A globális kereskedelem útjai, ha nem is kifürkészhetetlenek, de gyakran produkálnak elsőre elég meglepően hangzó eredményt. Furcsának tűnhet például, hogy miért vesz külföldről homokot a sivatagi Szaúd-Arábia, de hasonlóan meghökkentő azzal is szembesülni, hogy a még a nevében is jeges Izland nagy jégimportőrnek számít.

Persze ahogy a szaúdi homokvásárlásra is van logikus magyarázat (a saját homokjuk túl finom szemcsés, ezért nem alkalmas arra, amire az iparban nagy mennyiségben használni akarják), úgy az izlandi jégbehozatal mögött is találni racionális megfontolást.

Magyarországon valószínűleg kevés embernek mond bármit Peter Jansen Wessel neve, és alighanem akkor sem változik sokat a helyzet, ha hozzátesszük, hogy a szóban forgó úriember később Peter Tordenskiold néven futott be igazán nagy karriert. Ami persze nem is meglepő, Norvégiában és Dániában minden bizonnyal a minap emlegetett egri hőst, Mekcsey Istvánt nem ismeri senki, pedig hát ő volt korának egyik legnagyobb magyar vitéze.

Mekcsey és Tordenskiold között nem az az egyetlen párhuzam, hogy nem ismerik őket egymás hazájában, a heves vérmérsékletük, meg az ebből eredő korai, kicsit értelmetlen haláluk is összeköti őket. Azt viszont érdemes kiemelni, hogy Tordenskiold a dánok és a norvégok számára jóval fontosabb történelmi figurának számít, az admirálist a mai napig hősként tartják számon, az élete alapján teljesen jogosan.

Amerikában a tömegközlekedés közmondásosan gyenge. Távolsági buszok, vonatok még csak-csak vannak, de a nagyvárosokon belül - néhány kivételtől eltekintve, mint például a New York-i metró - szinte egyáltalán nincs ilyen szolgáltatás. Persze, hogy nincs, hát az amerikaiak amúgy is autóval járnak, nincs szükségük tömegközlekedésre - adja magát a sablonválasz, amivel máris körvonalazódik egy modern “tyúk vagy tojás” dilemma. Azért nincs tömegközlekedés mert úgyis autóval járnak, vagy azért járnak autóval mert nincs más választásuk?

Gondoljunk csak bele, mennyire legendásak voltak a 19. századi amerikai vasútépítések, a postakocsi-járatok. Szinte nincs is olyan western, amiben ne szerepelnének, és ez teljesen érthető, központi szerepet töltöttek be a vadnyugat meghódításában. Akkoriban ez volt a közlekedés kizárólagos módja, és legalább annyira meghatározta az akkori amerikai életstílust, kultúrát, mint a mait az autó.

Valószínűleg mindenki, aki egy kicsit is figyelmesen olvasta az Egri csillagokat, Gárdonyi Géza nagyívű, bár néhol ásíttatóan leíró történelmi tablóját a Magyar Történelem Talán Utolsó Dicsőséges Csatájáról (na jó, '48-49-ben volt még egy-két jobb napunk), szóval mindenki emlékszik a Dobó-Bornemissza-Vicuska trió mellett Mekcsey István nevére is. Először Török Bálint udvarában találkozunk vele, amikor bunkó módon viselkedik az akkor még apród Bornemissza Gergellyel, „goromba fráter” – mondja róla Bornemissza, „jó fiú, csak kissé tüskés” – feleli erre egy másik apród. A leírásából azt tudjuk, hogy „nagy buckós feje” volt, „apró, fekete és erős” szeme, „vasszögként hegyes” bajsza.

A könyvből az is kiderül róla, hogy enyhén szólva is heves vérmérsékletű, ma talán azt mondanánk rá, indulatkezelési problémái vannak. Az említett első találkozásuk Bornemisszával majdnem párbajba torkollik, amikor legközelebb látjuk, épp a véres fejét mossa a Berettyóban, miután elintézett néhány törököt egy csetepatéban. Dobó pedig, akinek az 1552-es ostrom idején a helyettese az egri várban, azt mondja róla: „Te olyan vagy, mint a bika. Beleöklelsz minden fába, s egyszer csak majd nem tudod kihúzni a szarvadat”.

