Koronavírus adatok

2022. jan. 27.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Angelika
-3 °C
5 °C
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Több mint kilencezer fontért, vagyis átszámítva közel négymillió forintért kelt el egy Star Wars-figura, ami a Birodalom visszavág című ikonikus filmhez készült, és rendkívül ritka csomagolást kapott.

    A Leia hercegnőt ábrázoló figurához tartozik egy eredeti, első kiadású képeslap is.

    A játékból körülbelül négy vagy öt létezik még a világon, ezért igazi ritkaságnak számít.

    A figurát kedden a Stockton-on-Tees-i Vectis aukciósházban bocsátották árverésre, és egy Walesben élő, meg nem nevezett gyűjtő kaparintotta meg. Az aukciósház szerint az eredeti tulajdonos - akit szintén nem neveztek meg - gyermekkorában kapta a játékot. 

  • Szívfacsaró szakítós számmal jelentkezett a minap Shawn Mendes. Az énekes és párja, Camila Cabello egy hónappal ezelőtt jelentették be szakításukat. Bár azt ígérték, barátként válnak el, nem kérdés, hogy a következő időszakot senkinek sem kívánnák.

    Shawn Mendes a dokumentumfilmjében annak idején elmondta, hogy minden dal, amit eddig írt, a kubai-mexikói énekesnőről szólt. Meglehet, hogy a napokban eldalolta az utolsó ilyen számot.

    Sikerül vajon?

    Fájni fog?

    Oh, húzhatjuk, de sosem működik.
    Kezdtem elképzelni egy világot, ahol nem keresztezzük egymás útját

    Rosszul vagyok tőle, de meggyógyulunk majd, és a nap is felkel

    – hangzik a dal első pár sora, és a folytatás sem vidámabb.

    Az énekesnő nem kommentálta a most debütáló dalt, ám ahogyan fájó szívű exe, úgy ő sem törölte a közös emlékeket a közösségi oldaláról.

  • Egy hollandiai, sminkvideók készítésével foglalkozó YouTuber, Nikkie de Jager vendége volt.

    GettyImages-1236478389
    Fotó: CBS Photo Archive / Getty Images Hungary

    A tizenötszörös Grammy-díjas énekesnővel elképesztő, mi minden történt az elmúlt két évben: túl van egy váláson, jelentős súlyfeleslegtől szabadult meg, öt év után új albumot adott ki és még a szerelem is rátalált. Bár Adele soha nem a nagy volumenű sminkjeiről volt híres, egy kevés mindig volt rajta, ha nyilvánosan jelent meg – persze csak annyi, mely abszolút a természetességet hirdette. 

    Az énekesnő azonban most kivételt tett, és elfogadta Nikkie felkérését, hogy szerepeljen a Power of Makeup (A smink ereje) című videósorozatában, melynek lényege, hogy a sminkmester csak az alany arcának egyik felét sminkeli ki, a másik teljesen érintetlen marad. A holland YouTuber székében megfordult már korábban Drew Barrymore, és Kim Karadashian is, most pedig Adele-on volt a sor. 

  • Visszautasította egy légitársaság reklámjában való szereplést George Clooney, pedig a munkával egy nap alatt  35 millió dollárt, azaz 11 milliárd forintot kereshetett volna.

    A hollywoodi filmsztár a feleségével, az emberi jogi ügyvéd Amal Clooneyval közösen döntött úgy, hogy nem éri meg elvállalni a munkát – írja az MTI a The Guardian brit napilap cikke nyomán. Clooney arra hivatkozott, hogy egy olyan országhoz köthető légitársaságról lett volna szó, amely szövetséges ugyan, de néha megkérdőjelezhető dolgokkal hozható kapcsolatba, ezért úgy gondolta,

    ha csak egy percig nem tudna aludni emiatt, akkor nem éri meg.

    Clooney The Tender Bar című új filmjét egyébként decembertől játsszák az Egyesült Államokban. A New York-i történet főszerepeit Ben Affleck és Tye Sheridan alakítja. A film a Pulitzer-díjas J.R. Moehringer memoárja alapján készült. A 2005-ben kiadott könyv a felnőtté válással foglalkozik az apa nélkül felnőtt író visszaemlékezése alapján.

