Kedden megérkezett Párizsba Céline Dion és Lady Gaga is, a találgatások szerint ugyanis mindketten fellépnek az olimpia pénteki nyitóünnepségén - ráadásul egy duettel. Mindkét énekesnőt a város egyik leghíresebb luxusszállodája, a Le Royal Monceau – Raffles Paris előtt kapták lencsevégre a fotósok – ott, ahol például Izrael megalapítását is aláírták. Utánajártunk, milyen luxus bánásmódban tölthetik itt a napjaikat a világsztárok az elnöki lakosztályokban.
A Le Royal Monceau neoreneszánsz épülete 1928-ban nyitotta meg a kapuit, és szinte azonnal a párizsi magasélet egyik népszerű szpotjává vált. Bárjában az ember gyakran összefuthatott Coco Chanellel és Ernest Hemingway-jel, de a luxusszállodában fellépett Josephine Baker és Maurice Chevalier sanzonénekes is.
A második világháború után egy ideig bezárt, a Párizst felszabadító szövetséges csapatok foglalták le az épületet főhadiszállás gyanánt, és Eisenhower elnök később is örömmel látogatta a hotelt. Ho Si Minh vietnámi diktátor hét hetet töltött a szállodában 1947-ben, mialatt rendezték Franciaország és Vietnám viszonyát a Fontainebleau-i Konferencián. 1948-ban David Ben-Gurion és Golda Meir majdani izraeli miniszterelnökök a hotelben írták alá az Izraelt megalapító dokumentumot.
A szállodát számos világsztár választotta ideiglenes otthonául párizsi tartózkodása alatt: Walt Disney, Madonna, Lionel Messi, Robert de Niro csak pár név közülük. A hotelt jelenleg az 1887-ben Szingapúrban alapított Raffles szállodalánc üzemelteti, a francia Accor szállodakonglomerátum legmagasabbra pozícionált hotelbrandje. Egy lakosztály éjszakánként több mint 9 millió forintba is kerülhet.
A teljes cikket itt olvashatja el!
Ez a történet nem Illyriában játszódik, hanem Kubában, a főhősét, a Herceget nem Orsinónak hívják, hanem Teófilo Stevensonnak, a lányt nem Oliviának, hanem Gabrielának, de egyelőre többet nem árulok el a sztoriból. Van annyira érdekes, mint Shakespeare vígjátéka.
Eljutni egy (pláne több…) olimpiára egy sportújságíró álmainak netovábbja. Nekem huszonnyolc évesen sikerült először, méghozzá 1984 nyarán, Havannába.
Micsoda? Hogy Havannában még sohasem rendeztek olimpiát?
Ezt csak úgy hiszik a tudatlanok. Ugyanis megannyi tanúm van rá, hogy negyven évvel ezelőtt a kubai fővárosban is rendeztek olimpiát. Igaz, hogy csak három sportágban, ökölvívásban, vízilabdában és férfi röplabdában, továbbá Juegos de Amistad, vagyis Barátság Verseny volt a hivatalos neve, de ez a bohózat valójában a szocialista országok olimpiája volt, Kína, Románia és Jugoszlávia kivételével, mert ezeknek az országoknak a vezetői vettek egy nagy levegőt, és inkább elküldték a sportolóikat Los Angelesbe, az igazi olimpiára.
Utólag bevallom, szégyellem magam, de jól éreztem magam két héten át a Hotel Deauville-ben, a már akkor is ütött-kopott, még az amerikaiak által épített szállodában a Malecónon, a havannai tengerparti sétányon.
Mai fejjel visszatekintve azon kellett volna rágódnom, hogy micsoda galádság volt a Magyar Olimpiai Bizottság részéről megszavazni a Los Angeles-i olimpia bojkottját. Tényleg az volt, egyetlen ellenszavazatra futotta a nagyérdemű grémium tagságától, bizonyos dr. Jacsó István, a kézilabda-szövetség delegáltja vette a bátorságot, hogy szembemenjen a párthatározattal. (Egy évvel később meg is halt, de nem ezért…)
A teljes cikket itt olvashatja el!
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság olyan feltételt szabott a transznemű versenyzők számára, amit gyakorlatilag lehetetlen teljesíteniük, mivel a múltbeli eseményekre már nincs ráhatásuk. A MOB lapunk kérdésére úgy fogalmazott, a döntés összhangban van az Olimpiai Charta irányelveivel.
