Újabb évadok készülnek a South Park című sorozathoz. Erről az amerikai ViacomCBS médiaóriással írtak alá szerződést a sorozat alkotói. A szarkasztikus humoráról ismert amerikai rajzfilm készítői a járvány alatt sem tétlenkedtek, két különkiadással is jelentkeztek. A teljes epizódot a South Park honlapján lehet megnézni.
Az első epizód a koronavírus-járvány alatti életet dolgozza fel.
A második epizód az oltási kampányról és az oltakozásról szól.
Az új évadokról és filmekről szóló megállapodásról bővebben itt olvashatnak:
Aláírták a 900 millió dolláros szerződést.
Branislav Gröhling (SaS) szlovákiai oktatási miniszter csütörtökön bejelentette, szeptembertől egyetlen iskola bezárását sem rendeli el, ha valamelyik osztályban elkezd terjedni a koronavírus, a regionális egészségügyi hivatal feladata lesz meghatározni a szükséges lépéseket.
A tárcavezető nem tudott pontos tájékoztatást adni arról, az egyes járásokban hány pedagógus van beoltva, de péntek reggelre sikerült néhány statisztikai adatot felmutatnia.
Mint kiderült, az iskolaügyben dolgozók 66 százaléka már rendelkezik védőoltással, a 128 ezer alkalmazottból 84 500 már beoltatta magát. Ez az adat azért is fontos, mert Gröhling szerint ott, ahol alacsony az oltottsági arány, ősszel a delta-variáns elterjedése nagyobb eséllyel béníthatja meg az oktatást, és a diákok ismét online tanulásra kényszerülhetnek. A Dunaszerdahelyi járás 77 százalékkal vezeti a listát a pedagógusok oltottsági aránya terén, a második helyen a Vágsellyei járás szerepel 73 százalékkkal, a Pozsonyi járásban pedig szintén 70 százalék felett mozog a védett tanárok aránya.
Sebő Renáta, a bősi Amade László Alapiskola igazgatója a lap érdeklődésére elárulta, kollégáinak döntő többsége már igényelte a vakcinát. Az intézetvezető hangsúlyozta, pontos adatokkal a nyári szabadságok miatt ugyan nem rendelkezik, de információi szerint az iskola 39 pedagógusa közül legfeljebb öten nincsenek beoltva – írja az Új Szó.
Szerbiában az elmúlt napon 10 521 koronavírus-tesztet végeztek el, amelyből 564 lett pozitív.
Elhunyt egy újabb beteg, a járvány kezdete óta 7133. A halálozási arány 0,98 százalék.
Kórházban 609 pácienst kezelnek, közülük 12-en szorulnak lélegeztetőgépre – számolt be a Magyar Szó.
Hat berlini nightclub vesz részt abban a kísérletben a hétvégén, amely azt vizsgálja, hogy PCR-teszteléssel újra lehet-e nyitni az éjszakai életet a német fővárosban.
A terv egyszerű, mint az egyszer egy. A Clubcultural Reboot nevet viselő projektben a résztvevők pénteken elmennek egy PCR-tesztre, és ha az eredmény negatív, irány a bárpult.
Mi az ára? Egy hét múlva újabb PCR-tesztet kell végezniük, még akkor is, ha beoltották őket vagy átestek a fertőzésen.
Azt fogják ugyanis vizsgálni, hogy terjed-e a vírus a zsúfolt, maszkmentes, izzadságban úszó klubokban úgy, hogy elvileg senki sem fertőzött.
Még a klubok is jól járnak, mert nem ingyenes a buli, 15 euró a beugró.
Richard Ashcroft, a The Verve korábbi frontembere ismét megtagadta, hogy fellépjen egy zenei fesztiválon.
Az énekes korábban egyértelművé tette:
semmilyen rendezvényen nem fog fellépni, ahol járványügyi korlátozások vannak érvényben.
A Victorious Festivalt augusztus 27–29. közt rendezik meg Portsmouth-ban. A rendezvényen csak azok vehetnek részt, akik mindkét oltást megkapták, korábban átestek a fertőzésen vagy koronavírusteszttel igazolni tudják, hogy nem fertőzöttek.
Ashcroft júliusban már egy fesztiválon visszamondta a fellépését, miután kiderült, hogy azon a rendezvényen ellenőrizni fogják, hogy járványügyi szempontból mennyire veszélyes a megtartása.
