Körülbelül 2000 hörcsögöt ölhetnek meg Hongkongban, miután 11 rágcsálónak lett pozitív a koronavírustesztje. A hatóságok arra kérik a lakosokat, hogy ne csókolgassák a házi kedvenceket.
Több száz állaton végzett ellenőrzéseket a kínai fennhatóság egy állatkereskedési dolgozó megbetegedése miatt. Az országban folytatott zéró tolerancia politika miatt Hongkong elrendelte, hogy 2000 hörcsögöt altassanak el, és minden értékesítést állítsanak le.
A városban egyébként számos másik állatkereskedést zártak be és fertőtlenítettek át. A helyi Állatkínzás Megelőző Szervezet az intézkedések újragondolását követeli:
Megdöbbentünk és aggódunk a kormány közelmúltbeli bejelentése miatt, amely több mint 2000 kisállat kezeléséről szól, amely nem vette figyelembe az állatok jólétét, valamint az emberek és az állatok közötti köteléket
– fogalmaztak.
Az egészségügyi miniszter egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy a hatóságok óvatosságból járnak el, annak ellenére, hogy nem létezik bizonyíték arra, hogy a háziállatok megfertőzhetik az embert.
Ugyan az egész világon előfordulhat koronavírus-fertőzés kutyákban és macskákban, máig nincs bizonyíték arra, hogy az állatok képesek lennének az emberek megfertőzésére.
(via geo.tv)
Zárul az Index mai hírösszefoglalója, melyben beszámoltunk a koronavírus-világjárvány történéseiről és ismertettük a legfontosabb tudnivalókat.
Pihenjenek jól, vigyázzanak magukra!
Az olasz egészségügyi tárca számításai szerint az új típusú koronavírus omikron-variánsa okozta járványhullám a következő napokban érheti el a tetőzését, de az esetszámok várhatóan csak márciustól csökkennek jelentős mértékben – adta hírül az MTI.
Január 20-tól kötelező lesz az oltás vagy a negatív teszteredmény a fodrászatokban és a kozmetikai szalonokban is. Pierpaolo Sileri egészségügyi államtitkár a Repubblica című napilap internetes tévécsatornájának azt mondta: a következő két-három hétben a napi esetek, valamint a kórházban kezelt betegek száma „nagyarányú csökkenését várják”.
Hozzáfűzte: hamarosan Olaszországban is elérik a közösségi immunitást, más néven a nyájimmunitást, amelynek köszönhetően „talán februárban lehetőség lesz a járványkorlátozások enyhítésére, ahogyan ez az Egyesült Királyságban most történik”.
A sebészorvosból lett politikus emlékeztetett, hogy a járvány mostani hulláma sokkal később kezdődött el Olaszországban, mint az északabbra fekvő európai térségekben. A SkyTG24 hírtelevíziónak nyilatkozó egészségügyi szakértők szerint az omikron-variáns okozta negyedik hullám tetőzése január 23. körül várható.
Felhívták a figyelmet, hogy az utóbbi napok esetszámai ingadozást mutatnak, ezért szerintük lényeges süllyedés márciustól kezdődik el. A számítások szerint a tetőzést egyedül a gócpontként ismert Lombardia tartományban érték el, a délolasz régiókban azonban még távol vannak tőle.
Szlovénia egészségügyi minisztériumának közlése szerint új tesztelési szabályok léptek életbe szerdától, mert a koronavírus-járvány gyors terjedése miatt a laboratóriumok nem bírják a terhelést.
A HÁZIORVOSOK CSAK A TÜNETEKKEL RENDELKEZŐ VÁRANDÓS NŐKET, KRÓNIKUS BETEGEKET ÉS A CSÖKKENT IMMUNVÁLASZRA KÉPES SZEMÉLYEKET UTALHATJÁK BE AZONNAL PCR-TESZTELÉSRE,
vagyis azokat, akiknél nagy valószínűséggel súlyos lefolyású lehet a betegség. Mindenki másnak gyors antigéntesztet kell végeznie, és csak pozitív teszt esetén kérheti orvosától a PCR vizsgálatot – közölte a tárca.