A Nemzetközi Úszószövetség (World Aquatics) a női úszósport védelmében tett jelentős előrelépésnek nevezte, hogy a Nemzetközi Sportdöntőbíróság a 2022 nyarán bevezetett szabályokat megerősítve kizárta Lia Thomast, a 25 éves amerikai transznemű úszót a most kezdődő párizsi olimpiáról.
Többen emlékeznek arra, hogy tavaly az úszó világkupa-sorozat Berlinben botrányba fulladt, miután a férfinak született Lia Thomas utcahosszal verte női vetélytársait.
Mint ismert, a nemzetközi szakszövetségek által meghatározott versenyszabályok szerint és előírások alapján indulhatnak (vagy nem indulhatnak) a sportolók a különböző tornákon és versenyeken. Ezek a szabályok azonban folyamatosan változnak.
A teljes cikket itt olvashatja el!
Amugy a Champs-Elysées Concorde tér felé eső részén – alapesetben a Tour de France befutói vannak itt – alakitották ki az egyik, ha nem a legnagyobb szurkolói zónát, a szponzorok hatalmas ideiglenes üzlethelységekkel vannak kinn, de itt működik a legnagyobb hivatalos olimpiai es paralimpiai üzlet is. Most is rengeteg ember vár arra, hogy egyáltalán bejusson a boltba.
A Pont de l'Almától körülbelül 400 méterre (ez a Trocadéróhoz második legközelebb eső híd) ezrével kígyóznak az emberek, hogy lejussanak a Szajna-partra.
A pénteki megnyitóval hivatalosan is kezdetét veszi Párizsban a 2024-es olimpia, az Index két fős helyszíni stábja, Huber Tamás és Kocsmár-Tóth István csütörtökön kelt útra, így kicentizve ugyan, de az úgynevezett –1. napon már élőben tekintette meg a magyarok bemutatkozását: női kézilabda-válogatottunk pont a házigazda, címvédő francia csapattal meccselt, és kapott ki három góllal.
A mai nap a rendhagyó, Szajnára tervezett ceremóniáé, holnaptól viszont beindul az igazi nagyüzem a francia fővárosban, valamint az ország több pontján, de még a távoli Tahitin is.
A helyszínen elindult a visszaszámlálás, két óra a hivatalos kezdésig. A kivetítőn nagyobbnál nagyobb sztárok jelentkeznek be, legutóbb például Tony Parker, a franciák legendás kosárlabdázója.
Két órával a megnyitóünnepség kezdete előtt a hangszerek lassan elfoglalják végleges helyüket a színpadon. Érdemes lesz az eget is figyelni, hiszen egy kamera az Eiffel-torony és a tér között mozog majd egy rögzített pályán.
Eközben az eső is megeredt a Trocadéro környéken, de a szervezők még erre is találtak megoldást.
Nagyon alaposan átvizsgálnak mindenkit a Trocadero területén, bombakereső kutyák is dolgoznak a helyszínen. Hatalmas sorokban kígyóznak a sajtó munkatársai, a helyzet pedig egyre feszültebb, mert nagyon lassan halad a beléptetés.
A franciaországi vasúthálózatot ért gyújtogatások miatt két, sportolókat szállító vonatot is leállítottak, ezt az SNCF vasúttársaság jelentette be, amelyet a Bild írt meg.
„Naponta 250 vonatot közlekedtetünk az Atlanti-óceán partján. Négy vonatunk volt sportolókkal, ebből kettő tudott közlekedni”– mondta egy vasúti szóvivő.
Arról már mi is beszámoltunk délelőtt, hogy rosszindulatú, összehangolttámadásokat hajtottak végre a nagy sebességű vonatok (TGV) útvonalán a párizsi olimpia megnyitója előtt. A kialakult helyzet megoldása akár az egész hétvégébe is kerülhet.
Már nincs sok hátra a 2024-es nyári olimpiai megnyitójáig, a sportolók mellett azonban politikusok is utaztak el a francia fővárosba.
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere Párizsból üzent a magyar olimpiai csapatnak.
A párizsi 6-os metrónak a Diadalívnél van az egyik végállomás, majd a Trocaderót érintve nem messze az Eiffel-toronytól halad át a Szajnán. Normál esetben, a forgalmas vonalat ugyanis lezárták.
