A szervezők pénteki közleménye szerint a 2021 óta a ProTeamek közé sorolt EOLO-Kometa huszonegy bringással vágott neki az idei szezonnak. Kiemelték, hogy a két magyar előtt adott a lehetőség, hogy a május 6-án Magyarországról rajtoló Giro d’Italián induljon. Az háromhetes olasz körverseny első három szakaszát rendezik Magyarországon.
Emlékeztettek: az együttest a hétszeres Grand Tour-győztes Alberto Contador és a kétszeres Giro d’Italia-győztes Ivan Basso alapította 2018-ban, s az akkor még Polartec-Kometa néven működő csapat már az első szezonjában részt vett a Tour de Hongrie-n.
A magyar versenyző csapata, a francia Groupama-FDJ kedden a közösségi oldalán jelentette be, hogy Valter – valamint Arnaud Démare – ott lesz a budapesti Grande Partenzán.Valter tavaly három szakaszon át viselhette a legendás rózsaszín trikót, az összetett éllovasának járó megkülönböztető mezt.
A május 6-án startoló háromhetes viadallal kapcsolatban a magyar kerekes korábban azt mondta, a nyitószakaszt záró visegrádi emelkedő a kedvenc edzőhelyszíne, és minden nap úgy kel fel, hogy a nyitóetapot megnyerve újra felölthesse a Maglia Rosát.
A hegyikerékpárban olimpiai, országúton világbajnoki negyedik Vas 2019, 2020 és 2021 után ismét a legjobbnak bizonyult. Ezzel továbbra is három szakág négy bajnoki trikóját birtokolja az SD Worx 20 esztendős kiválósága.
A második helyet Schmidel Regina, a harmadikat Jordán Dorka szerezte meg a nagyszámú nézőközönség előtt.
A családi nappal egybekötött ob-n a férfiak versenyében Búr Zsolt Székely Benedeket és Cser Gábort megelőzve diadalmaskodott.
A szakág viadalait néhány kilométer hosszú körpályákon rendezik, a versenyzők földutakon, füves területeken és aszfalton haladnak különböző mesterséges és látványos akadályokon keresztül.
A szervezők szerdai tájékoztatása emlékeztet rá, hogy bár a holland istálló nyerte tavaly a csapatversenyt, összetettben Tobias Foss ötödikként elégedetlenül távozott, mert egyik szakaszon se volt esélye a dobogós helyekre. Idén szakaszgyőzelmek reményében indult a csapat, ehhez a holland Olav Kooij és a Tour de France-on a sárga trikót is viselő honfitársa, Mike Teunissen járt a leközelebb a második helyével.
A Jumbo–Visma olyan világsztárokat foglalkoztat, mint a szlovén Primoz Roglic, aki sorozatban háromszor nyerte meg a Vuelta a Espanát és olimpiai bajnok lett egyéni időfutamban, vagy a belga Wout van Aert, aki három különböző stílusú etapon, hegyen, síkon és egyéni időfutamban is nyert szakaszt a Tour de France-on. Az együttes színeiben versenyez a Vuelta a Espana 2017-es bajnoka, az időfutamban ötkarikás ezüstérmes Tom Dumoulin és a szintén időfutamban négyszeres egyéni világbajnok Tony Martin is.
A 24 induló csapatból eddig öt ismert, közülük – a spanyol Movistar és az izraeli Israel Start-Up Nation után – a Jumbo-Visma a harmadik, amelyik a legmagasabb szintet képviseli.
A 43. Tour de Hongrie-ra május 11. és 15. között kerül sor, az útvonal bemutatójára várhatóan januárban kerül sor.
MTI
(Borítókép: Primoz Roglic a Jumbo–Visma rózsaszín trikójában a Giro d'Italián. Fotó: Tim de Waele / Getty Images)
Szerdán bemutatták a 2022-es Giro d’Italia első három, magyarországi szakaszát. Mit gondol az etapokról?
