Magyarország kormánya 178 milliárd forintért vásárolt 6258 lélegeztetőgépet Vinod Sekhar maláj üzletembertől még 2020-ban.
A Malaysianow szerint brit kutatóorvosok az üzlet előtt egy hónappal már nyilvánosságra hozták, hogy a lélegeztetőgépek közül a kínai Shangrila 510S típus nem alkalmas arra, hogy intenzív osztályon dolgozzanak vele, mivel
NEM FELEL MEG A BIZTONSÁGOS HASZNÁLAT KÖVETELMÉNYEINEK, ÉS A BETEGEK ÉLETÉT IS VESZÉLYEZTETHETI.
A géppel kapcsolatos vizsgálatról 60 oldalas jelentés készült Nagy-Britanniában, ezt követően az egészségügyi tárca 750 ilyen típusú berendezést vont ki a forgalomból.
A TV Markíza szlovák kereskedelmi médium rendelte meg azt a felmérést, melyből meg akarták tudni, hogy mit gondolnak az emberek az oltatlanok kezelési költségéről. A közvélemény-kutatás döntő többségű eredménnyel zárult – adta hírül a Paraméter.
A Magyarországgal szomszédos országban már a lakosság több mint felét immunizálták, a kórházban kezeltek többsége oltatlan vagy csak részben beoltott.
Egyetért-e azzal, vagy sem, hogy azok a személyek, akiknek nincs komoly egészségügyi okuk, mégsem oltatják be magukat a Covid–19 ellen, hozzá kelljen járulniuk a kezelés költségeihez, amelyet ez a megbetegedés okoz (például kórházi kezelés)?
– így hangzott a kérdés a Focus közvélemény-kutató ügynökség részéről, ami a felmérést végezte.
A közvélemény-kutatásban 1017 válaszadó vett részt, a nagy részük, 66,5 százalékuk határozottan nem ért egyet azzal, hogy az oltatlanoknak maguknak kelljen állniuk a költségeket.
(via Paraméter)
Több törvénytelenül megtartott magánrendezvényt is felszámoltak a rendőrök Erdélyben, a Kolozsvár melletti Szászfenesen február 5-én – olvasható a Krónika online oldalán.
A helyi hatóság arról tájékoztatott, hogy az egyik mulatságon 13, a másikon 16 személy vett részt, ráadásul az utóbbiak közül kettőnek karanténban kellett volna lennie. A rendőrök az első helyszínen a társaság tagjainak igazoltatása után 13 bírságot szabtak ki összesen 3000 lej (216 000 forint) értékben a járványügyi szabályok megsértése miatt.
A második helyszínen is volt kit büntetni, a karantént megszegő két személynek 1500 lejt, míg a buli házigazdájának 3000 lejt kellett hozzáadnia a kormányzati költségvetéshez, emellett a társaság többi tagját is megbírságolták.
(via Krónika online)
A láz és a köhögés mellett a koronavírus-fertőzés egyik leggyakoribb tünete a szaglás elvesztése – ami nem mellesleg az ízlelésre is gyakran kihatással van. Ugyan sok esetben heteken belül visszaáll a normális szaglás, azonban egy friss tanulmány kimutatta, hogy a fertőzöttek fele hosszú távon is érzékszervi elváltozásokat szenvedhet.
A stockholmi Karolinska Intézet kutatói 100 olyan emberen végeztek vizsgálatokat, aki 2020 márciusában a koronavírus-fertőzés után elveszítette a szaglását. Az eredmények azt mutatták:
18 hónap elteltével majdnem minden 20 emberből egy nem kapta vissza a szaglását.
Bár korábbi kutatások is bebizonyították, hogy sokaknál hat hónappal a fertőzés után sem jön rendbe a szaglás-ízlelés, azonban az új adatok szerint ez akár sokkal tovább is eltarthat.
A The Mail hírlap rovatvezetője megkérdezte az olvasókat, hogy szenvedtek-e hosszú távú szaglási nehézségektől a fertőzés után, és a válaszok meglepőek voltak:
Sokan attól tartanak, hogy érzékszerveik már soha nem fognak működni normálisan.
(via dailymail.co.uk)
Mielőbbi felépülést kívánt Vlagyimir Putyin orosz elnök Recep Tayyip Erdoğan török elnöknek és feleségének, akikről tegnap derült ki, hogy elkapták a fertőzést.
Kedves Elnök Úr, Drága Barátom! A legjobbakat kívánom neked és a feleségednek. Biztos vagyok benne, hogy az életerőd, kitartásod révén hamar legyőzöd ezt a vírust
– áll az orosz elnök üzenetében.
Erdoğan a bejelentés szerint egyelőre karanténban folytatja a munkát.
(via TASZSZ)
Két erdőt is ültetnek Walesben azokról az emberekről megemlékezve, akik a koronavírusnak estek áldozatul.
