Koronavírus adatok

2022. jan. 27.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Angelika
-3 °C
5 °C
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Pár napja hazánkban is megtekinthető a Gucci-ház, ami már az előkészületekkor erős kritikákat váltott ki a film valódi szereplőitől.

    Most végre Tom Ford is megszólalt, hogy megossza gondolatait, és már kritikája felütése is igencsak erős:

    Nemrég túléltem egy vetítést a House of Gucci című kétórás és 37 perces filmből. 

    Ezután dicsérte Lady Gagát, Salma Hayeket, Jeremy Irons-t és Adam Drivert is, de az őt alakító Reeve Carneyról feltűnően egy szót sem ejtett. Jared Leto és Al Pacino alakításától viszont nem volt elragadtatva:

    Néha, amikor Al Pacino, mint Aldo Gucci, és Jared Leto, mint Aldo fia, Paolo Gucci, a képernyőn voltak, nem voltam teljesen biztos benne, hogy nem Saturday Night Live mese változatát látom

    — írta. Tom azt is megjegyzi, hogy amit az emberek humorosnak látnak a filmben, azt ő egészen másként látja, hiszen átélte a tragédiát. A divattervező végül így zárta szavait:

    A Gucci-ház megnézése után napokig mélységesen szomorú voltam, ami egy olyan reakció, amit szerintem csak azok érezhetnek, akik ismerték a szereplőket és a történteket. Nehéz volt meglátnom a humort egy olyan dologban, ami ennyire véres. (...) De Gaga és Driver erős alakításával, az egész szereplőgárda erőteljes, túlzó alakításával, a kifogástalan jelmezekkel, a lenyűgöző díszletekkel és a gyönyörű operatőri munkával a film, gyanítom, siker lesz. Átalában minden eladható, ha ráfröccsentik a Gucci nevet.

    A Gucci-házat lehet szeretni és utálni is, az Index kritikáját itt olvashatja el a filmről.

    (Forrás: Just Jared)

  • Ryan Reynolds soha nem titolta, hogy nagyon szereti szülőhazáját, Kanadát.

    GettyImages-1188131201
    Fotó: Nbc / Getty Images Hungary

    Most pedig már abban is biztos lehet, hogy Kanada is szereti őt, ugyanis saját dalt írtak a tiszteletére, amit a szintén kanadai Steven Page énekelt fel neki.

    A szám a 'Kanada is szeret téged' címet kapta, aminek a színész láthatóan nagyon örült.

    Erre utal az is, hogy feltöltötte saját csatornájára az eredeti videoklipet, miközben végig kísérhetjük az őszinte reakcióját.

    Ryan emellett egy díjat is kapott, ugyanis Kanada főkormányzói évente adnak át díjakat az irodalom, a média, az előadóművészet és más területeken tevékenykedő személyeknek. Reynolds a 2021-es Nemzeti Művészeti Központ díját, az előadóművészeknek járó kitüntetést kapta meg idén.

    (Forrás: Mashable)

  • Bár elsőre úgy tűnhet, a két négylábú nagyon nem kedveli egymást, a valóságban csak szórakoznak.

    h MDRUM Mongoose Wrestle 6
    Fotó: mediadrumworld.com/_asma_b / Northfoto

    A két közönséges törpemongúzról készült mulatságos fotókat a dél-afrikai Polokwane-ból származó Asma Bava (33), a Zali Photography igazgatója készítette. Asma egy 200-500 mm-es objektívvel készítette a felvételeket, a Kruger Nemzeti Parkban található Satara Rest Camp közelében.

    h MDRUM Mongoose Wrestle 1
    Fotó: mediadrumworld.com/_asma_b / Northfoto
  • Meglehetősen ízléstelen tréfát űzött egy élő pulykával egy nő, amikor is megmutatta a kíváncsi szárnyasnak a sütőben piruló hálaadási pulykát – vette észre a Lad Bible.

    scrnli 2021- 11- 28- 7-22-42.png
    Fotó: our10acres / tiktok

    Az ohiói nő TikTokra töltötte fel a videót, amelyben kinyitotta a sütőt az arra tévedő kíváncsi házi pulykának, aki bekukkantott, nézett egyet-kettőt, majd odébb indult.

     Nyugalom, nem ismered őt

    – mondta a nő az élő szárnyasnak.

    A Lad Bible szerint a videó – amely egyébként gyorsan felrobbantotta az internetet – nem aratott osztatlan sikert, a kommentelők – akik között volt, aki kiemelte, hogy nem vegán – hamar nekiestek a posztoló nőnek, aki erre azzal védekezett, hogy szerinte a Big Red névre keresztelt házi pulykát nem traumatizálták a látottak, és inkább meg akarta kóstolni sütőben lévő fajtársát.

    (via Lad Bible)

  • A 35 éves színésznő az Instagram-oldalán jelentette be a nagy hírt.

    GettyImages-1183498192
    Fotó: Santiago Felipe / Getty Images Hungary

    Úgy tűnik, hogy a sokáig csak a botrányairól ismert Lindsay Lohan élete lassan egyenesbe jön. Idén sok-sok év után újra filmszerepet kapott egy karácsonyi filmben, szerelme, Bader Shammas pedig eljegyezte őt.

