új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az énekes legközelebb a Coachella fesztiválon lép fel, itt lesz az új szerzemény első élő debütálása is. A magyar közönségnek azonban nem kell egészen Los Angelesig utaznia annak érdekében, hogy élőben hallhassa kedvencét, hiszen az énekes július 13-án a Papp László Budapest Sportarénában koncertezik. 

  • Az HBO sikersorozatában játszó Sydney Sweeney, az Eufória Cassie-je a The Ellen DeGeners Show vendége volt, ahol egy vicces történetet árult el a második évad premierjéről.

    Ahogyan azt mesélte, az egész családját meghívta az eseményre, arról viszont megfeledkezett, hogy nagyszülei is látni fogják meztelen jeleneteit. A zavarba ejtő képsorokat egymás mellett ülve nézték végig, de nagyszülei rezzenéstelen arccal figyelték meztelen unokájukat a filmvásznon.

    Azt mondták, nekem vannak a legjobb melleim Hollywoodban

    — emlékezett vissza.

    A fiatalok párkapcsolati, lelki és drogproblémáit bemutató sorozatban nem ritka dolog a meztelenkedés, a színésznő korábban már utalt is rá, hogy nem ezzel szeretné felhívni magára a figyelmet, de a ruha nélküli jelenetek fontos részét képezik Cassie karakterének.

  • Nem mindennapi szintre süllyedt le Budapest 10-es számú választókerületében a választási csatározás. Olvasónkat igencsak meglepte a látvány, ami hazatérésekor fogadta. Pók utcai lakótelepi otthonának lépcsőházában ugyanis a lakásajtók kilincsére megannyi wc papír gurigát akasztottak az aktivisták. 

    wcpapír
    Fotó: Olvasói fotó / Index

    A tekercseken különböző feliratok olvashatók, ami ad némi támpontot arra, hogy kik is helyezhették el azokat a lépcsőházakban. A kampányeszköz felirata egyebek mellett arra figyelmeztet, hogy  míg a miniszterelnök az évszázad üzletének nevezte a Paksi atomerőmű bővítését, Putyin hadserege atomerőművet lő a szomszédos Ukrajnában.

    A korrupcióval, a forint gyengülésével és számos egyéb társadalmi kérdéssel is foglalkozó szembesítő tekercs a kitorolheted.hu készítőinek szellemi terméke.

  • Kulcsár Edina rövid hajra váltott, vagy mégsem?

    Edina
    Fotó: Instagram

    Edina a fotó mellé azt írta, hogy már egy éve foglalkoztatta annak a gondolata, hogy rövidre vágja a haját, amit most végre meg is tett. Noha a fotó azt bizonyítja, hogy tényleg bevállalta a merész változást, többen hitetlenkedve fogadták a bejelentést, elvégre mégiscsak április első napjáról van szó, amikor mindenki megviccel mindenkit.

    Ön szerint tényleg levágatta a haját Kulcsár Edina?

  • Ez aztán a meglepetés!

    Ugyan korábban, ha támadások érték – például amikor az Eucharisztikus Kongresszus fellépője volt, vagy amikor a magyar hagyományokat felelevenítő, népies hangvételű, Az én szívem című klipes dalát megjelentette –, az énekesnő hangoztatta, hogy semmi köze a politikához, péntek délután mégis színpadra állt a Fidesz–KDNP kampányzáró rendezvényén Székesfehérváron, ahol a Himnuszt énekelte el. Tény, hogy férjével együtt már a Békemeneten is ott volt, ma reggel pedig egy friss interjúban értékelte a kormány teljesítményét az orosz–ukrán háború kapcsán.

    Véleményem szerint a kormány jól kezeli a kialakult helyzetet. A béke érdekében fontos lenne, hogy ez a stabilitás folytatódjon. Mikor bízzak a rendszerben, ha nem most, amikor a legfontosabb a biztonság minden család életében?

    – nyilatkozta a Borsnak, mindenkit arra buzdítva, hogy vasárnap éljen a jogával, és menjen el szavazni. 

    A székesfehérvári rendezvényen Tóth Gabin kívül az Ismerős Arcok is színpadra állt a Nélküled című dallal, de feltehetőleg ez nem okozott akkora meglepetést, mint az énekesnő szereplése.

    A rendezvény végén a jelenlévők közösen elénekelték a Kossuth Lajos azt üzente kezdetű dalt, Tóth Gabi eközben Orbán Viktor oldalán állt. 

