Isaac Herzog, Izrael elnöke a világ vezető politikusai közül elsőként kapta meg a negyedik koronavírus elleni oltást.
Az országban hétfőn kezdték meg a negyedik oltás beadását a 60 év felettiek, valamint az egészségügyi dolgozók számára. A vakcinát azok adathatják be, akik már legalább négy hónapja megkapták a harmadik oltást.
A 61 éves elnök oltásáról videó is készült:
(via The Guardian)
Feladva az előzetes terveket, idén is csak virtuálisan rendezik meg a Sundance Filmfesztivált – írja a Variety.
Utah államban a fesztivál idejére az esetek számának nagyarányú megugrását jelzik előre, és mi nem tehetjük ki veszélynek tudatosan a stábunkat és a minket befogadó közösséget. A fennálló körülmények között felelőtlenség lenne ekkora nyomásnak kitenni Summit megye egészségügyi rendszerét és a több mint 1500 fős stábot
– írták közleményükben a szervezők.
A fesztivált hagyományosan a Utah állambeli Park Cityben szokták megtartani.
Az olasz kormány azt tervezi, hogy kötelezővé teszi a koronavírus elleni oltást az 50 év felettiek részére – értesült a Reuters.
Olaszországban eddig a tanárok és az egészségügyi dolgozók számára tették kötelezővé az oltást (más munkahelyeken is hasonlóan jártak el, de ott a tesztelés még kiskapuként működhet). Most azonban a kormány tovább szigorítana azért, hogy csökkentse az egészségügyre háruló terhet.
A Reuters birtokába jutott a döntés tervezete is. Az új szabályozás február 15-én léphetne életbe, és ez alól a teszteléssel sem lehetne mentesülni. Azok az 50 év felettiek, akik ezután sem oltatják be magukat, 600 eurótól 1500 euróig terjedő bírsággal lennének sújthatóak. A rendelkezés június 15-ig bezárólag maradna érvényben.
Ezen kívül a dokumentumban egy olyan, másik lépés is szerepel, amely által február elejétől március végéig csak a beoltottak vagy a fertőzésen átesettek léphetnének be a közintézményekbe, bankok, postákba, sőt, még a szaküzletekbe és a fodrászatokba is.
A kötelező oltásról szóló lépést a többpárti kormánykoalícióban sem mindenki támogatja. A Liga nevű pát több minisztere is elhatárolódott a döntéstől, amelynek szerintük nincs kellő tudományos alapja sem, mivel elsősorban a 60 éven felüli emberek kerülnek kórházba.
Az egész társadalmat vagy bizonyos korcsoportokat érintő kötelező oltás terve eddig Ausztriában, Németországban és Görögországban merült fel. Ausztriában februártól kezdve már kötelező is lesz a vakcina felvétele a 14 éven felülieknek, Görögországban pedig a 60 év felettieknek kötelező beoltatniuk magukat január 16-ától kezdve. Németországban egyelőre még vizsgálják azt, hogy szükséges és megoldható-e a lépés.
Az olaszoknál most azért is dönthettek így, mert az országban nagyon gyors ütemben terjed most a járvány: a keddi nap után szerdán is megdőlt a negatív rekord, mivel egy nap alatt 189 ezer új fertőzöttet regisztráltak.
(via Reuters)
Az új év első napjaiban jelentősen megugrott az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma a nyugat-balkáni országokban, míg egy héttel ezelőtt a térségben 24 óra alatt 3953 új fertőzöttet azonosítottak, szerdára 9576-ot vettek nyilvántartásba.
A szerb közszolgálati televízióban beszéltek arról szakértők, hogy az esetszámok növekedésének hátterében egyrészt a koronavírus omikron variánsának gyors terjedése, másrészt az újévi ünnepségeken az elővigyázatossági intézkedések semmibevétele áll.
Radmilo Jankovic, a dél-szerbiai Nis klinikai központjának igazgatóhelyettese kiemelte: a számok a napokban tovább fognak emelkedni, az ortodox karácsonyi ünnepek után, azaz a jövő héten akár több tízezer új fertőzött is lehet.
A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában szerdára 5224-gyel 1 310 845-re, Koszovóban 108-cal 161 706-ra, Észak-Macedóniában 1197-tel 227 168-ra, Montenegróban 2590-nel 177 455-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 457-tel 293 684-re növekedett.
A járvány halálos áldozatainak száma Szerbiában az utóbbi 24 órában 19-cel 12 806-ra, Észak-Macedóniában 12-vel 7996-ra, Montenegróban kettővel 2422-re, Bosznia-Hercegovinában pedig hússzal 13 517-re növekedett. Koszovóban az elmúlt napon nem volt halálos áldozata a kórnak, így a halottak száma 2991 maradt.
