Tényleg ördögibb a vörös macskák viselkedése?
Lehet őket szeretni vagy nem, egy azonban biztos: macska mellett szinte sohasem unalmas az élet, ezek a négylábú bajkeverők ugyanis szinte vonzzák maguk köré a káoszt – egyesek szerint bizonyos színű macskák még az átlagosnál is jobban. Ha az elmúlt egy évben aktív volt valamelyik közösségi oldalon (legfőképp a TikTokon), szinte biztosan találkozott az „orange cat behavior” trenddel és mémmel, ami szó szerint letarolta a platformot.
A trend lényege az volt, hogy a felhasználók olyan videókat kezdtek el feltölteni, amelyekben vörös szőrű macskájukat mutatják be, miközben a legelvetemültebb mutatványokat készülnek saját maguktól végrehajtani – szimplán csak azért, mert. Felugrani a csillár tetejére, majd beleragadni? Pipa. Simogatás közben a semmiből rátámadni a gazdi karjára? Sima ügy. A levegővel, majd saját magukkal harcolni? Mindennapos program.
A kommentelők közül többen is megállapították, hogy szürke vagy bármilyen más színű bundával rendelkező macskájuk sokkal nyugodtabban éli az életét, így még a kutatókban is felmerült a kérdés, hogy van-e bármennyi esély arra, hogy a szőrszín és a macskák viselkedése között összefüggést találjanak. Az elmúlt években több tanulmány is vizsgálta a doromboló négylábúak viselkedését, az arckifejezéseiktől kezdve egészen a tulajdonságaikig – a jó hír pedig az, hogy ezek alapján fény derült arra is, hogy valóban az ősi görög isten, Khaosz reinkarnációi lennének-e a vörös macskák.
Álmaink forgatókönyvírói és filmrendezői lehetünk ezzel a módszerrel
Csodálatos vagy éppen rémisztő univerzum az álmok világa, amikor éber tudatunk nélkül, teljesen kiszolgáltatva utazunk valahol, valahová, és élünk át elképesztő helyzeteket, találkozunk szerelmekkel, rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel és persze idegenekkel, akik a legtöbbször minimum furcsa dolgokat művelnek, és ébredéskor hiába próbáljuk értelmezni a keszekusza kalandokat, többnyire nem igazán sikerül megfogni a jelentésüket.
Életünk egyharmadában nem vagyunk itt, kilépünk a rögvalóságból, és belépünk egy korlátok nélküli világba, ahol bármi megtörténhet – és meg is történik rendszeresen. Merthogy mindenki szokott álmodni, még az is, aki nem emlékszik rá. És bár egyelőre a tudomány nem tudja kristálytisztán megmondani, mi végre is ez az egész, nagyon valószínű, hogy az álmokat nem csak „ajándékba” kaptuk a természettől, hogy izgalmasabb legyen az életünk, hanem álmainkkal rendszerezzük az átélt eseményeket, és segítjük traumáink feldolgozását.
Úgy tűnik, teljesen ki vagyunk szolgáltatva álmainknak, nincs ráhatásunk, mi történik velünk, csak szálldosunk bennük tehetetlenül, mint egy falevél, és csak bízhatunk benne, hogy nem rémálomországba repített minket a véletlen. Vagy mégsem?
Létezik az álmodásnak egy speciális fajtája, a tudatos álmodás, amikor tisztában lehetünk azzal, hogy épp álmodunk. Kívülről figyelhetjük a jeleneteket, és ha kellően jártasak vagyunk, akár befolyásolhatjuk is a forgatókönyvet, és irányíthatjuk az eseményeket. Ez az éber vagy tiszta álom, ami lehet spontán vagy szándékosan előidézett élmény. Na de miként lehetséges „hűvös fejjel” figyelni az álomfilmünket? Hiszen amikor alszunk, éppen hogy nem vagyunk éberek.
A fogós kérdésre a Ma is tanultam valamit podcast vendége, dr. Bódizs Róbert álomkutató, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének kutatási igazgatóhelyettese ad választ, és a két műsorvezető, Tapasztó Orsi és Jocó bácsi segítségével avat be mindenkit a különös módszerbe. Többek között abba, hogy
- mitől függ, hogy melyik álomra emlékszünk, és melyikre nem?
- Milyen módszerekkel lehetünk tudatos álmodók, és mennyi idő alatt lehet ezt a technikát elsajátítani?
- Tényleg meg tudunk vele oldani hétköznapi konfliktusokat?
- Milyen trükkökkel tudjuk ellenőrizni, álomban vagy a valóságban vagyunk?
És megtudhatja azt is, hogy ha alvási paralízisbe kerülünk, akkor nem az ufók vittek el.
Ha gondolt már arra, milyen jó lenne, ha irányítani tudná még az álmait is, ne álmodozzon tovább, inkább hallgassa meg a műsort, és tanuljon ma is valamit! És persze ne hagyja ki a péntekenként jelentkező Ma is tanultam valamit podcast legutóbbi adásait sem az életünket megkeserítő túlagyalásról, túlgondolásról, a titokról, a sziesztáról, tudja meg, hogy kozmikus lottóötös-e az ember, vagy nyüzsögnek körülöttünk a földönkívüliek, képesek vagyunk-e monogámok lenni, vagy hogy miért érzékeljük másképpen az időt gyermekkorban, mint felnőttként. És persze leplezze le a notórius későket is!
A 2. évad adásai
- Túlgondoljuk, szétagyaljuk az életünket. De hol az ellenszer?
- Kozmikus lottóötös az ember, vagy nyüzsögnek körülöttünk a földönkívüliek? A vendég Kiss László csillagász, akadémikus, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója, a Magyar Csillagászati Egyesület elnöke
- Ezek a magyar ételek verik ki a biztosítékot a külföldieknél
Az 1. évad epizódjai
- „Három ember csak úgy tud megőrizni egy titkot, ha kettő közülük halott” – Miért áruljuk el kényszeresen a ránk bízott titkokat?
- Almási Kitti a monogámiáról: Mindennap szembejön valaki, aki jobb nálunk
- Szórakoznak velünk, vagy nem tehetnek róla a notórius késők?
- Emberi létszükséglet vagy csak ebéd utáni kajakóma a szieszta? A vendég, dr. Purebl György pszichiáter, alváskutató, a Magatartástudományi Intézet igazgatója tiszta vizet önt a pohárba.
- Miféle tudatmódosító varázserővel bír a tükör?
- Mit ettek az ősemberek? Vegák voltak, vagy paleóztak? A vendég: Lichthammer Adrienn dietetikus, antropológus, a Semmelweis Egyetem oktatója.
- A szerelem bolonddá tesz – de miért múlik el másfél év múlva?
- Másként múlik az idő gyerekkorban, mint felnőttként. Na de mi történik? A vendég: Nádasdy Zoltán, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának egyetemi docense, a Texasi Egyetem kutatója.
- Rosszul tudtuk, mégsem kopnak el az emlékeink
- Valóban sok a pszichopata a felső vezetők körében? A vendég: Haller József neurobiológus, kriminálpszichológus, a Miért agresszív az ember? című könyv szerzője.
- Ezért kell Messengeren szólni a gyereknek, hogy kész az ebéd. Dúl a generációk harca. Vendég: Steigervald Krisztián generációkutató.
Halálos lehet a mellettünk felrobbant nevetésbomba
„Majd meghaltam a röhögéstől”, mondjuk okkal, ha jó napunk volt. Mert mindnyájan átéltünk már szűnni nem akaró, gátakat átszakító, megállíthatatlanul áradó nevetést, amikor egyszerűen képtelenek vagyunk megálljt parancsolni a kiszabadult éles hangorkánnak, pedig már fáj a vidámnak gondolt testi reakció, de nem tehetünk mást, mint összegörnyedve, levegő után kapkodva, tehetetlenül rángatózva várjuk, hogy legyen vége már. Nem vitás, a nevetés (a sírás mellett) az egyik legintenzívebb emberi megnyilvánulás, kérdés viszont, hogy valóban bele lehet-e halni.
