Milyen lesz a négyes metró? Hogy kell lejárató kampányt szervezni egy Facebookra feltöltött szexi kép köré? Hogy működik a drogfüggők közösségi terápiája, hogy boldogulnak az önálló életet élő értelmi fogyatékosok és a kunyhós hajléktalanok? Melyik nagygyűlésen épült a legnagyobb homokvár, melyik politikusunkat sztárolják Németországban, és jó-e, ha suhog az igmándi merevnyelű? Megmutatjuk:
„Az aranylakodalmon az asszony kérdezi az embert, hogy miért nem mondja soha azt, hogy szeretlek. Mire a válasz: már mondtam egyszer, ha változás lesz, szólok" - mesélte a régi viccet Orbán Viktor a februári, tizenötödik évértékelőjén a Millenárisban. Orbán többször is elismételte, hogy az ellenzék együtt tette tönkre az országot, és arról beszélt, világnemzetet építünk, az életszínvonal meghaladja majd az európai átlagot, megszűnik az ország pénzügyi- és energiafüggése. Kiállt a röghöz kötés mellett és viccelődött az EU-n. A következő húsz év kormányzásának távlatát vázolta fel.
Február 11-én a Hallgatói Hálózat által szervezett vonulás végén több száz diák özönlött be az ELTE BTK több előadótermébe. Bár a nap folyamán a diákok még mentek egy kört a városban, és több egyetemet is meglátogattak, végül a bölcsészkarra tértek vissza, és sokuk az éjszakát is ott töltötte. Ezzel kezdetét vette az első budapesti egyetemfoglalás, amit másnap még a hagyományos, külföldi mintáknak megfelelően gondoltak kivitelezni a diákok. Azaz az oktatás ellehetetlenítésével akarták elérni, hogy az egyetem összes hallgatóját bevonva blokádot terjesszenek ki az egész campusra, így tiltakozva a kormány felsőoktatáspolitikája ellen. Ezt azonban nem minden diák fogadta kitörő örömel, így végül spontán óramegzavarások helyett az oktatókkal előre megbeszélt időpontokban tűntek fel a kurzusokon és akkor foglalták össze röviden hogy mit és miért csinálnak. Az ELTE BTK egyik termét február 11-e óta foglaló diákok végül március
Remény, jövő, együtt, és még egy kis remény: Bajnai Gordon februárban, évértékelő kampánybeszédében jelentkezett be az ellenzék vezetőjének szerepére a Milenárison. Azt ígérte háztól házig megy majd, hogy az Orbán-rendszer minden károsultját egyesítse. A közönség első soraiban ülő Kuncze Gábor, Draskovics Tibor, Mécs Imre, Heller Ágnes, Bozóki András és György Péter előtt mutatkozott be Juhász Péter és Kónya Péter is, mint politikusok. Bajnai pedig azt mondta most már koalíciós partneréről: „Az MSZP-nek nincs elég hitele a korszakváltáshoz, nincs elég szavazója a kormányváltáshoz, és nincs elég szakértelme a jó kormányzáshoz. Mindegyikből van sok, de nem elég.”
Van abban valami lenyűgöző, hogy ha valaki annyira jó abban, amit csinál, mint Slash. Itt van a pali lassan 48 évesen, túl olyan mennyiségű alkohol és drog elfogyasztásán, ami egy közepes méretű internetes újság szerkesztőségét simán kinyírná, de a kétórás buli végén pont úgy vigyorog, mint Vörös Gábor a frissen vett koncertjeggyel a kezében, pedig ha csak fáradtan lerogy a színpadra, a hatezres közönség azt is simán elnézi neki. Slash februárban a Papp László Budapest Sportarénában mutatta meg, hogy milyen a rakenroll 48 évesen.
Több ezren álltak ki a budai Várban az Alaptörvény negyedik módosítása ellen a szavazás napján, március 11-én. A tüntetők este nyolckor a Várban arra szólították fel Áder János köztársasági elnököt, hogy ne szentesítse a módosítást, ezért azt kiabálták, hogy "Ne írd alá, János!" A végig jelszavakat kiabáló, több ezres tömeg este tíz után a Parlamenthez vonult. Az ellenzék, Szabó Máté alapjogi biztos, Sólyom László volt köztársasasági elnök és a civil kritikusok azt kifogásolták a módosításban, hogy egyrészt az Alaptörvény korábban alkotmányellenesnek minősített rendelkezésekkel bővül, és így nem tud majd egységes alkotmányként funkcionálni. Másrészt jelentősen gyengül az alapvető jogok alkotmányos védelme, és az Alaptörvény teljesen védtelenné válik a jövőbeni alapjogsértő beavatkozásoktól. Az Alaptörvénynek nem ez volt az utolsó módosítása 2013-ban.
Matolcsy György letette a jegybankelnöki esküt március hatodikán Áder János előtt. Az eskü előtt egy héttel derült ki, hogy a volt nemzetgazdasági miniszter lesz a jegybank új elnöke. Matolcsyt Orbán jelölte a posztra, és a kinevezését Áderrel ketten jegyezték ellen. Simor András jegybankelnök megbízatása március elsején járt le, de Orbán Viktor az utolsó pillanatig kivárt a jelöltje megnevezésével.
A Fidesz székháza előtt demonstrált az Alkotmány nem játék! csoport egy erőszakmentes, polgári engedetlenséget is felvállaló akcióval. A rendőrség pénzbírsággal sújtotta őket a gyülekezési jog megsértése miatt. A csoport szerint az Alaptörvény 4. módosításával (az Alkotmánybíróság által korábban alkotmányellenesnek ítélt rendelkezések „Alaptörvénybe” írásával és az Alkotmánybíróság jogköreinek további szűkítésével) megszűnt Magyarországon az alkotmányos demokrácia. A megmozdulás aktivistái több mit tíz órán át foglalták el a Fidesz Lendvay utcai székházának udvarát és előterét.
ByeAlex volt a leggyorsabban fel- és eltűnt egyslágeres sztár idén. Az MTVA tehetségkutatójából jutott az Eurovíziós dalfesztiválra, aztán feltűnt még néhányszor a közmédia eseményein. Ön emlékszik még ByeAlexre?
Az óriási márciusi havazás miatt végül egyetlen megemlékezést tartottak meg, azt is 17-én. A Milla a rendkívüli havazás miatt lefújta a 15-én délután 5 órára tervezett Kálvin téri "Azért a víz az úr" című demonstrációját és két nappal később tartotta meg. A körülbelől négyezres tüntetésen ott volt Majtényi László alkotmányjogász, volt adatvédelmi ombudsman, Erdős Virág író, Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Tamás Gáspár Miklós, filozófus, Bajnai Gordon volt miniszterelnök, Juhász Péter és Pinochet is.
Kommunikációs zűrzavar közepette csapott le az országra március 14-én az ünnepi hóvihar. Orbán Viktor azt mondta, mindenkit kimentettek, miközben több tucatnyian még mindig a hó fogságában voltak az autópályán. A katasztrófavédelem weboldala hó helyett árvízi együttműködésről írt, a honvédelmi miniszter hatalmasat került, de elfelejtett beszámolni róla, a TEK azt állította, beteg férfit mentett, csak azt felejtették el, hogy előttük már más is járt ott. Három nappal a hóvihar után Pintér és Bakondi már sikerről és eredményes beavatkozásról beszélt. Deutsch Tamás őszinte volt: a Twitteren totális káoszról írt.
"Segítünk! Ne hagyja el a gépjárművét! Ha elfogy az üzemanyaga, üljön át másik gépjárműbe! Belügyminisztérium" - Egy nappal a hóvihar után még 42 ember és 42 jármű vesztegelt a hó fogságában az utakon. Estig 13035 embert és 3490 elakadt járművet szabadítottak ki és még 114 elzárt út volt. Az úton rekedtek ideiglenes elhelyezésére 495 melegedőt működtettek, ahol 8 ezer embert láttak el. 1848-an továbbra is a bajba jutottak mentésén dolgoztak. Észak-Magyarországon több tízezer háztartásban nem volt áram.
‘Az ország, ahol nem változik semmi’ sorozatunkból: Idén huszadik alkalommal tartották meg Hajdúszoboszlón a tanuló ifjúság katasztrófavédelmi versenyének megyei fordulóját. Az eseményt a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság rendezte saját kiképző bázisán. Ez az a rendezvény, ahol megnyitották a megnyitót, ahol lehetetlen volt elmenekülni a mezőtúri Újvárosi Általános Iskola 1988-as évnyitójának emléke elől. Nézze meg galériánkat!
Nemzeti Párválasztó rendezvénysorozaton találhatott magának idén társat rengeteg fiatal. Vagy nem. Május 25-én Pécsen volt a Szabad egy táncra? országos programsorozat első rendezvénye. Helyett egy elég jó gyereknap. Csajozni és pasizni nemigen lehetett, hiába szántak rá munkatársaink erőt, energiát, benzint, hajmosással töltött félórát. Kihagyták a zumbát, edzésre siető táncos lánnyal elegyedtek szóba, de az egyenruhák környékén azért hódíthattak volna.
Az állatkert csodás sajtóeseménnyel rukkolt elő április közepén: a Macskák musical sztárjai jelenlétében állapították meg a februárban született kisoroszlánok nemét (ezt hívják szexálásnak), aztán védőoltásokat, féreghajtó pasztát és mikrochipet adtak nekik. A művelethez fél órára külön kellett választani az anyaoroszlánt Shirwane-t és négy kölykét, mert az anyaállat nem engedné, hogy kicsinyeit fogdossák. De nézze meg infografikánkat is, ha tudni szeretné hová érdemes menni, ha babaoroszlánt, bébileopárdot, pici kúszósült, esetleg cuki hiénát szeretne látni.
Igazi nyári hangulatban zajlottak az idei május elsejei kisebb és nagyobb gyűlések, felvonulások. A baloldali pártok a munka ünnepén már az Orbán Viktor utáni jövőt tervezgették, és lehetséges partnereiknek üzengettek. Sőt, Mesterházy Attila beszéde alatt Gyurcsány Ferenc is megjelent a Nagyréten, és nyilatkozatokat adott, miközben az MSZP elnöke szónokolt. A Jobbik Óbudáról üzent a Városligetbe, Vona azt mondta biztosan lesz a baloldalon összefogás, mert megvan a centruma: a pénz.
Biciklitenger az utolsó Critical Mass felvonuláson. Kilenc év után idén áprilisban a szervezők úgy döntöttek, felvonulások helyett inkább a szakmai érdekképviselet erősítésére fognak koncentrálni. Budapesten mindenesetre egyre jobb biciklizni, igaz, még mindig rengeteg a megoldatlan probléma.
A magyar igazságszolgáltatásban szokatlanul gyorsan, alig több mint egy évvel az országot megrázó brutális gyilkosság után, megszületett a másodfokú ítélet a fiatal rendőrségi pszichológus, Bándy Kata halála ügyében. A vádlottat, P. Lászlót, áprilisban a Pécsi Törvényszék első fokon tényleges életfogytiglanra ítélte. Azóta új ügyvédet szerzett, aki a Trónok harca íróját idézve, lehengerlő érveléssel állt elő augusztusban a Pécsi Ítélőtáblán. Részben elérte a célját: a másodfokú ítélet enyhébb lett: továbbra is életfogytiglan, de 40 év múlva szóba kerülhet a feltételes szabadlábra bocsátás.
Kenderesen, a Horthy-család kriptájában helyezték örök nyugalomba csütörtökön Horthy Miklós kormányzó fiának feleségét, özvegy Horthy Istvánnét. Leánykori nevén Edelsheim Gyulai Ilona idén április 18-án, 96. életévében hunyt el. Köztiszteletben álló asszony volt, aki fordulatos és kemény élettörténetét a Becsületesség és kötelesség című könyvében írta meg.
“Azért kezdtem el inni, mert inni akartam” - Az ország egyetlen, szenvedélybeteg nőknek hosszú távú terápiát biztosító rehabilitációs otthona Dunaharasztiban van. A lakók kétharmada alkoholista, a többiek gyógyszer- és drogfüggők vagy politoxikománok. A terápia időszaka legalább másfél év, ezalatt csoportos és egyéni foglalkozásokon vesznek részt a lakók, a leszokást segítő és hangulatjavító gyógyszereket kapnak, és fokozatosan töltenek egyre több időt családtagjaikkal.
Az esős időjárás ellenére is sikerült elérni a tavalyi 80 ezres látogatószámot a júliusi 14. Borsodi Hegyalja Fesztiválon. A négynapos rendezvény ideje alatt az éves átlagos csapadékmennyiség több mint 10 százaléka hullott a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rakamaz határában kialakított fesztiválterületre. A rendezők 300 köbméter homok kiszórásával enyhítették az eső okozta helyzetet, valamint 72 köbméter vizet szivattyúztak le a talajról. Scooter, Down, Slayer és Ensiferum a fellépők között.
Minden eddiginél nagyobb árhullám vonult át június közepén az országon, sorra bőven megdöntötte az akár fél évszázada mért eddigi rekordokat, a fontosabb mérőállomások közül végül egyedül Mohácsnál tartotta magát az 1965-ös vízszint. Ennek ellenére a nem mindennapi helyzetben is sikerült több tízezer ember együttes munkájával elkerülni a legrosszabb forgatókönyvet, ami akár nyolcvanezer ember kitelepítésével is számolt. Nem volt halálos áldozata az árvíznek, és eltűntekről sem tudni. Az anyagi kár viszont jelentős. Győrujfalu nem úszta meg a kitelepítést: az evakuálás kétezer embert érintett.
Budapesten egzotikus látványosság lett az árvízből. Az elöntött rakpart elképesztően megdobta az Instagram-feltöltések számát, a kiürített utakat a biciklisták, a sekélyest a fodrászok és a performerek vették birtokukba. Budapest a védekezésben és a szórakozásban is végre a legszebb arcát mutatta.