    Az Index részletes beszámolóját itt találja. 

    Képernyőkép 2022-04-01 154742.png
    Fotó: Facebook-videó
  • A DK elnöke egy olyan fotót mutatott, amelyen a miniszterelnök épp egy széken állva szónokol. A jelenetet viccesnek találva kapva kapott az alkalmon, hogy visszavágjon, amiért a Fidesz „mini-Ferinek” titulálta az egyébként Orbán Viktornál jóval magasabb Márki-Zay Pétert. 

    És akkor »aszongya«, hogy »mini-Feri«... :)

    – poénkodott Gyurcsány Ferenc a kép mellett, amit korábban az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje is megosztott. 

    A fenti fotót Márki-Zay Péter tegnap publikálta, azt üzenve Orbánnak, hogy

    Továbbra is bármikor állok rendelkezésére.

    Ahogy az a montázsból kiderül, a székre célzott ezzel. 

    Korábban Karácsony Gergely is tett megjegyzést Orbán Viktor magasságára, amikor a miniszterelnökkel összehasonlították. Az Economist című angol lapnak úgy fogalmazott: ő alacsony és kövér, én magas és vékony vagyok. A főpolgármester utólag belátta: a megjegyzése rossz vicc volt, és a Facebook-oldalán kért bocsánatot a miniszterelnöktől. Erről itt írtunk.

  • Az Independent számolt be arról a meglehetősen furcsa gasztronómiai koncepcióról, amit a Primeval Foods tervez a közeljövőben.

    Képernyőkép 2022-04-01 102950
    Fotó: Primeval Foods

    Az élelmiszertechnológiai cég ugyanis régóta azon dolgozik, hogy laboratóriumban előállított oroszlánhúst dobhassanak piacra az Egyesült Királyságban. Sőt, amennyiben termékeik átmennek az élelmiszerszabályozási ellenőrzéseken, további egzotikus állatok húsát is előállítanák, így teljesen természetes lesz majd, hogy elefántból, tigrisből, vagy zsiráfból készült sushit vásároljanak a britek a helyi üzletekben.

    A cég szerint ez jóval környezetkímélőbb megoldás, mint a növényi alapú húspótlók.

    Az ügyvezető szerint ideje túllépni a már megszokott, marhából, csirkéből vagy sertésből készült ételeken, ugyanis a jövőben ez már nem fenntartható. Hozzátette azt is, hogy nemsokára kóstolókat szerveznek Londonban az új termékekből.

  • Egészen szürreális kreálmányt húzott fel Sebestyén Balázs és Vadon János a teraszon. 

    Ahogy az a leírásból kiderül, a rádiósok egy évvel ezelőtt fizettek elő a praktikus eszközre, ami egyenesen Amerikából érkezett.

    Megkaptuk amire egy éve előfizettünk! Amerikából érkezett, eredeti “kaki sátor” Azt hittük átvágtak és nem jön meg soha de végül megérkezett! A készítők túrázáshoz, sátrazáshoz, vadkempinghez, ajánlják! Diszkét, tiszta és nagyon praktikus, ha nagy a “baj” 

    – kommentálta a videón látottakat Sebestyén Balázs. 

  • Bolondok napja a humoré, a Paramount Networknél is jól tudják ezt. Ennek apropóján gondolták viccesnek meglépni azt, hogy egy egész napon keresztül egyetlen filmet vetítsenek.

    Képernyőkép 2022-04-01 114417.png
    Fotó: YouTube

    A port.hu műsorismertetőjéből kiderül, hogy a nézők holnap reggel 6 óráig a Palm Springs című időhurkos vígjátékot láthatják, amelynek lényege, hogy a főhős(ök) életében folyamatosan ugyanaz a nap ismétlődik. 

  • Az idősödő Jedi mesterről szóló Kenobi sorozat eredetileg május 25-én debütált volna a Disney+ kínálatában, viszont nemrég kisebb csúszást jelentett be maga a főszerepet játszó Ewan McGregor.

    20050314 sha g90 148
    Fotó: 20th Century Fox / Northfoto

    A színész bejelentkező videójában elmondta, hogy a premier dátumot két nappal későbbre, vagyis május 27-re teszik át a készítők.

