új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A színész szerint szakmája lemondásokkal jár.

    „A színészet lemondásokkal jár” – idézte fel egyik első SZFE-s leckéjét Ember Márk. A színésszel a Futni mentem című film kapcsán beszélgetett Dr. Almási Kitti pszichológus, az interjúból pedig kiderül, ez bizony a Reggeli házigazdáját is érinti. Mint elárulta, néha hónapokig tart, hogy összehozzon egy sörözést a barátaival, de családi események, születésnapok is estek áldozatául szakmájának.

    „Nem tudom mikor volt utoljára olyan karácsonyom, vagy szilveszterem, amikor együtt tudtam lenni a családommal. Nyilván áldozatok kell hozni, és nem lehet mindent megkapni, ezt el kell fogadni. De igyekszem nem arra koncentrálni, hogy miket hagytam ki, hanem amik megtörténtek.”

    A november végén érkező magyar vígjáték főszereplője egy családanya, aki férje halála után úgy dönt, szeretné teljesíteni annak utolsó kívánságát, így lányaikkal közösen lefutják a maratont. Ember viszont nem híve a bakancslistáknak – vagy ahogy ő hívja, bevásárlólistának.

    Egy ideje elengedtem ezt, engem inkább csak feszélyezett, hogy az, hogyha nem sikerült valamit elérnem egy adott idő alatt, akkor azt érzem, hogy kudarcot vallottam. Főleg amikor bejött a pandémia az életünkbe, hogy még az is, amit holnaputánra kitűzök, az is semmivé válhat.

  • De igaza van. 

    Hétfő este került adásba a Séfek séfe legújabb évadának első epizódja, melyben a zsűritagok, Krausz Gábor, Vomberg Frigyes és Wolf András szokás szerint nem kímélték a jelentkezőket, azaz a lelkes amatőröket és profi szakácsokat, akik igyekeztek mindent megtenni azért, hogy legalább két kést kapjanak. Voltak azonban olyan versenyzők is, akik nem tettek lakatot a szájukra: egy 28 éves nő például csípősen reagált, amikor Krausz felvetette, ezt a műsort elsősorban nem a párkereséshez találták ki. A séf szerencsére értette a célzást.

    Az adásban az alábbi párbeszéd hangzott el:

    – Sziasztok! Széplaki Pamela vagyok, 28 éves. Budapestről érkeztem, és nagyon szeretnék már férjhez menni!

    – És ez a legjobb műsor ennek az eléréséhez...

    – Elnézést, kedves Gábor, de van köztünk olyan, aki egy műsor által találta meg a szerelmet és a szerencsét!

    – Ez is igaz! Ez így van. Akkor isten hozott a műsorban!

    Mint ismert, Krausz Gábor a válása után a Dancing with the Starsnak köszönhetően ismerte meg új párját, Mikes Annát, akivel meg is nyerték a táncos showműsort.

    Széplaki Pamela aztán elárulta, legszívesebben Krausz Gábor csapatába kerülne, ám a séf nem adott neki kést. Vomberg Frigyes és Wolf András azonban igen.

  • Váratlanul eltűnt a színpadról az énekesnő.

    Ausztráliában folytatódik Olivia Rodrigo Guts című világturnéja, a melbourni koncert azonban váratlan showelemmel egészült ki hétfő este. A 21 éves énekesnő fellépése elején épp a különböző szektorokban helyetfoglaló rajongóit üdvözölte, amikor egyszer csak beleesett egy, valószínűleg vissza nem záródott színpadi feljáróba.

    A rajongói sikítások rögtön abbamaradtak, Rodrigo azonban villámgyorsan kapcsolt, és megnyugtatta közönségét.

    Ó te jó ég, ez vicces volt. Jól vagyok! Néha csak így vannak lyukak a színpadon, teljesen rendben van. Hol is tartottam?

    magyarázta, miközben visszamászott a színpadra. Később aztán egy szerkesztett felvételt is megosztott zakójáról, így biztosítva mindenkit, bár csúnya volt az esés, tényleg nem sérült meg, csak jót szórakozott az eseten.

  • Kapja az ívet az anya-lánya páros.

    A jól ismert mondás, miszerint „Nem esik messze az alma a fájától” a 20 éves Leni Klumra hatványozottan igaz, hiszen az édesanyja, Heidi Klum nyomdokaiba lépett, s modellkarrierbe kezdett. Leni Klumnak ráadásul az sincsen ellenére, hogy az 51 éves szupermodellel álljon a kamera elé: legutóbb egy új, őszi/téli fehérneműs kampányt vállaltak el közösen.

