik majd. Büntetés jár azoknak a kerékpárosoknak és a gyalogosoknak , akik nem viselik a láthatósági mellényt a lakott területen kívül.

A rendőrök az akcióban az esetek súlyosságától függően figyelmeztetést vagy helyszíni bírságot alkalmazhatnak, vagy szabálysértési feljelentést tehetnek. Azt, hogy pontosan melyiket alkalmazzák, attól függ, hogy milyen balesetveszélyes helyzetet okozott a gyalogos. A helyszíni bírság 3 ezer forinttól 20 ezer forintig terjed, a szabálysértési feljelentés szintén pénzbírságot von maga után. Ez kisebb súlyú esetben 30 ezer forint, súlyosabb esetben 100 ezer forint.

 

121 hozzászólás

Elgázoltak és cserbenhagytak egy biciklist

2008. szeptember 29., 13:26 Módosítva: 2014-06-30 16:06
0
54 hozzászólás

Szombaton reggel edzésre indult Sulyok Balázs, 17 éves országúti kerékpárversenyző. A zuglói Öv utca és Egressy út kereszteződésében elgázolta egy autó, a sofőr segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A fiú nem emlékszik pontosan a történtekre, a balesetben megsérült a feje. „Az arcomról lejött a bőr, megsérültek a végtagjaim, de ezek nem súlyosak, a gázolás miatt viszont agyrázkódásom van, az esés után elvesztettem az eszméletemet és emlékezetkiesésem van” – meséli hétfőn, még a kórházban fekve.


Nagyításhoz klikk ide!

Azt mondja, már jobban van, kedden várhatóan haza is engedik, már csak a lába fáj, de egy hét pihenést azért tervez. Ez volt egyébként a második közúti balesete biciklivel, az első esetben a sofőr volt a hibás. Nem tudja elképzelni, hogy most szabálytalanul közlekedett volna, mivel mindig figyel arra, hogy betartsa a KRESZ-t, de pontosan nem tudja felidézni a történteket. „Pedig sisak nélkül soha nem indulok el, most is volt rajtam, de így se úsztam meg sérülés nélkül.”

Arra emlékszem, hogy szerelem fel a biciklire az első kereket, de ez már valószínűleg egy második esés lehetett, legalábbis a sérülésekből erre következtettünk. Az történhetett – mondja -, hogy a gázolás után pár percig feküdtem, majd felkeltem és elindultam hazafelé. Gondolom rosszul lehettem, ezért elestem, ekkor eshetett le az első kerék, aztán már csak arra emlékszem, hogy otthon vagyok. Fogalmam sincs, hogy jutottam el odáig. Utána rémlik a mentőorvos arca és később a röntgen. Azt számoltuk ki, hogy majdnem három óra esett ki az emlékezetemből, meséli.

A gázoló autóból csak annyi rémlik, hogy szürke vagy valamilyen világos színű volt, de mivel a baleset szombat reggel történt, nem nagyon voltak szemtanúk a környéken, így nehéz lesz beazonosítani, ki lehetett a sofőr, mondja Sulyok Balázs. Országúti kerékpárversenyzőként több mint 10 év rója az utakat, gyakorlott biciklis, mostanáig az osztrák RLM Grafenstein színeiben versenyzett, számos bajnokságot tudhat maga mögött a 3000 méteres számban.

Sikerei ellenére most azonban kénytelen volt meghozni egy fontos döntést: abbahagyja a versenyzést. Nem akarok kockáztatni, bármikor szerezhetek újabb fejsérülést, és legközelebb nem biztos, hogy fel fogok kelni a földről, hangzik el a súlyos érv. Sok sérülésem volt már, ilyenkor döbben rá az ember, hogy mekkora veszélynek vagyunk kitéve biciklisként az országúton.”Azt sajnálom, hogy vannak ilyen emberek, mint ez a sofőr. Balesetek előfordulnak, de a cserbenhagyás megmagyarázhatatlan.”

A BRFK kérdésünkre annyit tudott csak mondani az üggyel kapcsolatban, hogy segítségnyújtás elmulasztása bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

Nagy Péter, kerékpárbalesetekben jártas ügyvédünk a cserbenhagyás és a segítségnyújtás elmulasztása közötti különbséget próbálta feltárni, hiszen két teljesen különböző bűncselekményről van szó. A büntető törvénykönyv megköveteli a baleset okozójától, hogy a helyszínen megálljon, és meg is győződjön arról, hogy valaki megsérült-e, kell-e neki segítséget nyújtani, ha ez nem történik meg, akkor beszélünk cserbenhagyásról. Ez tehát tiszta közlekedési bűncselekmény.

