Nem egyszerű olyan hagyományos brit ételeket felsorolni, amelyek különlegesen finom ízükkel az angol konyhaművészet örök szerelmesévé teszik a szigetországba látogatót. Az angolok sokszor maguk is a hajdani Brit Birodalom gyarmatairól érkezett bevándorlók által meghonosított indiai, pakisztáni, afrikai, karibi és egyéb nemzeti konyhákat részesítik előnyben, és ezért nem is tudjuk őket hibáztatni.

Ugyanakkor van néhány valóban brit ikonnak számító étel, amelyek talán nem nevezhetők egyértelműen mennyeinek (mermite, most rád nézek), de legalább megtestesítenek valamit az Egyesült Királyság népeinek nemzeti karakteréből, és az ősi angolszász gyökerekig vezethetők vissza.

A román aranytartalék bő száz éves története nagyjából ahhoz hasonlít, mintha a Csengetett Mylord egyik részében maga Mr. Stokes bízta volna rá Lady Lavender részvényeit a zálogházas ismerősére. 1916 augusztusában Románia annyira nehéz helyzetbe került az első világháborúban, hogy a Román Nemzeti Bank már elkezdett azon gondolkozni, hogyan tudná a legnagyobb biztonságban tudni az ország aranytartalékát és kincseit. Azt persze nem is sejtették, hogy olyan biztos helyre teszik, ahol több mint 100 évvel később is még mindig őrzik számukra, és nem is látszik sok esély, hogy visszakapják. 

A tudományban számtalan dolognak van furcsa neve. Nemrég írtunk például a frissen felfedezett, Thanatotheristes degrootorum névre hallgató tirannoszauruszról - a név első fele egy görög kifejezésből ered, és magyarra nagyjából úgy fordítható, hogy halálosztó. De ott van a Harry Potter nyomán Dracorex hogwartsiának keresztelt dinoszaurusz, vagy az a sok faj, ami A Gyűrűk Urából kapta a latin nevét.

A kutatók rendkívül kreatívak tudnak lenni, ha dolgok elnevezéséről van szó, ez alól pedig nem jelentenek kivételt az emberi gének sem. Sőt, ezen a téren igazából teljes a káosz: furcsa rövidítések, erőltetett mozaikszavak és furcsa neologizmusok egyaránt megtalálhatóak. Létezik Pokemon gén, DICER1 gén, az embrionális fejlődés szempontjából kulcsfontosságú gént, illetve az általa gyártott fehérjét meg

Nagy valószínűséggel önnel is előfordult már az, hogy télen, amikor huzamosabb ideig kint volt a hidegben, folyamatosan úgy érezte, hogy pisilnie kell. A jelenség nagyon gyakori, szinte mindenki találkozik vele élete során valamilyen mértékben, de azt nehéz megmondani, hogy mi állhat a háttérben. Megcáfolhatatlan magyarázat egyelőre nincs is rá, a legnépszerűbb elmélet szerint a testünk ezzel is a kihűlés ellen próbál védekezni.

Lassan itt a Valentin-nap (a cikk írásakor már csak 318-at kellett aludni). Sőt, anyák napja is közeleg (33 nap), úgyhogy mi lenne aktuálisabb téma, amiről ma tanulhatunk, mint a virágok? Az első számú kérdés tálcán kínálja magát a virágokkal kapcsolatban: miért illatosak? Alapvetően pont ugyanazért árasztanak vonzó illatot, amiért a legtöbb férfi megveszi őket:

Na jó, annyit engedjünk azért meg nekik, hogy a virágok esetében ez tényleg csak a szaporodást szolgálja, nem a szórakozást. A jellegzetes illatukat olyan alacsony molekulatömegű vegyületeknek köszönhetik, amik keverékével magukhoz csalogatják a beporzó rovarokat.

Fél évvel ezelőtt valószínűleg még senki nem gondolta, hogy egyszer pánikszerűen kapkodják majd el az emberek a kézfertőtlenítőket a boltokból, ami miatt még a vesebetegek is nehéz helyzetbe kerülnek . Pedig a legenda szerint egy ápolónak tanuló fiatal nő már 1966-ban meglátta, hogy mekkora piaci lehetőség van abban, ha alkoholos géllel tudja fertőtleníteni a kezét az, aki éppen nem jut szappanhoz és vízhez. Azt persze ő se gondolta, hogy fél évszázaddal később a kézfertőtlenítők piaca évi egymilliárd dollárnál is nagyobb forgalmat bonyolít majd le.