    Klumék az Intimissimi márka legújabb kollekciójához pózoltak csipkés, áttetsző anyagú szettekben, ám a dicsérő szavak mellett kritikákkal is kellett szembesülniük a közösségi oldalakon. Azért kerültek a kommentelők kereszttüzébe, mert a róluk készült felvételeken nem éppen anya-lánya párosnak tűnnek: sokan úgy vélik, a fotók és videók a kelleténél intimebb hangulatúak lettek. 

    Nem ez az első alkalom azonban, hogy Heidi Klum és lánya fehérneműs fotózást vállalt el közösen. Néhány évvel ezelőtti fotósorozatuk ide kattintva érhető el.

    (via PageSix)

  • A szőkeség semmit nem bíz a véletlenre: minden mozdulatából áradnia kell a mézédes luxusnak, mely alól természetesen a szerelése sem kivétel.

    Hétfő este elstartolt a TV2-n a Kőgazdag fiatalok – Rich Kids Hungary című reality második évada, melynek szereplői már az első adásban is nagyot alakítottak. Kiváltképp a Bachelor – A Nagy Ő című párkereső műsort is megjárt Dulin Metta, aki megjelenésével többeknél kiverte a biztosítékot. A szőkeség pontosabban a hajkoronájával hívta fel magára a figyelmet Bárány Aurél huszadik szülinapi buliján, hiszen úgy döntött, egy díszes hajgumi vagy csillogó hajcsat helyett inkább egy méregdrága órával rögzíti kontyát.

    Remélem, feltűnik, hogy az én hajkoronám kicsit többet ér, mint az. Rolex az új hajgumi

    – jelentette ki Metta, akinek órája megközelítőleg 7 millió forintot ér a Ripost szerint.

    Erről baráti társaságának is megvolt a véleménye: míg  PSG Ogli , azaz Papp Olivér dicsérte az ötletet, az új szereplő, Szanyi Vanda azonban kritikán alulinak találta, hogy Metta egy karórával a hajában érkezett a bulira. Az, hogy Vanda nem tett lakatot a szájára, ami Mettának finoman szólva sem tetszett. Kettejük közt jó néhány heves szócsata várható az új évadban.

    Bárány Aurél egyébként, aki amellett, hogy egy méregdrága autót kapott apukájától ajándékba a születésnapjára, úgy döntött, elhagyja a szülői házat, és Budapestre költözik. Már fényűző buliját is a fővárosban tartotta; a budai panorámateraszos partira ráadásul jet-ski-vel érkezett meg. A fiatalember ráadásul komoly feltételhez kötötte a beugrót a partijára: a meghívottaknak húszezresekből kellett ajándékot készíteniük.

    S íme az adásrészlet, melyben Metta bemutatta milliós frizuráját:

    Íme egy fotó Metta partiszettjéről:

  • Jótékony célokra is fordítottak belőle.

    Képernyőfotó 2024-10-15 - 12.16.21.png
    Fotó: TV2

    Múlt pénteken ért véget az Ázsia Expressz 5. évada, amelyet a műsor történetében először két nő, Sáfrány Emese és Béres Anett nyert meg. A barátnők a dicsőség mellett 15 millió forinttal gazdagodtak, plusz 1-1 millió forintot zsebeltek be a Joker-játékok során. A pénz sorsáról most a Meglepetés magazinnak meséltek.

    „Van egy fogyasztószalonom, ahová új gépeket vettem. És egy szegény családnak – akiket régóta támogatok – félmillió forintot adtam”– kezdte Béres, de hasonlóan cselekedett Sáfrány Emese is: elsősorban vállalkozására és jótékony célokra fordította 7,5 millió forintját.

    „Légtornászeszközöket és -kiegészítőket forgalmazó webáruházam van, feltöltöttem az árukészletet, én már felkészültem a karácsonyi rohamra. Ötszázezer forintot pedig átutaltam egy olyan alapítványnak, amely hátrányos helyzetű egyedülálló szülőket támogat. Egy őszi nyaralás azért még belefér: Anett-tel és Laky Zsuzsival Spanyolországba utazunk. Zsuzsit és a férjét, Gusztit nagyon szeretjük, a verseny alatt is korrektek voltak velünk. De Gusztit most itthon hagyjuk, és csak mi hárman, lányok vakációzunk” – idézte a sportolót a Story.

  • Tavaly Norbika, idén Lara bizonyított a Sztárboxban.

