Fontosabb részletek

Percről percre A terrortámadás értelmi szerzője a helyszínen nézte meg a pusztítást

A német rendőrség is keresi Salah Abdeslamot, miután olyan információkat kaptak, hogy a keresett párizsi támadó esetleg Németország északi részén rejtőzhet.
Bombariadó miatt részlegesen leállt több metróvonal Párizsban, a République teret egy időre kiürítették, de nem találtak semmit.
Házkutatást tartottak egy szalafista imámnál is, akit toulouse-i dzsihadistákkal hoztak kapcsolatba.
A repterekről ismert fémdetektoros biztonsági kapukat tesznek Párizsban és Lille-ben a vasútállomásokra a Belgiumba tartó szupergyors Thalys vonatokhoz.
Két pokolgép robbant egy egyiptomi szállodánál, legalább öten meghaltak, tizenketten megsebesültek. Az Iszlám Állam vállalta a merényletet.
Egy detonátor nélküli robbanóövet találhattak Párizs egyik elővárosában, a hatóságok vizsgálják, hogy köze lehetett-e a párizsi merényletekhez.
Térkép, Galéria, Videó
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Obama azt mondta, hiba lenne amerikai katonákat küldeni egy szárazföldi háborúba. „Az egyetlen célom, hogy véget vessek a szenvedésnek és közben az amerikaiakat biztonságban tudjam" – mondta. Viszont azt mondta, nem fog csak politikai célból, sem pedig azért lépéseket tenni, hogy Amerika keménynek tűnjön.

  • "Kedves Barátaink,

    Nem lehet szavakkal kifejezni a szomorúságunkat. Együtt érzünk az áldozatokkal, a sérültekkel és mindannyiuk családtagjaival. Sokan gyülekeztek a helyszínen, de a rendőrség még dolgozik. Azonnal értesíteni fogunk benneteket, amint lehetőség adódik arra, hogy a klub elé gyertek. Köszönjük a támogatásotokat" - írják arról a helyszínről, ahol 89-en haltak meg pénteken.

  • Obama azt mondta, hogy katonai szempontból felgyorsítják az eddigi lépéseket, például további különleges erők bevetését is engedélyezte. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy időbe telik majd, amíg végül működni fog a stratégiájuk.

    Azt mondta, hogy a helyi szinten kell előrelépéseket elérni. Szerinte könnyedén behatolhatna az amerikai hadsereg Moszulba, Rakkába vagy Ramádiba is, de ez csak átmeneti megoldás lenne. Ha odavinnének 50 ezer katonát Szíriába, mit tennének akkor, ha Jemenből, vagy pedig Líbiából indulnak ki támadások, tette fel a kérdést. Szerinte a legfontosabb, hogy meg kell erősíteni a szíriai, az iraki és a kurd erőket, és egyre több szövetségest próbálnak szerezni a stratégiájuk mellé.

  • „Együtt nézünk szembe ezzel a fenyegetéssel" – mondta Barack Obama amerikai elnök a G20-csúcs után tartott sajtótájékoztatóján. Szerinte előrelépések történtek az Iszlám Állam elleni harcban, és felszólított más országokat is, hogy tegyenek többet a szíriai nép megsegítéséhez. A menekültekről azt mondta, hogy a közös értékeink elárulása lenne, ha „az arcukba csapnánk az ajtót". Obama azt is bejelentette, hogy új együttműködés lesz az amerikai és a francia titkos szolgálatok között.

  • Párizsban több középületet kiürítettek, köztük a párizsi rendőr-főkapitányságot és a Legfelsőbb Bíróságot. Kiderült, hogy téves riasztásról volt szó – tudta meg a dán TV2.

  • A belga ügyészségi hivatal közleménye szerint két személyt vádolnak "terrorizmussal és terrorista csoportban való részvétellel", írja a BBC. Rajtuk kívül még öt személyt vettek őrizetbe, de őket elengedték, köztük az egyik öngyilkos merénylő testvérét is.