(via MTI)
A francia kormány kihirdette szerdán az egészségügyi rendkívüli állapotot az ország több tengerentúli területén, ahol a koronavírus gyorsan terjedő omikron variánsa miatt jelentősen megemelkedett a fertőzöttek lélekszáma, a helyi lakosság átoltottsága viszont jóval alacsonyabb, mint az anyaországban élőké – írja az MTI.
Az intézkedés Guadeloupe-ot, Francia Guyanát, Mayotte-ot, Saint-Martint és Saint-Barthélemyt érinti. Réunion szigetén és Martinique-on már december 27. óta érvényben van a rendkívüli állapot, amelynek értelmében a helyi prefektúrák korlátozhatják az emberek szabad mozgását.
E területek kórházi kapacitását és a lakosság átoltottságát tekintve, a koronavírus jelenlegi hulláma olyan egészségügyi katasztrófát jelent, amely a lakosság egészségét fenyegeti
– olvasható a kormányrendeletben.
A karibi térségben található Guadeloupe szigetén a 100 ezer lakosra jutó fertőzöttek száma kedden 1820 volt, s ez a szám az elmúlt hét napban 549 százalékkal emelkedett, miközben a lakosság alig 40 százaléka vette fel az oltás első adagját. Francia Guyanán a helyieknek csak 31 százaléka kérte az oltást.
Ezzel az oltási szinttel a betegség súlyos formái kialakulásának kockázata erősen megnőtt, és gyorsan a kórházi ellátórendszer telítődéséhez vezethet
– jegyzi meg a rendelet. Guyanán csaknem kétszer annyi súlyos beteget ápolnak az intenzív osztályokon, mint amennyit az eredeti kapacitás lehetővé tenne.
Guadeloupe-on nyolcvan százalékos az intenzív osztályok telítettsége, miközben másfél hónapja folyamatosak a tüntetések az egészségügyi dolgozók és a tűzoltók oltási kötelezettsége ellen. Kedden a helyi egyetemi kórház igazgatóját és két helyettesét a rendőrségnek kellett kimenekítenie az irodájukból, amelyet feldühödött tüntetők foglaltak el.
A 9 éves Zac Moreynak a kórházban kellett töltenie a karácsonyt, mivel a koronavírus-fertőzés után egy ritka mellékhatás alakult ki nála.
A kisfiú még december közepén tesztelték pozitívra, először csak náthaszerű tüneteket jöttek ki nála a karanténban. Karácsony előtt két nappal azonban súlyosabbra fordult a helyzet, mivel úgynevezett szemüregi cellulitis alakult ki nála. Ez egy olyan fertőzéstípus, amelynek kialakulását a tudósok már összefüggésbe hozták a koronavírussal.
A kisfiút emiatt karácsonykor kellett kórházba szállítani. Édesanyja még aznap posztolt a Twitteren arról, hogy hogy is nézett ki ez a fertőzés a gyakorlatban:
My son is in #bristolchildrenshospital and I’m simply blown away by the amazing staff, in such good spirits for Xmas Eve. Covid complications has caused poor Zac’s eyelid to swell and he’ll be in for a couple of days on antibiotics @BristolLive pic.twitter.com/rBYPAoZVXp
— Cllr Angela Morey (@Cllr_Morey) December 24, 2021
A szeme úgy nézett ki, mintha fel akarna robbanni
– nyilatkozta később, hozzátéve, hogy nagyon súlyos gyulladás alakult ki, amely ellen antibiotikumos kezelést írtak fel az orvosok. A kisfiú azóta szerencsére felépült, családja szerint azonban az orvosok azt mondták, hogy ha a fertőzés mélyebbre jutott volna, akkor a gyermek akár a látását is elveszthette volna emiatt.
(via DailyMail)
A francia kormány döntést hozott arról, hogy az egészségügyi rendszer leterheltsége miatt a tünetmentes vagy csak enyhe tüneteket mutató, koronavírusos egészségügyi dolgozóknak nem feltétlenül kell karanténba vonulniuk, és tovább dolgozhatnak akár fertőzötten is.
A kormány döntése egyedülállónak számít európai viszonylatban. Indoklásuk szerint az intézkedésre azért van szükség, mert a kieső egészségügyi dolgozók pótlását másképp nem fogják tudni megoldani.