    Cserébe viszont rögtön az első két epizód lesz látható a streaming szolgáltató felületén,

    ami azért bőven kárpótolhatja a Star Wars rajongókat egy kis extra várakozásért cserébe. A harmadik rész cselekményei után történteket elmesélő szériában visszatér még a Darth Vadert alakító Hayden Christensen is, szóval feltehetőleg minden feltétel adott lesz, hogy a fanokat a foteljeikbe szegezzen az új sorozat.

  • Ahogy arról az Index március végén beszámolt, Bruce Willis családja egy közös nyilatkozatban jelentette be, hogy nemrégiben afáziát diagnosztizáltak a színésznél, emiatt pedig örökre felhagy a színészettel.

    GettyImages-1140470742
    Fotó: Theo Wargo / Getty Images Hungary

    A hír az egész világsajtót bejárta, és sokakat letaglózott. A bejelentést követően az Arany Málna díj alapítói is elgondolkodtak, hogy mennyire lenne etikus megtartani a tavalyi évben bevezetett „Legrosszabb színészi játék Bruce Willistől 2021-ben” nevű új kategóriát.

    Tegnap még úgy tűnt, Mo Murphy és John Wilson egyhangúan elutasítja a kategória visszavonását, mára azonban biztossá vált, hogy mégis visszavonják azt. Szerintük ugyanis Willis állapota is közrejátszott döntéshozatalában, valamint teljesítményében, ezért nem szabad ilyen negatív színben feltüntetni őt.

  • Jim Carrey, aki az 1995-ös Mindörökké Batmanben alakította a Denevérember egyik legismertebb ellenségét, a Rébuszt, nemrég aggodalmát fejezte ki a karakter 2022-es változatával kapcsolatban.

    A Matt Reeves filmjében látható figura jelentősen eltér az 1995-ben bemutatott Rébusztól, aki egy színes-szagos ripacsként tört Batman és Robin életére.

    Ezzel szemben Paul Dano megformálásában leginkább a Zodiákus gyilkoshoz lehetne hasonlítani, aki sorra szedi áldozatait a filmben, a módszerei pedig nem éppen a legbarátságosabbak. Carrey ugyan nem látta a komplett filmet még, de meghűlt benne a vér a Rébusz láttán, és attól tart, hogy lesz néhány „dilinyós”, aki esetleg leutánozza a gonosztevő módszereit.

    Ez egy nagyon sötét verzió. Vegyes érzelmeket váltott ki belőlem

    – mondta Carrey, aki Danót mint színészt csak dicsérni tudja, de van, ami aggasztja.

    „Aggodalommal tölt el, hogy ragszalaggal ragasztja körbe az emberek fejét, és arra bátorít másokat, hogy tegyék ők is ezt. Néhány beteg alak lehet a valóságban is, aki átveszi a módszereit” – mondta a Sonic-filmekben dr. Robotnikot alakító színész, aki hozzátette, hogy a kék sün ellenfele rajzfilmbombákkal dobálózik, ott senki sem sérülhet meg.

    „Tudom, hogy megvan ennek is a maga helye, és nem akarom kritizálni sem, de ez nem az én világom.”

    (Independent)

  • Ritkán mutatkozik az utcán Mary-Kate Olsen.

    A 35 éves, színésznőből lett divattervező és testvére kiskoruktól rivaldafényben éltek, ám magánéleti, illetve egészségi problémák miatt jó ideje lekerültek Hollywood listájáról.

    Nemrég azonban sikerült lefotózni, ahogy Mary-Kate hosszú kabátban, kávéval a kezében indult a dolgára.

  • Várható volt, hogy a 94. Oscar-gála legemlékezetesebb jelenete gyorsan mémesülni fog, és ez most egy dominikai művész által meg is valósult.

    A Jesus Cruz Artiles - művésznevén EME Freethinker- által festett mű a németországi Berlinben látható és azt a sokat látott jelenetet ábrázolja, 

    ahogy Will Smith éppen megpofozza Chris Rockot a díjátadón. 

    Artiles a fölöttük látható feliratokkal kicsit még tovább színesítette a faliművet, amit egy elvárás vs valóság vonallal spékelt fel. Rock fölött a fantasztikus közösségi média életem felirat olvasható, míg Smithnél pedig a való élet került felírásra. 

    Bocsi... nem tudtam ellenállni, ti hogy vagytok a való életben?

    –írta az Instagram bejegyzésében megosztott műve mellé a humoros kedvében lévő alkotó.

    (via complex)