új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Alig néhány percre hagyta megkötve Akira névre hallgató kutyáját egy fiatal nő egy XXI. kerületi áruház előtt november 2-án, ám mire kijött a boltból, a nyolc éves staffordshire terriert valaki elvitte.

    A csepeli járőrök a kétségbeesett gazdival együtt órákon át keresték a kutyát, de sajnos nem akadtak a nyomára. Amikor azonban az éjszakai szolgálat végeztével a rendőrök kedvenc lángosozójukba indultak reggelizni, egy épület előtt ott találták kikötve az egész éjjel keresett ebet. Betelefonáltak a kapitányságra, így Akira járőrautóval utazhatott a rendőrségre.

    chrome-capture (5)
    Fotó: BRFK Információs Portál

    Reggeli közben is a munkáról folyt a szó: arról beszélgettek, hogy már csak azt a férfit kellene elfogni, aki a gyanú szerint két nappal korábban egy közeli irodából lopott el egy laptopot és más műszaki cikkeket. Kívánságuk rögtön valóra is vált, a keresett férfi az utca túloldalán sétált. A lángos maradékát hátrahagyva a szabadidős járőrök szolgálatba helyezték magukat, és elfogták a futásnak eredő férfit.

    Mivel az elfogásról jelentést kellett írni, visszamentek a kapitányságra, ahova épp akkor érkezett meg a kutya gazdája, így ők adhatták neki vissza Akirát. Nehéz volt eldönteni, ki örült jobban a másiknak. 

  • A 24 éves pakisztáni születésű emberjogi aktivistáról legutóbb június elején számoltunk be, amikor a Vogue magazin címlapjára került.

    A Nobel-díjas Malála Júszafzai azóta is a lányok taníttatásáért küzd, és megkezdte tanulmányait az Oxford egyetemen, de közben szépen csendben férjhez is ment. Malála és kedvese, Asser Malik egy szűk körű, családias esküvő keretein belül keltek egybe, a muszlim szokásoknak megfelelően.

  • A BKK hivatalos Facebook oldalán tette közzé a főváros közúti forgalmának pontos őszi adatait.

    Kiderült például, hogy melyik két híd között oszlik el a közúti forgalom fele, vagy épp megtudhatjuk, hogy milyen hatással van a Lánchíd lezárása a Szabadság-hídra.

  • A tűzoltók is szeretik a nehéz feladatokat. A villamos- és buszvezetők után most ők álltak bele a #TeaBagChallenge nevű kihívásba.

    chrome-capture (1)
    Fotó: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

    A gépjárműfecskendő első kerekéhez egy teáskanalat, és arra egy filtert rögzítettek, majd a tűzoltóautó vezetője rátolatott a vízzel teli bögrére, végül még egy kockacukrot is sikerült belepottyantani a hideg hónapok kedvelt italába.

    A sofőrök hasonló ügyességi feladatokkal a tűzoltószakmai versenyeken is találkoznak, hiszen éles helyzetben bármikor előfordulhat, hogy szűk és kicsi helyen kell manőverezniük a járművekkel.

  • A cikk komoly spoilereket tartalmazhat a Pókember: Nincs hazaút című filmből!

    Képernyőkép 2021-11-10 102539

    A Pókember: Nincs hazaút kapcsán régóta keringett az a pletyka, hogy a multiverzummal foglalkozó folytatásban visszatér a két korábbi hálószövőt játszó színész, Tobey Maguire és Andrew Garfield is.

    Ugyan korábban is voltak erre utaló szivárgások, amiből a legárulkodóbb egy konkrét felvétel volt, amin Andrew Garfieldot lehetett látni a pókjelmezben, azonban maga a színész akkor tagadta annak valódiságát.

    Azonban nemrég felkerült a netre két fotó, ami konkrétan megcáfolhatatlan bizonyítéka annak, hogy Tom Holland pókembere mellett, a két veteránnak számító szuperhős is beugrik a kalandba, illetve a film nagy másik meglepetése, a Netflix sorozatban Matt Murdocot alakító Charlie Cox is szerepelni fog a filmben.