Az emlékparkok létrehozását a walesi kormány jelentette be. Azt mondták, hogy az egyik erdő Wrexham környékén, a másik pedig Brownhill környékén lesz majd. Emellett nem zárták ki azt sem, hogy az ország délkeleti felében is létesül még egy harmadik, ehhez hasonló emlékpark.
Túl sok embert vitt el túl hamar ez a szörnyű vírus. Mindannyiukra emlékezni fogunk, sose feledjük el őket
– mondta Mark Drakeford, Wales első minisztere a bejelentés után. Hozzátette: ezek az erdők permanens és élő emléket fognak állítani az elhunytaknak.
A hivatalos adatok szerint 9477 ember halt meg koronavírus-fertőzésben az országban a járvány kezdete óta.
(via The Guardian)
Boris Johnson egyik legnagyobb támogatója, Sir Charles Walker is azt nyilatkozta, hogy elkerülhetetlen a miniszterelnök távozása a tisztségéből azok miatt a bulik miatt, amelyeket a karanténidőszakban tartottak a miniszterelnöki hivatalban.
A politikus egy ókori görög drámához hasonlította azt, ami most a konzervatív párton belül történik (utalva arra, hogy a kormányfő is nagy rajongója az ókori görög-római művészetnek).
Ez egy elkerülhetetlen tragédia [...]. Az lesz a vége, hogy távoznia kell, és én már csak azt akarom, hogy erről ő maga dönthessen
– mondta Sir Charles Walker a miniszterelnökről. Hozzátette: véleménye szerint Boris Johnson kormányzásához nagyon sok jó dolog kötődik – például az oltási kampányok –, és méltó arra, hogy inkább ezekre emlékezzenek majd az emberek, ne pedig a botrányaira.
Mindemellett a konzervatív politikus leszögezte, hogy a Downing Street 10-ben tartott bulik miatt az egész ország dühe a miniszterelnökre és pártjára összpontosult, ezt pedig csak úgy lehet megoldani, ha Boris Johnson távozik.
Boris Johnson és a brit miniszterelnöki hivatal már több alkalommal is elnézést kellett kérjen amiatt, hogy a karanténidőszak alatt is olyan összejöveteleket tartottak, amelyeket nem lett volna szabad, többek közt még a Fülöp herceg temetése előtti éjszakán is, a nemzeti gyászidőszak idején. Ezekkel az összejövetelekkel kapcsolatban a brit parlamentben is folyamatban van egy hivatalos vizsgálat, ezenkívül pedig a londoni rendőrség is vizsgálja az egyik ilyen összejövetelt, amelyről fotó is készült.
A botrány miatt a múlt héten már lemondott Boris Johnson több közvetlen munkatársa is. A helyzet már odáig fajult, hogy a konzervatív képviselők közül is egyre többen követelik a miniszterelnökük lemondását, a közvélemény-kutatások pedig azt mutatják, hogy a konzervatív párt támogatottsága drasztikusan visszaesett.
(via The Guardian)
Az Afrikai Unió tagországai megállapodtak abban vasárnapi csúcstalálkozójukon, hogy új, egész kontinensre kiterjedő egészségügyi szervezetet hoznak létre, amit szerintük a koronavírus-járvány tett szükségessé.
A pánafrikai szervezet csúcsértekezlete vasárnap estig tart annak székhelyén, az etióp fővárosban.
A Készenléti és Gyorsreagálású Hatóság (APRA) koncepciójának lefektetését John Nkengasong kameruni virológus, az Afrika Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (Africa CDC) vezetője jelentette be. Utóbbi teremti majd meg az új szervezet alapjait.
A CDC az APRA-ban szeretné koncentrálni az egyes tagállamokban rendelkezésre álló eszközöket a koronavírus elleni védekezéshez, és koordinálni az ezzel kapcsolatos munkát. Az APRA nagy önállóságot és széles jogköröket kapna, és közvetlenül a tagállamoknak tartozna elszámolással.
A koronavírus-járványban eddig 10,8 millió megfertőződést regisztráltak az 1,3 milliárd lakosú kontinensen, de szakértők szerint a valódi szám ennél sokkal nagyobb lehet.
(MTI)
A szorosabb együttműködés szükségességéről egyeztetett a koronavírus eredetének feltárását célzó vizsgálatok terén az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója Pekingben.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz első alkalommal látogatott Kínába 2020 januárja óta, amikor az első Covid–19-es esetekről szóló kínai jelentések nyomán Hszi Csin-ping kínai elnökkel egyeztetett a járvány kezeléséről.
