új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az internet népének hivatalosan is elege van abból, hogy James Corden musicalekben szerepel.

    Az elmúlt években több zenés produkcióban is láthattuk őt, és nem túlzás azt állítani, hogy egyik sem aratott osztatlan sikert. Ilyen volt például a Macskák, a The Prom és az Into the Woods című alkotások is, amelyek kivétel nélkül negatív visszhangot váltottak ki.

    A Broadwayben nyújtott alakításáért pedig egyenesen szétszedték őt kritikusai, szerintük ugyanis rendkívül sértő módon játszott el egy a homoszexuális karaktert.

    Nem is beszélve az idén megjelent Hamupipőkéről, amelyben producerként vett részt.

    Pár hete felröppent a hír, hogy film készül a Broadway-klasszikus Wicked című darabból is, amelyben szerepet kapott például Ariana Grande. Az emberek most igyekeznek elébe menni a rossz szereposztásnak és petíciót indítottak, hogy James Corden ne kaphasson semmilyen szerepet az adaptációban, de még a forgatás közelébe se menjen.

    A petíciót eddig több mint hatvanezren írták alá.

    (Forrás: Indy100)

  • Biztosan találkozott már Mohammed Anasszal, legfeljebb nem tudta, hogy így hívják a ghánai labdarúgót, aki évekkel ezelőtt bakizott hatalmasat egy interjúban.

    Köszönöm a támogatást a feleségemnek és a barátnőmnek... mármint a feleségemnek

    – nyilatkozta a helyi sajtónak. 

    A csatár ezúttal más okok miatt került be a hírekbe, ugyanis a TS Galaxy névre keresztelt dél-afrikai futballklub elképesztően bizarr indokkal tette őt lapátra. A csapat játékosai szerint átok ül a ghánai futballistán, és balszerencsét hoz az együttesre. 

    Minden csapat, ahol ő (Anas) játszott, vagy közel került a kieséshez, vagy ki is esett a bajnokságból. A Maritzburggal éppenhogy bent tudott maradni, de a Free State Stars és a Polokwane City és a Black Leopards együttesével kiesett. A játékosaink aggódnak az eredmények miatt, mert hiába tesznek meg mindent, nem jönnek a sikerek

    – áll a TS Galaxy nyilatkozatában. Az együttes jelenleg a tabella utolsó előtti helyén áll a Dél-afrikai első osztályú labdarúgó-bajnokságban. 

  • Bear Grylls egyértelműen a túlélés mestere, hiszen bizarr kalandjai közben többször is került életveszélyes helyzetekbe, de ő még mindig él és virul.

    Karrierje során számtalan hírességet vett rá furcsa dolgokra, többek között Barack Obamát is meggyőzte, hogy elfogyasszon egy félig megevett lazacot. Néhány napja élő adásban szegezték neki az alábbi kérdést:

    Te bátorítottad leendő királyunkat, hogy egyen hangyákat, ugye?

    — kérdezte a műsorvezető. Grylls ekkor elmagyarázta, hogy azért találkozott a királyi családdal, mert a kis György nagy rajongója a Netflixes műsorának, ezért Katalin megkérte, hogy hozzanak össze egy találkozót, amire így emlékezett vissza:

    Beszélgettünk, ő meg itt volt lent, és ahogy beszélgettünk, egy hangyaraj futott át a lábán. Megnéztük őket, ő meg rám nézett azokkal a csodálkozó, tágra nyílt szemekkel, én pedig azt mondtam: „Gyere, meg kell ennünk egyet."

    György pedig hallgatott rá, így együtt fogyasztották el a hangyákat, ami meglepően nagy lázba hozta a 8 éves kisfiút. Bear Grylls szerint pedig igazi megtiszteltetés, hogy ő adhatta az első hangyát a leendő királynak.

    (Forrás: Indy100)

  • Twitteren üzent a színésznek a dollármilliárdos.

    Jeff Bezos és barátnője, Lauren Sanchez valamint Leonardo DiCaprio még a múlt hét végén vettek részt a Los Angeles-i LACMA Art+Film gálán, ahol az Oscar-díjas színész az internet népe szerint kissé rányomult Bezos nőjére.

