új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Képernyőkép 2024-07-25 214656.png
    Fotó: RTL

    Nem csupán a nézőknek, de a ValóVilág 12 játékosainak is meglepetés volt, amikor szerda este kiderült, hogy a várandós Reni párbaj nélküli távozása után egy kiválasztást is tartanak. A személyi edzőként ténykedő 22 éves lány kiesésével Ádi, Kikidi, Giada és Geri maradt játékban, akik nem titkoltan nehezen tudták eldönteni, kire tegyék a jelüket. Két szavazattal végül Reni párját, Gerit küldték az évad utolsó párbajára, aki örült, hogy – ha csak a valóságshow véghajrájában is, de – esélyt kapott arra, hogy egyik lakótársával összemérhesse népszerűségét, hiszen eddig ő ebből kimaradt.

    A szerdai kiválasztást rendhagyó módon csütörtök este követte a kihívás, melynek keretein belül Gerinek meg kellett neveznie, hogy kivel megy párbajozni péntek este. A 21 éves fiatalember úgy döntött, Giadát választja, mert vele nem bír tovább együtt élni. 

     (via RTL)

  • Jól láthatóan van különbség.

    Ördög Nóra azon hazai hírességek táborát erősíti, akik nem csupán azokat a felvételeket osztják meg magukról a közösségi oldalakon, amelyek hibátlanra vannak szerkesztve, hanem azokat a fotókat is szívesen megmutatja, amelyek ugyan nem tökéletesek, de valóságosak. Így történt, hogy műsorvezetőnő már medencés képekkel is szemléltette az Instagram és a valóság közti különbséget, de egy korábbi, elképzelés vs. valóság fotója is nagy port kavart.

    A minap egy forgatásról jelentkezett be egy hasonló jellegű poszttal. A szelfiken Till Attilával látható, ám azt egyelőre nem lehet tudni, hogy azok a Megasztár felvételén készültek-e, vagy az Ázsia Expressz című kalandreality-hez köthetőek, hiszen a két tévés mindkét műsoron együtt dolgozott. Míg a lapozható bejegyzés első elemén kamera kész állapotban mutatkoznak, utóbbin már nem olyan idilli az összhatás.

  • Nem akarták sokáig húzni az időt, a lánykérés után pár héttel össze is kötötték életüket.

    kittileda
    Fotó: instagram

    Ahogy arról az Index is beszámolt, férjhez ment az előző héten Szaniszló Kitti, a Next Top Model Hungary felfedezettje. Élete legszebb napjáról a Blikknek mesélt az újdonsült feleség, akinek idén nyáron, a Balatonon volt lánykérése.

    „Magam sem gondoltam, hogy 23 évesen megházasodom, de a párom mellett nem volt kérdés, hogy vele szeretném leélni az életemet. Nagyjából három éve ismertük meg egymást, és először barátságnak indult a kapcsolatunk, majd körülbelül fél évvel ezelőtt ez valahogy átfordult szerelemmé, és az első pillanattól kezdve egyértelmű volt, hogy együtt szeretnénk megöregedni. Nem várom el, hogy ezt mindenki megértse, de az ember érzi azt, amikor megtalálja az igazit” – mesélte a fiatal, aki férjéhez hasonlóan videós munkákkal foglalkozik főleg a modellkedés mellett.

    Az esküvő szűk családi körben, egy szabadtéri helyszínen zajlott, ahol Ruszó Tibi énekes is fellépett.

    „Semmilyen tekintetben nem szerettünk volna ragaszkodni a hagyományokhoz: nem olvastunk fel fogadalmat és bevonulás is modernebb zenére történt. Mégis talán épp az egyszerűségétől volt igazán őszinte és megható az esemény, amit a vendégek is éreztek, rengetegen elsírták magukat, sőt, az anyakönyvvezetőnek is többször elcsuklott a hangja, miközben vezette a ceremóniát. Egyedül azt sajnálom, hogy olyan hamar vége lett, mintha csak egy óra lett volna az egész, pedig többször nem élhetem át ezt a csodát” – árulta el Szaniszló, pontosabban most már Matuz Kitti, Instagram oldalán pedig látványos fotókat is megosztott a nagy napról.

