Szívem minden szeretetével és ezzel a képpel köszöntöm a Korszerű és Hasznos Iskolai Tudásanyag megalkotóit! Azt a cigáját neki
Én világéletemben szabálykövető ember voltam, nem vezetek, ha ittam, nem helikopterezek, amikor nem vagyok egy urizálós típus, sosem nyertek szomszédaim milliárdos közbeszerzéseket, barátaim se vettek szakmányban féláron belvárosi pecókat. Az iskolai tananyagok ellen se lázadoztam soha, ha meg kell tanulni, hát meg kell tanulni, általánosban lenyomták a torkomon az oroszt is (máig tudom, hogy jázsivúvgorágyegyula, satöbbi).
Elfogadtam a heti öt tesit. A hittan-erkölcstant is. Mondjuk mindkettő helyett lehetne informatika vagy angol is, de hát mégis csak könnyebb egy Bibliának nevezett mesekönyvből felolvasni, mint programozni vagy egy bonyolult (nem) idegen nyelvet megtanítani. Elfogadtam, hogy az állami oktatás lényege, hogy a gyerek és a tanár is eltöltse az időt egy nagyjából fűtött helyiségben anélkül, hogy nagyon hasznos ismereteknek kellene gazdát cserélniük, netán a gyerekeknek meg kellene tanulni gondolkodniuk.
De most eljött az a pont, amikor élére állnék egy szülői engedetlenségi mozgalomnak, akár még az Egymillióan az Értelmes Tananyagért Facebook-csoportba is belépnék, ha lenne ilyen. Hogy mi történt? Beteg a gyerek, hát itthon tanulunk, elővettük a harmadikos környezetkönyvet. És arcunkba szökött ez a Modern, Tudásalapú Magyarország Jövőnek Felépítéséhez Olyannyira Nélkülözhetetlen információmorzsa, úgy is mint tananyag.
Az agyam itt ledermedt, mint oktatási államtitkár egy külvárosi középiskola fiúvécéjében, és csak csendben reménykedem, hogy bioszból nem kell majd megtanulnunk a honfoglaló sámánasszonyok varázsfőzeteinek receptjét. Önnek is volt hasonló szürreális élménye, amikor együtt tanult a gyerekkel? Fotózza le, írja meg, és megírom!