     Az erről készült felvételeken persze csak egy rövid és ártatlan szóváltás látható, a többség szerint a színfalak mögött azonban ennél jóval több történt közöttük. Ez a pletyka természetesen az Amazon vezérigazgatójához is eljutott, aki most a Twitteren üzent DiCaprionak.

    Leo, gyere csak ide! Akarok neked mutatni valamit...

    — olvasható a bejegyzésben, melyhez egy fotó is társult: Bezos egy életveszélyre figyelmeztető táblára könyökölve pózol, feltehetően egy szakadék szélén.

  • Mike Tyson a jelek szerint nem örökre akasztotta szögre a bokszkesztyűt. Az egykori nehézsúlyú világbajnok bejelentette a visszatérő mérkőzését, amelyre jövő februárban kerül sor.

    Az 55 éves bokszoló ellenfelének kilétét egészen idáig bizonytalanság övezte, mostanában viszont egyre többször merült fel a YouTuberből frissen ökölvívóvá avanzsált Logan Paul neve. Ezek a híresztelések már csak azért sem tűnnek légből kapottnak, mert a megosztó videóiról elhíresült férfi idén júniusban csapott össze a sportágból veretlenül visszavonult Floyd Mayweatherrel.

    Tyson akkor még véleményezte is egy podcast adásban a profi bokszvilág által egyszerűen csak nevetségesnek titulált mérkőzést:

    Floyd szét fogja rúgni a hátsóját, de jó lesz, mert amaz meg nem fogja hagyni magát. Mondhatunk róla bármit, bár visszavonult, továbbra is ott van teremben. Ez az ő függősége, az edzés.

    Mayweather természetesen jobb volt a ringben, de Logan a figyelemre méltó felkészülésének köszönhetően végig kibírta mind a nyolc menetet. Mivel nem számított professzionális eseménynek, nem hirdettek győztest, ám a meccs így is több mint 50 millió dollárt hozott csak az előfizető nézőknek köszönhetően – messze jövedelmezőbbnek bizonyult, mint ahogy azt a szakértők megjósolták.

    A két fél – Tyson és Logan – ugyan még nem erősítette meg hivatalosan, hogy sor kerül-e kettőjük mérkőzésére, de már többször is eljátszottak annak gondolatával, anélkül, hogy megemlítették volna, mekkora bevételre számíthatnának, ha sikerülne azt összehozni.

    (Forrás: TalkSport)

  • Nem akármilyen poszttal jelentette be a Magyar Közút, hogy november tizedikétől ismét kezdetét veszi a téli üzemeltetési időszak.

    "ElkotXrjuk,"

    — olvasható a filmplakát szerű fotón, mellyel egyértelműen Kálomista Gábor nagy médiavisszhangot kiváltó filmjére, az ElkXrtukra utalnak. A posztban egyébként azt írják, 

    Újabb évaddal folytatódik a téli üzemeltetési időszak. A főbb szerepekben most is a két legnagyobb sztár lesz: az időjárás és az útviszonyok

    — a további szerepekben pedig még:

    • 3712 szakember
    • 915 téli adapterekkel felszerelt nehézgépjármű
    • 158 önjáró hómaró
    • 160 rakodógép
    • 137 ezer tonna só
    • 1300 tonna kalcium-klorid
    • 2.9 millió liter kálcium-klorid oldat
    • 20 ezer tonna érdesítő anyag
    • 488 km hófogó rács, és
    • 414 km telepített hóvédő erdősáv fogja az utak járhatóságát biztosítani.

    Az ElkXrtuk című filmről készült kritikánkat egyébként ide kattintva olvashatja el.

  • Rajta a Jamie Foxx által alakított Electroval, az Alfred Molina megformálásában legendássá vált Doktor Oktopusszal és a Willem Dafoe által játszott Zöld Manóval.

    Képernyőfotó 2021-11-09 - 13.56.34.png
    Fotó: @tomholland2013 / instagram

    Mint arról korábban az Index is beszámolt, még augusztus végén, kisebb pánikroham közepette debütált a Pókember: Nincs hazaút című Marvel-film előzetese, mely az újgenerációs Pókember-filmek egyik legambiciózusabb alkotása lehet. 

    Ettől a filmtől el fog szállni az agyatok. Bízzatok bennem

    — írta Instagram-posztjában a főszereplőt alakító Tom Holland.

