Az utóbbi időben megemelkedett a koronavírusos fertőzések száma Görögországban, egyúttal a vakcinák iránti igény is csökkent a 11 millió lakosú országban, ezért Mikonosz szigetén kijárási tilalmat rendeltek el hajnali 1 órától 6 óráig – írja az MTI.
A kormány drasztikus módszerekhez nyúlt, kényszerrel és jutalmakkal próbálja rávenni a lakosságot az oltási kampányban való részvételre.
A fiataloknak például 150 euró (52 ezer forint) pénzjutalmat kínált fel, hogy legalább az első dózist felvegyék,
míg a egészségügyben és idősotthonokban dolgozók számára kötelezővé tették az oltást, sőt az idősotthonokban foglalkoztatottak csak akkor dolgozhatnak és kapnak fizetést, ha megkapják a vakcinát.
A görög kormány további korlátozásokat eszközölt, ugyanis csak az mehet étterembe és kulturális létesítménybe, aki be van oltva.
Sokan nem értenek egyet az intézkedésekkel, aminek hangot is adtak, és csaknem háromezren vettek részt a kormány járványügyi intézkedései elleni demonstráción szerda este az athéni parlamentnél. A rendőrök végül könnygázzal és vízágyúval oszlatták szét a tömeget, mivel a rendőrség közlése szerint a tüntetők túl közel mentek a törvényhozás épületéhez.
Összesen 9673 vírushordozót tartanak nyilván jelenleg Izraelben, azonban továbbra is csak 145-en kerültek kórházba közülük, 72-en számítanak súlyos betegnek, 15-en szorulnak lélegeztetőgépre – írja az MTI.
Az egészségügyi minisztérium kutatóközpontjának egy friss tanulmánya szerint
a kétszer beoltott 60 évnél idősebbeket csak 50 százalékos arányban, a többi oltottat pedig csak 80 százalékban védi meg a Pfizer oltása a súlyos betegségekkel szemben a koronavírus delta-változatánál.
A The Times of Israel hírportál szerint ezt azonban az izraeli szakemberek jelentős része vitatja.
A védettség jelenlegi szintje azért kulcsfontosságú, mert ennek alapján döntenek az egészségügyi hatóságok az esetleges harmadik adag vakcináról. Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóság (FDA) szerint egyelőre nincs szükség harmadik adagra – emlékeztetnek az izraeli szakértők.
Az izraeli egészségügyi minisztérium közlése szerint közvetlen kapcsolatban áll a két amerikai gyógyszercéggel, a Pfizerrel és a Modernával, így amennyiben szükségessé válik a harmadik oltás, gyorsan be tudják szerezni a szükséges vakcinamennyiséget.
A tárca szerdai adatai szerint 1336 új fertőzöttet azonosítottak több mint 85 000 teszt alapján, ami 1,74 százalékos pozitivitási arányt jelent.
A brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) adatai szerint az elmúlt évben 3200 húsz éven aluli került kórházba valamilyen táplálkozási rendellenesség miatt, ami 50 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest – írja az MTI.
A mentális egészséggel foglalkozó közhasznú szervezetek szerint a járvány miatti kijárási korlátozások súlyos hatással voltak a fiatalokra: fokozta a szorongásukat és elszigeteltségüket, ezáltal egyre több embernél alakultak ki étkezési zavarok – így bulimia és anorexia –, és sok fiatal állapota romlott, akinél korábban már diagnosztizálták ezeket a betegségeket.
A helyzetet csak rontja, hogy a kórházak kapacitása nem bír már el több embert – a közösségi ellátásban havonta több mint 3000 fiatal kezelését kezdik el jelenleg, a járvány előtt ez a szám alig érte el a 2000-et.
Egy nappal a tokiói olimpia megnyitója előtt 1979 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak a japán fővárosban – adta hírül a Kyodo hírügynökség. Január közepe óta nem volt ennyi megbetegedés az ötkarikás játékok helyszínén.
A szervezőbizottság tájékoztatása szerint az olimpián csütörtökön 12 új esetet regisztráltak, köztük két külföldi sportolót: a holland gördeszkázót, Candy Jacobsot és a cseh asztaliteniszezőt, Pavel Siruceket. A játékokkal kapcsolatban eddig 87 pozitív esetet találtak.