A segítségnyújtás elmulasztása azonban ennél súlyosabb, az élet, testi épség és egészség elleni bűncselekmények körébe tartozik, alapesetben is súlyosabban büntetendő, mint a cserbenhagyás. Míg az utóbbi, enyhébb megítélésű cselekmény büntetési tétele egy év szabadságvesztés, a segítségnyújtás elmulasztása miatt két év szabadságvesztés szabható ki, ha a segítség elmulasztása nem okoz halált.

Amennyiben a balesetben valaki megsérült, és a helyszínről a sofőr eltávozik, segítségnyújtás elmulasztása miatt vonják felelősségre, nem cserbenhagyás miatt. Ha csak anyagi kárról beszélünk, akkor cserbenhagyás miatt állapítják meg a bűnösséget.

54 hozzászólás

Bringás híradó

2008. szeptember 24., 20:20 Módosítva: 2014-06-29 10:55
0
0 hozzászólás

CMTV 5., vagyis Perillustris összeállítása az utóbbi időszak biciklis eseményeiről. 

Szólj hozzá!

Bringaemelés minden pirosnál

2008. szeptember 23., 10:43 Módosítva: 2014-06-30 16:06
0
32 hozzászólás

 

Az utca celebje az autómentes napról, és a világ legtöbb bringaemelése egy napon.

32 hozzászólás

Miért nem lehet a Lánchídon biciklizni?

2008. szeptember 22., 20:46 Módosítva: 2014-06-30 16:06
0
32 hozzászólás

Mert a 10 000 biciklis egy igen nagy része próbált meg erre átkelni, a Hősökről végig az Andrássyn, a József Attila utcán, körbe a Roosevelt tér körül, át a Lánchídon és utána a több lehetséges útvonal egyikén a Moszkávra.

Az Andrássy-Bajcsy kereszteződésig semmi gond nem volt, szervezők irányították a forgalmat (a lámpa mellett), de a Lánchíd előtt nagyon feltorlódtak az autók és a biciklisek is. Sok lúd disznót győz alapon persze átjutottak a biciklisek is, de az világosan látszik, hogy ennyi bringásnak a szélső sávban való közlekedés már nem alternatíva.

darthwalk: DSC 3163 Biciklit a rákosoknak

Ennek ellenére nem volt különösebb anyázás, a vonuló tömegből is instruálták páran az alkalmi vagányokat, a végén rendben megérkezett mindenki a Moszkvára ahol karneváli hangulat várta a sokezer biciklist. 

És amúgy miért nem lehet a Lánchídon biciklizni? Mert nincs rajta pedál!

32 hozzászólás

Karnevál a Moszkva téri óra alatt

2008. szeptember 22., 20:17 Módosítva: 2014-06-30 16:06
0
5 hozzászólás

Karneváli hangulat uralkodott a Moszkva téren pár perccel nyolc után, a nap második bicikliemelésekor. Megtelt a tér és a környéke is biciklisekkel, szólt a zene, villogtak a lámpák, és tényleg nagyon sokan voltak.

darthwalk: DSC 3213 Utórengések

5 hozzászólás

A szélső sáv bicikliút lett

2008. szeptember 22., 19:34 Módosítva: 2014-06-30 16:06
0
2 hozzászólás

A lezárt Andrássy út elhagyása után a belevegyültek a forgalomba a biciklisek, a nagykörúton a szélső sávban 20-30 fős csoportokba verődve lehetett folyamatosan haladni, bár csak az autók tempójában. A kereszteződéseknél a szervezők megintették azokat a bringásokat, akik nem tartották be a KRESZ szabályait, jellemzően a kanyarodó sávoknál kellett figyelmeztetés, egyébként fegyelmezettek voltak a forgalom résztvevői.

darthwalk: DSCN0902 1600

2 hozzászólás

Bringaemelés a Hősök terén 18:30-kor!

2008. szeptember 22., 19:04 Módosítva: 2014-06-30 16:06
0
3 hozzászólás

Az emelés után több mint fél óráig áramlottak ki a biciklisek a Hősök teréről az Andrássy úton, de volt aki más irányt választott - az autósok legnagyobb örömére - hogy eljusson a Moszkva térre.