  • Tizennyolc évvel idősebb férjével nagyon vágytak közös gyermekre.

    Képernyőkép 2024-02-26 085437.png
    Fotó: YouTube

    Csézy, azaz Csézi Erzsébet igazi örömhírről számolt be az Instagram-oldalán: sok küzdelmes év után anyai örömök elé néz.

    Az énekesnő 2014 óta él boldog házasságban a nála 18 évvel idősebb Szabó Lászlóval, akivel nagyon vágytak arra, hogy gyermekük szülessen. Néhány hónappal ezelőtt az énekesnő mesélt is arról, hogy lombikprogramban vesznek részt, de megjegyezte: már csak egy évig próbálkozhatnak, hazánkban ugyanis a nőknek 45 éves korukig van erre lehetőségük. Éppen ezért olyan nagy a boldogságuk.

    A Jóisten nem feledkezett meg rólunk! Egy testben két szív dobog, Édesanya leszek!

    – újságolta el az örömhírt az énekesnő.

  • Az életét és a karrierjét nem tenné rá, hogy kisgatyában ugráljon a ringben.

    Már egy napja nyilvános Sztárbox idei évadának teljes névsora, mely már csak azért is érdekes, mert a nők ezúttal két kategóriában, pehely- és könnyűsúlyban mérettethetik meg magukat, a férfiak pedig könnyű-, közép- és nehézsúly kategóriában is indulnak. Ugyanakkor nem minden hazai híresség érzi magáénak az RTL bokszversenyét; Sebestyén Balázs például semmi pénzért nem lépne a Sztárbox ringjébe.

    A rádiós ezt csütörtök reggel a Balázsék című műsorban árulta el a Rádió 1-en. Mint mondta, a műsor készítői nem is próbálták felkérni, hiszen őt „ennél jobban ismerik”, de nem is tudná elképzelni magát kisgatyában bokszolni, viszont a műsor hangulatát kedveli.

    Ismerem, mennyit fizetnek, nincs. Mély vödör vagyok. Nagyon drága vagyok, nagyon sokat kérek, nem tudják kifizetni. Egyébként akkor nagyon-nagyon sokat kértem volna, és azt meg valószínűleg nem fizetik ki. [...] Nem azt mondom, hogy baj, aki elmegy. Tök jó show, kint vagyok a gyerekkel, nézem. Mindenki azt csinál, amit akar. Ez nem egy ilyen felsőbbrendűségi komplexus, hogy jaj, nem. Egyszerűen magamat, az életemet, a karrieremet meg a munkásságomat nem tenném oda, hogy kisgatyában ugrabugrálok bent a ringben, és aztán megcsuklom a második menetben.

    – árulta el Sebestyén a reggeli műsorban, amelyet a 24.hu szemlézett

    A rádiós arról is említést tett, hogy jelenlegi életvitele mellett a műsorra való kemény felkészülést sem tudná vállalni idő- és energiahiány miatt.

    Ha valamit csinálok, én azért azt csinálom. Tehát nem megyek oda úgy, mint a Curtis, vagy a nem tudom ki, hogy fölszedem a lóvét, aztán kész. Nem? De összecsuklom az első menetben. Akkor álljunk bele.

  • Váratlan képsoroknak lehettek tanúi a Reggeli csütörtöki nézői, az egyik műsorvezető, Ember Márk ugyanis az adásban szabadult meg hosszú tincseitől.

    „Végre megtörténik nagymamám és pár kommentelő legnagyobb vágya, és úgy fogok kinézni, mint egy rendes ember” – kezdte nevetve a már fodrászszékben ülő színész, akinek Frohner Ferenc álmodott meg új frizurát. Bár teljesen szabad kezet kapott Embertől, munkáját nem csak a fél nyolcas kezdés, a kamerák, de a feszített tempó sem könnyítette meg.

