új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A magyar női vízilabda-válogatott az olimpiai pólótorna csoportkörének 2. fordulójában megszerezte első győzelmét. A mieink a Hollandia elleni 10–8-as vereséget követően 12–7-re kerekedtek felül Kanadán a párizsi Vizes Központban.

    Helyszíni összefoglalónk itt érhető el!

  • Pétervári-Molnár Bendegúz szerint nehéz lesz a keddi férfi egypárevezősök negyeddöntője, de nem lehetetlen a továbbjutás a párizsi olimpián – írja az MTI.

    Pétervári-Molnár kedden a harmadik futamban áll rajthoz, amelyben a címvédő görög Sztefanosz Ntuszkosz, az olimpiai ezüst- és bronzérmes horvát Damir Martin, a hollandok kétszeres vb-ezüstérmese, Simon van Dorp, valamint szlovén és kubai versenyző lesz az ellenfele.  

    Meg kell csinálni az első hármat, biztos, hogy nem lesz könnyű menet, de szerintem meg lehet csinálni. Választani kell valakit, illetve hármat is, akiknek lassabbnak kell lenniük nálam. Koncentrálni kell és egy jól végrehajtott taktikával meg lehet a továbbjutás

    – mondta az M4 Sportnak a Budapest Evezős Egyesület sportolója.

    Hozzátette, egyáltalán nem szabad tartalékolnia és annál az egy-két másodpercnél is többet kell keresnie, amelyet a szombati előfutam első negyedében hagyott.

    A szlovén és a horvát között leszek, tapadni kell mindkettőre, mivel gyorsak az elején, és a végén kell majd támadni őket. Ha a horvát elé kerülök, azzal szinte biztos a továbbjutás

    – magyarázta.

    A 31 éves evezős kiemelte, hogy az előrejelzések ellenszelet jósolnak, így senkinek nem lesz pályaelőnye, viszont kánikulát is mondanak. A nyitófutamáról elmondta, hogy a rajtja visszafogottra sikerült és az evezése is görcsös volt, de ez normális az első pályákon, és kedden jól kell elkapnia a rajtot.

    A negyeddöntőkből az első három az A/B elődöntőbe jut – amely az első 12 helyet jelentené –, míg a többiek a C/D elődöntőben folytatják a versenyt.

  • Adam Peaty után az amerikai Nic Finkről is kiderült, hogy koronavírusos – adta hírül a Magyar Távirati Iroda.

    A swimswam szakportál szerint a két klasszist hétfő reggel tesztelték, azt követően, hogy vasárnap holtversenyben ezüstérmet nyertek 100 méter mellen a francia fővárosban.

    Peaty sorozatban a harmadik sikerére készült ebben a számban, végül azonban az olasz Nicolo Martinenghi két századdal megelőzte őt és az amerikait.

  • Dánia után Norvégiától is vereséget szenvedett a házigazda és címvédő francia férfi kézilabda-válogatott. Nikola Karabaticék 27–22-re kaptak ki, így két meccs után nulla ponttal állnak. 

    Hamarosan kezdődik a csoport utolsó mai mérkőzése, a Magyarország–Argentína találkozó. Tartsanak velünk! 

  • A holland válogatott 15–11-re legyőzte Kínát a párizsi olimpia női vízilabdatornájának második fordulójában, a magyar érdekeltségű csoportban.

    A hétfői mérkőzés második negyedét követően még az ázsiai együttes vezetett 8–5-re, ám a folytatásban az Európa-bajnoki címvédő holland csapat egy 9–1-es periódussal eldöntötte a meccset.

    Hollandia az első fordulóban a magyarokat győzte le 10–8-ra.

    női vízilabda, csoportkör, 2. forduló:

    A csoport:

    Hollandia–Kína 15–11 (1–4, 4–4, 5–1, 52)

    Az állás: 1. Spanyolország 4 pont/2 mérkőzés, 2. Egyesült Államok 2/2 (26-19), 3. Franciaország 2/2 (15-23), 4. Olaszország 0/1 (8-9), 5. Görögország 0/1 (6-15)

    A csoportok első négy helyezettje jut a negyeddöntőbe.