20 000-en biztos belevágtak az esti budapesti forgalomba.

darthwalk: DSC 3123 Emelés


darthwalk: DSC 3120 Emelés

3 hozzászólás

Zsong a belváros

2008. szeptember 22., 18:39 Módosítva: 2014-06-30 16:06
0
0 hozzászólás

Percek múlva bicikliemelés a Hősök terén, de még mindig nagyobb csoportok tartanak a helyszínre. Úgy tűnik, a rendhagyó Critical Mass is vonzó a városi biciklisiknek, rengetegen vannak. Az Andrássy út egyik mellékutcájából csak folyamatos zsongást hallani, az autók zaja viszont nagyon távol van.

Szólj hozzá!

Magaslesről is vonulnak

2008. szeptember 22., 18:29 Módosítva: 2014-06-30 16:06
0
1 hozzászólás

Valószínűleg először a tavaszi Critical Mass fotókiállításán lehetett látni azt a magas bringát, ami fél év alatt divattá nőtte ki magát, ma már többet is láttunk útban a Hősök tere felé. Azt hallottuk, vadászok használják, hogy a növényzet fölött ellássanak. Aki úgy érzi, jó az egyensúlyérzéke, máris lecserélheti erre autóját.   

darthwalk: SL270243 cut

1 hozzászólás

Népünnepély az Andrássy úton

2008. szeptember 22., 17:33 Módosítva: 2014-06-30 16:06
0
1 hozzászólás

A reggel még kietlen Andrássy út késő délutánra játszótérré alakult, irodisták szellőzették a fejüket munka után, kismamák tologattak babakocsit, és egyre többen tartottak biciklin a Hősök tere felé. A keresztutcáknál rendőrök vigyáznak, hogy autó ne hajtson be az Andrássy útra, a környéken ugyan van forgalom, de nem láttunk torlódást.

1 hozzászólás

Az Autómentes nap képei

2008. szeptember 22., 16:10 Módosítva: 2014-06-30 16:06
0
26 hozzászólás

Bolyongunk a városban és amint időnk engedi, válogatunk az eddig beérkezett képekből néhányat.

Az összes képet itt böngészhetitek:

A válogatott képekből ízelítő itt és a tovább után!

darthwalk: DSC 3227 Lassan szétszélednek az emberek

Moszkva tér, bringaemelés után. A zene még szól de már túl vagyunk a lényegen.

darthwalk: DSC 3164 Clark Ádám tér

Át a Lánchídon, majd keresztül az Alagúton.

matte: P1080805

 

Zongorán kísértek minket.

darthwalk: DSC 3123 Emelés

Bringaemelés a Hősökön, 18:30!

darthwalk: DSC 3090 Vonul

 Gyűlik a tömeg, sok a bringás az Andrássyn

Hamvas Bálint: cm02

Reggeli bringások az Andrássyn.

Hamvas Bálint: cm01

Limuzin.

scherer: Fotó .Scherer 006

Hungária körút

26 hozzászólás Tovább

A leghaszontalanabb & a leghasznosabb

2008. szeptember 22., 15:23 Módosítva: 2014-06-30 16:06
0
4 hozzászólás

Két bringa került a látóterünkbe az autómentes napon. Az egyik tiszta luxus, egy limuzin, a másik egy haszonjármű, egy taxi. Arra tippelünk, hogy a riksák szélesbb körben fognak elterjedni, de a limuziné a szépségdíj.

4 hozzászólás

Ma se mutattak példát a politikusok

2008. szeptember 22., 13:25 Módosítva: 2014-06-30 16:06
0
2 hozzászólás

Hirtelen ötlettől vezérelve az autómentes nap alkalmából tettünk egy kis kitérőt a fehér ház és a Parlament bicikliparkolóihoz, de már a kormányőrök is nevetve fogadták kérdésünket: többen jöttek-e ma biciklivel dolgozni, mint általában.

A képviselői irodaháznál összesen hat bicikli parkolt, a Parlamentnél három, azaz az országgyűlési képviselők és stábjaik közül kilenc ember kerékpározott ma reggel, az autóparkolók pedig a szokásos képet mutatták, tömve voltak. Az SZDSZ legalább határozati javaslatot fogalmazott meg, és beszélni akar a témáról, az eredményeket kíváncsian várjuk.

