Addig biztos nem enyhítenek Romániában a járványhelyzet miatt életben lévő szigorításokon, míg a járványügyi adatok nem mutatnak egyértelmű javulásokat – tudatta az ország egészségügyi minisztere, Alexandru Rafila.
Nehéz megmondanom, mi történik három-négy hét távlatában, de engem az érdekel, mi történik most. Láttam, mi volt hétfőn a brassói karácsonyi vásárban, óriási tombolás. Láttam koncerteket, amelyeknek semmi közük az alapvető intézkedésekhez, amelyek megelőzik a megfertőződést. Ha az emberek azt szeretnék, hogy az ünnepek a lehető legközelebb álljanak a normalitáshoz, akkor ebben az időszakban maximális óvatosságot kellene tanúsítaniuk
– fogalmazott politikus, aki kiemelte, hogy azt kell vizsgálni, hogy hogyan alakul a járványhelyzet, és jelenleg a zöld forgatókönyv érvényes, de fontos a trend.
Gondoljanak arra, mi történt a nyáron, amikor zöld forgatókönyv volt érvényes, de a dolgok rosszul alakultak, hétről hétre romlott a járványhelyzet
– mondta az egészségügyi tárca vezetője, amikor arról kérdezték, hogy a korlátozásokat enyhítik-e az ünnepekre.
(via Krónika online)
Ráadásul egy beoltott embernél fedezték fel az omikron-variáns okozta fertőzést – jelentette be a Fehér Ház.
A tájékoztatás szerint az érintett Dél-Afrikából érkezett Kaliforniába november 22-én, hét nappal később pedig pozitív lett a koronavírus-tesztje.
Dr. Anthony Fauci elnöki tanácsadó szerint az érintett személyt kétszer beoltották, de még nem kapott emlékeztető oltást, és jelenleg enyhe tünetei vannak.
Washington fontolgatja, hogy szigorít a beutazási szabályokon, előírja a tesztelést egy nappal az utazás előtt, valamint az érkezés után, függetlenül attól, be van-e oltva az illető.
(AP)
Nem lopja az időt a legújabb és talán az eddigi legveszedelmesebb koronavírus-variáns. Eddig az Európai Unió tagállamaiban hatvanegy fertőzöttet mutattak ki a koronavírus omikron nevű változatával, írta az MTI. A legtöbb esetet Hollandiában, Portugáliában és Németországban igazolták, de egyik országban sem éri el a bizonyított fertőzések száma a húszat.
Dániában fél tucat olyan fertőzöttről tudnak, akit az omikron döntött le a lábáról. Olaszországban, Svédországban, Ausztriában, Belgiumban, Spanyolországban, Csehországban, illetve Franciaországban ennél is kevesebb ilyen megbetegedést jeleztek eddig.
A szakemberek ugyanakkor attól tartanak, hogy a vírusmutáció már jóval szélesebb körben elterjedt a hivatalosan ismertnél. Oliver Keppler, egy müncheni virológiai intézet vezetője szerint turisták már hetek óta terjeszthetik a potenciálisan fertőzőbb vírusváltozatot. Eddig a vírusmutációval megfertőződött emberek egyikénél sem lépett fel súlyos tünetegyüttes, szövődmény, illetve ehhez köthető haláleset sem történt.
Winfried Stöcker házilag fejlesztett koronavírus-vakcinát adott be mintegy húszezer embernek saját klinikáján.
Az orvos olyannyira meg lehetett győződve saját zsenialitásáról, hogy Lubecavax névre keresztelt, háromdózisú szeréről azt állította, 97 százalékos védelmet nyújt a Covid ellen.
Amikor a rendőrség lecsapott rá, sor kígyózott a rendelője előtt, mintegy kétszáz ember akart hozzájutni a maszek oltáshoz.