  • Csehországban is járt a merényletekkel összefüggésbe hozott egyik személy

    A cseh miniszterelnök bejelentette: a hatóságok kiszélesítik a cseh-szlovák határ megfigyelését.  

  • Letartóztattak egy algériai menedékkérőt Németországban. A 39 éves férfi többeket figyelmeztetett a múlt héten arra, hogy Párizsban egy terrortámadás készül – tudta meg az AP.

    Két szír migráns jelezte az arnsbergi rendőröknek, hogy a táborban egy algériai férfi egy párizsi támadásról beszélt. A hatóságok egyelőre vizsgálják, hogy milyen kapcsolatban lehetett a merénylet elkövetőivel.

  • cikkünk a témában:

    A CIA felkészülten várja, ha az Iszlám Állam terrortámadásra készülne az Egyesült Államok területén

    Nemcsak az USA-t, az összes Szíriát bombázó országot megfenyegetett a terrorszervezet. A pénteki párizsihoz hasonló merényleteket ígérnek.

  • A BBC újságírója, Gavin Lee számolt be a Twitterén Grégoire Philonenko esetéről, aki a Bataclanban bulizott, és azért élte túl a támadást, mert művégtagja van.

    Halottnak tettette magát, és az egyik támadó megrúgdosta a lábát, hogy lássa, valóban él-e. Éppen azt a lábát ütötte meg, amelyik nem valódi, így mozgás nélkül átvészelte a próbálkozást. Lee azt írja, hogy a támadók minden harmadik emberre rálőttek, akik a földön feküdtek, többek között a Philonenko mellett fekvő embert is megölték.

  • A Magyar Honvédség megerősítette objektumainak védelmét, valamint rendészszolgálatával fokozta jelenlétét az ország különböző pontjain, így Debrecenben is – írja a Haon.hu.

    Az intézkedéseke idejére a honvédség kéri a lakosság közreműködését és megértését az esetleges kényelmetlenségekért.

  • Találtak még egy Ahmad Almuhammadot

    A szerb-macedón határnál vették őrizetbe, ugyanolyan az útlevele, mint amit a párizsi merénylet helyén találtak.

  • Egy fotó a kerekasztalról, ahol Barack Obama amerikai elnök az Egyesült Királyság, Németország, Olaszország vezetőivel és a francia külügyminiszterrel tárgyal a terrorfenyegetettségről.

  • Azonnal be kell fejezni a menekültek fogadását

    – jelentette ki a szélső jobboldali Nemzeti Front párt elnöke,  Marine Le Pen hétfőn a francia nemzetgyűlésben.

    Le Pen szerint ez már nem elővigyázatosság, hanem racionalitás.

  • Véget ért a legújabb rendőri akció Brüsszel Molenbeek-Saint-Jean nevű kerületében, a műveletben senkit sem tartóztattak le - közölte a belga szövetségi ügyészség. Délelőtt a hatóságok egy embert őrizetbe vettek, s az a hír is felröppent, hogy a pénteki párizsi vérengzéssel összefüggésben körözött Salah Abdeslamot is elfogták, de a belga ügyészség ezt később cáfolta. Azt viszont elismerte a vádhatóság, hogy a molenbeeki művelet célja Abdeslam kézre kerítése volt.

  • Hétfőn délelőtt a belga állampolgár Abdelhamid Abaaoud-t nevezték meg a francia hatóságok a párizsi vérengzések kitervelőjeként. Kora délután azonban a belga ügyészség a Reuters hírügynökségnek azt mondta, hogy ez az információ "ellenőrizetlen pletykákon alapul".

    A 27 éves, marokkói származású belga férfit idén több terrorcselekményért is felelőssé tették. Itt olvashatja a róla szóló cikkünket.

  • Orbán szerint fontos kérdés a terrorcselekményekkel kapcsolatban, hogy egyszeri baleset vagy rendszerszintű hiba történt-e. Orbán szerint az utóbbi. Az európai értelmiség ugyanis szerinte az ideológiát hozta be a pragmatizmus helyére, és így elhatalmasodott az öngyilkos hajlam.

