Alig pár hete még egy másik fiktív karakterért, a Te című sorozat főszereplőjéért volt odáig, azóta viszont már az Alkonyat-filmek vámpírjáért lelkesedik.
Robert Pattinson és Cardi B
Fotó: Chris Jackson / Kevin Mazur / Getty Images
Cardi B néhány napja a brit Vogue eseményén járt, ahol feltűnt Robert Pattinson is, ennek pedig annyira megörült, hogy még egy közös videót is készített vele.
Nézzétek, kivel találkoztam a minap! Úgy éreztem magam, mint egy tini!
Hónapok teltek el azóta, hogy felröppent a hír, miszerint újra összejött a kilencvenes évek egyik kedvenc párja, Jennifer Lopez és Ben Affleck.
Fotó: @justjared / instagram
Ők ketten azóta is rendkívül boldogok és szerelmesek, és szinte naponta jelennek meg róluk erre utaló fotók. Tegnap egy repülőtéren vettek hosszas búcsút egymástól, a képeket elnézve pedig tényleg nagyobb a szerelem, mint valaha.
Olyannyira jól megvannak, hogy a halloweent Affleck exfeleségével, Jennifer Garnerrel és közös gyermekeik társaságában töltötték.
Megérkezett a slasher horrorok egyik legikonikusabb filmsorozatának új fejezete, amiben visszatér a rettegett Ghostface is.
Fotó:YouTube
Immáron ötödik alkalommal sikolthatunk a mozikban, ugyanis 2022 januárjában érkezik a Sikoly-filmek új része, amihez szinkronos előzetes is készült.
A Wes Craven 1996-os klasszikusához hasonlóan, az új film sem rendelkezik sorszámmal, vagy alcímmel, ellenben a korábbi filmek (életben maradt) szereplői is visszatérnek majd.
A történetről annyit tudni, hogy 25 évvel járunk az első rész eseményei után, azonban Woodsboro városát egy új Ghostface tartja rettegésben, aki ismételten tinikre vadászik.
Veronika Rajek szlovák Instagram-modell – aki a 2016-os Miss Slovakia verseny döntőse volt – azt állítja, hogy a közösségi oldalon rendszeresen törlik az oldalát azért, mert túl szép.
A 25 éves modellnek jelenleg 1,1 millió követője van, de ennél több is lehetne, ha nem törölnék időről időre az oldalát.
Biztos azt hiszik, hogy egy robot vagy catfish vagyok. Lassan már én is földönkívülinek érzem magam
– fogalmazott a modell. Állítása szerint a követői rendszeresen kritizálják amiatt, hogy állandóan retusálja a képeit és hogy biztos plasztikáztatta magát.
Fotó: veronikarajek / instagram
Veronika Rajek annyit elismert, hogy egy, a bőrhibákat eltüntető filtert szokott tenni a képekre, de azt tagadja, hogy műttette volna magát. Állítása szerint egy doktor is megvizsgálta nemrég és igazolta, hogy nem hajtottak végre semmilyen plasztikai műtétet rajta.
Isten adta nekem ezeket az ajándékokat, és szeretném, ha ezt az emberek is elhinnék
Kevesen tudják, hogy a Télapu és a Toy Story előtt, Tim Allen csak egy átlagos fickó volt, akivel nem bánt kesztyűs kézzel az élet fiatalkorában.
Fotó: Gerardo Mora / Getty Images Hungary
A fiatal Allen 11 éves volt, amikor elveszítette imádott édesapját, akinek halálát egy részeg sofőr okozta még 1964-ben.
Apámat mindennél jobban szerettem. Miután az öregem meghalt, felnőttekkel kártyáztam, azt mondtam nekik, amit hallani akartak, hogy lenyúlhassam a piájukat
— mondta egy korábbi interjú során a színész, akinek nem itt kezdődtek a gondjai az itallal. Mint mondta, egy évvel az apja halála előtt már megismerkedett az alkohollal, miután westernfilmekben azt látta, ahogy a cowboyok nyakalják a whiskyt.
Allen 25 éves volt, amikor letartóztatták a Kalamazoo/Battle Creek nemzetközi reptéren, miután nagy mennyiségű kokaint találtak nála. A bíróság bűnösnek találta, háromtól hét évig terjedő szabadságvesztésre ítélték 1979-ben.
Fotó: Kypros / Getty Images Hungary
A fiatal Allen egyébként eredetileg életfogytiglanig tartó börtönnel nézett akkoriban farkasszemet, amit csak úgy tudott elkerülni, hogy feldobott több drogdílert, ezzel pedig lerövidítettek a büntetését.
Mint mondta, a büntetése alatt fordult vele először, hogy azt tette, amit mondtak neki. Megtanult a szabályok szerint játszani, valamint, hogy mikor kell befogni a száját, hogy megélhesse a holnapot.