A vagyonos orvos – aki amúgy a lübecki reptér tulajdonosa – állítása szerint önmagán és száz másik önkéntesen tesztelte a szert, mellékhatása nem volt, és kétezer páciensét figyelte meg, akik közül csak tíznél volt súlyos szövődménye a fertőzésnek.
Németországban bűncselekménynek számít az egészségügyi felügyeleti szervek jóváhagyása nélküli vakcinával oltatni.
Stöcker azért nem engedélyeztette az oltóanyagát, mert úgy gondolta, hogy „túl sok idő” a folyamat, és „túl drága,” ő pedig „felelős a páciensekért” – írja a Portfolio.
Az nem világos, hogy az orvos pénzt kért volna az engedély nélküli házi szerért, de pénzügyi helyzetéből és nyilatkozatából kiindulva valószínűleg nem.
Szerbiában 2 180 új fertőzöttet szűrtek ki az elmúlt 24 órában. Ez nem sokkal kevesebb, mint az előző napon. Összesen 16 ezer tesztet értékeltek ki. A Covid-19 és szövődményei 53 ember életét követelték, írta a pannonrtv.com.
Kórházban mintegy 3 884 beteget ápolnak. A fertőzöttek közül 191 súlyos beteg szorul mesterséges lélegeztetésre.
A szerbiai felnőtt lakosság több mint fele már felvette a vakcina mindkét dózisát.
Ukrajnában 11 960 koronavírussal fertőzöttet jegyeztek fel kedden. A betegség következtében 557 beteg életét ragadta el a Covid-19 az utóbbi 24 órában. A pandémia megjelenése óta 3,45 millióan fertőződtek meg az országban, közülük 2,97 millióan már felépültek, de 86 532 beteg képtelen volt legyőzni a kórt, írta a karpatalja.ma.
Kárpátalján 409 friss fertőzöttet diagnosztizáltak az utóbbi napon, amikor a koronavírus 17 beteg életét követelte. Kárpátalján eddig több mint 80 ezer esetben igazolták a vírust, csaknem kétezren lelték halálukat a fertőzésben.
Oroszországban 32 837 új koronavírusos esetet jegyeztek föl az elmúlt 24 órában. A legtöbb beteget Szentpétervárott és Moszkvában regisztrálták. Mindkét nagyvárosban több mint kétezer új fertőzött van. A pandémia kezdete óta már 9,66 millió beteget diagnosztizáltak az országban, írta a TASZSZ.
A Covid-19-ben és a szövődményeiben 1 226 beteg lelte halálát kedden, előző nap 1 229 halottat gyászoltak a hozzátartozóik. A pandémia bő másfél esztendejében 276 ezer életet ragadott el a koronavírus. Több mint 35 ezren felgyógyultak a fertőzésből az utóbbi 24 órában.
A járvány kezdete óta 8,3 millióan épültek fel Oroszországban.
Romániában 1 141 fertőzöttet diagnosztizáltak koronavírussal az elmúlt 24 órában. Egy nappal korábban még több mint 1 600 új esetet. A Covid-19 kórral és szövődményeivel 79 ember nem tudott megbirkózni kedden, írta a Maszol.ro portál. Tegnap 130 halálesetet jeleztek a megelőző 24 órát összegezve.
Már 1,78 millióra nőtt a járvány eleje óta feljegyzett fertőzöttek száma: közülük 10 348 ember újrafertőződött. Ugyanakkor 1,68 millióan már felgyógyultak. Országszerte 6998 beteget kezelnek kórházban a fertőzéssel: jelenleg 1121 betegtől kell intenzív osztályon gondoskodni. A kórházban kezelt páciensek között 118 kiskorú van, és közülük nyolcat ápolnak az intenzív osztályon.
Szlovákiában 9 534 koronavírus-fertőzöttre bukkantak 28 373 PCR-teszt kiértékelése után kedden. A Covid-19 s szövődményei 85 beteg életét követelték az utóbbi 24 órában, írta az ujszo.com. A pandémia kezdete óta már 14 503 ember lelte halálát a kórban.