A The Verve az ezredforduló környékén volt népszerűsége csúcsán, legismertebb számuk a Bitter Sweet Symphony.
Amennyire jól indult a brit oltási kampány, és sokáig élen járt az átoltottság tekintetében, a szigetország veszített a kezdeti lendületéből.
A Guardian írása szerint Málta (88,24 százalék), Belgium (61,17 százalék), Spanyolország (59,96 százalék), Portugália (59,11 százalék), Dánia (57,69 százalék) és Írország (57,37 százalék) előzi meg az Egyesült Királyságot a maga 57,26 százalékos átoltottságával.
Az Our World in Data adatai szerint a soron következő ország Magyarország 56,68 százalékos átoltottsággal.
A brit lap kiemeli, hogy az uniós országok közül többen jobban belehúztak az oltási kampányba: Franciaország például szerdán 268 ezer 596 első és 261 ezer 695 második dózist osztott ki, míg az Egyesült Királyság 33 ezer 304 elsőt és 165 ezer 669 másodikat.
Londonban a járványügyi helyzet miatt lemondták az idei évre tervezett Pride-felvonulást.
A rendezvényen évente több százezezren szoktak részt venni, idén szeptember 11-én rendezték volna meg.
A szervezők azonban nemrég úgy döntöttek, hogy lefújják az eseményt.
Christopher Joell-Deshields, az esemény fő szervezője azt mondta: a még mindig érvényben lévő járványügyi korlátozások miatt nem lehetne biztonságosan megtartani az eseményt annyi résztvevővel, amennyien érdeklődnek iránta, ezért úgy döntöttek, hogy idén inkább nem tartják meg.
Hozzátette: más városokban – például Manchesterben és Brightonban – elképzelhető, hogy megtartják a rendezvényt, de nekik is nehéz dolguk lesz. Jövőre pedig Londonban is visszatérnek az utcákra, ami azért lesz kiemelkedő alkalom, mert abban az évben lesz a Pride 9tvenedik évfordulója az Egyesült Királyságban – mondta Christopher Joell-Deshields.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) közölte, hogy nem állapítottak meg okozati összefüggést a koronavírus elleni vakcinák és a menstruációs rendellenességek között.
A Menstruációs rendellenességek nagyon gyakoriak alapbetegség nélkül is, például stressz vagy fáradtság hatására is előfordulhatnak.
A gyógyszerügynökség ugyanakkor javasolta, hogy a Janssen vakcinája esetében frissítsék a termékinformációt,
és a vakcina lehetséges mellékhatásai között szerepeltetni kell az alacsony vérlemezkeszám előfordulásának esélyét is.
Az immunológiai okok miatt lecsökkenő vérlemezkeszám (immuntrombocitopénia) előfordulásának, azaz a véralvadási nehézségnek az esélye rendkívül alacsony a Janssen-vakcina esetében.
Emellett azt is közölték, hogy az oltás beadása után szédülés, fülzúgás vagy fülcsengés is előfordulhat, és e tünetek összefüggésbe hozhatók a szorongással kapcsolatos reakciókkal. Ennek fényében a szakértői bizottság azt javasolta, hogy az egészségügyi szakembereknek a felsorolt tünetekre is figyelmeztetniük kell azokat, akik ezt a vakcinát kapják.
Az EMA mindeközben kiemelte: az oltóanyag előnyei továbbra is felülmúlják az esetleges mellékhatások kockázatait.
Az amerikai United Airlines kötelezővé tette az Egyesült Államokban dolgozó alkalmazottainak a koronavírus elleni oltást. Nekik
legkésőbb október 25-ig be kell mutatniuk az oltási igazolványt.
Azok a munkavállalók, akik már korábban beoltották magukat, vagy szeptember 20-ig megteszik ezt, egynapi bért kapnak extra juttatásként.
Dél-Koreában kártérítést kaphat egy nővér, aki nem sokkal azután bénult le, hogy megkapta az AstraZeneca oltását. A Reuters szerint a nőt március 12-én oltották be. Utána nem sokkal látási zavarok alakultak ki nála, valamint lebénult.
Később pedig akut agyvelőgyulladást diagnosztizáltak nála.