A mezőny három csodálatos napnak néz elébe Magyarországon, ebben biztos vagyok. Az első szakasznak érdekes lehet az emelkedős befutója Visegrádon, azt pedig remek ötletnek tartom, hogy a második etapot, az időfutamot Budapest belvárosában tartják. Az időfutam mindig különleges, hiszen a versenyzők egyenként indulnak, most pedig gyönyörű környezetben fognak tekerni egy remélhetőleg szép szombati napon. A harmadik etap pedig Kaposvárról indul a Balaton felé, ami Magyarország egyik legfontosabb területe.

A sajtótájékoztató után Kaposvárra utazott. Volt abban esetleg valamennyi szerepe, hogy a harmadik szakasz onnan fog elrajtolni?
Nem, semennyi. Én egy olyan csapatnak a menedzsere vagyok, aminek a szponzora a Kometa. A Kometának Kaposváron is van egy gyára, de a Grande Partenzához és a szakaszok tervezéséhez semmi közöm nem volt. Nem is tudom pontosan, milyen szempontok alapján jelölték ki az útvonalat.
Abban viszont biztos vagyok, hogy arra a három napra a Giro-láz miatt mindenki rózsaszínbe fog öltözni, és az egész világ láthatja, milyen szép ez az ország.
Személyesen is bejárta az útvonalakat?
Én is csak a prezentációt láttam, valamint Budapestet és Kaposvárt. Ahogy mondtam, én csapatmenedzser vagyok, ráadásul az EOLO–Kometa még nem kapott meghívást a versenyre. Természetesen bízunk a szabadkártyában, a tavalyi eredményeink önmagukért beszélnek, de még sokat kell dolgoznunk azon, hogy elindulhassunk, hiszen csak két kártyát osztanak ki. A legutóbbi Girón nagyot szólt a sikerünk a Zoncolanon, jól szerepeltek a versenyzőink, szeretnénk bizonyítani, hogy nem egyszeri eset volt.
Két magyar versenyző, Dina Márton és Fetter Erik is az ön csapatát erősíti. Amennyiben megkapják a szabadkártyát, mennyi esélyük van bekerülni a Giro-keretbe?
A két magyar bringás a legjobbak közé tartozik a csapatban. Alapkövei a projektünknek, és az ő példájuk is mutatja, mennyit fejlődött a magyar kerékpársport. Rajtuk kívül pedig három fiatal magyar erősíti a juniorcsapatunkat, szóval van utánpótlás is. Ha ott leszünk a versenyen, akkor biztos, hogy nevezünk magyar bringást. Persze azt is mérlegelni kell, hogy a Giro időpontja egybeesik a Tour de Hongrie-éval, és természetesen ott is szeretnénk hazai versenyzőt indítani. De ezt majd néhány hónap múlva elég lesz eldönteni. Az egyértelmű, hogy Dina és Fetter is megüti a Giro szintjét, előbbi tavaly már meg is mutatta ezt.
A magyar bringás már a rajtnál az élre tört, a kör végén pedig öt holland – köztük a világbajnok Lucinda Brand – társaságában eltekert a mezőnytől. A második kör végén Brand nem cserélt kerékpárt, Vas viszont igen, így a vb-címvédő előnyre tett szert, a magyar kerékpáros az éremért küzdve két, hazai pályán szereplő riválist is lerázott.

Az országúti egynapos klasszikusok közé tartozó flandriai körversenyen is használt kockaköves emelkedőt, a rendkívül meredek Koppenberget is magában foglaló pályát az amerikai Clara Honsinger teljesítette leggyorsabban, 12 másodperccel megelőzve a világbajnoki bronzérmes holland Denise Betsemát és 35-tel a három szakágban magyar bajnok Vast.
Az SD Worx hegyikerékpárban olimpiai, országúton világbajnoki negyedik 20 esztendős magyar bringása vasárnap a belgiumi Overijsében nyerte pályafutása első vk-futamát.