Megmosolyogtató, ahogy az öltönyös – az akkreditációjuk alapján – csapatvezetők és sportdiplomaták ugyanúgy vakarják a fejüket a metróban, hogy akkor most merre menjenek tovább, mint a mezei turisták. És újságírók.
Kígyózó sorokban állnak azok az emberek, akik jegyhez jutottak a fél nyolckor kezdődő olimpiai megnyitóra. Az itt várakozó nézők a Concorde térnél felállított lelátókra mehetnek majd fel – kaptuk a friss híreket Párizsból.
Az ifjabb Grózer György vezette német válogatott japánok elleni mérkőzésével kezdődik szombaton a párizsi olimpia férfi röplabdatornája, amelyen a címvédő franciák mellett legalább három válogatott is jó eséllyel pályázik az aranyéremre.
Az előző, tokiói játékok csapatsportági versenyeinek egyik legváratlanabb győztese a francia férfi röplabda-válogatott volt, amelynek – bár azt megelőzően világbajnokságról és Európa-bajnokságról is voltak érmei – ötkarikás diadalára kevesen tippeltek – írta az MTI. A franciák azóta megszilárdították helyüket a világ élmezőnyében, így címvédésük még annak ellenére sem számítana szenzációnak, hogy a mezőnyben még legalább másik három csapat jó eséllyel pályázik a diadalra.
A C csoportba került a 223-szoros válogatott ifj. Grózer György vezette Németország, amely harmadszor vesz részt a játékokon, a budapesti születésű feladóátló pedig 2012 után másodszor.
„A célunk az éremszerzés azok után, hogy az elmúlt 12 évben az újabb ötkarikás szereplésről álmodtam” – nyilatkozta a rajt előtt Grózer, aki csapatával a tavalyi, brazíliai selejtezőtornán szerezte meg a kvótát.
A novemberben 40. születésnapját ünneplő, BL-győztes, világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes játékos együttese szombat reggel kilenckor a világranglistán második Japán ellen mutatkozik be Párizsban.
Az újságírók és fotósok egy része már csomagol a Médiaközpontban, ahonnan ötpercenként különjárat szállítja őket a Trocaderóra. Ez a leggyorsabb módja a közlekedésnek, ugyanis rengeteg vonalat már lezártak a franciák a fokozott biztonság érdekében.
A résztvevők izgatottan várják a párizsi olimpia megnyitóját, de két edzés között az olimpiai faluban összefutnak egymással a sportolók.
Mikler Roland, a magyar férfi kézilabda-válogatott kapusa a férfi tenisztorna egyik esélyesével, Carlos Alcarazzal, valamint a 2008-ban olimpiai bajnok Rafael Nadallal készített közös fotót, amit feltöltött a közösségi oldalára. A 39 éves hálóőr viccesen azt írta bejegyzéséhez, „nem hagyják békén a rajongói”.
Péntek délelőtt elindult a nyári olimpiára a magyar triatlon-válogatott. A Budapestről Párizsba tartó gépre két versenyző – Kuttor-Bragmayer Zsanett és Lehmann Csongor – valamint három csapatkísérő szállt fel, a harmadik magyar triatlonos, Bicsák Bence pedig a spanyolországi edzőtáborból utazott a francia fővárosba.
Minden idők legjobb magyar eredményével hazatérni – ezzel a céllal indult útnak a magyar triatlon válogatott Párizsba – írta közleményében a magyar szövetség. Az előző olimpián Bicsák Bence a férfiak egyéni versenyében a 7. helyen végzett, jelenleg ez a legelőkelőbb magyar olimpiai helyezés, ám mindenki abban bízik, hogy már csak néhány napig.
Éppen Bicsák Bence az, aki nem volt ott péntek reggel a budapesti repülőtéren, hiszen spanyolországi edzőtáborból utazik Párizsba. A 29 éves versenyző nemrég új kerékpárt kapott, és – elmondása szerint – emiatt is „feldobott állapotban” várja a férfiak július 30-i versenyét.
„Nagyon várom már a rajtot, a nehéz kvalifikáció után bizonyítani akarom magamnak is, hogy ott a helyem a világ legjobbjai között. Az olimpia extra erőt ad nekem, remélem az eredményen is látszik majd” – nyilatkozta Bicsák Bence.