Egy, a dolgozók érdekeit képviselő koreai szakszervezet szerint a nőnek korábban nem volt semmilyen krónikus betegsége, és emiatt azt feltételezik, hogy „laza kapcsolat” lehet az oltás és a fenti kórképek közt.
Dél-Koreában több más országhoz hasonlóan az állam külön forrásokat tett félre azért, hogy a hasonló esetekben kártérítést fizethessen. Az állam tízmillió vont (2,6 millió forintot) ígért azoknak, akiknél a vakcinák nem várt következményeket váltanak ki, de ez lehet az első eset, amikor ténylegesen ki is kell fizetniük a kártérítést.
Csütörtökön 124 új fertőzöttet regisztráltak Kínában, amely a jelenlegi, a delta-variáns által gerjesztett hullámban rekordnak számít.
Ebből nyolcvan esetben az is biztos, hogy helyben történt meg a fertőzés átadása, 54 esetben pedig tünetmentes fertőzésről van szó, amelyeket a kínai hatóságok külön számolnak.
Az esetek többségét Csiangszu tartományban regisztrálták. Itt a nankingi reptéren alakult ki egy kisebb járványgóc, miután a reptéri takarítók közül sokan megfertőződtek a vírussal. A kormányzat a tartományban lezárásokat vezetett be a járvány megfékezése végett.
Két személyt őrizetbe vettek Romániában hamis oltási igazolások kibocsátása, illetve csalásra való felbujtás gyanújával – idézi az MTI a helyi hatóságok bejelentését.
A gyulafehérvári bíróság ügyészségének közlése szerint a marosújvári oltóközpontot vezető 26 éves orvosnő egy 41 éves férfi felbujtására június 28-án belépett az oltási kampány elektronikus nyilvántartási rendszerébe, és több személy számára anélkül állított ki igazolást, hogy az érintettek megkapták volna a vakcinát.
Az ügyészség több házkutatást is végzett és elektronikai eszközöket foglalt le.
Korábban negatív koronavírus-tesztek hamisításáért indult eljárás több személy ellen.
A 19,3 milliós Romániában a csütörtök este közzétett adatok szerint 5 millió 46 ezer személy kapott legalább egy oltást a koronavírus ellen. Az oltottak a 12 év fölötti lakosság 29,8 százalékát teszik ki. A romániai oltóközpontokban naponta mintegy 15 ezer személy kapja meg az Európai Unió által engedélyezett védőoltások első vagy második dózisát.
Az emberek legjobb barátai, a kutyák is megszenvedték koronavírus okozta társadalmi érintkezések hiányát, tömegével szorulnak korrepetálásra társas viselkedésből – tudatta Bécs Város Külképviseleti Irodája.
A kutyák az emberekhez hasonlóan társas lények, így nem is lehet azon csodálkozni, hogy rosszul érintette őket a másokkal való találkozások, kommunikációk, érintkezések hiánya. Ennek következményeként az osztrák fővárosban tele vannak a kutyaiskolák, mert sok négylábúnak kezelésre van szüksége, hogy újra felvegye a szocializációs fonalat. Ezt érzékelve a Bécsi Gazdasági Kamara és az Állatvédelmi Hivatal közös akciót indított, így segítve a kutyák és emberek békés egymás mellett élését.
A koronavírus miatti korlátozások okán a kutyák főleg azokban a helyzetekben viselkednek bizonytalanul, amikor emberekkel és fajtársakkal találkoznak. Ilyen például az étteremlátogatás, az utazás tömegközlekedési eszközön vagy az olyan helyek, ahol hirtelen sok ember veszi körül őket. A lezárások alatt egyszerűen nem tudták gyakorolni, hogy miként kell viselkedni ilyen körülmények között
– magyarázza Elisabeth Mannsberger kutyatréner és a Bécsi Gazdasági Kamara szakmai csoportjának szóvivője. A szakember arról is beszélt, hogy célzott gyakorlatokkal azonban ismét hozzá lehet őket szoktatni a hétköznapi szituációkhoz és a helyes viselkedéshez.
Más szempontból is kifejezetten rossz hatással volt a kutyákra a járvány, hiszen a Tierschutz Austria nevű állatvédő szervezet tapasztalatai szerint június közepe óta négyszer annyi háziállatot, elsősorban kutyát adtak le a menhelyeken, mint előtte.
A lezárások alatt ugyanis sokan vettek magukhoz olyan kedvencet, akire most mégsincs idő.