„Itt csak magyarok vannak, ugyan mi baja lehet!” - mondta egy férfi egy rémült nőnek, aki elveszett gyermekét kereste: Idén, június végén hetedik alkalommal rendezték meg a Nyílzápor nevű íjásztalálkozót Ópusztaszeren. A találkozón kiderült, hogy mi az íjászkodás lényege, hogy hogy néz ki, amikor több száz íjász egyszerre lövi ki nyilait és azt, hogy mi a kamu azokban a filmekben, amikben halomra nyilazzák az embereket.
Dunaszentpálon a sötétben a katonaság világította meg a töltést, így tudtak dolgozni az árvízi védekezésben résztvevők június hatodikán. Nappal a helyiek dolgoztak, éjszaka pedig a rendészeti szakközépiskolások. Dunaszentpál magasabban van, mint a környező települések, így itt az lehet a probléma, hogyha a többieknél bemegy a víz, akkor körbezárja a falut. A Mecsér-Dunaszentpál-Dunaújfalu szakaszt azért kellett kiemelten kell védeni, mert ha ez a szakasz elúszott volna, akkor a további részek veszélybe kerülhettek volna. “Ha mi úszunk, Győr is úszik” - mondták a helyiek.
Nincs semmi baj a heteroszexuálisokkal, amíg nem akarják saját életmódjukat rákényszeríteni másokra – mondta Fischer Iván a július 6-ai Budapest Pride megnyitóján. Az itt debütáló Nyitottak vagyunk kezdeményezést a Prezi, a Google és az Espell fordítóiroda indították, hogy kifejezzék: másokat csak teljesítményük, tetteik alapján ítélnek meg tekintet nélkül nemre, életkorra, szexuális orientációra, nemzeti, etnikai hovatartozásra vagy származásra, politikai meggyőződésre, fizikai és egyéb adottságokra. A kezdeményezéshez a Sziget és a Log Me In mellett az Index, a Velvet és a blog.hu is csatlakozott. „Érezhető volt valami felszabadultság, egy kicsit olyan volt a menetben vonulni, mintha normális országban élnénk” – mondta a felvonulásról egy résztvevő.
A sport kortalanná tesz, és közösségépítésnek sem utolsó: 10 országból érkezett Tatára az a 150 versenyző, aki részt vett a speciális dobószámok tizedik világbajnokságán. Bár nincs életkori megkötés, valahogy úgy alakult, hogy szinte csak kortalan örökifjak vesznek részt a versenyeken, akik egész életükben kitartottak fiatalkori szenvedélyük mellett. A vb-n lehet dobni nyeles labdát is, diszkoszt antik módon, a shotorama, a speerorama és a shockorama számoknak pedig csak a nevük furcsa. Egy jótanács a nagy öregektől: az a jó, ha suhog az igmándi merevnyelű.
Július 8-án temették el Horn Gyulát, a rendszerváltás utáni magyar politika egyik legellentmondásosabb megítélésű miniszterelnökét. Németországban máig az egyik legismertebb magyarnak számít: 70 éves születásnapjára a Frankfurter Allgemeine Zeitung „A hidegvágós ember” címmel közölt róla portrét, kiemelve a vasfüggöny átvágásában játszott szerepét – az ellentábor szerint viszont kifért volna egy pufajkás vagy karhatalmista utalás az alcímben. Germuska Pál szerint „nem egyszerűen a 15 ezer karhatalmista egyike, hanem a forradalom leverésében és a megtorlás megindításában kulcsszerepet játszó élcsapat kitüntetéssel elismert ifjú tagja volt”. A szolgálataiért Munkás-Paraszt Hatalomért Érdeméremmel kitüntetett Horn azt mondta, hogy karhatalmistaként előbb hídőrséget látott el, majd pályaudvarokon, köztereken, kocsmákban razziázott, végül a nyomozórészleghez került biztosítási feladatokra, és hogy „1956 nem a kommunizmus
„A 22 ezer forintos segélyhez képest ez a 49 ezer mégiscsak jobb, megélni viszont ebből sem lehet” – mesélte fizetéséről a Vera, a vajdácskai közmunkásként sittet hordó és takarító Vera. Májustól júliusig három helyen, a borsodi Vajdácskán, a nógrádi Mátraverebélyen és a budapesti XII. kerületben jártunk közmunkaprogramokon, hogy megnézzük, hogy él a több százezer közmunkás. A BAZ megyei Vajdácskán 1317-en élnek, a lakosság több mint 10 százaléka, 146 fő közmunkás. A képen Csemer Erzsébet az általa művelt önkormányzati mintakertben áll, ahol szinte az összes honos étkezési növény megtalálható, van fokhagyma, cukkini, kukorica, borsó, salátafélék, kapor, paradicsom, paprika és tök is. A vizet a közkútról hordja.
A közmunkások télen sem lazsálnak: a napocskás szintfelmérőjéről elhíresült alapkompetencia-fejlesztésben ötvenezer közmunkás brummog,
Nem segélyt kell adni, hanem munkát – állítja Elisabeth van Aerde holland üzletasszony, aki tíz éve vállalkozó az ország egyik legszegényebb falujában. Jómódú nyugat-európaiakat megcélzó idegenforgalmi vállalkozásához direkt zsákfalvakat keresett, mert szerinte fejleszteni ott lehet, ahol nincs semmi – így akadt Szakácsira. Egyenként 25 millió forintból újított fel négy házat, még négy vendégházat és egy tízszobás szállodát szeretne, legújabb terve, hogy dióolajat fog exportálni a Benelux-államokba. „A környezet szép, a projekt nagyon érdekes. A legfontosabb, hogy segíthetünk” – mesélte egy vezető beosztású középkorú vendég a vendlgház medencéjének partján.
Tivadarból rajtolt július 9-én az I. Tiszai Pet Kupa evezős verseny, amelynek résztvevői az áradással Ukrajnából, Szlovákiából és Romániából érkező több száz köbméternyi PET-palackból készült, saját készítésű hajóikon 100 kilométeres távot tesznek meg egy hét alatt. Az akcióból sorozat készül Varga Livius műsorvezetésével, a producer és a rendező fejében három éve fogant meg az ötlet egy Tokaj-menti forgatáson: „Ahogy az ár megérkezett, pillepalackok ezrei jöttek le a Tiszán, de úgy, hogy volt olyan hely, ahol nem is láttad a vizet, csak a palackokat. Kiderült, hogy ez minden áradáskor így van. Ukrajnában, Szlovákiában, Romániában az ártereket gyakran illegális szemétlerakónak használják, és ahogy jön a nagy tavaszi áradás, a szemetet elviszi a víz. Onnantól kezdve kattogott a fejünkben, hogy ez brutális, ezzel kellene valamit csinálni” – mesélte Molnár Attila Dávid producer. A megvalósításhoz a természetfilmesek
Számításaink szerint legkevesebb 30 millió forintba került, hogy a rendőrség majd két hétig megfeszített munkával ellenőrizte az ozorai goafesztiválra tartó vendégeket, melynek eredményeként „180 kábítószerrel kapcsolatos bűnesetet, szabálysértést derítettek fel”. A fesztivált a Fejér Megyei Kormányhivatal váratlan huzavona után csak másodfokon engedélyezte, megváltoztatva a jegyző határozatát. A feszitvált, melyen a dohányárusítás nem szűnt meg, csak átalakult, 1999 óta szervezik meg Ozora közelében, Dádpusztán, az első még a napfogyatkozás apropóján indult. Idén 70 országból érkeztek látogatók, és csak agyagból 250 kiló fogyott – pedig nem is a kézműves foglalkozás a fő attrakció.
Valószínűleg az ország legkevésbé ismert nyaralóhelyeinek egyike a Csepel-Szigetszentmiklósi Kavicsbánya tavak tó-és szigetrendszere, ahol a helyiek nevet adtak minden zegzugnak, van Delfin szoros, Nagy Tenger, Panoráma félsziget. A szigetvilág 166 hektáron terül el, ebből 106 hektárt foglal el a víz. A terület 87 százaléka közigazgatási szempontból Szigetszentmiklóshoz tartozik, a maradék 13 százalék, az északi csücsök csepeli. Főként horgásztanyák, nyaralók, de körülbelül hetven család télen-nyáron itt él. A legközelebbi buszmegállóig négy kilométert kell gyalogolni, 2003-ban vezették be a villanyt az utolsó szigeten is. Netes hirdetésben kínálnak eladásra a környéken luxus családi házat is, 114 millióért, kandallóval, fűtött medencével és jakuzzival.
362 ezren voltak kíváncsiak a 21. Szigetre, volt, akin több ruha volt. Nagyon sok fotónk van itt.
Tényleges életfogytiglanra ítélte augusztus 6-án első fokon a Budapest Környéki Törvényszék a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat első-, másod- és harmadrendű vádlottjait. A bíróság szerint Kiss Árpád, Kiss István és Pető Zsolt bűnös előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több emberen, részben 14. életévét be nem töltött személy ellen bűnszervezetben elkövetett emberölés bűntettében. A büntetését mind a négy vádlott fegyházban fogja letölteni, valamennyiüket tíz évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. A törvényszék álláspontja szerint a fegyveres támadások mindegyikénél megállapítható volt az emberölés szándéka, még azoknál is, ahol végül senki sem sérült meg.
A támadássorozat a galgagyörki támadással kezdődött 2008. július 20-án. Az első gyilkosságot Nagycsécsen követték el 2008 november 3-án. Nagy Józsefet és sógornőjét, Illés Évát gyilkolták meg. 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön a 28 éves Csorba Róbertet és 4 éves kisfiát lőtték agyon. Tiszalökö
Nemzetgyűlést tartott a Haza Nem Eladó Mozgalom és a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezete augusztus 19-én a volt Regnum Marianum templom mögött. A gyűlés határozatát felvitték a Sándor Palotába, hogy átadják a köztársasági elnöknek. Mivel Áder Jánoshoz nem tudtak bejutni, a Haza Nem Eladó aktivistái levonultak az Astoriához és bejelentés nélküli ülősztrájkot tartottak az útkereszteződésben. Az aktivisták transzparenseiken a devizahitelesek kizsákmányolása és az ország kirablása ellen tiltakoztak, céljuk „az ország és a magyar társadalom ellehetetlenítésének, kifosztásának megakadályozásában, a történelmi alkotmány jogfolytonosságának helyreállításában és egy valós népképviseleten alapuló társadalmi rend felépítésében való aktív részvétel”.
Gyerekek nélkül, az egri bazilikában, egy kormányintézkedéseket taglaló előadással nyitotta meg a 2013/2014-es tanévet az egri főegyházmegye rendezvényén Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár, akit a meglehetősen szürreális esemény végén az egri érsek virággal köszöntött fel közelgő névnapja alkalmából. A dicsértessékkel kezdődő és Klebesberg Kunó-idézetekben bővelkedő beszédében Hoffmann méltatta a pedagógus-életpályamodellt és egyenként elmagyarázta az elmúlt három év változásainak jelentőségét és értelmét az inkább szkeptikus arccal figyelő hallgatóságnak.
Orbán Viktort úttörőnek öltözött hallgatói hálózatos diákok várták egy törökbálinti rendhagyó tanévnyitón. A diákok a Rákosi-korszakra hajazó stílusban megírt szórólapokat osztogattak, miközben magnóról mozgalmi dalokat játszottak. A szórólapon többek között azokra az igazgatói kinevezésekre hívták fel a figyelmet, ahol plagizált pályázatokkal vagy a helyi tantestület ellenében neveztek ki iskolaigazgatókat. Mint írják, „a belső bomlasztók – a tanári munkaközösségek, szülők, diákok – aknamunkája ellenére számos helyen sikerült a Párt jelöltjét igazgatói székbe juttatni!” A szórólapot „Éljen a fejlődés! Éljen a Párt!” felkiáltással zárták.
Orbán az erkölcstan szükségességéről, a sport fontosságáról beszélt. A törökbálinti Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola új épületében fallabdapálya, szauna, kétmedencés uszoda is van, a fűtést-hűtést nagy részben geotermikus energiával oldják meg. A miniszterelnök kiemelt
Külön eltüntették a kátyúkat Csabdi és Tükröspuszta útjairól, a Margit körúti ferences templomba pedig be sem engedték az imádkozni odatévedőket, sőt, a pizzafutárt sem – esküvő volt ugyanis az Orbán családban, mi pedig még a lovasfarmot is meg tudjuk mutatni, ahol Hencidától Boncidáig folyt a lakodalom.
„Ha valaki asszisztál ahhoz, hogy jogtalanul gyanúsítsanak meg bárkit ebben az országban, az kérem számoljon azzal, hogy a szocialisták igazságot fognak szolgáltatni. Ha szocialista kormány jön, biztos lesz elszámoltatás" – ígérte Mesterházy Attila a szeptemberi MSZP-nagygyűlésen. „Egyre szemtelenebbek lettek, jól meg kellene őket verni" − konstatálta egy, a nagygyűlésre érkező úr azt, hogy a sportcsarnok előtt körülbelül huszonöt ellentüntető várta az érkezőket Maffiabaloldal ésÉljen a Fidesz, veled vagyunk Orbán Viktor feliratú táblával.
„Te vagy a legjobb dolog a héten, na meg a DK-délután” – énekelte a PA-DÖ-DÖ a Demokratikus koalíció évadnyitó nagygyűlésén a Szabadság hídon. Az ország egész területéről körülbelül 1500-an gyűltek össze, hogy meghallgassák Gyurcsány Ferenc szenvedélyes beszédét a szenvedélyről, a pártelnök mellett felszólalt Vadai Ágnes és Lang Györgyi is. Lehet, hogy égi jel, hogy bár hatalmas vihar volt készülődőben, az exminiszterelnök beszédekor végül mégis kisütött a nap?