  • A világbajnok úszó Angelina Köhler vasárnap este átélt egy elképesztően fájdalmas pillanatot: a negyedik helyre ért be 100 méteres pillangóúszásban, előtte a kínai Zhang Yufei végzett, aki bronzérmes lett.

    De valójában nem a negyedik hely fájt neki, hanem az, hogy az olimpiai bajnok egyike annak a 23 kínai sportolónak, akinek 2021-ben pozitív lett a szívgyógyszer trimetazinra vonatkozó tesztje, de soha nem tiltották el – ezt az ARD német csatorna hozta nyilvánosságra áprilisban.

    A kínia szövetség azt állította, hogy a pozitív tesztet szennyezett étel okozta egy szálloda konyhájából. A kínai nyomozók két hónappal a leleplezés után ellenőrizték a konyhát, és állítólag még ilyen hosszú idő után is találtak gyógyszermaradványokat. A vényköteles szívgyógyszer – ami igen népszerű teljesítményfokozó – egy fűszeres dobozból egy serpenyőbe esett.

    A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elhitte a történetet, a végleges jelentés azonban csak a játékok után készül el. Ami biztos, egy független vizsgálóbiztos nem állapított meg szabálysértést.

    „Remélem, hogy lesz belőle valami, vagy hogy tisztázva lesz még az ügy. Én a tiszta sport mellett állok ki. Én az igazságért állok ki” – nyilatkozta a döntő után.

  • Tom Daley brit olimpiai műugró csapattársa, Noah Williams sírva fakadt, miután Párizsban ezüstérmet nyert 10 méteres szinkrontoronyugrásban.

    Mint arról beszámoltunk, a kínai Lien Csün-csie és Jang Hao nyert férfi szinkrontoronyugrásban hétfőn a párizsi olimpián.

    Második helyen a britek duója zárt, közülük a kétszeres vb-ezüstérmes Noah Williams először állhatott olimpiai dobogóra, míg 30 éves társa, az ötödik olimpiáján szereplő, Tokióban szinkronban aranyérmes Thomas Daley ötödik ötkarikás medálját nyerte.

    Noah Williams aztán a BBC élő adásában sírva fakadt edzője halála miatt.

    Ez az érem nagyon sokat jelent nekem. Nem akarok túl sokat beszélni, mert sírni fogok. Tudom, hogy Dave Jenkins és az édesapám is nagyon büszke lenne rám

    – mondta a könnyeivel küzdő sportoló.

    Williams 2021 októberében még azon gondolkodott, hogy felhagy az élsporttal, miután edzője, Dave Jenkins 31 évesen váratlanul elhunyt, írja a The Sun.

  • Remek a hangulat az arénában, a szurkolókon nem múlik semmi, ám ennek ellenére Franciaország a félidőben ötgólos hátrányban van a norvégokkal szemben. 

    A 40 éves Nikola Karabatic a negyedik olimpiai aranyérmére hajt, ő lehet az első férfisportoló, akinek ez csapatsportágban sikerül. Ez egyébként még az amerikai kosárlabdázó Kevin Durantnek is összejöhet Párizsban. 

    A Magyarország–Argentína-csoportmérkőzés a franciák találkozója után, 21 órakor kezdődik. 

  • Kovács Richárd történelmet és testnevelést tanít Nyíregyházán. Ha csak ezt az egyetlen információt kapja az ember a 27 éves sportolóról, akkor azt gondolná, vízilabdázó, vívó, esetleg sportlövő az illető. Pedig nem, Nagy Lajos edző kétszeres Eb-bronzérmes tanítványa ökölvívó. De még milyen jó ökölvívó! Hétfőn egyhangú pontozással verte ausztrál ellenfelét a 63,5 kilós súlycsoport nyolcaddöntőjében, tizenkét év után ő az első magyar bunyós Harcsa Zoltán után, aki olimpián éremért bokszol.