Az állatvédők éppen ezért széles körű tanácsadással és konkrét megoldási javaslatokkal igyekeznek megelőzni, hogy az állatok a menhelyen kössenek ki.
Ukrajnában is egyre terjed a koronavírus különösen veszélyes, először Indiában megjelent delta-variánsa, amelyet már csaknem 150 betegnél igazoltak − mondta Ihor Kuzin országos tiszti főorvos egy rádióinterjúban.
Míg néhány héttel ezelőtt még csak 17 esetnél erősítették meg a laboratóriumi vizsgálatok a vírus delta-variánsát, addig mostanra már 143-at regisztráltak. Területileg a legtöbb esetben a nyugati országrészben Voliny, Ternopil, Ivano-Frankivszk megyékben, délen Odessza megyében, valamint a fővárosban, Kijevben igazolták − számolt be az MTI.
Viktor Ljasko egészségügyi miniszter egy péntek reggeli tévéműsorban ígéretet tett arra, hogy a szokott módon folyhat az oktatás szeptembertől minden olyan iskolában, ahol a pedagógusok legalább nyolcvan százaléka felvette a védőoltást, még akkor is, ha az adott régió a járványhelyzet szerinti legsúlyosabb, vörös besorolásba kerül. Ez vonatkozik a kulturális intézményekre is.
Romániában az egyik legalacsonyabb a lakosság oltottsági aránya, az ortodox egyház azonban továbbra sem foglal egyértelműen állást az ügyben – írja a Politico. A szakértők úgy gondolják, hogy maga Dániel pátriárka, a Román Ortodox Egyház feje sem vette még fel a koronavírus elleni oltóanyagot.
Az egyházi vezető eddig azt is kerülte, hogy beszéljen a járványról. Úgy vélik, hogy az oltásokról szóló pozitív nyilatkozat sem jelentené egyértelműen azt, hogy a papság megszólítja a civileket annak érdekében, hogy éljenek az oltás lehetőségével.
Dan Barna miniszterelnök-helyettes szerint azonban nagy szükség lenne az egyházi segítségre, mert az egyre lankadó oltási akciót ezzel fel lehetne lendíteni.
Magyarország július elején nyitotta meg és továbbra is biztosítja az oltás lehetőségét a közös határok mentén élők számára is, mert ezzel is tovább növelheti a magyarországi és a külhoni magyarok járvány elleni védettségét – tudatta a Koronavírus.gov.hu.
Az oltásra jogosultak Kárpátalja megye 18 év feletti lakosai, magyar és nem magyar állampolgárok egyaránt. Fontos tudni, hogy augusztustól a lónyai határátkelőnél megszűnik az oltópont, Barabáson és Záhonyban viszont továbbra is működik.
Az orosz fegyveres erők tagjait maradéktalanul beoltották az új koronavírus ellen, 34 ezren már a védőoltás harmadik adagját is megkapták – adta hírül az MTI.
A hadseregben a vakcináció körülbelül három hónappal ezelőtt fejeződött be. Most az újraoltás folyik. A menetrendnek megfelelően már 34 ezer embert oltottunk be újra, mert tudjuk, hogy kit és mikor oltottak be, és hol kell elkezdeni az újraoltást. Összesen 1 400 000 embert oltottunk be
– mondta Szergej Sojgu védelmi miniszter a Krasznojarszki Gépgyárban tett látogatásakor. Arról is beszélt, hogy a hadsereg nem rendelheti el mindenki számára a vakcinációt, de „rendkívül kívánatosnak” tartja. A hadseregben nincsenek ellenzői az oltásnak – tette hozzá.
Újabb évadok készülnek a South Park című sorozathoz. Erről az amerikai ViacomCBS médiaóriással írtak alá szerződést a sorozat alkotói. A szarkasztikus humoráról ismert amerikai rajzfilm készítői a járvány alatt sem tétlenkedtek, két különkiadással is jelentkeztek. A teljes epizódot a South Park honlapján lehet megnézni.
Az első epizód a koronavírus-járvány alatti életet dolgozza fel.
A második epizód az oltási kampányról és az oltakozásról szól.
Az új évadokról és filmekről szóló megállapodásról bővebben itt olvashatnak:
Aláírták a 900 millió dolláros szerződést.