A dilemma azért furcsa, mert a nevetés köztudottan jótékony hatással van mindenkire. Csökkenti például a kortizol stresszhormon szintjét, ezzel pedig a szorongást, és nagy adag, elégedettségért, jó közérzetért felelős dopamin hormont és (orgazmus hatására is termelődő) endorfin boldogsághormont szabadít fel, és fokozza az oxigénáramlást a szervezetben. Nem véletlen, hogy a felszabadult nevetés maga a boldogság.
A nevetés okozta első dokumentált ájulás 1997-ben történt, amikor egy 62 éves, magas vérnyomásban és más szívproblémákkal küzdő férfi többször elájult, miközben üvöltött a nevetéstől a Seinfeld című televíziós sitcom egyik epizódján. Nem történt tragédia, csak néhány perces eszméletvesztés. A kutatókat azonban meglepte a furcsa eset. Először is seinfeldi ájulásnak nevezték el az ájulásnak ezt a fajtáját, majd arra jutottak, hogy nem zárható ki ugyan, hogy a nevetéssel kiváltott kóma szívleállást okozzon, de sokkal nagyobb a kockázata annak, hogy az öntudatát elvesztő elesik, vagy legurul a lépcsőn, beüti a fejét, és az okoz tragédiát.
Ezek a magyar ételek verik ki a biztosítékot a külföldieknél
Mi, magyarok nagyon szeretünk enni, olyannyira, hogy az evés az egyik szeretetnyelvünk. Szüleink, nagyszüleink agyontraktáltak, traktálnak minket („eszel te rendesen?”), és ha nem eszünk legalább még egy tányérral, nem kóstoljuk meg a kétféle másik sütit is, és ha nem viszünk haza két nagy táskányi további fogást, akkor könnyen sértődés lehet a vége. Hogy mi ennek az oka, nem teljesen világos, az viszont biztos, hogy a zavaros-véres és sokszor nélkülöző 20. század tapasztalatai generációk alapélményei voltak, és beleégett a köztudatba: ha van mit enni, akkor azt ki kell használni, mert a jövő bizonytalan.
De nem csak túlélési stratégia, mindig is központi helyet foglalt el az evés a magyar kultúrában. Kevés nép hord magával annyi elemózsiát rekreáció idején, mint mi, elég csak körülnézni nyaranként a vízpartokon, többfogásos lakomák lapulnak a hűtőtáskákban, a rántott hús pedig kötelező. A világ bármely pontján ha alufóliazörgést hallunk a buszon, vonaton, repülőn, akkor jó eséllyel honfitársaink is a fedélzeten vannak, és éppen falatozni kezdenek. Mert enni muszáj. Mert minket az evés megnyugtat.
Felettébb büszkék vagyunk nemzeti ételeinkre, annyira, hogy irodalmunk derékig jár a piros szaftban. Na de mennyire ismerjük a magyar ételeket? Például tudjuk-e, hogy honnan ered, kitől származik a székelykáposzta, a Jókai-bableves, a Rákóczi-túrós, vagy a Dobos-torta? A Ma is tanultam valamit podcast legújabb adásában Tapasztó Orsi és Jocó bácsi megterít, leveszi a fedőt a magyar gasztró legismertebb fogásairól, és felteszi a kérdést: melyik a „legmagyarabb” étel? De körüljárják azt is, hogy
- melyek azok az ételek, amelyeket csak mi eszünk a Földön?
- És amelyikben „a szerelmi viharok íze és ereje van”?
- Melyik magyar ételek verik ki a biztosítékot a külföldieknél?
- Rántotthús-függőségben élünk, de mennyire magyar a rántott hús?
Ne éhezzen tovább, inkább hallgassa meg a műsort, és tanuljon ma is valamit! És persze ne hagyja ki a péntekenként jelentkező Ma is tanultam valamit podcast legutóbbi adásait sem az életünket megkeserítő túlagyalásról, túlgondolásról, a generációk harcáról, a titokról, a sziesztáról, tudja meg, képesek vagyunk-e monogámok lenni, miért érzékeljük másképpen az időt gyermekkorban, mint felnőttként, és leplezze le a notórius későket is!
A 2. évad adásai
- Túlgondoljuk, szétagyaljuk az életünket. De hol az ellenszer?
- Kozmikus lottóötös az ember, vagy nyüzsögnek körülöttünk a földönkívüliek? A vendég Kiss László csillagász, akadémikus, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója, a Magyar Csillagászati Egyesület elnöke
Az 1. évad epizódjai
- „Három ember csak úgy tud megőrizni egy titkot, ha kettő közülük halott” – Miért áruljuk el kényszeresen a ránk bízott titkokat?
- Almási Kitti a monogámiáról: Mindennap szembejön valaki, aki jobb nálunk
- Szórakoznak velünk, vagy nem tehetnek róla a notórius késők?
- Emberi létszükséglet vagy csak ebéd utáni kajakóma a szieszta? A vendég, dr. Purebl György pszichiáter, alváskutató, a Magatartástudományi Intézet igazgatója tiszta vizet önt a pohárba.
- Miféle tudatmódosító varázserővel bír a tükör?
- Mit ettek az ősemberek? Vegák voltak, vagy paleóztak? A vendég: Lichthammer Adrienn dietetikus, antropológus, a Semmelweis Egyetem oktatója.
- A szerelem bolonddá tesz – de miért múlik el másfél év múlva?
- Másként múlik az idő gyerekkorban, mint felnőttként. Na de mi történik? A vendég: Nádasdy Zoltán, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának egyetemi docense, a Texasi Egyetem kutatója.
- Rosszul tudtuk, mégsem kopnak el az emlékeink.
- Valóban sok a pszichopata a felső vezetők körében? A vendég: Haller József neurobiológus, kriminálpszichológus, a Miért agresszív az ember? című könyv szerzője.
- Ezért kell Messengeren szólni a gyereknek, hogy kész az ebéd. Dúl a generációk harca. Vendég: Steigervald Krisztián generációkutató.
Napjaink Sherlock Holmesa a mesterséges intelligencia
Amerikában a drog, különösen a fentanil terjedése tömeges túladagolásokhoz, a szegénység pedig az öngyilkosságok növekvő számához vezet, a rendőrség és az egészségügy túlterhelt, a hullaházak tele vannak be nem azonosított holttestekkel. A TikTokon és a Facebookon azonban beindultak az amatőr nyomozók, akik a mesterséges intelligencia segítségével próbálják felgöngyölíteni a rejtélyes ügyeket.
Évente átlagosan 4400 azonosíthatatlan holttestet találnak az Egyesült Államokban, és összesen 600 ezer eltűnt embert tartanak számon országszerte. Az esetek egy részét adatbázisok gyűjtik össze, például a National Missing and Identified Persons System (NamUs), ami segít az orvosszakértőknek, halottkémeknek, bűnüldöző szerveknek megoldani az olyan eltűnt személyek eseteit, akiket nem jelentettek be hivatalosan (ez ugyanis csak néhány államban kötelező).
Kozmikus lottóötös az ember, vagy nyüzsögnek körülöttünk a földönkívüliek?