    Cikkünket ide kattintva olvashatja el.

  • A női kézilabda-válogatott vasárnapi, Brazília elleni, 25–24-es győzelmét a jó kapusteljesítménynek és remek taktikai húzásnak köszönhette, míg a férfiak a visszafogott kezdés miatt veszítették el szombaton az első mérkőzésüket Egyiptommal szemben 35–32-re – legalábbis Xavier Pascual kézilabdás szakember szerint. A tréner – aki a nyártól veszi majd át a veszprémi férficsapat irányítását – a Maxon visszanézhető Eurosport 2 Bonjour Paris című reggeli műsorának szakértője.

    A női válogatott csütörtökön 31–28-ra kikapott a házigazda és címvédő Franciaországtól, majd jött vasárnap a Brazília elleni győzelem. Xavier Pascual a magyar csapat utóbbi mérkőzésének értékelésében azt emelte ki, hogy a kapus Böde-Bíró Blanka fantasztikus volt, ami nagyon sokat segített a csapatnak, ezen felül pedig amikor Magyarország 5+1-re váltott védekezésben, az is döntő fontosságúnak bizonyult.

    „A magyar csapat Bruna De Paulát külön emberfogással levette a pályáról, és ez a sokat segített a győzelemben. Meglepetés volt számomra az 5+1-es felállás alkalmazása Bruna de Paula ellen, és azt hiszem, ez némileg összeomlasztotta Brazília támadását. Ezután Magyarország jónéhány labdát szerzett, ez volt a kulcsmomentum. Ez egy fantasztikus meccs volt Magyarországnak, de Brazília is fantasztikusan teljesített. Nagyon tetszett Simon Petra játéka, aki Brazília ellen megváltoztatta a játék ritmusát. Sok helyzetet teremtett, és azokat ki is használta, érett és magas színvonalú játéka meglepetés volt számomra.”

    A férfiakkal kapcsolatban azt emelte ki mindenekelőtt, hogy a meccs elején a támadásaik nem voltak kellően erősek és hatékonyak

    „Az első 15 perc messze nem a saját legjobb szintjükön zajlott. Az ezt követő 45 perc azonban fantasztikus volt, de Egyiptom ellen játszani, egy olyan ország ellen, amely tapasztalt és fiatal játékosokkal is rendelkezik, mindenképpen kihívás volt. A magyarok közül Imre Bence és Fazekas Gergő voltak a legjobbak. Ez a két srác fiatal, és valóban elképesztőek voltak.” 

  • Kanadai és azeri aranyéremmel folytatódtak hétfőn a párizsi olimpia cselgáncsküzdelmei – adta hírül az MTI.

    A női 57 kilogrammban a kétszeres világbajnok, japán születésű Christa Deguchi szerezte meg az észak-amerikai ország első aranyérmét a francia fővárosban.

    A férfi 73 kilósoknál a világ- és négyszeres Európa-bajnok Hidayat Heydarov tízperces döntőben múlta felül a hazai kedvenc Joan-Benjamin Gabát, ezzel ő nyerte Azerbajdzsán első érmét Párizsban.    

    A magyarok kedden folytatják szereplésüket a Mars-mező Arénában, ahol Özbas Szofi 63, Ungvári Attila pedig 81 kilóban lép majd tatamira.

    Cselgáncs

    nők, 57 kg

    1. Christa Deguchi (Kanada)    
    2. Mi Mi Huh (Koreai Köztársaság)
    3. Funakubo Haruka (Japán) és Sarah Leonie Cysique (Franciaország)

    férfiak, 73 kg

    1. Hidayat Heydarov (Azerbajdzsán)
    2. Joan-Benjamin Gaba (Franciaország)
    3. Adil Osmanov (Moldova) és Hasimoto Szojcsi (Japán)
  • Nemcsak a női, hanem a férfi gördeszkások utcai versenyét is japán sportoló nyerte a párizsi olimpián – számolt be róla az MTI.