Ha a rendszer túlterhelődik és a dolgozók fele pozitív lesz, akkor az enyhe tüneteket produkálók bejöhetnek dolgozni, mert a pácienseket továbbra is muszáj lesz ellátnunk
– magyarázta a döntést Marc Leone, Marseille egyik kórházának főorvosa.
A kivételes szabályok kizárólag a kórházakban, háziorvosi rendelőkben, idősotthonokban és más egészségügyi intézményekben dolgozókra vonatkoznak. Eltérő esetben azoknak, akiket pozitívra tesztelnek, öt napra karanténba kell vonulniuk, még akkor is, ha be vannak oltva. Ha nincsenek, akkor viszont tíz napot kell karanténban tölteniük.
(via AP)
Isaac Herzog, Izrael elnöke a világ vezető politikusai közül elsőként kapta meg a negyedik koronavírus elleni oltást.
Az országban hétfőn kezdték meg a negyedik oltás beadását a 60 év felettiek, valamint az egészségügyi dolgozók számára. A vakcinát azok adathatják be, akik már legalább négy hónapja megkapták a harmadik oltást.
A 61 éves elnök oltásáról videó is készült:
(via The Guardian)
A január eleji adatok szerint átlagosan 672 gyerek kerül kórházba naponta a koronavírus miatt az Egyesült Államokban, vagyis jóval többen, mint az előző hullámok idején.
Az egy héttel korábbi adatok szerint még csak feleennyi gyermek szorult kórházi kezelésre a koronavírus miatt. Szakértők szerint a számok növekedése mögött az omikron-variáns terjedése, valamint az ünnepi összejövetelek állhatnak.
Körülbelül négyszer annyi gyermeket utalnak be kórházba most, mint az előző hullámok idején
– mondta egy indianai kórház főorvosa, hozzátéve: sokszor a betegség lefolyása is súlyosabb a gyermekeknél, mint korábban volt. Állítása szerint a gyermekek közel fele intenzív osztályra, negyven százaléka pedig lélegeztetőgépre is kerül.
A főorvos szerint az újszülötteket és a várandós nőket is egyre nagyobb számmal kell koronavírussal kezelniük, ráadásul a koronavírus mellett egyre gyakoribbak az RSV, valamint az influenza vírusok által okozott esetek is, ami nagy nyomást helyez az egészségügyre.
A kórházban kezeltek száma mellett a koronavírusos esetszám is általánosan növekszik a gyermekek közt az Egyesült Államokban. Karácsony hetében összesen 325 ezer új esetet jelentettek, ami 64 százalékos növekedés volt az egy héttel azelőtti adatokhoz képest. Az öt évnél idősebb gyermekek oltását már megkezdték az országban, de közülük még csak viszonylag kevesen vették fel a vakcinát.
(via The Guardian)
Szerdán 189 109 új esetet jelentettek az olasz hatóságok, amivel a keddi nap (170 844 eset) után ismét megdőlt a negatív rekord Olaszországban.
Mindeközben 231-en haltak meg a betegségben, ez valamivel kevesebb a tegnapinál (259 fő).
A kórházban kezelt betegek száma 13 364-re nőtt a tegnapi 12 912-höz képest, intenzív osztályon pedig 36-tal több beteget kell kezelni (1428) mint a minap.
(via The Guardian)
Péntektől megszűnik a külföldről Angliába utazók indulás előtti koronavírus-tesztelési kötelezettsége, és az érkezés után sem kell elkülönítésben megvárni az újabb teszt eredményét – jelentette be szerdán Boris Johnson brit miniszterelnök.
Johnson a londoni alsóházban tartott tájékoztatóján közölte, hogy az új szabályozás pénteken brit idő szerint hajnali 4 órától – közép-európai idő szerint 5 órától – lép érvénybe.
Az addig érkezőkre még érvényes jelenlegi előírás alapján az utazóknak az indulás előtt legfeljebb 48 órával PCR- vagy gyorstesztet, az angliai érkezésük utáni második nap végéig PCR-szűrést kell elvégeztetniük. Az érkezés utáni PCR-teszt eredményét elkülönítésben kell megvárniuk.
A brit kormány ezt a szigorítást az omikron koronavírus-variáns behurcolásának megfékezése végett rendelte el, ez a vírusváltozat azonban már dominánssá vált Nagy-Britanniában, így Johnson szerint az utazási tesztkötelezettségek veszítettek jelentőségükből.
Tiltakoztak szerdán a francia parlamentben Emmanuel Macron elnök interjúja miatt, amelyben a politikus azokat bírálta, akik nem vették fel a koronavírus elleni vakcinát – adta hírül az MTI.