    A Sztárbox új évada is szóba került Istenes Bence Istenest című YouTube-műsorának legutóbbi adásában. A műsorvezető, valamint egyik beszélgetőtársa, Frohner Fecó tavaly ki is próbálhatta magát a ringben, súlycsoportjukban küzdött ifj. Schobert Norbert is. Idén a srác nővére, Lara húzta fel a bokszkesztyűt, hamarosan a döntőben mérkőzik majd meg Lolával a bajnoki címért. A testvérpár teljesítménye lenyűgözte Istenest, aminek hangot is adott.

    Az a család mentálisan tényleg ott van a topon. Ha Norbi idén elindult volna, megnyerte volna

    – kezdte, majd Pápai Joci gondolatára reagálva, miszerint Schoberték több műsorban is bizonyították már, hogy nagyon rendben van az értékrendjük, így felelt:

    „Én egyébként, őszintén, már egy kicsit sajnálom őket. Azért sajnálom a gyerekeket, mert szerintem annyi olyan dolog szakad rájuk, amit nem is érdemelnének meg, a szüleik miatt. Meg nekik tízszer annyit kell bizonyítaniuk, és ezzel a teherrel élni nagyon-nagyon nehéz lehet” – idézte a műsorvezető szavait a 24.hu.

  • Felébredt a füstszagra az énekesnő, ez volt a nagy szerencséje.

    Szombat hajnalban szokatlan dologra ébredt Völgyi Zsuzsi, füstszag terjengett ugyanis a hálószobájában. Hiába kereste, eleinte nem találta a szag forrását, de amikor vissza akart feküdni ágyába, észrevette, hogy lyukas lett a lepedője.

    „Nagyon vigyázzatok! Éjszaka az ágyban maradt töltőn a telefonom, és hajnalban égett szagra ébredtem. A töltő csatlakozója olyan szinten melegedett fel, hogy kiégette a lepedőt, mintha egy csikket nyomtak volna el az ágyon. Teljesen le vagyok sokkolódva!” – figyelmeztette követőit később Facebook-bejegyzésében Völgyi, aki a Bors kérdésére elárulta, ugyan nem eredeti töltője volt, ezután biztosan lecseréli azt.

    „Itthon vásárolt eszközt használok, nem valami internetes áruház gagyi termékét, így joggal bízhattam benne, hogy biztonságos a használata. Hát ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna!

    Visszagondolva, egy hajszálon múlt az életünk. Ha nem ébredek meg ösztönösen a füstszagra, akkor nagyon nagy baj is történhetett volna.

    Érdekes, hogy nem is gondoltam semmi rosszra, hogy a telefonom ott van mellettem az ágyban…” – mesélte az énekesnő, hozzátéve: mostantól csak az éjjeliszekrényén tölti mobilját, és mindig kihúz majd mindent, mielőtt elmenne otthonról.

    Mindenkinek azt javaslom, hogy hasonlóan cselekedjenek, mert a baj tényleg megvan egy perc alatt…

  • Elkerekedett a színésznő szeme, amikor Sebestyén emlegetni kezdte volt férjét.

    Képernyőfotó 2024-10-15 - 10.54.07.png
    Fotó: RTL

    A Nyerő Páros hétfő este indult, új évadában láthatják a nézők Balogh Edinát és Szabó Simont, akik egy évvel ezelőtt, szintén egy tévés realityben ismerkedtek meg. A szerelmesek szerint ha nem lettek volna összezárva hetekig, valószínűleg sosem találtak volna egymásra.

    „Nyilván ugye az ember nem ismerkedik egy családos nővel” – mesélte a színész az RTL kameráinak. Sebestyén Balázs rá is kérdezett Baloghnál előző házasságára, a Nyerő Páros beköltözését ugyanis rendhagyó módon ezúttal egy nosztalgikus Balázs Show előzte meg.

    „Mi már elváltunk, igen, rendeződtek a dolgok. Nem kellett nagyon megbékélnie a helyzettel, nem voltunk már jóban, a kapcsolatunk inkább a gyerekekről szólt csak és kizárólag.”

    Hallgassuk meg akkor, hogy ő mit mond erről! Mégiscsak egy Balázs Show-ba jöttetek, nézzük meg, hívjuk be csak egy pillanatra, hogy áldását adja erre a párra, és sok sikert kívánjon nektek a játékba! Érkezik Krisztián, induljon a fal!

    – vette vissza a szót a házigazda, aki volt férjének felkonferálásával gyorsan lefagyasztotta a mosolyt a színésznő arcáról. Persze aztán kiderült, Sebestyén csak viccelt, amin Szabó Simon jót derült, párját azonban kissé leverte a víz. 