„Ássuk el!” „De szép látvány volt” – katartikus hangulatban döntötték le Orbán Viktor kétméteres hungarocell szobrát a Szolidaritás Mozgalom vasárnapi rendezvényén a Clark Ádám téren, az Alagút bejárata mellett. A rendezvényen felszólalt Bajnai Gordon exminiszterelnök és Dopeman, az ország alternatív köztársasági elnöke is. Körülbelül ezren hallgatták a "Baszd meg az Orbánt!", többek között Mécs Imre, Karácsony Gergely és Szabó Zoltán.
Benny Hill show lett a bajai választásból – írtuk a bajai 32-es szavazókörben megismételt választásról, melyet a Fidesz jelöltje, Kovács Csaba nyert. Utaztatásról, tűzifaosztásról, bajai furcsaságokról itt olvashat részletesen, sőt, korábban arról is írtunk, hogy lehet valaki ellen felhasználni egy kampányban azt, hogy feltöltött magáról egy szexi képet a Facebookra.
Elfertőződött tályogok, nyilvános bevizelés, rablások, lopások, csalások, halálközeli élmények után egy évet töltenek a Mecsek lábánál lévő festői környezetben – a Leo Amici Alapítvány komlói drogrehabilitációs intézménye közösségi terápiát nyújt drogfüggőknek és kemény alkoholistáknak. „Csirkefeldolgozóban dolgoztam, ott volt az első öngyilkossági kísérletem. Bementem a kocsmába, megittam két sört, bevettem két marék gyógyszert, mert úgy éreztem, nincs tovább. Aztán kijöttem a kórházból, és még aznap folytattam a cuccozást” – mesélte például egy bentlakó, aki fiatal lányokat szoktatott rá a dizájnerdrogokra, hogy aztán szexuális tárgyként használhassa őket.
„Reggel mondták, hogy már ne öltözzek át” – emlékszik vissza a kerítést mázoló borostás férfi: a válság legelején csődbe ment a miskolci kohászat, ahol dolgozott, egy hónap felmondási időt kapott. Felesége és négy gyereke volt, családi házban éltek, amíg dolgozott. „Aztán nem volt lóvé, kezdődtek a viták” – meséli. Elváltak, a házban az asszony maradt, Zsolt mehetett, amerre látott. „Így kerültem a szar közepére” – összegzi életét dióhéjban most, hogy öt év hajléktalanság után szeretne végre önkormányzati bérlakáshoz jutni. Ilyen egy napja, pirkadattól pirkadatig.
Néhány másodperc elég a kelenföldi metrómegállóban, hogy egyértelművé váljon: a BKK szerint nem Kelenföld lesz Budapest következő kulturális és üzleti központja. A négyes metró új állomása, diszkréten ugyan, de azt az üzenetet suttogja a kedves utazóközönség fülébe: szállj be a következő metróba, és húzz el a város azon pontjára, ahol zajlik az élet.
A Székelyek Nagy Menetelése tüntetés volt Románia tervezett közigazgatási átalakítása ellen, illetve Székelyföld területi autonómiája mellett Kökös és Bereck, azaz Gábor Áron születési helye és hősi halálának helyszíne között. Felszólalt többek közt Beke Ernő, a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Háza és a Hobbi Cserebere Klub tulajdonosa is: kiderült, a város főterén egészen a '40-es évekig óriási sátoros vásárok voltak, még a boltokból is kiköltöztek sátrakba árulni, amit szeretnének újjáéleszteni.
Orbán Viktor túrabakancsban, buggyos farmerben és barna kabátban érkezett meg némi késéssel a pilisi Som-hegy turistaházának átadására. Már nem tűnt annyira lelkesnek, mint amikor júliusban beszélt a Magyar Természetjárók Szövetségének dobogókői rendezvényén. ahol megállapodást írtak alá arról, hogy osztrák színvonalúra hozzák fel a magyar természetjárást. „Nem normális dolog, hogy a miniszterelnök turistaházat ad át” – ismerte el maga is, pedig nem akármilyen turistaházról volt szó.
A Város Mindenkié csoport élőlánccal, énekkel és kórussal próbálta lehetetlenné tenni a fővárosi közgyűlést, melyen arról döntöttek, hogy melyik budapesti közterületen nem lehet a hajléktalanoknak életvitelszerűen tartózkodni. Az aktivistákat végül rendőrök vitték el. Az aktivisták, köztük több hajléktalan, azt követelték, hogy vonják vissza a jogszabályt, és dolgozzanak ki egy lakhatási stratégiát, ami ellátó jellegű és megelőzi a hajléktalanná válást.
Zoltán, György és József egy tapolcai belvárosi lakásban élnek, a felületes szemlélő számára életükben semmi különös nincsen. Reggel korán kelnek, reggeliznek, szendvicset kennek uzsonnára, aztán dolgoznak, majd haveroznak, este tévéznek, és mindannyian Facebook-függők. Ketten középsúlyos, egyikük enyhe értelmi fogyatékos, de ez csak annyiban gátolja mindennapjaikat, hogy valamivel több segítségre szorulnak például a nagybevásárlásnál vagy a hivatalos papírok kitöltésekor, mint az átlag. Önálló, teljesen hétköznapi életet élnek.
Július elején a földbe csapódott egy Boeing 777-es a San Franciscó-i reptéren. A dél-koreai Asiana Airlines gépe abnormális szögben közelített a reptérhez, a farokrész a földnek csapódott. Két ember meghalt, 182-en megsérültek.
Vlagyimir Putyin orosz elnök egy orosz fejlesztésű kutató tengeralattjáróval a Balti-tenger mélyére merült le, ahol a kutatók júliusban találták meg az 1869-ben elsüllyedt Oleg nevű hajót. A fedélzeten 500 ember tartózkodott, de mindenkinek sikerült megmenekülni.
II. Albert belga király lemondott a trónról július közepén fia, Fülöp javára. A sokak által sótlannak tartott Fülöpre koronaékszerek nem, ellenben komoly feladat még vár: neki is az egység szimbólumává kell válnia a flamandok és a vallonok között az egyre inkább szakadozás jeleit mutató Belgiumban.
Megszületett Vilmos herceg és Katalin kisfia, aki a György Sándor Lajos nevet kapta. A kis herceg hivatalos megnevezése Őkirályi fensége György, Cambridge hercege. A György névnek nagy hagyománya van a brit királyi családban, így hívták például II. Erzsébet apját és nagyapját is, és a György királyok kivétel nélkül pozitív figurák a brit történelemben.
Ferenc pápa júliusban részt vett Rio de Janeiróban a katolikus fiatalok nyári találkozóján. Ferenc pápa riói vizitjekor flashmobot tartottak az erre az időre Papacabanának átnevezett strandon, ahol papok és apácák is táncoltak. A pápa Brazíliából a Vatikán felé tette híressé vált kijelentését a repülőn: „Ha egy meleg Istent keresi, ki vagyok én, hogy megítéljem őt?".
Tüntetők rohannak zászlóval egy rabszállító mögött Törökországban. Augusztusban kezdődtek el a meghallgatások annak a közel háromszáz embernek az ügyében, akiket azzal vádolnak, hogy a kormány megbuktatását tervezték.
Hatalmas pusztítást okozott a 126 km/h-s széllökésekkel érkező Trami tájfun Kína keleti részén, Zhejian tartományban pedig néhol 20 méter magas hullámokat keltett. A szökőár lerombolta a part menti védőgátakat is, a hirtelen jött árhullámban 30 ember megsérült. Zhejian tartományban 184 443 embert kellett evakuálni. 480 ház összedőlt, a gátrendszerek pedig 33,56 km hosszan megrongálódtak. Ennek ellenére voltak, akiket szórakoztatott a nem hétköznapi hullámlovaglás.
Szeptember közepén tizenkilenc órás munkával egyenesbe állították az oldalára dőlt Costa Concordia óceánjárót az olaszországi Giglio szigetnél. A hajó lassan két éve feneklett meg, amikor a szigetnél sziklának ütközött, és az oldalára fordult, a balesetben 32 ember életét vesztette. A Dockwise Vanguard nevű, narancssárga holland monstrumot szemelte ki a 2012 januárjában elsüllyedt Costa Concordia tulajdonosa, a Costa Crociere, hogy emelje ki a hajóroncsot, mielőtt azt elszállítják és leselejtezik.
Egészen új irányt vettek az amerikai–iráni kapcsolatok szeptemberben, aminek csúcspontjaként Barack Obama amerikai elnök telefonon beszélt Haszan Rouháni iráni elnökkel. Az országok között 1980 óta nincs diplomáciai kapcsolat, ez volt az első közvetlen beszélgetés a két ország vezetői között az elmúlt 33 évben. Megtartották az első közvetlen megbeszélést is az amerikai és az iráni külügyminiszter között több mint 30 év után. Így a korábbiaknál kedvezőbb légkörben kezdődhettek újra októberben Genfben a tárgyalások a vitatott iráni atomprogramról. Sikerült is egy ideiglenes, hat hónapra szóló megállapodást kötni, melynek értelmében Irán nem fejleszti tovább nukleáris programját és beengedi az ellenőröket.
Földcsuszamlások és sárlavina kísérték az esőzéseket július elején Kína délnyugati részén, Szecsuan tartományban. Az árvízként hömpölygő sárlavina hidakat sodort el és több millió embert veszélyeztetett a környéken.
Az augusztus 21-i, Damaszkuszhoz közeli vegyifegyver-támadás miatt a világ minden korábbinál közelebb került egy külföldi katonai beavatkozáshoz a több mint három éve tartó szíriai polgárháborúban, de végül az amerikaiak és az oroszok megegyeztek a leszerelés menetrendjéről. Az amerikai–orosz tervek alapján 2013 végéig kellene elszállítani Szíriából a vegyi anyagokat, amiknek megsemmisítése még további egy évig is eltarthat.
Elképesztő: a NASA épp a LADEE nevű szonda Holdra való kilövését fotózta, mikor lencsevégre kaptak egy magasba repülő békát: rosszkor volt rossz helyen. Azt sajnos nem tudni biztosan, hogy az állat túlélhette-e valahogyan a tortúrát.
A kólaautomata magányossága. Még a 2011 márciusi földrengést követő cunami ragadta magával, és hagyta egy kietlen rizsföldön Fukusima közelében.
Ahmed Szoboh és menyasszonya, Tala. A fiú 15, a lány 14 éves, Tala Beit Lahiya-i háza 2009-ben egy izraeli légi csapásban sérült meg egy lagzi alatt.
Komoly kormányválság állt elő Olaszországban, miután Silvio Berlusconi pártja, a Szabadság Népe (PdL) öt miniszterét is utasította, hogy mondjanak le posztjukról. Berlusconi eltökélte, hogy megbuktatja Enrico Letta miniszterelnök kormányát, de végül meghátrált, így a kormányfő könnyedén nyerte a bizalmi szavazást az olasz parlament két házában. Az adócsalásért jogerősen négy évre ítélt Berlusconit azóta kizárták a szenátusból, és legalább hat évig nem indulhat parlamenti választáson. Ettől még azonban tervei szerint az olasz közélet meghatározó szereplője marad.
Egy kutyát megviccelt Banksy egyik legújabb graffitije New Yorkban, a 24. utcánál.
Több ezer embert kellett kitelepíteni, amikor kitört két vulkán Indonéziában november közepén. A Szumátra északi részén található Sinabung vulkán három év után szeptemberben lépett újra működésbe, majd nyolcezer méter magasba lövellte hamufelhőjét.
A bíróságon végezheti az az olasz diáklány, aki egy tüntetésen megpróbálta megcsókolni a demonstrációt biztosító egyik rendőrt, majd nyalogatni kezdte a sisakját, ugyanis szexuális zaklatással vádolják. Sokak szerint a 20 éves diáklány a csókkal azt szerette volna üzenni, hogy ez egy békés demonstráció, nincs szükség a rohamrendőrök erőszakos fellépésére.
A Fülöp-szigeteket november elején letarolta a Haiyan szupertájfun, aminek halálos áldozatainak száma megközelítette a hatezret. A Haiyan miatt 23404-en megsérültek, több mint négymillió embernek kellett elhagynia otthonát, még sokáig tarthat az újjáépítés.
Az Európai Unióval tervezett társulási szerződés elutasítása után ellenzéki tüntetések kezdődtek november végén Ukrajnában, amiken a szerződés aláírásának követelése helyett már a kormány és Viktor Janukovics elnök lemondását követelték. A többek között a világbajnoki övét is beáldozó Vitalij Klicsko bokszoló vezette tüntetések még mindig nem értek véget. Közben az is kiderült, mivel vehették meg az oroszok az ukránokat: gigantikus gázkedvezménnyel és sok pénzzel nyert Putyin, ezért távolodhat a kijevi vezetés az EU-tól.
December 5-én, 95 éves korában meghalt Nelson Mandela volt dél-afrikai elnök. Barack Obama amerikai elnök David Cameron brit, és Helle Thorning Schmidt dán miniszterelnökkel selfie-zett egyet a johannesburgi Soccer City stadionban tartott búcsúztatáson. Obama egyébként történelmi kézfogást is prezentált Raúl Castro kubai elnökkel, de a temetés körüli események közül mégis az áljeltolmács ámokfutása maradt a legemlékezetesebb.
Kim Dzsongun észak-koreai vezető december elején félreállította a sokáig az ország második legbefolyásosabb emberének tartott nagybátyját, Csang Szongtheket, akit néhány nappal később hadbíróság elé állítottak, majd árulónak nyilvánítva kivégeztek. Csangnak külön megaláztatást jelentett, hogy őrizetbe vételéről és tárgyalásáról is képeket mutattak be. Azóta Csang több száz rokonát vitték a gulágra.