    „Ilyen nagy nyomás alatt én még soha nem vágtam. De ahogy beszéltük is, teher alatt nő a pálma.”

    Frohner szerencsére időre végzett a fürtökkel, így nyolc óra után pár perccel Ember Márk már a Reggeli stúdiójában várta a vendégeket, előtte viszont prezentálták a hajvágás közben támadt show-műsorajánlatukat is. 

    „Kolosy úr, nem tudom, ezt hallja-e, de akkor egy ötlettel üzennék önnek, hogy egy fodrászos műsort csinálhatnánk” – mondta nevetve a fodrász. Munkájával nem csak Ember Márk, de a másik házigazda, Peller Anna is kifogástalanul elégedett volt, szerinte kollégája új frizurájával Richard Gere kiköpött mása lett.

  • Brooks Nader pár hónapja vált el férjétől.

    Véget ért a szingli élet Tom Brady számára, aki a változatosság kedvéért újfent egy modellel jött össze – tudta meg a Page Six.

    A sportoló 2022-ben vált el Gisele Bündchentől, azóta pedig exe több kolléganőjével is randizgatott, például Irina Shaykkal, pár hónapja pedig Isabella Settannival hozták hírbe amerikai bulvárlapok. Új kedvese Brooks Nader, a Sports Illustrated magazin címlapsztárja, akivel többször is látták már együtt az NFL-játékost. A 27 éves bikinimodell hivatalosan idén májusban vált el férjétől, akivel 5 évig voltak házasok, egy hónnappal később pedig a görög herceg, Constantine Alexios kíséretében érkezett egy júniusi sztáresküvőre.

    A tőle 9 évvel idősebb Bradyval való, egyelőre nem túl komoly kapcsolata is valamikor ezután kezdődhetett. Bár a lap kereste a feleket, egyikőjük sem akart nyilatkozni.

  • Hatalmas az öröm.

    MG 5981
    Fotó: Németh Kata / Index

    Kiss Daniella, a Miss World Hungary 2015-ös versenyének győztese hivatalos közösségi oldalán jelentette be, hogy anyai örömök elé néz. A korábbi szépségkirálynő még az év decemberében, Kínában rendezett Miss World gálaműsoron képviselte hazánkat, de nem tudta megismételni Kulcsár Edina előző évi második helyét. Ezt követően hosszú ideig távol maradt a reflektorfénytől, majd tavaly sokakat meglepett, amikor feltűnt a TV2 Farm VIP című műsorában.

     Szűk kör, magánélet, boldog szív; békés élet

    – fűzte a képéhez angolul az egykori szépségkirálynő, akinek gömbölyű pocakja látható, kezében pedig egy újságpapírt tart, amin jól kivehető, hogy a gyermek decemberben fog megszületni.

  • Másfél éve boldog párja mellett a színésznő, de hangsúlyozta, nem őrülten szerelmes.

    Gallusz Nikolett magánéletéről mesélt a Story magazinnak. A színésznő nemrég elárulta, újra foglalt a szíve, egy titokzatos színházkedvelő úriember rabolta el azt, akivel ráadásul magázódnak. Kapcsolatuk alapköve az igaz szeretet.

    „Nekem másfél éve van egy nagyon kiegyensúlyozott, harmonikus, csodálatos párkapcsolatom, ami lassan, finoman fejlődik.

    Egy kolléganő hatalmas lelkesedéssel azt kérdezte: akkor most nagyon-nagyon szerelmes vagy? Erre azt tudom mondani, hogy hála Istennek nem.