Az Egyesült Államokban afféle nemzeti kincsként tekintenek a közszolgálati PBS tévécsatornán több mint 50 éve folyamatosan sugárzott Szezám utca (eredetiben Sesame Street) című gyerekműsorra. A benne szereplő, színes szörnyecskéket mintázó bábok nem véletlenül hasonlítanak a Muppet show szereplőihez, ugyanis azokat ugyanúgy a legendás Jim Henson tervezte, mint a muppeteket.

A Szezám utca kimondott célja az óvodás-kisiskolás korú gyerekek oktatása. Ez 1969-ben, a műsor indulásakor még egyáltalán nem volt a tévés korszellem része. Ezzel szemben ma már a gyerekek lelki fejlődése miatt aggódó szülők gyakorlatilag minden rajzfilmtől elvárják, hogy valami értelmesnek tűnő dologra tanítsa a gyerekeiket, és a készítők ezt próbálják is elhitetni velük.

A Stonehenge az egyik legismertebb őskori építmény, amiről nem egészen tudjuk, miért épült. Persze, impozáns, hogy több száz kilométeres távolságon át hurcolták a köveket, de valójában nem ez a legextrémebb korabeli épület, amit eddig a régészek találtak. 

Ha belegondolunk, azon kívül, hogy sok ember kell hozzá, nem lehetett akkora kihívás odarángatni a köveket a Stonehenge-hez, aztán egymásra rakni azokat. A szikla nem menekült el, vagy támadt vissza, taposta agyön és öklelte fel a vadászokat, csak állt egy helyben, amíg kifaragták, majd farönkökön elgörgették Wiltshirebe.

Az 1918 és 1920 között pusztító spanyolnátha a történelem legsúlyosabb influenzajárványaként 40-50 millió, durvább becslések szerint százmillió ember halálát okozta a világon. A több hullámban a bolygón végigsöprő betegség szinte mindenhol elérte az embereket. Persze ahogy az lenni szokott, itt is voltak kivételek, például az amerikai Colorado államban található Gunnison nevű kisváros, ami 

Mivel a betegség Amerika-szerte mindent letarolt, ami az útjába került, és sorra bénította meg a nagyvárosok kórházait és halottasházait, jogosan merül fel a kérdés, hogy mégis hogy csinálták. A válasz nagyon egyszerű: nagyon szigorú karanténnal.

Japán kulturális szempontból rengeteg mindenben különbözik a nyugati világtól. Ennek egyik tünete, hogy az elveszített - és gyakran igen értékes - használati tárgyak, illetve dokumentumok, például pénztárcák, mobiltelefonok, személyi igazolványok, az esetek többségében visszatalálnak jogos gazdájukhoz.

Mostanában érthető módon megnőtt a szájat és az orrot fedő maszkok népszerűsége, de ebben valójában semmi újdonság nincs. Járványok jönnek-mennek az emberiség történelme során, és már nagyon rég eljutottunk a felismerésig, hogy ilyenkor érdemes eltakarni az arcunkat – bár ennek a valós okára és a hatékony megoldásra a 19-20. századig kellett várni.

A tudomány alapelve, hogy igyekszik minden kérdésre megfelelő, igazolt és empirikus tapasztalaton alapuló válaszokkal szolgálni. Vagyis ha az a kérdés, hogy pontosan hogyan terjednek a betegségek, akkor megvizsgálja ennek a kérdésnek minden aspektusát. És ha azt már mindenki tudja, hogy a tüsszentéssel vagy köhögéssel át lehet adni egymásnak vírusokat és baktériumokat, akkor felmerülhet a kérdés, hogy mi a helyzet a szellentéssel. A tudomány pedig nem válogat, nem finnyáskodik, hanem nekiáll dolgozni a válaszon.