    A szombatról a rossz idő miatt hétfőre halasztott viadalon a 25 éves, címvédő Horigome Juto az utolsó, szinte tökéletes trükkjével került két amerikai, Jagger Eaton és Nyjah Huston elé.

    Az utcai szakágban tereptárgyakat (korlát, lépcső) használhatnak a versenyzők a trükkök bemutatására.

    Vasárnap a 14 éves Josizava Coco nyerte a nők viadalát.

    Gördeszka, férfi utcai verseny

    1. Horigome Juto (Japán) 281,14 pont

    2. Jagger Eaton (Egyesült Államok) 281,04

    3. Nyjah Huston (Egyesült Államok) 279,38

  • A brazil színekben versenyző párbajtőröző, Nathalie Moellhausen az első meccsén összeesett a párizsi olimpián, de egy rövid pihenő után folytatta a küzdelmeket.

    Brazil sajtóhírek szerint veresége után Moellhausen kórházba vonult, ahol egy jóindulatú daganatot távolítanak el farokcsontjából, írja a Nemzeti Sport.

    A brazil párbajtőrvívó még szombaton, a kanadai Ruien Xiaóval csapott össze, majd hirtelen a földre rogyott. Egy szervező ugyan hozott neki széket, de arra az egyik stábtag ült le, aki aztán kapcsolt és átadta helyét a sportolónak.

  • Vasárnap kiadott közleményében bocsánatot kért a kanadai női labdarúgó-válogatott vezetőedzője, Beverly Priestman miután a FIFA egy évre felfüggesztette őt amiatt, hogy a párizsi olimpiát megelőzően drónnal figyelték meg csoportriválisuk edzését.

    Mint a csapat vezetője, felelősséget akarok vállalni a történtekért, ezért teljes mértékben együttműködök a nyomozásban. Az egész lényemmel küzdöttem, hogy jobbá tegyem a csapatot. Bárcsak többet mondhatnék, de a fellebbezési folyamat és a folyamatban lévő nyomozás miatt nem tehetem

    – áll a közleményben. 

    Priestman mellett a FIFA egy évre felfüggesztette minden futballtevékenységéből azt az elemzőt, aki kétszer is berepült drónnal az új-zélandiak edzésre, valamint egy segédedzőt, aki még részt vehetett a kémkedésben. A kanadai sportági szövetséget emellett pénzbírsággal sújtották – és ami a legfontosabb ezeken a játékokon, a csapattól hat pontot levontak.

    Friss hír, hogy a csapat fellebbezett a büntetés ellen.

  • Nincs szüksége műtétre a női tornászok olimpiai pódiumedzésén ismét megsérült Kovács Zsófia háromszoros Európa-bajnoknak, aki részleges térdszalagszakadás miatt maradt le az ötkarikás játékokról – írja az MTI.

    Draskóczy Imre, a női válogatott szövetségi kapitánya az M4 Sportnak elmondta: nem olyan nagy a dunaújvárosi sportoló sérülése, mint amire számítottak. Tudomásuk szerint húzódás és részleges szakadás a diagnózis.

    „Ez mindenféleképpen jó, tehát jelenleg nem szükséges az operáció. Rehabilitációra és nyugodt felkészülésre van szüksége, és a következő ciklusban is itt a helye” – mondta Draskóczy.

    Kiemelte, hogy az olimpia után össze kell szedniük és újjá kell építeniük a csapatot.

    „Alulról nem jönnek fel fiatalok”, ezért a jelenlegi versenyzőkkel kell végigcsinálniuk a következő négyéves ciklust is.

    A 24 éves tornásznak a szeptemberben keresztszalag-szakadás miatt műtött térde a versenyt megelőző, csütörtök esti pódiumedzésen bemutatott jó gyakorlata után, a leugrást követően sérült meg.

