Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Hamarosan a két színész is csatlakozik az MCU-hoz.

    Túlzás nélkül ki lehet jelenteni, az elmúlt napokban a filmes világ fele a Marvelre figyelt, az idei Comic Con paneljükön ugyanis megannyi újdonságról rántották le a leplet.

    Robert Downey Jr. például visszatér az univerzumba, de ezúttal főgonoszként láthatják majd a nézők az egykori Vasembert. Dr. Doom karakterének meggyűlik a baja például a Harrison Forddal, aki Thaddeus Thunderbolt Ross szerepét veszi át a 2022-ben elhunyt William Hurttől, míg Pedro Pascal, a Fantasztikus Négyes egyik tagja szintén feltűnik majd az új Bosszúállókban. 

    Kevin Feige producer egy beszélgetésben bevallotta, már régóta álmodozott arról, hogy szuperhőssé varázsolják az Indiana Jones sztárját, Ford pedig erre úgy reagált, újdonsült főnökének „ általában teljesülnek az álmai". De hogy mivel is győzték meg pontosan?

    „Mindig láttam, hogy az a sok remek színész milyen jól érzi magát [a Marvel-filmek készítése közben], szóval úgy voltam vele, hogy ebből én is kérek. Aztán szembejött ez a szerep, és örömmel játszottam el. Öröm volt együtt dolgozni Mr. Mackie-vel, aki olyan jelenség, amivel számolni kell. Nagyon élveztem" – idézte az IGN a 82 éves színész szavait.

    Kollégája, a The Last of Us 2. forgatása miatt egyébként különösen elfoglalt Pedro Pascal pedig elsősorban a Fantasztikus Négyest rendező Matt Shakman miatt mondott igent a felkérésre, akihez, mint mondta, életre szóló barátság köti.

    „És azért, mert a Marvel világa olyan nagy hatást gyakorolt a népszerű szórakoztatóiparra, és nem tudtam nemet mondani, amikor meghívtak, hogy részese legyen ennek az élménynek. Meg imádom a képregényeket, és szeretek egy család része lenni" – magyarázta a leendő Mr. Fantastic.

  • Együtt mosolygott tinédzserjeivel.

    Jennifer Lopez ritkán mutatja meg a nagyvilágnak gyermekeit, a Marc Anthonytól született Emme-t és Maxet, most azonban kivételt tett rajongóival.

    Az énekesnő Instagram oldalára posztolt egy három fotóból álló bejegyzést, amelynek első képén fiával, a másodikon lányával mosolyog, végül pedig az ikrek egy régi közös fotóját is mellékelte a poszthoz. A kicsik ma már egyáltalán nem kicsik, februárban múltak 16 évesek, és a képek tanúsága szerint szó szerint édesanyjuk fejére nőttek. Max már nagyobb is, mint JLo, ráadásul édesapja valódi hasonmása.

    A teljes szívem!

    – írta a fotókhoz Lopez, Paris Hilton pedig egy kommentben erősítette meg, egyetért barátnője szavaival.

  • Kevés ennél meghatóbb poszt van most az Instagramon.

    Krausz Gábor egy friss Instagram-bejegyzés tanúsága szerint különleges helyen pihen jelenleg a Dancing with the Starsban megismert szerelmével, Mikes Annával, és előző kapcsolatából született kislányával, Hannaróza Máriával.

    A séf Törökországból jelentkezett be néhány olyan fotóval, amelyek a naplementében készültek: míg előbbin Krausz és négyéves lánya látható, utóbbin már a táncosnő tartja karjaiban Hannarózát, akivel a jelek szerint rendkívül közeli kapcsolatot ápol.

    Talán nem ott kötöttem ki, ahová eredetileg elindultam, de lehet, hogy éppen ott vagyok, ahol lennem kell

    – írta a képhez a séf, akinek posztját többen megkönnyezték az Instagram-felhasználók közül.

    Krausz a minap arról is mutatott fotókat, hogy újabb vízi sportot próbáltak ki: párjával jetskire pattantak.

    Minden ami vízi sport, kimaxolvaaaaaaa

    – tudatta követőivel.

  • A ValóVilág12 bronzérmesét megrettentette a villa falain túli élet.

    vvgeri.png
    Fotó: RTL

    85 nap után vasárnap este véget ért a ValóVilág tizenkettedik évada, melyet szoros küzdelemben VV Ádi nyert meg . A finálé kapcsán Ádi, és a valóságshow idei évadának bronzérmese, Geri az RTL Reggeli című műsorában meséltek élményeikről, majd kicsit késve az ezüstérmes Kikidi is befutott. Újra elmesélték, hogyan fogadták Ádi győzelmét, aki már pontosan tudja, mire költeni a 37 millió 650 ezer forintos rekordnyereményt, de az is kiderült, hogy kissé arculcsapásul érte őket a villa falain túli élet.

    Geri ennek kapcsán elmondta: 

    „Fura, hogy ki tudtam teljesedni. Az, hogy érzelmileg ki tudom magam fejezni, nagyon jó. Úgy mentem be, hogy mindig menekültem a problémáim meg az érzelmeim elől, bent a villában megtanultam azt, hogy nem szabad ezek elől menekülnöm. Kiteljesedtem iszonyatosan, megismertem saját magamat, aminek nagyon örülök. Olyan látni az embereket! Amikor kijöttem a villából, az autóban csak lestem. Nem tudom, hol vagyok!” – mondta nevetve a villa nagyhangú játékosa, aki nem készült fel a népszerűségre, elmondása szerint egyelőre úgy érzi magát, mint egy elveszett gyerek a nagyvilágban. 

    Tegnap is full' meg voltam lepődve, amikor mondták, hogy csináljunk képet. Mondtam, hogyne, persze. Spanoltam, megöleltem, mondtam, ne úgy kezelj, mint aki a ValóVilágba volt, hanem mint egy embert. Ne úgy tekintsenek rám, mint VV Gerire, hanem mint akivel most találkozott az utcán

    – mesélte a harmadik helyezett, aki sokak meglepetésére ugyanabban a szettben jelent meg a Reggeliben, mint amit a finálén viselt. Ádi egyébként, aki semmilyen negatív vagy trágár kommenttel nem foglalkozik, megígérte két társának, hogy az első utalásból nekik is ad.

    A Reggeli háziasszonya, Peller Anna arra is rákérdezett, hogy a valóságshow-szereplők megbántak-e valamit a villalétük során, mire Geri kifejtette: felelőtlennek érzi magát, amiért megfogant első közös gyermeke villabeli szerelmével, Renivel. 

    Komolyra fordítva a szót, egyetlenegy dolgot bánok, az a kialakult helyzet, ami történt velem meg Renivel. Iszonyatosan felelőtlennek érzem magamat. Várom, hogy beszélhessek erről apámékkal komolyabban, meg Renivel is. Ez az egy dolog, amit máshogy csinálnék. Mást abszolút nem! Úgy érzem, minden pillanatot megéltem, nagyon szerettem volna tényleg kimaxolni a villalétemet. Úgy érzem, sikerült

    – jelentette ki a szombathelyi srác, aki mindenképpen visszanézi a műsort. Állítása szerint műsorvezető szeretne lenni, míg Kikidi ceremóniamesterként keresné a kenyerét, a győztes, Ádi pedig a sport felé orientálódna.