A képviselők ezért fel is függesztették azon törvénytervezet vitáját, amelynek értelmében január 15-én oltási igazolássá alakulna át a koronavírus elleni védettségi igazolás.
Emmanuel Macron a Le Parisien napilapnak egyebek mellett úgy fogalmazott az interjúban:
Kifejezetten bosszantani szeretném az oltatlanokat. Folytatjuk is, a végsőkig. Ez a stratégia. Nem zárom őket börtönbe, nem kötelezem őket erővel az oltásra. Tehát meg kell nekik mondani: január 15-től nem mehetnek többet étterembe, nem fognak tudni beülni egy kávéra, nem mehetnek többet színházba, moziba.
Szavai akkora felháborodást váltottak ki a Nemzetgyűlésben, hogy a képviselők szerdára virradó éjjel felfüggesztették a törvénytervezet vitáját.
A tudósok egyetértenek abban, hogy a járvány leküzdéséhez nem elegendő beadatni a védőoltást, meghatározott időközönként emlékeztető oltásra is szükség van. De abban nincs egyetértés, hogy ez mennyire megoldható logisztikai szempontból.
Andrew Pollard, az AstraZeneca koronavírus elleni védőoltásán is dolgozó tudós szerint kivitelezhetetlen, hogy négy–hat havonta a világon mindenki megkapja az emlékeztető oltást. Arról beszélt Daily Telegraphnak, hogy nem fenntartható, nem megfizethető ez a folyamat.
A kutató szerint ahelyett, hogy a világon minden 12 évnél idősebb megkapja az oltást, arra kellene koncentrálni, hogy minden veszélyeztetetthez jusson el a vakcina.
Már kilenc játékos kapta el a koronavírust a Bayern München labdarúgócsapatánál – írja az MTI.
A bajor klub szerdán közölte, hogy legutóbb Alphonso Davies fertőződött meg. A kanadai légiós jól érzi magát, és házi karanténban marad.
Davies a hét elején még együtt edzett a társakkal. Korábban többek között Manuel Neuer, Corentin Tolisso és Omar Richards is pozitív tesztet adott.
Hasan Salihamidzic, a Bayern München elnökségi tagja arról egyeztet a német szövetséggel, hogy halasszák el a listavezető, egyben címvédő csapat péntekre kiírt Borussia Mönchengladbach elleni hazai bajnoki mérkőzését.
Lemondta januárra tervezett divatbemutatóit a Giorgio Armani divatház a koronavírus-járvány miatt.
A cég bejelentése szerint a párizsi haute couture divathéten, valamint a milánói divathéten is szerepeltek volna januárban, de ezeket a bemutatókat végül – személyes nézői jelenlét mellett – semmiképp sem tudják megtartani.
Az Armani bejelentésének hatására más divatházak is visszamondhatják a bemutatóikat. 2020 februárjában egyébként ugyancsak az Armani volt az első divatház, amely úgy döntött, hogy zárt ajtók mögött tartja meg divatbemutatóját a fertőzés veszélye miatt.
(via Reuters)
A koronavírus omikron variánsa már két nappal az első tünetek megjelenése előtt fertőz, így gyorsan terjed és ezért nagyon fontos az alapvető védekezési intézkedések betartása – mondta Andrej Plenkovic horvát kormányfő a kabinet szerdai ülésén, ahol arról is beszélt, hogy az omikron megjelenése miatt újabb szigorításokat vezethetnek be.
A miniszterelnök azt mondta, hogy a válságstáb megvizsgálja, milyen intézkedéseket léptethetnek érvénybe, és a következő napokban a hatóságok meghozzák a megfelelő döntéseket.
A szakemberek arra számítottak, hogy az ötödik hullám január közepén indul el. Az ünnepi összejövetelek azonban felgyorsították a vírus terjedését, így az ötödik hullám összeért a negyedik hullám végével, és már a hónap elején ismét emelkedni kezdett a járványgörbe.
A valamivel több mint négymilliós Horvátországban az elmúlt 24 órában rekordszámú, 8587 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, a vírus okozta betegségben 32-en hunytak el. Kórházban 1841 beteget ápolnak, közülük 230-an vannak lélegeztetőgépen. Az országban eddig 2 263 058-an kaptak oltást a fertőzés ellen, közülük 2 151 091-en már a második adagot is felvették.