Tegye fel a kezét aki valaha belegondolt, hogy mennyi idő alatt jut el a napfény a Naptól az arcunkig. Pár másodperc? Esetleg egy-két perc? Egyik sem: nagyjából nyolc percbe telik a fénynek az út. Oké, ez talán még rémlik fizikaóráról, amikor a fénysebességről volt szó. Lépjünk szintet:

A II. világháború első éveiben a német tengeralattjárók millió tonnaszámra süllyesztették el a kereskedelmi hajókkal Amerikából Nagy-Britanniába küldött ellátmányt, az ország életben maradásához, illetve hadképessége megőrzéséhez nélkülözhetetlen élelmiszer-, hadianyag- és üzemanyag-szállítmányokat. A tengeralattjárók taktikája 1942-ig egyértelműen felülmúlta a kereskedelmi flották védelmét ellátó királyi haditengerészet tudását.

Az amerikai gyerekek 1958-ban ismerkedhettek meg a Hanna-Barbera rajzfilmstúdió egyik legnépszerűbb karakterével, Maci Lacival, a Jellystone Nemzeti Park hedonista, lusta, mindig csak a hasára gondoló, folyton-folyvást kalandokba keveredő medvéjével (eredeti nevén: Yogi Bear). Ahogy az a korszak rajzfilmhőseivel jellemzően történni szokott, Maci Laci is rengeteget csetlik-botlik a sorozat egyes epizódjaiban, testi épségét életveszélyesen fenyegető szituációk sorozatán megy át rendszeresen. Így történik ez például az 1958. november 27-én adásba került "A repülő Maci Laci" című részben (eredetileg: "High Fly Guy") is. Ebben az epizódban Maci Laci egy gyámoltalan sasfiókát próbál repülni tanítani, de a próbálkozásai rendre kudarcot vallanak, általában azzal, hogy ő maga emelkedik levegőbe akaratán kívül. A végén persze minden jóra fordul, a sasfióka szárnyra kap, sőt még Maci is, igaz, tanulságként azért leszögezi, hogy a repülés szigorúan csak madaraknak való.

A repülés történetében a rajzolt Maci Laci légi megpróbáltatásai voltak valószínűleg az első és utolsó ilyen vidám kalandok, és ennek egy kísérleti állat, az igazi Maci Laci lehetne igazán a megmondhatója – ha túlélte volna 1962 tavaszát.

Ma elképzelhetetlen az élet vécépapír nélkül, mindenki biztosra veszi, hogy kéznél van, és kétségbeesik, ha mégsem. Sokatmondó, hogy a koronavírus miatti pánikhangulatban vásárlók az alapvető élelmiszerek mellé nem villanykörtéket vagy elemeket vettek nagy mennyiségben, hanem pihepuha, több rétegű vécépapírt. Jó sokat. Pedig a vécépapír nem egykorú az emberiséggel, vagyis egészen biztos vannak más megoldások is a kiváltására az újságon kívül.

Valószínűleg senkivel nem közlök drámaian újszerű információt, ha azt mondom, amikor az ember egy hosszú nap végén leveszi a cipőjét és a zokniját, nos, nem feltétlenül egy alpesi hegycsúcs kristálytiszta friss levegője fogja megcsapni az orrát. A láb büdösödik, na, ne finomkodjunk. De elgondolkodott már azon, hogy az összes testrésze közül miért éppen a lába büdösödik? És hogy miért tett velünk ilyen csúfságot az evolúció, mi ennek az értelme?

Nem? Még jó, hogy itt vagyunk.

Az első világháború idején egy belgiumi kisvárosban, a vasúti sínek mellett lakó nagymama rendszeresen az ablakban üldögélve kötögetett. Eközben figyelte a megszálló német csapatoknak ellátmányt szállító vonatok közlekedését. Amikor elhaladt egy vonat, megváltoztatta a kötés mintázatát. Így, miután az elkészült pulóvert átadta a belga ellenállás egyik katonájának, a kötött szemekbe kódolt üzenetből megtudhatták, hogy mennyi ellátmány érkezett a frontra.