A WHO főigazgatója ezúttal a téli olimpiai játékok megnyitójára érkezett Pekingbe, ahol szombaton Li Kö-csiang kínai miniszterelnökkel folytatott megbeszélést. Tedrosz a Twitter-oldalán szombaton közzétett bejegyzésben közölte, hogy a megbeszélésen egyebek mellett szó esett a védőoltások egyenlő elosztásához szükséges komoly erőfeszítésekről, valamint arról a célkitűzésről, hogy idén 70 százalékra növeljék a világ népességének átoltottságát. Egyeztettek továbbá a Covid–19 eredetének feltárását célzó, tudományos módszereken és bizonyítékokon alapuló vizsgálatokhoz szükséges, szorosabb együttműködésről.
A WHO főigazgatóját szombaton Vang Ji kínai külügyminiszter is fogadta. A kínai külügyminisztérium közleménye szerint Tedrosz méltatta Kína világnak nyújtott támogatását a járvány elleni küzdelemben, és szorosabb együttműködést ígért Kínával a közegészségügy terén.
A kínai külügyminiszter elmondta: Kína több mint 2,1 milliárd adag, koronavírus elleni oltóanyagot biztosított a világ több mint 120 országa és nemzetközi szervezete számára. Hozzátette: Kína támogatja a WHO globális oltási stratégiáját, és készen áll arra, hogy együttműködjék a szervezettel annak érdekében, hogy a fejlődő országok számára is elérhetővé tegyék a védőoltásokat.
(via MTI)
Romániában csaknem felére esett a koronavírussal diagnosztizált betegek száma egy nap alatt, azonban szombaton csaknem negyvenezerrel kevesebb tesztet végeztek el, mint pénteken. A szomszédos államban több mint 16 ezer friss fertőzöttet regisztráltak. Az igazolt esetek száma mintegy 2,4 millió.
A hatóságok 82 beteg halálát közölték vasárnap, akik a Covid–19 vagy szövődményei miatt haltak meg; több mint hetven százalékuk oltatlan volt – írta az Agerpres. A pandémia megjelenése óta már 61 ezer halt meg Romániában.
Kórházban csaknem 10 700 Covid-beteget kell kezelni, kétszázzal többet, mint a megelőző napon; csaknem nyolcszáz közülük kiskorú. Több mint ezer fertőzöttet intenzív osztályon kell ápolni, túlnyomó többségük a vakcina egyetlen dózisát sem vette fel.
Az elmúlt 24 órában 13 ezren vették fel a vakcinát, összesen már nyolcmillióan Romániában.
Lengyelországban csaknem 34 ezer friss fertőzöttet diagnosztizáltak az elmúlt 24 órában. Három nappal ezelőtt még 54 ezer új esetet szűrtek ki.
A járványhullámok közül ebben regisztrálták a legtöbb fertőzöttet: ez év januárját megelőzően tavaly március végén azonosítottak napi 32 ezer fertőzöttet. Az igazolt megbetegedések száma megközelítette az 5,2 milliót.
A koronavírus és szövődményei miatt 19 beteg veszítette az életét – írta a pap.pl lengyel hírügynökség. A járvány kezdete óta már több mint 106 ezren haltak bele a fertőzésbe Lengyelországban.
Ugyanakkor egy nap leforgása alatt 64 ezer beteg felgyógyult a kórból. A járvány kezdete óta 4,2 millióan épültek fel a fertőzésből Lengyelországban.
A koronavírus-járvány megjelenése óta most ápolják a legtöbb súlyos Covid-beteget Izraelben, noha egyre kevesebb új fertőzöttet azonosítanak – jelentette az egészségügyi minisztérium honlapja vasárnap.
Vasárnap reggel 1263 súlyos esetet tartottak nyilván az izraeli kórházakban ápolt 2888 Covid-beteg közül, 291-en szorultak lélegeztetőgép segítségére, és 19-en műtüdő (ECMO-gép) alkalmazására. Ez nem csak az ötödik, omikron-vírusváltozat okozta járványhullám, hanem a koronavírus-járvány megjelenése óta a legmagasabb súlyos esetszám.
Szombaton a szokásosnál kevesebb, közel 150 ezer teszttel 33 374 vírushordozót diagnosztizáltak közel 28,9 százalékos pozitivitási aránnyal, ami az előző napokhoz képest viszonylag alacsony szám. Az elmúlt héten naponta átlagosan 232 000 tesztet végeztek Izraelben.
Az R mutató, vagyis a fertőzési mutató viszont 0,86-ra mérséklődött, vagyis száz fertőzött csak 86 embernek adja át a vírust, ami a járvány további visszaszorulását jelzi. Az ötödik, omikron-vírusváltozat okozta hullám decemberi csúcspontján ez a mutató 2,12 volt.
Izraelben szinte valamennyi, szám szerint 277 település az „erősen fertőzött” kategóriában van, mindössze három helyet jeleznek a közepesen fertőzött, „narancssárga” színkóddal. A fertőzöttek mellett jelenleg 53 646-an vannak házi karanténban, mert fertőzött személlyel érintkeztek.