A PCR-teszttel azonosított betegek csaknem 73 százaléka nem volt beoltva. A legtöbb fertőzöttet Zsolna, a legkevesebbet Nyitra megyében regisztrálták. A több mint 36 ezer antigéntesztből 1 707 fertőzöttet találtak: mintegy 71 százalékuk nem vette fel a vakcinát.
Jelenleg 3 380 beteget kezelnek kórházban: 585 pácienst intenzív osztályon kell ápolni, 281 fertőzött szorul gépi lélegeztetésre. A kórházban kezelt betegek 82 százaléka nincs beoltva, vagy csak egy oltást kapott. Eddig 2,64 millióan vették fel az első, 2,34 millióan második, 415 ezren a harmadik védőoltást Szlovákiában.
A szomszédos országban továbbra is korlátozzák a nyilvános összejöveteleket, a rendezvények látogatása, a beutazás és az állami szférában a munkavégzés is védettségi igazoláshoz kötött, továbbá kötelező a maszk viselése zárt térben – derül ki a válságstáb szerdai rendelkezéséből.
Az 50 fő feletti összejöveteleket zárt térben csak akkor szabad megrendezni, ha a résztvevők rendelkeznek Covid-igazolvánnyal. Kötelező a maszk viselése és a másfél méteres távolság betartása is. Nyitott térben ez a létszámhatár száz fő. Az összejövetelek legfeljebb éjfélig tarthatnak, a filmvetítés kivételével, ha az 23 órakor kezdődött az adott moziban, valamint az esküvőkével, amelyeknek legkésőbb hajnali két óráig be kell fejeződniük. A sporteseményeken zárt térben szintén csak Covid-igazolvánnyal lehet részt venni, és a maszk viselése is kötelező. A szabadtéri versenyeken is kérik a Covid-igazolványt, de ott nem kell maszkot viselni.
December 15-ig kötelező a Covid-igazolványok bemutatása minden állami és önkormányzati hivatalban, valamint azokban az intézményekben és kereskedelmi vállalatoknál, amelyek állami vagy önkormányzati fenntartásúak, így az oktatási intézményekben is. Azoknak, akik nincsenek beoltva, és nem estek át a koronavírus-fertőzésen, hetente kétszer teszteltetniük kell magukat.
Az Európai Unió többi országához hasonlóan Horvátország is megtiltotta a beutazást december 15-ig a dél-afrikai régióból és Hongkongból érkezőknek a koronavírus új, Dél-Afrikából elindult, omikron nevű változata miatt. Azoknak a horvát állampolgároknak, akik ezekből a térségekből érkeznek haza, vagy az érkezésüket megelőző két hétben a térségben jártak, 14 napra karanténba kell vonulniuk. A karantén utolsó napján a vírustesztet is el kell végeztetniük.
(MTI)
A védettségi igazolványok használata, a téli szünet kezdetének időpontja és az omikron-variáns a fő témái a köztársasági válságstáb mai, délután 3-kor kezdődő ülésének Szerbiában.
Annak ellenére, hogy a Magyarországgal szomszédos országban még nem jelentették az új variáns okozta fertőzést, a testület orvosi része elővigyázatosságból kérte a stáb összehívását, hiszen az új vírustörzs már Európa számos országában jelen van.
Predrag Kon Szerbia első számú járványügyi szakembere néhány nappal ezelőtt úgy fogalmazott, hogy ajánlott lenne, ha a téli szünet december 20-án kezdődne, nem pedig december végén, mivel abban az időszakban a nyugati országokban dolgozó szerbiai állampolgárok is visszatérnek hazájukba azokról a helyekről, ahol már jelen van az új variáns, ez pedig kockázatot jelent.
(via Pannon RTV)
Szlovákiában a Nagyszombati Egyetemi Kórházban 202 koronavírusos beteget kezelnek, ebből 158 nem kérte az oltást, a legfiatalabb páciens ötéves, a legidősebb pedig 91 esztendős.