Angela Merkelt harmadszor is kancellárrá választották szeptemberben, továbbra is ő Európa legbefolyásosabb asszonya. Merkel és a konzervatív CDU–CSU szövetség néhány mandátummal maradt csak el az abszolút többségtől, de korábbi koalíciós partnereik, a szabaddemokraták (FDP) kiestek a törvényhozásból. Végül a szociáldemokraták hosszas egyeztetések után beálltak a nagykoalícióba, így december közepén felállhatott az új német kormány.
Mielőtt A kategóriás mozisztár lett, aki dél-franciaországi villák és magánrepülők között tengeti életét, Pittnek tökéletesen átlagos gyerekkora volt. Középnyugati családba született, konzervatív szülőkkel, két testvérrel. Ebből csak akkor lett gond, amikor az elkötelezett republikánus mama egész oldalas újsághirdetésben támogatta kedvenc pártját, miközben fia, mint minden hollywoodi sztár, a demokraták és a melegházasság mellett kampányolt. Itt éppen Guy Ritchie Blöff című filmjének forgatásán vár a csapóra.
Egy fotó 1988-ból, nagyjából ekkoriban sikerült a tévésorozatokról a mozifilmekre váltania. Újságírást tanult, de a diploma előtt lelépett Los Angelesbe, hogy színész legyen. Ez elsőre nem jött össze, így prostituáltakat fuvarozott munkába, és csirkének öltözve gyorséttermet reklámozott egy ideig. Ezután jöttek a modellmunkák, köztük egy remekbe szabott Levis-reklám, majd a tévé.
A béna szemüveg ellenére jól ment a csajozás. A fiatal, kezdő színész meglepő módon fiatal, kezdő színésznőkkel járt. Sorban Jill Schoelennel, Shalane McCallal, akivel a Dallasban is egy párt játszottak, és az Egy rém rendes családból ismert Christina Appelgate-tel. Legcsúnyábban Jill Schoelen bánt el vele: amikor Pitt Budapestre utazott a nő után, aki itt forgatott, közölte vele, hogy már a film rendezőjével jár. Pitt egy éjszakát csövezett egy pesti padon, aztán visszarepült Los Angelesbe. A nő már tuti bánja.
A Thelma és Louise híres hajszárítós jelenete, amikor J.D. (őt játszotta Pitt) bemutatja, hogyan szokott bankot rabolni, aztán élete első orgazmusához juttatja Thelmát. Ez a pár perc elég volt ahhoz, hogy a film bemutatója után mindenki Hollywood új férfisztárjának tartsa Pittet. Ebben persze nagy szerepe volt a tökéletesre esztergált hasizmoknak és a hibátlan arcnak. De ahhoz, hogy a sztárstátusza több mint húsz éven át megmaradjon, már jóval több kellett.
Robert Redforddal A folyó szeli ketté forgatásán 1991-ben. Bár ez a horgászfilm elég unalmasra sikeredett, mégis fontos állomás volt. Egyrészt azzal, hogy Redford őt választotta a filmje főszerepére, világossá tette, hogy Pitt komoly filmekre is alkalmas, vezető színésszé vált. Másrészt már nem csak a bulvárlapok tartották az új Redfordnak, maga a színészlegenda adta át neki a trónját.
Egy újabb filmszerep és egy újabb barátnő, Juliette Lewis. A Kalifornia - A halál nem utazik egyedülben Pitt egy sorozatgyilkost, Lewis meg a retardált barátnőjét játszotta. Akármekkora mozisztár is lett, mindig figyelt arra, hogy kis költségvetésű, kisebb közönségnek szóló, független filmekben is szerepeljen. "Olyan filmeket keresek, amiben az életnek értelme van."
A Szenvedélyek viharában viszont egy nagy, romantikus, terjengős opusz lett, amiben Pitt Anthony Hopkins kedvenc fiát játszotta. Bár a kritikusok egy része lehúzta a filmet, azt mindenki elismerte, hogy a színész becsülettel vitte a vállán a sztorit. Meg is kapta érte élete első Golden Globe-jelölését a legjobb férfi főszereplő kategóriájában. Díj nem lett belőle, ahogy később négy Oscar-, és öt Golden Globe-jelöléséből is csak egyet tudott díjra váltani.
Az Interjú a vámpírral 1994-ből. Mindenki kíváncsi volt arra, hogy Hollywood legszebb férfijai, Brad Pitt, Tom Cruise és Antonio Banderas milyen vámpírok lesznek. Kétségek voltak bőven, de Neil Jordan filmje végül okos, vicces, ironikus, homoerotikus adatptáció lett, amiben egyértelműen Cruise-nak jutott a legjobb szerep, Lestaté. A kritikák ezúttal nem kímélték Pittet, a legtöbben vérszegénynek nevezték a vámpíralakítását.
A Hetedik felejthetetlen zárójelenete 1995-ből. Ez volt David Fincher második nagyjátékfilmje az Alien 3 után, és olyan kevés kompromisszummal készült, amennyivel Hollywoodban csak lehetett. Fincher szerint ez többek között Pitt érdeme volt, aki ragaszkodott hozzá, hogy a Hetedik maradjon meg nyomasztó, sötét filmnek feloldozás és happy end nélkül. Bár készült egy forgatókönyv-verzió kevésbé riasztó befejezéssel, végül az került a mozikba, ahol a legszörnyűbb meglepetést hozza ki a futár a fiatal rendőrnek.
A Hetedik a hatalmas siker mellett egy újabb szerelemet is hozott. Pitt ebben az időben menetrendszerűen összejött minden filmes partnernőjével, de Gwyneth Paltrow-val kicsit messzebbre, egészen az eljegyzésig jutottak. Végül a színész szakított, Paltrow pedig Ben Affleckkel vigasztalódott.
A látszat csal, a nagy vidámság ellenére Pitt és Cruise között kifejezetten feszült volt a viszony egyetlen közös filmjük, az Interjú a vámpírral forgatásán. Később erről diplomatikusan csak annyit mondtak, hogy ők két külön világ. Ennek fényében még meglepőbb, hogy Nicole Kidman nemrég úgy nyilatkozott, hogy Brad Pitt és Angelina Jolie olyanok, amilyenek ők voltak Tom Cruise-zal korábban.
A legkultikusabb, legmenőbb, legtöbbet idézett Brad Pitt-film, a Harcosok klubja. Pedig kasszasikernek semmiképpen nem mondható: 63 millió dollárból készült és csak 100 milliót tudtak keresni vele. Végül a DVD-kiadás után lett anyagilag is sikeres. Chuck Palahniuk regényének filmváltozatáról Pitt magabiztosan jelentette ki, hogy ez lett élete legjobb filmje. Nem tévedett.
Jennifer Anistonnal egy 1999-es Sting-koncerten. Éppen Aniston eljegyzési gyűrűjét mutogatják. 2000 nyarán házasodtak össze Malibun, és ezután még öt évig húzták együtt. A házasságnak Angelina Jolie vetett véget, akibe Pitt a Mr. és Mrs. Smith forgatásán szeretett bele. Később azt mondta, hogy Aniston mellett üresnek érezte az életét és unatkozott. Aztán pontosította a nyilatkozatot, miszerint magát unta, nem a házasságát, mert a volt felesége okos és vicces nő, akivel ma is barátok.
A Los Angeles Lakers egyik meccsén, ahol a sztároknak mintha kötelező lenne időről időre feltűnni. A hosszú hajú, szakállas hajléktalankülső nem egy filmszerep miatt van, Pitt civilben szeret így kinézni. A díjátadókra persze kiöltöznek, de egyébként sem Jolie, sem Pitt nem flancol.
Egy másik sikeres film, a Blöff 2000-ből. Guy Ritchie filmjében Mickeyt, a vándorcigány bokszolót játssza, aki nem hajlandó úgy táncolni (bokszolni), ahogy a maffia fütyül. A Ravasz, az Agy és a két füstölgő puskacső sikere után minden nagy sztár Richie-vel akart dolgozni, elég nagy volt a meglepetés, amikor kiderült, hogy a szőke, kékszemű színészt választotta. Úgy gondolta, hogy mókás lesz a szerepben. Így is lett: Pittből vicces cigány lett.
Egy kis, de annál emlékezetesebb szerep a Tony Scott-féle Tiszta románcból. A hiteles megformálást segíthette, hogy Pitt saját bevallása szerint maga is sokat döglött beszívva a kanapén, amíg Jennifer Aniston férje volt.
Angelina Jolie-val a 84. Oscar-díjátadón tavaly. Nyolc éve vannak együtt, három örökbe fogadott és három vér szerinti gyereket nevelnek. A média érdeklődése ennyi idő után sem enyhült Brangelinának nevezett páros iránt. Pitt nemrég úgy nyilatkozott, hogy amikor rájöttek arra, hogy ez a kíváncsiság nem is fog csillapodni, tudatosan igyekeztek a hírnevüket valamilyen jó célra hasznosítani. Gyerekszegénység elleni harc, környezetvédelem, rákkutatás: többek között ezekre fordítanak időt, pénzt, energiát. Pitt szerint ez abban is segít neki, hogy kevésbé cinikusan tekintsen a saját életére.
Kész káosz - a színész szerint leginkább így jellemezhető az életük, folytonos utazásokkal, forgatásokkal. Felváltva forgatnak, és amíg a páros egyik tagja dolgozik, a másik vigyáz a gyerekekre. Amikor Jolie Budapesten készítette első rendezését, A vér és méz földjént, Pittre maradtak a gyerekek. Azt mondja, hogy leginkább amiatt aggódik, hogy milyen hatással lesz rájuk az, hogy úgy nőnek fel, hogy állandóan fotósok követik őket.
Budapesten 2010 novemberében. A színész egyik hobbija a fotózás, a családjáról készített képek közül sok nyilvános, bárki megnézheti őket a neten. A József Attila lakótelepen kijelölt forgatási helyszínen viszont hiba volt letenni egy több mint négymillió forintot érő fényképezőgépet, mert szinte azonnal ellopták.
Tarantino nácivadász filmjében, a Becstelen brigantykban. A film legemlékezetesebb karaktere Christoph Walz zsidóvadásza, de Pitt Aldo Raine-je is remek, különösen akkor, amikor fantasztikus olasz nyelvtudását csillogtatja.
Terrence Malick filmjében, Az élet fájában egy szigorú apát játszik. A kétezres évek második felében nemcsak a magánélete, de a karrierje is fordulatot vett. Még inkább a kisebb költségvetésű, független filmek felé fordult (Bábel, Jesse James meggyilkolása, Égető bizonyíték, Az élet fája, Pénzcsináló, Ölni kíméletesen), és csak néha készít egy-egy nagy hollywoodi filmet, mint amilyen az Ocean's sorozat és a Z világháború. Utóbbiból trilógia lesz, mert ugye élni is kell valamiből.
Az Ölni kíméletesen vetítése előtt Cannes-ban. Korábban azt mondta, hogy ötvenéves kora körül már nem akar színészkedni, inkább a producerkedés és a rendezés felé fordulna. Előbbivel már 2006 óta foglalkozik, többek között ő volt A tégla és a jövő évi Oscar egyik nagy esélyese, a 12 év rabszolgaság egyik producere. Rendezni viszont még nem rendezett. Egyelőre úgy tűnik, hogy a színészkedést sem hagyja abba, most éppen a második világháborús Furyt forgatja.
A Motoros Mikulások nyolc éve járják a budapesti gyermekklinikákat, hogy december 6. környékén ajándékokat adhassanak a beteg gyerekeknek. Délelőtt a Citadellán találkoznak, aztán szakálligazítás és sapkaragasztás (szigszalaggal a bukósisakra) után a Pető Intézetben kezdenek.
Utána a SOTE Tűzoltó utcai gyermekklinikájára, aztán a Heim Pál gyermekkórházba, végül a Madarász utcai gyermekkórházba mennek, összesen hatszáz ajándékcsomaggal. A csokik nem szánon, nem is motoron, de szirénázva érkeznek.
A Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézetében a nevelők súgnak a Mikulásnak. A névsor is segít, de néhány nevek mellé írt, személyre szabott jó tanács is elárulja, miért jár a dicséret.
Az igazi ajándék viszont itt nem a csoki, hanem a tanterembe begurított motor, amelyre most fel lehet ülni, kapcsolgatni a lámpáit és nyomkodni a dudáját.
A Tűzoltó utcai Gyermekklinika 1885-ben nyitott, ma már az Angyal utca felől nyílik. Itt, a Legósárkány mellett gyűlnek és fotózkodnak a Mikulások is, amíg a krampuszok megrakják a zsákjaikat plüss rókákkal. A Mikik közben az utcán sétáló egészséges gyerekeket is meglepik.
Habár a válság a motorosokat és az ajándékcsomagokat is megtizedelte, és a hideg miatt is kevesebben vannak, 10-15 önkéntes mindig összejön, az ajándékos kasszába pedig majdnem mindenki ad. A főszervező a Motorblokk SE.
A SOTE II. számú gyermekklinikáján alakult Magyarországon először gyermek szívgyógyászati- és szívsebészeti osztály, citogenetikai diagnosztika, gyermek onkológia és hematológia. Szintén itt indult több gyermekkori anyagcsere betegség molekuláris genetikai vizsgálata.
A legnagyobb szakállú Mikulás idén is a színész Kőváry Tamás. Ő is volt már kórházban motoros baleset miatt, de a gyerekek valószínűleg csak annyit tudnak róla, hogy mesteri a hohohója.
Fanni, a leukémiás kislány, akiről augusztusban írtunk, pénteken délután már nem volt a klinikán. Most jobban van, úgyhogy hétvégére hazaengedték.
A Tűzoltó utcai komplexum két magánszemély épület-, illetve telekfelajánlása révén került a kórházat vezető Fehér Kereszt Egylet tulajdonába. A telken 1896–1897-ben épült fel a mai kórház Hauszmann Alajos tervei szerint. Az alapkőletételnél Ferenc József is jelen volt, írja a Wikipédia.