Csak a mi galaxisunkban, a Tejútrendszerben 100 milliárd csillag ragyog, legalább egy körülöttük keringő bolygóval, ezért elvileg végtelenül kicsi az esélye annak, hogy mi vagyunk az egyetlen értelmes létforma a világegyetemben. Ennek ellenére akármerre is nézünk és fülelünk, csak néma csend, pedig többször küldtünk üzeneteket az űrbe. Például a legtávolabbra eljutott emberi űreszközökön, az 1977-ben útra indított Voyager 1-en (és társán, a Voyager 2-n), amelyek már a Naprendszerünk határán száguldhatnak a végtelen űrbe, rajtuk az emberi fajt bemutató képekkel, hangokkal, zenékkel, űrtérképpel.
Az egyik legnagyobb, állandóan visszatérő kérdés: egyedül vagyunk-e a 13,8 milliárd éve (ősrobbanással) keletkezett univerzumban? Lehet, hogy végtelen sok földön kívüli élet vesz minket körül, csak még nem vettük észre? Vagy csak egy kozmikus lottóötös főnyereményei vagyunk, és a Föld (és rajta mi is) egy orbitális mázlista?
Ezekre a kérdésekre is kimerítő válasszal szolgál a Ma is tanultam valamit podcast legújabb adásában Tapasztó Orsi és Jocó bácsi vendége, Kiss László csillagász, akadémikus, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója, a Magyar Csillagászati Egyesület elnöke, az idei Prima Primissima díj (magyar tudomány) jelöltje, aki, mint kiderült, szintén küldött már jeleket az űrbe kisgyerekként egy zseblámpával, és a jelek ma már 37 fényév távolságba jutottak.
De szóba kerülnek az alábbi témák is:
- Már léteznek minket fenyegető földönkívüliek, az aszteroidák, amelyek közül az autóbusz-méretűek bármikor eltalálhatják a Földet, komoly galibát okozva (mint arra már volt is példa a közelmúltban).
- Ha van máshol is élet, akkor az jó eséllyel egy (Naprendszeren kívüli, más csillag körül keringő) exobolygón található. Ráadásul kiderül, hogy a magyar csillagászok élen járnak a kutatásukban.
- Amúgy jó ötlet felfedni magunkat, felhívni magunkra a figyelmet? Barátságos univerzumban élünk? Mi történik, ha félreértik vagy felbosszantják az alieneket a magunkról szóló üzeneteink?
Tudjon meg mindent a földön kívüli életről első kézből, a téma legfelkészültebb hazai szakértőjétől. És persze ne hagyja ki a péntekenként jelentkező Ma is tanultam valamit podcast legutóbbi adásait sem az életünket végigkísérő gyötrő túlagyalásról-túlgondolásról, a generációk harcáról, a titokról, a monogámiáról, a sziesztáról, tudja meg, miért érzékeljük másképpen az időt gyermekkorban, mint felnőttként, és leplezze le a notórius későket is!
A 2. évad adásai
Az 1. évad epizódjai
- „Három ember csak úgy tud megőrizni egy titkot, ha kettő közülük halott” – Miért áruljuk el kényszeresen a ránk bízott titkokat?
- Almási Kitti a monogámiáról: Mindennap szembejön valaki, aki jobb nálunk
- Szórakoznak velünk, vagy nem tehetnek róla a notórius késők?
- Emberi létszükséglet vagy csak ebéd utáni kajakóma a szieszta? A vendég, dr. Purebl György pszichiáter, alváskutató, a Magatartástudományi Intézet igazgatója tiszta vizet önt a pohárba.
- Miféle tudatmódosító varázserővel bír a tükör?
- Mit ettek az ősemberek? Vegák voltak, vagy paleóztak? A vendég: Lichthammer Adrienn dietetikus, antropológus, a Semmelweis Egyetem oktatója.
- A szerelem bolonddá tesz – de miért múlik el másfél év múlva?
- Másként múlik az idő gyerekkorban, mint felnőttként. Na de mi történik? A vendég: Nádasdy Zoltán, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának egyetemi docense, a Texasi Egyetem kutatója.
- Rosszul tudtuk, még sem kopnak el az emlékeink.
- Valóban sok a pszichopata a felső vezetők körében? A vendég: Haller József neurobiológus, kriminálpszichológus, a Miért agresszív az ember? című könyv szerzője.
- Ezért kell Messengeren szólni a gyereknek, hogy kész az ebéd. Dúl a generációk harca. Vendég: Steigervald Krisztián generációkutató.
Megtalálták a történelem legelső háborús öldöklésének áldozatait
Az ember nemcsak értelmével tűnik ki az élőlények közül, hanem azzal is, hogy nemcsak az egész bioszférát, hanem azon belül még saját faját is irtja. Nem sok példa akad erre a viselkedésre az állatvilágban, de ilyenek a legközelebbi rokonaink, a csimpánzok is, akik minden további nélkül elfogják, kínozzák és akár meg is ölik más csoportok csimpánzait. Elég csak rápillantani történelmünkre, vagy éppen napjaink háborús öldökléseire, és nyilvánvaló, hogy akárhogyan is próbálkoztunk eddig, agresszív csimpánztulajdonságunkat nem sikerült tartósan elnyomnunk, kordában tartanunk.
Most egy újabb felfedezés is megerősíti a szomorú valóságot. Megtalálták ugyanis az első ismert valódi háború nyomait Spanyolország északi területén, San Juan ante Portam Latinam egyik sziklamenedékének tömegsírjában. Ismert volt már a lelőhely pár évvel ezelőtt is, de a spanyol Valladolidi Egyetem paleoantropológusai most 338 ember – egymás hegyén-hátán elhelyezkedő – maradványait elemezték szisztematikusan újra, és alaposan meglepődtek az eredményeken: sok tucat súlyos koponyasérülést és csontot ért kőből készült nyílhegyet találtak, a halálos sebeket kapottak között pedig
kiugróan magas volt a serdülő fiúk és a felnőtt férfiak aránya.
A csontleletek 5000 évesek és azt sugallják, hogy az aránytalanul sok férfi hónapokig elhúzódó, kegyetlen csatákban, harcokban lelte halálát. Hasonlóan kiugró arányt még soha nem találtak más neolitikus tömegsírokban. Eddig ugyanis úgy tudták, hogy csak ezer évvel később, az első államok kialakulásakor törtek ki az első háborúk, a mostani felfedezés azonban azt mutatja, hogy már 5000 évvel ezelőtt is súlyos konfliktus tombolt a térségben.
Miért létezik szakáll, mikor vitákat szít, és semmi haszna nincs?
Az élet maga a rejtély, alapvető kérdésekre nem tudjuk a választ, kik vagyunk, honnan jöttünk, és miért vagyunk itt, de zavar szokott támadni akkor is, amikor felhangzik a kézenfekvő kérdés: vajon miért van a férfiaknak szakálluk? Nem hagyja meg mindenki persze, de az arc alsó felén növő szőrzet, amíg csak élünk, hajthatatlan offenzívában tör előre, kifelé (ha van hajunk, ha nincs), és egyfolytában vitákat szül, és állásfoglalásra késztet mindenkit évezredek óta.
Nem teljesen világos persze az sem, hogy miért van hajunk, amikor a testszőrzetünket már régen elveszítettük (ráadásul a főemlősök között miért csak nekünk van). De erre legalább van két elképzelésünk. A szavannaelmélet szerint azért nőtt hajzatunk, hogy megvédjen minket a hőgutától, vagy éppen melegen tartson hideg időben. A képzeletdús vízimajom-elmélet hívei szerint pedig azért, mert amikor a tengerben úsztunk (amire egykoron sokszor rákényszerültünk), a kölykök a hosszú hajuknál fogva tartották a kapcsolatot az anyjukkal.
