Hihetetlen újítás jöhet a reptereken
A második legnagyobb londoni reptér, Gatwick azt teszteli az Easyjettel, hogy mi lenne, ha először az ablak mellett ülő utasokat engednék fel a gépre. Hátha értelmesebb így a beszállás a gépen kialakuló dugók helyett.
Nos, egyelőre pozitív tapasztalataik vannak, a két hónapos teszt kezdeténél az átlagos beszállás idő 18 percről 15 köré csökkent. A magányos utazók számára magától értetődő megoldás azonban a valóságban nem ennyire egyértelmű: például a kisgyerekkel utazók valószínűleg a gyerekükkel együtt szeretnének felszállni, az ezért külön fizetőket előbb kell felengedni, illetve ha egyesével megy a beengedés, akkor jelezni kell, hogy ki fog hamarosan sorra kerülni.
Mindezeket úgy oldották meg, hogy az elsőbbségi jegyesek továbbra is előbb szállhatnak fel, a kisgyerekesek pedig együtt. Emellé pedig a zavaró és sokszor nehezen érthető hangosbemondó helyett egy digitális kijelzőt tettek, ami mutatja, hogy ki száll be épp és kik készüljenek fel, mert hamarosan ők önnek.
Mindez egyébként új árazási problémákat is jelenthet a légitársaságoknak, így ugyanis eggyel értékesebbek lehetnek az ablak melletti helyek.