új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Már a Grease forgatásakor is 20 éves volt a nadrág, amiben Olivia Newton-John a film fináléjában John Travoltával közösen elénekelte, hogy You're the One That I Want, most mégis több mint 400 ezer dollárért, azaz 117 millió forintért kelt el egy Los Angeles-i aukción.

    grease sandy

    A színésznő szerint a cipzárja már a forgatáskor rossz volt, így szó szerint belevarrták a nadrágba. Elárverezte még többek között a rózsaszín ruhát, amit a fim premierjén viselt (18 ezer dollárért), és az általa használt forgatókönyvet is. 

    A színésznő azzal indokolta, hogy elárverezi a személyes tárgyait, hogy kicsit leegyszerűsítse az életét. Az aukcióból befolyt 2,4 millió dollár egy része Newton-John ausztrál rákgyógyító központjára megy majd. A 71 éves színésznőt egyébként harmadjára diagnosztizálták mellrákkal.

  • Október végén Olivia Wild színésznő-rendező azt vette észre, hogy az új filmje, az Éretlenségi (Booksmart) Delta légitársaságos verziója durva cenzúra áldozatául esett. Érdekes módon csak azok a szavak, jelenetek háborították fel a vágókat, amiknek köze volt a női szexualitás bármilyen formájához.

    Kivágtak vagy lenémítottak olyan szavakat, mint például a vagina vagy a leszbikus, de a „Baszd meg″ és hasonló káromkodások angol megfelelői benne maradhattak a filmben. Ugyan ez történt egy két lány közötti szexjelenettel is, pedig egy pillanatnyi meztelenkedés sincs benne.

    maxresdefault

    Ha valaki azt gondolná, hogy jogos a vágás, hiszen a szex semmiféle formája nem való olyan platformra, amihez egy gyerek könnyedén hozzáfér, akkor jobb ha tudja, hogy a filmválasztás előtt el kell fogadni egy szabályzatot, ami jelzi, hogy itt bizony felnőtt tartalom is előfordulhat.

    Kellően nagy visszhangot keltett a sztori a közösségi médián így a Delta felülvizsgálta az ügyet, és azonnali hatállyal visszarakták a törölt jeleneteket. Hasonlóan jártak el az Elton John életéről szóló Rocketmannel is, mert abból egy férfiak közötti szexjelenetet vágtak ki.

    Azzal indokolták a túlkapást, hogy a filmeket nem ők cenzúrázzák, hanem egy külsős cég. Bizonygatják, hogy több LGBTQ+ filmet is játszanak a repülőiken, tehát ez csak is véletlen lehetett, és ígérik, hogy többet nem fordul elő.

  • Magával ragadó a látvány, ahogy a New Order legendás slágerét meghallva egyből beugrik tombolni egy mopsz csillogó szemeivel a szennyeskosárba:

    Elképesztő.

    mps
  • Egy 310 éves, 250 ezer fontot érő hangszert hagyott el Londonban egy férfi a vonaton, mikor leszállt Penge East állomásnál. A hangszert először ellopták, majd rejtélyes módon visszakerült tulajdonosához.

    Stephen Morris zenész október 22-én este hagyta el hegedűjét, majd bejegyzést tett közzé, amiben azt írja:

    szörnyű veszteség elveszíteni egy hangszert, amin 20 éve játszom.

    Ma már azt tweetelte, hogy a hangszer biztonságban visszakerült hozzá.

    A Brit Közlekedési Rendőrség azt mondta, egy férfi Broomly South állomásnál leszállt a hegedűvel, majd átszállt egy St Mary Cray felé tartó csatlakozásra. 

    Az nem derül ki, hogy ugyanez a rejtélyes illető juttatta-e vissza az 1709-ben készült hegedűt a tulajdonosának.

  • A 36 éves brit Miranda Worby eléggé rákattant az "Én kicsi pónim" (My little pony) játékokra. Négy éves kora óta gyűjti a kis pónilovakat, nagyon sok pénzt költött rájuk, és olykor nagyon sokat utazott is egy-egy új darabért. Immár 2000 póniból áll a gyűjtemény, amelynek értékét 8 ezer fontra (3 millió forintra) becsülte a Mirror cikke. 

    A designerként dolgozó nőnek egyelőre nem csillapodik a gyűjtőszenvedélye, ugyanakkor a hobbijára áldozott összeg most szintet ugrott. Mivel a kis pónilovak túl nagy helyet foglaltak el, a nő addig győzködte a barátját, az 58 éves Ian Langstont, hogy az végül hajlandó volt csak azért egy nagyobb ingatlant venni, hogy külön szobát kaphasson a gyűjtemény.