  • Nyolc páros vág bele a heteken át tartó küzdelembe.

    Képernyőfotó 2024-10-15 - 10.03.10.png
    Fotó: RTL

    Hétfő este új évaddal tért vissza az RTL képernyőire a Nyerő Páros, amelynek szereplői ezúttal rendhagyó módon ismerhették meg egymást – még a beköltözés előtt, egy nosztalgikus Balázs Show-adásban bombázta őket kérdésekkel a műsorvezető Sebestyén Balázs.

    Ezután egy, a szobaválasztásért dúló párbajban mérhették össze rátermettségüket a szerelmesek, ahol a narancspréseléstől egészen a vakon kapura rúgásig különféle feladatokban bizonyíthattak.

    Végül Hercegék állhattak a képzeletbeli dobogó legfelső fokára, így ők a nemrég új designt kapott villa luxuslakosztályát vehették birtokba. Az utolsó két helyen végzett párost azonban egészen más körülmények fogadták – Simon Erika és férje, Simon Attila, valamint Berényi Dorina és Győrfi Márton, azaz DJ Jauri a kertben felállított kapszulákban kényszerültek aludni. Az ingatlanosként dolgozó Berényi padlót fogott, amikor meglátta új lakhelyét.

    Olyan, mint egy vécé! Hova rakom a bőröndöket, a ruháinkat? Hol sminkelek?

    – adott hangot csalódottságának.

  • Szúk körű ceremóniát szeretne első körben.

    DSC1934
    Fotó: Kaszás Tamás / Index

    Ahogy arról az Indexen is beszámoltunk, Szarvas Andi közel másfél hónapja jelentette be, hogy párja, Zsolt az olaszországi nyaralásuk alatt megkérte a kezét. Mint kiderült, a jegygyűrű közel hat hónapig készült a legnagyobb titokban, így hatalmas volt a meglepetés.

    „Szeretnénk, ha a születendő babánk már úgy érkezne, hogy férj és feleség vagyunk, ezért úgy döntöttünk, tartunk egy szűk körű ceremóniát, ahol csak a szüleink és a testvérek lesznek jelen” – mesélte az Inspiráló Nők Gálán az egykori szépségkirálynő, aki a nagy esküvőről sem mondott le.

    Biztosan lesz egy nagy lagzi is, ahol a tágabb család, a baráti kör is jelen lesz, akikkel együtt bulizhatunk egy nagyot, és akkor már velünk lehet a gyermekünk is. Meglátjuk, hogy a szülés után hogy leszek, mennyire tudom visszanyerni a formámat, mert azért szeretnék jól mutatni a menyasszonyi ruhában. Jövő nyáron vagy utána biztosan megtartjuk.

     A 2018-as Miss World Hungary győztese eljegyzése után nem sokkal a közösségi oldalán osztotta meg az örömhírt: vőlegényével kisbabát várnak. A leendő szülők nemrég azt is megtudták a bababáról partijuk során, hogy kislányuk lesz.

    Én legbelül végig kislányt éreztem, de mindenki annyira a kisfiút mondott, hogy már én is elhittem. Végül aztán csak nekem lett igazam. Mivel elég csajos nő vagyok, örülök, hogy ezeket a dolgokat meg tudom majd a kislányommal osztani.

    (via Blikk )

  • Megfogadta, hogy többet nem viselkedik úgy, ahogy korábban tette azt párjaival.

    27366821 9cccededdedb5019d4ffe093856016cd o
    Fotó: Kaszás Tamás / Index

    Törőcsik Dániel a Három igazság című YouTube-műsor vendége volt, ahol többek között mesélt korábbi és jelenlegi párkapcsolatáról is. Bíró Beát és párját a tévénézők igazán akkor ismerhették meg, amikor próbára tették szerelmüket a Nyerő Páros 2022-es évadában. Mint kiderült, a tetoválóművész annak idején 8 hónapig udvarolt barátnőjének, aminek okát is kifejtette.

    Én azért nem éltem jófiúként a húszas éveimet. Odafigyeltem, hogy jól menedzseljek mindent, idézőjelben, ha ezt lehet mondani, de hát fiatal voltam. Nem vagyok nagyon spiri ember, de azért felismerem a karmát, amikor visszacsap

    – idézte a 24.hu Törőcsiket, aki elmondása szerint akkor jött rá, hogy változnia kell,  mikor egyedül élt Hamburgban, és nem volt kibékülve önmagával. Elkezdte keresni ennek okait, és arra jutott, hogy azt megelőzően voltak nem túl szép húzásai ismerkedés közben.

