Összefoglaló

Percről percre Obama kiváló találkozóról beszélt, Trump megtisztelve érezte magát

A kedden elnökké választott Donald Trump csütörtökön találkozott Barack Obamával a Fehér Házban
Obama azt mondta, hogy megnyugtatta Trump hozzáállása, a milliárdos pedig azt mondta, megtisztelve érezte magát
Obama azt mondta, hogy segíteni akar a gördülékeny átmenetben
A Fehér Ház után Trump a republikánus kongresszusi vezetőkkel is találkozott, a bevándorlást, az adócsökkentést, az Obamacare-t nevezte prioritásainak
Az Egyesült Államokban elnökválasztást tartottak kedden, amit Donald Trump nyert, Hillary Clinton, volt first lady és külügyminiszter elismerte vereségét. "Ez fájdalmas, és sokáig az lesz" - mondta beszédében
Térkép, Galéria, Videó
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
Elektorok

270 elektor kell a győzelemhez
Szavazati arány
  • Az biztos, hogy ez mozgalmasabb lesz bármelyik választási műsornál. 

  • Damon Winter fantasztikusan jó anyagot tett le az asztalra a New York Timesnak. Nem csak simán egy évig követte a republikánus kampányt. Arra húzta fel az egész anyagot, hogy Trump egy olyan ember, aki mindig reflektorfényben van, mégsem tudjuk igazán jól megnézni. Minél közelebb hajolunk hozzá, annál kevésbé stimmelnek az apró részletek, és végül már abban sem lehetünk biztosak, amit látunk. Katt. a képre!

    egy evig
  • A republikánus jelölt a Fox News kérdésére először terelt, majd azt mondta, hogy "meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok". Állítása szerint aggasztó híreket kaptak több városból is, miszerint a republikánus oldalra leadott szavazatok demokratára váltottak a szavazógépeken.

    Papírral lassabb lenne, de azt nem lehet meghekkelni 

    — mondta, majd közölte, hogy az állítólagos visszaélések miatt nem biztos, hogy elfogadják az eredményt.

    Trump korábban az egyik elnökjelölti vitán is kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy elfogadja-e majd a választási eredményt.

    Négy évvel ezelőtt pedig a Twitteren rendezett fesztivált a választás estéjén, akkor a republikánus Mitt Romney sima veresége után csalást kiáltott és azt írta, ideje lenne tiltakozó menetet indítani Washingtonba, és megakadályozni, hogy elvesszem az amerikai demokrácia.

    Kérdés, hogy saját veresége esetén mennyire lenne visszafogott.

  • Utah különleges állam, a lakóinak többsége ugyanis mormon vallású, ami miatt sok mindenben gondolkodnak másképp, mint úgy általában az amerikaiak. Az állam hagyományosan republikánus, a II. világháború óta egyetlenegyszer nyert itt demokrata jelölt az elnökválasztáson (1964-ben Lyndon B. Johnson, de mondjuk ő olyan ősrepublikánus államokat is megnyert, mint Alaszka vagy Texas). A legutóbbi választáson a mormon vallású Mitt Romney nem meglepő módon K.O.-zta Obamát, 73% feletti eredménnyel. Az idei előválasztásokon nem sok babér termett a későbbi nyertes jelölteknek, a demokratáknál Bernie Sanders 79:20-ra verte Hillaryt, a republikánusoknál Ted Cruz nyert közel 70%-kal, Trump csak 13%-ot szerzett.

    Na, mindezek után augusztusban egy volt CIA-tiszt, a tősgyökeres Utah-i, és természetesen mormon Evan McMullin bejelentette hogy független jelöltként indul a választáson, hogy alternatívát nyújtson a konzervatív, de Trumpot ki nem állható szavazóknak. 11 államban került fel a szavazólapra, de igazából csak otthon, Utah-ban van támogatottsága. Ott viszont elég erős: október közepén a közvélemény-kutatások totális hármas holtversenyt mutattak a jelöltek között, és McMullinnak reális esélyt adtak arra, hogy megnyerje az államot. A legfrissebb adatok szerint erre elég csekély esélye van, a zászló Trumpnak áll, de Clintont simán megverheti McMullin.