Montserrat nevéről itt Európában jó eséllyel a Barcelona melletti hegy, illetve az azon álló kolostor jut eszünkbe, klasszikus műveltségűeknek esetleg a híres spanyol operaénekes. A karib-tengeri Kis-Antillákon azonban létezik egy ilyen nevű sziget is, amely az Egyesült Királyság alá tartozó tengeren túli szuverén terület, és egyébként a katalán kolostor után kapta a nevét Kolumbusz Kristóftól. Ennél azonban érdekesebb, hogy ennek a Montserratnak a fővárosában, Plymouth-ben egyetlen ember sem lakik.

Nem volt ez mindig így, az aprócska, mindössze 16 kilométer hosszú és 11 kilométer széles sziget fővárosában egykor négyezren éltek. Az elnéptelenedése a Soufriere nevű vulkánnak köszönhető, amely több évszázados szunnyadás után 1995-ben felébredt, és alapjaiban szabta át a szigetlakók addigi életét.

Az Egyesült Államokban a hálaadási vacsorához legalább annyira hozzátartozik a tőzegáfonyaszósz, mint a pulyka. November negyedik csütörtökén (1941 óta, hosszas vita után ugyanis az amerikai szenátus ez a napot jelölte ki a hálaadás hivatalos időpontjaként) gyakorlatilag az egész ország tőzegáfonyát eszik.

Ezért volt különösen kellemetlen, amikor 1959-ben, alig néhány nappal a hálaadás előtt Arthur Fleming egészségügyi, oktatási és népjóléti miniszter bejelentette, hogy az amerikai tőzegáfonya-termés egy részét beszennyezte a rákkeltő aminotriazol gyomirtó szer.

Bár csak az északnyugati államokban mutatták ki a gyomirtót a tőzegáfonyában, a miniszter azt a tanácsot adta a háziasszonyoknak, hogy ha nem tudják minden kétséget kizáróan meghatározni az áfonya termelési helyét, inkább ne egyék meg. A hír hallatán országos pánik tört ki, hiszen az emberek a bejelentés után jogosan gondolhatták azt, hogy aki tőzegáfonyát eszik, az menthetetlenül rákos lesz.

Gyakran felmerül a kérdés, hogy ha valaki szürreálisan nagy címletű bankjegyet nyomtat, amely nincs is forgalomban hivatalos fizetőeszközként, azzal pénzhamisítást követ-e el. Az általános jogi szakvélemény szerint mindaddig nem, amíg nem próbál ezzel a pénzzel fizetni. Így nem kell a vicces egymillió dolláros vagy forintos bankjegyeket photoshoppoló lakossági grafikusoknak félniük a törvény öklétől.

Csakhogy, ha nem figyelünk, előfordulhat, hogy hiába valószínűtlenül magas a saját bankjegyünk névértéke, mégis van (vagy legalábbis volt) olyan papírpénz forgalomban, és ez már jogi szempontból problémásabb lehet. Az Egyesült Államokban 1969 óta hétféle címletű papírpénzt nyomtat a pénzjegynyomda: 1, 2, 5, 10, 20, 50 és 100 dollárost. Az 1 dolláros bankjegyhez az amerikaiak a nemzeti valutájuk stabilan magas vásárlóereje felett érzett büszkeségből ragaszkodnak, miközben a 2 dollárost sokkal ritkábban használják.

Csakhogy korábban sokkal magasabb címletű papírpénzeket is nyomtattak (pedig a dollár akkor még a mainál is sokkal többet ért. Voltak (és vannak ma is) 500, 1000, 5000, 10 000 és igen, 100 000 dolláros papírpénzek is. Az ok főként a bankközi pénzmozgások könnyítése volt, az elektronikus átutalásokat megelőző korban.

Kevés olyan harcjármű – sőt, igazából bármilyen dolog – van a világon, ami annyit kibírt pályafutása során, mint az ausztrál hadsereg 169041-es számú Centurion harckocsija.

1917 februárjában váratlan cím vonta el az amerikai olvasók figyelmét az újságcímlapok háborús híreiről: egy nappal Valentin-nap előtt a 18 éves Ruth Crugernek nyoma veszett, miután elment megéleztetni a korcsolyáját. A New York-i rendőrség tanácstalanul állt az eset előtt, és rövid nyomozás után arra jutottak, hogy a lány meglógott a szeretőjével.