A teljes olimpiát nézők nélkül rendezik, Tokióban pedig rendkívüli állapotot hirdettek a fertőzések számának folyamatos emelkedése miatt.
Ha a teljes japán adatsort nézzük, akkor az ourworldindata.org csütörtöki számai alapján az elmúlt két hétben megduplázódott a napi Covid-esetek száma. A napi halálesetek száma egyelőre nem követi az új fertőzöttek görbéjét, az elmúlt két hétben jórészt stagnál.
Kazahsztánban 5708 új koronavírusos megbetegedést regisztráltak szerdán, 529-cel többet, mint egy nappal korábban – írja az MTI, hozzátéve, hogy ennyi új esetet egyszer sem mértek a járvány kitörése óta a 19 milliós országban.
A fertőzöttek száma ezzel elérte az 509 998-at, a betegek aránya pedig 2,6 százalékos. Az országban eddig 5180-an haltak meg koronavírusban, az elmúlt napon 64-en.
Kazahsztánban februárban kezdték el beoltani a lakosságot a Szputnyik V vakcinával, április 26. óta pedig az orosz oltóanyag saját fejlesztésű és gyártású vakcinájával is beoltják a lakosságot. Eddig 5 009 408 ember kapott oltást, közülük 2 992 214-et már teljesen beoltottak mindkét adaggal vagy egydózisú vakcinával.
Több mint 45 ezer feketegomba-fertőzést jelentettek Indiában az elmúlt két hónapban a hatóságok összesítése szerint. Az 50 százalékban halálos gombafertőzés a Covid–19-páciensek között terjed.
A feketegombaként is emlegetett, a legyengült immunrendszert kihasználva a gyomrot és a bélrendszert vagy a tüdőt megtámadó mukormikózis (mucormycosis vagy penészgomba-fertőzés) okozta megbetegedésben több mint 4200-an hunytak el.
A nagyon agresszív gombafertőzés miatt a sebészeknek el kell távolítani egyes betegek szemét, orrát és állkapcsát, hogy a fertőzés ne hatoljon az agyba.
A kormány szerint a legtöbb esetet Mahárástra államból jelentették, szám szerint 9348-at.
Indiában egy évvel a Covid–19-járvány előtt mindössze húsz mukormikózis-megbetegedést jelentettek, a kór elsősorban immundepressziós, magas vércukorszinttel rendelkező, AIDS-ben szenvedő, illetve szervátültetésen átesett betegeknél fordult elő.
A szakértők szerint penészgomba-fertőzések ugrásszerű növekedését a Covid–19-betegek kezelésére használt szteroidkészítmény idézte elő.
Májusban, amikor a fertőzöttek száma elkezdett növekedni, az indiai kormány járványhelyzetet hirdetett ki a penészgomba miatt. A kormány adatai szerint májusban és júniusban volt a legtöbb fertőzött, majd látványos csökkenés következett – emlékeztet az MTI.
A Hindustan Times című angol nyelvű indiai lap szerint a betegség az észak-indiai Radzsasztánban a gyermekek körében is terjedni kezdett.
Scott Morrison ausztrál miniszterelnök nyilvánosan kért elnézést csütörtökön, amiért a kormány ígérete ellenére lassan haladnak a koronavírus elleni oltásokkal – írja az MTI.
Ausztráliában jelenleg 150 ezer oltást adnak be naponta, ami kevesebb a többi fejlett országhoz képest, igaz, Canberra közölte, hogy a következő hetekben érkező Pfizer- és Moderna-vakcinával be tudják oltani a felnőtt lakosságot az év végére.
Új-Dél-Walesben, a 25 milliós ország legnépesebb államában csütörtökön 124 új fertőzöttet jelentettek, ami az elmúlt 16 hónapban a legmagasabb esetszám, ám a helyi egészségügyi hatóságok további növekedésre számítanak.
Eközben Sydney négy hete vesztegzár alatt van, szerdán pedig Dél-Ausztráliában is kihirdették – a korlátozások vélhetően egy hétig maradnak érvényben.
A szigorítások érzékenyen érintik az ország gazdaságát, Josh Frydenberg kincstárnok szerint naponta nagyjából 300 millió ausztrál dolláros – 67 milliárd forintos – veszteséget könyvelhet el Ausztrália.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hiába javasolta a koronavírus eredetvizsgálatának második szakaszát, Kína nem fogadja el az erre vonatkozó tervet – írja az MTI Ceng Ji-hszin, a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság helyettes vezetője.