     Az új Pókember-film december 16-án himbálózik be a hazai mozikba, és meglehetősen combos alkotásnak ígérkezik, ugyanis a maga két és félórás játékideje alatt ismét találkozhatunk a két korábbi Pókember mellett Willem Dafoe Zöld Manójával, Alfred Molina Doktor Oktopuszával, Jamie Fox Elektrójával, illetve egyes pletykák a Gyíkot és Homokembert is emlegetik.

  • Márciusban adott életet második kislányának a 34 éves színésznő, aki nem várt sokat azzal, hogy kilövesse a most hét hónapos kisbabája fülét.

    GettyImages-695248670
    Fotó: Gotham / Getty Images Hungary

    Pár évvel ezelőtt ugyanezt tette elsőszülött gyermekénél is, ami komoly visszhangot váltott ki követői körében, többen is gyermekbántalmazással vádolták meg. A színésznő ezúttal szerette volna elkerülni az emberek haragját, ezért az alábbi képet tette ki Instagram-sztoriba ezzel a szöveggel:

    Igen, ma kilövettem a fülét. Alig várom, hogy az internet gyermekbántalmazással vádoljon meg… ismét. Hajrá!

    Ön mit gondol erről?

  • GettyImages-481013220
    Fotó: Mike Pont / Getty Images Hungary

    A People Magazin minden évben megválasztja az adott év legszexibb férfiját, a díjat idén Paul Ruddnak ítélték.

    A vele készült videót teljesen poénra vette, és ezzel újra bebizonyította, hogy mennyire szerethető karakter.

    A színész emailben értesült arról, hogy elnyerte a titulust, amit állítása szerint kétszer kellett elolvasnia, annyira hihetetlennek találta. Ezután pedig felkészítette magát arra, hogy a hír felháborodást kelthet majd az emberekben és a barátai heccelni fogják miatta, de megígérte magának, hogy büszkén viseli a címet.

    Azt is hozzátette, hogy reméli ezek után meghívják a legszexibb férfiak vacsorájára, ahol olyan korábbi nyertesekkel lóghat együtt, mint George Clooney, Brad Pitt és Michael B. Jordan.

  • Nem tett túl jót az egykori szépségkirálynő lelkivilágának az RTL Klub sztárpárokat versenyeztető műsora. Kulcsár Edina erről a Fókusz stábjának beszélt, hozzátéve: segítségre lesz szüksége, hogy a történteket feldolgozza.

    Névtelen kulcsar.png
    Fotó: RTL Klub

    Az egykori szépségkirálynő és kedvese, Szabó András egyébként a sztárpár-reality egyik legnagyobb meglepetése, miután a Tibi atyával folytatott pereskedés során kimondta a bíróság, hogy nem számítanak közszereplőnek. A műsor ráadásul úgy tűnik, nem is tett jót Edinának, a szerepléssel felszakadtak a lelki sebei, amin szerinte csak szakember tud segíteni. 

    Ténylegesen falakat építettem magam köré. Viszont ezek között én nagyon jól éreztem magam, és nem nekik vagy másoknak akartam megfelelni, hanem magamnak, illetve a családomnak. 

    – kezdte Edina az RTL Klub riportjában, hozzátéve: már kiskorában is tisztában volt vele, mennyire sebezhető, sokszor elő is fordult, hogy osztálytárs, akár más a családi mivoltukból bántotta. Épp ezért el is határozta, hogy nem fogja kimutatni, ha fáj valami, ami ezidáig tökéletesen működött. A műsorban azonban minden összeomlott hirtelen. 

    Ezek az emberek fogták magukat és öt perc alatt bombázták le a falat, amit én éveken keresztül építettem, és nekem az úgy jó volt. (...) Egyébként való igaz, hogy én azóta ezt nem hevertem ki, olyan lelki sebeket okoztak nekem, hogy azon gondolkozom, hogy – sőt nem gondolkozom, csak meg kell oldani az időnket – biztos hogy szakember segítségét kell, hogy igénybe vegyem egyébként. Nem azt mondom, hogy úristen, hű de nagy problémáim lennének, de szerintem nem szégyen, ha valaki felvesz valakivel egy ilyen kapcsolatot.

  • Ryan Reynolds az ET-nek árulta el Blake Livelyvel kötött, közel tíz éve tartó boldog házasságának titkát.