    Hiszen Szíriában, Afganisztánban és Irakban az európaiak háborúznak, majd pedig onnan behozzuk az embereket ellenőrizetlenül, ami "torz gondolkodásra vall". Orbán szerint más politikára van szükség, különben "az öngyilkos értelmiségi hajlamok" eluralkodnak rajtunk.

    Az európai értelmiség őrületeiből lett a fajelmélet és a sztálinizmus is. "Most a nemzetállamok kikapcsolása az aktuális őrült, és hasonlóan veszélyes ötlet, mint a nemzetiszocializmus vagy a kommunizmus voltak" - mondta Orbán Viktor. 

  • Orbán Tóbiás József beszédéből azt a mondatot emeli ki, hogy "a terrorizmusért a terroristák felelősek". A kormányfő egyet is ért ezzel, de hozzáteszi, hogy a saját védelmünkért viszont mi magunk vagyunk a felelősek. Orbán hangsúlyozza, hogy a bevándorlók ma "nem bejönnek, hanem járműveket küldünk értük". Vagyis fel kell tennünk a kérdést, hogy az európai vezetők megtettek-e mindent az európai emberek biztonságáért.

  • A Brüsszelben letartóztatott hét gyanúsított közül öt főt szabadon engedtek, mondta az AFP-nek egy belga ügyész. Köztük van az egyik öngyilkos merénylő, a magát a Comptoir Voltaire kávézónál felrobbantó Ibrahim Abdeslam testvére, Mohammed is.

    Az ügyészségi hivatal szóvivője azt mondta, hogy Mohammed Abdeslamot semmivel nem gyanúsítják.

    A testvérpárnak viszont van egy harmadik fiútestvére, Szalah, akit a francia rendőrség köröz, mert azzal gyanúsítják, hogy ő bérelte az autót, amivel a Bataclan támadói utaztak. Az ügyészségi hivatal azt is mondta az AFP-nek, hogy a jelenlegi brüsszeli hajsza a harmadik testvér, Szalah után folyik.

  • Orbán a Jobbik vezetőjét azzal nyugtatja, hogy fellép a kormány a kvóta és a visszatoloncolás ellen is.

    Amíg levegőt tud venni a kormány, addig sem kvóta, sem visszatoloncolás nem lesz.

  • Orbán Viktor reagálhat röviden a frakcióvezetők felszólalásaira. Előre jelzi, hogy a gyász "mértéktartásra inti". 

    Orbán nem vitatja, hogy együtt kell működni a titkosszolgálatoknak, de szerinte nem az okozta most a bajt, hogy nem működtek együtt. "Nem volt olyan titkosszolgálati vezető, rendőrfőnök, aki ne azt mondta volna, hogy terrorveszély van". Orbán szerint látható volt, hogy szükségszerűen bekövetkezik egy ilyen terrorcselekmény, a kérdés csak az volt, hogy hol és mikor.

    Orbánnak megütötte a fülét Schiffer Andrásnak az a megjegyzése, hogy Magyarország nem tett meg mindent, és felelős a történtekért. Szerinte viszont a   magyar kormány  az egyetlen volt, amely komolyan vette a veszélyt.

    amikor egyetlen országként időben cselekedtünk, akkor már ne gyűlöljük magunkat! Micsoda reflex ez? Miért gyűlöljük ennyire saját magunkat? 

  • Teljesen csendben próbáltunk feküdni, mert a legkisebb zajra is kivégeztek négy embert

    – nyilatkozta Mariesha Payne, aki túlélte a péntek esti támadást a Bataclan klubban. Payne azt mondta, hogy egy kis bűntudata van mert ő túlélte a merényletet.

    Ez az utolsó dolog, amiről azt hiszed, hogy megtörténhet veled, amikor elmész egy koncertre

    – tette hozzá a túlélő.