Addig is nézzétek meg, mit láttunk ma a politikusok munkahelyének bicikliparkolóiban.

A fehér háznál:

 

A Parlamentnél:

2 hozzászólás

A régi bringás határozati végrehajtást javasol

2008. szeptember 22., 13:04 Módosítva: 2014-06-30 16:06
0
1 hozzászólás

A liberálisok nem akarják elveszteni bringás kapcsolataikat. Az Autómentes Világnapon a párt nehéz időszaka ellenére az SZDSZ termékeny javaslattal állt elő. A párt parlamenti határozatot és ötpárti egyeztetést kezdeményez a fővárosi kerékpározás fejlesztéséért.

Kóka János, közismert biciklista, közleményében azt állította, hogy a meghozandó határozat eredményeként több, megfelelő minőségű kerékpáros létesítmény jöhet létre és biztonságosabbá válhat a kerékpáros közlekedés. Ezen kívül szeretnék kötelezni a kormányt a kerékpáros turizmus fejlesztésére és a tervezett kerékpárút-fejlesztések garantált végrehajtására. Kóka János kitért arra, hogy a pazarló, mozgáshiánnyal járó motorizációval szemben a kerékpározás egészséges, takarékos, praktikus, környezetbarát, ráadásul a tradicionális vidéki és a modern, városi európai életstílus elválaszthatatlan része.

1 hozzászólás

Nem több a biciklis az utakon

2008. szeptember 22., 12:37 Módosítva: 2014-06-30 16:06
0
0 hozzászólás

Az autómentes napot feltehetően sokan komolyan vették, legalábbis a dugókörképünk ezt mutatta, de feltűnő volt az is, hogy alig lehet látni bicikliseket az utakon. Nem reprezentatív felmérésünkből (spontán megállítottunk bicikliseket) az derült ki, hogy az indult el ma biciklivel, aki amúgy is azzal jár, az autómentes nap miatt a megkérdezettek közül senki nem porolta le a sufniban tárolt kerékpárját.

Délutánig, estig persze változhat a helyzet, hiszen még munkaidő van. Az Andrássy úton azért láttunk bicikliző családokat, és egy középkorúakból álló külföldi turistacsoportot is, akik elegánsan tekertek sárga egyenbiciklijükön.

Az alábbi képeket olvasóink készítették az autómentes napon. Fotózz te is, és töltsd fel az Indafotóra!

Szólj hozzá!

Csapda a Bajza-Benczúr sarkon

2008. szeptember 22., 12:19 Módosítva: 2014-06-30 16:06
0
1 hozzászólás

Ugyan elmaradtak városszerte az óriásdugók, de az Andrássy út környékén nem kellemes az autózás. sokan valószínűleg nem tudták, hogy az autómentes nap miatt teljes hosszában lezárták az Andrássyt, amit így csak nagykörúton és az Izabella utcán lehet csak keresztezni.

 

A reggeli csúcsforgalom után nem láttunk nagyobb fennakadásokat, kivéve a Bajza utcánál. Aki a Damjanich utca felől próbálna autóval átjutni az Andrássyn, csak a lezárást jelző táblánál értesül az elterelésről, így kénytelen a Benczúr utcán keresztül menekülni. Ott azonban az addig kétsávos út egy sávra szűkül, csak lépésben lehet haladni.

 

Ideges sofőrökkel nem nagyon találkoztunk, bár egy forgalomirányításra kirendelt biztonsági őr azt mesélte, hogy korán reggel a Kodály köröndnél egy sofőr kiszállt az autójából, tajtékozva letépte a rendőrségi szalagot, ami a lezárást hivatott jelölni, és üvöltve magyarázta, hogy nem tud eljutni a munkahelyére.

1 hozzászólás

A bicikli a megoldás

2008. szeptember 21., 20:32 Módosítva: 2014-06-30 16:06
0
220 hozzászólás

Az autómentes napon a megszokottnál nagyobb dugók lehetnek a városban, aki teheti, jobban jár, ha hétfőn BKV-val vagy biciklivel közlekedik, az Andrássy út ugyanis egész nap le lesz zárva, este pedig a város több pontján lehet torlódásra számítani a rendhagyó Critical Mass rendezvényei miatt.