    Ha viszont valami csodaszerű hajrával mégis megnyerné az államot (a FiveThirtyEight november elején 20% esélyt adott erre), és a Trump-Hillary csata nagyon szoros, akkor akár az is előfordulhat, hogy az így előlük elhalászott hat elektor miatt nem lesz meg senkinek a győzelemhez szükséges 270 elektor. Ilyenkor az amerikai alkotmány 12. kiegészítése szerint az történik, hogy a képviselőház választ a három jelölt közül kettőt, aztán a szenátus a kettőből az elnököt.

  • Ezzel a szöveggel osztott meg hirdetést Twitteren a Royal Jordanian nevű jordániai légitársaság. Miután Trump tavaly decemberben a muszlimok teljes kitiltásának gondolatával kacérkodott, sokszor volt kitéve a muszlim közösség támadásainak, ez a hirdetés pedig jól mutatja, hogy néhányan az utolsó pillanatig emlékeznek a kijelentésre.

    Twitteren többen elítélték a reklámot, másoknak azonban nagyon tetszett a dolog. Az mindenesetre biztos, hogy a hirdetés sok emberhez elért, ugyanis ez a légitársaság Twitterének eddigi legnépszerűbb posztja.

  • Donald Trump a teljes amerikai-mexikói határra tervezett falának van egy 120 km-es szakasza, ami egy őslakos indián törzs rezervátumában húzódna. Ők viszont hallani sem akarnak arról, hogy falakat húzzanak fel a területükön. 

    A Tohono O'odham nép több száz éve él az arizonai Sonora-sivatagban, jelenleg 33 ezren népesítik be a Connecticut állam méretével megegyező rezervátumot. 

    "Csak a holttestemen át építhet ide bárki falakat. Bármit meg fogok tenni, hogy ne épülhessen ide semmi ilyesmi" - mondta a Huffington Postnak egyik vezetőjük, Verlon Jose. Több okot is felsorolt, hogy miért nem támogatják a falat onnan kezdve, hogy a törzsük több tagja is Mexikó területén él, addig, hogy az őshonos állatok vándorlását is megakadályozná, márpedig ezek nekik táplálékul szolgálnak. 

  • Tűzoltóság, mosoda, fészer. Galériánkban ezek közül a szórakoztató helyszínek közül válogattunk.

  • Legalábbis azt tweetelte a szavazófülkéből, hogy csúnyán el akarja veretni Trumpot.

  • Colleen Bell nyitotta meg a budapesti amerikai nagykövetség választási partiját.

    Arról beszélt, hogy ő tudja milyen kampányolni, mert részt vett Barack Obama mindkét kampányában; annak viszont nagyon örül, hogy most nagykövetként nézhette végig az egészet.

    Azt is elmondta, hogy elég sok vita volt a kampány során, de Amerikában az a szép, hogy mindenki hisz a demokráciában és elfogadja az eredményt. (Remélhetőleg ez Donald Trumpra is igaz lesz.)

    És persze azt is megígérte, hogy bármi is lesz a választás eredménye, a követség holnap is ugyanúgy képviseli az Egyesült Államokat és együttműködik mindenkivel, mint eddig.

  • A Washington Examiner azt írja a rádiós Rush Limbaugh-ra hivatkozva, hogy a korábbi republikánus elnök, George W. Bush, és felesége, Laura Bush is leadták a szavazatukat a demokrata jelöltre, Hillary Clintonra. 

    Az Egyesült Államokat 2001 és 2009 között irányító Bush korábban még arról beszélt, hogy távol marad a szavazástól, és az idősebbik Bush is ezt tervezte. 

  • Egy nevadai kisváros bordélyházában óriási választási bulit rendeznek ma este, és még ingyen be is lehet rúgni.

    Már amennyiben Donald Trump elég sok államot megnyer, az üzemeltetők ugyanis minden egyes Trump-államért sört adnak a vendégeknek. 

    Sőt, ha a republikánus elnökjelölt behúzza Nevadát, akkor még egy-egy rövidet is kitöltenek mindenkinek, írja az LA Times. 

  • Összegyűjtöttük az elnökválasztási verseny hajrájának legjobb képeit. Mozgalmas volt az elmúlt hét nap mindkét jelöltnek. Utazott kilométer / megsimogatott csecsemőben lehet csak pontosan mérni, hogy mennyire. 

