A 2–1-es spanyol győzelemmel végződött, Németország elleni negyeddöntő egyik legvitatottabb helyzete kétségkívül a spanyol Cucurella 16-oson belüli kezezése lesz, aki Musiala erős lövésébe kapott bele a hosszabításban. Ezt végül nem fújta be a játékvezető, később pedig a spanyolok eldöntötték a továbbjutás sorsát – így különösen fájó lehet a szituáció.
Az angol Troll Football pedig azonnal képgyártásba is kezdett:
Cucurella playing basketball.
— Troll Football (@TrollFootball) July 5, 2024
Referee: pic.twitter.com/aiOlFetI8F
Jan Vertonghen pénteken bejelentette, hogy visszavonul a belga labdarúgó-válogatottól, amelyik a nyolcaddöntőben búcsúzott a németországi Európa-bajnokságon.
„Köszönöm az összes emléket. Megélhettem az álmomat” – búcsúzott közösségi oldalán a nemzeti együttestől a 37 éves védő.
Vertonghen utolsó fellépése nem sikerült jól a címeres mezben, mivel hétfőn az öngóljával – Kolo Muani lövése megpattant rajta – maradtak alul a belgák a franciákkal szemben.
Az RSC Anderlecht futballistája 2007-ben debütált a válogatottban, amelyben végül 157 alkalommal szerepelt, ezzel csúcstartó lett hazájában.
Legnagyobb sikerét a belga aranygeneráció egyik oszlopaként a 2018-as, oroszországi világbajnokságon érte el a bronzéremmel.
Már nem kell sokat várni az idei Eb első negyeddöntőjére, így már azt is tudjuk, hogy a spanyolok szövetségi kapitánya Luis de le Fuente és a németeket irányító Julian Nagelsmann milyen kezdőcsapattal szeretné kiharcolni 18 órától az elődöntőbe jutást.
A spanyolok kezdőjében nincs meglepetés, ahogyan különösebb a házigazdáéban sem, ám ezúttal Robert Andrich helyett Emre Can kapott helyet a csapatban, és Jonathan Tah is újra a találkozó elejétől a pályán lehet.
Spanyolország: Simón – Carvajal, Laporte, Le Normand, Cucurella – Rodri, Ruiz – Pedri, Yamal, Williams – Morata
Németország: Neuer – Kimmich, Rüdiger, Tah, Raum – Can, Kroos – Sane, Gündogan, Musiala – Havertz
A találkozó játékvezetője az angol Anthony Taylor lesz.
Tűkön ülve várja egész Németország a 18 órakor kezdődő Spanyolország elleni negyeddöntőt, mégsem csak az Eb-n eddig rendkívül erősnek bizonyuló ellenfél szolgáltat beszédtémát a házigazdánál a találkozó előtt.
A válogatott korábbi kapusa, Jens Lehmann ugyanis teljesen kiakadt az előző meccsen szőke, majd ma már rózsaszín hajjal szereplő Robert Andrich frizuráján, amelyet szerinte tiltania kellene az Európai Labdarúgó-szövetségnek.
Arra számítok, hogy az UEFA betiltja az olyan hajfestékeket, mint amilyen Andriché. Mert ez kavarodáshoz vezethet az ellenfelek között
– idézi a Bild a korábbi játékost.
Spanyolország és Németország ezúttal az elődöntőbe jutásért küzdhet meg egymással 18 órától, a legutóbbi, 2008-as Eb-meccsükön a végső győzelem megszerzése volt a tét.
Mint azt már tudjuk, a lépés akkor a spanyoloknak jött ki jobban, és Bécsben végül Fernando Torres 33. percben szerzett zseniális találatával 1–0-ra felülmúlták a mostani házigazdát.
Ez a gól döntött akkor:
🇪🇸🆚🇩🇪 Fernando Torres ⚽️#EURO2024 pic.twitter.com/qjrtks6Umr
— UEFA EURO 2024 (@EURO2024) July 5, 2024
A két nemzet eddig 26 mérkőzést játszott egymással, ez pedig közel tökéletes eloszlást mutat a felek között, hiszen kilenc-kilenc német siker és döntetlen mellett nyolc spanyol győzelem született, ami ma egy újabb ibériai sikerrel teljes egyenlőséget mutathatna.
Legutóbb a katari vb csoportkörében találkoztak, akkor 1–1 lett a vége, előtte a Nemzetek Ligájában Spanyolország 6–0-ra(!) nyert. A 2010-es vb elődöntőjében és a 2008-as Eb-döntőben is a spanyolok 1–0-s sikerével ért véget a meccs, a (nyugat)németek pedig legutóbb az 1988-as Eb-n verték meg riválisukat, Rudy Völler duplája végül csoportelsőséget ért a zárásnál, de az elődöntőben a végső győztes Hollandia a végjátékban fordított az NSZK ellen.