A Heim Pál Gyermekkórházat kicsit később, 1908-ban alapították Magyar Királyi Központi Állami Gyermekmenhely néven. Akkori feladata az elhagyott gyermekek tanítása és gyógyítása volt.
Az épület 5. emeletén fekszenek most betegek, a 4. szinten röntgen és ultrahang osztály, CT van, a 3. szinten labor működik, a 2. szint még felújításra vár, az elsőn viszont új dizájnt és rénszarvasnak öltözött doktornőket találtunk. A földszinti járóbeteg rendelésen is nagyon örültek a csomagoknak.
Ennek a kisbabának mindkét lába és egyik karja is sínben volt. Sajnos a nap tanulsága, hogy 18 hónapos kor alatt még akkor is ijesztő a Mikulás, ha aranyos játékot hoz. Nem baj, az anyuka mobiljára mentett, ijedt arcú közös fénykép évtizedek múlva értékes lesz.
A kórház tulajdonosa a Fővárosi Önkormányzat; az Üllői úti telephelyet 2005 végén vonták össze a Madarász utcai Gyermekkórházzal. Hétvégére itt is igyekeznek mindenkit hazaengedni. Aki marad, annak pacsi jár a kitartásért.
Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások. Horváth Balázs hajol oda Antall Józsefhez, aki mellett Szabad György és Orbán Viktor ül. 1989 júniusában állapodott meg az Ellenzéki Kerekasztal, az MSZMP, valamint a legkülönfélébb társadalmi szervezetek és csoportok arról, hogy Nemzeti Kerekasztal (NKA) néven tárgyalásokat kezdenek az ország alkotmányos rendszerének átalakításáról. Antall szerint az NKA jelentősége abban állt, hogy az ellenzéki szervezetek kiléptek a szűken vett ellenzékiségből, kénytelenek voltak szakértőket keresni. Így lett MDF-es Balsai István későbbi igazságügy-miniszter. Antall itt elmondott egy nagy beszédet arról, hogyan jutott a negyvenes évek második felében demokráciából diktatúrába az ország. A beszéd végén sajátos tetszésnyilvánításként Orbán lehajolva verte az asztalt: „Padlón vannak a kommunisták!"
Az MDF második országos gyűlésén köszönt le az alapító Bíró Zoltán az ügyvezető elnöki posztról, és lett pártelnök Antall József egészen a haláláig. Az MDF elnöksége nevében Csurka István kérte fel az országos gyűlést, hogy válassza meg Antallt pártelnöknek, mivel „a nemzeti egyeztető tárgyalásokon való helytállásával, diplomáciai és politikai tudásával, képességével és rátermettségével érdemesítette magát a jelölésre”. Antall végül egyedül került fel a jelölőlistára, habár korábban Für Lajos, Lezsák Sándor, Csengey Dénes és Szabad György neve is felmerült, de ők visszaléptek. Antallra végül 564-en szavaztak, ellene 10-en. „Addig fogom csinálni egyrészt, amíg hagynak, másrészt addig, ameddig meggyőződésemmel és lelkiismeretemmel össze tudom egyeztetni” – mondta Antall elnökké választása után a Szabad Európa Rádiónak.
Dübörög az 1990-es választási kampány. 1990. február 18-án a TV2 Napzártájában Baló György műsorigazgató vendége Antall József, Horn Gyula (MSZP), Kis János (SZDSZ). Antall szerint Horn Gyulának messze nem volt akkora szerepe 1989 nyarán az NDK-s menekültek kiengrdésében, mint ezt beállítani igyekszik. Ebben ő közvetítő volt és kivitelező, a valódi érdem viszont Németh Miklósé. Antallnak az SZDSZ-ről végig az volt a véleménye, hogy nem egy liberális, hanem egy balközép párt. A kampányban Antall mindvégig elutasította egy SZDSZ-szel kötendő koalíció lehetőségét, hacsak nem lesz kényszerhelyzet. (Az akkor politikai karanténba zárt MSZP-vel való bármilyen szintű együttműködés fel sem merült.) Antall és Kis választások előtti utolsó vitáján az SZDSZ elnöke olyan vehemensen érvelt az erős ellenzék szükségessége mellett, hogy ezzel a kommentárok szerint megásta pártja sírját, vagyis eleve lemondott a győzelemről.
Antall József szavaz 1990. március 25-én, az országgyűlési választások első fordulójában. Estére csak az volt biztossá, hogy a legtöbb választókörzetben az MDF állt az élen. „A nicaraguai és az NDK-beli választások után nálunk is számítani lehet arra, hogy a közvélemény rácáfol a közvéleménykutatásra” – mondta Antall.
A választások éjszakáján a miniszterelnöki poszt várományosa egy bábu csupasz fenekét mutatja fel. (Nem sikerült kiderítenünk, hogy ez mit jelképezett, aki tudja, kérjük, írja meg a tszenesi kukac mail.index.hu-ra.) Éjszaka még semmi biztosat nem lehetett tudni, a számítógépes rendszer ugyanis felmondta a szolgálatot, a telefonvonalak nem működtek. Éjfél után a jegyzőkönyveknek mindössze két százaléka érkezett be a központba. Antall a technikai problémákat úgy kommentálta, hogy ebből is látszik: Magyarországnak az infrastruktúra a gyengéje, ennek kiépítése a legégetőbb. A szavazatok értékelésébe ilyen alacsony feldolgozás mellett nem ment bele.
Az MDF csak a választás első fordulója utáni nap kora délutánján mert nemzetközi sajtótájékoztatón a nyilvánosság elé állni, ekkorra vált biztossá: az MDF az SZDSZ, az FKGP, az MSZP, a Fidesz és a KDNP előtt megnyerte az országgyűlési választást. Antall főbb megállapításai: az új kormányban nem lesz helye a régi kormánytagoknak, államtitkároknak, miniszterhelyetteseknek. Koalíciós partnernek elsősorban az FKGP-t tekinti (édesapja is ennek a pártnak a színeiben lett újjáépítési miniszter 1945-ben, ő pedig 1956-ben részt vett a párt újjászervezésében, és 1989-ben volt esély rá, hogy a kisgazdáknál köt ki), és a KDNP is közel áll hozzá. Az MSZP-vel vagy az MSZMP-vel nem akar koalíciót kötni, de más ellenzéki pártokkal hajlandó együttműködni. A nagykoalíció (MDF–SZDSZ) kizárt.
1990. április 12. Az MDF III. Országos Gyűlése a MOM Művelődési Házban. Nagy taps fogadta Antall József kijelentését: az SZDSZ-szel nem lesz koalíció, viszont a gyűlés 1186 küldötte közfelkiáltással megadta a felhatalmazást a koalíciós tárgyalások megkezdésére a független kisgazdákkal és a kereszténydemokratákkal.
„A bemutatásra váró kormány a Magyar Demokrata Fórum, a Független Kisgazdapárt és a Kereszténydemokrata Néppárt koalíciós kormánya lesz, amely az európai és a magyar politika irányvonala szerint a középerők, a centrum kormánya kíván lenni. A kormány, amelynek irányvonalát programbeszédem hivatott meghatározni, négy alapelv szellemében fog a működéshez, ha megkapja és megkapom az Országgyűlés bizalmát. Ezeket az alapelveket történelmi követelményként támasztja magával szemben a kormány, és csak akkor tud nyugodtan szembenézni a maga lelkiismeretével és az utókor ítéletével, ha ezektől nem tántorodik el.”
Antall József első kormánya. Állnak: Balsai igazságügy-miniszter, ma alkotmánybíró. Rabár Ferenc pénzügyminiszter, meghalt 1999-ben. Siklós Csaba közlekedési és távközlési miniszter, később MÁV-elnök, GYSEV műszaki-forgalmi vezérigazgató-helyettes, Malév Rt. igazgatósági elnök, ma nyugdjías. Keresztes K. Sándor környezetvédelmi miniszter, 1995-ben visszavonult a pártpolitikától, építészmérnökként folytatta, ma nyugdjías. Mádl Ferenc tárca nélküli miniszter, 2000 és 2005 között köztársasági elnök, meghalt 2011-ben. Surján László népjóléti miniszter, ma a Fidesz színeiben az Európai Parlament alelnöke. Andrásfalvy Bertalan művelődésügyi és közoktatási miniszter, ma nyugdíjas. Bod Péter Ákos ipari és kereskedelmi miniszter, ma a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdasági Intézetének igazgatója. Horváth Balázs belügyminiszter, meghalt 2006-ban. Für Lajos honvédelmi miniszter, 1994-től 1996-ig az MDF elnöke, 2007-ben részt vett a Magyar Gárda újoncavatásán, meghalt 2013-ban. Ülnek: Nagy Ferenc József földművelésügyi miniszter, ma nyugdíjas szülőfalujában, Kisharsányban. Gerbovits Jenő tárca nélküli miniszter, meghalt 2011-ben. Jeszenszky Géza külügyminiszter, ma Magyarország norvégiai és izlandi nagykövete. Antall József miniszterelnök. Kiss Gyula tárca nélküli miniszter, ma ügyvéd. Győriványi Sándor munkaügyi miniszter, meghalt 2007-ben. Kádár Béla a nemzetközi kapcsolatok minisztere, ma nyugdíjas.
Antall József 1990. október 23-án vonult be a kórházba, 24-én műtötték, 25-én pedig a taxisok és a hozzájuk csapódó tüntetők a 65 százalékos benzináremelés ellen tiltakozva megbénították az országot. A tiltakozást nyilatkozataikkal, kiállásukkal az SZDSZ is támogatta, a jobboldal szerint a tiltakozást kihasználva meg akarták buktatni a kormányt. Antall a betegágyából a tiltakozókkal nem tárgyalhatott, de azt az utasítást adta a kormánya tagjainak, hogy egymást váltva tárgyaljanak és fárasszák ki a taxisokat. Ekkor adta kórházi szobájából a híres pizsamás interjúját Feledy Péternek. Személyes helyzetéről így nyilatkozott Osskó Judit Kései memoár című könyvében: „Arra jó volt, hogy dréncsővel az oldalamban a műtét után sok mindenen nem volt időm gondolkodni, hanem ahogy magamhoz tértem, arra kellett koncentrálnom, hogy mi történik az országban. Hasznos is volt, mert lekötött.”
1990. október 28. A megállapodás napja. A kormány tagjai (Jeszenszky Géza, Horváth Balázs, Kiss Gyula, Für Lajos, Kádár Béla) üdvözlik a kormánypárti tüntetés résztvevőit. A helyzet pattanásig feszült volt, csak egy kordon választotta el a rend helyreállítását követelő MDF-szimpatizánsokat a barrikádokat emelő tiltakozóktól. Estére a taxisok képviselői elfogadták a 12 forintos literenkénti kompenzációt, ezután a taxisok megszüntették a blokádot. Horváth Balázs belügyminiszterként helyettesítette a kórházban fekvő Antall Józsefet, és a helyzet rendkívül ügyetlen kezelése miatt a miniszterelnök két hónap múlva Boross Péterre cseréli. Antall később úgy értékelte, hogy – bár magánál volt – lényegében csak a kormány tanácsadójaként működött, a döntéseket a rendkívül kiélezett helyzetben maguknak kellett meghozniuk. Horváth Balázs képességeit meghaladta a miniszterelnök helyettesítése. Antall erről azt mondta, hogy belügyminiszterének nagy lelki sokk volt, az esetleg elkerülhetetlen erőszakos fellépésre nem volt felkészülve. Pláne úgy, hogy Barna Sándor, a budapesti rendőrfőkapitány kijelentette: amennyiben parancsot kap az erőszak alkalmazására, akkor lemond.
Ahogy majd 1998 után Orbán Viktornak, úgy 1990 után Antall Józsefnek gyűlt meg a baja koalíciós társával, a kisgazda Torgyán Józseffel. Kezdetben minden szépnek és jónak tűnt. A kisgazdák a földművelésügyi tárcát akarták mindenképp megkapni, ez sikerült is. Torgyán, bár akart, Antall kérésére nem vonult be a kormányba – az FKGP frakcióvezetője lett –, volt viszont néhány különös húzása, például a taxisblokád idején megjelent a barikádokon, máskor meg kijelentette, hogy a kormányban a kisgazdákat illeti a vezető szerep. 1991-ben elnökké választották, kiszorította a pártból a koalíciópárti vezetést. Az egyik botrányos kisgazda nagyválasztmányi ülés után Antall egy borítékot adott át a kisgazda vezetőknek. A benne lévő dokumentum szerint Torgyán bírói jegyzőként részt vett az ötvenhatos forradalmárok ellen eljáró Tutsek-féle vérbíróság munkájában. Antall szerint a Torgyán vezette kisgazdáknak semmi közük nincs a történelmi kisgazdákhoz.
Jeszenszky Géza külügyminiszter, Antall József miniszterelnök és Somogyi Ferenc, a külügyminisztérium államtitkára a Varsói Szerződés (VSZ) megszűnését hozó VSZ Politikai Tanácskozó Testületének záróülésén 1991 július 1-jén. Antall úgy érezte, neki volt a legnagyobb szerepe a kommunista tömb katonai együttműködésének megszüntetésében (ekkor még létezett a Szovjetunió), mivel a többiek csak átalakítani akarták a szervezetet. Végül Gorbacsov – akivel Antallnak mindvégig jó kapcsolata volt – rábólintott Antall javaslatára. A miniszterelnöknek fájt, hogy a magyar ellenzék szerint tönkretette a magyar–szovjet kapcsolatokat, különösen sérelmezte Horn Gyulának azt a nyilatkozatát, hogy ő a parlament külügyi bizottságának elnökeként azért utazott el Moszkvába, hogy helyrehozza az Antall által elrontott viszonyt. Érdekesség, hogy a képen látható Somogyi már a rendszerváltás előtti Németh-kormányban is külügyi államtitkár volt, habár Antall a választási győzelem után azt nyilatkozta: az előző kormányok miniszterei, államtitkárai nem lesznek az új kabinet tagjai. Somogyi Ferenc Gyurcsány Ferenc első miniszterelnöksége idején külügyminiszter lett.