    Kattintsanak a képre!

  • Indul a választási buli a Budapesten is, az AmCham szervezésében a Corinthia Hotelben.

    Az eseményen mindkét párt képviselői bemutatják a jelölteket és különleges vendégek is tiszteletüket teszik majd. 

    Az eseményről az Index is beszámol majd.

  • Nem adtak helyet panaszának a nevadai perben, ezért nem fogják elkülöníteni a korábban leadott szavazatokat, és azokat, amelyeket a hivatalos urnazárásnál később adtak le.

    Trumpék azért pereltek, mert Nevada állam egyik szavazóköre két órával tovább tartott nyitva a hivatalosnál. A helyi jegyző azt mondta, csak megvárta, hogy mindenki voksolhasson, aki sorban állt, Trump viszont csalásról beszélt, mert az adott körzetben sok latino és fekete szavazó van, akik jellemzően Clinton támogatják. 

    Nevadában nagyon szoros a helyzet, az első, nem hivatalos adatok szerint Clinton kb. 10 ezer szavazattal vezet. Trump ha akar, a nevadai legfelsőbb bírósághoz fellebbezhet.

  • A CNN összeállítása szerint eddig a következő hírességek fenyegetőztek ilyesmivel:

    • Cher
    • Bryan Cranston
    • Amy Schumer
    • Chelsea Handler
    • Barbra Streisand
    • Lena Dunham
  • A választás hőse a coloradói nő, akinél elment a magzatvíz, mint rendesen, elindult a férjével a kórházba szülni, de azért félúton, két fájás között megállt szavazni. Aztán bement a kórházba, és egészséges lánygyereknek adott életet.

    (Egyébként Clintonra szavazott.)

  • A nagyon szoros délnyugati államban egy körzeti bíróság előtt megkezdődött a meghallgatás az első, állítólagos választási csalás kapcsán indult ügyben.

    A Trump-kampány azért perelt, mert állításuk szerint az előzetes szavazáson volt olyan nevadai szavazóhely, ami a megengedettnél két órával tovább tartott nyitva.

    Olyan Las Vegas környéki szavazókörzetekről állítják ezt, ahol sok a latino és fekete választó. Trump ügyvédjei szeretnék elérni, hogy az előzetesen leadott szavazatokat ne vegyítsék az elnökválasztás napján leadottakkal. 

  • A Politico felmérése szerint a választással kapcsolatos legjellemzőbb érzelmek ma Amerikában:

    1. "Legyen már vége az egésznek" (85% nyilatkozott így)
    2. Szorongás (72%)
    3. Idegesség (71%)
    4. Düh (53%)
    5. Szomorúság (50%)

    És aztán a lista legeslegvégén a büszkeség és a boldogság 30% alatti eredménnyel.

  • A CNN azt írja, hogy a csatatérállam legalább öt szavazókörzetében akadt probléma a szavazók bejelentkezéséhez használt szoftverrel, úgyhogy elő kellett venni a papírjegyzékeket. 

    Különösebb probléma nincs ebből, viszont a várakozási idő megnövekedett, vagyis itt is hosszú sorok alakultak ki.

    Korábban Utah-ban a szavazógépek hibásodtak meg, ezért a választóknak szavazólapokat kellett használniuk. 

  • Állítja, az egész országból kapja a bejelentéseket, ami szerint a republikánus oldalra leadott szavazatok hirtelen demokratára váltanak a szavazógépeken.

  • A 2010-es focivébén lett híres Paul, a polip, aki megjósolta a meccsek eredményeit, és azóta nem telhet el úgy nagy sportesemény vagy fontos választás, hogy elő ne kerüljön valami jóstehetségű állat, és az ő tutibiztos tippje. Tessék, most itt van Boots, a kecske, aki a Brexit-szavazás eredményét is jól tippelte meg. És most Hillaryt látja befutónak:

  • Vagy legalábbis szeret meggyőződni róla, hogy Melania jól dönt.

  • Hihetné az ember, ugyanis még ma is John McCainnek drukkolnak, aki 2008-ban volt a republikánusok jelöltje. De az elnökválasztás mellett a szenátori posztért való küzdelem eltörpül kicsit, ahol viszont McCain idén is újraindul.