A Fülöp-szigeteken 10 623 új koronavírusos megbetegedést jegyeztek fel − írja a Guardian. Ez a legmagasabb napi érték, amit az elmúlt négy hónapban jelentettek. A koronavírus szövődményeibe az elmúlt napon 247 ember halt bele.
A helyi egészségügyi minisztérium adatai alapján a járvány kezdete óta 1 638 345 esetben regisztrálták a fertőzést, meghalt 28 673 beteg.
A fehérfarkú szarvasok harmada koronavírusos lett több amerikai államban, ám valahol ez a szám a duplája – adta hírül az MTI.
Korábban már észlelték a tudósok, hogy ez az állatfajta is elkaphatja a vírust. Akkor az állomány kétötödénél találtak koronavírus elleni antitesteket.
A legfrissebb felmérés szerint a fehérfarkú szarvasok, más néven virginiai szarvasok (Odocoileus virginianus) több mint harmada fertőződhetett meg az új típusú koronavírussal az Egyesült Államok négy államában. Az Illinois, New York és Pennsylvania államok területéről begyűjtött 481 minta 33 százalékában mutattak ki a SARS-CoV-2 ellen termelt antitesteket, míg Michiganben még rosszabb volt a helyzet, ott a szarvasok kétharmada kapta el a vírust. Azonban a felmérést végző hatóság a vizsgált szarvaspopulációk egyikénél sem észlelte a Covid–19 klinikai tüneteit a mintagyűjtés időszakában, amely 2020 januárjában kezdődött és 2021-ben is folytatódott. Az idén gyűjtött minták negyven százalékában mutattak ki ellenanyagot.
A kutatók viszont aggódnak amiatt, hogy egy új gazdaszervezet tartós megfertőződése a vírus alkalmazkodását, új törzsek kifejlődését eredményezheti, és olyan variánsok megjelenését, amelyek másképp fertőznek, okoznak betegséget és reagálnak az oltásokra.
Három alkalmazottat is elbocsátott a CNN. Az egyik legismertebb amerikai tévécsatorna azért küldte el a dolgozóit, mert nem vették fel a koronavírus elleni védőoltást − írja a Guardian.
Hadd tisztázzam: zéró toleranciával kezeljük az ilyen eseteket
− mondta a cég vezetője, Jeff Zucker. Felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy akik az irodában vagy a terepen találkoznak a munkatársaikkal, azok számára minden esetben kötelező az oltás.
Engedélyezték a Johnson & Johnson koronavírus elleni vakcinájának sürgősségi felhasználását Indiában − jelentette be a vállalat pénteken. A Guardian azt írja, a cég további tárgyalásokat folytat az indiai kormánnyal az oltóanyag elérhetőségének felgyorsítása érdekében. A gyógyszergyártó további információkat nem adott meg.
Az indiai egészségügyi hatóságok eddig az AstraZeneca, a Szputnyik V és a Moderna által kifejlesztett vakcinákat használták az indiai fejlesztésű Covaxin vakcina mellett.
Az elmúlt napon 65 új koronavírusos esetet azonosítottak Szlovákiában − írja az Új Szó. Az országban az elmúlt napon 7265 PCR-tesztet végeztek.
A járvány miatt senki nem halt meg az elmúlt 24 órában, így az elhunytak száma 12 541 maradt. Kórházban 79 fertőzöttet ápolnak.
Szlovákiában 2 293 931-en vették fel a védőoltást koronavírus ellen.
Az új típusú koronavírus kolumbiai változatát azonosították a brüsszeli nemzetközi repülőtérnek is otthont adó Zaventem egyik idősotthonában – adta hírül az MTI. Belga sajtóbeszámolók szerint a fertőzésben hét, teljes védettséggel rendelkező lakó meghalt.
A kolumbiai vírusmutáció június vége óta van jelen Belgiumban. A zaventemi idősotthon két lakójánál július 16-án fedezték fel a vírusvariánst.
A létesítmény egyik illetékese elmondta: a demenciában szenvedő betegek osztályán fekvő fertőzötteket karanténba helyezték, azonban napokon belül további 18 fertőzöttet azonosítottak. Az időotthon lakóinak mindegyike és a teljes személyzet már korábban megkapta a koronavírus elleni védőoltás mindkét adagját. A fertőzöttek közül heten haltak meg. Néhányan szinte tünetmentesek, mások magas lázzal és rosszulléttel küzdenek.