Az egészségügyi intézmény szóvivője, Matej Martovic elmondta, hogy októberhez képest 117-tel nőtt a betegeik száma, és 30-cal többen haltak meg a kórházban, mint az előző hónapban.
Nem állt messze a túlterheléstől az intézmény, hiszen a 120 fekvőhelyükből 105 hely volt foglalt, emellett az összes lélegeztetőgépüket használják, mivel 10 beteg szorul mesterséges lélegeztetésre.
Matej Martovic arról is beszélt, hogy november végén két orvos és 11 ápoló került karanténba; az orvosaik 93 százaléka oltott, az ápolóknál az átoltottság 88 százalékos.
(via Új Szó)
Több mint 880 ezren mentek el oltakozni a koronavírus ellen országszerte a kormány által a múlt hétre meghirdetett, és e hétre meghosszabbított oltási akcióban – mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az országos oltási munkacsoport vezetője Sopronban szerdán.
György István közölte: az operatív törzs kérésére az országos oltási munkacsoport foglalkozik az 5–11 éves korosztály oltási stratégiai tervének kidolgozásával, és ezzel várhatóan a jövő hét elejére kész lesz.
Ezután a kormány meg fogja hozni a szükséges intézkedéseket. A gyermekeknek szánt vakcina az előzetes hírek szerint december 20. körül érkezik az országba
– mondta.
Jövő hétre elkészül az 5–11 éves korosztály oltási stratégiai terve.
Az új variáns terjedésének megelőzése miatt mától kötelezően karanténba kell vonulniuk azoknak, akik az utóbbi 14 napban az omikron szempontjából veszélyes afrikai országokból, valamint Izraelből vagy Hongkongból érkeztek Szlovákiába.
Az Index beszámolt róla, hogy a Magyarországgal szomszédos országban már a határzár is felmerült a koronavírus fertőzés legújabb variánsának európai megjelenése miatt, ám addig is a Közegészségügyi Hivatal még bejelentette, hogy december 1-től kötelezően karanténba kell vonulniuk azoknak, akik valamilyen dél-afrikai országból érkeztek, továbbá a Hongkongból és Izraelből való hazatérést is ide sorolták.
Az egészségügyi szervezet hangsúlyozza, hogy karanténkötelezettség alól senki sem élvez kivételt, így az oltottaknak és oltatlanoknak egyaránt izolálniuk kell magukat, ezt az ilyen célra kialakított szállásokon is megtehetik. Emellett kiemelik azt is, hogy a karantén az adott személy háztartásában élőkre szintén vonatkozik, attól függetlenül, hogy oltottak-e vagy sem.
A Közegészségügyi Hivatal továbbra is várja azok jelentkezését, akik az elmúlt 14 napban az említett országok egyikéből tértek vissza Szlovákiába.
(via Új Szó)
A Magyarországgal szomszédos országban eddig nem mutatták ki a koronavírus új mutánsát, az omikron-variánst.
Nyugat-Európa után már Csehországban is megjelent a legújabb variáns, ám a keleti régiót úgy tűnik, eddig elkerüli. Így például Ukrajnában sem diagnosztizáltak az omikront a fertőzötteknél
– közölte hétfőn Viktor Ljasko egészségügyi miniszter.
A politikus kifejtette, hogy az új mutánst először november 24-én említették. Az illetékesek egyelőre tanulmányozzák, hogy az új vírus megjelenése összefüggésben áll-e a járvány fokozódásával. Egyelőre azt sem lehet tudni, mennyire súlyos tüneteket okoz a betegség.
Az egészségügyi miniszter kiemelte, hogy az országban a koronavírus összes törzsét képesek diagnosztizálni, és a megyékben dolgozó szakemberek képesek megállapítani a különféle vírustörzseket. Arról is tájékoztatott a tárcavezető, hogy minden gyanús mintát, amely nem tartozik a delta törzséhez, kötelező a kijevi központi laboratóriumba küldeni, és genomszintű szekvenálásnak végeznek azokon. A központban hetente 80-100 ilyen vizsgálat történik.
