Béla
12 °C
27 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A park északi útjairól már 2015-ben kitiltották az autókat, de Bill de Blasio New York-i polgármester bejelentette, hogy idén nyártól a park teljes területe autómentes lesz.

    Nem az autókra szabták ezt a parkot. Valójában akkor létesült, amikor még nem is voltak autók. Az emberek számára építették.

    Az autók ezentúl hétköznapokon és csúcsidőben csupán a parkot átszelő négy fő közlekedési utat használhatják, ami eleve a közlekedés elvezetésére készült.

  • Az adója egy jelentős részét olyan emberek költik el beláthatatlan dolgokra, akiket még névről sem ismer, úgyhogy most egyedülálló lehetőségként arcra eldöntheti, hogy legalább az 1 százalékot kinek és milyen célra adja.

    Az alábbi videóban sajátos szemszögből mutatja meg néhány civil, hogy az adó nem csak stadionokra fordítható, hanem lehet belőle időseket gondozni, rászorulókat élelmezni, tüzet oltani, vagy beteget szállítani. A film nem titkolt célja, hogy meggyőzze az állampolgárokat valamelyik cél támogatásáról. 

  • anthonyhopkins

    Aki a Twitterére rakott ki egy megmagyarázhatatlan, de szörnyen hipnotikus videót arról, hogy elveszti az eszét egy általam nem beazonosítható zenére. Ismételjük magunk előtt: Sir Anthony Hopkins úgy headbangel, ahogy senki más. Kontextus nincsen, csak a teljes kréziség, és a poszt írásának pillanatáig 5 millió megtekintés.

  • Azt írja az USA Today, hogy egy nőre 500 dolláros büntetést szabtak ki az amerikai vámosok, miután a repülőtéren találtak nála egy darab almát egy zacskóban. Felmerülhet a kérdés, hogy "mi van?".

    Egy Crystal Tadlock nevű nő az Egyesült Államokba repült Párizsból, amikor az út vége felé a Delta légitársaság légiutaskísérőjétől kapott egy almát. Azt viszont nem ette meg, gondolta jó lesz későbbre, és eltette a táskájába. Arra gondolt, jól jöhet majd átszállás után, Denver felé később.

    Az átszállásnál véletlenszerűen kiválasztották az amerikai vámosok, hogy átnézzék táskája tartalmát, és megtalálták benne az almát, egy zacskóban, a zacskón a légitársaság logójával. A nő azt mondta, a vámosok megkérdezték, hogy drága volt-e a franciaországi kirándulása, amit nem nagyon értett, hogy miért kérdezik, de azt válaszolta, hogy igen. Erre a vámosok azt mondták, hát most még drágább lesz, mivel kap tőlük egy 500 dolláros (kb. 130 ezer forintos) büntetést az alma miatt.

    Ő még megpróbálta, megkérdezte a vámosokat, hogy kidobhatja-e, vagy megeheti-e, de a kezébe kapta az 500 dolláros büntetést. 

    A nő nem érti, hogy miért nem figyelmeztette a légitársaság az utasokat, hogy nehogy magukkal vigyék a gépről az ételt, és hogy miért kell úgy kezelni, mint egy bűnözőt, aki egy ingyen almát félretett, és a táskájában maradt. A légitársaság és a vámosok pedig csak annyit mondtak, hogy a szabályokat mindenkinek be kell tartania.

    A vámhatóság azt mondta, nem vizsgálják az egyes esetek részleteit, de minden mezőgazdasági terméket be kell jelenteni, és aki megszegi, akár 1000 dolláros büntetést is kaphat. A szigorú szabály azért van, hogy megelőzzék, hogy bármilyen növényi kártevő, vagy állatbetegség az országba jusson.

    A nő azt tervezi, hogy bíróságra viszi az ügyét.

    (a kép illusztráció)