Ezt Ruth apja, Henry Cruger nem volt hajlandó elhinni. A könyvelő lánya nemrég fejezte be a középiskolai tanulmányait, és rokonai és ismerősei szerint boldog volt otthon. A szülei még azt se tiltották, hogy fiúkkal találkozzon, ha azok tiszta szándéktól vezérelve látogatták meg a lányt, aki mellesleg vasárnapokon hittant oktatott. A szerény lány eltűnése után újságok címlapjára és plakátokra került, sőt, még a mozikban is bejátszották az arcát, közvetlenül a filmek előtt.

Sok csodálatos hely van a világon, és ezeket számtalan helyen meg is lehet csodálni az internetnek hála, elég ha csak a Facebookon burjánzó "Baromira bírom ám a természet csodáit" jellegű, gyakran meglepően masszív követőtáborokkal bíró oldalakra gondolni. Az efféléknek hála valószínű, hogy sok olvasó találkozott már, legalább pár szenzációs fotó erejéig az indonéziai Ijen vulkánnal, illetve a belőle csordogáló kék lávával – ahogy az a csillió lájk reményében szenzációsan tálalni szokták.

Az közismert, hogy Svájc nyelvi térképe meglehetősen összetett. A déli kantonokban olaszul beszélnek sokan, nyugaton, Genf környékén franciául, az ország középső és keleti részén inkább németül, illetve a délkeleti Graubünden kantonban rétorománul is. Ez a négy nyelv hivatalos Svájcban.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne létezne még sok más nyelv is, amelyek fenti négy elkülönült dialektusaként vagy keverékeként jöttek létre. Jura és Bern kantonokban a franc-comtois francia nyelvjárást beszélik, a német nyelvű területeken pedig a svájci németet tanulják a gyerekek otthon, és ezt a nyelvet használják a beszélgetésekben is, bár az iskolában és a hivatalos dokumentumokban a “rendes” németet oktatják, írják.

Ezt szinte kizárólag a német és a francia nyelvű régiók határán lévő senki földjébe ékelődő Fribourg (németül: Freiburg) kanton középső részén lévő, azonos nevű középkori város Basse-Ville városrészében beszélik, és a német és a francia nyelv összeolvadásából jött létre.

A divatrendőrség fogalma nem újdonság: ahogyan ma a zokni-szandál kombót üldözik emberek, úgy üldözték 1922-ben a szalmakalapokat. Vagyis egy kicsit jobban, volt, hogy a tettlegességig, sőt, tömeges utcai összecsapásokig  fajultak nézeteltérések az önjelölt divatmaffia és a szezonon kívül is szalmakalapot viselő emberek között.

Jó a kopaszoknak, ők legalább nem korpásodnak - gondolná az ember a hajkorona nélküli, csillogó fejeket elnézve, de nincs igaza. Kopasz fejbőrön is megjelenhetnek korpának tűnő darabkák, és ugyanúgy viszkethet, mint akinek haj van a fején, de a két dolog nem feltétlenül ugyanaz. 

A korpa kialakulása olyan gombafajokhoz köthető, amelyek mindenki bőrén előfordulnak, az emberekén és az állatokén egyaránt. A gombát eredetileg a francia Louis-Charles Malassez fedezte fel a 19. század végén, aztán később újra felfedezték - Raymond Sabouraud azt hitte, egy új fajjal van dolga. Ezért ismert a korpásodást okozó gombafajt kétféle latin néven, a 20. század elején bejegyzett Pityrosporum helyett ma már inkább az eredeti Malassezia elnevezéssel illetik a rendszertani besorolásban.

Ha szóba kerül a tengeri fosztogatás, sokan rögtön Disney-filmekkel mainstreammé tett karib-tengeri kalózkodásra gondolnak, esetleg a Kínai-tengerre, vagy Sir Francis Drake-re, és a brit korona által legalizált rémuralmára (mármint spanyol szempontból rém-). Kevesebben ismerik azt az erős független nőt, aki évszázadokkal Anne Bonny és Chingh Shih előtt vízre szállt, és leginkább az angol Tudoroknak okozott fejtörést.

