Most jó igazán szalakótának lenni
Ugyanis korszerű, új odúkra cserélték az elöregedetteket, és számos új helyre is kihelyeztek odúkat az Afrikából hazatérő szalakótáknak, amelyeket így mintegy ezer új költőhely vár a Kiskunsági Nemzeti Park területén - tájékoztatta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) kedden az MTI-t.
A szalakóta másodlagos odúlakó fajként a Kárpát-medencében nem épít fészket, hanem nagytestű harkályfajokét foglalja el. Az elmúlt évtizedekben megváltozott erdőgazdálkodás eredményeként azonban jelentősen lecsökkent a költőhelyek száma, így egyebek mellett ez is közrejátszott abban, hogy a nyolcvanas években a szalakótaállomány jelentősen megfogyatkozott.
Az MME Csongrád megyei csoportja akkor döntött úgy - Európában elsőként -, hogy odúk kihelyezésével biztosít költőhelyet a nagytestű madaraknak. A fából készült odúk azonban 6-8 évnél többet nem bírnak ki. Tetejük vagy aljuk leszakadásával használhatatlanná, megrepedve pedig balesetveszélyessé válnak, hiszen beleakadhat a madarak szárnya.