    A háromszoros Európa-bajnok péntek reggel MR-vizsgálaton vett részt a francia fővárosban, az eredmény ismeretében a magyar orvosi csapat úgy döntött, hogy Kovács térdfájdalmai miatt nem indulhat a vasárnapi selejtezőben. Székely Zója vette át a helyét, aki 13,433 ponttal 34. lett felemáskorláton.

    A tornászoknál mindkét nem összetett döntőjében lesz magyar, mivel Czifra Bettina Lili és Mészáros Krisztofer is fináléba jutott, Bácskay Csenge pedig harmadik számú tartalék ugrásban.

  • A női vízilabdatorna második fordulójának rangadóján a legutóbbi három olimpián aranyérmes amerikai válogatott 13–11-re kikapott Spanyolországtól – akit a 2012-es döntőben 8–5-re, a 2020-ról 2021-re halasztott viadal fináléjában pedig 14–5-re vert meg.

    A csoport másik meccsén is meglepetés született, a házigazda franciák 9–8-ra legyőzték a vb-bronzérmes olaszokat.

    Két kör után a spanyolok 6 ponttal állnak, az Egyesült Államok és Franciaország három-hárommal követi, Olaszország és Görögország egy-egy vereséggel zárják a sort.

  • A háromszoros olimpiai bajnok úszó Adam Peaty tesztje pozitív lett Covid-19-re, jelentették a brit lapok hétfő délután.

    Peaty két századmásodperccel maradt le az aranyéremről 100 méteres mellúszásban, Nicolo Martinenghi lett a szám győztese.

    A 29 éves versenyző utólag elmondta, hogy a verseny fájt a torka, és a tünetek az ezüstérem megnyerését követő követő órákban súlyosbodtak.

    Adam Peaty vasárnap, a férfi 100 méteres mellúszás döntője előtt kezdte rosszul érezni magát. A döntő utáni órákban a tünetei súlyosbodtak, és hétfőn kora reggel COVID-tesztet végeztek rajta. A tesztje pozitív lett. Még él a remény, hogy visszatérhet az uszodába. Minden szokásos óvintézkedést megteszünk a szélesebb küldöttség egészségének megőrzése érdekében

    közölte a nagy-britanniai olimpiai csapat.

    Peatyre alapesetben kulcsszerep vár a 4x100 méteres férfi és a 4x100 méteres mix vegyes váltóban is.

    A férfiak döntőjére csak augusztus 4-én, vasárnap kerül sor, a vegyesváltó döntője pedig egy nappal korábban lesz. Ha Peaty mégsem állhat rajtkőre, akkor James Wilby helyettesítheti őt.

  • A brit Tom Pidcock nagy hátrányt ledolgozva, drámai csatában védte meg címét a hegyikerékpárosok férfi versenyében a párizsi olimpián.

    Az MTI beszámolója szerint a nők vasárnapi versenye után – ahol Vas Blanka tizedik helyet szerzett – hétfőn a férfiak szálltak harcba az ötkarikás érmekért az Elancourt-i Dombon kialakított 4,35 kilométeres, rövid, meredek emelkedőket, csúszós részeket és ugratót is tartalmazó murvás pályán. Egy nappal korábban a világbajnok Pauline Ferrand-Prévot a hazai közönség támogatását élvezve diadalmaskodott, a férfi mezőnyben ott volt a többi között az aktuális vb-aranyérmes és ötkarikás címvédő Pidcock, illetve az olimpiai távon tíz vb-elsőséggel rendelkező riói bajnok, a 38 esztendős svájci Nino Schurter.

    A nyolckörös távnak 36 fős mezőny vágott neki, a napos, száraz időben az előző napihoz hasonlóan bukások, technikai hibák színesítették a versenyt, a román színekben szereplő, sepsiszentgyörgyi Molnár Ede Károly kerékpárján például összetört a hátsó kerék.

