Vilmos, Bíborka
2 °C
19 °C
Index - In English In English Eng

2009 délibábjai

2009.12.26. 23:07
A vaporware kifejezést valamikor a kilencvenes években találták ki, amikor nagy divat volt a szoftver-hardver mintájára, -ware végződésű kifejezéseket alkotni (a legenda szerint akkoriban a magyar BSA is megpróbálkozott a lopott szoftverre a lopware kifejezés elterjesztésével). Vaporware az olyan termék, amin már időtlen idők óta dolgoznak, csodálatos ígéretek hangzanak el róla, de valahogy az istennek sem akar megjelenni. De annyira, hogy az emberben felmerül, hogy nem is létezik az egész fejlesztés, csak vicces marketingguruk járatják a bolondját a fél világgal.

A híres amerikai techmagazin Wired 1997 óta készít minden év végén vaporware-toplistákat, és idén mi is összeállítottuk a sajátunkat, amiből kiderül, hogy ebben a kategóriában a magyarok is ott vannak a topon, még akkor is, ha maradunk techtémáknál, és az igazi nagyágyúkat a négyes metrótól az euró bevezetéséig elő sem vesszük.

Magyarokat nem szolgálunk ki

Kezdjük is rögtön két magyar vonatkozású díszpéldánnyal. Az iTunes óriási siker világszerte, csak éppen a magyarokat nem engedik zenét és filmeket vásárolni az Apple online boltjában (pedig a magyar App Store sikere azt mutatja, hogy kereslet lenne). Bő másfél éve indult az első nagyobb petíció, azóta a cég a „türelem, nyugalom, nemsokára megoldjuk” álláspontján van. Ez nem klasszikus vaporware, hiszen az iTunestól pontosan tudjuk, hogy létezik, és azt is hogy milyen, hiszen csalunk, és kerülőutakon járunk be vásárolni. Csak éppen a magyar verzió nem akar beindulni már évek óta.

Hasonló a helyzet a magyar Xbox Live-val is, annyi különbséggel, hogy ott az ígérgetések mellé annyit mond még a Microsoft, hogy bocs, túl kis piac vagytok, túl nagy kalózkodási rátával, kétszer is meggondoljuk, mielőtt saját online játszóteret építünk nektek saját szerverparkkal és ügyfélszolgálattal. Homályos ígéretek vannak, konkrét dátumok nélkül, addig is lehet a regisztrációnál nyugat-európai címet hazudni magunknak.

A misztikus táblagépek

A tablet pécé koncepció már jó pár éve létezik, mégis van két gép, amit messiásként várnak a rajongók. Az Apple táblájának létezését hivatalosan sosem erősítették meg, egyetlen szót nem mondott még róla egyetlen illetékes sem a cégtől, valahogy mégis folyton arról beszél a fél internet, hogy mekkora királyság lesz a netbook méretű, ultravékony, netezésre és médialejátszásra optimalizált gép, ami tulajdonképpen egy túlméretezett iPod Touch. A legutóbbi hírek szerint tavasszal jön, de várták már a jóértesültek idén nyárra is. Egy biztos, az Apple marketingesei értik a dolgukat.

Így néz majd ki a Cronchpad. Vagy így nézett volna ki.
Így néz majd ki a Cronchpad. Vagy így nézett volna ki.

A CrunchPad nagyjából ugyanezt ígéri már jó ideje, ott a TechCrunch techblog alapítója, Michael Arrington áll a háttérben. Mutattak már róla képeket, videókat, demókat, már működő prototípust is, ígérték a premierjét 2008 nyara óta már az összes hónapra, amit csak találtak a naptárban, de máig csak ígéret maradt. Sőt, most éppen úgy néz ki, hogy talán nem is lesz belőle semmi.

Hier ist meine auto

Régóta ígérgetett elektromos- és hibridautóval Dunát, és még egy csomó szabadon választott folyót lehet rekeszteni. Itt van mindjárt a ZAP-X, ami egy elektromos sportautó, a neve is erre utal (Zero Air Pollution, vagyis nulla légszennyezés, ami persze marhaság, hiszen az áramot, meg az azt tároló akkumulátort is elő kell állítani valahogy), és már a tavalyi nagy vaporware-listánkon is szerepelt. 2008 óta tologatják a premier dátumát, és az ígéretek ennek megfelelően szinte hihetetlenül jól hangzanak: 640 lóerő és 250 km/h végsebesség. Most éppen 2010 második felét ígérik a bemutatkozás dátumaként.

A konnektorból feltölthető Chevroletet, a Voltot 2007 nyara óta ígérgetik, persze nyilván nem tett túl jót a fejlesztésnek az anyacég General Motors összedőlése a gazdasági válság egyik fő áldozataként. A céget mindenesetre megmentették, és most 2010 novemberére ígérik, hogy szaladhatunk a sarki kereskedésbe Chevy Voltot (Európában Opel Ampera néven) venni, aztán anélkül élvezni a 150 lóerőt, hogy a benzinár, meg a légszennyezés miatt aggódnánk.