A háztartásvezetésnek, azon belül is az otthoni főzésnek-sütésnek régóta megvannak a maga megosztó kérdései. Ilyen például, hogy hűtőben kell-e tartani a vajat, vagy a paradicsomot, hány percig kell a tökéletes lágytojást főzni, mi a titka a fájdalommentes tojáspucolásnak satöbbi-satöbbi. És amióta legtöbbünk nem egyenesen a tyúkudvarból, kotlósaink kedvenc fészkelőhelyeiről gyűjti be a napi rántottára valót, kardinális kérdés az is, hogy hűtőben kell-e tartani a tojást, amit a boltban vagy piacon vásárolunk.

Nehéz időket élünk, ami nem először fordul elő az emberiséggel. A mindennapok problémáiból gyakran zenével, versekkel, történetekkel menekültünk, bár mostanában talán népszerűbbek a filmek, sorozatok, videójátékok. Ezeknek a médiumoknak az is lehet a dolguk, hogy egy időre elfelejtesse velünk a külvilág borzalmait, vagy legalább más borzalmakat mutassanak be, hogy elfelejthessük a sajátunkat.

Ehhez képest 1912-ben, egyetlen hónappal a Titanic katasztrófája után már el is készült a hajó sorsát feldolgozó film,

Sokan tudják Benjamin Franklinről, hogy amellett, hogy ő az Egyesült Államok egyik alapító atyája, tudós, sőt polihisztor volt. Szinte minden tudományágban aktív volt (a 18. században egyébként sem specializálódtak annyira a kutatók, mint manapság), és számos találmánya is maradandónak bizonyult, például a villámhárító.

Ugyanakkor politikus és közíró is volt, aki sosem mulasztott el egy alkalmat sem, amikor a neki nem tetsző társadalmi folyamatokat kellett kritizálnia vagy kigúnyolnia. Így tett akkor is, amikor a brüsszeli Királyi Akadémia felhívást tett közzé 1781-ben, amelyben tudományos dolgozatokat várt a kor nagy természettudósaitól. Franklin ebben az időben Párizsban élt, az Egyesült Államok franciaországi nagyköveteként.

Franklin pedig a bélgázok problémakörét tartotta a legérdemesebbnek a tüzetesebb elemzésre.

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!

Az ókori rómaiak sok mindent lenyúltak a görögöktől, többek között az isteneik nagy részét is. Hasonlóan jártak a fallikus szimbólumok, azokat is lenyúlták Hellászból. Míg a görögök szobrokra, oszlopokra, úgynevezett hermákra faragtak férfi nemi szervet, addig a rómaiak ezt a szokást egy lépéssel tovább vitték, és ékszert, csengőt, dísztárgyakat mintáztak péniszről.

Mindenki ismer olyan embert, aki elviselhetetlenül goromba, agresszív és ingerült lesz, ha éhes. Nagyjából úgy, mint amikor Bruce Branner idegállapotba kerül, és átváltozik Hulkká - csak általában (illetve: jobb esetben) azért addig nem jut el az ember, hogy letépje magáról az inget és a nadrágot, mert még nincs kész a rántott hús.

Mi van Norvégia és Grönland déli csücskei között nagyjából félúton, Izlandtól kicsit délre az Atlanti-óceánon? Hát, semmi, csak a víz – vágja ön most rá magabiztosan a választ (miután a biztonság kedvéért lecsekkolta a Google Mapsen, hogy jól emlékszik-e a térképre). És tökéletesen igaza is van. Azonban pár száz éven át a sztenderd válasz erre a kérdésre az volt, hogy

A nagyjából négyzet alakú földdarab az 1500-as évek közepén került fel a térképre, és évszázadokon át, egészen a 18. század közepéig ott is maradt. A szigeten olaszos-latinos hangzású városokat jelzett a térkép, mint Andefort, Sorand vagy Forlanda, és az is tudvalevő volt, hogy a sziget ura egy bizonyos Zichmni nevű dinasztia mindenkori hercege.

A katasztrófafilmek mindig valami szuperlátványos világpusztító fenyegetéssel operálnak: gigantikus meteor, több száz méteres szökőár, Himalája méretű vulkánból kitörő végeláthatatlan lávafolyam. A valóságban azonban sokkal nehezebben megfogható, már-már banális dolgok is filmbe illő, brutális következményekkel járhatnak.