    GettyImages-1332222596
    Fotó: Arturo Holmes / Getty Images Hungary

    A 45 éves színész szerint azért működnek ilyen jól, mert amellett, hogy szerelmesek egymásba, nagyon jó barátok is.

    Nem vesszük egymást túl komolyan, de barátok is vagyunk. Szerelembe esni nagyszerű, de kedvelitek egymást? 

    — tette fel a kérdést Ryan, majd így folytatta: 

    Ez az a kérdés, amit fel kell tenned magadnak, amikor belevágsz. Mindig is kedveltük egymást. Együtt fejlődünk. Tanulunk egymástól.

    Majd hozzátette, hogy szerencsésnek tartja magát, amiért egy ilyen jó barát van mellette.

    Ryan és Blake a Zöld Lámpás forgatásán ismerkedtek meg, és 2012-ben kötötték össze az életüket. Mostanra három közös gyermekük született, akik miatt egy ideig szünetet tart a színészkedésben.

  • Az amerikai pókermilliárdos, Dan Bilzerian azt állítja, valaki ellopta a méregdrága óráját a Canelo Alvarez boxmeccs alatt.

    GettyImages-1351425258
    Fotó: Denise Truscello / Getty Images Hungary

    Bilzerian egy Richard Mille órát viselt - ami 950 ezer és 1 millió dollár között mozog - a vasárnap tartott boxmérkőzésen, de egy idő után észrevette, hogy eltűnt a csuklójáról.

    A milliárdos a Las Vegasban tartott meccsen a rajongóival is fotózkodott, így nem lepődne meg azon, ha az amúgyis könnyű órát, valaki szimplán levette volna róla, anélkül, hogy azt észrevette volna.

    A bunyó után egyébként a rendőrségen is feljelentést tett, illetve 5 ezer dolláros díjat tűzött ki annak a személynek, aki segít neki visszaszerezni az órát.

  • Nagy-Britanniában tegnap tartották a House of Gucci premierjét, a show-t pedig ismét Lady Gaga vitte el.

    GettyImages-1352356179
    Fotó: Karwai Tang / Getty Images Hungary

    Az énekes-színésznő egy átlátszó, rikító lila színű estélyiben, neccharisnyában és a védjegyévé vált hihetetlenül magas, platformos magassarkú csizmában érkezett, ezzel pedig elérte, hogy minden szem rászegeződjön.

    A forgatás alatt nagyon jóban lettek főszereplő társával, Adam Driverrel, akivel így pózoltak a kameráknak:

    A House of Gucci már megjelenése előtt kiváltott némi negatív visszhangot, a Gucci család tagjai ugyanis nem voltak megelégedve a szereposztással, Patrizia Reggiani pedig nehezményezte, hogy a film készítői nem keresték fel őt. Így Gaga nem is találkozott vele személyesen, ami miatt szerinte kevésbé lesz hiteles az alakítása.

    A film premiere november 24-én várható hazánkban.

  • Az Elkxrtuk című film alkotói útra keltek, hogy részt vegyenek a film brüsszeli közönségtalálkozóján, azonban a Liszt Ferenc-reptéren derült ki, hogy egy járaton fognak utazni Dobrev Klárával.

    GubásGabi

    „Nézzétek, mit kaptunk egyik nézőnktől egyenesen a Liszt Ferenc-reptérről!” – írják a videóhoz, amin az látható, ahogy Gubás Gabi épp elsétál az általa alakított Dobrev Klára előtt, majd elkerekedett szemekkel gyorsan továbbáll.

    Az Index korábban már beszélgetett Gubás Gabival a film kapcsán, aki elárulta, azután, hogy leforgatták a filmet, arra jutott, hogy talán nála volt a legjobb kezekben Dobrev szerepe.

  • Hétmillió szomot (kb. 25 millió forint) loptak két vasúti kocsi felújításán.

    Ilyen és ehhez hasonló történetekből állítja össze dalainak szövegvilágát Bolot Nazarov a kirgiz bárd, különleges hangszerét pengetve. A bátor előadó Kirgizisztán egyik oknyomozó szerkesztőségének tényfeltáró híreit önti dalba. A Szabad Európa által közölt videóból nem csak az derül ki, hogy miként adaptálható a bárd szerep a XXI. század viszonyaira, de az is, hogy a tényfeltáró újságírói munka arrafelé mennyire tekinthető veszélyes üzemnek.