Fél 7-kor a Hősök terén, 8-kor a Moszkva téren lesz kerékpáros demonstráció, a két helyszín között pedig nem a megszokott felvonulás lesz útlezárással és rendőri biztosítással, a bringások várhatóan kisebb-nagyobb csoportokba verődve közlekednek majd.

Az alábbi térképen bejelöltünk néhány útvonalat, ahol sok biciklisre lehet számítani este. Reméljük persze, hogy egész nap tele lesznek az utak azokkal, akik vagy amúgy is kerékpárral járnak, vagy az autómentes nap tiszteletére döntenek hétfőn a biciklizés mellett.


Nagyításhoz klikk ide!

Osszátok meg velünk tapasztalataitokat, kommentezzetek vagy írjátok meg a v2006 kukac mail.index.hu-ra, amit érdekesnek tartotok, és fényképezővel vagy mobillal fotózzátok le mindezt.

220 hozzászólás

Gonosz támadás a Critical Mass ellen

2008. szeptember 19., 12:25 Módosítva: 2014-06-29 10:55
0
5 hozzászólás

Gyanútlanul klikkeltünk egyet a jó öreg criticalmass.hu-ra, ahogy a napokban rajtunk kívül nyilvánvalóan nagyon sokan ezt teszik, hiszen nyakunkon a rendhagyó Critical Mass. Most azonban meglepődtünk, az alábbi látvány fogadott minket.

 

A hekkelt címlapról egyetlen linket lehetett elérni.

Megkérdeztük gyorsan az illetékeseket, hátha csak valami tréfa, ami nekünk nem esett le, de kiderült, tényleg hekkelésről van szó. Egyelőre nem tudni, ki és miért csinálta, és az illetékesek sem értik, miért azt az egy linket lehetett elérni a hekkelt nyitóoldalról, de végül sikerült a támadást visszaverniük.

 

Update:

Kiderült az igazság, a hekkelés nem is volt hekkelés, csak jól megviccelték az olvasókat.  

„Az egész csak vicc volt, péntek reggeli móka, mi magunk csináltuk, magunk és mások szórakoztatására. S mivel egyébként is voltak halaszthatatlan karbantartási munkálatok, melyeket el kellett végezni, szerettük volna egyedivé tenni a pár órás szerver leállítást.”

5 hozzászólás

Utolsó figyelmeztetés: Hagyd otthon az autódat és legyél képriporter!

2008. szeptember 19., 12:05 Módosítva: 2014-06-29 10:55
0
2 hozzászólás

Ne felejtsétek, hétfőn Critical Mass, esőtől, hidegtől függetlenül rendhagyó vonulás az utakon. Kíváncsian várjuk az eseményeket, egyrészt, hogy komolyan veszik-e a városlakók az autómentes nap üzenetét, és aki teheti, otthon hagyja-e az autóját, illetve hogy miként zajlik majd útlezárások és rendőri biztosítás nélkül a Critical Mass.  

Szeretnénk, ha ti is felszerelkeznétek fényképezővel, mobillal, és küldenétek nekünk képeket arról, amit a városban tapasztaltok. Óriásdugók, dudáló autósok, cikázó biciklisek, döbbent gyalogosok, mindent, amit érdekesnek találtok, örökítsetek meg, és küldjétek el nekünk MMS-ben, vagy ha meg tudjátok oldani közben vagy utána, töltsétek fel az Indafotóra.  

Ha MMS-ben akartok tudósítani, küldjétek a képeket a 17654-es számra, és írjátok bele az MMS-be az automentes2008 szöveget (fontos, hogy ne használjatok ékezeteket), ez lesz majd a címke, amivel fotóitokkal automatikusan bekerültök a Kerékagy Indexen megjelenő beszámolójába. A képek emellett láthatóak lesznek az Indageón is, így ha a helyszínről azonnal elkülditek őket, pontosan beazonosítható lesz, hol készítettétek.  

Aki eddig még nem tette, az regisztráljon az Indafotón, a rendszer csak érvényes regisztrációval működik. Azt is tudnotok kell, hogy egy kép beküldése MMS-ben nettó 65 forintba kerül függetlenül attól, melyik szolgáltatónál vagytok. Természetesen ha számítógépen töltötök fel képeket, annak nincs külön költsége, ebben az esetben használjátok ezt a linket, így még címkéznetek se kell, a képek mennek egyenesen a tudósításba.