(via KárpátHír)
Boris Johnson megszegte a járványügyi szabályokat azzal, hogy tavaly év végén karácsonyi bulit tartott a miniszterelnöki hivatalban, a Downing Street 10-ben.
Brit sajtóértesülések szerint a karácsonyi partira akkor került sor, amikor a koronavírus-járvány egy súlyos hulláma érintette az Egyesült Királyságot, és ezért tilosak lettek volna az efféle összejövetelek.
A brit miniszterelnök a fentiek ellenére megtartotta a karácsonyi bulit. Bennfentesek szerint a Downing Street 10-ben tartott összejövetelen körülbelül 40-50 ember vett részt, minimális távolságtartás mellett borozgattak, kvízeztek és megajándékozták egymást.
Járványügyi szempontból ez egy rémálom volt
– mondta egy anonimitást kérő bennfentes.
A tavalyi karácsonyi parti most azért is kerülhetett a nyilvánosság elé, mert nemrég Jenny Harries, a brit egészségügyi szolgálat biztonsági hivatalának vezetője azt kérte az emberektől, hogy idén se tartsanak karácsonyi összejöveteleket a járvány miatt. Erre viszont Boris Johnson azzal reagált, hogy szerinte nem indokolt az összejövetelek lemondása, azokat mindenki megtarthatja.
A Daily Mirrornak most ennek apropóján nyilatkozva többen állították, hogy nemcsak karácsonykor, de néhány más alkalommal is összejöveteleket tartottak a miniszterelnöki hivatalban, holott ezt nem lett volna szabad megtenniük. Ezenkívül azt mondták, hogy Boris Johnson és párja, Carrie Johnson közös lakásán is voltak összejövetelek, amit azzal magyaráztak, hogy a nő imádja a bulikat.
(via Mirror)
Hatszoros valószínűséggel kerülnek kórházba a koronavírus miatt azok a gyermekek, akik nem kapnak megfelelő kezelést az asztmájukra – derült ki egy, a britek által végzett felmérésből.
A tudósok ezzel összefüggésben azt is megállapították, hogy az 5 és 17 év közöttiek közül az asztmások számára különösen fontos lenne az oltás.
A kutatók összesen 750 ezer gyermek adatait vizsgáltak meg, köztük 63 643 volt asztmás. Közülük 4339 fő kapta el a koronavírust, és 67-en kórházba kerültek, ami egyben azt is jelentette, hogy jóval nagyobb volt az arányuk a nem asztmásokhoz képest.
(via BBC)
Eddig kevesebb mint 200 esetben mutatták ki az omikron-variáns jelenlétét a betegek szervezetében világszerte – mondta Eran Segal izraeli professzor, a Weizmann Tudományos Intézet kutatója.
Segal hangsúlyozta: ennek alapján úgy tűnik, hogy bár a vírusvariáns sok helyen megjelent, de terjedni még nem kezdett el nagyobb közösségekben. Szerinte a variáns egyedül Dél-Afrikában terjedhetett el eddig, ott valamelyest nőtt is a kórházban kezeltek száma, de csak olyan mértékben, mint amit az előző variánsoknál is látni lehetett.
Nincs olyan eszköz, amely garantáltan megállíthatja a világjárványt
– szögezte le, miközben arról is beszélt, hogy a közeljövőben megjelenő, a Pfizer és Merck által gyártott koronavírus-gyógyszerek sokat segíthetnek majd a fertőzötteknek. Utóbbit már jóvá is hagyták az EU-ban, és elképzelhető, hogy be is vásároltak belőle.