Szerdára rekordszámú, 12 286 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az országban, és nyolc beteg halt meg. Kórházban 566 beteget ápolnak, közülük 151-en vannak intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 258 191-en kaptak védőoltást, közülük 1 204 513-an mindkét adagot felvették.
HORVÁTORSZÁGBAN NAPONTA 20 EZER PCR-TESZTET TUDNAK CSAK KIÉRTÉKELNI A LABORATÓRIUMOK.
Vili Beros egészségügyi miniszter ezért a múlt héten bejelentette, hogy a védettségi igazoláshoz elég lesz gyors antigéntesztet is végezni. Európai digitális Covid-igazolványt nem lehet vele kiváltani, de országon belül elfogadják az eredményét. A szűrési és tesztelési programba hétfőtől bekapcsolódtak a háziorvosi praxisok is – számolt be az MTI.
A koronavírus-járvány mostani, ötödik hullámában csaknem tízszer kisebb Romániában a halálozási ráta a járvány előző hullámához képest – mutatott rá Alexandru Rafila egészségügyi miniszter. A tárcavezető a szerdai kormányülésen elmondta, hogy a prioritások közé tartozik a tesztelési kapacitás bővítése, hogy a fertőzötteket idejében karanténba lehessen küldeni, és így korlátozzák a kór továbbterjedését, amennyiben pedig szükséges, korábban részesüljenek orvosi ellátásban, ne akkor kerüljenek kórházba, amikor már súlyos állapotban vannak.
A miniszter szerint sikerült több mint háromezer családorvosi rendelőt bevonni a rendszerbe, ahol bárki ingyen teszteltetheti magát.
A keddi jelentésben minden korábbinál több, csaknem 90 ezer teszt eredménye szerepel, ezzel is magyarázható, hogy megugrott, megközelítette a 17 ezret a napi esetszám. A napi tesztelési kapacitás jövő hétre meghaladhatja a százezret, és ezzel együtt az igazolt fertőzések száma is nőni fog – vélekedett a miniszter.
Elkezdődött a kórházak betegfelvételi osztályainak tehermentesítését szolgáló, járóbeteg-rendszerben működő Covid-központok kialakítása, amelyek ingyenesen felmérik az enyhe tüneteket mutató vagy tünetmentes koronavírus-fertőzöttek állapotát.
Rafila szerint a gyermekek és a felnőttek esetében is naponta 2-3 százalékkal nő a kórházi leterheltség, amit most az egészségügyi rendszer „gond nélkül kezelni tud” – számolt be az MTI.
Az ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében egy hét alatt három és félszeresére, a gyerekek körében négy és félszeresére nőtt a Covid–19-fertőzöttek száma – írja a Kárpáthír.
Az egyre növekvő fertőzöttség miatt a megyei közigazgatás elnöke fokozott felügyeletet rendelt el. Az év elejéhez képest Ukrajna 54 kistérségében lett 50 százalékkal magasabb a betegek száma.
Ha nem javul a helyzet, korlátozzák a szórakozóhelyek, a vendéglátóipari egységek működését, valamint megtiltják a nyilvános rendezvényeket.
Lengyelországban a koronavírus-fertőzések rohamos növekedése miatt távmunkára kötelezik a közigazgatásban dolgozókat – nyilatkozta a lengyel egészségügyi miniszter. Hozzátette: a kormány egyelőre nem tervez lezárásokat.
Adam Niedzielski kiemelte: a közigazgatásban a távmunkát néhány napon belül mindenhol bevezetik, ahol csak lehetséges. A tárcavezető egyúttal arra kérte a munkáltatókat, hogy amennyiben lehetséges, kövessék a példát, és felhívta a figyelmet, hogy az országban a jövő héten akár 50 ezerre is emelkedhet a regisztrált napi fertőzések száma.