Hősünk, Gráinne Ní Mháille, vagyis Grace O'Malley az 1530-as években született Írország észak-nyugati felén. Az akkoriban Umhallnak hívott területet Grace apja, Eoghan Dubhdara Ó Máille uralta, a család a tengerből élt. Mármint nem halászdinasztiáról van szó, hanem pont, ők szedtek be súlyos adót a partjaiknál halászóktól, és zsugori kereskedők hírében álltak.

A sírjánál izraeli kormánytagok és más politikusok évről évre fejet hajtanak, az izraeli posta bélyeget adott ki a tiszteletére, egy mára közel tízezresre nőtt város róla nevezte el magát. A hely, ahol lelőtték, múzeummá, és egyfajta zarándokhellyé vált, a Jeruzsálemi Színházban színdarabbal emlékeznek meg az életéről és haláláról. Egy zsidó mártír öröksége, aki életét adta azért, hogy a zsidók hazára leljenek. Szent céljának, mint hamarosan látni fogjuk, nem mond ellent az az aprócska tény, miszerint kétszer is felvette a kapcsolatot a már javában háborúban álló náci Németországgal, hogy kiegyezzen Hitlerrel a Palesztinát birtokló britek ellen.

Fotó: Shutterstock

A Flor de la Mar egy 16. századi portugál metszeten

Fotó: Wikipedia

Amikor a Flor de la Mar (Tenger virága) hajót 1502-ben a tengerre bocsátották a lisszaboni kikötőben, az egész portugál flotta legnagyobbja volt. Portugália tengeri hatalma csúcsán járt, felfedező és kereskedelmi flottái bejárták a világtengereket, mesésen gazdaggá és soha nem látott gyarmatbirodalom urává tették a királyságot.

A Flor de la Mar azonban még a flotta többi zászlóshajója közül is kiemelkedett. 36 méteres hosszával, 34 méteres árbócmagasságával és 400 tonnás súlyával fenségesen festett a kikötő vizén. A hajó a portugál karakk mintapéldánya volt. Ezt a hajótípust, amelyet az előző évszázadban fejlesztettek ki Portugáliában – majd az egész világon közkedvelt hadihajóosztállyá vált –, minden tekintetben az óceáni hajózásra tervezték.

Három vagy négy árbóccal szerelték fel, és hatékonyságát jól mutatja, hogy nem sokkal megszületése után a rivális Spanyolország is átvette a típust, és hasonló hajókat indított a világ felfedezésére, feltérképezésére és lehetőség szerint leigázására, illetve kifosztására.

2014. szeptember elsején, vagyis hat éve, az iskolakezdés napján indult el az Index Ma is tanultam valamit című sorozata, és jelentkezik azóta is minden áldott reggel. Több mint 2000 cikk jelent meg eddig a rovatban, és minden különösebb nagyképűség nélkül kijelenthetjük, hogy nem létezik olyan ember a Föld bolygón, aki ne tudott volna ezek közül legalább egyből valami újat tanulni. Új dolgokat tanulni szórakoztató, érdekes, meghökkentő, néha pedig teljesen haszontalan, de vicces. vagyis összességében tök jó dolog.

Kép: Index

A rovat cikkeiből (illetve csak ide megírt témákból) eddig három könyv született, és valami azt súgja, hogy ezeket is szerették önök, mert mind a három kifogyott az utolsó szálig, volt, amiből az újranyomás is. Mivel mostanában kevéssé mozdulunk ki otthonról a járvány miatt, az olvasás és a tanulás is felértékelődött,

Meg lehet rendelni a hármat együtt, csomagban is, úgy olcsóbb.

Összesen

• kerek 700 oldal,
• 430 cikk,
• ebből több mint 50 sosem jelent meg online, és a többi is jelentős bővítésen esett át,
• plusz az Index grafikusai, Szarvas és Napirajz frenetikus illusztrációi

Kamikaze nácik, a köldökszöszkutatás legújabb eredményei, afrikai diktátorok bulizási szokásai - minden, amit egy civilizált 21. századi társadalomban illik tudni, hogy ne nézzenek ki a társaságból.

(Senki ne vegye ígéretnek, de: tegye fel a kezét, aki szeretne negyedik részt karácsonyra!)