(via MTI)
Hétfőtől Ausztriában már nem fogadják el az egydózisú Janssen vakcinát az oltási igazolványhoz, érvényességének megőrzéséhez újabb oltásra van szükség. Jó hír azonban, hogy ez – a korábbi sajtóhírekkel ellentétben – a beutazást nem érinti: Magyarországról és Európa nagy részéről továbbra is ugyanúgy léphetjük át a határt Janssen oltással, mint korábban – írja a Privátbankár.
Egyszeri Janssen oltással azonban nem mehetünk étterembe, mivel Ausztriában az egyszeri oltást (és már ennek tekintik az egydózisú Janssent is) nem ismerik el többé „2G-igazolásnak” – ezt az igazolást csak azok kaphatják meg, akik teljeskörűen beoltatták magukat vagy felgyógyultak a Covidból.
Ami az általános szabályokat illeti, Ausztria az európai országok többségét – így Magyarországot is – a legjobb kategóriába sorolja Covid-járvány szempontjából. A beutazás azonban így is csak azoknak lehetséges, akik teljeskörűen beoltatták magukat vagy igazoltan átestek a Covid-betegségen, és emellett PCR-tesztnek is alávetik magukat – utóbbi alól csak azok kapnak felmentést, akik már felvették a harmadik, emlékeztető oltást.
A 2G-szabályozást nem teljesítő személyekre továbbra is kijárási tilalom vonatkozik: ők csak meghatározott céllal – munkavégzés, tanulás, alapvető árucikkek beszerzése – hagyhatják el lakóhelyüket.
Mostantól nyolc országból – az Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából, Ausztráliából, Kanadából, Franciaországból, Indiából, Pakisztánból és a Fülöp-szigetekről – érkező gépek nem kaphatnak leszállási engedélyt Hongkongban a behurcolt fertőzések drasztikus száma miatt – jelentette be Carrie Lam, a különleges közigazgatási terület kormányzója.
A vírus újabb kitörésének határán állunk
– idézi a kormányzót a Washington Post.
Hongkongból eddig még csupán néhány esetet jelentettek, az átoltottság azonban meglehetősen alacsony, különösen az idősek között. A nyolcvan év felettieknek csupán húsz százaléka van beoltva.
Kötelezővé teszik a köztéri maszkviselést Romániában, és csak az orvosi maszkok használatát fogadják el – Alexandru Rafila egészségügyi miniszter és Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár.
Alexandru Rafila elmondta, hogy a megfelelő maszk viselése azért fontos, mert Romániában gyorsan terjed az omikron-variáns, a megfertőződéstől a megfelelő maszk véd meg, a súlyos megbetegedéstől pedig az oltás.
(MTI)
Újabb, hamis Covid-igazolásokat és PCR-teszteket gyártó bűnszervezetet lepleztek le az ukrán hatóságok Kárpátalján – adta hírül az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU).
A közlemény szerint a négyfős hamisítócsoport saját titkos nyomdát üzemeltetett, amelyben hamis dokumentumokat – nemzetközi Covid-igazolásokat és PCR-teszteket – állítottak elő. Körülbelül egy évig folytatták ezt az illegális tevékenységet, amellyel több százezer hrivnyát (1 hrivnya 11,65 forint) kerestek. A klienseket egy helyi egészségügyi intézményben dolgozó tettestársuk hajtotta fel nekik.
Az országban már több, Covid-igazolásokat és PCR-teszteket hamisító csoportot lepleztek le, és Kárpátalján sem ez volt az első. December közepén az ukrán határőrség számolt be arról, hogy a megyében az egyik határátkelőnél folyt illegális kereskedelem ilyen dokumentumokkal. Akkor a hálózat felderítésében közösen vett részt a határőrszolgálat csapi és lvivi (lembergi) részlege, valamint az ungvári járási rendőrkapitányság. A hamis iratok darabjáért ötven eurót kértek az elkövetők.
A Kijev megyei rendőrség pedig kedden számolt be arról, hogy december 28. és január 3. között a kijevi Boriszpil nemzetközi repülőtéren tizenkilencen mutattak be hamisnak látszó Covid-igazolást.
Ukrajnában szerdára az eddig azonosított koronavírusos fertőzöttek száma 4571-gyel 3 682 659-re, az elhunytaké 273-mal 96 709-re nőtt. Az aktív betegek száma eközben több mint négyezerrel 94 157-re csökkent. Az elmúlt napon 1366 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba.
(MTI)
Pozitív lett Andrzej Duda koronavírus-tesztje, emiatt karanténba került – közölte szerdán Pawel Szrot, a varsói elnöki hivatal vezetője.