Az eredmények nagyon súlyosak. Nem csupán azt mutatják, hogy beléptünk az ötödik hullámba, hanem azt is, hogy ez a hullám az elkövetkezendő napokban nagyon gyorsan fog emelkedni
– mondta. Ugyanakkor leszögezte: a kormány nem alkalmazna lezárásokat, inkább a Covid-tanúsítványokra tenné a hangsúlyt. Lengyelországban e tanúsítvány egyelőre nem kötelező érvényű – számolt be az MTI.
Bevezettek Romániában egy nyilatkozatot (Passenger Locator Form), amely azt a célt szolgálja, hogy a hatóságok elérhessék az országba belépő személyt, ha járványügyi szempontból szükségessé válik.
A törvényes előírásoknak megfelelően az országba történő belépést megelőző vagy azt követő 24 órában ki kell tölteni az erre vonatkozó formanyomtatványt.
Abban az esetben, ha ez nem történik meg, akár 2000 lejes (219 ezer forint) bírságot is kiszabhatnak. A bírságnak csak a felét kell befizetni, ha a megbírságolt személy a jegyzőkönyv átvétele utáni 15 napban kitölti a nyomtatványt.
Mivel a rendelkezés nem számol külön az ingázókkal, nekik naponta vagy akár naponta többször is ki kell tölteniük az űrlapot – írja a Krónika.
További 5,2 milliárd dollárra (1600 milliárd forintra) van szükség az alacsony és közepes jövedelmű országok koronavírus elleni védőoltáshoz hozzájutását segítő Covax program fenntartásához – mondta José Manuel Barroso, a GAVI Vakcinaszövetség igazgatótanácsának elnöke. Létfontosságúnak nevezte a vakcinák beszerzésének biztosítását a Covax program keretében. Szerinte ez különösen azért bír jelentőséggel, mert több mint hárommilliárd ember még az első oltását sem kapta meg.
Seth Berkley, a GAVI vezérigazgatója arról beszélt, hogy az elkövetkező három hónapban lenne szükség a többletforrásokra, fedezetet teremtve ezáltal legalább 600 millió dózis beszerzésére, a nemzeti oltóprogramok támogatására. Hozzáfűzte: a pénzből finanszíroznák a járulékos költségeket, vagyis a tűk és a szállítás árát. Ezzel több mint egymillió ember életét tudnák megmenteni.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) főtitkára hangsúlyozta: a Covax szállítási kapacitásainak bővítése elengedhetetlen ahhoz, hogy teljesíteni tudják a WHO idén júliusra kitűzött célját, hogy a világ lakosságának 70 százalékát teljes körűen beoltsák.
A GAVI szombaton jelentette be, hogy elérte az egymilliárdot a Covax program keretében leszállított vakcinaadagok száma – ismertette az MTI.
A román kormány újrakezdi a koronavírus-járvány miatt kényszerszabadságra küldött alkalmazottak segélyezését. A szerdán elfogadott sürgősségi rendelet értelmében március végéig kaphatják meg saját bérük 75 százalékát (de legfeljebb az átlagbér 75 százalékát), akiknek a járvány miatt függesztették fel a munkaszerződését.
A társadalombiztosítási alapból folyósított mostani segély összege nem haladhatja meg a nettó 2674 lejt (193 ezer forint) akkor sem, ha a kényszerszabadságra küldött alkalmazott bruttó bére nagyobb annál a 6095 lejes összegnél, amellyel a 2022-es társadalombiztosítási költségvetés bruttó átlagbérként számol. A segélyre a szerzői jogokból élő szabadúszók és sportolók is jogosultak, ha a járvány miatt veszítették el bevételi forrásukat.