Erik Weihenmayer 2001. május 25-én felért a Mount Everest csúcsára. Sokan jártak már előtte, az ő teljesítménye mégis egyedülálló volt. Az akkor 32 éves férfi ugyanis 13 éves korában elvesztette a látását, így ő volt az első vak ember, aki megmászta a világ legmagasabb hegyét.

Weihenmayert 15 hónapos korában diagnosztizálták a retinoschisis nevű ritka szembetegséggel, amely a retinát felépítő rétegek szétválásával jár. Már akkor tudták, hogy 13 éves kora körül teljesen meg fog vakulni, de az évek során csak fokozatosan vesztette el a látását. A betegsége elhatalmasodása ellenére elutasította, hogy bottal járjon, és a Braille-írást sem akarta elsajátítani, mert ragaszkodott a megvakulása előtti életéhez.

Az 1900-as évek elején Európában sokan kiábrándultak a zsidó és keresztény vallásokból. Az első világháború borzalmai sokak hitét megrengette, így új spirituális alternatívákat kerestek. Nyugat-Európában ezt az alternatívát sokak számára az iszlám jelentette (nagyjából úgy, ahogy mostanában a buddhizmus). Egyre többen tértek át a keleti vallásra, és sok baloldali gondolkodó az európai ember fejlődésének következő fokaként tekintett a vallásra.

Sok korabeli gondolkodó is megtért, ilyen volt például Hugo Marcus német zsidó filozófus. Az 1920-as évek elején dél-ázsiai diákokat tanított, és az ő hatásukra '25-ben vette fel az iszlám vallást és a Hamid nevet. A berlini Wilmersdorf mecsetben dolgozott, és a közösség folyóiratában, a Moslemische Revue-ben Goethe, Nietzsche, Spinoza és Kant gondolataival szállt szembe. A korszak az „új embert" kereste (a nácik is, és a kommunisták is), és Marcus szerint az új ember egyik alapja az iszlám hit. 

A szellentés a világ minden kultúrájában illetlennek, ezért egyben viccesnek is számít. A nevetést magyarázó elmélet szerint a nem helyénvaló cselekedetek miatt érzett feszültséget oldjuk fel a kacajjal. Emiatt bármerre nézünk a kultúrtörténetben, mindenhol fingós viccek jönnek szembe. Használta ezeket Shakerspeare és Chaucer is a Canterbury mesékben, ahogy az ókori görög komédiaíró, Arisztophanész is sokszor építette darabjainak komikumát a szellentésre. A világ legöregebb ismert vicce is erről szól. A Wolverhamptoni Egyetem tanulmánya szerint az i. e. 1900-ból származó sumér vicc szerint “amióta világ a világ, még sosem fordult elő, hogy egy fiatal nő a férje ölébe fingott volna”.

John Derricke Írország képe című metszete (1581). A kép jobb szélén egy hivatásos fingó látható

Manapság az efféle humort nem mindenki tekinti a kultúra legmagasabb szintjeire kívánkozónak, de a középkorban az uralkodó elit körében teljesen elfogadott volt, hogy professzionális fingóművészek előadásaiban gyönyörködjenek. Ez volt a foglalkozása a 12. században az angol II. Henrik király udvarában működő Rolandnak is.

Noha hivatalosan udvari énekes volt, fő produkciójában a tánc, az ének és a fütyülés mellett a hangos szellentés játszotta a főszerepet. Ezért kapta Roland a “Szellentő” eposzi jelzőt, és szolgálatai elismeréseképpen egy szép uradalmat is Suffolk grófságban a királytól.

A szusi a leghíresebb és legnépszerűbb japán étel, főtt rizsből és nyers halból áll, amire szójaszószt, és csípős japán tormát, azaz vaszabit szokás plusz ízesítésként tenni. Legalábbis ezzel áltatja magát mindenki, aki szokott szusit enni. Pedig az a jellegzetes zöld paszta a szusi mellett, hacsak nem Michelin-csillag-közeli helyen rendeljük, jó esetben is csak homeopátiás mennyiségben tartalmaz valódi vaszabit. Általában tormából és mustárból kotyvasztják, és ételszínezék az optikai tuning rajta.