Ceng azzal utasította el a kezdeményezést, hogy a munkaterv olyan elemeket tartalmaz, amelyek nem tartják tiszteletben a tudományt, ám azt nem tudni, hogy ez pontosan mit takar.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója július 15-én ismét felszólította Kínát, hogy biztosítson nagyobb fokú átláthatóságot a legelső koronavírus-fertőzöttekről szóló tájékoztatásokkal kapcsolatban, és ismét szakértőket küldenének Vuhanba, mivel az első kivizsgálás nem hozott átütő eredményt, és továbbra sem lehet teljes biztonsággal kizárni, hogy a vírus nem laboratóriumból szabadult el.
Ceng ezt az elméletet is elutasította, kiemelve, hogy a Vuhanban működő laboratóriumban nincs emberekre közvetlenül átterjedni képes vírus.
Az utóbbi időben megemelkedett a koronavírusos fertőzések száma Görögországban, egyúttal a vakcinák iránti igény is csökkent a 11 millió lakosú országban, ezért Mikonosz szigetén kijárási tilalmat rendeltek el hajnali 1 órától 6 óráig – írja az MTI.
A kormány drasztikus módszerekhez nyúlt, kényszerrel és jutalmakkal próbálja rávenni a lakosságot az oltási kampányban való részvételre.
A fiataloknak például 150 euró (52 ezer forint) pénzjutalmat kínált fel, hogy legalább az első dózist felvegyék,
míg a egészségügyben és idősotthonokban dolgozók számára kötelezővé tették az oltást, sőt az idősotthonokban foglalkoztatottak csak akkor dolgozhatnak és kapnak fizetést, ha megkapják a vakcinát.
A görög kormány további korlátozásokat eszközölt, ugyanis csak az mehet étterembe és kulturális létesítménybe, aki be van oltva.
Sokan nem értenek egyet az intézkedésekkel, aminek hangot is adtak, és csaknem háromezren vettek részt a kormány járványügyi intézkedései elleni demonstráción szerda este az athéni parlamentnél. A rendőrök végül könnygázzal és vízágyúval oszlatták szét a tömeget, mivel a rendőrség közlése szerint a tüntetők túl közel mentek a törvényhozás épületéhez.
A hivatalos adatok tízszerese is lehet a koronavírus okozta megbetegedés halálos áldozatainak a száma Indiában: a kormányzati álláspont szerint mintegy 420 ezren vesztették életüket Covid–19-ben, különösen miután tavasszal végigsöpört a járvány a felkészületlen országon.
Különböző becslések az elhunytak valós számát
1,3 és 5 millió közé teszik.
Kritikusok szerint Narendra Modi indiai miniszterelnök kormánya az alacsony hivatalos adatokkal igyekszik az elfuserált járványkezelést szépíteni, de megfigyelők gyanút fogtak annak láttán, hogy túlzsúfolttá váltak a temetők és krematóriumok, és holttestek százait helyezték a Gangeszbe, hullámsírba. A Covid–19-tünetekkel kórházba szállított emberek pedig annyian voltak, hogy volt, akit már csak a padlón tudtak elhelyezni, és egymás után fogytak ki az oxigénből a betegellátó intézmények.
A Bloomberg szerint elég egyszerű annak formulája, hogy miért van ekkora különbség a hivatalos és a gyanú szerinti valós, milliókra rúgó számok között: alulszámolás, hiányosságok a lakossági nyilvántartási rendszerben, a tesztelés széles körű hiánya, amik miatt a halálesetek jelentős részét nem hozták összefüggésbe a vírussal.
Terjed a delta-variáns az Egyesült Államokban, ezért Anthony Fauci, a Fehér Ház egészségügyi főtanácsadója a CNBC-nek nyilatkozva a beoltottaknak is azt javasolta, hogy „fontolják meg” a beltéri maszkviselést.
Ezt arra hivatkozva mondta, hogy állítólag több esetben tapasztalták a fertőzés tüneteit az oltottak körében is, ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a tünetek enyhébbek, és a koronavírushoz köthető halálesetetek 99,5 százaléka az oltatlanok köréből kerül ki.