A korábbi jogszabályok értelmében tavaly december 31-ig részesítették állami segélyben azon vállalkozások kényszerszabadságra küldött alkalmazottait, amelyeknek a tevékenységét a világjárvány miatt 2020 májusában bevezetett, és azóta minden hónapban meghosszabbított veszélyhelyzet miatt hatóságilag korlátozták – számolt be az MTI.
Az újonnan felálló cseh kormány hatályon kívül helyezte azt a korábbi kormányrendeletet, amely márciustól megkövetelné a 60 év felettiek, valamint az egészségügyi, szociális és biztonsági szolgálatok dolgozóitól a kötelező oltást – írja a Guardian.
Petr Fiala miniszterelnök a döntést azzal indokolta, hogy a prágai kormány nem akarja tovább szítani a társadalmi feszültségeket az oltatlanok és az oltottak között. Mindenkit arra biztatnak, hogy vegyék fel az oltást.
Jelentősen megugrott globálisan az új fertőzöttek száma az Egészségügy Világszervezet (WHO) legfrissebb jelentése szerint – számolt be a CNN. A szervezet közlése szerint január 10. és 16. között 20 százalékkal nőtt az új koronavírus-fertőzöttek száma az előző héthez képest. Az azt megelőző héten a hétnapos növekedés üteme 11, 55 százalékos volt.
A legnagyobb mértékű növekedést Délkelet-Ázsiában regisztrálták, ahol 145 százalékos volt a növekmény üteme. Ezt követi a Földközi-tenger keleti régiója 68, Csendes-óceán nyugati térsége 38, míg az amerikai kontinens 17, illetve az európai régió 10 százalékos aránnyal.
Országokra lebontva az Egyesült Államokban regisztrálták a legtöbb új esetet, ezt követi Franciaország, India, Olaszország és az Egyesült Királyság.
Halálozások tekintetében az érintett időszakban több mint 45 ezer ember hunyt el koronavírussal összefüggő megbetegedésekben.
Az Európai Unió több mint 2,2 millió adag koronavírus elleni oltóanyagot szállított Iránba, hogy biztosítsa az országban tartózkodó afgán menekültek koronavírus-fertőzés elleni védelmét – közölte az Európai Bizottság.
Az iráni hatóságok járványellenes küzdelmének támogatására küldött oltóanyagokat az EU polgári védelmi mechanizmusán keresztül biztosította Spanyolországból. Janez Lenarčič válságkezelésért felelős biztos hangsúlyozta: az EU továbbra is támogatást nyújt a védekezéshez világszerte minden olyan országnak, amely kéri.
Az Iránba küldött oltóanyag az európai szolidaritás újabb példája, a védőoltások globális megosztása ugyanis a pandémia megszüntetésének és az emberéletek megmentésének leghatékonyabb módja – emelte ki Lenarčič.
A tervek szerint a következő napokban további vakcinaadagok érkeznek Iránba Lengyelországból és Svédországból, így a perzsa államba szállított adagok száma meghaladja majd a 6,2 milliót. Az Európai Unió a világ számos országának ez idáig több mint 37 millió adag koronavírus elleni vakcina szállítását tette lehetővé – számolt be az MTI.
Az ukrán egészségügyi minisztérium adatai szerint az országban egy hét alatt megduplázódott a fertőzöttek száma, így hivatalosan is megérkezett Ukrajnába a járvány újabb hulláma.
Ukrajnában az elmúlt héten az újonnan fertőzöttek száma megduplázódott, 55 ezerre nőtt. Egy héttel ezelőtt 28 ezren fertőződtek meg az országban. Nőtt az aktív betegek száma is, most eléri 105 ezret. Egy héttel korábban a számuk 93 ezer volt, kórházba közel 11 ezer beteget szállítottak. Az előrejelzések szerint a fertőzöttek száma a következő hetekben tovább fog növekedni – írja a Kárpáthír.