     Jó ideje nem titok, hogy a legújabb filmben Póki olyan főgonoszokkal kénytelen szembenézni, akikkel még a Tobey Maguire, valamint Andrew Garfield alakította Pókember küzdött meg.

    A poszteren főszerepet kaptak Doktor Oktopusz csápjai, Zöld Manó is jól kivehető, és bár Electro illetve a Thomas Haden Church által alakított Homokember nincs ott a plakáton, elég egyértelműek a rájuk utaló, háttérben meghúzódó elektromos kisülések valamint homokviharok.

  • Ma este már nem fognak az RTL Klub műsorában szerepelni.

    Igazán drámai szimpátiaszavazás részesei lehettek a hétfő esti tévénézők, a Nyerő Páros legújabb adásában ugyanis csak az utolsó pillanatban derült ki, kinek kell ehagynia a villát. A veszélyzónába ezúttal Molnár Gusztáv és felesége, Vivi, valamint Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti" kerültek.

    L. L. Juniorék és Kamarás Norbiék Kulcsáréknak adták a szavazatukat, Pataki Zita és férje azonban nem félt elárulni, hogy taktikai szempotból döntöttek. Az ő választásuk Gusztiékra esett, szimplán csak azért, mert Edináékat erősebbnek tartották – emiatt azonban döntetlen lett az állás. Patakiék ugyanis korábban elnyertek egy duplaszavazatot.

    Mint azt a műsorvezető, Sebestyén Balázs ismertette, ebben az esetben az eddig összegyűjtött pénzmennyiség dönti el, ki maradhat és kinek kell távoznia a játékból, és mivel Kulcsárék kevesebb pénz gyűjtöttek, ők lettek a szimpátiaszavazás vesztesei.

    A műsor említett részletét itt nézheti vissza:

  • Eddig több mint 100 ezren látták Herendi Gábor Toxikoma című filmjét, s már számos fiatal függőt késztetett a film arra, hogy elvonóra vonuljon.

    szabo gyozo-lifetv.png
    Fotó: LifeTV

    A film producere, Illés Gabriella szerint már többen jelezték, hogy a Toxikoma hatására a rehabilitáció mellett döntöttek. A napokban a Nyírő Gyula Kórház addiktológiai és pszichiátriai osztályáról küldött üzenetet egy fiatal függő fiú Szabó Győzőnek illetve a film alkotóinak.

    Szeretném nektek megköszönni, mert nagy hatással volt rám a film, aminek hatására azt választottam, hogy befekszem egy rehabilitációs kezelésre

    – fogalmazott a fiú, aki a színésztől már a Toxikoma könyvet is megkapta, mely a hírek szerint jövőre egy vidéki iskolában az érettségi tételek közé is bekerül. Az ennek kapcsán kiadott sajtóközlemény szerint erről egy balatonalmádi középiskola értesítette az alkotókat.

    A film nézettsége egyébként már átlépte a százezres határt.

  • Meglepő dologról rántotta le a leplet Stefani Germanotta, azaz Lady Gaga. Az Oscar-díjas énekes-színésznő elárulta, hogy a nem mindennapi ruhaköltemény, amelyet Joe Biden amerikai elnök januári beiktatásán viselt, golyóálló volt.

    Kétségtelen, hogy a különc stílusáról is elhíresült énekes-színésznő minden tekintetet magára szegezett, amikor idén januárban elénekelte az amerikai himnuszt az Egyesült Államok 46. elnökének beiktatásán Washingtonban. Lady Gaga a ceremónián egy impozáns, fekete és piros színű, Rose Rose által tervezett Schiaparelli ruhában jelent meg. Az öltözék nem csupán a puffos szoknya miatt keltett nagy feltűnést, hanem a felsőrészen díszelgő, aranyozott, olajágat hordozó békegalamb miatt is.

    Biden beiktatására rendkívüli biztonsági intézkedések mellett került sor.

    Ezt bizonyítja az is, hogy az énekesnő ruhája golyóálló volt, ám ezt az információt csak most hozta nyilvánosságra – írja a People magazin.

    Eddig senki nem tudta, de golyóálló volt. Ez az egyik nagy kedvencem az összes ruha közül, amelyet valaha viseltem. Amikor pedig megláttam az aranyozott békegalambot, rögtön tudtam, ez a lehető legjobb választás

    – magyarázta a brit Vogue-nak adott interjújában Lady Gaga.