(via Israel National News)
Négy teljesen beoltott esetében is kimutatták az omikron-variánst Németországban. A baden-württembergi közegészségügyi hivatal tájékoztatása szerint annak ellenére kapták el a Dél-Afrikából származó új mutációt, hogy korábban megkapták mindkét vakcinát. A négy ember közül hárman üzleti útról tértek vissza Dél-Afrikából Németországba, még november végén. A negyedik fertőzött személy az egyik személy hozzátartozója. A négy fertőzött jelenleg karanténban van.
A portál megjegyzi, hogy mind a négy személy esetében csak mérsékelt tüneteket észleltek. Mint arról korábban beszámoltunk, az omikron-variáns terjedése miatt az újonnan hivatalba lépő német kancellár azt tervezi, hogy februárban elrendeli a kötelező oltást az osztrák mintához hasonlóan.
(via Reuters)
Addig biztos nem enyhítenek Romániában a járványhelyzet miatt életben lévő szigorításokon, míg a járványügyi adatok nem mutatnak egyértelmű javulásokat – tudatta az ország egészségügyi minisztere, Alexandru Rafila.
Nehéz megmondanom, mi történik három-négy hét távlatában, de engem az érdekel, mi történik most. Láttam, mi volt hétfőn a brassói karácsonyi vásárban, óriási tombolás. Láttam koncerteket, amelyeknek semmi közük az alapvető intézkedésekhez, amelyek megelőzik a megfertőződést. Ha az emberek azt szeretnék, hogy az ünnepek a lehető legközelebb álljanak a normalitáshoz, akkor ebben az időszakban maximális óvatosságot kellene tanúsítaniuk
– fogalmazott politikus, aki kiemelte, hogy azt kell vizsgálni, hogy hogyan alakul a járványhelyzet, és jelenleg a zöld forgatókönyv érvényes, de fontos a trend.
Gondoljanak arra, mi történt a nyáron, amikor zöld forgatókönyv volt érvényes, de a dolgok rosszul alakultak, hétről hétre romlott a járványhelyzet
– mondta az egészségügyi tárca vezetője, amikor arról kérdezték, hogy a korlátozásokat enyhítik-e az ünnepekre.
(via Krónika online)
Két embernél mutatták ki a Dél-Afrikából származó omikron-variánst Norvégiában. A Guardian jelentése szerint mindkét személy Dél-Afrikában járt, és jelenleg mindketten karanténban van Oeygardenben.
A negyvenezres településen az utóbbi időben rendkívüli mértékben megszaporodtak a fertőzésszámok, most azt tervezik a településen, hogy további szigorításokat léptetnek életbe.
Norvégiában a járvány kitörése óta eddig 1054-en haltak meg, és megfertőződött több mint 267 ezer ember.
(via Guardian, worldometers)
Nigériában és Dél-Koreában egyaránt két-két páciensnél mutatták ki az omikron-variáns jelenlétét nemrég; ezek az első esetek ezekben az államokban.
Könnyen lehet, hogy összefüggés is van a fenti esetek közt. A nigériaiak közölték, hogy olyan embereknél mutatták ki a fertőzést, akik Dél-Afrikából érkezett utazókkal kerültek kapcsolatba.
Mindeközben a koreai hatóságok azt állítják, hogy náluk egy olyan párnál mutatták ki a variánst, akik nemrég érkeztek Nigériából, és november 14. és november 23. között az országban tartózkodtak. Nem lehetetlen tehát, hogy a fenti páciensek egy fertőzésláncolatnak a részét képezik.
Aggodalmát fejezte ki kedden Genfben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, amiért a koronavírus új, omikron nevű variánsa miatt egyes országok általános korlátozó intézkedéseket vezetnek be, ezek ugyanis a WHO szerint nem feltétlenül szükségesek, és „igazságtalanul büntetik” az afrikai országokat.