Meghalt a cseh folkénekes Hana Horka, miután elkapta koronavírust. Az 57 éves Hana Horka nem volt beoltva, nemrég közösségi oldalán tette közzé, hogy a tesztje pozitív lett. A bejelentés után két nappal belehalt a betegségbe.
Fia, Jan Rek azt mondta, hogy szándékosan fertőződött meg, amikor ő és apja elkapta a vírust, így kaphatott volna gyógyulási igazolványt, ami belépést jelentett volna bizonyos helyszínekre.
Fia és férje teljesen be van oltva a fertőzés ellen – számolt be a BBC.
Határozatot fogadott el az olasz kormány a sportesemények koronavírus-fertőzések miatti elhalasztás rendjéről, hogy a január eleji vitás esetek ne is ismétlődjenek meg – adta hírül az MTI.
A sportszövetségekkel és egészségügyi hatóságokkal közösen kidolgozott rendelet szerint mostantól akkor halasztható el egy mérkőzés, ha az egyik csapat keretének minimum 35 százaléka megfertőződik.
A megfertőződött játékosok karanténba kerülnek, a kontaktszemélyeknek ugyanakkor mindez nem kötelező, viszont öt napon át folyamatosan tesztelniük kell, és a következő mérkőzés előtt négy órával is negatív tesztet kell produkálniuk, illetve a pálya mellett FFP2-es maszkot kell viselniük.
A tudomány igyekszik a lehető legszorosabban követni a változásokat, és rekordidő alatt elő is rukkolt fontos eredményekkel, beleértve a teszteket, a vakcinákat, immár egyes gyógyszereket, a korlátozó intézkedések értelmes jellegét – írta közösségi oldalán Dobson Szabolcs gyógyszer-engedélyeztetési szakértő.
Felsorolta, mi az, ami szerinte a jelenlegi ismereteink szerint egyértelmű:
Kifejtette továbbá, hogy jelenleg nem tudjuk, hogy
A teljes bejegyzés elérhető a szakember közösségi oldalán.
Az Európai Unió szolidaritási alapjából 385,5 millió eurót (mintegy 138,8 milliárd forint) ad húsz országnak, köztük Magyarországnak a koronavírus okozta egészségügyi szükséghelyzet kezelésére – közölte az Európai Bizottság.
Az Európai Unió szolidaritási alapjából tizenhét tagállam és három tagjelölt ország kért támogatást.
Összesen 385,5 millió euró jut húsz országnak.
A következő egy hétben megszűnik a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt korlátozások zöme Angliában – jelentette be Boris Johnson. A brit miniszterelnök a londoni alsóházban kijelentette: jövő csütörtöktől nem kell oltási igazolást bemutatni a belépés feltételeként azokban az angliai intézményekben, ahol ezt kormányzati rendelkezés írja elő, és aznaptól nem kell szájmaszkot sem viselni a tömegközlekedési eszközökön, a középiskolákban és a boltokban.
Jelenleg büntetőeljárás indítható azok ellen, akik ezeken a helyeken nem viselnek maszkot, de jövő csütörtöktől a maszkot nem viselők büntethetősége is megszűnik. Visszavonják azt az ajánlást is, amely az otthoni munkavégzést szorgalmazza olyan tevékenységek esetében, amelyek lehetővé teszik a távmunkát.
Koronavírus-fertőződés esetében egyelőre kötelező marad a karantén, de a kormány hamarosan ezt a kötelezettséget is meg akarja szüntetni – számolt be az MTI.
Sosem látott mértékben emelkedik a fertőzöttek száma Indiában – számolt be a CNN. Az Egészségügyi és Családügyi Minisztérium közlése alapján egy nap alatt 282 970-en kapták el a fertőzést. Tavaly május 17. óta óta ez az eddigi legmagasabb adat, akkor 281 386 esetet jelentettek.
Az egészségügyi minisztérium szerdán arra kérte a közszférában dolgozókat, hogy a járvány megfékezése érdekében gyorsítsák fel a teszteléseket.