  • Minderre egy nyugaton már szinte kötelezőnek számító, de idehaza is egyre inkább elterjedt gender reveal, azaz nemfelfedő parti során derült fény.

    IMG 2708
    Fotó: @chefjenoracz / Instagram

    Mint arról korábban az Index is írt, a Konyhafőnök séfje és felesége, Rácz-Gyuricza Dóra november ötödikén, pénteken jelentették be, hogy hamarosan újabb taggal fog bővülni családjuk. Mindezt egy hihetetlenül aranyos, ultrahangos fotóval tették meg, melyhez a következőket írták: 

    Sose voltunk ennél boldogabbak. Már nagyon várunk, kisbabánk, 4-en leszünk hamarosan

    – olvasható Jenő bejegyzésében. Mint kiderült, a szerelmesek ekkor már javában szervezték a gender reveal bulijukat, melyre a hét elején került sor. Többek között Zámbó Krisztán és a Schobert család is tiszteletét tette az ünnepségen, ahol egy hatalmas lufi kipukkasztása után kiderült, hogy 

    kislányt hordoz a szíve alatt Rácz-Gyuricza Dóra. 

    A felfedésről készült videót itt nézheti vissza: 

  • Sokkoló felfedezést tett az az ausztrál család, amelyik medencéjében tanyát vert a világ leghalálosabb kígyója. 

    Fotó: Facebook
    Fotó: Facebook

    Az Adelaidben élő család épp medencézni készült, amikor szerencséjükre még időben észrevették a víz alatt rejtőzködő veszélyt.

    Történt ugyanis, hogy a család medencéjében egy halálos, keleti barnakígyó úszkált, aminek rendkívül erős a mérge, illetve akár két méter hosszúra is megnőhet.

    Jobb nem belegondolni, hogy milyen végkimenetele lett volna a történetnek, ha nem veszik észre az életveszélyes állatot, amiről videó is készült: 

  • Finley, a golden retriever néhány napja vált Guinness-rekorderré azzal, hogy egyszerre hat labdát képes a szájában tartani.

    Ez a mutatvány eddig soha nem sikerült más kutyának.

    A retriever gazdija szerint Finley kiskora óta imád labdázni, tehetségére pedig akkor figyeltek fel, amikor egymás után dobálták neki a labdákat, amiket visszahozás helyett inkább a szájában tartott.

    Később észrevették, hogy már egyszerre hatot tart a szájában.

    Majd utánanéztek az előző világrekorder adatainak, és rájöttek, hogy Finley még nála is ügyesebb, ezzel pedig bekerült a jövő évi Guinness-rekordok Könyvébe.

  • Tamara Torlakson az élő példa arra, hogy nincs lehetetlen. A lelkes futó minden alkalommal, mielőtt útnak indulna, gondoskodik arról, hogy időben elvégezze a kis- és nagydolgát, azonban a Kaliforniában tartott maraton előtt a szükség a lehető legrosszabbkor szólította.

    Fotó: Twitter/Tamara Torlakson
    Fotó: Twitter/Tamara Torlakson

    A nő azonban nem ijedt meg vagy állt félre. Helyette Tamara inkább összerondította a nadrágját, de teljes gőzzel lefutotta a maratont, és még egyéni rekordot is felállított.

    A Mountains 2 Beach Marathon egyébként Ojaiból indul, és egészen Venturáig tart, ami egy 42 kilométeres távot jelent, és körülbelül 23 km-nél kezdte érezni a nő, hogy valami nem stimmel. Ez volt Tamara első versenye, amióta 13 hónappal ezelőtt megszületett az első gyermeke.

    Néhány futó azt vallja, hogy szülés után gyorsabbak lettek, a 31 éves Tamara pedig nagyon eltökélt volt, hogy felállítson egy új csúcsot, ami sikerült neki.

    Muszáj volt koncentrálnom. Egyszerűen csak kijött, de jobban éreztem utána magam

    – mondta később a futónő, aki azt is hozzátette, hogy „leszarja”, ha valamelyik vetélytársa észrevette a kis balesetet.

    Sőt, Tamarát annyira nem érdekelte a dolog, hogy amikor elérte a célvonalat, hangosan felkiáltott, hogy

    bekakáltam!

    A nő egyébként három óra alatt futotta végig a távot.

    (Metro)