    Íme a korrupt állami pályázatokról zengő bátor bárd munka közben:

    A Transparency International adatai szerint Kirgizisztán a korrupcióérzékelési index alapján a 180 ország közül a 124 helyen szerepel. Bolot Nazarov előadóművészeti tevékenységének további részeivel itt ismerkedhetnek meg:

  • Az 55 éves színésznő is csatlakozott a Marvel-univerzumhoz azzal, hogy szerepel a pár napja megjelent Örökkévalók című szuperhősös filmben.

    GettyImages-1347387774
    Fotó: Rich Fury / Getty Images Hungary

    A bemutatóra 14 éves lányával, Valentinával érkezett, akit ugyan korábban is elvitt már hasonló eseményekre, a tinilány nem volt elragadtatva minden filmjétől. Ellen Degeneres műsorában ugyanis arról mesélt, hogy a lánya a legnagyobb kritikusa, így volt már példa arra, hogy a premier után kiakadt, mennyire rossz filmben szerepelt édesanyja, és miért vállalta el a szerepet. 

    Meg kell mondjam nagyon kemény, rettegtem attól, hogy magammal vigyem. Volt olyan film, amit megnézett és utána így szólt: „Istenem, ez szörnyű volt, anya mégis mit gondoltál?" Szóval nagyon féltem.

    — mondta Salma Hayek. Azért a biztonság kedvéért megnyugtatta a közönséget, hogy az Örökkévalók tetszett Valentinának, nézze csak meg mindenki.

  • November 4-től már az itthoni mozikban is látható a Marvel legújabb filmje, az Örökkévalók. Ugyan az alkotás a filmkritikusok körében nem számított népszerűnek, de a széria rajongóinak köszönhetően még így is szép nyitányt tudott produkálni a mozikasszáknál.

    GettyImages-1236307877
    Fotó: Nbc / Getty Images Hungary

    A nyitányt megelőzően a szuperhősfilm főszereplői különböző műsorokban népszerűsítették az új szereplőgárdát felvonultató filmet. Kumail Nanjiani (43), itthon talán kevésbé ismert komikus és színész például az év elején még Jimmy Kimmel műsorában ecsetelte hihetetlen átalakulását szerepe kedvéért. A műsorvezető ekkor elővett egy képet, ahol a pakisztáni származású színész volt látható kockás hassal és duzzadó izmokkal.

    Karácsonyt megelőző héten szerettem volna készíteni egy képet magamról, mert nem tudtam, hogy hogyan is fogok kinézni az ünnepek után. Tehát csináltunk egyet csak azért, hogy meglegyen nekem, de amint megláttam a fotót, azt mondtam, ezt a világnak is látnia kell. Forgatás közben kiraktam az Instagramra, és amikor újra ránéztem, felrobbant az oldalam

    – mesélte izgatottan Nanjiani.

    A színész az átalakulásában a mindennapi edzést még elfogadhatónak találta, a diéta megtartása bizonyult számára a legnehezebb feladatnak. Az egy évig tartó szigorú étrend során többek között nem ehetett pizzát vagy fánkot, de egyéb cukros dolgok sem voltak megengedve számára.

    A projekt a járvány miatt ugyan sokáig húzódott, de végül sikerült a filmstúdiónak tető alá hoznia, és Nanjiani ezúttal Jimmy Fallonnak mesélt arról, mennyire váratlanul érte, mikor a rendező megkereste a szereppel.

    Tudtam, hogy Chloé Zhao rendezi az Örökkévalókat, de azt nem sejtettem, miért akar velem találkozni. Felvázolta nekem a filmet vagy negyven percen keresztül, majd megkérdezte tőlem, mit gondolok arról. Én meg azt mondtam, nagyszerűen hangzik, szívesen elmennék megnézni, és csinálja meg – nem tudtam, hogy visszajelzést vár tőlem. Erre megkérdezte, szeretnék-e szerepelni benne, én pedig még azelőtt rávágtam az igent, hogy befejezhette volna a mondatot

    – nyilatkozta nevetve a színész.

    Nanjianinak egyébként a filmben egy klasszikus bollywoodi táncjelenetben is szerepe volt, ami miatt négy hónapon keresztül tánctanárhoz kellett járnia az edzések mellett.