Más megmaradt emberi szőrzetnek is látni véljük a hasznát. A szempillák segítenek megvédeni a szemet a rovaroktól, portól, homoktól. A szemöldök megakadályozza, hogy a verejték a szemünkbe folyjon. A hónaljszőrzet csökkenti a súrlódást, miközben mozgatjuk a karjainkat, és megakadályozza az izzadság lefolyását. A fanszőrzet véd a baktériumoktól. De a szakáll miért létezik?
Hát azért, hogy melegítsen a hidegben, és megvédje az arc egy részét a leégéstől, és kiszűrje a baktériumokat is, amelyek nehezebben jutnak be így a szájba. Észszerű magyarázatok, de miért csak az emberiség egyik felének jutott efféle luxus? Hiszen a nők arcszőrzet nélkül sem betegednek meg többször, mint a férfiak. Akárhogyan csűrjük-csavarjuk is, nem lehet elfogadható evolúciós magyarázatot adni az arcszőrzetre,
ha ugyanis a szakállnak fontos biológiai szerepe lenne, akkor mindkét nem szakállas lenne.
De azért nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy az evolúció nem hagy meg felesleges tulajdonságokat tartósan, márpedig az őskori férfiak erősen szőrösek voltak. Mindenütt, nem csak az arcukon. A szakáll pedig valószínűleg a dominanciát jelezte és fokozta azzal, hogy erősebb állkapcsot sejtetett. Mint valami természetes optikai tuning, úgy hathattak az ősi szakállak. Kutatók azonban kiderítettek egy megfoghatóbb okot is:
egy dús szakáll hatásosan megvédheti az arcot az ütésektől.
Méghozzá 37 százalékkal tompíthatja az állkapocsra mért ökölcsapás erejét.
Ez már elég erős érv, különösen, ha hozzávesszük, hogy északi tájakon tényleg jól jöhetett az arcszőr melege.
Szétrágódjuk, túlgondoljuk az életünket, de van ellenszer?
Mi a közös Hamletben, Newtonban és Woody Allenben? Azon kívül, hogy mindenki ismeri a nevüket, hát az, hogy mindegyikük nehézsúlyú rágódó, túlagyaló, túlgondoló (volt). Ahogyan mi magunk is szenvedünk elménk szűnni nem akaró kattogásától, amikor akaratlanul is végtelenített gondolatköröket futunk múltbéli eseményeken, vagy a kiszámíthatatlan jövőn, vélt vagy valós helyzeteken, túlelemezzük, túlbonyolítjuk a szituációkat, és mint valami elakadt hanglemez, képtelenek vagyunk kilépni a gyötrő gondolatspirálból.
Mi lenne, ha…? Mi lett volna, ha…? Miért mondta azt, hogy…? Miért nem veszi fel a telefont, csak nem történt valami baj? Ha befészkelik magukat fejünkbe ezek a nem eldöntendő kérdések, akkor bizony biztosak lehetünk benne, hogy egy túlgondolt világ labirintusába tévedtünk, és mivel a lehetséges magyarázatok száma rengeteg, könnyen belebonyolódhatunk az önmarcangolásba.
Nem elszigetelt mániáról van szó, az emberek nagy része érintett, felmérések szerint a 25 és 35 év közötti korosztály majdnem háromnegyede, a 45 és 55 év közöttieknek pedig a fele túlgondolja magát. Na de mi okozza az agy megállíthatatlan kattogását, az önmagukba visszatérő negatív gondolatcsavarokat és azt, hogy a legjelentéktelenebb apró dolgokat is képesek vagyunk elefánttá dagasztani?
Elindult a Ma is tanultam valamit podcast 2. évada, az első adásban pedig Tapasztó Orsi és Jocó bácsi gondol bele és bogozza ki a problémát, és tudományos eredményekkel felvértezve keresi a választ arra, hogy:
- mi okozza ezeket a kellemetlen, stresszes gondolatköröket;
- miért tesszük ezt, van-e a túlagyalásnak valamiféle evolúciós haszna;
- és milyen ellenszert érdemes bevetni ellene.
Ne agyaljon túl sokat, inkább hallgassa meg a műsort, már csak azért is, hogy ma is tanuljon valamit!
És persze ne hagyja ki a péntekenként jelentkező Ma is tanultam valamit podcast legutóbbi adásait sem a generációk harcáról, a titokról, a monogámiáról, a sziesztáról, tudja meg, miért érzékeljük másképpen az időt gyermekkorban, mint felnőttként, és leplezze le a notórius későket is!
Az 1. évad epizódjai
- „Három ember csak úgy tud megőrizni egy titkot, ha kettő közülük halott” – Miért áruljuk el kényszeresen a ránk bízott titkokat?
- Almási Kitti a monogámiáról: Mindennap szembejön valaki, aki jobb nálunk
- Szórakoznak velünk, vagy nem tehetnek róla a notórius késők?
- Emberi létszükséglet vagy csak ebéd utáni kajakóma a szieszta? A vendég, dr. Purebl György pszichiáter, alváskutató, a Magatartástudományi Intézet igazgatója tiszta vizet önt a pohárba.
- Miféle tudatmódosító varázserővel bír a tükör?
- Mit ettek az ősemberek? Vegák voltak, vagy paleóztak? A vendég: Lichthammer Adrienn dietetikus, antropológus, a Semmelweis Egyetem oktatója.
- A szerelem bolonddá tesz – de miért múlik el másfél év múlva?
- Másként múlik az idő gyerekkorban, mint felnőttként. Na de mi történik? A vendég: Nádasdy Zoltán, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának egyetemi docense, a Texasi Egyetem kutatója.
- Rosszul tudtuk, még sem kopnak el az emlékeink.
- Valóban sok a pszichopata a felső vezetők körében? A vendég: Haller József neurobiológus, kriminálpszichológus, a Miért agresszív az ember? című könyv szerzője.
- Ezért kell Messengeren szólni a gyereknek, hogy kész az ebéd. Dúl a generációk harca. Vendég: Steigervald Krisztián generációkutató.
Bemutatták a rekorderős csilipaprikát, de mit eszünk rajtuk, amikor fájnak?
Forrong a világ, háborúk, fenyegető válságok, erre most megérkezett a legújabb vegyi fegyver, amely lángba boríthatja a világot: a Pepper X. Már augusztusban végén rebesgették, hogy elkészült, de csak a napokban mutatták be a közönségnek. Ereje másfélszeresen múlja felül bombasztikus elődjét, a Carolina Reaperét, pedig már az is annyira pusztító volt, hogy 2013 óta nem akadt kihívója. Az a legkevesebb, hogy könnyeket fakaszt a szemekből, mivel olyan brutális tűzrobbanást okoz, hogy az ember úgy érzi, mintha eleven elégne. Nem csoda, hogy hosszú évek gyötrő kiképzése szükséges a védekezéshez, és csakis a legfelkészültebbek és legelszántabbak nézhetnek szembe a világbajnok csilipaprikával.
Már az 1990-es évektől elkezdődött a csilipaprikák fegyverkezési versenye, amely arról szól, ki tudja a legerősebb fajtát megalkotni. A célkeresztben az erősség érzéséért felelős kapszaicin nevű alkaloidavegyület fokozása áll. Rekordok sora született és dőlt meg az évek során, a most pályára lépő Pepper X azonban mindent visz, és letaszította az egykori legendát, Vörös Savinát (egy habanerofajtát) a legcsípősebb 10-ek ranglistájáról, pedig nem volt nála brutálisabb csili 1994 és 2006 között sehol a világon.