Indiában a járvány kitörése óta eddig 37 901 241 ember kapta el a fertőzést, és meghalt 487 226 beteg.
Akár napi kétszázezer is lehetett a valódi új fertőzöttek száma Izraelben az ország egészségügyi minisztere szerint – közölte az MTI az izraeli ynet hírportálra hivatkozva. Nahman As elmondása szerint a kedden teszteltek körében 71 593 koronavírusos személyt azonosítottak.
Ez a legnagyobb napi fertőzésszám a járvány közel két évvel ezelőtti kezdete óta, de As professzor szerint a valódi szám ennek a két-háromszorosa lehet, így akár a kétszázezret is elérheti a jelentős arányú tünetmentes esetek miatt.
A minisztérium vasárnap óta nem közli a friss járványügyi adatokat a számítógépes rendszer hibája miatt, ugyanis az adatbázisok kialakításakor nem számítottak ilyen nagy számokra, és át kell alakítani a számítógépes rendszert feldolgozásuk és nyilvánossá tételük érdekében.
Csehország kormánya szerdán fontolóra veszi a koronavírus elleni oltás kötelezővé tételét a kulcsfontosságú szakmákban dolgozók és a 60 év felettiek számára. A döntését az omikron-variáns gyors terjedésével magyarázza a kormány.
A napi új koronavírusos esetek száma ugyanis rekordot döntött az országban. A jelentések szerint kedden 28 469 új fertőzöttet azonosítottak, ami több mint kétszer annyi, mint a múlt hét keddi 12 371.
Több európai parlamenti képviselő is nehezményezi, hogy nem ismertek Ursula von der Leyen, az Európai Unió végrehajtó szervének, az Európai Bizottság elnökének az üzenetei, amelyeket a Pfizer gyógyszeróriás vezérigazgatójával váltott.
Hiába morognak, mert az üzenetek tartalmát sosem tudjuk meg.
AZ UNIÓS SZABÁLYOKAT AZ ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL ÉS A DOKUMENTUMOK HOZZÁFÉRHETŐSÉGÉRŐL UGYANIS 2001 ÓTA NEM FRISSÍTETTÉK, TEHÁT OLYAN SZABÁLYKÖNYV VAN ÉLETBEN, AMELY AKKOR SZÜLETETT, AMIKOR MÉG NEM VOLT PÉLDÁUL SE FACEBOOK, SE YOUTUBE.
Így a Von der Leyen és Albert Bourla Pfizer-vezér közötti, hónapokon át tartó beszélgetések részleteit sem tudjuk meg soha, noha azt sejteni lehet, hogy az unió számára történő vakcinabeszerzésről esett szó, mivel Brüsszel 1,8 milliárd adagot foglalt le az amerikai vállalatnál.
A bizottsági titkolózásról ebben a cikkben írtunk bővebben.
Egy amerikai kutatás szerint a csecsemők valószínűleg nem fertőződnek meg koronavírussal szoptatás közben. A szakértők szerint a szoptatás nem jelent kockázati tényezőt az újszülöttek számára.
A témában készült eddigi legnagyobb szabású tanulmányban 110 szoptató nő anyatejét vizsgálták meg. Az eredmények szerint azokat a csecsemőket sem fertőzte meg a koronavírus, akik édesanyjánál kimutatták a koronavírus genetikai anyagát az anyatejben.
A vizsgálatban részt vevők közül 65 szoptató anya koronavírustesztje volt pozitív, kilencnek voltak ugyan tünetei, de a tesztjük negatív lett, 36 nő pedig jelentett ugyan tüneteket, de nem tesztelték őket.
A Kaliforniai Egyetem kutatói hét nő anyatejében találták meg a Sars-CoV-2 genetikai anyagát. Szoptatott csecsemőik viszont nem mutatták a fertőzés klinikai tüneteit, bár nem tesztelték őket.