2 hozzászólás

A városokban is fokozható a biciklizés élménye

2008. szeptember 18., 09:18 Módosítva: 2014-06-29 10:55
0
102 hozzászólás

Érdekes cikket írt a városi kerékpározásról John Puchner professzor, aki több mint 10 éve kutat és publikál a bicikli városi közlekedésben elfoglalt helyéről, most a tudományos formulák helyett magazinosabb stílusban elmélkedik arról, hogy mitől lesz egy város barátságosabb a biciklisek számára.  

Puchner professzor Európa néhány országát említi pozitív példaként: Belgiumban és Németországban 10 százalékos a biciklis közlekedés aránya, Dániában 20 százalék, Hollandiában 30. Kiemeli, hogy ezekben az országokban hasonló arányban választják a kerékpárt a nők és a férfiak, akárcsak az idősek és a fiatalok. Kanada és az Egyesült Államok ugyanakkor nem a biciklisekről híres, ott a közlekedés mindössze egy százalékát teszik ki a kerékpározók, jellemzően ők is fiatal férfiak.    

A népszerűsítéshez kényelmessé és biztonságossá kell tenni a biciklizést, Puchner szerint ennek két alapfeltétele van: a nagy forgalmú utaknál és kereszteződéseknél is biztonságos megoldásokat kell teremteni a bicikliseknek, emellett lakott területeken csillapítani kell az autós forgalmat. A stresszmentes útvonalak kialakításával válik a bicikli közlekedési eszközzé, hiszen ha csak parkokban vagy a város környékén lehet kerékpározni, úgy marad szabadidős tevékenység.  

Kiemeli, bár ebben az írásban ezt nem részletezi, hogy a kerékpárosok arányának növeléséhez szükség van még bicikliparkolókra, a közösségi közlekedéssel való kombinálhatóságra, KRESZ-oktatásra és az elmélet begyakorlására – ez pedig vonatkozik az autósokra is -, illetve a kerékpározást reklámozó akciókra, hogy minél szélesebb társadalmi támogatás álljon mögötte.  

A motivációt egyébként úgy is lehet növelni, hogy az autós közlekedést drágábbá, kényelmetlenebbé, akár szükségtelenné teszik. Ehhez adókat kell emelni, melyek az autótulajdonosokat sújtják, azaz költségessé teszik az autóhasználatot és a parkolást. A nálunk is gyakran vitatott kérdésről, hogy lehessen-e autók számára egyirányú utcákba mindkét irányból behajtani biciklivel, Puchner úgy vélekedik, hogy ezzel még jobban ki lehet hangsúlyozni a biciklisek remek alkalmazkodóképességét.  

A nagy forgalmú kereszteződéseket pedig a német, dán és holland mérnökök tapasztalatai alapján úgy tenné biztonságossá a biciklisek számára, hogy  

102 hozzászólás

Bringalánc a budai Duna-parton

2008. szeptember 17., 11:47 Módosítva: 2014-06-30 16:06
0
40 hozzászólás

Szerdán este 6-kor Budapesten a Lánchíd és a Batthyány tér között kerékpáros demonstrációt tart a Critical Mass. A résztvevők biciklis élőláncot alkotnak, hogy így hívják fel a figyelmet a járdán vezetett kerékpárutak veszélyeire. A Bringalánc nevű rendezvényt bicikliemelés zárja.  

A demonstráció egyben bemelegítés is a hétfői autómentes naphoz, hogy a rendhagyó Critical Mass híre minél több autóshoz eljusson, és így el lehessen kerülni a forgalmi káoszt.

40 hozzászólás

Színes vonalakat gányoltak a bicikliútra

2008. szeptember 15., 11:20 Módosítva: 2014-06-30 16:06
0
21 hozzászólás

Végzik az utolsó simításokat az Alkotmány utcai bicikliúton, egy olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy az Alkotmány utca és a Bajcsy Zsilinszky út sarkán a közelmúltban felfestettek egy zebrát. Az ötlet egyébként hasznosnak tűnik: a gyalogosok így könnyebben észreveszik, hogy figyelni kell a járdán vezetett bicikliúton haladókra.

Annak tehát örülhetünk, hogy biztonságosabbá, kényelmesebbé teszik a közlekedést a gyalogosok és a bringások számára is, ha már amúgy a járdán kell tekerni.