Nagyon is megértem azokat az országokat, amelyek olyan variánstól védelmezik állampolgáraikat, amelyet még nem ismerünk teljesen. […] Ugyanúgy aggaszt viszont az is, hogy egyes tagállamok nyers átfogó intézkedéseket hoznak, amelyeket nem támaszt alá bizonyíték vagy saját tapasztalat, és amelyek csak rontanak az egyenlőtlenségeken
– fogalmazott a főigazgató. Az egy héttel korábban a Dél-afrikai Köztársaságból jelentett omikron nevű vírusvariáns világszerte nagy riadalmat keltett, több ország utazási korlátozásokat rendelt el, s ezek felszínre hozták a gazdag államok nagyarányú és a fejlődő világ gyér átoltottsága közötti különbségeket is.
A WHO főigazgatója zárt ajtók mögött tartott tanácskozáson mondott, honlapján közzétett beszédében sürgette a szervezet 194 tagországát, hogy hozzon „észszerű és arányos” intézkedéseket. Az egészségügyi miniszterek háromnapos WHO-tanácskozásán kedden a namíbiai küldöttség csalódását fejezte ki a dél-afrikai térség országaival szemben elrendelt utazási korlátozások miatt. Tanzánia az utazási korlátozások azonnali feloldását követelte. Leslie Norton, Kanada genfi ENSZ-nagykövete országa köszönetét fejezte ki a dél-afrikai vezetés és a tudósok átlátható nemzetközi együttműködéséért.
Minden intézkedésnek a kockázattal arányosnak, időben korlátozottnak kell lennie, és úgy kell őket alkalmazni, hogy tiszteletben tartsák az utazók méltóságát, az emberi jogokat és szabadságjogokat
– írta közleményében a WHO. Az egészségügyi világszervezet ismételten emlékeztetett arra is, hogy a „nemzetközileg fontos utazásoknak” – így a humanitárius és sürgősségi célú utazásoknak, a hazatelepítéseknek és a fontos javak szállításának – továbbra is elsődlegességet kellene élvezniük.
A WHO szerint az utazásokra vonatkozó általános tilalmak nem fogják megakadályozni az omikron-variáns terjedését. A szervezet szerint ezek az intézkedések ráadásul kedvezőtlen hatással lehetnek a nemzetközi egészségügyi erőfeszítésekre a világjárvány közepette, ha elrettentik az országokat attól, hogy közkinccsé tegyék a járványügyi és a szekvenálási adatokat. Az ENSZ egészségügyi szakosított szervezete ugyanakkor az utazások elhalasztását javasolta a nagyobb kockázatnak kitett embereknek, így a hatvan év felettieknek, valamint a más betegségben, például szívbetegségben, daganatos megbetegedésekben és cukorbetegségben szenvedőknek.
A WHO felszólított minden utazót arra, hogy oltassa be magát, és az oltástól függetlenül tartsa be az közegészségügyi előírásokat, viseljen maszkot, tartsa be a fizikai távolságtartás szabályait, és kerülje a zsúfolt, nem kellőképpen szellőztetett helyiségeket.
(via MTI)
A világon 262 753 012 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 5 214 928 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 262 143 965 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 207 160 volt.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid–19 nevű betegségnek
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.
Nem maradnak Mikulás nélkül az osztrák gyerekek a teljes zárlat alatt sem, csak az ideiglenes piros ruhásoknak is a járvány miatti szigorú előírásoknak kell megfelelniük az ünnepségeken. Oltással, gyógyulási igazolással vagy negatív teszttel dolgozhatnak, utóbbi esetben azonban FFP2-es maszkra is szükségük van.
Tavaly elmaradt, ám idén engedélyezték a Mikulás látogatását Ausztriában az országos kijárási korlátozás ellenére is. Ez a tevékenység az Osztrák Egészségügyi Minisztérium szerint „külső helyszínen végzett szolgáltatásnak” minősül, amely a hatályos, koronavírus miatti szabályozások szerint szigorú feltételek mellett bár, de lehetséges.