Az esetek száma túl kicsi volt ahhoz, hogy az anyatej és a Sars-CoV-2 kapcsolatáról általánosságban következtetéseket lehessen levonni, ugyanakkor saját kutatásuk és más tanulmányok is arra utalnak, hogy a szoptatással történő fertőzés nagyon valószínűtlen.
Úgy tűnik, a fertőzés nem terjed az anyatejjel, ugyanakkor az anya átadja a gyermekének a vakcinával való védettséget, mivel a tej antitesteket tartalmaz a vakcina beadása után.
(MTI)
A Fehér Ház bejelentette, hogy 400 millió N95-ös maszkot gyártat le és oszt szét jövő héttől ingyen az állampolgárok között.
A Joe Biden-adminisztráció közleménye szerint a maszkokat patikákban és helyi egészségügyi központokban teszik mindenki számára elérhetővé. Az intézkedés része a koronavírus elleni védekezésre kidolgozott akciótervnek. Az amerikai járványügyi hivatal (CDC) ajánlása szerint az N95-ös maszk a leghatékonyabb az omikron-variáns ellen, a textilmaszkok hatásfoka jelentősen alacsonyabb, így azokat nem ajánlják.
Korábban arról is írtunk, hogy az amerikai kormány ingyenes teszteléssel is előrukkolt.
Adam Niedzielski lengyel egészségügyi miniszter azt nyilatkozta, hogy a lengyel állami alkalmazottak távmunkára mehetnek, a magánszektorbeli cégeknek pedig azt javasolta, hogy nekik is követniük kéne ezt a példát, ugyanis a fertőzöttek száma drasztikus nő a napokban.
Lengyelország tavaly április óta most először jelentett be 30 000 új fertőzöttet egy nap alatt, ami vitákat váltott ki a további szigorítások bevezetéséről.
A mostani tendenciák szerint a jövő héten a fertőzések száma meghaladhatja a napi 50 ezret is
– mondta az egészségügyi miniszter egy sajtótájékoztatón.
Csaknem két év után, január 10-én nyitotta meg a határait Kiribati szigete, ahol eddig szinte egyetlen koronavírus-fertőzött sem volt. Az első repülő rögtön 40 covidost vitt az országba.
A 120 ezer fős szigetországban 2020 márciusában zárták le a beutazási lehetőségeket. Emiatt eddig csupán két koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az országban, akik egy kereskedelmi árukat szállító hajón érkeztek a szigetre. Ráadásul róluk még az óvintézkedésként előírt karanténban kiderült, hogy elkapták a fertőzést, így az nem tudott elterjedni a helyiek között.
Most viszont az első, Fidzsiről érkező repülőgéppel érkezők közül rögtön 40 embernél mutatták ki a fertőzést, ami különösen amellett számít soknak, hogy a gépen összesen csak 54, a koronavírus ellen beoltott ember utazott. A turisták közül mindenki karanténba került. A történtekre reagálva a hatóságok kedd este szigorú korlátozásokat, köztük kijárási tilalmat rendeltek el Kiribatin.
Sajtóértesülések szerint már a helyi lakosok közt is terjedni kezdett a vírus, az egyik hatósági karanténközpont – ide szállították a legtöbb turistát – dolgozója már biztosan elkapta a fertőzést. Emiatt a falut, ahol ő él, teljesen lezártak.
Kiribati a világ legszegényebb országai közé tartozik, a szigeten elérhető egészségügyi ellátások minősége erősen korlátolt. Emiatt a súlyos betegeket sokszor több ezer kilométerre, Új-Zélandra vagy Ausztráliába szállítják innen.
Egy 75 éves nő lehet a koronavírus omikron-variánsának első hivatalos halálos áldozata Romániában. Az egészségügyi szakemberek szerint igencsak megalapozott a gyanú, hogy a páciens halálát a dél-afrikai variáns okozta – írja a foter.ro.