A piramisok általában több ezer éves építészeti remekművek, letűnt korszakoknak állítanak emléket, ám az egyik legmagasabb ilyen szerkezetet nem az egyiptomi sivatagban vagy a mexikói dzsungel mélyén találjuk meg, hanem az Egyesült Államok területén, a Mississippi folyó mellett, és egyáltalán nem ősi. Régészeti kincsek helyett vadászati és halászati eszközöket, egy mocsarat, és több mint száz hálószobát rejtenek a falai.

Mindössze annyi kapcsolata van az amerikai piramisnak az ókori testvéreivel, hogy a Tennessee állambeli Memphisben található, és a szerény 201 éves település az azonos nevű egyiptomi városról kapta a nevét. Éppen a névrokonság adott ötletet vállalkozóknak az 1990-es években, hogy felhúzzák a saját piramisukat, üvegből és vasbetonból.

Wikipedia - Trevor Birchett

A gizai nagy piramis 150 méteres magasságához nem értek fel, de a közel száz méteres szerkezet így is a világ tíz legnagyobb piramisa közt van. Hogy éppen hányadik, azt a mérés módszere határozza meg. Bármilyen meglepő, a toplistát a modern épületek uralják, a Wikipedia legalábbis ide sorolja a nem éppen klasszikus piramis alakú észak-koreai Ryugyong Hotelt, a londoni Shardot, a San Francisco-i Transamerica Pyramid felhőkarcolót, és csak ezután következnek a rabszolgák tízezrei által felépített ókori csodák, illetve a Las Vegas-i, egyiptomi tematikájú Luxor kaszinó.    

Kikosarazták

Eredetileg azt tervezték, hogy a piramis lesz a város fő rendezvényközpontja. Egy ideig valóban itt volt a Memphisi Egyetem férfi kosárlabda csapata és a Memphis Grizzlies pályája, ám ezt a szerepet hamarosan átvette az épület mellett felhúzott FedExforum nevű új épület. Elszántan kerestek neki új  funkciót, még az is felmerült, hogy eladnák a Disney-nek, de nagyon nem indult be a biznisz.

A helyiek nagy rajongói lehetnek az Indiana Jones filmeknek, mert szárnyra kapott egy legenda, hogy valamiféle elátkozott kristálykoponyát rejtettek el az épületben, és ezért kerültek bajba.

Ebből persze egy szó sem volt igaz, és végül megmentő is érkezett:

A hatalmas teret jól kihasználták, még egy mesterséges beltéri mocsarat is kialakítottak kikötővel, hogy stílusos környezetben tudják bemutatni az eladásra kínált motorcsónakokat. 

Van még az épületben óceán témájú bowlingpálya, akvárium, és 103 hotelszoba, ahol kitömött szarvasok őrzik a vendégek álmát. A beruházás annyira bejött, hogy a Bass Pro Shops a nyitás második évében már 46,7 millió dolláros forgalmat bonyolított le a piramisban.

(Wikipedia, Business Insider)

Fialka, a szovjet titkosító gép

Fotó: Wikipedia

Az utóbbi évtizedekben a brit második világháborús kódfejtő erőfeszítéseket hatalmas érdeklődés övezi. A Blechley Parkban működő kódtörők, közöttük a számítástechnika egyik úttörője, Alan Turing, sikeresen megfejtették a sokáig feltörhetetlennek gondolt német Enigma kódolószerkezetet, és ezzel nagy stratégiai előnyre tettek szert a nácikkal szemben.

Azt az első világháború óta minden nagyhatalom pontosan tudta, hogy a modern hadviselésben, amikor az alakulatok közötti kommunikáció egyre inkább vezeték nélküli csatornákra terelődött át, életbevágó jelentősége van, hogy az üzeneteket csak a címzett legyen képes megfejteni. Ezért, bár az Enigma népszerűségével egyik rendszer sem vetekedhet,

De én hozzá megyek, ha szendereg;

S ezt harsogom fülébe: Mortimer!

Sőt egy seregélynek majd megtanítom

A Mortimer szót, s azt adom neki,

Hogy izgalomban tartsa bősz dühét.

– írta William Shakespeare valamikor a 16. század végén IV. Henrik című királydrámájában (és fordította Lévay József kicsit később). Egészen pontosan akkor hangzik el a vonatkozó rész, amikor a király ellen lázadó Hővér azon fantáziál, hogy megtanítja a király egyik ellenfele, Mortimer nevét egy seregélynek, hogy ezzel is kínozza őt.