    Sokáig nagy egybefüggő csoport haladt elöl, ezt – az egyébként nem túl jó rajtja után felkapaszkodó – Pidcock megindulása robbantotta szét a harmadik körben. A címvédő a hazai közönség által űzött-hajtott Victor Koretzkyvel elszakadt riválisaitól, ám első defekt miatt félperces hátrányba került, a francia pedig így egyedül tekert az élen. Pidcock ezután hatalmas felzárkózásba kezdett, sorra érte utol azokat, akik a technikai hiba miatt megelőzték, két körrel a vége előtt pedig már csak Koretzky volt előtte, majd a dél-afrikai Alan Hatherlyvel a kerekén utol is érte az addigi éllovas franciát.

    Pidcock többször megpróbált elszakadni, Koretzky is megindult egyszer, az utolsó szó pedig egy erdős részen végrehajtott kockázatos előzés eredményeként a brité volt: a két bringás egy fás részt két oldalról kerülve kis híján összeért, az eltempózó Pidcock pedig a francia közönség pfujolásától kísérve védte meg címét. Koretzky egy ezüstöt szerzett Franciaországnak, Hatherly pedig az első Európán kívüli férfi érmes lett hegyikerékpárban.

    férfi hegyikerékpár

    1. Thomas Pidcock (Nagy-Britannia) 1:26:22 óra

    2. Victor Koretzky (Franciaország) 9 másodperc hátrány

    3. Alan Hatherly (Dél-afrikai Köztársaság) 11 mp h.

  • Kizárták a párizsi olimpiáról az algériai Reduan Messzaud Driszt, miután vasárnap nem hozta a 73 kilogrammos súlyhatárt a hétfőre kiírt összecsapására az izraeli Tohar Butbullal szemben.

    A szervezők jelezték, hogy Butbul mérkőzés nélkül jutott tovább. Drisz 73,4 kilogrammot nyomott a vasárnapi mérlegelésen.

    Az izraeli delegáció továbbra is az olimpiai értékeket szem előtt tartva fog versenyezni, úgy gondoljuk, hogy ennek a fajta viselkedésnek nincs helye a sport világában

    – olvasható az Izraeli Olimpiai Bizottság közleményében. Az algériaiak nem reagáltak.

     A 2021-es tokiói olimpián az ugyancsak algériai Feti Nurin visszalépett a Butbul elleni második fordulós összecsapástól, és ezt követően a nemzetközi szövetség tízéves eltiltással sújtotta.

  • Az olimpián ugyan az egész napos dömping miatt nehéz elképzelni, hogy a sportszerető állampolgár nem talál szájízének megfelelő néznivalót a kínálatban, mégis akadhatnak olyan üresjáratok, amikor az ember lerágja a körmét a következő asszóig, futamig, negyedig, vagy félidőig. 

    Nekik sem kell azonban kétségbe esniük, a Reuters ugyanis gondolt egyet, és élő képen mutatja meg a Párizsi égboltot az Eiffel-torony mögött – így egy pillanatra mindenki az ötkarikás játékok helyszínén érezheti magát. 

  • A teniszklasszisok csatáján Djokovics pazar kezdés után 6:1, 6:4-re legyőzte Nadalt – könnyen lehet, hogy a spanyol salakkirály utolsó párizsi centerpályás meccsén.

  • Mint arról beszámoltunk, a rossz vízminőség miatt, vasárnaphoz hasonlóan, hétfőn sem engedték be a Szajnába a triatlonosokat a párizsi olimpia szervezői.

    A szervezők közlése szerint azonban a szennyezettségi adatok folyamatosan javulnak, így várhatóan kedden reggel elrajtolhat a férfi egyéni verseny, a végső döntést holnap hajnalban hozzák meg.

    A pénteki és szombati eső miatt megint az egészségügyi határérték fölé emelkedett a szennyező anyagok koncentrációja a Szajnában, de a franciák abban bíznak, hogy a következő órákban javul majd a helyzet.

    Az 55 férfi induló között két magyarnak szurkolhatunk. Bicsák Bence 2021-ben hetedik lett a tokiói olimpián, és saját bevallása szerint jó kedvűen és kitűnő állapotban várja a rajtot élete második olimpiáján.