    (MTI)

  • December 2-án ünnepelte születésnapját a mostanra teljesen függetlenné vált énekesnő.

    Belegondolni is ijesztő, hogy a 2000-es évek popsztárja, Britney Spears a napokban már a negyvenedik születésnapját ünnepelte, szomorkodásra azonban semmi ok, az énekesnő ugyanis boldogabb és szabadabb mint valaha. A kerek születésnapot Britney természetesen a szerelmével, Sam Ashgarival töltötte, de a különböző közösségi oldalakon több híresség is felköszöntötte őt. 

    Így tett többek között a botrányhős Paris Hilton is, aki még a 2000-es évek közepén állt nagyon szoros barátságban Britneyvel, rengeteget buliztak együtt, melyeket természetesen meg is örökítettek. Azokat a képeket eddig maximum csak ők, vagy a közös ismerőseik láthatták, Hiltonnak hála azonban most már bárki megcsodálhatja őket, hiszen az üzletasszony egy igazi nosztalgiabombával köszöntötte Spearst.

    Boldog születésnapot Britney Spears! Annyi varázslatos emlékem van veled! Gyönyörű, vidám, kedves és egy fény vagy ezen a világon! Annyira büszke vagyok rád. Olyan erős vagy, és annyi mindent leküzdöttél ebben az évben! Elmondhatatlanul izgatott vagyok a következő fejezeted miatt, melyben a szabadságotokat és a közelgő házasságotokat ünnepelhetitek! Megérdemled a világ összes boldogságát. Alig várom, hogy gyönyörű menyasszonyként láthassalak!

    – írta posztjában Hilton, aki nem mellesleg a napokban kelt egybe ötödik jegyesével.

  • Méghozzá az amerikai rapper, Belcalis Marlenis Almánzar, ismertebb nevén Cardi B személyében.

    GettyImages-866873034
    Fotó: Dia Dipasupil / Getty Images Hungary

    A nyuszis magazin mindezt az Instagram-oldalán jelentette be, elmondásuk szerint egy új mérföldkőhöz érkeztek a magazin történetében.

    Egy álmom vált valóra, mikor megtudtam, hogy hivatalosan is csatlakozhatok a Playboy családhoz. Alig tudom elhinni, hogy ez a valóság. Mióta az eszemet tudom úgy érzem, hogy kötődöm a Playboyhoz. Szerintem ez a magazin teljesíti meg a cenzúrázatlan kreativitás valódi platformját, és a személyes szabadságért folytatott küzdelmük is hihetetlenül inspiráló számomra. Már most rengeteg ötletem van, alig várom

    – nyilatkozta a közös munkáról Cardi B.

  • A közkedvelt műsorvezető 50. születésnapja alkalmából, a tőle megszokott hatalmas mosollyal pózol Instagram-oldalán, két lufi társaságában.

    Tilla ugyan csak pár órája posztolta a fotót, máris több szakmabeli barátja köszöntötte fel kommentben.

    Tóth Gabi még azt is megjegyezte, hogy kislánya, Hannaróza is ma ünnepli születésnapját.

  • A fogyókúrás termékeiről elhíresült fitneszguru Facebook-oldalán mutatta be, hogyan is kell nokedlit készíteni.

    Schobert Norbi legújabb videójában csülkös bablevest készített feleségével, Rubint Rékával, a levesbe kerülő nokedli azonban többek szerint is kicsit érdekesre sikerült, a legjobb talán ha megmutatjuk:

    Mint az a videóban is látható, Norbi sót tett a nokedli tésztájába, ami eddig teljesen rendben van, a belekerülő mennyiség azonban már korántsem,

    a tartóból ugyanis vízesésszerűen ömlött ki a só, mely legalább a négy-ötszöröse volt a szükséges mennyiségnek.

    Az már csak mellékes, hogy a liszt fele a fitneszguru kötényén kötött ki.

    Ön mit gondol?

  • A Mirror cikke szerint 5 ezer fontos pénzbírságot kaphatnak, akik Mikulás ruhában, vagy más ünnepi öltözékben ülnek a volán mögé.