Például valószínűleg kevés embertársunk (megkockáztatható, hogy senki sem) ébred reggelente azzal a kínzó kérdéssel elméjében, hogy vajon mi történne, ha a Föld ki tudja milyen okból hirtelen elkezdene gyorsabban forogni tengelye körül. Szédülnénk? Lerepülnénk róla, mint óvodások az elszabadult körhintáról? Bár gyakorlatilag nullával egyenlő az esély, hogy ez megtörténjen (egy pont megfelelő irányból, megfelelő szögben és sebességgel érkező, kellő méretű aszteroida becsapódása tehetne ilyet esetleg, de ne szaladjunk ennyire előre), az elmetornáztató gondolatkísérlet kedvéért érdemes körbejárni a kérdést.

A kormány döntése értelmében bezártak a magyarországi egyetemek, a hallgatóknak el kellett hagyniuk a kampuszokat és a kollégiumokat. A legtöbb intézmény távoktatásra tér át. Hasonló intézkedések történnek világszerte a leghíresebb egyetemeken is, a Harvardon, a Stanfordon, a Princetonon.

Ez a döntés sok természettudományos kutató munkáját megakaszthatja, hiszen a modern kutatás berendezésigénye sokkal nagyobb, mint a múltban, ugyanakkor arra is vannak példák, hogy egy ilyen egyetemi zárlat alkotásra bírhatja az intellektust, mint az a 23 éves Isaac Newtonnal történt.

A 20. században sokan, sokféle céllal próbálkoztak miniállamok kikiáltásával. Általában e célból használaton kívüli emberi építményeket vesznek használatba (néha pénzért, máskor önkéntesen), majd, azt hangoztatva, hogy nemzetközi vizeken vannak, és egyik ország sem formálhat jogot a területre, kikiáltják az államukat.

Vannak, akik pénzt, sőt útleveleket és himnuszt is kibocsátanak, más pszeudoállamok alapítói személyesen sohasem teszik a tiszteletüket birodalmukon, mindössze az állam elvi létezésére van szükségük - szó szerint - offshore manipulációikhoz. Megint mások az államhatalomtól próbálnak ily módon szabadulni, akár romantikus hippiként, akár kicsit sem romantikus bűnözőként.

De senki sem jutott olyan közel ahhoz, hogy saját szigetállamot építsen a tengeren, mint a hatvanas években néhány kaliforniai kagylóhalász és egy B-kategóriás színész, akik egy korábban nem létező szigetet akartak felépíteni. Csak a hullámokkal nem számoltak.

Ausztrália keleti partvidékén, Sydneytől nagyjából 70-80 kilométerre északra, Új-Dél-Wales középső részén található a Gosford városához tapadó, hatezer lakosú Kariong. Kariong gyakorlatilag semmiről nem híres, egy alig 120 éves település, afféle alvóváros, klasszikus zöldövezeti szuburbia, kanyargós utcácskákkal, rendezett házakkal, gondozott gyeppel, madárcsicsergéses reggelekkel.

1975-ben váratlanul mégis felkapta a világhír az ausztrál kisvárost, miután Alan Dash, egy helybéli földmérő különleges helyre bukkant a várostól dél-keleti irányban elterülő bozótos-erdős, dimbes-dombos területet járva. A környéket jól ismerő férfi két, nagyjából 15-15 méter hosszú homokkő sziklafal közé behatolva különös sziklarajzokat, véseteket talált, amik első ránézésre rendkívüli módon hasonlítottak az ókori egyiptomi hieroglifákhoz.

Sokaknak ismerős lehet az érzés, ami akkor bizserget miket, mikor valami sokadjára se sikerül. Ez előfordulhat rulettezés közben, kő-papír-ollózáskor, de akár tőzsdézésnél is. Amikor a huszonhatodik fej után már tutibiztosan írásra tippelünk, vagy amikor a kapus sokadjára is a rossz irányba vetődik tizenegyesnél (hisz most már egészen biztos, hogy oda rúgja az ellenfél, ha már ennyiszer nem).

Olaszországot 2003-tól 2005-ig teljesen magával ragadta ez (az egyébként logikailag teljesen alaptalan) optimizmus, az úgynevezett szerencsejátékosok téveszméje. Ironikus módon csak a szerencsén múlott, hogy nem történt még nagyobb baj.