A kolumbiai mutációt, más néven a SARS-CoV-2 koronavírus B.1.621-es variánsát Kolumbia mellett az Egyesült Államokban, valamint Spanyolországban, Dániában, Németországban és Hollandiában is azonosították.
Az illetékes belga közegészségügyi intézet pénteki tájékoztatása szerint a koronavírus-járvány főbb belgiumi mutatói továbbra is romló tendenciát mutatnak. Az elmúlt hétnapos időszakban naponta átlagosan 1623 új fertőzéses esetet jelentettek, ami tíz százalékkal magasabb az előző hét nap adataihoz képest. A vizsgált időszakban naponta átlagosan 38 embert szállítottak kórházba koronavírus-fertőzés miatt, ez az adat 16 százalékos növekedést mutat. Jelenleg 371 embert ápolnak kórházban koronavírussal, 17 százalékkal többet, mint a megelőző hét napban. Köztük 94 beteg fekszik intenzív osztályon, ez egyszázalékos emelkedést jelent. A héten naponta átlagosan csaknem négy ember halt meg a vírus következtében, ez az adat hétnapos viszonylatban 73 százalékos emelkedést mutat.
A járvány kezdete óta 1 134 907-en fertőződtek meg az új típusú koronavírussal, és 25 264-en haltak meg a vírus okozta szövődményekben Belgiumban.
Izraelben csak a koronavírus elleni tömeges oltással lehet elejét venni a járvány negyedik, delta-variáns által okozott hullámának − mondta a helyi egészségügyi minisztérium egyik szakembere. Több mint egymillió izraelit még egyáltalán nem oltottak be. Naftali Bennett miniszterelnök elsősorban a be nem oltott lakosság meggyőzésével próbálja megakadályozni a szeptemberi országos zárlatot, amelyet kikényszeríthet a súlyos betegek növekvő száma és az, hogy elejét vegyék a kórházak túlterhelésének.
A fő gondot nem az okozza, hogy az emberek nehezen férnének hozzá a vakcinákhoz, hanem az oltással kapcsolatos félelmeik, ellenállásuk
− mondta az egészségügyi minisztérium szakembere. A miniszterelnök csütörtökön tizenéves influenszerekkel is találkozott, és arra kérte őket, hogy biztassák kortársaikat az oltás felvételére.
Mindeközben csütörtökön már negyedik napja meghaladta a háromezret az új fertőzöttek száma, ezzel az aktív esetek száma 27 525-re nőtt. A fertőzötteknek továbbra is csak egy százaléka betegedett meg súlyosan, amit a nagyfokú átoltottsággal magyaráznak.
Tojássárgája felhasználásával állítana elő koronavírus-ellenanyagot a mohácsi Prophyl Kft. A projekt miatt bővítik a céget – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter.
Az ötletet a magyar kormány is támogatja. A projektről részletesebben itt olvashatnak:
Kutatási projektet indított a Prophyl Kft.
Frissítette csütörtök este az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) a járványügyi kockázatot jelentő országok és régiók listáját Romániában – írja a Krónika. Spanyolország, Nagy-Britannia, Franciaország, Hollandia, Görögország és Portugália is vörös besorolást kapott.
Az Agerpres szerint a CNSU határozata augusztus 8-án, vagyis vasárnap lép hatályba. Az új besorolás szerint vörös zónának számít a Man-sziget, Jersey, a Brit Virgin-szigetek, a Fidzsi-szigetek, Ciprus, Gibraltár, Kuba, Grúzia, Botswana, a Seychelle-szigetek, Spanyolország, az Egyesült Királyság, Malajzia, Mongólia, Curacao, Aruba, Monaco, Kazahsztán, Andorra, Francia Polinézia, Líbia, az Egyesült Államok Virgin-szigetek, Eswatini, Irán, Franciaország, a Bahama-szigetek, Tunézia, Hollandia, Argentína, Izland, Portugália, Irak, Málta, Görögország, Írország, Panama, a Maldív-szigetek, Thaiföld, Kuvait, Dél-Afrika, Brazília, Nepál és India.