    A szabályozás oka, hogy ezek az ünnepek közeledtével nagy népszerűségnek örvendő ruhadarabok és kiegészítők akadályozhatják a vezetés biztonságát. A KRESZ is kimondja, hogy a ruházat és a cipő nem akadályozhatja meg az autóban található eszközök használatát, mert balesetveszélyes.

    Bármilyen ruhadarab, amely akadályozza a látását, vagy az autó kezelőszerveinek használatát, 5 ezer font bírságot és akár három büntetőpontot vonhat maga után a jogosítványán

    — nyilatkozta Michael Bourne, a National Tyres and Autocare csoport marketing igazgatója. 

    Így igazából nemcsak a télapó, de bármilyen jelmez gondatlan veszélyeztetésnek minősülhet. Ezért az  önjelölt Mikulások idén kénytelenek lesznek visszafogni magukat az utakon.

  • Bár nem éppen a legmaradandóbb hajviseletei közé tartozik, a Xanny című nótájának klipjében már láthattuk barna hajjal.

    GettyImages-1331408045
    Fotó: Matt Winkelmeyer / Getty Images Hungary

    A 19 éves Billie Eilish még az év elején robbantotta fel az Instagramot, amikor bejelentette, hogy már-már ikonikussá vált fekete-zöld hajviseletét lecseréli, és mostantól a szőkék táborát fogja erősíteni. A visszafogottabb hajszínre Billie új albumának közelgő premierdátuma miatt volt szükség, hiszen a Happier Than Ever egy sokkal természetesebb és érettebb oldalát mutatja meg az énekesnőnek, nem úgy, mint előző albuma, a When we all fall asleep, where do we go?

    Most azonban úgy néz ki, újfent eljött a változás ideje. Eilish ismét az Instagram-oldalára posztolt egy szelfit, amin már nem szőke, hanem sötétbarna hajjal és frufruval láthatjuk. 

    Hiányzom? 

    – írta a képhez az énekesnő, aki a jövő év elején indítja legújabb turnéját.

  • Az embereknek elegük lett abból, hogy folyamatosan nyilvánosan teregeti ki a szennyest Will Smith és felesége, Jada.

    GettyImages-1179512575
    Fotó: Axelle/Bauer-Griffin / Getty Images Hungary

    A házaspár korábban őszintén vallott arról, hogy nyitott házasságban élnek, ami odáig vezetett, hogy azóta minden egyes interjúban nem mindennapi kapcsolatuk részleteiről beszélnek.

    A színész memoárjában is sokkoló részleteket osztott meg magánéletéről.

    Állítása szerint miután első szerelme megcsalta, annyira kiborult, hogy rengeteg nővel lefeküdt, ami erősen ellenkezett az elveivel, ezért szex után hányni kezdett. Időközben lányuk, Willow is a poligámia, vagyis többszerelműség mellett döntött, amiről édesanyja műsorában mesélt először.

    Az emberek most besokalltak, ezért petíciót indítottak, hogy az újságírók ne faggassák őket szexuális életükről, mert nem kíváncsiak rá, és akaratuk ellenére tudnak róluk intim részleteket. A petíció igen nagy sikernek örvend, hiszen már több mint 12 ezren aláírták. 

    (Forrás: LadBible)

  • Mert ünnepi dalból sosem elég.

    Screenshot 1090
    Fotó: YouTube

    Néhány nappal ezelőtt érkezett a hír, hogy közös dalt készített Elton John és Ed Sheeran karácsonyra. Az ünnepi szerzemény pár perccel ezelőtt egy klippel együtt debütált a YouTube-on.  Egyelőre bizonytalan, hogy lenyomja-e Mariah Carey slágerét, de bármi megtörténhet. Íme:

  • Eltiltották a plasztikasebészettől Ausztráliában azt az orvost, aki 13 millió követőt tudhat magáénak a TikTokon.

    doki
    Fotó: TikTok

    Dr. Daniel Aronov mindenféle videót osztott meg a TikTokon, ahol követőinek magyarázott el egészségügyi dolgokat, illetve 1-1 műtétbe is bepillantást engedett. Azonban nemrég eltiltották a beavatkozásoktól, illetve felszólították, hogy törölje a posztokat a platformról, ugyanis többen panaszt tettek arra, hogy

    Aronov minősíthetetlenül viselkedik a betegekkel, a beavatkozás közben.