Az aktív játékosok közül Cody Gakpo és Jamal Musiala áll a legjobban a góllövőlistán, előbbi egy gólpasszával még német riválisát is előzné a végelszámolásnál.
Persze, ha nevezhetne az öngól nevű játékos, esélye sem lenne, hiszen már kilenc alkalommal juttatták saját kapujukba a labdát a futballisták. Ez amúgy nem rekord, a legutóbbi tornán 11 öngól volt. Az összes többi Eb-n összesen volt addig kilenc…
3 – Cody Gakpo (holland), Georges Mikautadze (grúz), Jamal Musiala (német), Ivan Schranz (szlovák)
2 – Jude Bellingham (angol), Merih Demiral (török), Niclas Füllkrug (német), Kai Havertz (német), Harry Kane (angol), Donyell Malen (holland), Razvan Marin (román), Fabián Ruiz (spanyol)
Menedzsere szerint elérkezett az idő, hogy a magyar labdarúgó-válogatott támadója, Csoboth Kevin külföldre igazoljon. Részletek itt!
A BILD beszámolója szerint körülbelül 500 ember gyűlt össze a portugál labdarúgó-válogatott csapatszállója, a hamburgi The Fontenay előtt csütörtök délután, hogy láthassa a szupersztár, Cristiano Ronaldo érkezését a franciák elleni, péntek esti Európa-bajnoki negyeddöntő mérkőzés előtt.
A szurkolók annyian voltak, hogy majdnem két egész utcát elfoglaltak, miközben Ronaldo érkezését ünnepelték.
Magyarország, 44 év szünet után sorozatban immár harmadszor vehetett részt labdarúgó-Európa-bajnokságon. Válogatottunk idei szereplése többször érzelmi hullámvasútra ültette a futballszeretőket, akik hol dühöngtek egy rosszul sikerült félidőt követően, hol mennyei örömöket éltek az utolsó pillanatokban, hol izgatottan számolgattak, szorítottak amúgy számukra érdektelen csapatok meccsein. A szidalmak és dicséretek mellett akarva-akaratlanul tört ki belőlük az összehasonlítás, a legutóbbi három szereplés összevetése.
Hrutka János véleménycikke alább.
Ahogyan az a Bild oldalán már csütörtökön megjelent, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, az UEFA két mérkőzésre tiltotta el a törökök védőjét, Merih Demiralt, amiért nem tartotta be az általános viselkedési szabályokat, és sporttal nem kapcsolatos üzenet közvetítésére használta fel a mérkőzést, valamint megkárosította a labdarúgás hírnevét.
A török védő – aki két gólt szerzett az Ausztria elleni nyolcaddöntőn – gólja ünneplésekor szélsőjobboldali jelképnek minősülő kézjelet mutatott. A kézjel a „szürke farkasok” nevű szélsőséges török nacionalista szervezethez köthető, amelyet az Európai Unió terrorcsoportnak minősít, Ausztriában pedig be van tiltva.
Jelen esetben a törökök védője csak akkor léphetne pályára még az Európa-bajnokságon, ha csapata bejutna a torna döntőjébe. A török szövetség az ügyben a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordul, de csekély esély van arra, hogy a szombat esti, Hollandia elleni negyeddöntő előtt érdemi döntés szülessen az ügyben.
Demiralon kívül Jude Bellingham, az angol válogatott sztárja is komoly büntetés kapott a szövetségtől a szlovákok ellen szerzett gólja utáni gesztusa miatt. A Real Madrid középpályását 30 ezer eurónyi bírság megfizetésére kötelezik, valamint egymeccses, felfüggesztett eltiltást kapott – így pályára léphet szombat délután a Svájc elleni mérkőzésen.
Legalábbis ezt várjuk legfrissebb erősorrendünkben, amely első két helyén a negyeddöntő első mérkőzésének két résztvevője, Spanyolország és Németország áll. Anglia bukása ugyanakkor egyre elkerülhetetlenebbnek látszik.
A Kicker félresikerült befektetésnek titulálta a magyar válogatott labdarúgó Szalai Attila tavaly nyári Hoffenheimbe szerződtetését. A 26 éves védő nem kapott lehetőséget Hoffenheimben, majd fél évre Freiburgba szerződött, de ott sem jutott több játékperchez. Részeltek itt!
