Nap

Óra

Perc

Érdekel
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ez nem az eredeti: Van Gogh festménye alapján berendezett, az Airbnb-n keresztül foglalható szoba
    Ez nem az eredeti: Van Gogh festménye alapján berendezett, az Airbnb-n keresztül foglalható szoba
    Fotó: Airbnb

    Vincent van Gogh egyik legnépszerűbb, Van Gogh szobája Arles-ban című festményének olyan kalandos utóélete van, ami szinte filmbe illik. (De azért ez egy nagyon erős "szinte".) Korábban az söpört végig a világsajtóban, hogy egy pontosan a festmény alapján megálmodott szobát ki lehetett bérelni egy-egy éjszakára az Airbnb-n keresztül, most pedig egy spanyol művészettörténész állt elő azzal, hogy kutatásai alapján Van Gogh híres modelljének, azaz az ágynak szerinte még ma is léteznie kell, írja az AFP.

    Az Angliában dolgozó Martin Bailey felfigyelt egy 1937-es levélre, amelyben Van Gogh unokatestvére az ágyról írt, majd felkereste az illető 94 éves leszármazottját, aki még emlékezett az ágyra, és arra, hogy a háború után adományként elküldték a hollandiai Boxmeerbe. A tudósnak még egy fotót is sikerült találnia a teherautóról, amellyel az ágyat szállították, így, ha azóta nem esett baja, az ágy azóta is alighanem valahol egy boxmeeri padláson gyűjti a pókhálókat.

    Addig is, amíg valaki portörlés közben rá nem ismer az ágyak sztárjára, itt az egyik a festmény három verziója közül:

    van-gogh-room-airbnb-art-institute-chicago-5
  • Ebben az M1-es autópálya egyik, Tatabányához közeli étkezdéjében lőtt fotóban igazából nem is az az érdekes, hogy mennyire hülyének nézi a vécéhasználókat, hanem az, hogy általában minden kihelyezett figyelmeztetés mögött van egy történet: nemigen szokás úgy időt pazarolni egy ilyen tájékoztató lap elkészítésére, hogy amúgy még sosem találkoztunk a jelenséggel, amiről szól.

    A képet beküldő olvasónk szerint a figyelmeztetés az étterem tulajdonosának "sajátos hozzászólása a menekültválsághoz", de kollégánk szerint mindenütt találni ilyen táblákat, ahol sok távol-keleti, guggolós vécéhez szokott turista fordul meg, mert a képen kis piros iksszel jelölt viselkedés miatt gyakran összetörik az ülőke. FRISSÍTÉS: Egy olvasónk azt írja, mindenféle menekültkérdés és globális turizmus nélkül is gyakran találkozik a női vécékben lábnyomokkal a vécédeszkán olyan helyeken, ahol nem elég tiszta a mellékhelyiség. :-(((

  • Mexikóban egészen máshogy állnak a halálhoz, mint Európában: a halottak napját ünneplő fesztivál hangulata sokkal derűsebb, mint a krizantémos temetőlátogatás. Fő alakja La Catrína, a női csontváz, amelyet 1910-ben alkotott meg egy művész a KultúrTapas cikke szerint, bár ezt már jóval többen tudják, mint korábban, mivel a legutóbbi James Bond-film első, a fesztiválon játszódó jelenete jó pármillió nézővel ismertette meg a népszokást. Mexikóvárosban most is tart az ünnep, és az október 30-i képek alapján most sem kevésbé látványos, mint máskor.

  • igéző
    Fotó: Igéző / Facebook

    A feol.hu szerint most Mikuláskor lenne két éve, hogy ünnepnapok kivételével minden este 6-kor (nyáron este 7-kor) élőben olvasnak esti mesét a gyerekeknek Székesfehérvár Fő utcáján. 

    A korábbi bank, ma Igéző néven futó kultúrközpont előtt esténként kicsik és nagyok (na meg japán turisták) gyülekeztek, hogy hallgassák a felolvasást. A mesemondó kalapot bárki felvehette, így olvasott már fel tűzoltó, fodrász, cukrász és a polgármester is.

    Egészen addig, amíg valaki házmesteri túlbuzgóságában birtokháborításért fel nem jelentette az esti mesét.

    A dologból bírósági ügy lett, és a döntés szerint ezentúl maximum fél órás lehet a mese, amit mindenki értékeljen saját szájíze szerint.

  • A texasi San Antonióban működő Yaya’s Thai nevű étteremben gondoltak egyet, és ezt a wifi-jelszót adták meg:

    A képet készítő felhasználó olyan eltökélten szeretni Yayáéknál netezni, hogy egy Reddit-fórumban kért segítséget a megfejtéshez.

    Egyelőre nem járt sikerrel a küldetés, senki nem tudott még előállni használható jelszóval. Ugyanebben a fórumban felmerült az is, hogy a képlet valójában értelmetlen, úgyhogy az se kizárt, hogy az étterem vicces kedvű tulaja a maga troll módján ezzel a felirattal hozta a vendégek tudtára, hogy ne is álmodjanak wifiről.

    Vicces lenne az is, ha szó szerint vennénk a kiírást, és magát a képletet próbálnánk jelszóként használni, de nyilván ezt is kizárja, hogy ilyen karaktereket be se lehet írni jelszóként.

    Ha bárki mégis használható megfejtéssel áll elő, küldje be nekünk, vagy akár a nethiányban szenvedő San Antonió-i redditezőnek.