A koronavírus-járvány megjelenése óta 3 167 112 fertőzöttet regisztráltak a hatóságok az egészségügyi minisztérium adatai szerint, jelenleg 335 727 aktív esetet tartanak nyilván az országban.
Izraelben tavaly december vége óta 6 692 594, ötévesnél idősebb embert (az ország lakosságának 71,97 százaléka) oltottak be legalább egyszer a Pfizer/BioNTech vakcinájával. 4 447 657 személy, a lakosság 47,83 százaléka már három oltást kapott, és 661 355-en adatták be maguknak a negyedik – azaz a második emlékeztető – oltást.
A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben tavaly február óta 9139-en, az utóbbi hét napon 299-en haltak meg.
Szlovákiában több mint 15 500 megbetegedést diagnosztizáltak az utóbbi 24 órában. A szomszédos országban a megelőző napon még mintegy 19 ezer friss esetet regisztráltak. Szlovákiában meghaladta az 1,1 milliót az igazolt fertőzöttek száma.
A Covid–19-be és szövődményeibe húsz beteg halt bele – írta az ujszo.com. A járvány csaknem két esztendeje alatt mintegy 18 ezren haltak meg a betegségben.
Jelenleg több mint 1900 Covid-beteget ápolnak kórházakban. Az intenzív osztályon kezelt betegek száma nőtt, több mint 260 fertőzött szorul speciális ellátásra. Az egészségügyi intézményekben gondozottak több mint 75 százaléka nincs beoltva, vagy csak az első adagot kapta meg.
Az utóbbi 24 órában több mint 180 ezer friss fertőzöttet diagnosztizáltak Oroszországban – írta a TASZSZ. Az igazolt betegek száma meghaladja a 12,8 milliót. Egy nap leforgása alatt csaknem 13 ezer fertőzöttet kellett kórházba vinni.
A Covid–19 és szövődményei miatt 661 fertőzött halt meg szombaton, ami kevesebb a megelőző nap adatához képest. A pandémia megjelenése óta 335 ezren haltak meg.
Csak szombaton 60 ezren gyógyultak meg a kórból, az utóbbi csaknem két esztendőben 10,5 millióan épültek fel a vírusfertőzésből Oroszországban.
Valószínűleg az Egyesült Államokban elsőként a sürgős betegek kapják meg a készlethiányban lévő Paxlovid nevet viselő, a Pfizer által gyártott, koronavírus elleni tablettát – írja az NBC News.
A cikkben felidézik, Abby Robinson levegőért kapkodva vezetett a sürgősségire, tudván, hogy a meglévő cisztás fibrózisos betegsége végzetes kombináció lehet a koronavírussal ötvözve. Egy ápoló magas kockázatú betegnek nyilvánította őt, és a koronavírustesztje is pozitív lett. Az orvos ezután felírta a nőnek a Paxlovid tablettát, melyet saját magának kellett beszereznie egy gyógyszertárból.
Lévén a Paxlovid hiánycikk, félő volt, hogy Abby nem jut hozzá időben, de szerencsével járt a legelső gyógyszertárban, ami harmincpercnyi autóútra volt a kórháztól. A tablettás kezelés megakadályozta, hogy Abby állapota tovább súlyosbodjon, és ma sokkal jobban érzi magát. A tabletta nagyban csökkenti a kórházba kerülés és a halál lehetőségét is az eddigi eseteket figyelembe véve.
Ukrajnában csaknem 28 ezer új fertőzöttet diagnosztizáltak az utóbbi 24 órában. A szomszédos országban 66 ezer tesztet végeztek el szombaton. Az igazolt megbetegedések száma súrolja a 4,3 milliót. Az aktív betegek több mint félmillióan vannak.
A Covid–19 és szövődményei 109 ember halálát okozták szombaton – írta a pravda.com.ua. Az utóbbi csaknem két évben több mint 101 ezer beteg lelte halálát a fertőzésben.
Ugyanakkor egyetlen nap leforgása alatt hatezren meggyógyultak. A járvány kezdete óta már 3,6 millió ember épült fel a kórból Ukrajnában.
Szerbiában csaknem 12 800 megbetegedést regisztráltak pénteken. Az elvégzett tesztek csaknem fele még mindig pozitív a szomszédos országban. Járványügyi szakértők úgy kalkulálnak, hogy a napokban tetőzhet ez a hullám Szerbiában. Az igazolt esetek száma megközelítette az 1,8 milliót.
A Covid–19-kórba és szövődményeibe hatvan beteg halt bele egy nap alatt – írta a pannonrtv. A járvány kezdete óta mintegy 14 ezer ember veszítette életét a fertőzés miatt.
Nőtt a kórházban ápoltak száma. Egészségügyi intézményekben több mint 4200 fertőzöttet kell kezelni, a 150-et is meghaladja azok száma, akiknek válságos az állapota, ők mesterséges lélegeztetésre szorulnak.