Utolsó mérkőzését játszotta a belga válogatottban a franciák elleni nyolcaddöntőn Jan Vertonghen, aki közösség oldalán jelentette be, hogy nem lép többet pályára címeres mezben. A 37 éves védő szerencsétlen mozdulattal saját kapujába talált Franciaország ellen, amely gól a belgák kiesését jelentette a tornáról.
Az első, az utolsó. Köszönet az emlékekért, valóra vált az álmom
– búcsúzott Vertonghen, aki a 2018-as tornán világbajnoki bronzérmet nyert Belgiummal. A rutinos védő 157 alkalommal szerepelt a válogatottban és 10 gólt szerzett. Ami pedig klubbéli pályafutását illeti, az elmúlt két szezont hazájában az Anderlechtnél töltötte, de ott lejárt a szerződése, így még nem tudni, hol folytatja.
Anglia szombati, Svájc elleni Európa-bajnoki negyeddöntője előtt az angol labdarúgó-válogatott játékosa, John Stones beszélt arról, milyen körülmények között élnek a blankenhaini szállodájukban a németországi kontinenstorna idején.
Buborékban élünk. Néha úgy ébredek fel reggel, hogy azt sem tudom, melyik nap van.
Arra a kérdésre, hogy szeretne-e többet látni Németországból, azt válaszolta: „Nem, én személy szerint nem.”
A Bild információi szerint – hivatalos megerősítés még nincsen – két mérkőzésre eltiltották Merih Demiralt, aki még az Ausztria elleni nyolcaddöntőn a Szürke Farkasok nevű terrorcsoport szimbólumával ünnepelte gólját.
A Bild most arról számolt be, hogy a lehető legmagasabb biztonsági kockázatú mérkőzésnek minősítették a szombat esti Hollandia–Törökország-negyeddöntőt Berlinben, amelyre Recep Tayyip Erdogan török elnök is ellátogat.
A török futballultrák arra szólították fel a stadionba kilátogató, mintegy 50 ezer török szurkolót, hogy a himnusz alatt egységesen mutassák kezeikkel a szélsőjobboldali mozgalomnak tulajdonított farkasköszöntést – amelyért Demiral az eltiltását kapta.
A közösségi platformokon a török szurkolók arról beszélnek, hogy szombat este az egész világ láthatja a szimbólumot. Törökoszágban ezt a köszöntést egyébként az ultranacionalista MHP párt használja, amely Erdogan kormányának partnere.
A török ultranacionalista szervezet, az Ülkü Ocaklari szervezet, szélesebb körben Szürke Farkason néven ismert terrorcsoport ideológiája, hogy gyűlölik a kurdokat, az örményeket, zsidókat, és több más csoportot, de a török futballultrák hangsúlyozták, a gesztus a törökség nemzeti szimbóluma, az nem értelmezendő rasszistaként.
A 16 éves Lamine Yamal a labdarúgó-Európa-bajnokság egyetlen kiskorú játékosa, a hatályos spanyol és német törvényeknek megfelelően pedig nem beszélhet négyszemközt Luis de la Fuente szövetségi kapitánnyal, és interjút sem adhat egyedül.
MINDEZ AZÉRT VAN, MERT A HATÁLYOS TÖRVÉNYEK SZERINT EGY GYERMEKET TILOS EGYEDÜL HAGYNI EGY FELNŐTTEL – ÍGY PÉLDÁUL HA A SZÖVETSÉGI KAPITÁNY YAMALLAL SZERETNE MEGBESZÉLNI VALAMINT, CSAK EGY TANÚ ELŐTT TEHETI MEG.
Bővebben ide kattintva olvashat erről.
A góllövőlistát hárommal, a gólpasszok rangsorát kettővel lehet már vezetni, de vannak statisztikai kategóriák, ahol a jóval nagyobb termés miatt kevésbé kell tartani a holtversenyektől.
Az például már látszik, hogy igencsak nagy bravúr kell ahhoz, hogy valaki a grúz Giorgi Mamardasvilit beérje a védések rangsorán, bár együttese már kiesett, így nem gyarapíthatja 29(!) védését, az őt követő Florin Nita (16), Gianluigi Donnarumma, Jan Oblak, Koean Casteels (14-14) négyes is búcsúzott már, és Bart Verbruggen (13) hátránya pont akkora, mint a második helyezett termése...
A labdavisszaszerzések között az angol Marc Guéhi az éllovas 37-tel, őt a német Antonio Rüdiger (33) és a portugál Pepe (30) követi a dobogón.
Mostanra elhalványulni látszik az eufória, hogy Anglia drámai körülmények között győzte le Szlovákiát a labdarúgó-Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében. Ám a szombati, Svájc elleni negyeddöntőben az angol nemzeti együttesnek többet kell produkálnia, ha versenyben akar maradni. Az egyik kérdés, hogy Gareth Southgate szövetségi kapitány változtat-e a taktikáján Murat Yakin veszélyes támadóival szemben.