    GettyImages-621780428
    Fotó: Ralph Freso / Getty Images Hungary
  • Mind Angela Merkel német kancellár, mind Erna Solberg norvég miniszterelnök üdvözölné, ha Hillary Clinton nyerné az amerikai elnökválasztást, de utóbbi azért közölte a jövő generációjának, hogy szó sincs egy globális barátnői körről, ami most épp hatalomra törne. Ettől függetlenül azért persze szükség van az erős női politikusokra.

  • Az összes nagyobb amerikai közvélemény-kutató közül egy szem egyedül az LA Times/USC Tracking poll jósol republikánus győzelmet. Méghozzá nem is extra szorosat, hanem bőséges, 5 százalékosat.

    chartoftheday 6612 election 2016 what do the final polls say n
  • A CNN kapott el egy szavazásra várakozó házaspárt a sorban, először a nőt kérdezték:

    - Nem izgatott, amiatt, hogy először lehet női elnöke az országnak?

    - NEM!

    A háttérben a férje azért hozzátette, hogy ő igen. 

  • Egy dublini bukmékeriroda jelentette, hogy megvan az eddigi legnagyobb összegű fogadásuk az amerikai elnökválasztásra, valaki egyszerűen besétált hozzájuk ebédidőben, és 22 ezer eurót tett Trump győzelmére, két részletben (10 ezret 2:7 odsszal, 12 ezret 1:3-mal). Ez nagyjából 6,7 millió forintot jelent. Ha nyer, 71 ezer euró üti a markát, vagyis nagyjából 15 millió forintnyi lesz a tiszta nyeresége. Bátor ember.

  • Az állam több részéből is érkeztek bejelentések az utóbbi napokban, hogy egyes választókat automata hívásokkal zaklatták. Ezekben az üzenetekben arra figyelmeztették őket, hogy nem regisztráltak a szavazásra.  

    Az FBI-t és az igazságügyi minisztériumot is mozgósították, hogy kiderítsék, mi történt, mert az államvezetés szerint a hívások összezavarhatják a választókat, és azt hihetik, hogy a szavazatuk nem számít, írja a CNN.

    A demokraták a republikánusokra mutogatnak, akik viszont állítják, csak a korábban szavazásra regisztrált republikánusokat hívogattak, hogy figyelmeztessék őket: a korábbi regisztrációjuk lejárhatott. 

  • Pedig akkor ő nem is indult, csak Mitt Romneynak drukkolt. Ezt sikerült előadnia Twitteren, amikor a republikánus jelölt elkezdett vesztésre állni:

    donald-trump.png

    A hiszti oka az, hogy az amerikai választási rendszer jellegzetességei miatt egy jelölt akkor is kikaphat, ha valójában ő kap országosan több szavazatot (mivel minden államban a győztes viszi az összes elektort, ha valaki nagy előnnyel megnyer kevés államot, de kis hátránnyal kikap sokban, ez valóban előfordulhat). A slusszpoén: valójában 2012-ben nem ez volt a helyzet, Obama kb. 5 millióval több szavazatot kapott összesítésben, mint Romney.

    (via BI)

  • A bigdata-startup 7 billegő államot modellez, és állít fel becsléseket, és már mindehonnan vannak is adatai, amiket használni tud. Elég kevés változott a pár órával ezelőtti helyzethez képest, csak a feldolgozottság lett magasabb, és Pennsylvania kékült be. Mindenhol Clinton van az élen:

    • Floridában kb 250 ezer szavazattal vezet Hillary, és itt már bővel túl vagyunk a szavazatok felén
    • Iowában a szavazatok fele körül járunk, Clinton előnye kb. 20 ezer
    • Nevadában még szorosabb, 10 ezer körüli Hillary előnye
    • New Hampshire-ben is kb. 10 ezerrel vezetnek a demokraták, de még elég kevés adatból dolgozik a modell
    • Ohióban kb. a szavazatok felénél 50 ezer körüli Clinton előnye
    • Pennsylvaniában kb. 150 ezres előnyt hozott össze Hillary, de a szavazatok harmadánál járnak csak
    • Wisconsinban 120 ezer körüli a Clinton-előny, de itt is aránylag kicsi még a minta