Ezért kell Messengeren szólni a gyereknek, hogy kész az ebéd
Veterán, boomer, X, Y, Z, Alfa – hat generáció él ebben a pillanatban egymás mellett és nagyon nem értik egymást. Egyfolytában szól a „régen minden jobb volt, bezzeg a mi időnkben, mi még tudtunk élni, nem egész nap a kütyüt bámultuk” kórus, miközben az egyes korosztályok gyanakvóan és értetlenül figyelik egymás életét, gondolkodását.
Pedig amióta csak ember él a Földön, biológiai generációk sora váltotta és váltja egymást, a szülők gyerekei felnőnek és nekik is gyerekei lesznek, dédik, nagyik, unokák és dédunokák követték egymást évezredeken át, ez volt a világ rendje. Akkor mi változott?
Például az, hogy ma már nem biológiai alapon különböztetjük meg a generációkat, hanem aszerint, hogy milyen fajta médiahatások érik gyerekkorukban az embereket. Úgy is mondhatjuk, médianemzedékek korát éljük. Amíg a 2. világháború előtt születetteknek jó, ha rádiójuk volt, addig az X (1965–1980 között születettek) és Y (1980–1995) generációk tagjai a televízió gyermekei, de az Y már jól ismeri és használja az internetet is, az Alfa korosztály pedig egyenesen beleszületett a digitális világba és lubickol benne.
Ennyire lényeges lenne, hogy milyen médián növünk fel? Végleg elszakadtak és eltávolodtak egymástól a generációk, és hozzá kell szoknunk a korosztályok közötti örökös értetlenkedésekhez? Ahhoz például, hogy semmirekellőnek, léhának szokták nevezni az aktuálisan fiatalabb generációkat? És tényleg Messengeren kell ráírnunk a gyerekre, ha azt akarjuk, hogy kijöjjön, mert kész az ebéd?
A fogós kérdésekre Tapasztó Orsi és Jocó bácsi vendége, Steigervald Krisztián generációkutató, a Generációk harca a figyelemért és a Generációk harca – Hogyan értsük meg egymást? című könyvek szerzője ad választ a Ma is tanultam valamit podcast, Brain Bar jövőfesztiválon 2023. szeptember 21-én rögzített bónuszadásában, aki felfedi a titkot arról is, hogy:
- Tényleg vannak-e jobb és kevésbé jó nemzedékek?
- Mi a valódi oka az egymásnak feszülésnek?
- Mi az az egyetlen egy dolog, ami segíthet betemetni az árkokat?
Tudjon meg többet a generációkról és ne hagyja ki a péntekenként az Indexen jelentkező Ma is tanultam valamit podcast legutóbbi adásait sem a titokról, a monogámiáról, a sziesztáról, vagy a tükör mágikus erejéről. Leplezze le a notórius későket, és tudja meg, miért múlik el a szerelem másfél év elteltével, miért telik másképpen az idő gyerekkorban, mint felnőttként, vagy hogy miért áruljuk el kényszeresen a ránk bízott titkokat. És ne feledje el megtudni azt sem, miért lehet akár jó is a feledékenység. Már csak azért sem, hogy ma is tanuljon valamit!
Az 1. évad epizódjai
- „Három ember csak úgy tud megőrizni egy titkot, ha kettő közülük halott” – Miért áruljuk el kényszeresen a ránk bízott titkokat?
- Almási Kitti a monogámiáról: Mindennap szembejön valaki, aki jobb nálunk
- Szórakoznak velünk, vagy nem tehetnek róla a notórius késők?
- Emberi létszükséglet vagy csak ebéd utáni kajakóma a szieszta? A vendég, dr. Purebl György pszichiáter, alváskutató, a Magatartástudományi Intézet igazgatója tiszta vizet önt a pohárba.
- Miféle tudatmódosító varázserővel bír a tükör?
- Mit ettek az ősemberek? Vegák voltak, vagy paleóztak? A vendég: Lichthammer Adrienn dietetikus, antropológus, a Semmelweis Egyetem oktatója.
- A szerelem bolonddá tesz – de miért múlik el másfél év múlva?
- Másként múlik az idő gyerekkorban, mint felnőttként. Na de mi történik? A vendég: Nádasdy Zoltán, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának egyetemi docense, a Texasi Egyetem kutatója.
- Rosszul tudtuk, még sem kopnak el az emlékeink.
- Valóban sok a pszichopata a felsővezetők körében? A vendég: Haller József neurobiológus, kriminálpszichológus, a Miért agresszív az ember? című könyv szerzője.
Mennyire lehet korhű egy videójáték?
Néhány nappal ezelőtt mi is megírtuk, hogy az új Assasin's Creed játék, a Mirage nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de mi a helyzet a háttérrel? Vajon mennyire hiteles ez a Bagdad, amit a játékban láthatunk?
A korábbi játékokban ellátogathattunk többek között Damaszkuszba, Firenzébe, Jeruzsálembe, Párizsba, hogy a háztetőkön parkurozzunk, harcoljunk, mindig korhű ruhákban és díszlet előtt. Az, hogy a készítők melyik évszázadba és melyik országba helyezik a játékot, állítólag attól függ, hogy mennyire ismerik a hátterül szolgáló régiót a játék célországaiban és mennyire független a jelen konfliktusaitól. Így nem lett sajnos magyar hátterű Assassin's, mert ugyan 9 éve petíciót indítottak, hogy 20 000 aláírással elérjék, az '56-os magyar forradalom legyen a háttér és a téma, de nem jött össze elég támogató, és a mi fontos forradalmunk máshol nem is elég ismert. Plusz az oroszok negatív szerepben ábrázolása néhány évtizede elég rizikós. Úgyhogy a magyar szál így nem valósult meg.
Tényleg agresszív az emberi faj?
Az emberiség történelme véres háborúk végeláthatatlan története. Nincs, és talán soha nem is volt még csak rövidebb időszak sem az évezredek során, amikor éppen ne dúlt volna valahol harc, összetűzés, csetepaté a Földön. Éppen ezért lehet meghökkentő, hogy etológusok (például Csányi Vilmos) szerint kifejezetten békés, barátságos fajnak számít a Homo sapiens és páratlan módon toleráns és együttműködésre kész más közösségekben élő embertársaival, ez a habitusa pedig kivételes a természetben.
Velejéig békés és együttműködő, barátságos jámbor lélek lenne a Homo sapiens, aki elemózsiát visz az éhezőknek és vizet ád a szomjazóknak? Akkor mivel magyarázzuk a lassan két éve dúló orosz–ukrán konfliktust vagy a közelmúltban kirobbant izraeli háborút a Hamász terrorszervezete ellen, és a végtelen sok szenvedést, pusztítást?
Vendégünk dr. Haller József neurobiológus kutató, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Miért agresszív az ember? című könyv szerzője, a Drogkutató Intézet igazgatója, akinek szakterülete a magatartás neurobiológiája és a kriminálpszichológia.
Mint elmondta, változás történt az agresszióban a második világháború után, amikortól lehetőség nyílt a béke és a társadalmi együttműködés megtapasztalására.
- És ne hagyja ki a péntekenként jelentkező Ma is tanultam valamit podcast legutóbbi adásait sem a monogámiáról, a sziesztáról, a tükör mágikus erejéről. Leplezze le a notórius későket, és hogy miért áruljuk el kényszeresen a ránk bízott titkokat. Tudja meg, miért múlik el a szerelem másfél év elteltével, és miért telik másképpen az idő gyerekkorban, mint felnőttként.
- „Három ember csak úgy tud megőrizni egy titkot, ha kettő közülük halott” – Miért áruljuk el kényszeresen a ránk bízott titkokat?
- Almási Kitti a monogámiáról: Mindennap szembejön valaki, aki jobb nálunk
- Szórakoznak velünk, vagy nem tehetnek róla a notórius késők?