Lapértesülések szerint Anglia háromvédős felállást próbált ki az e heti edzéseken, és azt fontolgatják, hogy eltávolodnak a 4–2–3–1-es felállástól. Nem csoda, miután Southgate-re hatalmas nyomás nehezedik, miután a három oroszlánosok önmaguk árnyékaként játszottak eddig a torna alatt.
Ám az öltözőben úgy vélik, hogy ez nem csak a szövetségi kapitány sara. Ezt a véleményt osztja Phil Foden, a válogatott támadója, aki a The Guardian hasábjain arról beszélt, hogy a csatároknak többet kell vállalniuk.
Sajnálom Garethet. Az edzéseken mindig azt mondja, támadjunk többet, és helyezkedjünk magasabban a pályán. A taktikát nekünk, játékosoknak kellene megvalósítanunk. Úgy érzem, hogy a meccseken jobban is teljesíthettünk volna
– fogalmazott Foden.
Minden jel arra mutat, a spanyol labdarúgó-válogatott másfél évtized után képes volt szakítani a 2008 és 2012 közti dicsőséghez hasonlót már rég nem hozó tiki-takával. A totális kontroll helyét Luis de la Fuente irányításával a totális futballra való törekvés vette át, melynek a remek passzjáték mellett éppúgy része a káoszteremtés, a letámadás, valamint a cselezés az egy az egy elleni szituációkban. Félreértés ne essék, Rodri és a többi középpályás passzjátékára még most is nagyban épít a „vörös fúria”, ám a brutális mezőnyfölényre való törekvés már nem fojtja meg az ellenféllel együtt a saját futballját is.
Mire gondolunk? Cikkünkben mindenre választ adunk!
A spanyol labdarúgó-válogatott sztárja, Pedri élesen bírálta a németek védőjét, Antonio Rüdigert a két csapat, Spanyolország–Németország Európa-bajnoki negyeddöntője előtt, írja a Bild.
Az FC Barcelona középpályása Antonio Rüdiger furcsa viselkedésre panaszkodott, amely nem új keletű, hiszen a spanyol bajnokságban is rendre ezt csinálja.
Véleményem szerint a játék közbeni bökdösése a tisztelet hiányából fakad, ami amúgy fáj és zavar.
Ám Pedri nem riad vissza a német középhátvéd stílusától.
Rüdiger erős és nem ismer megalkuvást, az elmúlt szezonban is remekül játszott. De nem kell félni tőle. Ez a felfogás inkább csak a médiában alakult ki róla
– magyarázza a fiatal középpályás, akinek már sok tapasztalata volt Rüdigerrel, amikor a Barca és a Real mérkőzésein is farkasszemet néztek már egymással Spanyolországban.
Az Európa-bajnoki negyeddöntő előtt Toni Kroos, a német válogatott középpályása válaszolt Joselu, a spanyol nemzeti csapat játékosának „beszólására”, miszerint igyekszik mindent megtenni azért, hogy nyugdíjba küldje korábbi csapattársát.
Értem az üzenetét, sok tényező van mellettük, de ellenük is. Eddig ők is és mi is jól játszottunk, így érdekes meccs elé nézhetünk. Meghagyom neki a kívánságát, és mindent megteszek azért, hogy ne váljon valóra!”
A 34 éves labdarúgó szót ejtett Antonio Rüdigerről, Lamine Yamalról és a profi karrierje utáni terveiről – ezekről bővebben ide kattintva olvashat.
A nyolcaddöntős összecsapásokra június 29-e és július 2-a között került sor, végül Svájc, Németország, Anglia, Spanyolország, Franciaország, Portugália, Hollandia és Törökország jutott a legjobb nyolc közé – tekintsünk vissza, hogy kiket győztek le az előző fordulóban.
Köszöntjük kedves Olvasónkat!
Két nap szünet után, pénteken folytatódik a németországi labdarúgó-Európa-bajnokság, méghozzá a negyeddöntős összecsapásokkal, nézzük, milyen mérkőzések várnak ránk!
18 órakor a spanyol válogatott a házigazda németekkel küzd meg Stuttgartban, a portugálok pedig 21 órakor a franciák ellen lépnek pályára Hamburgban.
Tartsanak velünk ma is – ezt követően július 14-ig, a döntő napjáig –, élő hírfolyamunkban beszámolunk a nap legfontosabb történéseiről, amelyben természetesen kiemelt szerepet kapnak az adott játéknap mérkőzései.
A negyeddöntő programja: