Az év madara repült be az Index szerkesztőségébe?
Szombat délelőtt egy kistestű madár repült be a newsroom egyik ablakán. Úgy tűnt, nem sérült, vígan repkedett jobbra-balra, csak épp az ablakon nem akart kimenni.
Elsőre azt hittük, veréb, de arra jutottunk, hogy nem az. Megkérdeztük olvasóinkat, milyen madár látható a képen, Dr. Szabó István pedig gyorsan a segítségünkre sietett.
Mint írta, ez egy tengelic (Carduelius carduelius), népiesen stiglic. A képen látható fiatal példány éppen most színeződik át: jellegzetes piros pofatollait növeszti hamarosan. Védett madár, 2017-ben az MME az év madarának választotta.
A fiatal stiglic kb. egy órát töltött a szerkesztőségben, majd a Flórián tér irányába távozott. Sok sikert kívánunk neki az átszíneződéshez!
A poszt megjelenése kisebb vitát váltott ki ornitológus körökben. Több olvasónk szerint egy tojó örvös légykapó látogatott meg minket, mások szerint dayal-rigó. Most akkor melyik? Tegyenek igazságot!