Szintén bravúrosan szerepelt három évvel ezelőtt Kuttor-Bragmayer Zsanett. Egyéniben a 12. helyet szerezte meg Japánban, ez miden idők legjobb magyar olimpiai eredménye a nők között.
„Már Tokióban is hatalmas élmény volt ott lenni és olimpián rajthoz állni. A falu hangulata is lenyűgözött, alig várom, hogy újra találkozzam a világ legjobb sportolóival” – mondta Kuttor-Bragmayer Zsanett.
A nők versenye július 31-én, reggel 8-kor rajtol. Edző-férje, Kuttor Csaba, aki versenyzőként 2000-ben és 2008-ban is képviselhette Magyarországot, 16 év után immár edzőként utazhat ki egy újabb nyári olimpiára.
„Mivel legutóbb Tokióban nem volt lehetőségem rá, hogy Zsanettel együtt örüljek a mindenkori legjobb magyar női eredménynek, ezért most különösen izgatottan várom, hogy újra átéljem egy olimpia légkörét, és remélhetőleg egy újabb top tíz körüli eredmény elérésében segédkezhessek” – nyilatkozta Kuttor Csaba.
Kuttor-Bragmayer Zsanettel és Bicsák Bencével ellentétben a harmadik magyar induló olimpiai újoncnak számít. Lehmanm Csongor így is komoly tervekkel utazik Párizsba, miután tavasszal harmadik lett a világbajnoki sorozat olaszországi állomásán, július közepén pedig megnyerte a tiszaújvárosi világkupát.
„Gyermekkori álmom válik valóra, hogy olimpián vehetek részt. Jelenlegi álmom pedig az, hogy az olimpiai futamon ki tudjam hozni azt, ami bennem van. Ha ez sikerül, akkor elégedett leszek” – árulta el Lehmann Csongor.
Edző-édesapja, Lehmann Tibor arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyarok a világ legjobbjai közé tartoznak, ami óriási dolog az egyik legdinamikusabban fejlődő olimpiai sportágban.
„Nagy út áll mögöttünk Csongorral, és nagy út áll a magyar triatlon mögött is. Az elmúlt 3 évben versenyzőink megmutatták, hogy többen is a világ élmezőnyéhez tartoznak. Az olimpián lehetőség van ezt a tendenciát eredményre váltani, erre készül mindhárom sportolónk” – mondta Lehmann Tibor, aki edzőként ott lesz fia mellett Párizsban.
A harmadik csapatkísérő Lipták Tamás, a hazai szövetség szakmai igazgatója.
„Nagy megtiszteltetés, hogy részese lehetek ennek a kétéves, megfeszített tempójú »utazásnak«, mely most Párizsban lezárul és végre személyesen is átélhetem az olimpiai élményt. Biztos vagyok benne, hogy versenyzőink jól felkészültek, legjobb tudásuk szerint fognak teljesíteni és óriási örömet fognak okozni a magyar szurkolóknak” – nyilatkozta Lipták Tamás.
Kindl Gábor, a magyar szövetség elnöke büszke arra, hogy ilyen kvalitású triatlonosok képviselik Magyarországot Párizsban.
„Az olimpiai indulás a legnagyobb elismerés egy sportoló számára. Kívánom Zsanettnek és a fiúknak, hogy a kemény munka és az elhivatottság meghozza az eredményt és felejthetetlen élményben legyen részük. A legfontosabb, hogy hozzák ki magukból a legtöbbet, akkor bármi lehet” – mondta Kindl Gábor.
A triatlon futamok kiemelt figyelmet kapnak a párizsi olimpián. A város legszebb és egyben legismertebb részein, a Szajnában, illetve a folyó partján, a Szajna feletti hidakon és a világ egyik legismertebb sugárútján, a Chamsp Élysées-n jelölték ki a pályát. Olyan „díszletek” között versenyezhetnek a triatlonosok, amilyenről más sportágak képviselői talán még álmodni sem mernek.
Kedden megérkezett Párizsba Céline Dion és Lady Gaga is, a találgatások szerint ugyanis mindketten fellépnek az olimpia pénteki nyitóünnepségén - ráadásul egy duettel. Mindkét énekesnőt a város egyik leghíresebb luxusszállodája, a Le Royal Monceau – Raffles Paris előtt kapták lencsevégre a fotósok – ott, ahol például Izrael megalapítását is aláírták. Utánajártunk, milyen luxus bánásmódban tölthetik itt a napjaikat a világsztárok az elnöki lakosztályokban.