Shakespeare a műveiben előszeretettel használta a madarak széles skáláját a lehető legkülönfélébb dramaturgiai célokra, a seregélyeket viszont ezen az egy példán kívül semelyik művében nem említette meg. Ezért is röhejes az, hogy a seregélyek tulajdonképpen miatta kerültek be az Egyesült Államokba, ahol mára az egyik legidegesítőbb invazív faj lett belőlük és gyakorlatilag mindenki utálja őket. De hogy jutottak el idáig?

A Covid-19 járvány előzményeit, a 2003-ban Kínából kiindult, és a fél világon elterjedt SARS-t, és a 2012-ben a Közel-Keleten pusztított MERS-t ma már mindenki unásig ismeri. Azt azonban kevesen tudják, mert a maga idején nemigen ütötte meg a mainstream média és a közvélemény ingerküszöbét, hogy 2013-ban is volt egy koronavírus-járvány Amerikában, ami 8 millió hatottal járt.

A PEDv-nek elnevezett koronavírus (Porcine epidemic diarrhea virus - sertések járványos hasmenés-vírusa) története azonban ennek ellenére is érdekes, és tanulságokban gazdag.

Bármely konyhában találunk pszichotróp anyagokat, amelyek befolyásolni tudják az elmeállapotunkat, így lényegében drogokról van szó. Ilyen például a szerecsendió, ami régen a világ egyik legritkább és legértékesebb fűszere volt (ma egy kis zacsival 2-300 forintért beszerezhető bármelyik kisboltban). Különleges hatásairól már a középkorban tudtak, ám ma mégsem tekintjük kábítószernek.  

Valószínűleg nincs olyan pszichológus, aki azt mondaná, hogy a kiváló vezetői kvalitások közé tartozik a nárcizmus - ennek ellenére az emberek többsége ragaszkodik ahhoz a romantikus elképzeléshez, hogy egy vezető mindig határozott, tudja mit akar, azonnal cselekszik, és karizmatikus. Pedig ennek az elképzelésnek megvannak az árnyoldalai is.

A szarvasagancs kétségtelenül az egyik legkülönösebb csontképződmény az állatvilágban, egyebek mellett azért is, mert az emlősök között egyetlen állatnak sincsen egyetlen olyan csontja sem, ami ilyen tempóban lenne képes növekedni. Az agancs a párosodási időszakot megelőző hónapban akár fél métert is nőhet, ami a nőstények mellett a vadászoknak is eléggé bejön. A látványnál ugyanakkor még érdekesebb, hogy ennek hátterében érdekes módon részben a rákos daganatok kialakulásáért, illetve ennek kordában tartásáért felelős gének állnak.

A norvégul Svalbardnak nevezett szigetcsoport Norvégiától északra található a Jeges-tengerben, körülbelül a 75 fokos északi szélességen - tehát legalább olyan közel az Északi- sarkhoz, mint Norvégiához. A terület évszázadokon keresztül bálnavadászok, bányászok, halászok és rengeteg gyanús szerencsevadász közkedvelt gyűjtőhelye volt, amit az tett lehetővé, hogy egészen a múlt század húszas éveiig egyetlen ország sem gyakorolt felette elismert fennhatóságot.

A Spitzbergák északon zölddel

Fotó: Wikipedia

Innen ered a széles körű vízummentesség intézménye is. A Spitzbergákon gyakorlatilag nemzeti hovatartozástól függetlenül joga van mindenkinek letelepedni, sőt gazdasági, ipari tevékenységet folytatni, vadászni, halászni. Ugyanakkor a svalbardi élet költségei a világon a legmagasabbak között vannak, és a jóléti, illetve egészségügyi szolgáltatások sem járnak, csak a norvégoknak, illetve a norvég cégek alkalmazottainak.

A krisztusi szegénység aránylag hamar kikopott az egyház mainstream értékei közül, és a papság hamar a középkor egyik legbefolyásosabb osztályává vált. Ugyan a szerzetesek kevésbé szóltak bele a mindennapi politikába, de azért ők is megpróbálták enyhíteni a rendi kikötések által felgyülemlett stresszt. Mivel a testi örömök nagy része tiltott gyümölcs volt számukra, bánatukat evésbe fojtották. És evés alatt itt nyugodtan értsük azt, hogy zabálás.