  • Exkluzív felvétel a világ első igazán fontos pizsamapartijáról. 

  • A Vine meghalt, kinyírta a gazdája, a Twitter, pedig a rövidvideós szolgáltatást fénykorában még 100 millióan használták.

    Ez viszont nem jelenti azt, hogy a legjobb videókat is vinnie kell magával a sírba. A Giphy készített is egy felületet, ahol bárki összekötheti a két szolgáltatást, és a Vine-fiókjából lementheti a hat másodperces videókat, vagy átviheti őket Giphy-re – ami persze utóbbinak is nagyszerű reklám.

    A beszüntetés hírére mi is összeszedtük a kedvenc Vine-jainkat, ezeket ide kattintva akkor is megnézheti és nevethet, ha fogalma sincs, mi az a VIne.

  • 2017-ben lesz a reformáció 500. évfordulója: Luther Márton 1517. október 31-én szögezte ki tantételeit a wittenbergi vártemplom kapujára.

    Ferenc pápa most bejelentette, Svédországba utazik, hogy lutheránus vallási vezetőkkel együtt emlékezzen meg a jeles eseményről.

    Ez újabb példátlan húzás a vatikáni vezetőtől, aki egyébként az első jezsuita rendből kikerült pápa – egy olyan rendből, ami pont az ellenreformáció szellemiségében alakult meg.

    (AP)

  • 2016-ot írunk, és általában még mindig a fenti cím az első internetes reakció a hazai vonatkozású halloweenos hírek alatt. Aki így gondolja, ne menjen a Hősök tere közelébe, amit tegnap este töklámpásokkal dekoráltak körbe azok, akik nem így gondolják.

  • A húszéves srác már régóta gondolkozott a névváltoztatáson, aztán mikor egy ukrán üzlet ingyen telefont ígért 5 embernek, aki bevállalja, végre rászánta magát.

    Most nagyon boldog, a családja meg nem igazán érti az egészet, a testvére szerint elég nehéz elhinni és elfogadni az új nevet. Szerintünk inkább vicces, nekem az Community idevágó epizódja jut eszembe. Méginkább érthethő a dolog, ha tudjuk, hogy Ukrajnában majdnem 250 ezer forint egy Apple mobil, nevet változtatni viszont már 500 forintért lehet.

    (AP)

  • *frissítés: kiderült, hogy benéztem. A reklámot valójában nem a Volvo csinálta, hanem a Baden-Württembergi Filmakadémia YouTube-csatornájára posztolták független filmesek. A cégnek semmi köze hozzá. Kár, pedig a Volvóból simán kinéztem volna egy ilyen klassz reklámot.

    Halloween ide vagy oda, ha ön is nevet a videón, a pokolra fog jutni, csak szólok!

  • Ha hihetünk a felméréseknek, az ország nyolcvan százaléka rühelli az óraátállítást.

    Ha hihetünk az olvasóinknak, sokan örülnének, ha az iskola 8 helyett 9-kor indulna, ez viszont bonyolult lehet annak, aki előbb megy munkába, így nem tudná bevinni a gyereket az iskolába. Jobb lenne tehát, ha minden később indulna. Úgyis fölöslegesen szívatja a gazdaság a baglyokat, akik többen is vannak.

    Nos, kéne egy jó kis reform?

    Nos, nem tudom, észrevették-e azok, akik az egy órával való későbbi indulást választották, hogy

    ezzel nem tettek mást, mint kiálltak a téli időszámítás mellett.

    Hiszen a téli időszámítás nyolc órája nem más, mint a nyári időszámitás 9 órája. Jé, minden egy órával később indul, csak nem kell az összes nyitvatartást, munkaidőkezdést átprogramoznunk, helyette egyszerűen egyszer visszatoljuk az órát.

    A két válasz tehát tökéletesen ugyanazt jelenti.

    A cirkadiánritmus-fetisisztáknak is  boldogoknak kéne lenniük, hogy végre visszaálltunk a téli időszámításra.  Ha nem azok, annak az óra átállításához nem sok köze van. A vitát lezárom, persze tudom, hogy hiába.

  • Jolene szerencsés kutyus, hiszen gazdája, Ben Mesches olyan ajándékkal lepte meg, amitől füle-farka kettéállt, és a legjobb, hogy minderről videó is készült. A jófej gazdi Jolene kedvenc játékának életnagyságú másává változtatta magát, a hatás pedig természetesen nem maradt el.

    Minden idők legjobb gazdija
  • cikkünk a témában:

    #napom

    A lájk itt most az együttérzés jele! 

    És ha szeretné ön is megmutatni, mivel tölti a hosszú hétvégét, hát hajrá! Kattintson át Instagramra, ahol a #mindekozben hashtag alatt vagy az @index.hu-t betagelve várjuk a legjobb képeit nagy-nagy szeretettel.

  • matek
    Fotó: http://babidzsi.tumblr.com/
  • kukahalal
    Fotó: Olvasói fotó / Index

    Cudar egy szél volt tegnap Budapesten, és mint ahogy a fenti képen látható, a szél nem kímélte a házak régebbi burkolatát, a burkolat pedig nem kímélte az utca tereptárgyait, ami szerencsére ebben az esetben csak egy kuka volt.

  • Ebben a cukrászdában például többek között egy ilyen nagyszerű csontváz emeli a kalapját a vendégeknek. Mondjuk a képet jobban megnézve a Transformers 2 egyik hírhedt jelenete is beugorhat.

    IMG 20161028 095833
    Fotó: Iván András / Index