új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az ausztrál hatóságoknak figyelmeztetést kellett kiadniuk, mivel a nyáreleji meleghullám miatt elkezdtek potyogni az égből a denevérek.

    A Telegraph cikke szerint az előrejelzések azt mutatják, ez lesz a legmelegebb december az elmúlt 15 évben arrafelé, és a hőhullám miatt elkészülnek szegény bőregerek. Queenslandben és Új-Dél-Walesben 30 fokkal érkezett meg a jó idő, ami a denevéreknek annyira már nem jó. (A déli féltekén ugyebár akkor kezdődik a nyár, amikor nálunk a tél.)

    GettyImages-157891441
    Fotó: Auscape

    Mindazonáltal a hatóságok arra is figyelmeztettek, hogy senki se próbáljon segíteni a denevéreken, mert a megrémült állatok megharaphatják őket, és közülük néhányaktól veszélyes vírusokat lehet elkapni. Jelentések szerint az utóbbi hónapban Queenslandben 17 embert kellett ellátni denevérharapások miatt, többségük sérült állatkákon akart segíteni. Éves szinten 200 ilyen eset szokott lenni.

  • El lehetne mesélni szóban, de teljesen felesleges, és lelőnénk (hahaha) a poént is. Kicsit vághatták volna pörgősebbre, de így is óriási siker a számok alapján. 277 ezer megosztás, 11 ezer komment, 88 ezer lájk. Ja, és egészen pontosan a texasi Forth Worth város rendőrsége csinálta.

  • Irdatlan mennyiségű hab árasztott el egy philadelphiai utcát, miután egy transzformátorházban történt robbanás beindította a habbal oltó tűzoltóberendezéseket, írja az NBC helyi kiadása. Videó is van az esetről, íme:

    A bizarr balesetben senki nem sérült meg, de mintegy 2700-an maradtak áram nélkül egy időre.

  • December 13-án ékszereket és órákat, december 14-én ezüst és egyéb műtárgyakat kínál a BÁV karácsonyi aukciója, amelyet a MOM Kulturális Központban rendeznek meg Budapesten.

    A karácsonyi aukció első napjának több mint 200 tétele között minden értéksáv és minden főbb ékszertípus képviselteti magát - olvasható a BÁV MTI-hez elküldött tájékoztatójában.

    Legyen szó egy elegáns Cartier, Rolex, IWC, egy sportos Breitling vagy egy végletekig kifinomult 2,5 milliós Vacheron Constantin karóráról, biztos, hogy nem csak féltve őrzött darab, de nagyszerű befektetés is lesz.

    – áll a BÁV honlapján. De vannak méregdrága ezüst asztali csengők, francia ezüst vodkáskészlet, házioltár, Zsolnay, sokkarátos ékszerek, elképesztő a kínálat, tényleg érdemes megnézni.

    325 ibbugygy

    Mindez azért érdekes, mert Rogán Antal is a BÁV-nál szokott bevásárolni luxuscuccokból. Legutóbb egy 700 ezres táska kapcsán keveredett hazugságspirálba a nem urizáló parasztgyerek, aki a helikopteren azért mégsem szédül el a vidéki vér ellenére. Akkor pedig azt mondta, hogy a BÁV-nál szerezte zálogból, bár kiderült, hogy nem, aztán lehet, hogy igen.

    De igazából kit érdekel, hogy mi az igazság, úgyis tudjuk, hogy a parasztgyerekek nem lopnának, meg főleg nem hazudnának, de a lényeg, hogy legyen ön is olyan talpraesett és ravasz, mint a propagandaminiszter, éljen a magyar gógyival, vegyen zálogházból olcsó cuccot szeretteinek vagy magának karácsonyra!

    Részletek itt.

  • A képek nem a Kossuth téren, hanem Szöulban készültek, ahol már hat hete folynak az esetenként több százezres megmozdulások Pak Gunhje elnök ellen, akit szombaton a parlamenti ellenzék jogi úton is megpróbál eltávolítani.

    Hogy miért, arról itt írtunk részletesen.

  • Ugyanis a város sportcsarnokában tartották a IV. Országos Nyúlkiállítást, ahol rengeteg tenyésztő jelent meg kis házi kedvencével. A politika sem maradhatott távol, Nagy István, a Földmûvelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára volt jelen az eseményen.

  • A kormányzó párt kiadott egy közleményt a szombati tüntetésre reagálva, és eléggé nekimennek azoknak, akik szerint túlzás 10 évre börtönbe küldeni H. Ahmedet. Innentől szó szerint közöljük a közleményt, amelyben amúgy a "támad" szó 7-szer szerepel.