A Mikulás alkalmanként csak egy háztartásba látogathat el, így a gyerekekkel való csoportos találkozások vagy például óvodai látogatások nem lesznek. A Mikulásoknak ezenkívül, akárcsak más szolgáltatóknak, meg kell felelnie a 3G-szabálynak, vagyis csak koronavírus elleni oltással, a gyógyulást igazoló dokumentummal, illetve negatív teszttel dolgozhatnak. Utóbbi esetben FFP2-es maszkkal is ki kell egészíteniük öltözéküket.
(via Bécs Városi Külképviseleti Irodája)
Azonosították két fertőzöttnél a koronavírus omikron-variánsát Brazíliában – jelentette be São Paulo állam kormányzata kedden.
Az omikront Dél-Afrikából São Paulóba érkezett brazil utasoknál azonosították genetikai vizsgálatokkal. Az új vírusvariáns hírügynökségi jelentések szerint most először bukkant fel bizonyítottan Latin-Amerika területén.
A 41 éves férfi és a 37 éves nő repülőgépe egy héttel ezelőtt szállt le Brazíliában, és két nappal később tesztelték őket. Mivel már az első teszteredmények kimutatták a fertőzést, a két utast otthoni karanténra kötelezték. Azóta is megfigyelés alatt tartják őket és családtagjaikat.
Az omikron-variánst először a Dél-afrikai Köztársaságban azonosították, és az elmúlt napokban számos ország utazási korlátozásokat rendelt el a dél-afrikai térség államaival szemben.
Brazília egyike azoknak az országoknak, amelyekben a legtöbb koronavírusos fertőzöttet regisztrálták. Friss adatok szerint az országban a járvány fertőzöttjeinek száma meghaladja a 22 milliót, a halálos áldozatoké pedig több mint 610 ezer.
(via MTI)
Kanadában hamarosan minden légi úton érkezőnek kötelezően koronavírustesztet kell készíttetnie a repülőtéren az omikron-variáns elleni fellépés jegyében. Ezalól csak az Egyesült Államokból érkezők képeznek kivételt – jelentette be Jean-Yves Duclos egészségügyi miniszter kedden.
A tárca ottawai közleménye szerint az intézkedés napokon belül életbe lép. Duclos hozzátette, hogy a központi vezetés egyeztetéseket folytat a kanadai tartományok vezetésével arról, hogy szükség esetén kiterjeszthető-e a tesztelési kötelezettség az országba az amerikai határon át közúton érkezőkre is.
Omar Alghabra közlekedési miniszter kedden azt jelentette be, hogy hárommal kibővítették azon afrikai országok listáját, amelyekből az omikron-változat ottani terjedése miatt megtiltották a beutazást Kanadába. Ezentúl azok a külföldiek sem léphetnek az ország területére, akik a beutazás előtti két hétben Nigériában, Malawiban vagy Egyiptomban jártak. A listán egy korábbi döntés alapján már szerepelt a Dél-afrikai Köztársaság, Namíbia, Lesotho, Botswana, Eswatini, Zimbabwe és Mozambik.
A térségből érkező kanadai állampolgárok beléphetnek hazájukba, de kötelezően tesztet kell készíttetniük akkor is, ha megkapták már a koronavírus elleni oltásokat.
Kanadában már felbukkant az omikron-variáns, amelyet először Dél-Afrikában azonosítottak.
(via MTI)
Szingapúrt már csak egy hajszál választja el attól, hogy minden egyes lakosa megkapja az oltást – írja a Guardian. Az egészségügyi minisztérium közlése szerint az ázsiai törpeállam lakosainak a 86 százaléka megkapta már mindkét oltását, 87 százalékuk pedig legalább egy vakcinát kapott. Az emlékeztető oltást eddig a lakosság 26 százaléka vette fel.
Az országban ugyan még nem ütötte fel a fejét eddig az omikron-variáns, ennek ellenére folyamatosan tesztelik a külföldről érkezőket és az egészségügyben dolgozókat.
Az országban a járvány kitörés óta összesen 718-an vesztették életüket, a fertőzöttek száma pedig 264 725 fő.
(via Guardian, worldometers)