Miután áthelyezték a cellájába, felhívta az édesanyját, hogy elbüszkélkedhessen azzal, hogy saját helyet kapott, ugyanis korábban húsz másik rabbal kellett osztoznia. Allen bevallotta, volt egy pont, amikor eszébe jutott, hogy véget vet az egésznek és megöli magát a rácsok mögött.
Erről végül a humora beszélte le, ugyanis elképzelte, ahogy nem sikerül megölnie magát, és csak lóg a plafonról, "akár egy idióta", ahogy ő fogalmazott.
A komédia, ami bennem lakozott, az mentett meg végül.
Saját bevallása szerint, nagyjából nyolc hónap kellett ahhoz, hogy megszokja a börtönlétet, ahol a többiekkel is egész jól elvolt. A rabtársai csak a "vicces fickóként" ismerték, azonban nagyon nem mindegy a rácsok mögött, ezt hogyan csinálja az ember.
Nem akarsz szarkasztikus lenni a kóterban. Hülyéskedni, vicces hangokat kiadni az oké. A szarkazmus viszont nagyon nem működik odabent. Ezt magam is megtanultam.
Allen úgy érzi, hogy a börtönben eltöltött idő, igazi ébresztő volt a számára, aminek segítségével barátokra tehetett szert, illetve felállított célokat, amiket el is tudott érni végül. Két év és négy hónap után, ismét szabad emberként távozhatott.
Azóta több mint két évtized is eltelt, Tim Allen pedig maga mögött hagyta a kábítószer és az alkohol világát, azonban máig akadnak gondjai az étkezési zavaraival, illetve nehezen veszi rá magát arra, hogy mozogjon.
Ye, azaz születési nevén Kanye West néhány napja azt mondta, hogy még mindig Kim Kardashiannel akar lenni, a Page Six értesülései (és fotói) szerint viszont
jó ideje kavar már egy Vinetria nevű 22 éves modellel.
A pár már első nyilvános megjelenésén is túl van, a Donda Academy debütáló kosármeccsére mentek el együtt legutóbb. A lap szerint Vinetria a rapper soron következő vasárnapi miséjén is ott lesz – amin egyébként november elején Marilyn Manson és Justin Bieber is részt vett a színpadi istentiszteleten.
A kiállítást két év után újra, november 5. és 7. között rendezték meg Birminghamben.
Fotó: Swns
Az idei Cake International kiállításon a népszerű természettudós torta mását is elkészítették, ami igen bizarr látványt nyújtott. A 37 éves Stephanie Would és négy segítője 260 órát töltöttek Attenborough megalkotásával, amit a rendezvény után felajánlottak a tudós 95. születésnapjára.
A torta elkészítéséhez összesen 300 tojást, 500 gramm vaníliát, és 20 kilót használtak fel lisztből, cukorból és vajból is.
Ezeket a számokat olvasva nem biztos, hogy örülne a globális felmelegedés visszaszorításáért kampányoló David Attenborough.
Ahogy arról az Index is beszámolt, pénteken megszületett a legkisebb Berki, akinek világrajöttét több tízezren követték végig élőben.
Fotó: Kaszás Tamás / Velvet
Annyian voltak kíváncsiak a baba születésére, hogy a közvetítés még a kórházba érkezés előtt megszakadt, de később megoldódtak a technikai problémák.
Habár az élő szülés körülményei nem teljesen tisztázottak, Berki Mazsi és a kisbaba is jól vannak. Korábban az Index is csak találgatott a gyermek nevét illetően, amire most végre fény derült. Berki Krisztián a ma reggeli Mokkában először tagadta az őt ért vádakat, szerinte csak a szomszédos szobából szűrődött át a fény hozzájuk, majd kislánya nevét is elárulta:
Berki Emma Katerina.
Azt egyelőre nem tudja, mennyit kereshettek az élőzéssel, az Index szerint körülbelül ennyit.
Az amerikai Vogue decemberi címlaplánya Sarah Jessica Parker lesz.
Fotó: @voguemagazine / instagram
Az interjú középpontjában Carrie Bradshaw visszatérése a közösségi média korában és a készülő Szex és New York-sorozat áll. Emellett azt a kérdést is fejtegetik, hogy milyen érzés volt eljátszaniuk az ötvenes éveikben járó karaktereket egy olyan világban, ahol jelentősen alulreprezentáltak a középkorú nők a filmvásznon.
Carrie-t ősz hajjal is láthatjuk majd a sorozatban, aminek a rajongók egyelőre kevésbé örülnek.
Szinte olyan, mintha az emberek nem akarnák, hogy tökéletesen rendben legyünk azzal, ahol vagyunk. Mintha szinte élveznék, hogy fájdalmat okoz nekünk az, hogy kik vagyunk ma, akár úgy döntünk, hogy természetes módon öregszünk, és nem nézünk ki tökéletesen, akár teszel valamit, ha ettől jobban érzed magad. Én tudom, hogy nézek ki. Nincs más választásom. Mit tehetnék ellene? Megállítsam az öregedést? Tűnjek el?