Antall József miniszterelnök és Borisz Jelcin orosz elnök Moszkvában a magyar–orosz alapszerződés aláírásakor 1991. december 6-án. A rendszerváltás óta először tárgyalt magyar kormányfő a Szovjetunióban. Jelcinnel különösen jó volt Antall viszonya. A néhány hónappal korábbi puccs idején Antall a külföldi politikusok közül az elsők között hívta fel és biztosította támogatásáról Borisz Jelcint, a párttitkárból lett orosz elnököt. Jelcin állítólag három csoportra osztotta a külföldi politikusokat: az elsőbe azok tartoztak, akik a puccs első napján hívták, a másodikba azok, akik a második napon, a harmadikba pedig a harmadik napon jelentkezőket sorolta. Jelcin ezen a találkozón is köszönetet mondott azért a politikai-erkölcsi támogatásért, amit a magyar kormány és személyesen Antall József juttatott kifejezésre az augusztusi puccs idején.
Antall József a Jelcinnel való tárgyalás napján írta alá Mihail Gorbacsovval a magyar–szovjet alapszerződést. A Szovjetunió az aláírás után 19 nappal megszűnt.
Göncz Árpád és Antall József bábfigurái a vezérlőpultnál az Uborka forgatásán. Az Uborka az Aladin Filmstúdió és a TV1 Profilm produceriroda szórakoztató műsora volt. Különlegesen elkészített életnagyságú gumifigurákat formáltak Tóth Antal (Tónió) és Szabó Sándor karikatúrái alapján ismert politikusokról és televíziós személyiségekről. A köztársasági elnök Göncz és a miniszterelnök Antall folyamatos konfliktusa jellemezte szinte a teljes három és fél éves kormányzást. Göncz a háború után, Antall 56-ban a Független Kisgazdapártban politizált, a rendszerváltás előtt azonban az SZDSZ-ben, illetve az MDF-ben politizáltak. Gönczöt köztársasági elnöksége alatt, különösen az első években, a jobboldalon azzal vádolták, hogy az SZDSZ utasításait hajtja végre. Kettejük konfliktusa a médiaháborúban csúcsosodott ki, amikor Göncz ellenállt Antall kérésének, miszerint váltsa le a szerinte elfogultan ellenzéki tévé- és rádióelnököt, Hankiss Elemért és Gombár Csabát. Göncz a nagybeteg miniszterelnöknek a halála előtt egy nappal adományozta a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét.
Antall József és Csurka István, az MDF elnöke és alelnöke a párt 1991. decemberi országos gyűlésén az Olimpiai Csarnokban. A gyűlés résztvevőire Csurka volt a legnagyobb hatással, sokszor tapssal szakították félbe. Csurka István is határozott politikát sürgetett az MDF részéről, és nem hagyott kétséget afelől, hogy álláspontja szerint bizonyos kérdésekben nincs helye a politikai konszenzuskeresésnek. A párt szempontjából nem azt tartotta fontosnak, hogy két év múlva az MDF nyerje meg a választást, hanem azt, hogy a hátralévő időben sikerüljön olyan rendet teremteni az országban, amely biztosítja a rendszerváltás visszafordíthatatlanságát. Csurka fél év múlva állt elő Néhány gondolat a rendszerváltás két esztendeje és az MDF új programja kapcsán című írásával, ebben élesen bírálta a kormányt. Az MDF következő, 1993. januári országos gyűlésén már Antall József kihívója volt a pártelnöki posztért, de viszonylag szoros versenyben (674:536) alulmaradt. A vereség után kizárták a pártból, Csurka megalapította a Magyar Igazság és Élet Pártját, amivel az 1994-es választásokon még nem, de 1998-ban már bejutott a parlamentbe. Csurka lapja, a Magyar Fórum Antall halála után azzal a címmel jelent meg: Alámerült.
Antall József vezette az ünneplők elé az első Magyarországon készült Opel Astrát 1992. március 13-án. Az autót a Közlekedési Múzeumban lehet megtekinteni, az oldalán és a motorháztetején ma is ott díszeleg a korabeli felirat: Íme, az első! A szentgotthárdi gyárban kezdetben óránként 8 Opel Astra készült el. Az 1.4-es Astra 998.500, az 1.6-os 1 millió 96 ezer forintba került. Antall beszédében örömét fejezte ki, hogy hazánk újra beléphetett a személygépkocsit gyártók sorába. E gyár produktuma piacra talál az Európai Közösségben, amelynek ily módon is részesei, majd teljes jogú tagjai is leszünk az évtized végére. Ez az útja a magyar újjászületésnek, ennek szimbóluma a mai nap, hiszen hazánk bekapcsolódhat a világ technológiai vérkeringésébe. A kormányfő szerint az Opel Astra jelképe ennek az újjászületésnek.
1993. december 12., Antall József halálának napja. Aznap tartották Lakiteleken az MDF Országos Választmányának ülését. Az MTI tudósítása szerint: „A választmány hangulatára rányomja bélyegét Antall József egészségi állapotáról közölt hír, ám továbbra is bíznak a miniszterelnök felépülésében.” Délelőtt az Antallt kezelő orvoscsoport adott ki bizakodásra semmi okot nem adó közleményt: „Antall József miniszterelnök kezelése tovább folyik, állapota ennek ellenére folyamatosan rosszabbodik.” A halálhírt a távirati iroda ezekkel a szavakkal jelentette be: „Antall József, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke életének 62. évében hosszantartó súlyos betegség után a SOTE budapesti oktatókórházában vasárnap 17 óra 15 perckor elhunyt.” A tévében Boross Péter belügyminiszter és Göncz Árpád köztársasági elnök méltatta az elhunyt érdemeit. Az Országház lépcsőjénél spontán kezdett gyülekezni a tömeg, sokan, többek között Göncz Árpád köztársasági elnök, gyertyával rótták le kegyeletüket. A Kossuth tér este 9 órára teljesen megtelt a gyászolókkal. Pintér Sándor országos rendőrfőkapitány elmondta: a megemlékezés hatalmas tömeget mozgat meg, ezért szükség van az ilyenkor szokásos rendőri intézkedésekre a részvétnyilvánítás spontán formájának zavartalansága érdekében. Caption:Budapest 1993. december 12. Antall József miniszterelnök halálhíréről értesülve a budapestiek gyertyagyújtással emlékeztek az elhunyt miniszterelnökre a Kossuth Lajos téren.
Csecsen gyerekek játékfegyverekkel ünneplik a függetlenség napját Grúziában. Ez a menekültek ünnepe: családjuk ezen a napon hagyta el az Oroszországgal két vesztes függetlenségi háborút vívó Csecsenföldet. 13 éve, hogy legalább ötezer csecsen menekült érkezett a határ grúz oldalára, a Pankisi-völgybe. A háborús pusztítások elől menedéket keresőket Moszkva terroristának bélyegezte, miközben ők hivatalos papírok és a munka esélye nélkül éltek szülőhelyüktől 100 kilométerre. Daro Sulakuari grúz fotóriporter félévet töltött el itt. A részben csecsen származású fotós együtt élt a menekültekkel, ebből született a most látható képeket tartalmazó Terra Incognita sorozata.
A Pankisi-völgy Grúzia távoli, északkeleti részén van, alig egynapi járóföldre az orosz határtól. Elzárt terület: Oroszország felé az út telente a háromméteres hóban amúgy is járhatatlan, de az 1994-es, és főleg a ’99-es orosz-csecsen háború óta nyáron is nagy kockázat nekiindulni: az egész világon állítólag Csecsenföldön van a legtöbb nem hatástalanított akna.
Nem volt mindig áthidalhatatlan a távolság. A völgy régi csempészútvonal. Úgy hírlik, a Szovjetunió felbomlása után heroin, fegyver, és emberkereskedelem tette ki a forgalom zömét. A háború alatt a csecsen lázadók is szabadon mozogtak a határvidéken, a környéket a grúz hatóságok sem tudták teljesen ellenőrizni. A külföldieket óva intették a helyszíni vizittől, úgy mondták, észak-afrikai al-Kaida-tagok gyülekeznek a hegyek között.
A völgyről szőtt legendákat nagyhatalmi érdekek is táplálták. Putyin a szeparatista milíciákat egységesen iszlám fundamentalistákként kezelte, hogy ezzel is legitimálja csecsenek elleni háborúját. Az al-Kaida posztszovjet terjedésétől szintén tartó Washington 2002-ben grúz katonákat képezett ki a Pankisi-völgy ellenőrzésére, a Grúziát tétlenséggel vádoló oroszok azonban bombákkal szórta meg a vidéket. A 2002-es történések komoly nemzetközi feszültséget keltettek a Kaukázusban. Csecsen szempontból világhatalmi nagykoalíció jött létre a globális terrorizmus ellen meghirdetett háborúban, a Pankisi-völgy neve pedig a nemzetközi terrorizmus szinonimája lett.
„Mindvégig békességben éltünk itt” – mondják a helyiek ugyanezekről az évekről. A többezer csecsenföldi menekült család nem katonai utánpótlást keresett Grúziában, ők csak túl akarták élni a háborút. Az őket befogadó falvakat érő légitámadások emléke még eleven, még ha az állandó terrorellenes készültséget 2009-ben hivatalosan be is szüntette az orosz vezetés.
A Grúziához tartozó Pankisi-völgyben a menekülteken kívül is élnek csecsenek. Ők a kistek, őseik 200 éve érkeztek ide, utódaik úgy tudják, vérbosszú vagy a hatóságok elől kerestek menedéket. A háborús menekültek nem csak azért jöttek éppen ide, mert szót érthettek az őket barátságosan fogadó helybéliekkel, de a kis távolság miatt is: Csecsenföld közelében maradva mobilon is könnyen kapcsolatot tarthattak az otthoniakkal, a gyerekek anyanyelvükön tanulhattak az iskolában.
Bár a helybéliek és a menekültek között összességében jó a kapcsolat, a kulturális különbségek nem mentesek a feszültségektől. A két évszázada itt élő csecsenek hivatalosan ugyanúgy szunnita muszlimok, mint a háború elől érkezettek, de népi vallásosságuk kevésbé szigorú, sok olyan „pogány” elemet is tartalmaz, amit az iszlámhoz forduló újabb nemzedék nem néz jó szemmel. Az iszlám Szaúd-Arábiában honos radikálisabb, vahabita ága a háborús években erősen terjedt a csecsen fiatalok között, még azoknál is, akiknek nem volt igazán vallásos a neveltetése.
A völgyben nem működnek üzemek, szinte egyáltalán nincs munkalehetőség. Mivel a közelmúltig szinte senkinek nem volt grúz állampolgársága és útlevele, a csecsen menekültek többsége nem tud más országba költözni, az országban való munkavállalásra nyelvi nehézségek és a csecsenekkel szembeni bizalmatlanság miatt sincs sok esélyük.
Bár eleinte azt hitték, hogy a menekültlét csak egy-két hónapig fog tartani, lassan az általános iskolát fejezik be a már itt született gyerekek. A családok harmada használaton kívüli épületekből átalakított közös szállásokon lakik, mások a falvakban kaptak üres szükséglakásokat. A többgenerációs, sokgyermekes családok sokszor egyetlen helyiségben élnek.
Az egyetlen stabil jövedelemforrás a havi 14 dollárnak megfelelő 22 Laris állami segély. Az összeg nem sok mindenre elég: egy kiló cukor 3, egy liter tej 2 Lariba kerül, a legközelebbi városba 1,50 Lariból lehet bejutni. A segélyt szerencsés esetben a külföldön élő rokonoktól kapott küldemények és nemzetközi adományok egészítenek ki. A gyenge élelmezés miatt sokaknak vannak súlyos gyomorbajaik, a frusztráció, az anyagi nehézségek és a tétlenség miatt még többeknek lehetnek mentális problémáik.
A csecsenek a kaukázusi népek között is ismertek erős individualizmusukról és büszkeségékről. Itt soha nem alakult ki feudális jellegű rendszer, a csecsenek leginkább egy nemzetségi alapon szerveződő katonai demokráciában éltek, ami az idősebb férfiak tanácskozásaira, erős közösségi normákra, vérbosszúra és a hadviselésre épült. Bár az oroszoknak a XIX. században sikerült az uralmuk alá hajtani Csecsenföldet, még a szovjet időkben is inkább a patriarchális nemzetségi szervezetek, a tejpekek rendelkeztek valódi helyi hatalommal. A Szovjetunió felbomlása utáni háborúk ugyan formálisan orosz győzelmet hoztak, de a nagyszámú áldozat ellenére a gerillaháború éveken keresztül folytatódott, kiterjesztve a konfliktust az egész Észak-Kaukázusra Dagesztántól Ingusföldig.
Amíg a férfiak harcolnak és szervezkednek, a betevőről leginkább az asszonyok gondoskodnak. Sok menekültként élő családot az ő iparkodásuk tart úgy-ahogy felszínen az általános munkanélküliség közepette. Bár a férfiak azon tréfálkoznak, hogy a nőknek a mai világban már ugyanannyi joga van, mint nekik, ez korántsincs így. Sok a gyerekeit egyedül nevelő anya, a férj további kötelmek nélkül eltaszíthatja házából feleségét.