Az azonban elgondolkoztató, hogy ha már megvalósítanak egy jó ötletet, miért kell összegányolni. A zebra fehér csíkjait simán ráfestették a díszburkolatra, a sárga vonal felfestését viszont más elvek vezérelhették. Kihagyták a díszköveket és valamiért a bordó burkolat formáját sem sikerült követni. A kopott oszlopokat pedig talán említeni sem érdemes. A képen viszont látható az is, hogy a gyalogosok nem a bicikliúton állva várják a zöldet.

21 hozzászólás

Kakaós csigát oszt a miniszter

2008. szeptember 6., 14:28 Módosítva: 2014-06-30 16:06
0
11 hozzászólás

Bio kakaós csigával, almával és ásványvízzel várja a zöldtárca a Batthyány téren, a Duna-parti kerékpárút mellett a munkába biciklizőket hétfőn reggel, írta közleményében a KvVM. Szabó Imre környezetvédelmi miniszter itt hirdeti meg a Bringázz a munkába! Hadd lássa a főnök, hogy hajtasz! nevű akció őszi fordulóját.  

A programhoz itt lehet csatlakozni 2-5 fős csapatokkal. Annyit kell csak vállalni, hogy majdnem egy hónapon belül mindenki legalább hétszer biciklivel megy dolgozni.

Update: A hétfői reggelizést a szakadó eső miatt a minisztérium későbbre halasztotta.

Update2: Megvan az esőnap! Akinek még mindig van kedve, szerdán (szeptember 10.) kakaós csigát reggelizhet Szabó Imrével. A program, a helyszín és a menü tehát változatlan.

11 hozzászólás

Alakul a Critical Mass programja

2008. szeptember 5., 15:53 Módosítva: 2014-06-30 16:06
0
62 hozzászólás

Ahogy már írtunk róla, az őszi Critical Mass másként zajlik majd, mint az eddigiek, nem lesz rendőri biztosítás és utakat sem zárnak le. Az egyetlen kivétel az Andrássy út, de oda sem a Critical Mass, hanem az Európai Autómentes Nap miatt nem lehet majd autóval behajtani.  

A szeptember 22-re tervezett programról is megjelentek már részletek: fél 7-kor a Hősök terén, 8-kor a Moszkva téren tartanak demonstrációkat a biciklibarát fővárosért – ezeken a helyszíneken lesz a bringaemelés is.  

A szervezők arra számítanak, hogy a nagy létszámú biciklis majd csoportokat alkotva szabadon közlekedik a városban. Ennek ellenére rengeteg még a szervezési feladat, amihez segítséget várnak.

Az Európai Mobilitási Héten (szeptember 16-22.) azért is megéri biciklizni, mert a MÁV-Start ingyen szállítja a bicikliket az erre alkalmas járatain. Arra kell csak odafigyelni, hogy felszállás előtt senki ne felejtse megvenni a díjmentes kerékpárjegyet. 

62 hozzászólás

Sisak és a gyerekhalál-statisztika

2008. szeptember 4., 11:37 Módosítva: 2014-06-30 16:06
0
15 hozzászólás

Most, hogy a KRESZ-módosítás is bevezetné a bringás gyerekek kötelező sisakviselését, a nemzeti hírügynökség talált egy helyi statisztikát a tengerentúlról.

 
A kanadai Ontario törvényhozása már 1995 októberében elfogadta a maga sisaktörvényét, amely 18 éves korig kötelezően bevezette a sisakviseletet. A hatás felméréséhez egy egész kutatócsoport állt össze. A rendőrségi nyilvántartás elemzése pozitív eredménnyel járt, mert kiderült, hogy évi 13-ról évi 6-ra csökkent a halálos balesetek száma a gyerekek körében.
 
A kötelezően nem védett felnőtteknél viszont nem következett be változás.
 
15 hozzászólás

Kicsit odaadják a híd felét

2008. szeptember 1., 14:35 Módosítva: 2014-06-30 16:06
0
1 hozzászólás

Vicces, de nyílt napot tart Colbert híd, ami végül a kevéssé önirónikus Megyeri híd névre hallgat majd. Ebből az alkalomból a szerencsések szeptember 13.-án ide-oda birngázhatnak majd az északi oldalán. Két órán keresztül.

A Kerékagy megpróbált már nyílttá tenni más napokat is, de ez eddig nem sikerült.