Rókának bizonyult egy perui család kutyája: a kölyökkorában megvásárolt állatról csak felcseperedése után derült ki, hogy valójában egy pamparóka.
Fotó: Paul A. Souders / Getty Images Hungary
A család Lima központjában vette fél éve a „kiskutyát”, amely a Run Run (Fuss, Fuss) nevet kapta, de idővel egyre furcsábban viselkedett, üldözni kezdte a szomszédok baromfijait, és le is ölte őket, amivel magára haragította a szomszédságot.
A család azt hitte, hogy fajtatiszta kölyökkutyát vásároltak. A közelmúltban azonban rá kellett jönniük, hogy egy culpeo pamparókát (Lycalopex culpaeus) fogadtak be. Run Run közben elszökött gazdáitól, és jelenleg a vadvédelmi szolgálat is keresi, hogy egy vadrezervátumba vagy állatkertbe vigyék.
Az Andokban élő pamparókának vékony lába, bozontos farka, hegyes feje és feltűnő füle van. A vadvédelmi szolgálat szakértője elmondta, hogy a vadorzók sokféle vaddal kereskednek illegálisan Limában, amiket főleg az Amazonas vidékéről rabolnak el. Sok példányt kölyökkorában ejtenek fogságba, szüleiket megölik – mondta a szakember. Az illegális állatkereskedelem Peruban bűncselekménynek számít, és 3–5 évig terjedő börtönnel büntethető.
Állítása szerint nem bánta meg döntését az a fiatal nő, aki saját hátára tetováltatta barátja nevét, akivel egy héttel később szakítottak.
Fotó: Ashlyn Grace / TikTok
A nő TikTokon közzétett bejegyzése szerint hatalmas betűkkel varratta a hátára, hogy „Alexander”, a betűk a nyakától egészen a derekáig tartanak a gerince mentén. A kommentelők között volt, aki azt tanácsolta, keressen egy másik férfit ezzel a névvel.
A szakítás egy héttel az ominózus művelet után történt, ez idő óta pedig 11 hónap telt el, ennek ellenére a nő véleménye változatlan az akkori döntésével kapcsolatban.
Nem bántam meg, még így majdnem egy évvel később sem. 11 hónap telt el, de még mindig se ötletem, se vágyam ahhoz, hogy keressek valakit, aki lefedi
Emlékszik még a Dreamworks Túl a sövényen című animációs filmjére, amiben néhány állat összeállt, hogy a kertvárosban lévő házakból lopkodják össze maguknak télire a betevőt?
Fotó: Mirror
Fotó: Dávid
Na valami hasonló juthat az ember eszébe a következő videó láttán, amiben az látható, ahogy egy őz, egy róka és egy borz szökik be valaki kertjébe. Nyilván ezek az állatok nem betörni akarnak, de mindenképpen zseniális a kis összejövetelük, amit egy brit házaspár kertjében ejtettek meg.
Tiltólistára került néhány arab országban a Marvel legújabb blockbuster mozija, az Örökkévalók, ugyanis a film felvonultatja az MCU első nyíltan homoszexuális szuperhősét, akinek férje, illetve egy gyermeke is van.
Fotó: Samir Hussein / Getty Images Hungary
A történet során a Phaisztosz nevű figura csókot vált kedvesével, mielőtt harcba indulna, a jelenet pedig pont elég volt ahhoz, hogy ne engedjék vászonra.
A filmstúdiót megpróbálták rávenni, hogy vágja ki a kérdéses jelenetet, hogy moziba lehessen küldeni az Örökkévalókat, de a Disney nem engedett a cenzúrának.
Az IGN Hungary nemrég arról írt, hogy az ügyben megszólalt a film egyik főszereplőjét, a Thénét megformáló Angelina Jolie is, aki számára érthetetlen, hogy hogyan élhetünk egy olyan világban, ahol vannak emberek, akik ezen fennakadnak, illetve elutasítják a szerelem szépségét.
Bárki, akit ez feldühít, aki fenyegetve érzi magát emiatt, aki nem helyesli vagy értékeli, az egyszerűen tudatlan
Megkaptam a Covid–19 elleni védőoltásomat ma! A szárnyam egy kicsit sajog, de pluszvédelmet ad a testemnek, hogy egészséges maradjak, és mások is a környezetemben
– írta bejegyzéségben a figura, ami nem mindenkinek tetszett.
Történt ugyanis, hogy néhány politikus, illetve vakcinaellenesek hangot adtak nemtetszésüknek.
Ted Cruz szenátor szerint a madár tweetje nem más, mint kormánypropaganda, amivel a gyerekeket célozták meg, de sokan billentyűzetet ragadtak, hogy mémeket és egyéb megjegyzéseket tegyenek közzé.
Sesame Street and Big Bird brainwashing your kids days after the vaccine got approved for 5 year olds. https://t.co/FQTIgnYkoP