- Emberi létszükséglet vagy csak ebéd utáni kajakóma a szieszta? A vendég, dr. Purebl György pszichiáter, alváskutató, a Magatartástudományi Intézet igazgatója tiszta vizet önt a pohárba.
- Miféle tudatmódosító varázserővel bír a tükör?
- Mit ettek az ősemberek? Vegák voltak, vagy paleóztak? A vendég: Lichthammer Adrienn dietetikus, antropológus, a Semmelweis Egyetem oktatója.
- A szerelem bolonddá tesz – de miért múlik el másfél év múlva?
- Másként múlik az idő gyerekkorban, mint felnőttként. Na de mi történik? A vendég: Nádasdy Zoltán, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának egyetemi docense, a Texasi Egyetem kutatója.
Eszement egy mánia, mégis a fél világ hisz benne
Vajon mi fog történni, ha bal lábbal kelünk fel, viszket a jobb szemünk, leesik, és darabokra törik a kávéscsésze, utánakapunk, de kiborítjuk a sót, kinézünk az ablakon, és szemtanúi leszünk egy koccanásnak, miközben az úton átsomfordál egy fekete macska a záróvonalon – pénteken, 13-án? Semmi különös, a vészjósló jelektől nem lesz balszerencsés napunk, mondja a racionális énünk. De azért kopogjuk le. Lehetőleg alulról felfelé, fából készült asztalon, bal kézzel.
Nyolcmilliárdos világunk nagyobbik fele ugyanis valamilyen mértékben, de babonás, még ha sokan nem is vallják be. Az a lenyűgöző az egészben, hogy a legtöbben tudjuk, hogy ezek a szedett-vedett, légből kapott hiedelmek, szokások, rituálék irracionálisak, nincs semmiféle valóságalapjuk, és nem változtatnak életünk menetén, mégis rendületlenül ragaszkodunk hozzájuk. Miért tesszük ezt?
A kisgyerekek játék közben képzeletvilágban élnek, de hároméves kor körül már tudják, mi a különbség fantázia és valóság között, igaz, még jó pár évig hisznek (vagy elhitetik velünk, hogy hisznek) a Mikulásban. Nyolcévesen pedig már világosan tudják, mi valóságos, és mi nem az. Ha csak illuzórikus és felesleges önbecsapás lenne a babona, akkor a kíméletlen evolúció biztosan kiiktatta volna már rég az „okos” felnőttekből. De nem tette.
Rosszul tudtuk, mégsem kopnak el az emlékeink
Érdekes zenetörténeti pillanat volt, amikor Bruce Springsteen, miután a dalhoz fűződő különleges érzéseiről beszélt több tízezer rajongó előtt, elfelejtette az egyik legnagyobb slágerének, a Born to Runnak a kezdősorait. Nem tudta elkezdeni a már több százszor elénekelt saját dalát. Mi történhetett?
A memóriáról és a feledékenységről még távolról sem tudunk mindent, de azt igen, hogy az emlékezetformálás egyfajta rendet teremt az agyunkban, ami azonban az idő múlásával szétszóródik, elenyészik, és elkerülhetetlenül rendezetlenné válik. Mint ahogyan a sziklák a tengerbe omlanak, az új autók darabokra hullanak, a farmernadrág pedig szétfoszlik, úgy felejtődnek el az emlékek egy idő után. Ezért az információk, szövegek, dalok, képek megőrzése folyamatos karbantartást igényel. Ha nem használjuk, akkor elveszítjük az emlékeinket.
Vagy nem egészen?
Újabb kutatások szerint nem ennyire egyszerű jelenség a feledékenység, és az emlék nem egy porló szikla, hanem inkább egy ház az erdő mélyén, amit idővel egyre nehezebb megtalálni. Pedig a ház még mindig ott áll és virul.
A Ma is tanultam valamit podcast legújabb adásában az emlékek és a feledékenység labirintusába vezet a két állandó műsorvezető, Tapasztó Orsi és Jocó bácsi, és emlékezéskutatók meglepő felismeréseivel felvértezve olyan kérdésekre (is) választ adnak, mint:
- Miért nem érdemes újra és újra elismételni (magolni) bármilyen információt is.
- Miért nem baj, ha elfelejtünk valamit?
- Sőt, miért lehet üdvös és hasznos a feledékenység?
Ne felejtse el meghallgatni a legújabb műsort! Már csak azért se, hogy ma is tanuljon valamit.
És ne hagyja ki a péntekenként jelentkező Ma is tanultam valamit podcast legutóbbi adásait sem a monogámiáról, a sziesztáról, a tükör mágikus erejéről. Leplezze le a notórius későket, és hogy miért áruljuk el kényszeresen a ránk bízott titkokat. Tudja meg, miért múlik el a szerelem másfél év elteltével, és miért telik másképpen az idő gyerekkorban, mint felnőttként.
- „Három ember csak úgy tud megőrizni egy titkot, ha kettő közülük halott” – Miért áruljuk el kényszeresen a ránk bízott titkokat?
- Almási Kitti a monogámiáról: Mindennap szembejön valaki, aki jobb nálunk
- Szórakoznak velünk, vagy nem tehetnek róla a notórius késők?
- Emberi létszükséglet, vagy csak ebéd utáni kajakóma a szieszta? A vendég, dr. Purebl György pszichiáter, alváskutató, a Magatartástudományi Intézet igazgatója tiszta vizet önt a pohárba.
- Miféle tudatmódosító varázserővel bír a tükör?
- Mit ettek az ősemberek? Vegák voltak, vagy paleóztak? A vendég: Lichthammer Adrienn dietetikus, antropológus, a Semmelweis Egyetem oktatója.
- A szerelem bolonddá tesz – de miért múlik el másfél év múlva?
- Másként múlik az idő gyerekkorban, mint felnőttként. Na de mi történik? A vendég: Nádasdy Zoltán, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának egyetemi docense, a Texasi Egyetem kutatója.
Másképp múlik gyerekként az idő, mint felnőttkorban – de mi történik?
Rohan az idő, vagy inkább ólomléptekkel cammog? Mitől függ, hogy melyik? Merthogy az idő tréfát űz velünk. Ha várunk valakire, a percek óráknak tűnnek, de ha belefeledkezünk egy kedvelt elfoglaltságba, az órák tűnnek perceknek. Gyerekkorunk nyarai végtelen hosszúak voltak, ma pillanatok alatt elröppennek, összefolynak a napok, hetek, de még a hónapok is.
Ezek szerint az idő képlékeny lenne, mint a szürrealista festőóriás, Salvador Dalí képein az elfolyó, amorf óraszerkezetek? Mi tágíthatja és sűrítheti, vagy hajlíthatja el számunkra az időt? Mitől változik hosszának megítélése?
Az alapvető kérdésekre a Ma is tanultam valamit podcast legújabb adásában Tapasztó Orsi és Jocó bácsi vendége, Nádasdy Zoltán, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának egyetemi docense, a Texasi Egyetem kutatója válaszol. Ő és munkatársai végezték ugyanis azt az egyedülálló kísérletet, amelyben kiderítették, miért érzékeljük másképpen az időt a gyerekként és felnőttként. Az úttörő tanulmány nemrég jelent meg egy rangos nemzetközi tudományos folyóiratban, és igazán meglepő eredmények születtek.
Az adásban kiderül:
- miért múlik másképp az idő,
- a gyerekekkel szemben hogyan érzékeljük az időt, mi felnőttek,
- melyik életkorban fordul át az időérzékelésünk, és mi ennek az oka,
- kicselezhetjük-e a csalfa időt.
Ne húzza az időt, hallgassa meg a műsort most. Azért, hogy ma is tanulhasson valamit!