    @dr_daniel_aronov

    Posting here while my main account is blocked. See his entire surgery on my Instagram

    ♬ Into Your Arms (feat. Ava Max) - Witt Lowry

    Noha a fiókot törölte, azóta nyitott egy másikat, a negatív visszhang azonban nem csillapodik.

    Többen arról számoltak be, hogy az orvos műtét közben csinálja a videókat, ahelyett, hogy a páciensre figyelne teljesen.

    Ott feküdtem reszketve az asztalon. Sokk és fájdalom közepette, teljesen traumatizálva attól, hogy épp mit tett velem, ő meg már az ajtó másik oldalán volt és TikTokra csinált videót

    – vallott egy korábbi páciens.

    Ha akkor tudom azt, amit most, soha nem engedem, hogy Dr. Aronov a közelembe jöhessen

    – mondta egy másik megszólaló.  Aronov jelenleg háziorvosként praktizálhat ugyan, de vizsgálat alatt áll.

  • Eddig is számtalan mű díszítette a testét, az arca azonban tabu volt.

    GettyImages-464159392
    Fotó: Christopher Polk / Getty Images Hungary

    A Maroon 5 frontembere, Adam Levine feleségével, Behati Prinslooval közösen lépett fel a Miamiban rendezett AD100 parti vörös szőnyegére, ahol Troye Sivan, Pharrel Williams és Jonatan Cheban és az AD főszerkesztője, Amy Astley is tiszteletét tette, az est középpontjában azonban kétség kívül Levine állt. 

    Az énekes ugyanis egy vadonatúj arctetoválással jelent meg az eseményen, a frissen készült képeken jól látszik, hogy a halántéka környékén egy fekte rózsaszál figyelhető meg.

     (Forrás: JustJared)

  • Az elmúlt pár évben a Microsoft a karácsonyi szezonra mindig egy-egy ronda mintájú pulcsival is készült, melyeket limitált darabszámban meg lehetett rendelni a cég webshopján keresztül, a bevétel egy részét pedig valamilyen nonprofit szervezetnek adták. 2020-ban a pulcsikból befolyó összegből a Girls Who Code kapott, melynek célja, hogy növelje a nők számát az informatikában, illetve ezzel kapcsolatban segítse a készségek és lehetőségek kiaknázását. Idén az AbleGamers Charity kap százezer dollár körüli összeget, amely a videójátékos-tér elérhetőbbé tételét szeretné elérni a fogyatékkal élők számára.

    A redmondi cég ezzel a pulcsival készült a 2021-es karácsonyra.
    A redmondi cég ezzel a pulcsival készült a 2021-es karácsonyra.
    Fotó: Microsoft

    A mindenki számára elérhető videojátékozásban egyébként a Microsoft az Xbox konzolokkal élen jár, az Xbox One-hoz készült Adaptive Controller nevű eszköz például kifejezetten mozgásukban korlátozottak számára lett fejlesztve.

    De vissza a karácsonyi csúnyapulcsihoz: a tavalyi mintáját a Paint rajzolóprogram ihlette, idén pedig a legendás Windows-játék, az Aknakereső. A pulcsin a játéktábla egy karácsonyfát formáz, melyen 1990 aknát kell még megtalálni, amire 2021 perce maradt a játékosnak.

    Azért 1990, mert abban az évben jelent meg az Aknakereső (Microsoft Minesweeper) első verziója a Microsoft Entertainment Pack 1 szórakoztató programcsomag részeként. A Windows rendszer előre telepített programjai között 1992-ben jelent meg a Windows 3.1-gyel a Reversi (Fonákolós) nevű játék helyén. A pulcsi jobb vállán épp ezért a Windows 3.1 ablakos logója látható. A 2021 értelemszerűen az idei évre utal.

    Az idei pulcsi 75 dolláros (24 ezer forintos) áron került fel a webshopba, 5 dollárral drágábban, mint a tavalyi. Az áremelés ellenére idén is elfogyott egy nap alatt az összes. Ha valaki aknát szeretne keresni, csak írja be a Google-be, hogy Minesweeper, és hajrá!