
Szupersztárok sorsa lóg a levegőben

- Indul a százmillió eurósok futballnyara
- A 120 milliós tini, akiért még C. Ronaldo is repülőre száll
- Bejelentette a Barcelona Griezmann érkezését
- Vizsgálat indul a Barcelona ellen Griezmann leigazolása miatt
- Pogba: Itt az idő, hogy lelépjek Manchesterből
- Megvan a Real legnagyobb nyári igazolása, a 100 milliós Hazard
- Zidane: Ha már holnap eladnánk Gareth Bale-t, annak örülnék a legjobban
- Gareth Bale ügynöke szerint szégyen, amit Zidane csinál
- Ki ad végre 100 millió eurót a leghipszterebb futballtehetségért?
További Futball cikkek
- Folytatódnak a zöld-fehér menetelések az NB I-ben, a Fradi bánhatja
- Haláleset miatt el kellett halasztani a Barcelona szombat esti bajnokiját
- Gulácsi Péter lehúzta a rolót, bravúrral járult a lipcsei pontszerzéshez
- Arne Slot elmagyarázta, miért cserélte le a szünetben Szoboszlai Dominikot
- Szoboszlai Dominikon is meglátszott a fáradtság a Liverpool bajnokiján
Indul a 100 millió eurósok futballnyara, így vezettük fel egy bő hónapja az idén nyári átigazolási szezont. 10 játékost választottunk ki, akit 100 vagy közel 100 millió euróért adhatnak-vehetnek, három üzlet már össze is jött:
- Eden Hazard 100 millió euróért a Chelsea-től a Real Madridhoz került
- Joao Felix 126 millió euróért igazolt a Benficától az Atletico Madridhoz
- Antoine Griezmann 120 millió euróért ment az Atleticótól a Barcelonához
Bár a transzferidényből még közel másfél hónap hátra van, megnéztük, hogy áll a többi készülő nagy biznisz.
Neymar - 27 éves, szerződés 2022-ig, becsült értéke 180 millió euró
A nyár legnagyobb futballátigazolási szappanoperája Neymaré, a brazil csatár két év után vissza akar menni a Barcelonába, de legalábbis el Párizsból, ez biztos. A szupersztár ezt már közölte is a PSG vezetőivel, a Barcán a sor, hogy lépjen a futballistáért, aki két éve épp tőlük szerződött Franciaországba.
Mivel Neymart akkor 222 millió euróért kivásárolta a PSG, a biznisz bonyolult lesz, a Barcelona ennyit nem szánna exjátékosára, az ügyletet nagyobb részt cserékkel akarja megoldani.

Állítólag két informális ajánlatot tettek eddig, azért informálisat, mert a két klub annyira utálja egymást Neymar 2017-es "elrablása" óta, hogy közvetítőkön keresztül kommunikál és egyezkedik. Szóval a tételek:
- Coutinho+Dembélé+40 millió euró volt az első próbálkozás
- Coutinho, Dembélé, Rakitić, Umtiti, Nelson Semedo, Malcom közül két ember és 100 millió euró a második
A PSG viszont inkább pénzt akar, legalábbis egyelőre, mert a transzferszezon csak szeptember elején zár Spanyolországban és Franciaországban is, azaz nyugodtan mehet a huzavona még jó ideig.
Bale - 30 év, 2022, 60 m. euró
Zidane: Ha már holnap eladnánk Gareth Bale-t, annak örülnék a legjobban
A Real Madrid edzője brutális őszinteséggel közölte, hogy a csapat sztárjátékosa mehet, amerre lát.
Neymar ügye összefonódhat a nyár másik nagy átigazolójáéval, Gareth Bale-ével. A Real Madrid walesi futballistájáról a hétvégén jelentette ki Zidane edző, hogy távozni fog, ő ezt mielőbb szeretné, akár már holnap.