A „hulló falevelek" klasszikusán, az öt legnagyobb egynapos viadal, a Monumentumok egyikén két magyar is ott volt a mezőnyben: Valter Attila (Groupama-FDJ) és Fetter Erik (EOLO-Kometa). Utóbbi révén immár a hatodik magyar bringás mutatkozott be Monumentumon, és tette ezt aktív kezdéssel: szökési kísérletekben mutatta magát, bár végül nem került be abba a 10 fős csoportba, amit elengedett a mezőny.
A verseny végére ketten, az olasz Fausto Masnada és az idei klasszikusok közül a Liege-Bastogne-Liege-en diadalmaskodó Tadej Pogacar maradtak elöl, őket egy nyolcas üldözte. Az elsőséget végül a Tour de France-győztes Pogacar szerezte meg.
A 239 kilométeres távú viadalon, amelyet az elmúlt évekhez képest fordított irányban rendeztek meg, Valter – többek között az olasz kiválóság Vincenzo Nibalit maga mögé utasítva – két és fél perc lemaradással 12. lett, ezzel minden idők legjobb magyar eredményét érte el Monumentumon.
Fetter nem fejezte be a közel 4500 méter szintkülönbséget magában foglaló versenyt.
Az első világbajnokság 100. évfordulóján rendezett vb utolsó eseményén a 29 esztendős Alaphilippe – annak tudatában, hogy egy sprintbefutóban nem ő a legnagyobb esélyes – az utolsó 25 kilométeren belül háromszor indított támadást az esélyesek 15 fős csoportjában, utolsó megindulása 18 kilométerrel a céltól történt.
A tavaly Imolában is aranyérmes francia többször is aggódva érdeklődött az előnyéről az őt kísérő motorostól – a világbajnokságokon nem alkalmazzák a szezon közben használt rádiós távkapcsolatot –, ám akkora előnyt dolgozott ki, hogy az utolsó méterekre megnyugodva még ünnepeltethette is magát.

A múlt heti Európa-bajnokságon ebben a számban ezüstérmes olasz versenyző a hazai közönség előtt szereplő nagy riválisokat, Wout van Aertet és Remco Evenepoelt előzte meg.
A szervezők pénteki közleményében kifejtették: a kerékpáros eseményekről minden alkalommal átfogó értékelést készít az UCI megbízott ellenőre, aki az idei magyar körverseny során a neves versenybírók közé tartozó, világbajnokságokon és Grand Tourokon rendre szerepet kapó horvát Bruno Valcic volt.
Az ellenőr beszámolójában több területet értékel: górcső alá veszi az esemény biztonságos lebonyolítását, a közönség megjelenését, a versenypálya kialakítását és adottságait, a résztvevő csapatok szállásának minőségét, a televíziós produkció elkészítését és megjelenését, valamint a rendező csapat munkáját.
Az olaszországi viadalon a férfi mezőnyben a 2016-os olimpiai bajnok svájci Nino Schurter győzött, Palumby Zsombor 71. lett.
A női verseny a brit Evie Richards diadalát hozta, Benkó Barbara 35. helyen zárt.
Az U23-asoknál Vas Kata Blanka ötödikként ért célba, tavaly a korosztályban ezüstérmes volt a 19 esztendős magyar bringás. Buzsáki Virág a 19., Schmidel Regina pedig 36. lett. Az U23-as férfiak között Sylvester Balázs utolsó célba érkezőként 93. helyen zárt.
Eredmények, hegyikerékpár (a vb honlapja alapján):
férfiak, világbajnok:
Nino Schurter (Svájc) 1:22:31 óra
2. Mathias Flückiger (Svájc) 2 másodperc hátrány
3. Victor Koretzky (Franciaország) 1:08 perc hátrány
...71. Palumby Zsombor 1 kör hátrány
nők, világbajnok:
Evie Richards (Nagy-Britannia) 1:23:52 óra
2. Anne Terprstra (Hollandia) 1:03 perc hátrány
3. Sina Frei (Svájc) 1:08 p h.
...35. Benkó Barbara 9:12 p h.
MTI
A második hét utolsó versenynapjának Céretből vágott neki a mezőny, a 191,3 kilométeres táv alatt egy második és három első kategóriás hegy leküzdése várt a bringásokra, majd egy lejtmenet után értek célba Andorra la Vellában.
