Történelmi pillanat: Az Élősködők lett a legjobb film

Élőben közvetítjük a 2020-as Oscar-díjakat

Élő
GettyImages-1205166784
Matalin Dóra
Földi Gábor
Pálúr Krisztina
Klág Dávid
2020.02.10. 01:33

Összefoglaló

Február 10-én, a mi időnk szerint hétfő hajnalban rendezték meg a 92. Oscar-díj gáláját.
Az Élősködők című dél-koreai film elképesztő teljesítményt produkált: ez lett a legjobb film (nem angol nyelvű filmként az első az Oscar történetében, ami ezt a díjat megkapta), a legjobb nemzetközi film, valamit díjat ért a forgatókönyve, és rendezése is.
Magyar jelölt ezúttal nem volt, Tóth Barnabás Akik maradtak című filmje ugyan a jelöltek hosszabb listáján még szerepelt, de a végső öt jelöltbe nem került be.
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Aki arra számított, hogy Keanu Reeves ezúttal is Alexandra Granttel érkezik, akit a sajtó "korban hozzáillő" barátnőként szokott apsztrofálni, annak csalódnia kell. (Amúgy a képzőművész Grant 9 évvel fiatalabb a színésznél.)  Helyette itt a mamája:

  • Megérkezett a vörös szőnyegre Saoirse Ronan, akit a legjobb női főszereplő kategóriában jelöltek, a Kisasszonyok című filmben nyújtott alakításáért. Az amerikai színésznő mindössze 25 éves, de ez már a negyedik Oscar-jelölése. Emiatt jó esélye van rá, hogy sikerül megdöntenie Kate Winslet rekordját, aki 31 éves korára már ötszörös Oscar-jelölt volt. 

  • Vagyis nem is, hogy mi, hanem inkább, hogy ki. Daniel Craig lesz az egyetlen színész, aki vissza fog térni az első részből, amiben ő alakította a csodás akcentussal rendelkező detektívet, Benoit Blanc-ot.

    Amikor arról kérdezték, hogy milyen színészeket szeretne a Tőrbe ejtve 2-re, Johnson azt válaszolta, hogy "Mindenki kell! Csak mutass valakire. Hajíts el egy követ, és el fogsz találni valakit, akit szeretnék arra a filmre" - írja a Variety.

    A Tőrbe ejtve második részét a múlt héten jelentették be.

  • Janelle Monáe színésznő-énekesnő, akit többek között A számolás jogából és a Holdfényből ismerhetünk, idén is emlékezetes ruhában érkezett. Mindenkit azonban nem sikerült lenyűgöznie, a Moziverzum élő közvetítését vezető Ördög Nóra elegánsan "egy törpének" nevezte. :(

  • Az este egyik komoly esélyese az Élősködők című film, ami szinte biztosan megnyeri a legjobb nemzetközi film kategóriáját, de akár a legjobb rendezés vagy a legjobb film díját is megkaphatja.

    A rendező Pong Dzsunho (Bong Joon Ho) a vörös szőnyegen elmondta, hogy a gála után, hogyan ünnepel majd a stáb. Az afterparty-n a karaoke lesz a fő attrakció, és a rendező azt mondja, hogy lehet ő is énekel majd, de ez elsősorban az elfogyasztott alkohol mennyiségétől függ majd.

  • A nemrég lezajlott Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) díjátadója előtt a szervezők arra kérték a sztárokat, hogy tekintettel a klímaváltozásra, ezúttal válasszanak a környezettudatosság jegyében ruhákat a vörös szőnyegre. A szervezők még javaslatokat is tettek: vegyék fel egy korábban már hordott darabjukat, válasszanak valami vintage ruhát vagy ha ragaszkodnak az új ruhához, akkor működjenek együtt egy olyan tervezővel, aki újrahasznosított anyagokból készít ruhákat. 

    Az eredmény siralmas lett, a sztárok túlnyomó többsége magasról tett a BAFTA kérésére, és szokás szerint vadiúj ruhakölteményekben pompáztak. Egy-két kivétel azért akadt, például a Jokerért díjazott Joaquin Phoenix, aki az egész díjszezont ugyanabban az egy szmokingban tolja végig vagy Saoirse Ronan, akinek Gucci ruhája újrahasznosított anyagból készült. Katalin hercegnő pedig egy olyan estélyit választott, ami korábban már volt rajta. Az Oscaron már meg sem próbálkoztak ilyen kéréssel.

  • Los Angelesről mindenkinek a napsütés jut eszébe, ám az időjárás most éppen nem a legszebb oldalát mutatja, és a gála kezdete előtt leszakadt az ég. A szervezők számoltak azzal, hogy esni fog, ezért egy sátorszerű szerkezettel fedték le a vörösszőnyeget, de ez sem bírt a lezúduló csapadékkal, lásd a mellékelt videót: 

    A stábból többen úgy igyekeztek kezelni a helyzetet, hogy megpróbálták a fóliatetőről lelökdösni az összegyűlt vizet, amit a fotósok és az újságírók is üdvrivalgással fogadtak. 

     Persze a felszerelés egy része még így is veszélyben volt: 

  • Az este egyik legnagyobb esélyese Joaquin Phoenix, aki a Joker miatt jó eséllyel megkapja a legjobb főszereplőnek járó Oscar-díjat. Phoenix szinte minden fontos díjat megkapott a szezonban, és emlékezetes köszönőbeszédeket is mondott. Ezeket az alkalmakat általában arra használta, hogy fontos társadalmi problémákra hívja fel a figyelmet. De nemcsak beszél ezekről az ügyekről, hanem igyekszik tenni is értük a maga módján. Például az egész díjszezonban ugyanazt az egy szmokingot viselte, hogy ezzel is kevesebbet pazaroljon.