    A pár először egy dubaji zenei fesztiválon mutatkozott együtt még 2020-ban, azóta pedig kevés részletet osztottak meg kapcsolatukról a nyilvánossággal. Lindsay választottját már a családja is elfogadta, édesanyja korábban így nyilatkozott róla:

    Lindsay most egy csodálatos sráccal randizik. De ez nem tartozik ide, sem oda. Akkor fog nyilatkozni a magánéletéről, amikor készen áll rá.

  • A LadBible cikke szerint furcsa lépésre szánta el magát egy ausztrál kisváros.

    A helyi vezetők épp a napokban tárgyalnak arról, hogy kültéren csakis pórázon lehessen sétáltatni a macskákat, póráz nélkül pedig tilos legyen kiengedni a házi kedvenceket.

    Fremantle városában összesen 750 regisztrált macska él, a korlátozás oka pedig, hogy így védjék meg a környék állat- és növényvilágát.

    A statisztikák szerint ugyanis évente 300 millió őshonos állatot végeznek ki Ausztráliában a házi kedvencek, ez pedig komoly problémát okoz a térségben.

  • A 36 éves énekesnő szeptemberben jelentette be, hogy hármas ikrekkel várandós, pocakja növekedéséről pedig azóta is rendszeresen oszt meg fotókat.

    Legutóbb az is kiderült, hogy két kisfia és egy kislánya lesz.

    Október végén még láthattuk színpadon, de az már biztos, hogy a karácsonyt kórházban kell töltenie a kisbabák egészsége érdekében. Ugyan a bejelentés óta még csak két hónap telt el, Magdi legutóbbi posztjában elárulta, hogy a hasától már nem is látja a lábfejét.

    Én egy két lábon járó pocak lettem

    – fűzte hozzá a fotóhoz.

  • Fotóval is tudja bizonyítani, hogy egy rémisztő szörnyeteggel találkozott az a férfi, aki meg volt róla győződve, hogy a bestia ki fogja oltani az életét is.

    20201226 073342-768x1024
    Fotó: Twitter

    A halászként dolgozó John a Belive: Paranormal UFO Podcast adása során beszélt arról, hogy Ausztráliában kétszer is látta azt a kreatúrát, ami félig embernek, félig pedig kutyának nézett ki. Az egész akkor kezdődött, amikor épp horgászni volt, de feltűnt neki, hogy nincs egyedül, valami vele együtt halad.

    A férfi valahányszor megállt, érezte, hogy az a bizonyos másik is így tett, majd amikor újra elindult, ismét hallotta a lépteit. Biztos volt benne, hogy az a valami követi, egyenesen megfigyeli őt.

    A halász nem késlekedett, azonnal lőtt néhány fotót az állítólagos kutyaemberről.

    A találkozás olyan mély nyomott hagyott a férfiban, hogy egymaga nem mert visszamenni arra a környékre, még álmában is a rémet látta maga előtt.

    Végül legyőzte a félelmeit, és visszament horgászni, a lény pedig újra feltűnt. Kezdetben csak egy nagy csattanást hallott a fák közül, mintha valami futna.

    Ahogy rohant, úgy seperte el a fákat az útjából. Nem tudom, hogy eltörte-e őket, vagy csak nekik ment, túl sűrű ahhoz a növényzet, hogy az ember lássa

    – idézte fel a történteket John. Azonban a dolgok hamar rosszabbra fordultak, ugyanis a kutyaember vonyítani kezdett, a férfi pedig úgy döntött, ideje visszarohanni az autójához, ami jó 10 percre volt tőle.

    „Ez a lény valami egészen más, őrület volt. Néha hallom a fejemben, ahogy egy hang azt mondja, »rohanj, vagy meghalsz«. De ez nem az én hangom, valami másé” – folytatta John, aki azért is mesélte el a vele történteket, mert fél, hogy más nem lesz olyan szerencsés, hogy élve megússza a szörnyeteggel való találkozást.

    (Indy100)

  • A háziorvosként dolgozó Jens Lepczynski igen különlegesnek számító dekorációt tudhat magáénak.

    Az orvos megmutatta, hogy az Észak-Németországban található Lübeckben felállított konténere, ami egy gyakorló vakcinaszobaként funkcionál, Pfizer- és Biontech-oltóanyagok üres üvegcséivel van feldíszítve, amik kis lámpákként működnek.

    Lepczynski saját maga készítette a vakcinaüvegekből álló lámpasort, aminek ötletével a csapatával közösen állt elő, így hasznosítva újra a felhasznált oltóanyagok tárolóit.

    A dolog annyira népszerű lett, hogy mostanra már több ilyen gyakorlószobát is feldíszítettek velük.

  • Színes ejtőernyőkhöz erősített „repülő autóval” szelte át az eget egy találékony gazdasági mérnök.

    Fehmi Durmust furdalta a kíváncsiság, hogy vajon képes-e a levegőbe repíteni egy autót, ezért kölcsön is érte az egyik barátja minijárgányát, majd munkának látott.

    A végeredmény önmagáért beszél: Durmust tényleg a levegőbe vitte a kocsi, hogy Törökország felett szállhasson, amit dokumentált is.