    A migránspárti erők ismét támadják Magyarországot, mert ők legalizálni akarják a bevándorlást és migránsokkal akarják betelepíteni Európát. Ezek a szervezetek rendszeresen támadják hazánkat, támadták a kormány határvédelmi és terrorellenes intézkedéseit, a bevándorlási szabályok szigorítását és támadták a kényszerbetelepítés elleni népszavazást is. Megdöbbentő, hogy most már azért is képesek utcára vonulni, hogy védelmükbe vegyenek egy bűnözőt, aki a magyar rendőrök elleni erőszakos támadást irányította a röszkei zavargáson. Ma már egyértelmű, hogy ami Röszkén történt, az csak a jéghegy csúcsa, mert terroristák ezrei érkezhettek Európába a migránsok közé vegyülve, és ahogy arra az Europol is figyelmeztet, nagy valószínűség szerint újabb támadásokat akarnak elkövetni. A magyar emberek az októberi népszavazáson egyértelművé tették, hogy nem kérnek a tömeges bevándorlásból és a vele kéz a kézben járó terrorizmusból. Nem kérünk azokból, akik erőszakkal lépik át határainkat, akik nem tisztelik a törvényeinket és erőszakkal rátámadnak a magyar rendőrökre.

  • Egy olvasónk akart volna elrepülni New Yorkba, de az egyik nagy utazástervező program finoman utalt arra, hogy nem kéne a hanyatló nyugatot csak úgy látogatni, és inkább kidobta az N-betűre rögvest a Magyar Népköztársaságot. (Kipróbáltuk, nem fotosop!)

  • Ignácz Gyula és Podlovics Lajos a Sóstógyógyfürdő üdülőterületére tévedt erejét vesztett a part menti nádasból kimentett őzet viszik Nyíregyháza közelében, írja az MTI arról, hogy mit láthatunk az alábbi képen.

    A vadat a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. munkatársai vették észre és mentették ki az egyfokos vízből. Szárazra törölték és autóval elvitték a legközelebbi erdőszélre ahol visszaengedték a természetbe.

  • Bár a nyáron történelmi történésként ünnepelték (legalábbis azok, akik szerint a hidegháborúnak ideje véget vetni), hogy fél évszázad után először indult közvetlen repülőjárat az Egyesült Államok és a kommunista Kuba között, üzletileg a dolog nem nagyon jött be.

    Ugyan a sokak által hősként tisztelt véreskezű diktátortól, az országába az amerikai (bár nem a szovjet) imperializmustól való szabadságot, a földi paradicsomot és a jegyrendszert elhozó Fidel Castrótól sem kell már tartaniuk az amerikai turistáknak, mégsem akarnak nagy tömegekben a karibi szigetországba özönleni, hogy megtekintsék a posztkapitalista fejlődési modellt.

    GettyImages-474765776
    Fotó: Roberto Machado Noa

    Legalábbis a Quartz cikke szerint az American Airlines kénytelen csökkenteni a kubai járatai számát, miután nincs elég forgalom az ottani mesés üdülőhelyekre. Az ok egyébként nem az, hogy a tengerparti szállodákba már betette a lábát a kapitalizmus keze, és ezért a kubai tanulmányútra készülő amerikai sandersisták elokádnák magukat az ottani állapotoktól, hanem hogy még mindig elég nyögvenyelős dolog Kubába bejutni az amerikaiaknak, csomó engedély és papírmunka kell hozzá, és máshol azért egyszerűbben megoldható a téli kiruccanás.

    Mindenesetre a héten elindultak a járatok Havannába is Amerikából, ott lehetőleg már mélyebb és közelebbi tapasztalatokat szerezhetnek a szebb és jobb kollektivista világról, akik erre vágynak, mint például annak idején az Index egykori újságírója.

  • 2018 október 5-én lesz az amerikai premierje a Warner stúdió legújabb szuperhősfilmjének, ami Aquamanről szól. Korábban arról lehetett olvasni, hogy 2018 nyarán mutatják be a filmet, most azonban az őszi premier dátumot erősítették meg hivatalosan.

    A címszerepet Jason Momoa alakítja, aki a Batman v. Superman című filmben már bemutatkozott, mint Aquaman. A rendező James Wan (Fűrész, Halálos iramban 7) lesz, aki a forgatókönyvet Will Beall-lel és Geoff Johns-szal közösen írja. A filmben feltűnik még Amber Heard is.

  • Mexikóvárosban lépett fel néhány nappal ezelőtt a Guns N' Roses zenekar, aminek énekeséről, Axl Rose-ról köztudott, hogy gyűlöli az Egyesült Államok újonnan megválasztott elnökét, Donalt Trumpot. Ezek után nem volt annyira meglepő, hogy a fellépés egy pontján előkerült egy hatalmas Donald Trump-pinata, amit a közönség tagjai botokkal vertek szét.

    Trump a kampány során folyamatosan a mexikóiak ellen hergelte a szavazó táborát, nyáron például azzal keltett feltűnést, hogy arról beszélt: a mexikóiak "nemi erőszakra éhesen" érkeznek Amerikába, ahol elveszik a rendes embereknek a munkáját és pénzét. Ezek után nem meglepő, hogy ilyen élvezettel pusztították el a Trumpot ábrázoló pinátát.