A lengyel elnök azért végeztetett tesztet, mert a környezetében többen elkapták a fertőzést– közölte Pawel Szrot. A Twitteren közzétett bejegyzéséből az is kiderült, hogy az elnök három koronavírus elleni oltást kapott, egyelőre nincsenek súlyos tünetei, de állandó orvosi megfigyelés alatt áll.
Adam Niedzielski egészségügyi miniszter szerdai sajtóértekezletén elmondta: Lengyelországban feltehetőleg január végén érnek csúcspontjukra az omikron-variáns okozta fertőződések. Egy várható újabb járványhullámra készülve jelentősen növelni fogják a kórházi kapacitásokat – jelezte.
A keddi adatok szerint Lengyelországban 72 omikron okozta fertőzést mutattak ki, ami 2,5 százaléka az összes koronavírus-fertőzésnek. Szerdán a hatóságok összesen mintegy 17 200 új fertőzésről számoltak be a közel 38 millió lakosú országban. Niedzielski elmondta: ez heti összehasonlításban mintegy tízszázalékos növekedést jelent, ami azonban a karácsonyi ünnepek alatt végzett tesztek számával összefüggő anomáliaként is értelmezhető.
Egy hete az egészségügyi tárca a koronavírus-fertőzések számának csökkenéséről számolt be. Amennyiben beigazolódna, hogy trendváltás következett be, a kormány a járványügyi intézkedések szigorításáról hozhat intézkedést, jelenleg azonban nincs ilyen döntés – közölte a miniszter.
Lengyelországban utoljára december 15-én szigorítottak az intézkedéseken: ennek értelmében a szolgáltatásokat egyszerre kevesebb beoltatlan ember veheti igénybe, mint korábban, az általános és középiskolákban pedig ezen a héten kötelező a távoktatás.
(via MTI)
Megfertőződött koronavírussal Teodora Gencsovszka bolgár külügyminiszter – jelentette be a szófiai külügyminisztérium sajtóosztálya szerdán.
Az ötvenéves tárcavezető, aki mindkét védőoltást megkapta, orvosi felügyelet alá került, miután pozitív lett a tesztje, de állapotáról nem közöltek részleteket. Feladatait ideiglenesen helyettese veszi át.
A hétmilliós Bulgáriában szerdán közölték: az utóbbi 24 órában 6252 új fertőzöttet és a koronavírussal összefüggésben 157 halálesetet regisztráltak. Kedden az egy nap alatt diagnosztizáltak száma még 1918 volt.
Az Európai Unióban Bulgáriában a legalacsonyabb az átoltottsági arány, a lakosságnak mindössze egyharmada kapta meg a Covid–19 elleni vakcina mindkét dózisát. A koronavírus új, gyorsabban terjedő omikron-variánsát vasárnap mutatták ki először az országban.
A járvány kezdete óta több mint 31 ezer ember halt meg Bulgáriában a koronavírus okozta szövődmények miatt, és 757 000 fertőzöttet regisztráltak.
(MTI)
Felmerült a gyanú az egyik romániai megyében, hogy olyanok loptak oltást, akik korábban hamis védettségi igazolványt szereztek, ám most mégis beadatnák maguknak a vakcinát.
A Magyarországgal szomszédos ország egyik olyan területe, Botosan, ahol kiugróan alacsony az átoltottsági arány, és tavaly az is kiderült, hogy nagyon sokan vásároltak maguknak hamis oltási igazolványt, most ismét reflektorfénybe került. Ezúttal a Gheorghe Asachi Szakkollégiumban, ahol oltóközpont működik, eltűnt tizenkét adag Johnson & Johnson-vakcina, a felelősöket pedig egyelőre nem találják.
Az eltűnést a Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) és az ügyészség is vizsgálja, mert kiderült, hogy az oltóanyagok nyilvántartására vonatkozó dokumentumokban a számokat meghamisították. Idegenkezűségnek nincsenek nyomai, így feltehetőleg egy belső ember áll a lopás hátterében. A gyanú szerint olyan emberek kaphatták meg a vakcinákat, akik hamis védettségivel rendelkeznek, ám most mégis az oltás felvétele mellett döntöttek.
(via Főtér)
Megfertőződött az új típusú koronavírussal a luxemburgi uralkodó, Henrik nagyherceg – közölte a Luxemburg Times című, angol nyelvű luxembourgi hírportál az uralkodói palota közleményére hivatkozva szerdán.
A beszámoló szerint a 66 éves nagyherceg önkéntes karanténba vonult, miután kedden úgy az antigén-, mint a PCR-tesztje pozitív lett. Az uralkodó enyhe tüneteket mutat – írták.