Hiába van két éve jelen a koronavírus, továbbra is bizonytalanságot okoz – hívja fel a figyelmet a Budai Egészségközpont pszichológusa. Bezzeg Dobrotka Katinka szerint a szorongást nem szabad elhanyagolni, mivel akár komolyabb testi panaszokat is okozhat.
Bár már vannak megküzdési módszerek és eszközök, a többi között a vakcina is ilyen, mégis van egy elhúzódó bizonytalanság. A koronavírus miatti aggódás, a járvány miatti bizonytalanságból fakadó félelem továbbra is fokozott mentális megterhelést okoz
– mondta Bezzeg Dobrotka Katinka az Inforádiónak.
A Budai Egészségközpont klinikai szakpszichológus-jelöltje szerint normális reakció, hogy az elhúzódó krízishelyzetekben szorongunk, de ez nem csak lelki tünetekkel jár. Lehet ez enyhe lehangoltság, lehet frusztráció, de lehetnek testi tünetek is – mint az izomfeszültség, a fokozottabb izzadás, a gyomorpanasz, illetve a szaporább légzés. De akár előfordulhat pánikszerű szorongás is – sorolta Bezzeg Dobrotka Katinka.
A hosszan tartó vagy erős szorongás kimeríti a szervezetet, ezért komoly betegségekhez: alvászavar, migrén, gyomorbántalmak vagy depresszió kialakulásához is vezethet
– figyelmeztetett a szakember.
A pszichológus szerint a napi rutin kialakításával, energiánk, gondolataink lekötésével, médiafogyasztásunk visszafogásával vagy akár naplóírással is csökkenthető a Covid miatti feszültség. Ha pedig valaki átesett a betegségen, akkor a szövődmények miatti aggódás helyett inkább menjen el egy teljes kivizsgálásra. Szakemberhez abban ez esetben kell fordulni, ha a szorongás már a mindennapi tevékenységek elvégzésében is nehézséget okoz.
Egyre gyakoribbak az újrafertőződések az omikron-variáns miatt. Nagy-Britanniában már azt is regisztrálják, hányan fertőződnek meg ismét, amivel nyomon követhető a járvány fejlődése.
Az adatok alapján az újrafertőződések száma sokáig alacsony volt – 14,8 millió pozitív esetből csupán 4 százalék –, ám az omikron-variáns decemberi megjelenése óta drasztikusan emelkedik ez az arány.
Száz esetből csupán egy újrafertőződést rögzítettek 2021 novemberében Nagy-Britanniában, ám ez a szám mostanra a tízszeresére nőtt – vélhetően azok kapták el az omikront, akik korábban az alfa- vagy a delta-variánssal fertőződtek meg.
A brit Nemzeti Statisztikai Hivatal szerint az omikron esetében 16-szor nagyobb az újrafertőződés valószínűsége, mint a deltánál volt, ráadásul kétszer annyi fertőzött lehet jelenleg, mint amennyit regisztrálnak napról napra.
(BBC)
A világon 393 261 365 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 734 449 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai alapján.
Egy nappal korábban a világon 390 833 248 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 724 931 volt – írja az MTI.
A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid–19-betegségnek
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.
A koronavírus a jövőben is Nagy-Britanniában marad. Sőt, epidemiológusok szerint reális esélye van a Covid–19-fertőzés újabb nagy hullámainak – közölte a portfolio.
A brit miniszterelnök nemrég feloldotta a korlátozásokat; Boris Johnson szerint, bár a járvány még nem ért véget, a briteknek meg kell tanulnia együtt élni a koronavírussal.
Nagy-Britanniában az utóbbi két évben csaknem 18 millió megbetegedést diagnosztizáltak. A koronavírusba és szövődményeibe több mint 158 ezer ember halt bele a szigetországban a Johns Hopkins Egyetem adatai szerint.
A járványmodellezéssel foglalkozó virológusok úgy látják: az új vírusvariánsok megjelenése újabb veszélyeket rejthet. Ezért elengedhetetlen az aktuális vírushelyzet figyelemmel kísérése, s szükség esetén még időben megtenni a kellő megelőző intézkedéseket.
Az omikron-variáns terjedésének ellenére is működnek a sífelvonó cégek és a szállásadók. Ausztriában azonban február 1-től változik a szolgáltatások igénybevétele tekintetében az oltások érvényessége.
Tavaly egyes ausztriai és németországi síterepek például egy napra sem nyitottak ki. Mivel Salzburgban és Tirolban január elején emelkedett a Covid–19-esetek száma, a helyzet továbbra sem javult. Az ORF osztrák műsorszolgáltató szerint az idei télen a foglalások száma jóval a koronavírus-válság előtti szint alatt marad – írja a DW.