És ne hagyja ki a péntekenként jelentkező Ma is tanultam valamit podcast legutóbbi adásait sem a monogámiáról, a sziesztáról, a tükör mágikus erejéről. Leplezze le a notórius későket, tudja meg, miért múlik el a szerelem másfél év elteltével, és hogy miért áruljuk el kényszeresen a ránk bízott titkokat.
- „ Három ember csak úgy tud megőrizni egy titkot, ha kettő közülük halott” – Miért áruljuk el kényszeresen a ránk bízott titkokat?
- Almási Kitti a monogámiáról: Mindennap szembejön valaki, aki jobb nálunk
- Szórakoznak velünk, vagy nem tehetnek róla a notórius késők?
- Emberi létszükséglet, vagy csak ebéd utáni kajakóma a szieszta? A vendég, dr. Purebl György pszichiáter, alváskutató, a Magatartástudományi Intézet igazgatója tiszta vizet önt a pohárba.
- Miféle tudatmódosító varázserővel bír a tükör?
- Mit ettek az ősemberek? Vegák voltak, vagy paleóztak? A vendég: Lichthammer Adrienn dietetikus, antropológus, a Semmelweis Egyetem oktatója.
- A szerelem bolonddá tesz – de miért múlik el másfél év múlva?
Bosszúhadjáratot indítanak az állatok az emberek ellen?
Időről időre felröppennek hírek orkák támadásairól, divathóbortjairól, madarak militarista fészekvédelméről, tolvaj vidrákról, de vajon nem hibás-e az állatoknak emberszerű viselkedést, trendkövetést, bosszúhadjáratot tulajdonítani? A The Smithsonian podcastjében egy etológus és egy tudományos szerkesztő beszélgetett arról, valóban vannak-e emberi tulajdonságai az állatoknak.
A tolvaj szörföző vidra
Az orkák csónakborogatását, jachttámadásait állítólag egy White Gladys névre keresztelt nőstény állat indította el, ezt a viselkedést a fiatalabb orkák eltanulhatták tőle, és így terjedhetett el. A kutatók feltételezése szerint White Gladysnek lehetett egy negatív élménye a hajókkal, ezért kezdett bele az attakokba. A sajtóban sokszor bosszútámadásként interpretálják ezeket, mintha az állatok hadjáratot viselnének ellenünk.
A szerelem bolonddá tesz, de miért múlik el másfél év múlva?
Mintha nem is a Földön járnának a friss szerelmesek. Megáll az idő, kizökkent és mindent áthat a semmihez sem fogható szenvedély. Majd másfél-két évvel később – szinte menetrendszerűen – halványodni kezd az őrült érzés, már nem szálldosnak lepkék a mellkasokban, nem vernek szaporán a szívek, nem jár tíz centivel a föld fölött, és akár el is hidegülhet egymástól a szerelmespár. Esetleg már el is váltak útjaik, statisztikák szerint ugyanis tízből hét párkapcsolat szakítással végződik.
Mi okozza ezt az ésszel felfoghatatlan érzelmi hullámvasutat mennyország, pokol és a szenvtelen, talajközeli érzések között? Mi történik a szerelemmel másfél-két év múlva? És a nagy kérdés: a szerelem pusztán csak biokémia, vagy több annál?
A Ma is tanultam valamit podcast legújabb adásában Tapasztó Orsi és Jocó bácsi merül alá az elementáris érzelem világába és meglepő tudományos felismeréseket hoznak a felszínre például arról, hogy:
- Miért vagyunk egyáltalán szerelmesek? Milyen evolúciós előnye (vagy hátránya?) van ennek az eszeveszett érzelemnek?
- Melyik az a nem annyira közismert hormon, amelyik elvonási tüneteket okoz, de – saját érdekünkben – másfél-két év múlva határt is szab a tomboló szerelemnek?
- Hányfajta szerelem létezik?
Engedjen a csábításnak, és hallgassa meg a műsort, már csak azért is, hogy ma is tanuljon valamit!
És ne hagyja ki a péntekenként jelentkező Ma is tanultam valamit podcast legutóbbi adásait sem a titokról, a monogámiáról, a sziesztáról a tükör mágikus erejéről és leplezze le a notórius későket is!
- „Három ember csak úgy tud megőrizni egy titkot, ha kettő közülük halott” – Miért áruljuk el kényszeresen a ránk bízott titkokat?
- Almási Kitti a monogámiáról: Mindennap szembejön valaki, aki jobb nálunk
- Szórakoznak velünk, vagy nem tehetnek róla a notórius késők?
- Emberi létszükséglet, vagy csak ebéd utáni kajakóma a szieszta? A vendég, dr. Purebl György pszichiáter, alváskutató, a Magatartástudományi Intézet igazgatója tiszta vizet önt a pohárba.
- Miféle tudatmódosító varázserővel bír a tükör?
- Mit ettek az ősemberek? Vegák voltak, vagy paleóztak? A vendég: Lichthammer Adrienn dietetikus, antropológus, a Semmelweis Egyetem oktatója.
Mit ettek az ősemberek? Paleóztak vagy vegetáriánusok voltak?
Ádáz vita zajlik arról, hogy milyen is a helyes táplálkozás, a skála két végén pedig a vegetáriánus és a paleós irányzat hívei csapnak össze. Szigorúan húsmentes és kifejezetten húsra épülő „diétákról” van szó, azaz az egyik szinte kizárja a másikat. A viták hevében pedig előbb-utóbb eljutnak a felek arra a pontra, amikor kijelentik: a helyes étrend nyilván az, amit a romlatlan, civilizáció előtti korokban evett a Homo sapiens, és felteszik a nagy kérdést: vajon mit ettek az ősemberek?
- A vegetáriánusok azzal érvelnek, hogy a vadászat nehéz és kiszámíthatatlan eredménnyel járt mindig is, ezért jórészt növényalapú volt őseink étrendje, és csak alkalmanként került a tűzre hús.
- A paleósok viszont már a nevükben is egyértelműen arra utalnak, hogy bizony őseink húst ettek hússal, persze azért gyűjtögettek különféle növényféléket, bogyókat is.
Akkor most mi az igazság? Melyik étrend az őseredeti, melyik illik leginkább a modern emberhez?
A válaszok nem kézenfekvőek. Már csak azért sem, mert legközelebbi főemlős rokonunk, a csimpánzok, hozzánk hasonlóan mindenevők, a gyümölcsök mellett esznek húst is (kisebb állatokat), úgy is mondhatnánk, hogy paleóznak. Velük szemben a másik főemlős rokonunk, a gorillák vegetáriánusok, mivel főleg növényeken élnek.
A feszítő dilemmát két műsorvezetőnk, Tapasztó Orsi és Jocó bácsi, valamint vendégünk, dr. Lichthammer Adrienn dietetikus, antropológus, élelmiszer-biológus, a Semmelweis Egyetem oktatója oldja fel, és válaszol többek között arra, hogy:
- Ha nem telepedtünk volna le, és nem kezdtünk volna gabonákat termeszteni és állatokat tartani, mennyi embert lenne képes eltartani a Föld?
- Vissza tudnánk-e ma térni vadászó-gyűjtögető őseink táplálkozásához?
- Tudunk-e változtatni rajta, vagy ösztönösen változik az ízlésünk?
Tudjon meg többet az evésről, és ne hagyja ki a péntek délelőttönként az Indexen jelentkező Ma is tanultam valamit podcast legutóbbi adásait sem a titokról, a monogámiáról, a notórius későkről, a sziesztáról és a tükörről. Már csak azért sem, hogy ma is tanuljon valamit!
- „Három ember csak úgy tud megőrizni egy titkot, ha kettő közülük halott” – Miért áruljuk el kényszeresen a ránk bízott titkokat?