    Tudom, hogy furcsa, hogy egy 36 éves nő ilyen játékokat gyűjt, de teszek rá, egyszerűen megőrülök értük"

    - nyilatkozta a gyűjtő.

    Sokan őrültnek tartanak, de a családom és Ian mindenben támogatnak"

    - tette hozzá.

    67968712 10221249075516209 2805534171743649792 n
    Fotó: Miranda Joy Worby / Facebook
  • Ricardo Rivera atya egy floridai katolikus középiskolában tanít hittant és a diákjai legnagyobb meglepetésére, egy iskolai rendezvényen a pomponlányok koreográfiájának végére becsatlakozott. Már a helyszínen hatalmas ovációval jutalmazta a remek mozgását a közönség.

    Fotó:Twitter
    Fotó:Twitter

    Aztán ahogy az ilyenkor lenni szokott, a frissen felszentelt pap táncáról készült videók megjelentek a közösségi médiában. Ricardo atyára azóta csak a táncoló papként hivatkozik az internet népe a #DancingPreast hastaggel - írja büszkén a hittantanáráról a Cardinal Gibbons katolikus középiskola a saját honlapján.

  • 26. alkalommal rendezték meg Prágában szombaton a nagy kerekű kerékpárok Prágai Mérföld elnevezésű nosztalgia versenyét, és hát valljuk be, ennél elnökibb dolgot elképzelni sem lehet.

    A csehországi nagy kerekű kerékpárosok klubját 1880-ban alapították, a verseny azért – mint az előző mondat elején olvasható – kicsit később indult. A verseny – ami egyben egyfajta fesztivál is – résztvevői korhű ruhákban ülnek a századforduló környékén népszerű kerékpárokon, amihez az őszi Prága tökéletes körítést biztosított látvány szempontjából.

    Kattintás után több kép is elérhető a galériában.

  • Avagy az országok, amelyekben az olasz "ciao" vagy annak helyi nyelvjárási változata, mint például a portugál "tchau", az albán "qao" vagy a magyar "csaó", bevált (el)köszönési forma. Én eddig azt hittem, nincs értelmetlen térkép, de elfogult vagyok, mert imádom ezt a műfajt - ezzel együtt most be kell látnom, tévedtem.

    ciao.png
    Fotó: https://linguisticmaps.tumblr.com
  • Nehéz, ha az embernek 10 ezres követőtábora van Instagramon, és egy ingyen promó ellenére sem kap egy peták kedvezményt sem. 

    Így történt ez egy influencerrel, aki a legjobb barátjával ment el egy olasz étterembe, mert azt hallotta, kiváló olasz ételeket csinálnak. Ahogy Twitter posztjában említette az eset után, nagyon meg voltak elégedve az étellel és azt mondta a pincérnek, soha nem evett még ilyen jó olasz ételt, meg is osztja mind a 10 ezer (!!!) követőjével Instagramon. Csak miután megkapták a számlát és kiderült, hogy kedvezmény bizony nem jár követőszám után, a lány 1 csillaggal értékelte az éttermi kiszolgálást és a menedzsmentet.

    A posztja végére egy intelmet is odaszúrt: 

    A menedzsernek meg kéne tanulnia, hogyan bánjon a fogyasztó vendégekkel.

    EH6aMDvWoAIHOFa
    Fotó: RayRedacted / Twitter
  • Egy Tina Watson nevű nő a halála előtt egyértelművé tette, hogyan kell majd őt eltemetni: a kedvenc teamárkája dobozát idéző koporsóba. A teafanatikus nő napi 40 csésze teát ivott meg, ami egy átlagos alvásmennyiség mellett azt jelenti, hogy nagyjából 24 percenként főzött magának egy-egy újabb adagot.

    A nő, aki szívelégtelenségben halt meg, először lányának mondta el kérését, hogy egy Typhoo teásdobozzal azonos kinézetű koporsóba temessék majd.

    A temetkezési vállalkozó Paul Pender, akihez a meglepő kéréssel fordultak, azt mondta, ez volt az egyik legszokatlanabb kívánság, amit valaha teljesített, de örül, hogy meg tudták valósítani, hiszen mindig jó, ha a megrendelő azt kapja, amit kér.

    (Mirror)