Németország legmagasabb hegye körüli területeken, mint az ország számos síterületén, az úgynevezett 2G („2G” a „geimpft oder genesen”, jelentése: oltva vagy gyógyultan) szabály érvényes.
Minden vendéget ellenőriznek a bázisállomáson vagy a jegypénztárban. Csak az oltásról vagy a gyógyulásról szóló igazolás bemutatása után aktiválják a síbérletüket
– mondta Carolin Kunzmann, a Bayerische Zugspitzbahn munkatársa.
Emellett továbbra is kötelező az FFP2 maszk viselése a beltéri területeken, a sorbanállási helyeken, a felvonókon és a sífelvonókon.
Ausztriában is szigorú szabályok vonatkoznak a téli sportok kedvelőire, ahol a 2G szabály és az FFP2 maszkok szintén bevett gyakorlatnak számítanak. Az ország december közepéig zárva volt a megugró fertőzési számok miatt. A Robert Koch Intézet kiemelten veszélyeztetett területté nyilvánította Ausztriát, a német külügyminisztérium ennek megfelelően utazási figyelmeztetést adott ki.
A járvány előttinél 26%-kal kevesebb kikapcsolódni vágyó érkezett a szomszédos országból az osztrák szállásadók szövetsége, az ÖHV becslése szerint. Januárban az osztrák szállodák kihasználtsága egyharmad körül mozgott, ami az ÖHV szerint „túl kevés a gazdaságos működéshez”.
Az osztrákok abban bíznak, hogy februárban fellendül az üzlet, annak ellenére is, hogy Ausztriát ismét fokozottan veszélyeztetett területté nyilvánították. Ez különösen a nem oltott gyermekes családokra van hatással, mivel amikor visszatérnek Németországba, karanténba kell vonulniuk. A bajor Zugspitzbahn szerint ezért sok német, aki Ausztriába utazott, megváltoztatta tervét, és a német síterepeken foglalt. A teljesen beoltottak számára azonban továbbra is lehetséges a síelés Ausztriában, komolyabb korlátozások nélkül.
Svájcban, ami szintén fokozottan veszélyeztetett területnek számít, ezzel szemben a szezonkezdési foglalási adatok jelentősen magasabbak a tavalyinál. A Zermatt Tourism egy munkatársa szerint még a koronavírus-járvány előtti évnél is jobb számokat regisztráltak.
A lap szerint ennek az lehet az oka, hogy Svájcban kevésbé szigorúbb koronavírus-szabályok vannak érvényben. A 2G szabály csak a vendéglátóiparra vonatkozik, magára a síelésre nem. A Svájci Szövetségi Tanács januárban elutasította az intézkedések szigorítását, és felfüggesztették a beoltottakra és gyógyultakra vonatkozó, korábban érvényes Covid–19-tesztre vonatkozó követelményt.
Hszi Csin-ping kínai elnök országa támogatásáról biztosította António Guterres ENSZ-főtitkárt a nemzetközi szervezet azon célkitűzését illetően, hogy az év közepére 70 százalékra növeljék a koronavírus elleni átoltottságot a világ népessége körében.
Hszi szombaton Pekingben folytatott megbeszélést a téli olimpiai játékok miatt a kínai fővárosba látogató ENSZ-főtitkárral a pekingi székhelyű CGTN nemzetközi hírcsatorna tudósítása szerint.
Az elnök az mondta: Kína már teljesítette azon vállalását, hogy 2021-ig kétmilliárd adag Covid–19 elleni védőoltást gyártanak le a világ számára. Ígéretet tett arra, hogy országa növelni fogja a fejlődő országoknak nyújtandó támogatását a járvány elleni küzdelemben.
Támogatásáról biztosította Guterrest az ENSZ munkáját illetően, és kijelentette: Kína a jövőben is hozzájárul a világbéke és a fejlődés fenntartásához. Úgy vélekedett: nincs olyan fejlődési modell, amely minden országban egyaránt működőképes volna, ezért mindenkinek jogában áll a saját népe igényeihez és a számára adott feltételekhez igazodó utat választani.
Guterres gratulált Kínának a téli olimpiai játékok sikeres megnyitójához, hangsúlyozva, hogy rendkívüli eredmény Kína részéről egy ilyen nagyszabású és biztonságos esemény megszervezése. Úgy vélekedett: az olimpiai játékokhoz hasonló események lehetőséget adnak a világnak annak bizonyítására, hogy a különböző országokból származó, különböző nemzetiségű és vallású emberek képesek összefogni és együttműködni.
Az ENSZ-főtitkár méltatta továbbá Kína járványellenes erőfeszítéseit, és köszönetet mondott azért a támogatásért, amelyet Peking az ENSZ kiállásához nyújt a multilateralizmus és az együttműködés mellett. Kifejezte abbéli reményét, hogy Kína a jelenleginél fontosabb szerepet játszik majd a nemzetközi rendszer megújításában.