    A másik magyar, a 25 éves Lehmann Csongor olimpiai újonc, ám így is komoly tervekkel utazott Párizsba, miután tavasszal harmadik lett a világbajnoki sorozat olaszországi állomásán, július közepén pedig megnyerte a tiszaújvárosi világkupát.

  • Szűcs Luca csalódottan nyilatkozott, miután kikapott a hazai közönség előtt vívó világranglista-második Sara Balzertől.

    „A közönségtől nem ijedtem meg, egy rutinos vívó volt az ellenfelem, ez jelentette a különbséget. Ha nem a legjobb döntést hozod az ilyen sportolók ellen, az megbosszulja magát. Most még fel kell dolgoznom a történteket, aztán már a csapatversenyre koncentrálunk. Összességében jól éreztem magam, jó asszókat vívtam, a végére fizikailag kicsit elfáradtam.”

    Márton Anna Olga Harlan ellen szenvedett vereséget, pedig bízott egy jó eredményben.

    „Egész nap úgy éreztem, hogy jó formában vagyok. Bíztam benne, hogy nyerhetek ebben az asszóban. Taktilailag nagyon behintáztatott az ellenfelem, nagyon nehéz volt elkezdenem visszakapaszkodni. Nem hagyta, hogy levegőt vegyek, nagyon gyorsan jöttek a tusok. Tudtam, hogy nagyon agresszív, és észnél kell lennem, és nem úgy alakultak a dolgok, amire előzetesen számítottam.”

    Márton Anna elmondta, a többször is műtött térde viszont rendben van, a csapatversenyen pedig a visszavágás a cél, mert hiányérzete van, és mindenképp szeretne érmet szerezni.

  • Azonnali hatállyal elbocsátották az Eurosport kommentátorát, mert „helytelen” megjegyzést tett az ausztrál női úszókra a párizsi olimpián.

    Miután az ausztrálok megnyerték a 4x100 méteres gyorsváltó döntőjét szombaton, Bob Ballard brit újságíró száját a következő szavakat hagyták el:

    Nos, tudják, milyenek a nők, szeretnek együtt lógni, sminkelni

    A társkommentátor Lizzie Simmonds – aki a 2012-es londoni olimpián Nagy-Britannia színeit képviselte – „felháborítónak” nevezte a megjegyzést.

    „Az Eurosport közvetítése közben Bob Ballard kommentátor helytelen megjegyzést tett. Ezért azonnali hatállyal eltávolítottuk őt a kommentátori csapatból” – áll a csatorna közleményében.

    Nem akartam senkit megbántani, ha mégis így tettem, elnézést kérek. Hatalmas támogatója vagyok a női sportnak. Nagyon fog hiányozni az Eurosport csapata, és minden jót kívánok nekik az olimpia hátralévő részére

    reagáltBallard a kirúgás hírére.

  • Márton Annával párhuzamosan küzdött francia ellenfelével – és így a Grand Palais elképesztő elánnal drukkoló közönségével – Szűcs Luca. A világranglista második Sara Balzer ellen pedig 1:3 után fantasztikus vívást mutatott be, és a papírformát részben megcáfolva 8:6-os vezetéssel vonulhatott szünetre. A folytatásban is remek akciókat csinált, ám Balzer is jóval pontosabbá vált, 9:9-nél egalizált a francia, majd 10:9-nél már vezetett. Szűcs innen még egyszer előnybe került, de 11:11 után már csak egy találatot tudott elérni, így az előzetesen jóval esélyesebbnek tartott, elképesztő másfél évet futó riválisa 15:11-re nyert.

    Egyúttal a franciák számára már biztos női kardban az érem, ugyanis Tokió bronzérmese, Manon Brunet is bejutott az elődöntőbe. 

    A magyarok közül sajnos ez senkinek nem sikerült, pedig Márton és Szűcs remek vívásának köszönhetően két versenyzőnk is a nyolc közé jutott. Remélhetőleg a kiegyensúlyozott, jó teljesítmény jó csapatversenyt vetít előre, s ott összejöhet majd a mieinknek az érem. 

