Auguszta
-3 °C
2 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Magyar Madártani Egyesület szerint telente több mint 150 madárfaj tartózkodik hazánkban, ebből közel 50 pedig a lakott területeken él - az ő életben maradásukat az embereknek is segíteniük kell, ha beköszöntenek a kemény hidegek.

    shutterstock 551109184

    Az MME összeállított egy filléres menüsort, amit az etetőkbe, vagy kertünk fáira érdemes kitennünk, hogy aztán a madarak odaszokjanak, mi pedig az ablak mögül gyönyörködhessünk bennük. 

    • Ha nincs madáretetőnk, elég kitenni egy virágalátétet, abba például mehet natúr, tehát nem sózott napraforgómag.
    • A legtöbb áruházban már kapható zöld hálóba csomagolt cinkegolyó pár száz forintért. Nálunk a kertben reggelente tucatnyi cinke köröz körülötte, úgyhogy most már hármat is kifüggesztettem. 
    • De épp ilyen jól megteszi, ha a bokrok, fák ágainak végére felszúrunk egy almát, vagy kikötünk egy darab nem sós, nyers szalonnát.
    • Ha pedig gyönyörű vörösbegyeket szeretnénk a téli hónapokra hozzánk csalogatni, tegyünk az etetőbe sajtot, az MME szerint kifejezetten imádják.
    • Amiről az etetés mellett nem szabad megfeledkezni, az az itatás. Ugyanis a fagyok idején ezt már nem tudják a pocsolyákból megoldani a madarkák. Márpedig a fagyos, száraz levegő náluk hasonló kiszáradást okoz, mint egy forró kánikulai nap. Egy virágalátét erre is megfelel, csak érdemes cserélgetni, hogy be ne fagyjon benne a víz.

    Ha ezekből bármelyiket megteszi, garantáltan madárcsicsergősek lesznek napjai, és közben eltölti majd a ma is tettem valami jót felemelő érzése. Hát nem megéri?!

  • A kínai GoGo Chicken csirkékre szabott arcfelismerő rendszert és nyomkövetőt fejleszt, azoknak, akik tudni szeretnék, pontosan honnan érkezik a vacsorájuk. A rendszer mindig követi az állatok helyét, tudja, hogy mivel etetik őket, és milyen körülmények között vannak tartva. Az arcfelismerő pedig ahhoz kell, hogy ha meglátogatnánk a kiszemelt állatot a farmon, akkor felismerjük a többiek között.

    Százezer csirkével indult a program, és a következő három évben 23 millióra bővítenék a követett állatok számát, akkora divat lett a kínai középosztály köreiben a környezettudatos(abbnak tűnő) húsfogyasztás.  A programba bekerült csirkéket ráadásul nem 40-45 nap után vágják le, mint általában a nagyüzemi csirkéket, hanem 4-5 hónapig is élhetnek, mielőtt feldolgozzák őket. 

    (qz)

  • Súlyos autóbaleset résztvevője volt egy nő ma reggel Budapesten, a Gyáli úti felüljárónál. A kocsija fejre állt, a benne utazó kutyái pedig kiestek. Szemtanúk látták őket az Illatos út felé szaladni.

    25353684 1590834564314995 7700682841597329 n
    Fotó: Gabriella Hős

    Most sokan keresik Málnát, a 11 éves arany cocker spánielt és Ilént, a 10 éves fekete, kistestű keveréket. Ha látja őket, jelentkezzen a posztban szereplő elérhetőségeken. Mi nagyon drukkolunk!

  • Képünkön Emad Khashoggi pózol a világ legdrágább háza előtt. Még 2011-ben építtette a kastélyt a Párizs melletti Louveciennes község területén.  Az MTI ismertetője szerint a 17. századi kastélyok stílusában épült a ház, de a falai között modern otthont alakítottak ki, még a szökőkútjait is iPhone-ról lehet irányítani. Az épületet továbbá olyan vizesárok veszi körül, amelynek a kastély felé átlátszó falán keresztül egy földalatti teremből az úszkáló pontyok látványát élvezhetik a látogatók. A 23 hektáros birtokon gondozott parkok, hatalmas szökőkutak és egy labirintus is található, a kastély belső termeit pedig freskókkal dekorálták. 

    A ház egyszer már gazdát cserélt 2015-ben, most pediga New York Times szerint a szaúdi koronaherceg, Mohamed bin Szalmán vette meg 300 millió dollárért (80 milliárd forintért).