Kanadában még mindig ezrek tiltakoznak a koronavírus elleni intézkedések feloldásáért, például a védőoltás beadásával, illetve a maszkviseléssel szemben. A demonstrálók ugyanúgy ott vannak a fővárosban, Ottawában, mint a pénzügyi központban, Torontóban.
Elemzők szerint a Szabadság konvoja mozgalomban több, kifejezetten a Trudeau-kormányt kritizáló elem is feltűnt. A tiltakozó megmozdulások általában békések, de szélsőséges ideológiák képviselői is megjelentek a fővárosban, amelyet több mint egy hete blokád alatt tartanak – írja a Reuters.
Egyes egészségügyi alkalmazottak arról számoltak be, kórházuk azt tanácsolta számukra, hogy a tüntetésen ne váljon beazonosíthatóvá, hogy hol dolgoznak.
A kanadai főváros lakóinak felháborodása nem csitult, nem kevesen a rendőrséget hibáztatják, amiért nem tud úrrá lenni a helyzeten, s képtelen rendet tenni. Egyes becslések szerint tízmillió dollárra rúghat az eddigi kár és a bevételkiesés a tiltakozó megmozdulások miatt. A rendőrség azt állítja, nincs elég forrása a helyzet megoldására, a kanadai kormányfő pedig kizárta az erőszak alkalmazásának a lehetőségét a demonstrálókkal szemben.
Romániában átlépte az álomhatárt az oltási kampány, hiszen a hivatalos adatok szerint már 8 002 074 személy legalább két oltással rendelkezik, eközben folyamatosan növekszik a fertőzöttek száma, ami napi szinten húszezer felett van – adta hírül a Főtér.
A nem remélt eredmény ellenére a napi oltásszám továbbra is alacsony a Magyarországgal szomszédos országban, ahol az elmúlt 24 órában összesen 13 006 ember ment el oltásra, közülük 2270-en kapták meg az első, 2270-en a második adagot, 8010-an pedig a harmadik, emlékeztető oltást.
Ezzel egy időben csökkenni kezdett az új fertőzések száma, viszont nő a koronavírus-fertőzéshez köthető elhalálozások száma. Január 4-én 28 921 új megbetegedést diagnosztizáltak. Összesen 110 súlyos beteg hunyt el, közülük 91 beoltatlan, 19 pedig beoltott páciens volt. Emellett az ország intenzív osztályain jelen pillanatban 1042 súlyos beteget kezelnek, ami enyhe növekedést jelent a korábbi napokhoz viszonyítva.
(via Főtér)
A tüntető kamionosok hétvégén elérték Kanada fővárosát, Ottawát. A Freedom Convoy néven elhíresült, fuvarozókból álló kanadai tüntetők a felháborodásukat szeretnék kifejezni a mozgalommal, miután a kormány kötelezővé tette számukra a koronavírus elleni oltást.
Az első tüntetők múlt pénteken érkeztek meg a fővárosba, ahol a parlamentnél gyülekeztek. Számos civil is csatlakozott hozzájuk, velük együtt – egyes információk szerint – összesen százezren is lehettek. A tiltakozók száma azonban idővel csökkent a rendőrség szerint.
A kamionosok eddig több mint 10 millió kanadai dollárnyi (közel 2,5 milliárd forintnyi) adományt gyűjtöttek össze, és több szervezet is csatlakozott a megmozduláshoz – immár nem csak a fuvarozók jogaiért harcolnak, hanem az oltás és a vakcinaútlevelek általános eltörlése lett a végső cél.
A legnagyobb felháborodást talán eddig az a felvétel váltotta ki, amelyen egy tüntető látható, amint egy ismeretlen katona sírján állva őrjöng. A demonstrálók náci szimbólumokat is használnak üzenetük érzékeltetéséhez – sokak szerint ugyanis a koronavírus elleni egészségügyi intézkedések párhuzamba vonhatók a zsidók üldöztetésével.
Someone just sent these my way: More photos of the Nazi flag that was spotted at today's convoy protest. (The other photo that was shared earlier today was taken nearby) pic.twitter.com/XsnAFC08En
— Justin Ling (@Justin_Ling) January 30, 2022
A múlt hét végén a tüntetők elfoglaltak egy Montana állam és Alberta tartomány közötti határátkelőt is, ami nagy kellemetlenséget okoz a határon átkelni szándékozóknak.
(via 24.hu)
Magyarország kormánya 178 milliárd forintért vásárolt 6258 lélegeztetőgépet Vinod Sekhar maláj üzletembertől még 2020-ban.
A Malaysianow szerint brit kutatóorvosok az üzlet előtt egy hónappal már nyilvánosságra hozták, hogy a lélegeztetőgépek közül a kínai Shangrila 510S típus nem alkalmas arra, hogy intenzív osztályon dolgozzanak vele, mivel
NEM FELEL MEG A BIZTONSÁGOS HASZNÁLAT KÖVETELMÉNYEINEK, ÉS A BETEGEK ÉLETÉT IS VESZÉLYEZTETHETI.