A közlemény kitért arra is, hogy megtartják Luxemburg új pénzügy-, sport- és társadalombiztosítási minisztereinek szerdára tervezett eskütételét. A nagyherceg – aki apját, János nagyherceget 2000-ben követte a trónon – a ceremónián videokonferencia útján vesz részt a kelet-luxemburgi Berg palotájából.
A hírportál beszámolt arról is, hogy hétfőn Taina Bofferding belügyminiszternél is kimutatták a fertőzést. Tavaly Xavier Bettel miniszterelnököt egy hétig ápolták kórházban koronavírus-fertőzés miatt – emlékeztettek.
Az illetékes luxemburgi egészségügyi intézet legfrissebb beszámolója szerint rekordot dönt a frissen feljegyezett fertőzöttek száma Luxemburgban. A jelentős mértékű növekedésért a vírus omikron nevű variánsa felelős – közölték.
A hét folyamán naponta átlagosan ezer pozitív esetet regisztráltak, a múlt hét második felében pedig az 1230-at is meghaladta a fertőzöttek napi száma. Kórházakban 66 beteget ápolnak koronavírussal, közülük 19-en részesülnek intenzív ellátásban.
A járvány kezdete óta 912-re emelkedett a halálos áldozatok száma, és 106 235-en fertőződtek meg az új típusú koronavírussal a nagyhercegségben.
A koronavírus-fertőzések emelkedő száma miatt idén sem rendezik meg Rio de Janeiróban a hagyományos karneváli utcai felvonulást – jelentette be kedden a város polgármestere.
Eduardo Paes a közösségi médiában élő közvetítésben számolt be a döntésről, amely a karnevál ingyenes utcai parádéján fellépők képviselőivel való tanácskozás után született. Mint mondta, tájékoztatta a parádé fellépőit, hogy a pandémia miatt elmarad a felvonulás, amelyet már tavaly sem tartottak meg.
A karnevált február 25. és március 2. között rendezik meg, a korábbi tervek szerint több mint 500 ingyenes utcai felvonulást tartottak volna.
Bár az utcai parádé idén is elmarad, a riói szambaiskolák szokásos versenyét a város Sambódromo karneválstadionjában megrendezik a szükséges egészségügyi óvintézkedések betartásával.
A riói karnevál a világ legnagyobb szabadtéri partija, évente több millió látogatót vonz. A fieszta csúcspontja a több mint 60 ezer férőhelyes Sambódromóban zajlik.
Rio de Janeirón kívül más brazíliai városokban is törölték a karneváli utcai parádékat. São Paulóban valószínűleg a Forma–1-es versenypályán rendezik meg a város utcái helyett. A legutóbbi – 2020-as – karneváli felvonulás hárommillió embert vonzott.
(MTI)
Óriási terhet ró az északnyugat-kínai Hszian lakosaira a legújabb, hétfőtől elrendelt teljes lezárás, melyet három fertőzésgyanús eset miatt rendeltek el a hatóságok. A 1,2 milliós városban leállították a forgalmat, a lakosokat otthon maradásra kötelezték, az alapvető termékeket árusító üzletek működését pedig felfüggesztették.
A lakosok a kínai neten azonban az élelmiszer-ellátás és -hiány mellett a kórházak korlátozott betegfogadására panaszkodnak, ugyanis a közintézményekben nem engednek be senkit negatív teszt nélkül.
Egy, a kínai internetes cenzúra miatt már törölt poszt szerint egy idős férfit úgy sem engedtek be a kórházba, hogy éppen szívrohama volt. Mire döntöttek az ellátásáról, meghalt.
Egy terhes nő elvesztette gyermekét, mert bár megindult a szülés, ő sem tudott időben negatív koronavírustesztet felmutatni.
Olyan bejegyzések is napvilágot láttak, melyek szerint a hatóságok ígérete ellenére akadozik az élelmiszer-ellátás, nem szállítanak ki időben vagy éppen elegendő ételt a lakosságnak, így már többen cigivel bartereznek némi elemózsiáért.
(Guardian)
Csaknem 12 ezer új fertőzöttet azonosítottak Izraelben az omikron-variáns által dominált ötödik hullámban, ami az eddigi legtöbb azóta, hogy megjelent az országban a koronavírus – adta hírül az MTI.
A legfrissebb tájékoztatás szerint 11 978 új fertőzöttet jegyeztek fel Izraelben a több mint 200 ezer, kedden elvégzett teszt alapján, amelyek 6,65 százaléka hozott pozitív eredményt.
Korábban még sosem jegyeztek fel ennyi új esetet.