  • Kósa Lajos szerint az eseményekből egyértelműen következik, hogy nem megoldás a kvóta, és csak a státusszal rendelkező politikai menekülteket szabad beengedni az EU-ba. Kósa szerint a kvótával a terrorizmust exportálják a különböző tagállamokba.

    Hány száz embernek kell még meghalni ahhoz, hogy ezen változtassanak?

  • a főleg bevándorlók által lakott Molenbeek kerületben, ahol talán Szalah Abdeslam rejtőzik. A gyors behatolás pár perc alatt véget is ért, kíváncsian várjuk, kit sikerült elkapni...

  • Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője azt mondja, hogy a részvét kinyilvánítása után nem szabad tovább köntörfalazni, nyíltan kell beszélni. Kósa nyíltan meg is mondja, hogy például azt a Görögországot, amely nem tartja be a szabályokat, nem regisztrálja, nem állítja meg a menekülteket, "ki kell zárni a schengeni egyezményből". Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét erre szólítja fel.

  • Tóbiás József, az MSZP frakcióvezetője az együttérzés kifejezése után arról beszél, hogy "a párizsi terroristákat semmilyen kerítés nem állította volna meg". Az MSZP elnöke azt mondja, hogy Orbán Viktor megdöbbentette őt, mert "a félelem továbbgyűrűzését és a feszültséget kelti". Ezt Tóbiás szerint el kell utasítani. 

    Az MSZP elnöke szerint nem szabad hagyni, hogy a félelem legyen úrrá, össze kell kapaszkodni, és "közös erőt kell képezni". Európának egységet kell teremteni, és Európának Orbán Viktorra is szüksége van. Legyen közös határrendészet, közös haderő, közös hírszerzési ügynökség, fogadja ezt el a magyar kormány - kéri Tóbiás. 

  • Vejkey Imre, a KDNP frakcióvezető-helyettese is elmondja, hogy a pártja mennyire megdöbbent és elítéli a párizsi terrorcselekményeket. Vejkey szerint minden eddiginél veszedelmesebb dolog veszélyezteti Európát, a népvándorlás, és ma már tudjuk, hogy a menekültek között terroristák is érkeznek a kontinensre, őket a "pusztítani akarás" vezérli. A KDNP arra kéri Orbán Viktort, hogy tegye azt, amit eddig, védje meg Magyarországot.

  • Bombariadó Brüsszelben

    Nem kerek még a történet, de úgy tűnik, ezúttal nem petárdára riadóztatták a tűzszerészeket.

  • Vona Gábor, a Jobbik frakcióvezetője következik, aki szerint ki kell mondani, hogy "a Brüsszel által vezényelt ostoba bevándorláspolitika megbukott". Vona szerint egyértelmű, hogy a bevándorlók nem mind terroristák, de azt is ki kell mondani, hogy a terroristák bevándorlók. A mondat két részét együtt kell figyelembe venni. 

    Aki Magyarországot meg akarja óvni a terrorizmustól, annak meg kell óvnia a bevándorlástól.

    Ebből az következik, hogy a Fideszhez hasonlóan Vona szerint is el kell utasítani a kvótát és a visszatoloncolást is. A Jobbik elnöke szerint ugyanakkor nem elég a Fidesz aláírásgyűjtése, ügydöntő népszavazással kell üzennie Magyarországnak Brüsszel felé, hogy elutasítja az ország a bevándorlókat.

  • A brüsszeli közlekedési vállalat (STIB) megerősítette hogy Salah Abdeslam, a pénteki támadások fő gyanúsítottja az egyik brüsszeli villamosdepóban technikusként dolgozott 2009 és 2011 között – számolt be a belga állami média hétfő délután. Abdeslamot 2011 januárjában elbocsátották, mert többször is elmulasztott megjelenni a munkahelyén.

    Amíg a STIB-nél dolgozott, senki sem jelezte a vállalat vezetősége felé, hogy radikális nézeteket vallana – nyilatkozta a cég szóvivője.