A géppel kapcsolatos vizsgálatról 60 oldalas jelentés készült Nagy-Britanniában, ezt követően az egészségügyi tárca 750 ilyen típusú berendezést vont ki a forgalomból.
A hároméves ciprusi gyermeknek súlyos szívbetegsége van, már egy németországi, egy nagy-britanniai és egy izraeli kórház is elutasította a beavatkozást az anya és az apa oltatlansága miatt – tájékoztat róla a Nordbayern.
Az európai szigetország nem rendelkezik a műtét elvégzéséhez szükséges feltételekkel, viszont a ciprusi egészségügyi minisztériumnak sikerült megszerveznie, hogy a beavatkozást egy németországi klinika elvégezze. Azonban az indulás előtti napon a kórház arról tájékoztatta a ciprusi hatóságokat, hogy a műtét nem lehetséges, mert a fiú szülei nincsenek beoltva.
A beavatkozást sürgősen el kellett végezni, így a szülők helyett egy megfelelő oltásokkal rendelkező gyám kísérte volna a gyermeket Németországba, ám a család ezt elutasította. Ekkor ismét a ciprusi egészségügyi minisztérium cselekedett, de sem az Egyesült Királyságban, sem Izraelben nem jártak sikerrel. Mindkét esetben a kórházak ragaszkodtak ahhoz, hogy a kisfiúnak oltott kísérője legyen. A szülők a német kórház elutasítása után azonnal felvették az első vakcinát.
Ha tudtam volna, beoltattam volna magam, de nem tartom helyénvalónak, hogy beoltják az egészséges embereket
– állította a fiú apja, ezzel szemben a minisztérium szerint a férfi hazudik, mert ők a családot jóval korábban tájékoztatták az oltás szükségességéről. Végül találtak egy egészségügyi intézményt Görögországban, ahol a körülmények ellenére vállalták a fiú műtétjét.
(via Nordbayern)
Pozitív lett a 67 éves török elnök, Recep Tayyip Erdoğan koronavírustesztje.
Ma a feleségem és én pozitív koronavírustesztet produkáltunk. Szerencsére enyhe tüneteket tapasztalunk, amiből megtudtuk, hogy az omikron-variánssal fertőződtünk meg
– írta az elnök a Twitteren, kihangsúlyozva, hogy munkáját otthonról folytatja.
Törökországban az elmúlt napokban egyébként rekordszámú koronavírus-esetet regisztráltak, pénteken 111 157 új fertőzöttet jelentettek be. A halálozások száma is nő az országban, pénteken 248, vírus okozta halálesetről számoltak be, amire október óta nem volt példa.
(via theguardian.com)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője szombaton azt mondta, Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel tárgyalt arról, hogy szorosabb együttműködésre lenne szükség a koronavírus eredetének meghatározásában.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz korábban arra kérte Kínát, hogy legyen előzékenyebb a vírus eredetével kapcsolatos adatokkal és információkkal.
Pleased to meet with 🇨🇳 Premier Li Keqiang. We discussed #COVID19 and the need for an aggressive effort on #VaccinEquity this year to vaccinate 70% of all populations. Solidarity is key to ensuring access and affordability of vaccines. pic.twitter.com/9aMgWR2j7R
— Tedros Adhanom Ghebreyesus (@DrTedros) February 5, 2022
Tavaly a WHO létrehozott egy új kórokozók eredetével foglalkozó tudományos tanácsadó csoportot (SAGO), és felkérte Kínát, hogy szolgáltasson adatokat minden új vizsgálat elősegítése érdekében. Kína azonban ezt elutasította a betegek adatvédelmi szabályaira hivatkozva.
Kína egyébként továbbra is tagadja azokat az állításokat, amelyek szerint a vírust Vuhan város speciális laboratóriumából szivárogtatták ki, ahol 2019 végén először azonosították a Covid–19-et.
Dániában bezárnak a koronavírussal kapcsolatos gyorstesztcentrumok legkésőbb március hatodikáig. A központokban január elején csaknem ötszázezer gyorsteszt fogyott el naponta. A PCR-tesztek a későbbiekben is elérhetőek lesznek, írta a news@thelocal.dk.
A skandináv államban február elsején közölte a kormány: a koronavírus-járványt már nem tartják veszélyesnek a társadalomra nézve. Csaknem az összes járványügyi korlátozást eltörölték Dániában.
A védettségi igazolvánnyal nem rendelkezők számára is megnyitották az éttermek, kávézók, éjszakai klubok belső helyiségeit is. Az egészségügyben ugyanakkor érvényben maradtak a higiéniai intézkedések.