A Le Royal Monceau neoreneszánsz épülete 1928-ban nyitotta meg a kapuit, és szinte azonnal a párizsi magasélet egyik népszerű szpotjává vált. Bárjában az ember gyakran összefuthatott Coco Chanellel és Ernest Hemingway-jel, de a luxusszállodában fellépett Josephine Baker és Maurice Chevalier sanzonénekes is.
A második világháború után egy ideig bezárt, a Párizst felszabadító szövetséges csapatok foglalták le az épületet főhadiszállás gyanánt, és Eisenhower elnök később is örömmel látogatta a hotelt. Ho Si Minh vietnámi diktátor hét hetet töltött a szállodában 1947-ben, mialatt rendezték Franciaország és Vietnám viszonyát a Fontainebleau-i Konferencián. 1948-ban David Ben-Gurion és Golda Meir majdani izraeli miniszterelnökök a hotelben írták alá az Izraelt megalapító dokumentumot.
A szállodát számos világsztár választotta ideiglenes otthonául párizsi tartózkodása alatt: Walt Disney, Madonna, Lionel Messi, Robert de Niro csak pár név közülük. A hotelt jelenleg az 1887-ben Szingapúrban alapított Raffles szállodalánc üzemelteti, a francia Accor szállodakonglomerátum legmagasabbra pozícionált hotelbrandje. Egy lakosztály éjszakánként több mint 9 millió forintba is kerülhet.
A teljes cikket itt olvashatja el!
Nem párizsi, de olimpiás hír, ráadásul erős magyar vonatkozással: közösségi gyűjtést indított az olimpiai bajnok tornász, Ónodi Henrietta rehabilitációjáért testvére, Barbara. A sportolón tavasszal életmentő műtétet hajtottak végre, de hosszútávú gyógykezelésre van szüksége, amely rendkívül költséges.
Ónodi Henrietta olimpiai bajnok tavaly tavasszal kapott szívinfarktust, megállt a szíve, és újra kellett éleszteni. Az orvosok életmentő műtétet hajtottak végre rajta, és bár az operáció jól sikerült, rendkívül költséges az olimpiai bajnok rehabilitációja. A sportoló testvére, Barbara ezért közösségi finanszírozási segítséget kér a tornász kórházi ellátásához.
A teljes cikket itt olvashatja el!
Tippmixen és a Tippmixprón külön a magyar versenyzők szereplésére figyelve számos fogadási lehetőség várja a sportfogadókat – írta pénteken, a párizsi olimpia megnyitójának napján a Szerencsjáték Zrt.
Az MTI-hez eljuttatott közleményben emlékeztetnek, hogy Magyarországot 21 sportági szakágban 180 sportoló képviseli, így a 2021-es tokiói játékokhoz képest népesebb csapatért lehet szorítani.
A fogadási kínálat és az oddsok szempontjából is kiemelkedő olimpiára számíthatnak a Tippmix- és Tippmixpro-játékosok - fogalmaznak.
Nem meglepetés, hogy arra is lehet tippelni, a magyar küldöttség hány éremmel és hány aranyéremmel zár, illetve az éremtáblázat melyik pozíciójában végez. Az optimista játékosok 4,00-s szorzóval fogadhatják meg, hogy Magyarország legalább 9 aranyat gyűjt, 4,50-es oddsszal pedig arra is tippelhetnek, hogy az éremtáblázaton az első tíz nemzet között végez. A kevésbé optimisták 2,70-es oddsért választhatják azt a kimenetelt, hogy nem éri el a magyar érmek száma a 17-et
– áll a közleményben.
Szombaton a férfi kézilabda- és a női vízilabdacsapat bemutatkozása mellett többek között az úszó- és a vívóversenyek is megkezdődnek. Az már tehát az első hivatalos versenynapon kiderül, hogy Szilágyi Áron ismét megvédi-e a címét kard egyéniben - ez a kimenetel 2,90-es oddsért fogadható, így a háromszoros olimpiai bajnok előzetesen a legesélyesebbnek számít a versenyszám megnyerésére.