Harmincfős szökevénycsoport alakult ki, és dolgozott ki tíz perc feletti előnyt, ez az utolsó emelkedőig a felére csökkent, ám így is ebből a csoportból kerülhetett ki a szakaszgyőztes. Ez a záró lejtőt egyedül megkezdő, 26 esztendős Kussnak sikerült, aki a Vuelta a Espana után immár a Touron is rendelkezik sikerrel. A második helyen a 41 éves spanyol Alejandro Valverde ért be.
Csütörtökön a Saint-Paul-Trois-Chateaux és Nimes közötti, mindössze egy harmadik kategóriás emelkedőt tartalmazó 159,4 kilométeres táv várt a kerékpárosokra, így jó esély mutatkozott a mezőnyhajrára, amelyben a versenyből térdsérülés miatt kiszálló Peter Sagan már nem volt érdekelt.
Rögtön a rajt után szétszedte a sort a hatalmas tempó és az oldalszél, 13 fős, erős szökevénycsoport alakult ki, a nehéz szerdai etap után pedig a lassan megnyugvó mezőny lemondott az üldözésről.
Így az etapgyőztes a negyedóra feletti előnyt kidolgozó élcsoportból került ki, amely a záró 50 kilométeren belül bomlott fel, 12 kilométerre a céltól pedig az élen tekerő hármast Sagan csapattársa, Nils Politt támadása robbantotta szét.
A 27 éves német bringás akciójára riválisai nem tudtak reagálni, és félperces előnnyel győzött, 47,3 kilométeres átlagsebességgel teljesítve a távot. Politt első szakaszgyőzelmét aratta Grand Tour-viadalon, pályafutása során pedig második profi sikere volt ez, 1047 nappal ezelőtt a német körversenyen nyert etapot.
Szerdán a Sorgues és Malaucene közötti 198,9 kilométeres táv és a Mont Ventoux kétszeri megmászása várt a mezőnyre, amelyben változatlanul ott tekert a férfi mezőnyverseny összes aktív világbajnoka: a zöld trikós brit Mark Cavendish (2011 vb-aranyérmese), a belga Philippe Gilbert (2012), a portugál Rui Costa (2013), a lengyel Michal Kwiatkowski (2014), a szlovák Peter Sagan (2015, 2016, 2017), a spanyol Alejandro Valverde (2018), a dán Mads Pedersen (2019) és a címvédő francia Julian Alaphilippe. Utóbbi végül bekerült a nap nehezen kialakult szökésébe, amely több kisebb csoportból rövid időre egy 16 fős élcsoporttá állt össze.
”
Az előzetesen a favoritok közé sorolt 31 éves klasszis kiemelte: csapatával, a Jumbo-Vismával közösen hozták meg a döntést, miután arra a következtetésre jutottak, hogy nincs értelme tovább folytatni a versenyt. Hozzátette: megpróbál mielőbb felépülni, és a következő célokra koncentrálni.
Roglic hétfőn, a Tour harmadik szakaszán bukott és szenvedett sérüléseket. Szombaton, a nyolcadik etapon több mint 35 perces hátránnyal ért célba a szakaszgyőztes belga Dylan Teuns (Bahrain-Victorious) mögött, amivel le kellett mondani az összetettbeli győzelemről.
A Vuelta kétszeres győztese indul a tokiói olimpián.
A Vierzon és Le Creusot közötti 249,1 kilométeres táv a leghosszabb volt, amelynek 2000 óta nekivágott a francia körverseny mezőnye, akkor 254,5 kilométert tekertek a kerékpárosok Belfort és Troyes között. Többen is próbálkoztak szökéssel, mire 40 kilométer után az oldalszélnek is köszönhetően kettészakadt a mezőny. A 29 fős élbolyban tekert a sárga trikós holland Mathieu van der Poel, a harmadik helyen álló belga Wout van Aert, a négyszeres Grand Tour-győztes, az összetettben közel három perc hátránnyal álló olasz Vincenzo Nibali, valamint a 300. Grand Tour-szakaszát teljesítő, zöld trikós brit Mark Cavendish is, utóbbi azonban a gyorsasági részhajrá megnyerése után „visszacsorgott" a főmezőnyhöz.
