Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Egy brit házaspár, akik úgy döntöttek kilépnek munkáikból, hogy utazhassanak a megélhetésükért, most 6 ezer fontot (közel 3 millió forintot) keresnek havonta azzal, hogy segítenek másoknak olcsó ajánlatokat találni. A 33 éves Jenna Carr és Joao Paias a weboldalukon és a közösségi médiában azóta utazási tippeket adnak nomád életmódot élő társaiknak. 

    A pár 2017-ben ismerkedett meg a Tinderen, miközben a nő a férfi szülőhazájában, Portugáliában nyaralt, majd együtt éltek Angliában, mielőtt munkahelyüket hátrahagyva útra keltek. Jenna TikTokjának nagyszámú követőtábora van, ahol a @thetravelmum felhasználónév alatt posztol, ami lehetővé teszi, hogy ő, Joao és kisfiuk beutazzák a világot.

  • Néhány hónappal korábban röppent fel a pletyka, hogy Dan Bilzerian, akit főként extrém hobbijairól, illetve az őt állandóan körbevevő nőkről ismerhetünk, összekötötte az életét egy fiatal hölggyel.

    danbilu
    Fotó: Instagram

    Erről ő maga is posztolt, de hamar kiderült, hogy csak trollkodott, és a kép az egyik barátjának esküvőjén készült, a mellette látható nő pedig tényleg mennyasszony, csak nem az övé.

    Sőt, Bilzerian határozottan kiáll az agglegény életmód mellett, ezt pedig legutóbbi, Görögországban készült fotója is megerősíti, ahol nyolc modell táraságában sütette a hasát.  

  •  Schwarzenegger a Terminator-filmek mondatát írta bele Auschwitz múzeum vendégkönyvébe, amivel magára haragította az internetet.

    A 80-as 90-es évek akciófilmjeinek koronázatlan királya, Arnold Schwarzenegger nemrég ellátogatott az Auschwitz-Birkenau Állami Múzeumban, aki nem mellesleg egy gyűlölet elleni harcért járó díjat is kapott az Auschwitzi Zsidó Központ Alapítványától.

    Az Osztrák Tölgy a múzeum emlékkönyvébe távozása előtt pedig azt irta, hogy „Visszajövök”, ami ugyebár az összes Terminator filmben elhangzott a szájából, ám ez sokaknak nem tetszett, mondván nem illik a hely témájához, múltjához.

    A múzeum Twitter-oldalán meg is osztották a színész bejegyzését, de a háborgó emberek miatt kénytelenek voltak megmagyarázni, hogy szó sincs tiszteletlenségről, a mostani mindössze egy villámlátogatás volt, Arnold pedig hamarosan visszatér majd hozzájuk.

  • Katy Perry után most épp Keshát találták be a Netflix sorozatgyilkosos sorozata miatt.

    A Netflixre szeptember 21-én került a Jeffrey Dahmer rémtetteit bemutató sorozat, amiben Evan Peters alakítja az 1978 és 1991 között 17 áldozatot szedő sorozatgyilkost.

    dahmer
    Fotó: Instagram

    Ugyan a Milwaukee Kannibálként is ismert Dahmer a világ egyik legismertebb szörnyetege, sokan mégis mintha csak most fedezték volna fel a történetét, ami nagyban köszönhető a Netflix sorozatának. A napokban már elkezdték ekézni Katy Perry „Dark Horse” slágerét, amiben Juicy J is rappel, egy ponton pedig megemlíti Dahmert is.

    Ugyan a dal 2013-ban jelent meg és kifejezetten nagy slágernek számított, az Twitter népe most ízléstelennek és betegnek tartja az énekesnőt, amiért ezt engedte. Azonban nem ő az egyetlen, aki a popkultúrában is jelen lévő Dahmerről énekelt már. Jelenleg épp Kesha a következő célpont, aki a Cannibal című dalában említi meg a sorozatgyilkost, de Eminem és Nicki Minaj sem volt rest hasonlóan tenni.

    A Wikipédia szerint összesen 60 dal létezik, amiben Jeffrey Dahmer „tovább él”, az emberek mégis csak most akadtak fenn ezen.

    Ráadásul olyannyira, hogy egyenesen bocsánatkérést követelnek az énekesektől, illetve azt akarják, hogy ne adja le ezeket a dalokat a rádió, mert tiszteletlen az áldozatok és családjaikkal szemben.