    Ebből most nem azt kell kihallani, hogy ne lennék szerelmes, vagy ne lennének mély érzéseim, még azt sem, hogy ne lenne bennem szenvedély, de nem ez a szenvedély diktálja az életemet. Mert az olyan, mint egy drog, az ember keresi, és mindig más mellett találja magát. Én viszont mindig fix partnert, életre szóló szövetségest kerestem” – kezdte a színésznő, akinek tavaly év elején ért véget 12 évig tartó románca. Volt barátnőjével, Laurával megváltozott életformájuk miatt döntöttek a szakítás mellett, de mind a mai napig tartják a kapcsolatot.

    „Most viszont másfél éve növekszik az új kapcsolatom, de nem eszement, buta módon, hanem tudatosan megvizsgálva, milyen hatással van rám és én milyen hatással vagyok őrá. Az én pályámmal ez eleve nem egyszerű, hiszen én a színpadnak szenteltem az életem. A színházi vállalásaimat a tudásomhoz képest a legjobban akarom teljesíteni, ez pedig olyan mindennapos feladat, amit a páromnak tolerálnia kell. Nekem pedig figyelnem kell arra, hogy az én életmódom őt nem károsíthatja” – idézte a Blikk Gallusz szavait.

  • Hosszas szervezést követően Dobos Evelin és Kovács Dániel Richárd hétvégén kimondta a boldogító igent. A színésznő kezét egy év után, Thaiföldön kérte meg a rendező-producer, és a hétvégén végre örök hűséget fogadhattak egymásnak. Az újdonsült házaspár a Storynak mesélt a nagy nap részleteiről.

    20230323  MG 8406
    Fotó: Németh Kata / Index

    A szerelmesek családjaikkal már egy nappal korábban megérkeztek a helyszínre, és mivel az esküvő napján, késő délután kezdődött a ceremónia, így volt idejük felkészülni. Szerencséjükre fantasztikus volt az időjárás, ragyogóan sütött a nap, ezért egy kis pihenésre is jutott idejük.

    Mivel semmi dolgunk nem akadt, a legnagyobb nyugalomban süttettük a hasunkat a medence szélén. Aztán olyan délután magasságában rám pirítottak, hogy most már illendő lenne elkezdeni készülődni…

    – elevenítette fel Dobos Evelin, akinek három menyasszonyi ruhája is volt: „az első egy vendégváró szatén, bő szárú, hátul kivágott kezeslábas”. Ezt követően Dobos átvette a ruháját, amivel még akadt némi fennakadás, mivel az utolsó héten is igazítani kellett, ugyanis egy hét alatt fogyott négy kilót.

    Nem az esküvőszervezés miatt! Inkább csak mert kevesebb lett az edzés, és az az izom, ami a Sztárboxra való felkészülésem alatt feljött rám, részben eltűnt.

    Gyönyörű darab, és mint az esküvői ruhánál, ennél is szerettem volna egy »first look«-ot, tehát megadni a módját, amikor Dani meglát benne. Nos, ezt én kissé megspékeltem, ugyanis az egyik barátja, Koppány belement abba a kis tréfába, hogy menyasszonyi ruhába bújik, és amikor Dani, illetve az egész násznép megfordul, ő áll ott helyettem” – idézi a Blikk a színésznőt, akinek ötletes viccén remekül szórakozott a vendégsereg.

    Megható pillanatokkal teli szertartás

    Először a rendező Nádai Anikóval közös kisfia, Patrik vonult be mint gyűrűhordó, őt követte az édesapja a Superman zenéjére, az esküvő tematikája ugyanis a filmek és sorozatok voltak. A nagy napjuk dekorációja szintén ezt tükrözte.

    Ahogy vártam Evelinre, hogy kisétáljon a főépületből, ezer dolog pörgött át az agyamon. Hogy mit jelentett ez a másfél év vele. Hogy mennyire nagyszerű érzés nekem, édesapának azt látni, hogy így szeretik egymást a fiammal. Hogy pár hét után tudtam, el akarom venni. Majd megjelent a menyasszonyom, elkezdett felém lépkedni, és a lélegzetem is elállt. Nem vagyok egy sírós fajta, de akkor ott nem tudtam uralkodni a könnyeimen

    – fogalmazott Kovács Dániel Richárd.