Bale váltása is nehézkesnek ígérkezik, mert a 30 éves szélső, akinek 2022-ig van szerződése Madridban, heti 280 ezer euró körül keres, amit sehol nem kaphatna meg - kivétel Párizsban, persze: a PSG röhögve adná meg neki, pláne, ha Neymar gázsija felszabadul.
A Mundodeportivo.es szerint a Real be is ajánlotta Bale-t plusz 100 millió eurót Neymarért. Kicsit karcsúnak tűnik, ugyanis a walesit jelenleg 60-70 millióra becsülik, a Barca ajánlata sokkal jobb. Csakhogy Florentino Pérez Madrid-elnök tudja, a PSG vele szívesebben üzletelne.
Pogba - 26 év, 2021, 100 m. euró
A Madrid természetesen más vonalon is aktív, sőt ott aktív csak igazán, ugyanis míg Neymarhoz nem ragaszkodna Zidane, addig Paul Pogbához a Manchester Unitedtől igen.
Pogba menni akar, többször nyilatkozta félreérthetetlenül, hogy „új kihívásra” vágyik, pláne, hogy a Solskjaer-projekt elég keményen léket kapott az előző szezon végén: még a BL-be sem sikerült bejutniuk, ami óriási kudarc, és a francia játékost is kizárja ugye a Bajnokok Ligájából.
Pogba: Itt az idő, hogy lelépjek Manchesterből
Az új kihívásokat kereső világbajnok francia középpályást nagyon vinné a Real Madrid.
A United egyelőre nem enged, úgy tudni, 180 millió font környékére árazta be Pogbát, ami 200 millió euró, a Real ehhez képest maximum 150 millióig menne el. Messze vannak az álláspontok, de a spanyol piac késői zárása miatt itt sem kell kapkodni, legalábbis a Madridnak nem. A Unitednek már neccesebb a dolog, augusztus 8-án a Premier League-transzferidény lezár, onnan ők többet nem igazolhatnak, de eladni lehet.
Milinković-Savić, 24 év, 2023, 65 m. euró
Pogba miatt lépnie kell a Unitednek, és nagyon úgy látszik, Ole-Gunnar Solskjaer edző előre menekül, és már a francia pótlásán dolgozik, kiszemeltje Sergej Milinković-Savić. A Lazio középpályásáról már több mint egy éve írtunk, de az előző szezonja nem sikerült jól. Solskjaer ennek ellenére hisz benne, és 80 millió eurót sem sajnál érte. A La Repubblica szerint a Lazio-elnök a héten rá is bólintott az üzletre, így az átigazolás célegyenesbe fordul. Már arról is lehet olvasni, hogy öt évre fog aláírni, és a 80 millió csak alapösszeg, mindenféle bónuszokkal egészül ki, ha a játékos vagy a United jól teljesít a következő években. Vagyis az olaszok remek üzletet készülnek kötni, mert Milinković-Savić értéke 65 millió euró.
Lukaku - 26 év, 2022, 75 m. euró
Mi sem mutatja legjobban, hogy a Unitednél nem állnak jól a dolgok, hogy Pogba, a legjobb középpályásuk mellett Romelu Lukaku, a legjobb csatáruk is menni akar. A kérője is megvan, az Inter vinné, 60 millió eurót ajánlottak érte, amit az angolok visszautasítottak. Olaszországban augusztus 23-ig lehet igazolni, van még idő egyezkedni.
Cavani - 32 év, 2020, 40 m. euró
Az Internél sem csak egy vasat tartanak a tűzbe, arra is készülnek, ha a Lukaku-üzlet kútba esne. Jóval olcsóbb megoldás lenne a 32 éves Edinson Cavani a PSG-től, de a csatár kora miatt csak átmeneti, míg a 26 éves Lukaku hosszú távú megoldást jelentene. De az sem kizárt, hogy mindkettőjüket megveszik az olaszok, erre utalt az egyik vezető nyilatkozata a héten, vagyis hogy egy rutinos és egy feltörekvő nevet akarnak. Cavani valószínűleg mozdulna Párizsból, ha nagyon jó fizetést kap. A Neymar-ügy miatt kényelmes helyzetben van, kivárhat az utolsó pillanatig, a brazil távozásával még Párizsban is nélkülözhetetlenné válhat.