A kórházakban ápolt betegek száma 285-re nőtt, közülük 125-en súlyos állapotban vannak, és 38-an vannak lélegeztetőgépen.
Minden bizonnyal Pepijn Linders, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool másodedzője is elkapta a koronavírust – adta hírül az MTI. A korábban szintén megfertőződött Jürgen Klopp vezetőedző első számú segítőjeként dolgozó Lijnders a klub közlése szerint pozitívgyanús tesztet produkált, így ő is karanténba került.
We can confirm Pepijn Lijnders has returned a suspected positive test for COVID-19, further impacting our preparations for Thursday’s Carabao Cup tie with Arsenal.
— Liverpool FC (@LFC) January 5, 2022
Az egyesület közben arra kérte az angol szövetséget (FA), hogy halasszák el az Arsenal elleni Ligakupa-elődöntő csütörtökre kiírt első mérkőzését, mert a keret létszáma alaposan megfogyatkozott, nem csak a vírus, a sérülések, valamint a közelgő Afrika-kupára utazott játékosok miatt is.
A kérelmet egyelőre vizsgálják az illetékesek, a Liverpool keddi edzése ugyanakkor elmaradt.
A koronavírus-fertőzöttek állapotát felmérő járóbetegközpontokról és a kórházaknak a Covid, illetve egyéb betegségekben szenvedők fogadására való felkészítéséről egyeztetett kedden a román egészségügyi miniszter, Alexandru Rafila a kórházigazgatókkal és a megyei egészségügyi igazgatóságok képviselőivel.
A tárcavezető kiemelte azoknak a járóbetegközpontoknak a fontosságát, amikben felmérik majd a koronavírus-fertőzöttek állapotát, majd meghatározzák nekik a megfelelő kezelést, ezzel a kormány elképzelése szerint elkerülhető lenne a kórházak túlzsúfolódása, amit a delta-variáns és az alacsony átoltottság okozott a Magyarországgal szomszédos országban.
A legjobb megoldásokon gondolkodunk mind a koronavírus-fertőzöttek, mind az egyéb betegségekben szenvedők számára
– mondta a politikus, aki szerint alapvető fontosságú, hogy a kórházak működőképesek maradjanak, valamint a más betegségben szenvedő pácienseknek továbbra is hozzáférést kell biztosítani az egészségügyi szolgáltatásokhoz.
Adriana Pistol államtitkár kifejtette, hogy a koronavírus-fertőzötteknek még a pozitív teszt kézhezvételének napján el kell jutniuk egy járóbetegközpontba, hogy mielőbb megkapják a megfelelő kezelést, így elejét lehet venni a súlyos eseteknek.
(via Krónika Online)
Az omikron-variáns terjedése miatt jelentősen megindult fertőzésszám ellenére is szeretné elkerülni az általános korlátozások bevezetését a német kormány – jelentette ki Christian Lindner német pénzügyminiszter szerdán.
Karl Lauterbach egészségügyi miniszter pedig arról beszélt, hogy további korlátozásokra is szükség lesz Németországban.
A Stuttgarter Nachrichten című napilapnak Lindner elmondta: a jövőben el akarják kerülni az országos és a regionális zárlatokat. Hozzátette, hogy ezzel az a céljuk, hogy amíg csak lehet, változatlan formában fenntartsák a társadalmi életet, és elkerüljék a károkat.
A pénzügyminiszter szerint lezárások helyett olyan állapotba kell hozni a német egészségügyet, hogy szükség esetén egy hónap alatt a teljes lakosság megkaphassa az oltásokat – adta hírül az MTI.
Beoltotta 17 éves diákját egy Long Island-i tanár. Csakhogy a fiú hazament, elmondta az anyjának, hogy megkapta a vakcinát az 54 éves biológia-tanárnőtől, a szülők pedig magukból kikelve értesítették a rendőrséget, mivel nem járultak hozzá a fiuk oltásához, pláne nem a biológiatanár által, főleg nem a tanár otthonában.
A rendőrség bilincsbe verte Laura Parker Roussot, január 21-én pedig már várják is a tárgyalóteremben, ugyanis vádat emeltek ellene a „szakma jogosulatlan gyakorlása” címén.
Rousso ugyebár nem egészségügyi dolgozó, ráadásul az oltás előtt a páciensnek hozzájárulási nyilatkozatot kell tennie, az oltónak pedig tisztában kell lennie a páciens egészségügyi állapotával. Ez gyaníthatóan elmaradt, de azt sem tudni, hogy:
(CBSNews)