    A szertartás vezetőjének az egyik jóbarátjukat kérték fel, fogadalmaikat pedig a megbeszéltek szerint előre megírták, de végül spontán mondták el egymásnak, mit éreznek a másik iránt. „Megható pillanat volt, sosem feledem. És ezután a lemenő nap fényében férjnek és feleségnek nyilvánítottak minket” – mondta a férj.

    A lagzit már egy másik helyszínen tartották, ahol Dobos harmadik ruhája is előkerült a menyecsketánchoz, majd vacsorát szolgáltak fel, és végül jöhetett a torta.

    Én már az előétellel jóllaktam, de szerencsére a tortának maradt hely, ugyanis isteni volt! Éjfélkor szabolcsi töltött káposztát szolgáltak fel, ehhez a hagyományhoz ragaszkodtunk

    – emlékezett vissza a menyasszony.

    „Tényleg őrületes este volt, anélkül, hogy bárki túlzásba vitte volna a bulizást. DJ Rony Bass gondoskodott a hangulatról, de Császár Előd barátom is zenélt, ez volt az ő meglepetése számunkra. Láthatóan mindenki jól érezte magát, azt pedig külön élmény volt látni, ahogy Patrik fiam Rácz Jenővel és Dobrádi Zsoltival breaktáncpárbajt vívnak egymással” – tette hozzá Kovács.

  • Új szenvedélynek hódol.

    Stohl András és 19 évvel fiatalabb kedvese, Vica négy éve kötötték össze az életüket, két évre rá pedig megszületett első közös gyermekük, Bella. A műsorvezető felesége az anyaság mellett pszichológiát hallgat az egyetemen, illetve a vendéglátós és táncos múltja kapcsán most valami egészen új dologba vágott bele.

    „Az olvasóknak talán a Koktél című filmből derenghet az emlék, ahogyan Tom Cruise dobálja az üvegeket. Na, ez a »flair bartending«, amikor egy koktél mindenféle showelem közepette készül el” – magyarázta Stohl András felesége a Best magazinnak.

    Stohl Vicát legjobb barátnője, Budai Julianna ismertette meg a sportággal, aki négyszeres magyar bajnok akrobatikus bartender. Kiderült, hogy feltett szándékuk itthon is népszerűsíteni népszerűsíteni a mozgásformát.

    Nemrég kirepültem Julcsival egy nemzetközi versenyére Portugáliába, egyébként most először mozdultam ki a kislányom, Bella születése óta otthonról egyedül. Egyből »megfertőzött« a látvány... Úgyhogy immáron duóban készülünk ezt a sportágat idehaza is népszerűsíteni, aztán pedig a világot is meghódítani

    – árulta el az édesanya, aki ma már edzővel gyakorol, és később világversenyeken is szeretne részt venni.

    (via Story)

  • Sikerült csevegniük a backstage-ben.

    zseda sheeren
    Fotó: Papajcsik Péter / Index ; Kevin Mazur / Getty Images Hungary

    Múlthét szombaton ismét Budapesten koncertezett Ed Sheeran, aki legutóbb 2019-ben tette tiszteletét a Sziget Fesztiválon, ezúttal pedig a Puskás Arénában lépett színpadra a világturnéjának részeként. A popsztár arénás koncertjének nyitóprodukcióját Zséda adta elő, akit hónapokkal ezelőtt kérték fel a különleges fellépésre. Erről most a Reggeli műsorában mesélt az énekesnő, akinek lehetősége adódott néhány szót váltani Sheerennel a kulisszák mögött.