A tájékoztatásban jelezték, hogy a fogadóknak érdemes böngészniük a Szuper odds ajánlatot, ahol olimpiai eseményekre is tippelhetnek kiemelkedő nyereményszorzókkal. A fogadáskészítő funkció is bővül új sportágakkal: labdarúgás-, tenisz-, kosárlabda-, jégkorong-, kézilabda-, amerikaifoci- és sznúkeresemények mellett már az olimpián egyaránt érintett röplabda- és asztalitenisz-mérkőzések kapcsán is lehetséges egyetlen meccsre kötéstiltás nélkül fogadni.
Idén először a Szerencsejáték Zrt. fogadási kínálatában megjelenik a paralimpia is, a társaság a magyar csapat szereplésére fókuszálva kínál majd fogadási lehetőséget. Utóbbi verseny augusztus 28-án rajtol.
Első benyomásaink több mint kellemesek Párizsról, igaz a csütörtöki nap leginkább a rohanásról szólt. A francia–magyar kézilabdameccset követően nyakunkban a hivatalos megnyitó – minden idők leghosszabb és a szervezők ígérete szerint leglátványosabb megnyitója.
Kulisszatitkokkal, helyszíni beszámolókkal, és az első hétvége legfőbb éremesélyeseivel, reményeivel jelentkezik az Index Sportcast a nyári olimpia helyszínéről.
Jansik Szilárd csapatkapitány szerint a magyar férfi vízilabda-válogatottnak a legmagasabb célt, azaz az aranyérem megszerzését kell kitűznie a párizsi olimpia előtt.
A Ferencváros játékosa az elutazás előtt arról beszélt az M4 Sportnak, hogy jó formában és jó hangulatban vágnak neki a játékoknak, a szövetségi kapitány, Varga Zsolt által kért munkát elvégezték, így most már „csak” arra van szükség, hogy mindezt a mérkőzéseken is megmutassák – írta a Magyar Távirati Iroda.
„Lépésről lépésre haladunk, a házigazda franciák elleni kezdés nagyon fontos lesz, és nem csak az elveszített világbajnoki negyeddöntő miatt” – mondta a csapatkapitány az idei, dohai vb-re utalva.
Jansik legfontosabb kapitányi feladataként az együttes összetartását nevezte meg, s bár meglátása szerint a franciák a júliusi, budapesti felkészülési tornán bebizonyították, hogy bárkit képesek legyőzni, bízik abban, hogy a magyar válogatott magabiztos kezdéssel három pontot szerez a vasárnapi nyitányon.
„Kitűzhetjük a legnagyobb célokat, mert anélkül nem is érdemes elindulni. Két kemény hónap van mögöttünk, mögöttem 25 év, hiszen ötéves korom óta vízilabdázom. Gyerekfejjel nyilván nem az olimpiára gondoltam, de aztán ahogy jöttek a sikerek és minden más, először ki szerettem volna jutni az ötkarikás játékokra, most pedig szeretnék bajnok lenni” – mondta Jansik, aki tagja volt a három éve Tokióban bronzérmes válogatottnak is.
Kovács Zsófia sérülés miatti visszalépése után Székely Zója képviselheti a magyar színeket, indulását jóváhagyták a Nemzetközi Olimpiai Bizottság részéről – kapta az Index helyszíni stábja az információt.
Székely Zója a magyar szövetség honlapján úgy nyilatkozott: „nagyon nehéz bármit is mondanom, egyelőre még sokk hatása alatt vagyok”.
Természetesen nagyon boldog vagyok, hiszen egy álmom teljesül, ott lehetek az olimpián, de nem felhőtlen az örömöm, hiszen egy sérülés miatt van mindez. Persze az vigasztal, hogy többször is nagyon közel álltam ahhoz a kvótát tekintve, hogy én is ott lehessek Párizsban. Tegnap este, amikor kiderült, hogy mi történt, többen is kerestek, hogy akkor most én utazom-e. Őszintén szólva én nem tudtam mi a szabály, mivel nekem az volt a feladatom, hogy a keret kiutazásáig, vagyis hétfőig legyek top formában. Ma reggel kaptam hivatalos tájékoztatást a Magyar Torna Szövetségtől, hogy van lehetőség a cserére, és indulhatok az olimpián. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy a lehető legjobb formámat hozzam, és mentálisan is készen álljak. Talán a mentális része a nehezebb, hiszen sokszor napról napra, percről percre változott a helyzet, és még most is ez van. Hétfő óta is edzek, csak már nem csináltam gyakorlatokat. Ahogy megkaptam a hírt, azonnal mentem le a terembe, csinálom újra a gyakikat, de ugye ebben a sportban pár nap kiesés is sokat számít. Ma még edzés és ügyintézés vár rám, felszerelést is kapok, és holnap irány Párizs. Az élet, a sors megadta ezt a lehetőséget, szeretnék élni vele, persze jobb lett volna, ha nyugodt körülmények között tudok készülni, főleg mentálisan, de az adott szituációhoz képest így is megpróbálom a lehető legjobb gyakit bemutatni.