Dybala - 25 év, 2022, 85 m. euró
A Juventus hátra már bevásárolt, előre visszakapta kölcsönből az új edző kedvencét, Gonzalo Higuaínt - bár ő sem biztos, hogy marad -, úgy tűnik, jöhet az eladás, és Paulo Dybala biztosan távozhat. Az argentinnak pocsék szezonja volt, Higuaínt visszatérésével még inkább perifériára szorulhat. A kérői között sok meglepő névre ne számítsunk: a PSG és a ManUnited vinné, illetve a héten már hallani a Tottenham Hotspurről is. Előbbi természetesen Neymart pótolná vele, a középső Lukakut, az utolsó simán erősítene, miután az idősödő Fernando Llorrentét elengedte. 50 millió eurós ajánlatuk viszont nagyon karcsú. Az biztosnak tűnik, hogy az Interbe nem megy Dybala, mert egyszerűen nem akar ott játszani. A ballábas csatár (reális) értéke 70 millió euró körül van, topdeal lesz ez is, ha nyélbe ütik, bárhová is távozzon.
Icardi - Inter, 26 év, 2021, 80 m. euró
Egyre nehezebb helyzetbe kerül az Inter csatára, Mauro Icardi akinek tényleges értéke 100 millió euró körüli, a világ egyik legjobbja a posztján, de egyáltalán nem kapkodnak érte. (90 millió fölé taksálta a Trasfermarkt is még decemberben, mielőtt az argentin szerződés-hosszabbítási huzavonája miatt kihagyta majdnem a teljes tavaszi szezont.) A futballistát az új edző, Antonio Conte kizárta a projektjéből, egyáltalán nem számít rá, átadólistára tette. A juvés Dybala-csere tűnt a legkézenfekvőbbnek, de a terv erősen bedőlni látszik, így nem lesz egyszerű megszabadulni a középcsatártól. Állítólag a Napoli nyitna felé és fordítva, de az már nem az a klub, ami 60-80, sőt 100 millió eurót ki tud csengetni egyetlen játékosért. Icardi neve mögött van a legnagyobb kérdőjel a fent sorra vett játékosok közül.
(Az értékbecslésnél a Transfermarkt.de számait vettük alapul.)
(Borítókép grafika: Aradi László / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Aranylabda március elején? A Marcának már most van rövidlistája!
A legmeglepőbb név Julián Álvarezé, de ha így folytatja, Szoboszlai Dominik is listás lehet.
március 3., 07:27
- Sport
Marozsán javított, Fucsovics rontott helyezésén a tenisz-világranglistán
A doppingvétség miatt három hónapos eltiltását töltő olasz Jannik Sinner továbbra is vezet.
március 3., 10:03
- Sport
Molnár Martin Ferrarik, Porschék és Aston Martinok mellett teljesített a Közel-Keleten
Csapata legjobbjaként a top 10-ben búcsúzott az F4 Middle East Championshiptől a magyar.
március 3., 13:26
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Sport
Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját
Öt fordulóban tíz pontot vert a Barca Carlo Ancelotti csapatára.
március 3., 06:44
- Sport
Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt
Az extrém sportoló a Kanári-szigetekről indult 2024. december 23-án.
tegnap, 22:21
- Sport
Még Guardiolát is meglepte a Manchester City aranylabdás sztárja
„Erre korábban nem számíthattam.”
március 3., 10:43
- Sport
A 98. percben jött a dráma, elvitte a három pontot Milánóból a Lazio
A 37 esztendős exbarcás döntötte el a rangadót.
március 3., 08:39
- Címlapon
Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon
Molnár Attila a küldöttség első érmét szerezte Apeldoornban.
tegnap, 21:23
- Sport
Kerkez Milosékra a Manchester City vár
Egy magyar védőt már elkeserített Pep Guardiola együttese a sorozatban.
március 3., 08:46
- Sport
Fél évig bírta futball nélkül, a harmadosztályban tért vissza a 36-szoros magyar válogatott
Az olasz és a francia élvonalat is megjárta, most zöld-fehérben bizonyíthat.
március 3., 12:58
- Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?
Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.
tegnap, 19:02
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55
- Sport
Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket
Egyszer-egyszer a nyolcszoros aranylabdásnak is pihennie kell...
március 2., 08:44
- Sport
Edzője sem tudja, mikor térhet vissza a magyar válogatott kiválósága
Az egy góllal elvesztett bajnoki rangadóról feltűnően hiányzott.
március 3., 19:25
- Sport
Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok
Felidegesítette a másodedző...
március 2., 08:45
- Sport
A Chelsea ellen készül a magyar labdarúgás nagy tehetsége
„A szurkolóink elég kemények” – figyelmeztette a Konferencia-ligában hozzájuk látogató londoniakat.
március 3., 20:51
- Sport
A vereséget elkerülte, de az újabb blamát így sem úszta meg Robbie Keane Ferencvárosa
Tóth Alex szerint az utolsó tíz percet leszámítva értékelhetetlen volt a címvédő teljesítménye.
március 2., 20:13
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
tegnap, 15:21
- Címlapon
Német hírszerzés vezetője: Ha a háború 2030 előtt véget ér, Oroszország nagyobb veszélyt jelent majd Európára
tegnap, 06:10
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
tegnap, 12:40
- Címlapon
Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára
A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.
tegnap, 20:37
- Mindeközben
Csobot Adél olyan fotót posztolt Baliról, amelyen kivételesen a fiai is láthatók
tegnap, 11:14
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
tegnap, 09:31
- Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.
tegnap, 11:28
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
tegnap, 08:00
- Sport
Olyan csúcsot mászott meg két magyar alpinista, amely másoknak nyáron sem sikerül
Az 5193 méter magas Shkhara Grúzia legmagasabb pontja.
március 2., 09:12
- Sport
Van, aki börtönben végezte, van, akiből elnök lett – ez történt a 20 évvel ezelőtti futballsztárokkal
Olyan is akad, akinek tönkrement az élete, és manapság az utcán tengeti a mindennapjait.
március 3., 20:13
- Sport
Szoros csatában maradt le az Európa-bajnoki címről junior női párbajtőrcsapatunk
A férfi tőrválogatott is közel állt az éremszerzéshez a korosztályos Eb zárónapján.
március 2., 20:26
- Sport
Hihetetlen összeget kapott farmerjáért a világ legjobb sakkozója
A pénzt jótékonysági célokra fordítják.
március 2., 16:26
- Sport
Egyre nagyobb pácban a Dárdai testvérek, nagy pofont kapott csapatuk
Január vége óta nyeretlen a kék-fehér gárda.
március 2., 15:38
- Sport
A 17. perctől emberelőnyben futballozhatott a Barcelona, visszavette a vezetést Spanyolországban
Dani Olmo előbb piros lapot harcolt ki, majd két gólpasszt adott az első félidőben.
március 2., 19:12
- Sport
Klubtörténelmi bronzérmet hozott a női kézilabda Magyar Kupa négyes döntője
A fináléban az elmúlt három kiírásban győztes Ferencváros a Győrrel csap majd össze.
március 2., 15:19
- Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet
Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.
tegnap, 17:25
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
március 7., 21:00
- Sport
Elképesztő feltámadás után védte meg címét a Ferencváros a Magyar Kupában
Laura Glauser volt a hős, ötből négy hétméterest is kivédett a párbajban.
március 2., 17:34
- Sport
Debrecenben szakadt meg a Fehérvár pocsék idegenbeli sorozata
Az Újpestnek nem kellő csatár a meccs egyik főhőse lehet a vendégek színeiben.
március 2., 16:16
- Címlapon
Haláleset miatt el kellett halasztani a Barcelona szombat esti bajnokiját
Az Osasuna elleni mérkőzés pótlásáról később határoznak.
tegnap, 21:19