Sárga zónába sorolták Izraelt, Kolumbiát, Namíbiát, Sint Maartent, Costa Ricát, az Egyesült Államokat, Törökországot, az Orosz Föderációt, Montenegrót, Kirgizisztánt, Indonéziát, Puerto Ricót, Guatemalát, az Egyesült Arab Emírségeket, Dániát, Trinidad és Tobagót, Marokkót, Suriname-ot, Belgiumot, Hondurast, Luxemburgot, Zimbabwét és Ománt.
Ezrek rohanták meg az oltóközpontokat a Fülöp-szigetek fővárosában, Manilában, miután olyan álhírek terjedtek el, hogy a koronavírus ellen be nem oltott lakosok nem kapnak segélyt, vagy otthon kell maradniuk a pénteken kezdődő és két hétig tartó karantén alatt − adta hírül az MTI.
Manilát és környékét augusztus 20-ig lezárták, mert elkezdett emelkedni a fertőzöttek száma a delta-variáns terjedése miatt. Három másik régióban, köztük a közeli Laguna tartományban augusztus 15-ig hirdettek vesztegzárat.
A korlátozások értelmében csak azok hagyhatják el otthonukat, akik létfontosságú ágazatokban végeznek munkát, egészségi vészhelyzetben vannak, vagy élelmiszert akarnak vásárolni. A fővárosi régióban este 8-tól hajnali 4 óráig kijárási tilalom van érvényben, és rendőrségi ellenőrzőpontokat állítottak fel a város határában.
Egy nappal a karantén kezdete előtt álhírek terjedtek el a helyi médiában, amelyek szerint a be nem oltottak nem járhatnak be dolgozni, vagy nem kapnak segélyt. Ennek hatására tömegek indultak meg az oltópontok felé Manilában, Las Piñasban és Antipolóban, mit sem törődve a távolságtartással, illetve azzal, hogy nem regisztráltak a vakcinára. A rendőrségnek egy helyszínen be kellett avatkoznia, és haza kellett küldeni a tömeget.
Elkapta a koronavírust, és elhunyt Paul Johnson house DJ és producer, akinek Get Get Down című dalát egy világ dúdolta a 90-es évek végén – írja az NME.
Johnson életét tragédiák kísérték. 1987-ben, egy forgatási baleset után kerekesszékbe került, 2003-ban amputálni kellett az egyik lábát. 2010-ben, egy balesetben a másik lábát is elvesztette.
Szerdán halt meg Illinois állambeli otthonában, a Covid–19 fertőzés okozta szövődmények miatt.
Tüntetésen fejbe dobták és súlyosan megsebesítették Saint Vincent és a Grenadine-szigetek miniszterelnökét, Ralph Gonsalvest, akit erősen vérző sebbel kórházba szállítottak − adta hírül az MTI. A politikust néhány centiméterrel a halántéka fölött találták el. A támadó a parlament bejáratát elálló, mintegy kétszáz fős ellenzéki tüntetőcsoport egyik tagja volt.
Médiajelentések szerint a tüntetők egy olyan törvénymódosítási javaslat ellen tiltakoztak, amely kötelezővé tenné a koronavírus elleni védőoltást bizonyos szakmákban dolgozók számára.
Gonsalves azt mondta kollégáinak, hogy semmilyen „törvénytelen csőcselék” nem fogja megállítani őt abban, hogy a szigetország mintegy százezer fős lakossága nevében dolgozzon.
A miniszterelnököt Barbadosra szállítják mágnesesrezonancia-vizsgálatra (MRI). A miniszterelnök hivatala Godwin Friday ellenzéki vezetőt tette felelőssé a tiltakozásért. A politikus a parlamentben azt mondta, hogy elítéli a támadást.
Három, koronavírus elleni vakcinája van Kínának, mégis csak egyet használnak közülük. A másik két vakcinát eladásra kínálják − írja a Pénzcentrum. Az országban a Sinopharm, a Sinovac és a ConSino oltóanyagait használják. A három vakcina közül csak a Sinovac teljesen elfogadott az országban.
A kínai vakcinában már egyre több ország kételkedik. Malajzia és Thaiföld folyamatosan szünteti meg az oltást a Sinovac-vakcinával, helyette Pfizer és AstraZeneca kerül használatba. Thaiföldön és Indonéziában harmadik oltást kínálnak a kínai vakcinával oltottaknak. Szingapúrban ennél rosszabbul jártak, akik felvették a Sinovacot, hiszen ott úgy kezelik a kínai vakcinával oltottakat, mintha nem is kaptak volna oltást.