  • Az ötszörös Grammy-díjas énekesnő, Billie Eilish egy fehér Chanel nadrágkosztümben érkezett, de szokásához híven bő, az alakját eltakaró szabásúban.  Eilish egy meglepetés produkciót ad elő a gálán, a legvalószínűbb, hogy az új Bond-film betétdalát halljuk tőle, amit még nem mutattak be sehol.  

  • Ugyan idén nincs magyra film a jelöltek között, de egy magyar származású jelöltnek azért drukkolhatunk. Ő Steven Bognar, akinek az anyja amerikai, az apja pedig magyar. Bognar a legjobb egész estés dokumentumfilm kategóriában versenyez American Factory című filmjével. A film érdekessége, hogy ez az első film, amit az Obama házaspár új filmgyártó cége készített. Az American Factory arról szól, hogy 2008-ban Daytonban bezárt a General Motors gyára, de pár év múlva egy kínai tulajdonos újranyitotta. Az egykori GM munkások pedig megdöbbenve szembesültek a kínai munkamorállal és követelményekkel. (Hosszabb cikkünket itt lehet elolvasni róla.) Bognar korábban készített egy filmet a magyar gyökereiről is Személyes tárgyak címmel.  

  • 77 évvel ezelőtt, 1943. február 9-én született a színész, akit idén a legjobb férfi mellékszereplő kategóriájában jelöltek Az ír című filmben nyújtott alakításáért. Hamarosan kiderül, hogy vajon lesz-e oka duplán ünnepelni. A mezőny persze ebben a kategóriában is erős, Joe Pesci mellett esélyes még erre a díjra:

    • Tom Hanks (Egy kivételes barát)
    • Anthony Hopkins (A két pápa)
    • Al Pacino (Az ír)
    • Brad Pitt ((Volt egyszer egy... Hollywood)
  • Spike Lee, a Csuklyások, Az utolsó éjjel és a Malcolm X rendezője a nemrég meghalt Kobe Bryant emléke előtt tiszteleg szokás szerint lila öltözékével. Spike Lee akkora kosárlabda és Kobe-rajongó volt korábban is, hogy dokumentumfilmet is készített a sztárról 2009-ben. Most a 24-es számot, Kobe Bryant mezszámát viseli a szmokingján. 

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

    Da Lee’s Are In Da House.***

    Spike Lee (@officialspikelee) által megosztott bejegyzés,

  • A győzteseket nyilván még nem tudhatjuk, de azt már igen, hogy kik fognak díjakat átadni vagy kik fogják a jelölteket bemutatni. Az akadémia ebben az évben is igyekezett minél több nagy sztárt megnyerni, hiszen műsorvezető idén sincs, így lényegében ők viszik majd a showt:

    • James Corden
    • Penélope Cruz
    • Beanie Feldstein
    • Zack Gottsagen
    • Diane Keaton
    • Shia LaBeouf
    • George MacKay
    • Steve Martin
    • Keanu Reeves
    • Maya Rudolph
    • Sigourney Weaver
    • Mahershala Ali
    • Zazie Beetz
    • Timothée Chalamet
    • Olivia Colman
    • Will Ferrell
    • Gal Gadot
    • Mindy Kaling
    • Regina King
    • Julia Louis-Dreyfus
    • Rami Malek
    • Lin-Manuel Miranda
    • Anthony Ramos
    • Mark Ruffalo
    • Kelly Marie Tran
    • Kristen Wiig 

    Rajtuk kívül természetesen zenei fellépők is lesznek, a legnagyobb sztár Billie Eilish, aki egy meglepetésprodukcióval készül. Sokak szerint ez nem más, mint az új James Bond-film eddig még sehol nem hallott betétdala lesz. Eilish mellett fellép még Cynthia Erivo a Harriet betétdalával (ő a legjobb színésznő díjáért is versenyez), Elton John a Rocketmanből énekel majd, Idina Menzel és Aurora pedig a Jégvarázs 2 egyik dalát adják elő. Randy Newman egy másik animációs filmből, a Toy Story 4-ből ad elő azoknak, akik ekkor még ébren tudnak maradni. 

  • A magyar tévék közül a Moziverzum (van ember, akinek jön ez a csatorna?) adja az Oscar-díj átadóját idén. Már 23:55-től elkezdtek érkezni Ördög Nórához a stúdióvendégek, szakértők, a gála éjjel 2-kor kezdődik. A Moziverzumon többek között Tóth Barnabás, az Akik maradtak című film rendezője és forgatókönyvírója, akinek filmje rákerült a legjobb tíz nemzetközi filmet tartalmazó shortlistre, beszél majd az Oscarról. Eljön a film főszereplője, Szőke Abigél, és zeneszerzője, Pirisi László is.

    Megosztja még Oscarral kapcsolatos élményeit Dobó Kata és Gáspárfalvi Dorka, aki az Oscar-díjas Mindenki egyik szereplője volt, és a gálán többek között Nicole Kidmannel is találkozott anno. Fenyő Iván színész, Abodi Dóra és Cakó Kinga divattervezők, Kardos Júlia sminkes is szakérti az eseményeket.

  • Mint minden évben, most is nézzük a filmes világ legnagyobb ramazuriját, az Oscar-díjakat, sőt, nemcsak azt, hanem a vörös szőnyeges felvonulást is, sőt, a Moziverzum műsorát is figyelni fogjuk, mert a tavaly új irodába költözött szerkesztőségben kétségbeesetten próbáljuk megkeresni a tévéken a Pro7-et, eddig hiába. Maradjanak velünk ébren hajnal 5-ig, már ha szerencsénk van. Minden fontos infót ebben a cikkben lehet megtalálni az idei gáláról.