Christian Prudhomme versenyigazgató csütörtökön elmondta: visszavonják panaszukat, mert a történet aránytalanul „fel lett fújva”, egyúttal szeretne mindenkit emlékeztetni a biztonsági szabályok betartására.
Ha eljössz a Tourra, fogd a gyermeked kezét, a kutyádat, és ne lépj figyelmetlenül az útra. És mindezeken túl, tiszteld a versenyzőket
– fogalmazott.
Kevesebb mint 46 kilométerrel a cél előtt a Jumbo-Visma egyik versenyzője, a négyszeres időfutam-világbajnok Tony Martin felakadt egy nőnek az útra betartott tábláján és elesett. A
bukásban több tucat versenyző érintett volt, és mivel az eset a mezőny legelejében történt, az egész karaván megtorpant. A földre kerültek között volt az esélyesek közül a szlovén Primoz Roglic, ám ő folytatni tudta a versenyt.
Kevésbé volt szerencsés a német Jasha Sütterlin, akit kézsérüléssel kórházba szállítottak és feladni kényszerült a viadalt, míg a spanyol Marc Soler teljesítette ugyan a szakaszt, ám másnap már nem állt rajthoz, miután a vizsgálatok mindkét karjában törést mutattak ki.
A 30 éves francia nő még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt. Pontos személyleírást tettek róla közzé, és gondatlanságból elkövetett közveszélyokozás miatt indult ellene eljárás.
Szerdán a nőt megtalálták és őrizetbe vették Landerneau-ban, és sajtóhírek szerint 1500 eurós (közel 527 ezer forintos) pénzbírsággal szankcionálják, amennyiben az érintettek sérülései nem vezetnek három hónapon túlra nyúló keresőképtelenséghez.
Az érintett versenyzők közül Soler már jelezte: fontolgatják, hogy beperelik a nézőt.
(Borítókép: Anne-C - Pool/Getty Images)
Kevesebb mint 46 kilométerrel a cél előtt a Jumbo-Visma egyik versenyzője, a négyszeres időfutam-világbajnok Tony Martin fennakadt egy nőnek az útra betartott tábláján, és elesett.
A bukásban több tucat versenyző érintett volt, és mivel az eset a mezőny legelejében történt, az egész karaván megtorpant. A földre kerültek között volt az esélyesek közül a szlovén Primoz Roglic, ám ő folytatni tudta a versenyt.
Kevésbé volt szerencsés a német Jasha Sütterlin, akit kézsérüléssel kórházba szállítottak, így feladni kényszerült a viadalt, míg a spanyol Marc Soler teljesítette ugyan a szakaszt, ám másnap már nem állt rajthoz, miután a vizsgálatok mindkét karjában törést mutattak ki.
A nő még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt. Pontos személyleírást tettek róla közzé, és gondatlanságból elkövetett közveszélyokozás miatt indult ellene eljárás.
Szerdán a cyclingnews szakportál az RTL-re hivatkozva közölte: a nőt azonosították, megtalálták és őrizetbe vették Landerneau-ban, és 1500 eurós (közel 527 ezer forintos) pénzbírsággal szankcionálják, amennyiben az érintettek sérülései nem vezetnek három hónapon túlra nyúló keresőképtelenséghez.
Az érintett versenyzők közül Soler már jelezte: fontolgatják, hogy beperelik a nézőt. Pierre-Yves Thouault, a Tour igazgatóhelyettese ugyancsak jogi eljárást helyezett kilátásba.
Azért tesszük ezt, hogy a hasonló dolgokat elkövető csekély kisebbség ne rontsa el a show-t mindenki számára
– szögezte le az igazgatóhelyettes.
(Borítókép: Anne-Christine Poujoulat – Pool / Getty Images)