Az elmúlt években Csecsenföld nagyjából pacifikálódott. A korábban az oroszok ellen harcoló Ramzan Kadirov elnök Putyin hívévé vált, az orosz fennhatóság előnyeit kihasználva szinte teljhatalommal rendelkezik, Groznij nagyzoló fejlesztését Moszkva fizeti. Az oroszországi hatóságok az utóbbi években sok mindennel kecsegtették a menekülteket, hogy hazajöjjenek: pénzt, munkát, lakást ígértek nekik. Sokan vissza is tértek Csecsenföldre, másoknak folyamatban van a repatriálása. De vagy ezren még mindig maradnak Grúziában, ők attól tartanak, hogy a menekültstátusz lemoshatatlan bélyegként maradna rajtuk. „A Grúziából érkezett csecseneket az oroszok kétszeresen is bűnözőkként kezelik” – mondják.
Nathan Weyiouanna háza
Ardith Weyiouanna
Eric Nayokpuk a barátaival
Cserzőműhely
Tim Nayokpuk és Kenny Iyatunguk
A temető
Teddy Sockpick
Sorsjegyek
Nora Iyatunguk
Eszkimó baseball
Dominick Sockpick, Cynthia Stepanoff, Annie és Alex Sockpick
Csukcs-tenger, 2007. június
Fred Goodhope
Belváros
Joel Magby
Annie Sockpick otthona
Justin Schultze
Csukcs-tenger, 2007. július
Veszélyeztetett tinédzser fiúk rehabilitációs központját rejti a súlyos vaskapu mögötti épület, az intézményt a Város drogok nélkül program üzemelteti. Kilenc fiú él a házban, akiknek korábban drogproblémáik voltak, és kibuktak az iskolából. A zárt kapuk mögötti védett élet feltétele az iskolába járás és minden házi feladat elkészítése, orvosi segítséget, leszokást segítő gyógyszereket viszont nem kapnak az itt élők. A Város drogok nélkül program nemcsak ilyen házakat üzemeltet, hanem számos különböző programmal segítenek a már drogfüggő jekatyerinburgi lakosságnak.
A program a 002-es helyi telefonszámon információs forródrótot tart fenn, az elkapott dílereket átadják a rendőrségnek, és együttműködnek a kórházakkal is. Aktivistáik olykor baseballütőkkel verik szét a heroindílereket, mielőtt a bűnözőket a rendőrségre viszik. Rehabilitációs központjaik is vannak, ahol elsősorban az elzárással, pszichológiai és jogi segítséggel támogatják a függőket a leszokásban. Külön központban foglalkoznak a drogproblémákkal küzdő tinédzserekkel, jól irányzott drogprevenciós üzenetekkel nyomulnak a helyi médiában. A fotón Alekszej és Andrej látható tavaly októberben, amikor éppen hogy elkezdték drogrehabilitációjukat a Város drogok nélkül egyik központjában.
A 17 éves Alja heroin- és krokodilfogyasztó volt. A krokodil egy új dizájnerdrog, a heroinfüggők kedvence, mert nagyjából ugyanazt a hatást lehet vele elérni, de sokkal olcsóbb. A kodeintartalmú gyógyszerekből több lépcsőben, házilag elkészített kábítószer egyre népszerűbb Kelet-Európában, főként Oroszországban és Ukrajnában. A szer savas bázisa miatt tönkreteszi a befecskendezés környékét, gyakorlatilag szétrohasztja az emberi húst, végül halálhoz is vezethet. A pancsolt drog súlyos károsodásokat okoz: tönkremennek a vénák, elhalnak, elüszkösödnek a szövetek. Később a szervek is gajra mennek, de megváltozik a viselkedés és vérmérgezés, foghullás, rohadó száj és orr is előfordulnak a tünetek között. A krokodil az orosz Távol-Keleten és Szibériában terjedt el először, majd araszolt nyugat és dél felé. Eddig kb. 28 orosz és 25 ukrán városban észlelték. Az orosz drogosok több mint 5 százaléka krokodilt használ
Alekszander Fjodorovics egy olyan központban dolgozik, ahová a veszélyeztetett kiskamaszokat gyűjtik össze – elvileg a szülők tudtával – a program aktivistái a városból. Vannak közöttük drogfüggők is, itt azonban csak akkor maradhatnak, ha tanulnak, és ehhez minden segítséget meg is kapnak a Város drogok nélkül munkatársaitól, például Alekszandertől is. A szervezet öt otthont tart fenn, ebből három férfiakat, egy nőket és egy gyermekeket igyekszik megszabadítani a drogfüggőségtől gyógyszermentes módszerekkel.
A programot névtelen támogatók tartják el 1999 óta. Azóta több mint 6500-an estek át a Város drogok nélkül program rehabilitációján, és 3353 dílert csuktak le közvetve a programnak köszönhetően. Nem nyilvános, hogy ki támogatja anyagilag a programot, de az alapító Rojzman köztudottan nagyon közel áll Mihail Prohorov milliárdoshoz.
Andrej korábban drogfüggő volt, most tiszta, és ő főz a Város drogok nélkül egyik központjának lakóira. Jekatyerinburgban közel másfél millióan laknak, a város az Ural közelében, az Európát és Ázsiát összekötő drogfolyosók kellős közepén található. A UCLG nagyvárosokat összefogó nemzetközi ernyőszervezet adatai szerint a jekatyerinburgi drogprobléma főként a tinédzser lakosságot sújtja. A Város drogok nélkül működése előtt főként az iskolákban portyáztak a dílerek, akik gyakran árlistákat helyeztek el nyilvános hirdetőtáblákon. Gyakorlatilag nem volt olyan tinédzser, akinek ne tudott volna játszi könnyedséggel kemény drogokhoz jutni jutányos áron. A szervezet tagjai azzal érvelnek, hogy a békés drogprevenciós módszerek nem hatottak a városban, a Város drogok nélkül aktivistái ezért nyúltak az agresszívabb eszközökhöz, ami a dílerek megfélemlítésén, megverésén, a függők olykor erőszakos leszoktatásán alapul.
A Város drogok nélkül legismertebb szolgáltatása a telefonos forródrót, amelyen keresztül bárki értesítheti az aktivistákat, ha dílert lát. A kiterjedt hálózat tagjai azonnal a helyszínre sietnek, és beavatkoznak, mindezt a rendőrség tudomásával és bevonásával teszik. Nemcsak a dílerekre csapnak le, olykor a drogfüggőkkel szemben is erőszakot alkalmaznak. 2010-ben a civil szervezet egyik vezetőjét, Jegor Bicskovot tartóztatták le emberrablás vádja miatt, mert akarata ellenére vitt rehabra egy drogfüggő fiatalt. A bíróságon azzal védekezett, hogy a fiú szülei kérték a beavatkozásra, mert már semmilyen eszközzel nem tudták fiukat rábírni a változásra. Bicskov kezelésre vitte a fiút, és bezárta, amíg elvonási tünetei meg nem szűntek. A vád szerint a fiút az ágyhoz bilincselték. (A képen nem ő látható.)
Házifeladat-készítés közben szünetet tart a Város drogok nélkül egyik központjának lakója. Ezek a központok semmilyen állami anyagi támogatást nem kapnak, és nem is használnak semmilyen orvosi módszert. Az elzárással, a tanulmányi segítséggel, a biztonságos fedéllel óvják a függőket. Rojzman, a szervezet alapítója, és Jekatyerinburg jelenlegi polgármestere az elsők között volt, aki felfedezte a webkettes média lehetőségeit, népszerűségét híres bloggerként alapozta meg.
2000-ben a New York Times számolt be a szervezet munkájáról, egészen pontosan két aktivistáról, akik pisztollyal egy Mercedes 600-sal felszerelkezve portyáztak Jekatyerinburg utcáin dílerekre és fogyasztókra vadászva. „Gyere csak ide! Mutasd a karod! Mondd meg, hogy vetted a drogot, és ne merészelj kamuzni! Eltöröm mindkét lábadat” – üvöltöztek két kamaszkorú, láthatóan megrettent drogossal a lap riportere szerint, majd a „mérges tömeg” tagjainak nevezték magukat, ezzel mintegy legitimálva agresszív kutakodásukat. Nem sokkal a riport előtt 18 helyi drogdílert vagy állítólagos drogdílert vittek a város környéki erdőkbe, és alaposan szétverték őket.
A gyógyuló fiatal drogfüggő nők almás pite sütésével ütik el az időt a központban, amit később lakótársaikkal közösen fogyasztanak el.
Roman és Mihail az egyik központ műhelyében teszik hasznossá magukat a rehab ideje alatt.
Mivel a szervezetet teljes egészében magánpénzből tartják fenn, így saját kommunikációjuk kivételével semmilyen hivatalos adat, információ sincs a működésükről, illetve arról, hogy mennyire hatékony a program. Az biztos, hogy számos kritizálója akad a kezdeményezésnek, a gyakran kiskorú függőkkel szembeni agresszív leszoktatás miatt. A szervezet viszont állítja, minden, ami a házak falain belül történik, arról a szülőknek is tudomása van.
A jekatyerinburgi modellprogram 15 évvel ezelőtti indulása után egészen hamar drasztikusan, több mint tizedére csökkent a túladagolásos esetek száma: adataik szerint 1999 júliusában 617, 2000 januárjában 337, 2001 augusztusában 154, és 2001 novemberében mindössze 49 túladagolás történt a városban. Azóta valamivel megint rosszabb lett a helyzet, 2008-ban 126-an, 2009-ben 86-an haltak meg drogtúladagolás miatt, de a program előtti időszakban jellemző rémes helyzet nem tért vissza. Rojzman nem tagadja, hogy korábban biztonsági okokból az ágyhoz is bilincselték az elvonási rohamokkal küzdőket. A programban azonban állítása szerint mindenki önkéntesen vesz részt: szerződést kötnek vele a jelentkező egyik tanújának – gyermekek esetében gyámjának – jelenlétében és a megállapodás megkötéséről videó is készül. Rojzman szerint a program – amely egy éven át tartja ellenőrzése alatt a drogfüggőt – 50 százalékos hatákonysággal működik. Az alapítvány a beteg családjától havonta hétezer rubelt (1 rubel kb 7,5 fori
Az uborkasaláta, az isteni. Evés közben csak egyetlen problémám van, hogy nem tudom
eldönteni, a hús vagy az uborkasaláta jobb. Egy menő belvárosi lakásban ebédelünk, Tapolcán,
György, Zoltán és József lakásában. Az ebédet már reggel, munkaidő előtt megfőzték, hétvégére
gombapaprikást terveznek, nokedlivel – erről beszélgetünk evés közben. Átlagos csütörtök, átlagon
felüli ebéd. Vendéglátóink életében sincs semmi különös: ők is korán kelnek, főznek valamit, vagy szendvicset készítenek, munkába mennek, munka után bevásárolnak, majd egymással, barátaikkal vagy szerelmeikkel időznek, esetleg edzésre mennek, vagy csak bámulják a tévét.
Hármuk közül ketten középsúlyos értelmi fogyatékosok, egyikük enyhe értelmi sérült, de ezen kívül nem különböznek a társadalom többi tagjától. Két évvel korábban még egy lesencetomaji bentlakásos intézményben éltek, kétszáz másik értelmi fogyatékossal együtt, a jelenleginél sokkal elzártabban, kötött napirend szerint.
Kitagolásnak nevezik azt az folyamatot, ami az utóbbi évtizedekben egész Európában és a nyugati világban zajlik, amikor az elzárt, településszéli, bentlakásos tömegintézményekből önálló lakásokba vagy kisebb, maximum huszonöt fős – de egyre inkább legfeljebb öt-hat fős – lakásokba, lakóotthonokba költöztetik a fogyatékosokat, azzal a céllal, hogy minél inkább a társadalom teljes jogú tagjaiként élhessenek. Magyarországon legutóbb akkor lehetett a kitagolásról hallani, amikor Szilvásvárad képviselő-testülete egyhangúlag úgy döntött, hogy a településen nem lát szívesen fogyatékkal élőket, akik egy közeli bentlakásos intézményből költöztek volna a városba. A képviselők ellenállását követő botrány hatására aztán valamennyire meggondolták magukat, igaz, az eredeti tervekhez képest éppen feleannyi lakóingatlant engedélyeztek.
A kitagolás elvének lényege a lakók lehetőségeihez mérten a lehető legönállóbb élet, egyéni döntések támogatása. György, József és Zoltán életét az ÉFOÉSZ (Értelmi fogyatékossággal élők és segítőik országos érdekvédelmi szövetsége) változtatta meg, amikor 2011-ben a Tapolcától pár kilométerre lévő Lesencetomajról a belvárosi lakásba költöztették őket. Azóta is folyamatosan, napi szinten segítik őket, például a nagybevásárlásokban, bonyolultabb fogások elkészítésében, illetve bármiben, amit csak szeretnének. Néhány praktikus életvezetési segítségen kívül a férfiak a tapolcai önkormányzat által rendelkezésükre bocsátott, közös lakásukban mindent maguk intéznek.
„Nem tudtak jelelni a családtagjaim, nehéz volt otthon, sokat voltam egyedül, csak ültem, vagy
néztem a tévét. Az iskola után a nagypapámhoz kerültem, ahol nagyon jó sorom volt, lassan beszélt,
türelmes volt, szeretett engem. Sokat gombásztunk együtt” – mesél egy jeltolmács segítségével József, aki 40 éves, siket és enyhe fokban értelmi fogyatékos. Halló családba született Ajkán,
egyéves korában vették észre, hogy siket, óvodától 19 éves koráig a soproni siketek és nagyothallók
iskolájába járt. Asztalos szakmunkás-képesítést is szerzett, de gyakorlatilag nem dolgozott a
szakmájában. 2008-ban került a lesencetomaji intézménybe, miután nagyapja meghalt, ott idén
novemberig az intézmény kerámiaműhelyében dolgozott, eladásra szánt kerámiatermékeket
készített. Látogatásunk végén egy csodaszép kerámiarózsával lep meg. Őt is meglepetés éri,
ugyanis találkozásunk másnapján ünnepli a születésnapját, lakótársai tortával ünneplik. Néhány alap
jelre megtanította Zoltánt és Györgyöt is, akik mindig figyelmesen artikulálva, lassan beszélnek
hozzá. Olyan is előfordult, hogy jeltolmács hiányában egy náluk járó forgatócsoportnak György
tolmácsolta József mondandóját.