Ebben a kategóriában is van magyar induló, a híres hazai elektromos autó, a Solo-Duo. A motor plusz napelem koncepcióval működő autóról már 2006 elején beszámoltunk, azóta volt hivatalos prototípus-bemutató, ujjongott a nemzetközi sajtó, ujjongtunk mi is, de azóta sincs belőle semmi, csak az ígéret, hogy talán valamikor 2012 körül elkészül, és olcsó lesz, meg környezetbarát, és két literrel elmegy száz kilométert, a többiről a napemlemek gondoskodnak.

De hová tűnt a Higgs-bozon?

Ha volt a tudományos világban olyan sztori, amiről csak a vaporware-eknek kijáró kínos mosollyal lehet beszélni, az biztosan a CERN nagy részecskegyorsítója, a Large Hadron Collider elindítása, annak ellenére, hogy több mint egy évnyi szerencsétlenkedés után most már tényleg üzemel, és sorra dönti a világrekordokat.

Viszont amíg eddig sikerült eljutni, az kész tragikomédia volt. Hosszas tesztelés után 2008 augusztusában beindították a 9 milliárd dollárból felépített hatalmas kutatólabort, aztán problémát észleltek a hűtőrendszerében és leállították. Újraindították, ment egy napig, és megint le kellett lőni, ezúttal két hónapra egy elektromos csatlakozási hiba miatt.

Aztán kiderült, hogy a javítás fél évig tart. Bocs, kicsit még tovább, de szeptemberben indulunk. Vagyis izé, októberben. Hoppá, találtunk egy kis héliumszivárgást, novemberben indulunk csak. Ajjaj, megint le kell állni, mert egy madár beleejtett egy kenyérmorzsát az egyik felszíni elembe, és túlmelegedett az egész hóbelevanc (nem vicc, tényleg ez volt az indok). Gyanús is kicsit, hogy most már hetek óta probléma nélkül üzemel a részecskegyorsító, a végén még tényleg megtalálják a tudósok a Higgs-bozont meg az ősrobbanás titkát benne.

Hell, it's about time

Miután a 12 éven át készült Duke Nukem Forever fejlesztőcsapata csődbe ment, és így elszállt a remény, hogy valaha lesz valami a legendás játékból, új vaporware-királyt kellett kinevezni a videojátékok világában. Nem volt nehéz: a Starcraft 2-t legalább annyi rajongó várja, mint Duke-ot várta, igaz, a sci-fi stratégiai játék még csak hat éve készül (és egy évet állt a projekt, amikor a fejlesztő Blizzardnál mindenkit átvezényeltek a World of Warcraftra).

A megjelenés ideje a homályba vész, 2010 első felét rebesgetik, de még a publikus bétateszt sem indult el, aminek tavaly nyáron kellett volna. És már azt is bejelentették, hogy három epizódba fog csak beleférni a játék, szóval a második-harmadik részre való várakozás még rosszabb lesz a történetet félbehagyva.

Mindenkinek vagy egy álma

A világ egyik legnagyobb repülőgépgyárának, a Boeingnek speciel a 787-es, vagy becenevén a Dreamliner az, aminek a prototípusát 2007 nyarán mutatták be, és azóta nem sikerül addig elérni vele, hogy elkezdjék a több száz előrendelt darabból akár csak az elsőt is legyártani. Az ígéret egy kompozit anyagokból készülő, könnyű, minden eddiginél gazdaságosan üzemeltethető repülőgép. Állítólag már tíz darab készen volt, amikor megmutatták a tesztek, hogy a konstrukció sérülékeny, extra nagy terhelésnél egyszerűen letörik a szárny.

0 21 boeing 787 dreamliner 2

Aztán kiderült, hogy a forradalmi szénszálas műanyag, amiből a gép váza felépül, mérgező füsttel ég, ha kigyullad, plusz a szerkezet érzékeny a villámcsapásokra is. Eddig bő két év csúszást szedett össze ilyen problémákon a Dreamliner premierje, miközben az előrendelt mennyiség is a töredékére olvadt (persze nem csupán a késés, hanem az időközben beütött gazdasági válság miatt is), de most úgy néz ki, 2010-ben már biztosan repülni fog a gép. Igaz, ezt mondták tavaly ilyenkor 2009-re is.

Murdoch, az internet réme

Kicsit tágan kell értelmeznünk a vaporware fogalmát, hogy beleférjen a nyomtatott sajó (elsősorban Rupert Murdoch médiacézár) fenyegetése arról, hogy fizetőssé teszik az internetes híroldalakat és bojkottálják a keresőprogramokat és híraggregátorokat. Az alapvető jellemzők azért megvannak: régóta beszélnek már róla és ígérgetik, de kérdéses, hogy valaha lesz-e belőle valami.

Murdoch fenyegetései mellett néhány nagy múltú lap, mint a Financial Times, a Wall Street Journal vagy a Variety már pénzessé tette az online kiadásait, és több szakértő jósoljaazt, hogy 2010 lesz az az év, amikor az ingyenes online sajtó megszűnik. Nekünk azért van egy olyan érzésünk, hogy jövő ilyenkor 2011-re fogják ugyanezt mondani, hasonló vehemenciával.