  • A világ egyik, ha nem a legjobb női kardvívója – az elmúlt tíz évé biztos – várt Márton Annára az olimpiai negyeddöntőben Olga Harlan személyében. Tokiói negyedik helyezettünk az asszó előtt úgy fogalmazott, egy olimpián mindenkit meg lehet verni, reméli, ezt képes lesz bizonyítani. Nos, az asszó legkevésbé sem úgy indult, ahogyan azt a BVSC válogatott vívója, és az érte szorítók remélték: Harlan elképesztően koncentrált vívás mellett sorra adta az asszókat, rendre a pást hátsó felébe szorítva Mártont, aki 7:0 után tudott egyáltalán először szépíteni. 

    Napközben több olyan asszót is láthattunk – akár magyar vívó ellen is –, ahol viszonylag nagy hátrányból próbált valaki feltámadni, kevés sikerrel. A 8:1-es állásnál megkezdett pihenő alatt csak remélhettük, hogy Márton és edzője, Gárdos Gábor ki tudnak találni valamit, amivel kizökkenthető a döbbenetes magabiztossággal és pracizítással vívó ukrán. Harlan az eddigi asszói közül kimagaslóan ebben vívott a legjobban. Hiába adta tokiói negyedik helyezettünk az első tust a szünet után, az ukrán 10:2-nél még tovább növelte a fórját. 

    Végül 15:7 lett a vége Harlannak. Márton ezzel a harmadik olimpiáján a negyeddöntőben búcsúzott. A nap elején emlegetett, rendkívül fontosnak titulált csapatversenyben küzdhet majd tovább pályafutása első olimpiai érméért. 

  • Djokovics számára nem jelentett problémát, hogy kiszerválja a mérkőzést, Nadal fogadóként ugyan eljutott 30:30-ig, de ezt követően két jó adogatással abszolválta a feladatot a szerb. 

    A vége 6:1, 6:4. 

    Nadal számára még nem ért véget az olimpia, mivel Carlos Alcaraz oldalán párosban még érdekelt Párizsban. Djokovics pedig folytathatja útját pályafutása első olimpiai érme felé.

  • Második szett 4:0 után sorozatban négy játékot nyert a spanyol klasszis, másodszor úgy vette el Djokovics szervagémjét, hogy elképesztő labdameneteket nyert. Ezt követően viszont Nadal bajba került saját adogatójátékában, Djokovics negyedik fogadóelőnyét pedig egy csodás rövidítéssel értékesítette, így szerválhat a mérkőzésért.

  • Az Eurosport jóvoltából felidézhető a BVSC-s vívónő Joana Ilijeva elleni sikere.

    Szűcs a francia Sara Balzer ellen harcolhatja ki a négy közé kerülést. Utóbbi feladat kicsit sem ígérkezik egyszerűnek: Balzer a világranglista második helyén zárta a szezont, és négy vk-versenyen is aranyérmes lett. Nem véletlenül tartották és tartják a francia vívócsapat egyik legfőbb éremesélyesének az olimpián is. 

  • A Tokióban ezüstérmes ausztrál válogatott két meccs után is hibátlan a párizsi olimpia férfi gyeplabdatornáján. A hétfői versenynapon az ausztrálok 2–1-re verték az íreket, ugyanakkor az előző ötkarikás játékokon harmadik indiaiak pontokat vesztettek az argentinok ellen, akikkel 1–1-es döntetlent játszottak.

    GettyImages-2163681635
    Fotó: David Fitzgerald/Sportsfile via Getty Images

    Eredmények, gyeplabda, férfi csoportmérkőzések:
    B csoport:

    • Ausztrália-Írország 2-1
    • India-Argentína 1-1

    Az állás: 1. Belgium 6 pont (4–1), 2. Ausztrália 6 (3–1), 3. India 4, 4. Argentína 1, 5. Új–Zéland 0 (3–5), 6. Írország 0 (1–4)