    (via)

  • Emlékeznek még Sarah Palin alaszkai exkormányzóra, az amerikai republikánusok 2008-as alelnökjelöltjére? Tudják, aki elképesztő hülyeségeket pofázott össze, de pont emiatt a jobboldal jobbosabb részének fontos egyénisége volt évekig?

    Na, hát hiába volt róla szó, hogy esetleg csatlakozik a jobboldal jobbosabb részének jelenleg legfontosabb személyiségéhez, Donald Trumphoz, most keményen beleszállt a megválasztott elnökbe, ugyanis szerinte nem méltó a republikánushoz az a haveri kapitalizmus, amit Trump nyom.

    063 544093106
    Fotó: Marc Piscotty

    Konkrétan azért kritizálta Trumpot, mert különmegállapodást kötött a Carrier nevű céggel, hogy utóbbi ne vigyen el 1100 munkahelyet Indianapolisból Mexikóba. Palin szerint ez ellentétes azokkal a szabadpiaci elvekkel, amelyekre Amerika épül, és amelyeknek része, hogy a cégek maguk választhassák meg, hol és mit csinálnak. Ha pedig rossz helyre viszik a termelést, akkor a piac láthatatlan keze kell, hogy megbüntesse őket.

    Szóval nem várt helyről kapott ütést Trump, és még el se kezdett kormányozni. A napokban a kínaiakat is magára haragította, de vajon ki lesz a következő? Reméljük a Veszett Kutyát nem hozza ki sodrából, mert abból bajok lennének.

    De az egész dologban egyébként az a legszomorúbb, hogy életemben először igazat kell adnom Palinnek :(

  • Különös módszerrel népszerűsíti a méheket Mohamed Hagras, egy egyiptomi méhész. A férfi csak "méhszakállnak" hívja a mutatványt, melyben rengeteg méhet csábít az arcára. Nem is véletlenül, ugyanis a végeredmény tényleg olyan, mint ha rovarokból álló szakálla nőtt volna.

    A 31 éves férfi több versenyen és rekordkísérleten is részt vett már méhszakállával, de nem csak emiatt csinálja.

    A célom az, hogy megmutassam, a méhek nem aggresszívak.

    - mondta a férfi, aki minden egyiptomit meg szeretne győzni a méhek hasznosságáról. Szerinte olyan dolgokat állítanak elő, amik segítenek az embereknek és jól jönnek a mezőgazdaságban is. A méz és a pollen mellett ráadásul gyógyítani is lehet a segítségükkel.

    (Reuters)

  • Bár az is lehet, hogy nem is vakarózik, csak szereti, ha bőrszalagok kényeztetik a hátát.

    Először amúgy azt hittem, hogy lassított felvételt nézek, de aztán közben kiderült, hogy nem, tényleg ilyen óvatosan mozog a gazdája székre akasztott táskája alatt. A kutyaélet apró örömei. 

  • Egy névtelen bejelentő infója alapján valószínűleg megtalálták a dachaui láger két éve ellopott vaskapuját, azt, amelyiken a hírhedt „Arbeit macht frei”, a „munka szabaddá tesz” felirat is rajta van.

    A 100 kilós kapu a hírek szerint Norvégiában, Bergen mellett van, a német rendőrség még csak fényképen látta, de az alapján szerintük valódi.

    kapu
    Fotó: Polizei Bayern

    2009-ben a hasonló feliratú auschwitzi kaput is ellopták. Azt utóbb szintén Skandináviában találták meg: egy Anders Hoegstroe nevű neonáci volt a megbízó, őt emiatt két évre ítélték.

  • Persze annyira nem egyszerű megvalósítani, mert kell hozzá egy repülőgép valamint annak beható ismerete. 

    Szerencsére az a német férfi mindkettővel rendelkezik, aki hétfőn "Hello" felirattal köszöntötte a Flightradar felhasználóit, ma pedig egy virágot rajzolt Hamburg mellé. Az oldal megerősítette, hogy a gép valódi, de a pilóta kiléte nem ismert. Azt viszont elmondták, hogy ez a gép korábban is repült már mintákat Németország térképére. Az eheti két alkotás előtt rajzolt már repülőt és szívet is.

    virag

    (Guardian)

  • Időnként előfordul, hogy elfelejtünk odafigyelni vásárlás közben és véletlenül mást teszünk a kosárba mint amit akartunk. Ezek lehetnek viccesek és bosszantóak is, de általában nem nagy dolgokról van szó.

    Nem úgy itt, ahol egy nő rénszarvasos dekorációt akart venni az irodába ahol dolgozik, de valahogy sikerült neki két valódi rénszarvast rendelnie. Ráadásul ez csak akkor derült ki, mikor a két állat megérkezett, így szegényeket a cég biciklitárolójába állították, míg kiötölték, hogy akkor most mi legyen. 

    Szerencsére sikerült hamar megoldani a problémát, a szarvasokat pedig hamar elvitték, így nem kellett a biciklik közt tölteniük az éjszakát.