Képaláírás
1 hozzászólás

A vidéki ötvenesek verik a fővárosi fiatalokat

2008. augusztus 29., 13:47 Módosítva: 2014-06-27 16:20
0
6 hozzászólás

A vidékiek majdnem fele hetente többször biciklizik függetlenül az időjárástól, a budapestieknek csak öt százaléka, derül ki a Medián felméréséből. A fővárosiak 48 százaléka csak jó időben és hétvégén ül kerékpárra, vidéken ez az arány nagyban eltér: a városokban 21 százalék a hobbi biciklisek aránya, a községekben 13.

Arra a kérdésre, hogy mikor biciklizett utoljára, a megkérdezettek negyede válaszolta, hogy az előző nap, 49 százalék az utóbbi egy évben ült biciklin, 23 százalék pedig egyáltalán nem tud biciklizni.

A legelszántabb az ötvenes éveiben járó korosztály, 57 százalékuk az időjárástól függetlenül, hetente biciklizik, de még a 60 fölöttieknek is a 44 százaléka tekinti közlekedési eszköznek kerékpárját. Meglepő adat, hogy a fiataloknál ez az arány lényegesen alacsonyabb, a 30 évesnél fiatalabbak 36 százaléka, a harmincasoknak pedig 27 százaléka választja a biciklizést hetente többször, függetlenül az időjárástól.

A magasabb jövedelmi kategóriába tartozók jellemzően kevesebbet bicikliznek, hasonló az arány az iskolai képzettség szempontjából is. A 8 általánost végzettek 53 százaléka közlekedik kerékpárral, az egyetemi diplomával rendelkezőknek csak a 19 százaléka.

Az összes válaszadó 39 százaléka tehát rendszeresen, akár hidegebb időben és esőben is biciklizik, a Medián szerint ők jellemzően nem az ökotudatos, budapesti, értelmiségi fiatalok közül kerülnek ki, hanem éppen ellenkezőleg: vidéken élnek, 50 felettiek, kevésbé iskolázottak és inkább (54 százalék) közlekedési eszköznek tekintik a kerékpárt.

A magyarok 21 százaléka tartozik a hétvégi hobbikerékpárosok csoportjába, ők jellemzően fővárosiak, a képzettebbek és a legmagasabb jövedelemmel rendelkeznek, közülük 71 százalék a biciklizést szórakozásnak tekinti. A válaszadók kétharmada településen belül használja kerékpárját, főleg vásárolni járnak vele (49 százalék) munkába csak 26 százalék indul biciklivel. Esti programhoz a válaszadók ötöde használja biciklijét.

A bringások fele (49 százalék) nem is figyeli, milyen az időjárás, mindenképpen biciklire ül, ötödük (21 százalék) csak ha nem esik az eső, harmaduk (30 százalék) azonban kizárólag akkor, ha meleg és száraz az idő. A budapestiek 45 százaléka ezzel szemben főként a tömegközlekedést választja, 19 százalékuk autózik, és csak pár százalék ül biciklire. A vidékieknek csak az ötöde használ tömegközlekedést, és hasonló azoknak a száma, akik autóznak, a biciklit ebben a csoportban viszont többen választják.

Országosan az arány már sokkal kiegyensúlyozottabbnak tűnik: 21 százalék autó, 26 százalék tömegközlekedés, 18 százalék bicikli, 35 százalék pedig gyalog. Alapvető különbség, hogy míg egy fővárosi bringás egy átlagos napon közel nyolc (7,7) kilométert teker, a vidéki városiak öt (4,9), a falusiak pedig körülbelül négy (4,3) kilométert tesznek meg egy nap.

A magyar háztartások kétharmadában van átlagosan két bicikli, de 77 százalékukban legalább egyet birtokolnak, a fővárosban azonban ez az arány csak 46 százalék. A válaszadók 42 százalékának mountainbike-ja, 41 százalékának hagyományos, váltó nélküli biciklije van.

A felmérést a HVG számára augusztus 1-je és 5-e között készítette a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet az ország felnőtt népességét reprezentáló 1200 fő személyes megkérdezésével. A minta kisebb torzulásait a KSH adatait felhasználva matematikai eljárással, úgynevezett súlyozással korrigálták, és így a minta jól tükrözi a szavazókorú lakosság településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételét.

6 hozzászólás