Draskóczy Imre, szövetségi kapitány elmondta: nm volt könnyű éjszakájuk, egy szobában van Trenka Jánossal, Kovács Zsófia edzőjével, és egész éjszaka nem aludtak semmit,
„Aggódtunk, gondolkodtunk, hogyan tovább. Zsófi MI-vizsgálata délelőtt volt, most kezelik a lábát. Lelkileg nagyon megviseli ez a helyzet, ami teljesen érthető. Nagyon remélem, hogy mint sportoló fel tud állni ebből a gödörből, és a rehabilitációt és egy hosszabb, nyugodtabb felkészülést követően ismét régi formáját hozza majd. A MOB és a MATSZ vezetése, az orvosi team jelenleg egyeztet arról, hogy Zsófi itt marad-e Párizsban, szövetségi kapitányként azt tudom mondani, hogy ami jelenleg a legjobb Zsófi egészségének, azt kell tenni. Nálunk az a szokás, hogy a versenyzők szurkolnak egymásnak a pódiumedzés alatt, így Csenge és Lili is végignézték tegnap este a történteket, érthető, hogy a hatása alá kerültek. Folyamatosan edzünk, most is a teremben vagyunk, nekünk az a feladatunk, hogy kezeljük ezt a helyzetet, hogy csak magukra és a gyakorlatokra koncentráljanak. Zóját várjuk holnap, megpróbáljuk mindenben segíteni, hogy ki tudja próbálni az itteni szereket. Nincs könnyű helyzetben, hiszen egy napja van arra, hogy akklimatizálódjon a szerekhez, felvegye a ritmust, de tapasztalt, jó versenyző, így remélem, megoldja.”
Combsérüléssel küzd a Roland Garros ura, kérdéses az egyéniben indulása – számolt be róla Rafael Nadal edzője.
1896 óta összesen 19 ország 21 városában került sor nyári olimpiai játékokra, valamint 13 ország 21 városában rendeztek téli olimpiát, és ezen helyszínek között szép számmal találhatunk sikeres rendező országokat, miközben inkább csak a kudarcokat tartjuk számon. Az ötkarikás játékok sikere vagy kudarca nagyban múlik az előrelátó rendezésen és azon, hogy a rendező ország politikai és gazdasági rendszere stabil legyen.
A 2004-es görögországi olimpia negatív példája széles körben vált ismertté. Ugyanakkor a kudarc mögöttes okaként ritkábban kerül említésre a dél-európai ország általános gazdasági krízise. A következő bejegyzés az olimpiai helyszínek eddigi legnagyobb nyerteseit mutatja be, illetve áttekinti, mi okozta a kedvezőtlen végkimenetelt a kevésbé szerencsés helyszínek esetében. Az olimpiai játékok sikeres rendezésének receptje hazai szempontból azért is kiemelten fontos, mivel a magyarországi olimpia lehetősége időről időre felmerül, különösen azóta, hogy az elmúlt évtizedben országunk számos nagy és kedvező nemzetközi visszhanggal megvalósított sporteseménynek adott otthont.
A teljes cikket itt olvashatja el!
A harmadik olimpiájára kijutott Kovács Zsófia felemás korláton volt érdekelt, és a csütörtök esti pódiumedzésen bemutatott jó gyakorlata után, a leugrást követően megsérült a szeptemberben keresztszalag-szakadás miatt műtött térde.
A háromszoros Európa-bajnok péntek reggel MR-vizsgálaton vett részt a francia fővárosban, az eredmény ismeretében a magyar orvosi team úgy döntött, hogy Kovács térdfájdalmai miatt nem állhat vasárnap a szerekhez.
Drónbotrány robbant ki Párizsban, ami felforgatta az olimpiai címvédő kanadai női labdarúgó-válogatott életét.