A nő – tíz nappal kórházba kerülése után – a jászvásári járványkórház intenzív osztályán halt meg. Az intenzív osztályon kezelt nő súlyos, krónikus betegségekben szenvedett, ugyanakkor nem oltatta be magát az új típusú koronavírus ellen.
A kórház vezetője szerint a náluk kezelt betegek 95 százalékánál már az omikron-variáns a felelős a betegségért. Az első, omikron okozta fertőzéseket hivatalosan december 4-én erősítették meg Romániában.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője arra figyelmeztette a világ vezetőit, hogy a koronavírus-járványnak még közel sincs vége, és az omikron-variáns továbbra is nagy veszélyt jelent mindenki számára.
A WHO vezetője azután tette a megjegyzését, miután új rekordesetszámot regisztráltak több országban is. Franciaországban például közel félmillió napi új fertőzöttet jelentettek be kedden, és Németországban is először volt 10 000 fölött a megbetegedések száma a járvány kezdete óta.
A vezető szerint bár az új variáns átlagosan kevésbé súlyos, mint az előzőek, továbbra is komoly betegségről van szó.
Senkit se vezessenek félre, az omikron kórházi kezeléseket és haláleseteket okoz, és még a kevésbé súlyos esetek is megtelítik az egészségügyi intézményeket
– tette hozzá.
(BCC)
Az amerikai elnök egészségügyi tanácsadója, Anthony Fauci is megismételte azt, amit a világ számos szakembere is felvetett már, hogy az eddigi legfertőzőbb variáns, az omikron nyithatja meg a járványkezelés legújabb, pozitív fejezetét.
A képlet egyszerű: ha a tünetmentességet vagy enyhe megbetegedést produkáló mutáns átrohan a lakosságon, az oltatlanokban is elvileg ki kell, hogy alakuljon a természetes védettség, így pedig a járványnak annak a szakaszába érkezhet el a világ, hogy mint az influenzavírussal, megtanulunk együtt élni vele.
Mindazonáltal szakértők figyelmeztetnek, hogy semmiképpen sem szabad szándékosan megfertőződni, nehogy az omikronra jellemző enyhe megbetegedésre vagy tünetmentességre kivételt képezzen.
(CNN)
A 21. század eddigi legnagyobb vulkánkitörésének legközvetlenebb elszenvedőjének, Tongának a legnagyobb előnye válhat a legnagyobb hátrányává.
A sziget elszigeteltsége miatt szigetelődött el teljesen a külvilágtól, mivel a természeti katasztrófa megrongálta a kommunikációs kábeleteket, így a világ napokig nem tudta, mi a helyzet a vulkánkitörés által okozott cunamit viszonylag könnyen átvészelő szigeten.
Tongának első sorban ivóvízre van szüksége, mert a Hunga-Tonga-Hunga-Ha'apai beszennyezte a természetes édesvíz lelőhelyeket vulkanikus hamuval.
Ausztrália és Új-Zéland éppen ezért segélyszállítmányokat indított útnak, tudatában annak, hogy a segítséggel árthatnak a szigetországnak. Tonga ugyanis mindeddig megúszta a koronavírus-járványt, csak három esetet regisztráltak a kórokozó világhódításának kezdete óta, így a szigorú karanténszabályoknak köszönhetően tovább tudta földi paradicsom státuszát élvezni a csendes-óceáni ország.
A vírus omikron nevet viselő variánsa viszont szakemberek szerint sokkal fertőzőbb, sokakat tünetmentesen jár meg, és a vírustesztek sem tudják feltétlenül kimutatni. Éppen ezért attól tart Tonga, hogy az ausztrál és új-zélandi segéllyel a vírus is megérkezik, és bár az ország lakosságának 60 százalékát már átoltották, az nem azt jelenti, hogy a koronavírus ne tudna gyökeret verni Tongán.
(Guardian)