Ez a statisztika magáért beszél
– állapította meg a szakember, aki azt is közölte, hogy a legjobb és leghatékonyabb módszer a mutánsok elleni védekezésre az, ha mindenkit beoltanak. Az Egyesült Államokban jelenleg a diagnosztizált új fertőzések körülbelül 83 százalékát teszi ki a delta-mutáns.
Január óta nem látott mértékben nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma Tokióban két nappal az olimpiai játékok megnyitóünnepsége előtt.
Múlt szerda óta 1832 új esetet jelentettek, ami igencsak aggasztó az ötkarikás torna megrendezése előtt. A szakértők szerint nagy az esélye annak, hogy a vírus újra elterjedjen, ezért rendkívüli állapotot rendeltek el Tokióban, csakúgy, mint számos más városban – adta hírül szerda este az npr.org.
Rendkívüli állapotot rendeltek el Tokióban.
Optimizmusának adott hangot Joe Biden amerikai elnök: hamarosan jogosultak lehetnek a koronavírus elleni védőoltásra a 12 év alatti gyermekek is.
Egyben a továbbra is oltatlan amerikaiakat arra ösztönözte, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket oltakozásuk érdekében, mivel a vírus ismét egyre jobban terjed – írja a Guardian.
Az elnök a CNN-nek nyilatkozva arról beszélt, hogy azok a 12 év alatti gyermekek, akik egyelőre még nem jogosultak az oltás felvételére, augusztusig vagy legkésőbb ősszel már sorra kerülhetnek.
Joe Biden hozzátette, a végső döntést az illetékes kormányhivatalok fogják meghozni, a szakemberek dolgába pedig nem avatkozik be. Emlékeztetett továbbá arra, hogy addig is a 12 év alattiaknak is maszkot kellene viselniük az iskolákban.
A Pfizer–BioNTech és a Moderna idén márciusban megkezdte a koronavírus elleni oltóanyagok tesztelését a 12 év alatti gyermekek körében, ezek eredményei őszre várhatók.
A Pfizer/BioNTech és az AstraZeneca vakcinája rendkívül hatékony a koronavírus delta-variánsával szemben – írja az MTI a New England Journal of Medicine brit egészségügyi szaklap tanulmányára hivatkozva.
Az eredmények azt mutatják, hogy a két vakcina mindkét dózisa nagyjából ugyanolyan védelmet nyújt a delta-mutáció ellen, mint a korábban domináns alfával szemben.
A számok nyelvén ez azt jelenti, hogy a Pfizer/BioNTech 88 százalékos védettséget ad az új variánssal szemben, míg az alfa ellen 93,7 százalékot ért el mindkét adag beadása után; az AstraZeneca pedig 67 százalékos védelmet biztosít a deltával szemben, és 74,5 százalékot az alfa ellen.
A világon 191 951 455 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 126 444 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint – írja az MTI. Egy nappal korábban 191 389 727 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 4 114 267 volt.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid–19 nevű betegségnek
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.
A koronavírus-járvány nagy valószínűséggel világszerte tartós hatással lehet az emberek mentális egészségére – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentésében csütörtök hajnalban.
A jelentés szerint a fertőzések és a fertőzéstől való félelemek mentális sebeket okoztak, csakúgy, mint a járvány terjedésének megfékezésére elrendelt karanténok, de az is, hogy sokan önkéntesen vállalták az elszigetelődést. Mindezt tovább súlyosbítják a munkanélküliséggel, a pénzügyi helyzettel és a társadalmi kiközösítéssel kapcsolatos aggodalmak. A dokumentum kiemeli, hogy ez a mentális egészség általános romlásához vezethet.
Az Európában élő emberek a szó szoros értelmében megtörnek a Covid–19 és következményei nyomása alatt
– hangsúlyozta Hans Kluge, a WHO európai igazgatója. Mint mondta, a pandémia lehetőséget kínál az államoknak arra, hogy fontolóra vegyék, miként tudnak hozzájárulni az emberek lelki egészségének megőrzéséhez a szükséges reformok elvégzésével. Kijelentette, hogy mindez elengedhetetlen, hogy jobbá és erősebbé tegyük önmagunkat. Hozzátette, hogy a mentális egészséget alapvető emberi jogként kellene kezelni.
Kedves Olvasóink!
Indul az Index napi hírösszefoglalója a koronavírus-világjárvány történéseivel, a legfontosabb tudnivalókkal.