Az intézetben hatágyas szobában lakott, így viszonylag nehezen szokta meg, hogy Tapolcán saját
szobája van. „Főleg az esték voltak furcsák, mert hiába nem hallok, azért érzékelem a mozgásokat,
dobogásokat, rezgéseket. És ott ugyan már megszoktam, hogy hatan vagyunk együtt, de most már
mindenképp itt szeretnék maradni. Nagyon jó itt nekem.”
Györgyöt, Zoltánt és Józsefet a kétszáz fős intézmény tizenegy jelentkezője közül választották ki, a kiköltözést többéves előkészítő munka előzte meg. A tizenegy jelentkező 120 órás tanfolyamon vett részt, majd vizsgázott, a mindennapi élet legalapvetőbb, praktikus teendőiből. A tanfolyamon és a vizsgán pénzkezelési ismereteikről, csekkfeladásból, bankszámla-vezetésből, konfliktushelyzetek kezeléséből éppúgy számot adtak, mint mosógépkezelésből és főzésből. A gyakorlati képzés már a tapolcai lakásban zajlott, a lakók ekkor tervezték meg, hogy kinek melyik lesz a saját szobája, és melyik szobának milyen színű lesz a fala. Élénk piros, élénk citromsárga és égszínkék falak között élnek azóta, minden reggel felosztják a feladatokat. Ottjártunkkor György kelt hajnalban, hogy friss péksütemény legyen otthon, ő kente mindhármuknak az uzsonnára való szendvicseket, Zoltán vitte le a szemetet, és József főzte a kávét.
Zoltán 35 éves, hatéves kora óta élt különféle intézményekben, középsúlyos értelmi fogyatékos
és a Nohab mozdonyok rajongója. „Gyerek voltam még, Csopakon voltunk sétálni, le volt zárva a
sorompó, és éppen egy Nohab érkezett. Nem tudtam a nevét, de megkérdeztem az állomásfőnököt,
ő mondta, hogy ez a svéd gyártmányú Nohab. Turcsiorrúnak is szokták nevezni” – mondja lelkesen.
Minden érdekli, ami nohabos, az Indóház vasútügyi magazin minden egyes számát megveszi, és az
Index Nohab fórumának állandó olvasója. A szobája falát díszítő mozdonyfotókat is innen töltötte
le. Mind a húsz magyarországi Nohab történetét ismeri, csak azt sajnálja, hogy a húsz közül 13-at
már leselejteztek.
Majdnem tíz éve jár barátnőjével, Cecíliával, akit még abból a gyermekotthonból ismer, ahol
felnőtt, minden időpontra és dátumra percnyi pontossággal emlékszik, és szenvedélyesen szereti
a munkáját. A lesencetomaji intézmény a szövőműhelyében szőnyegeket készít. Minden reggel
Tündével utazik dolgozni, a lány ugyanarra a településre jár iskolába, végigbeszélgetik a 15 perces
buszutat. Lakótársaival ellentétben ő úgy döntött, hogy – bár lett volna rá lehetősége – nem szeretne
Tapolcán dolgozni, annyira szereti a szőnyegszövést, hogy inkább visszajár az intézetbe. Önállóan
dönt a színekről, ízléses darabokat készít, hihetetlen szenvedéllyel.
A lesencetomaji intézet épületegyüttese korábban különféle nemesi családok tulajdonában állt. Az 1732-ben épült kastély eredetileg a Nedeczky család vadászkastélya volt, majd egy cseh gróf, még később pedig a Festetics–Károlyi család vette meg, az ötvenes években kezdték szociális intézményként használni. Először a tapolcai szegényház és idősotthon lakóit telepítették ide. A nyolcvanas évektől működik fogyatékkal élők és súlyos pszichiátriai betegek intézményeként, idén 140 értelmi fogyatékos és 56 pszichiátriai beteg lakja.
György, József és Zoltán korábbi otthonának, a lesencetomaji intézménynek három épülete van, a kastély régebbi épületrésze a többinél rosszabb állapotban van, hat-nyolc ágyas szobákban élnek a legsúlyosabb sérültek. Az intézmény azonban mindent megtesz, hogy egy egy ilyen nagy kastélyintézmény lehetőségeihez képest nyitott és mindennapi életet biztosítson a lehető legtöbb lakónak. Emiatt az intézményen belül közel tíz éve egy modern lakóotthon is működik, ahol maximum két-négy ágyas szobákban élnek a lakók, és az enteriőr kevésbé kórházi, sokkal inkább egy valódi lakásra emlékeztet. György és Zoltán itt élt, közös szobában. Ebben a lakóotthonban a fogyatékosok a lehető legnagyobb szabadságban élnek, önálló döntéshozatali lehetőségük van, de a napirendet ugyanúgy tartaniuk kell, az otthon hiába lakásszerű, az intézet közepén van, a főzést, bevásárlást más intézi helyettük.
György, Zoltán és József annyira hozzászokott ahhoz, hogy egész életükben valakivel közös szobában laknak, hogy miután a tapolcai lakásba költöztek, hónapokig mindhárman egy szobában aludtak. Hiába döntötték el előre, hogy melyik szoba kié, és hogy az adott szobában milyen legyen a berendezés és a falak színe, mégis átvitték az ágyakat a legnagyobb szobába, és ott is hagyták közel fél éven át. Aztán úgy döntöttek, megpróbálják külön, és az utóbbi másfél évben már valóban saját szobában élnek.
György 33 éves, kertész és állatgondozó szakmája van, tíz osztályt végzett el. „Egyszer egy lovász mellett dolgozhattam volna, de aztán újabb és újabb papírokat kért a főnök. Minden papír megfelelt, a bizonyítvány is jó volt, de mégsem talált alkalmasnak” – mondja. Négy nővére van, négyéves korától állami gondozásban nevelkedett, Zoltánnal együtt a gici gyermekotthonban. A képen jobboldalt, középen látható, mellette a barátnője, Henrietta, akivel idén nyáron Tiszaugon, egy értelmi fogyatékosoknak szervezett nyári táborban ismerkedett meg, és akivel most új munkahelyén együtt is dolgozik.
13 éves volt, amikor édesapja felkereste, de nem akart vele menni, mert azt gondolta, hogy családja csak a felügyeletéért járó gondozási díj miatt akar vele foglalkozni. Szenvedélyes focista, és lakótársaival együtt a helyi integrált színházi csoport oszlopos tagja, minden szombaton próbálnak. Legutóbb a Padlást mutatták be a Tapolcai Musical Színpadon sérült és ép színészekkel, hatalmas sikerrel.
A három férfinak október 30-án volt az utolsó munkanapja Lesencetomajon. Az intézetben a Fővárosi Kézműipari Kht. foglalkoztatja a lakók egy részét. Van, aki szivacsot aprít, van, aki sző vagy varr, van, aki kerámiákat készít. A lakók reggel 8-tól négy órában dolgoznak, és havonta nagyjából 40 ezer forintot keresnek, ám jövedelmük 30 százalékát elviszi az intézményi térítési díj. Aki viszont nem tud fizetni, azt is ugyanazon a szinten, egyenlő szolgáltatásokkal látják el, mint a fizető lakókat. Sokan a kastély körüli munkálatokat látják el, gondozzák a parkot, a kertet, segédkeznek a konyhán, a mosodában. Korábban előfordult, hogy külső munkákat is szerveztek nekik, nyáron például almaszedést, ám az ilyen munkalehetőség meglehetősen ritka. A legfiatalabb lakó az intézményben 20 éves, a legidősebb 83, akinek 106 éves édesanyja a mai napig rendszeresen telefonál. Annyi kérése volt csupán az intézményvezető felé, hogy fiát Janikának szólítsák, és gondoskodjanak arról, hogy ha hideg az idő, a fián mindig legyen füles sapka.
A képen jobb oldalt látható Zoltán éppen egy fehér-piros szőnyeget készít vasúti sorompó stílusban. Neki is felkínálták a lehetőséget, hogy idén novembertől Lesencetomaj helyett Tapolcán dolgozhasson, az Életlehetőség szociális nappali intézményben. Átgondolta, el is ment az első munkanapján az új helyre, majd másnap visszatért Lesencetomajba. „A drapp, gyapjú anyag a kedvencem. Furcsa lenne, ha nem járnék Tomajra, és nem szőnék szőnyeget” – mondja, miközben szakszerű mozdulatokkal illeszti a vékonyra hasogatott rongycsíkokat a lesencetomaji szövőszék húrjai közé. Üvölt a mulatós zene, Zoli itt érzi jól magát.
Horváthné Somogyi Ildikó, a Veszprém Megyei ÉFOÉSZ vezetője elfogadta Zoltán döntését, semmit nem akar siettetni a három férfi életében. „Egymásnak feszül ebben a helyzetben két dolog, az egyik, hogy szeretnénk, ha mindhárman függetlenednének az intézménytől, ugyanakkor elsősorban saját döntéseiket szeretnénk támogatni. Zotya esetében az utóbbi törekvés az erősebb. Ha később úgy dönt, hogy mégis Tapolcán folytatná, akkor segítünk neki munkát találni” – fogalmaz a szakember.
Idén novemberig Zoltán lakótársai, György és József is visszajártak Lesencetomajra, de ők Zoltánnal ellentétben úgy döntöttek, Tapolcán folytatják a munkát. Egy hónapja már nemcsak lakásuk, hanem munkahelyük is Tapolcára köti őket, de azt mondják, focizni szívesen visszajárnak majd a kastélykertbe. Most légzsákokhoz készített rugókkal dolgoznak, méretre aprítják őket.
Horváthné Somogyi Ildikó, a Veszprém Megyei ÉFOÉSZ vezetője szerint Tapolcán azért is sikerült zökkenőmentesen véghez vinni a kiköltöztetési kísérleti programot, mert a város vezetése és lakossága befogadó a fogyatékosokkal. A helyi fogyatékkal élőknek az ÉFOÉSZ húsz éve szerveznek kiterjedt szolgáltatásokat, az Életlehetőség nappali intézményben a munkán kívül étkeztetés is folyik. „A helyiek azt látják itt hosszú évek óta, hogy sérült emberek ugyanúgy munkába járnak, gyakorlatilag ugyanazt az életet élik, mint bárki más.”
Délután mindhárman rutin orvosi vizsgálaton vesznek részt, Györgynél gyanús szívzörejek miatt további vizsgálatokat rendelnek el. A közös orvosi vizsgálat után bevásárolni indulnak.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium 2011-es felmérése szerint Magyarországon körülbelül húszezer fogyatékos ember él tartósan bentlakásos tömegintézményben. Ezeknek az embereknek a többsége nem beteg, csak a mindennapi élet egyes területein jobban segítségre szorul, mint az átlag. Zoltánnak például azt kellett megtanulnia, hogy nem érdemes a hónap első negyedében elköltenie az összes pénzét, György pedig egy fodrászbaleset után ébredt rá, hogy viselnie kell a következményét annak, ha azt kéri a fodrásztól, hogy tolja le kopaszra a haját.
A tömegintézetek lakóinak többsége valóban rászorul valamifajta segítségre, de a szakma egyöntetű véleménye szerint a támogatás, a minden érintett számára hatékonyabb, önálló élet kialakítása jobban kielégíthető egyéni vagy kiscsoportos szinten, a nagy tömegintézmények helyett. Az Európai Fogyatékosságügyi Stratégia is ezt az elvet támogatja, az Európai Bizottság is a tömegintézetek totális kiürítését, megszüntetését, és az ott lakók kiscsoportos, vagy akár egyéni lakhatásának kialakítását írja elő, természetesen az érintettek helyzetének és állapotának megfelelő segítséggel támogatva.
2012-ben az Új Széchenyi Terv Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) keretében a kormány hat nagy intézmény kitagolására hatmilliárd forintot irányzott elő, ráadásul az Európai Unió által biztosított összegre önrész nélkül lehet pályázni. A pályázattal a kormány 2013. december 31-éig legalább 1500 fő fogyatékos és pszichiátriai beteg személynek ellátást nyújtó intézményi férőhely kiváltását célozta meg.
Pepsi
New Jersey Transit
Dave’s Auto Repair
Police in Clifton
Shooting Range
Bargain Man
Lore
Belleville Hospital
Belleville Hospital by Night
Christmas in Garfield
Construction Cake
Vending Machine
Robbie
House on the Hill
Pleasure Plus
Pancake Diner Waitress
Thunderbird
Ipari Park. Ózd, 2011
Acélmű öntőcsarnok. Ózd, 1988
Karbantartók. Kohógázüzem. Ózd, 1989
Kohászat. Ózd, 1994
Felszámoló munkásgyűlés. Ózd, 1992
Iparvasút utca. Ózd, 1989
Átmeneti szállás. Ózd, 1993
Zenés ébresztő. Ózd, 1989
Nyugdíjas Mikulás. Ózd, 2005
Majális. Drótos tető. Ózd, 1989
Ságvári telep. Ózd, 1995
Lenin Kocsma. Sajóvelezd, 1995
Piac. Ózd, 1991
Munkaügyi központ. Ózd, 1995
Játszótér. Ózd, 1994
Kohóbontás. Ózd, 1994
Bokor Sándor, Ózdi Munkaügyi Kpt. vezető. Ózd, 1993
Gyárbontó. Ózd, 1994
Gyár út. Ózd, 2012
Rovataink a Facebookon