    Van jó pár dala, amit kifejezetten hallgatok és szeretek, és emberileg meg nagyon helyes volt. Volt egy pár percünk beszélgetni a backstage-ben a folyosón. Megbeszéltük, hogy hánykor lesz erre lehetőség, és akkor ez így is volt. Nagyon kedves volt, először a köralakú színpad különleges adottságairól beszélgettünk. Megkérdezte, hogy tetszett-e ez nekem, milyen élményt adott.

    – mondta az énekesnő, aki a beszélgetés ezen pontján már túl volt a fellépésén, így röviden el tudtak beszélgetni az élményről a brit világsztárral.

    Egy picit beszéltünk a családról, és kérdeztem, hogy itt vannak-e. Ennek volt egy privát jellege, úgyhogy ezt nem mondom, de nagyon-nagyon emberi volt az egész. Ő maga meg fantasztikus, zseniális. Nagyon jó volt látni, hogy ennyi energiát tesz bele, meg így énekel, ilyen stáb dolgozik mögötte. Nagyon alázatos, az egész csapat profi volt. 

    –mesélte Zséda, aki rendkívül jó élménynek nevezte, hogy egy ilyen produkciónak a része lehetett.

  • A zenészlegenda berobbanását követhetjük majd nyomon.

    Megérkezett a Bob Dylan életét feldolgozó, A Complete Unknown című film első rövid előzetese, Timothée Chalamet-vel a főszerepben.

    Az alig kétperces ízelítő egyelőre sokat nem lőtt el a történetből, a musical hangulatát azonban tökéletesen előkészíti: az 1960-as évek New Yorkjában járunk, ahol egy 19 éves fiú kelti fel mindenki figyelmét. Ő lenne Bob Dylan, aki épp csak belecsöppent a zenei szcénába, de egyedi jelenségére hamarosan nem csak az egész ország, de a fél világ is felfigyel, miközben neki meg kell küzdenie magánéleti nehézségeivel, és persze a hirtelen jött hírnév árnyoldalaival.

    A Dűne sztárja mellett Edward Norton, Elle Fanning, Monica Barbaro, Boyd Holbrook, Dan Fogler is feltűnik a filmben, amelyet a Johnny Cash-féle A nyughatatlan rendezője, James Mangold álmodott vászonra. Egyelőre a premierdátumról nincsenek hírek.

  • 57319269 41f4c21427583fe2b2c3613dea94a9d1 wm
    Fotó: RTL

    Ma teljessé vált a Sztárbox következő évadának névsora, a női pehelysúly versenyzői között lelhetjük többek között Schobert Larát is. Az influenszertől sosem állt távol a sportok világa, 18 évig lovagolt, sőt, nemrég fitneszedzői vizsgát is tett, így hivatalosan is édesanyja, Rubint Réka nyomdokaiba léphet. A 20 éves lány az RTL Reggeli című műsorában arról beszélt, napjait főleg a bokszolás teszi ki jelenleg, így akkor sem ijedne meg, ha most azonnal ringbe kellene szállnia. Edzője szerint erre készen is áll, leendő versenytársait viszont igyekszik kizárni.

    „Nyilván fantáziálgattam már, hogy kivel lépnék legszívesebben először ringbe. Megvannak rá a jelöltek, természetesen. De én bízom magamban, én azt érzem, hogy ez a boksz olyan magabiztosságot adott nekem” – mesélte Schobert, hozzátéve: az ökölvívás segítette át szakításán is. Mint ismert, párjával, a labdarúgó Szekszárdi Tamással pár hónapja ért véget szerelmük, épp amikor a Sztárboxos felkészülést megkezdte.

    „Akkor nagyon-nagyon nehéz volt ez az egészet hova tenni, mert azért egy hosszú kapcsolat volt, de én hiszem, hogy ez pont azért jött az életembe, hogy felszívjam magam. És a boksz a legjobb gyógyszer volt erre az egészre, hogy feldolgozzam. Én hittem abban, hogy ez a szakítás nekem azért jött, hogy összeszedjem magam és megmutassam, mire vagyok képes egyedül.”