    Nem bántam soha csúnyán a nőkkel, inkább csak talán mindig a legkényelmesebb utat választottam arra, hogy lezárjak egy kommunikációt, akár egy találkozás után. Ezt ghostingnak hívják sokszor. Bármit is csináltam, tudtam, hogy ez nem biztos, hogy jól esett annak a valakinek. Akkor én azt mondtam magamnak, hogy többet ilyet nem csinálok

    Egyszer aztán a férfi is olyan szituációba került, amikor fordítva történt meg mindez, és vele nem volt valaki „jó fej”.

    Mindenkitől, akivel nem viselkedtem szépen, elnézést kértem. A többség azt mondta meglepő módon, hogy semmi baj, és jól esett nekik, de igazából talán ez azért kellett, hogy én elengedjem magamból ezeket a súlyokat.

  • Új arcát szeretné megmutatni a nézőknek.

    DSC04079
    Fotó: TV2

    Október 14-től új évaddal tér vissza a Kőgazdag fiatalok című reality, melyben a 20 éves Bárány Aurél is bemutatja, milyen körülmények között él. A szereplők feltehetően ezúttal is tovább borzolják a kedélyeket, így pénzszórásból, bulikból és konfliktusokból nem lesz hiány. Elöljáróban úgy tűnik, mindenki hozza majd a szokásos formáját, de Bárány változtatna a megítélésén.

    „Sosem fogok felnőni, tök mindegy, hány éves vagyok. 20 éves lettem, de nem érzek akkora változást. Még nem árulhatok el részleteket, de az idei szülinapi ajándékom a legdrágább, amit valaha kaptam” – kezdte a Borsnak a fiatal, aki az első részben nagyszabású születésnapi partit rendez magának.

    Egyébként sosem kértem semmit, gyerekkoromban sem. Ha megkérdezi valaki, hogy mit kérek szülinapomra vagy karácsonyra, azt felelem: semmit! Úgyis mindig mindenem megvan, most pedig már a saját pénzemből azt veszek, amit csak akarok. Persze mindenből van mindig eggyel jobb, de mondhatom: tökéletes életem van

    Mint kiderült, Kőgazdag Aurél gondolkozás nélkül igent mondott a második felkérésére, ugyanis mér az előzőnél nagyon jó hangulatúak voltak a forgatások, és szoros barátságot kötött PSG Oglival.

    Rájöttem, hogy nemcsak a pénz az, ami boldogít, hanem a körülöttem lévő emberek. Őszintén szólva már máshogy látom a dolgokat. Nyáron három hónapon keresztül nagyon gallyra vágtam magamat különböző okokból, azok után kissé megkomolyodtam.

    – mondta a fiatal, aki a reality idei évadában egy új oldalát szeretné megmutatni. Bemutatkozó filmjében elárulta: érzelmes, visszafogott, jószívű emberként ismerheti meg most az ország.

    Az első évad után vegyes megítélésben részesültem, de őszintén azt gondolom, hogy aki azt mondja, hogy gáz vagyok, az retardált

  • Úgy véli, a gyerekkori önmaga büszke lenne arra, amit eddig elért.

    Mahdi Said Kafiya és párja, Patrick szeptember közepén mondták ki a boldogító igent, esküvőjüket pedig nagy előkészületek előzték meg, hogy minden tökéletes legyen. A szomáliai származású modell korábban elárulta, úgy került hazánkban, hogy 14 éves korában apja akarata ellenére férjhez akarta volna adni, de anyja támogatásával sikerült elmenekülnie szülőhazájából. 

    Mint a Storynak adott interjújából kiderült, kislányként még annyi volt csupán a vágya, hogy azzá váljon, amit édesanyja elképzelt számára. Mára azonban saját vágyait is meg tudja fogalmazni.

    Soha nem gondoltam volna, hogy valaha modell leszek, csak felnéztem rájuk, milyen gyönyörűek és szépek. Ha gyerekként láthatnám magam most, mint felnőtt, szerintem csodálkoznék, hogy hova jutottam, mert teljesen más irányt vett az életem, mint amire gondoltam volna fiatalon. Biztos büszke lennék magamra. Ha nem modellkednék, szerintem színésznő, vagy divattervező lennék

    – mondta Kafiya, aki 10 év múlva családanyaként látja magát, és saját márkatulajdonos is szeretne lenni.