- Almási Kitti a monogámiáról: Mindennap szembejön valaki, aki jobb nálunk
- Szórakoznak velünk, vagy nem tehetnek róla a notórius késők?
- Emberi létszükséglet, vagy csak ebéd utáni kajakóma a szieszta?
- Tudatmódosító varázsereje van a tükörnek. Na de miféle?
Naponta két gyémántot találnak a turisták a világ egyik leggazdagabb lelőhelyén
A napokban robbant a hír, hogy milliókat érő gyémántot talált a földön egy hétéves amerikai kislány a Crater of Diamonds State Parkban, Arkansas államban. Aspen Brown az apjával és a nagyanyjával kószált a nemzeti parkban, amikor egyszer csak lehajolt, és felkapott egy zöldborsó nagyságú, fénylő követ az ösvényről.
Izgatottan mutatták meg a leletet a park személyzetének, akik készségesen megvizsgálták, és kijelentették, hogy Aspen drágaköve bizony gyémánt, egy aranybarna színű, csillogó fényű, 2,95 karátos komplett kristály, aminek nincs törött lapja, csak egy aprócska hasadék az egyik oldalán, és ez az egyik legszebb darab, amit az elmúlt években láttak.
A család megköszönte az alapos tájékoztatást, majd a gyémánttal együtt kisétált a kapun, és boldogan hazafelé vette az irányt.
Tudatmódosító varázserővel bír a tükör, na de mifélével?
Tükröm, tükröm, mondd meg nékem... Megbabonázta mindig is az embereket és varázslatos pillanat lehetett, amikor őseink először belepillantottak egy nyugodt víztükörbe, és egy emberi arc köszönt vissza rájuk. Az első szembesülés a saját tükörképünkkel pedig jelentős pszichés hatással van mindenkire, mind a mai napig.
A görög mítoszok Narcissusa például elbukott, miután beleszeretett saját tükörképébe egy tó vizében (narcisztikussá vált). Shakespeare 1595-ös színdarabja, a II. Richard pedig végleg elültette a mítoszt, hogy a tükör összetörése szerencsétlenséget hoz. Évezredeken keresztül szent tárgyaknak tekintették és mágikus erőt tulajdonítottak nekik. Nem is gondolnánk, hogy a ma már filléres, hétköznapi eszköz még az újkorban is luxusnak számított, és csak a leggazdagabbak engedhették meg maguknak. Tükröt készíteni ugyanis – egészen a közelmúltig – nem volt egyszerű.
A mágikus tárgyba a két állandó műsorvezető, Tapasztó Orsi és Jocó bácsi néz most alaposan bele az Index nemrég indult podcastjének legújabb adásában, és tükröt tartanak arról, hogy:
- pontosan miben rejlik a tükör varázsereje,
- mi is az a nevezetes tükörteszt, kik mentek át rajta és kik nem,
- valójában mit látunk bennük.
Lásson tisztán, torzításmentesen, tudjon meg mindent a tükörről, és hallgassa meg a péntek délelőttönként jelentkező Ma is tanultam valamit podcast legutóbbi adásait a titokról, a monogámiáról, a notórius későkről és a sziesztáról. Már csak azért is, hogy ma is tanuljon valamit!
- „Három ember csak úgy tud megőrizni egy titkot, ha kettő közülük halott” – Miért áruljuk el kényszeresen a ránk bízott titkokat?
- Almási Kitti a monogámiáról: Mindennap szembejön valaki, aki jobb nálunk.
- Szórakoznak velünk, vagy nem tehetnek róla a notórius késők?
- Emberi látszükséglet, vagy csak ebéd utáni kajakóma a szieszta? A vendég, dr. Purebl György pszichiáter, alváskutató, a Magatartástudományi Intézet igazgatója tiszta vizet önt a pohárba.
Hallucinogén gombáktól válhatott értelmes lénnyé az ember
Az emberiség egyik örökös és eddig megválaszolatlan kérdése, hogyan kerültünk ide, és váltunk érző, gondolkodó, beszélő, kreatív lényekké. Meg kellene fejteni persze azt is, hogyan alakult ki az univerzum, és jelenhetett meg az élet a Földön, de a kérdések kérdése akkor is az: honnan ered, és hogyan jött létre az emberi tudat, az a csak ránk jellemző képesség, ami megkülönböztet minket az összes többi földi élőlénytől.
Nem tudjuk, pontosan honnan kaptuk vagy szereztük ezt a rendkívüli ajándékot. Elméleteink viszont vannak arról, miért válhattunk „értelmes” főemlőssé, és uraltuk le a bolygót. Az egyik legközismertebbek egyike, hogy az eszközhasználat emelt ki minket az állatvilágból, egy másik szerint a nyelv kialakulása és fejlődése jelentette a nagy ugrást értelmi evolúciónkban.
A legeredetibb elképzelés azonban kétség kívül a „stoned ape”, azaz a „betépett majom”, pontosabban a „betépett főemlős” teória, amely szerint
emberré válásunk megértésének kulcsa a pszichedelikus szerek, különösen a pszilocibin gombák (varázsgombák) fogyasztásában rejlik,
és ezek hallucinogén hatása tette lehetővé őseink számára, hogy olyan fejlett kognitív képességeket fejlesszenek ki, mint például a nyelv és az absztrakt gondolkodás.
Megdöbbentően sok szarvast és őzet gázolnak el a magyar utakon
Meglepően sok, évente 15-20 ezer vadállatot gázolnak el az emberek a magyar utakon. Ez akkora szám, hogy az Országos Vadgazdálkodási Adattár adatai alapján bátran kijelenthető, hogy minden harmadik elhullott kisebb-nagyobb vad az aszfalton pusztul el Magyarországon (a lelőtt vadak száma ennél sokkal több, lásd a keretes írást). A 4600 fácán és az 5600 mezei nyúl legtöbbször csak kisebb károkat okozott a járművekben, esetleg összetörték a díszrácsot, nagy ritkán betörték a szélvédőt. De a 20 muflonnal, 430 vaddisznóval, 5800 őzzel és majdnem 1200 gím- és dámszarvassal már rázós lehetett a kéretlen fizikai kontaktus.
Bármikor, bármerről kiugorhatnak elénk a műútra,
több mint félmillió szarvas és őz él ugyanis szabadon
(az őzek vannak többen, 400 ezren). Annyira gyakoriak a vadgázolások, hogy voltak évek, amikor a közúti balesetek egytizede vadakkal volt kapcsolatos a Bakonyban.
Nyár végén és ősszel még nagyobb az esélye, hogy keresztezik az utunkat (vagy mi az övéket?). Üzekednek ugyanis az őzek, és elkezdődött a szarvasbőgés szezonja is, és a szokásosnál nyugtalanabb állatok ilyenkor még annyira sem szabálykövetők, mint máskor. Elönti a bakokat és a bikákat a tesztoszteron, alig esznek, és semmi más nem érdekli őket, csak a suták és a tehenek, na és a potenciális vetélytársak. Vörös hormonköd ereszkedik rájuk, a szarvasbika mirigyei pedig átható szagkoktélt (afféle szerelmi feromont) árasztanak, amivel lehet, hogy feltüzelik a teheneket, de húsuk egy időre élvezhetetlenné válik.
Csak néznek ránk kőbálvánnyá meredten
Ahhoz, hogy elkerüljük velük a karambolt, nagy szerencsére van szükség, már csak azért is, mert leginkább sötétben mozognak, és tesznek a KRESZ-re, nem fognak megállni az út szélén körülnézni, hanem jó esetben fürgén átszaladnak a záróvonalon, és eltűnnek a sűrűben. Rossz esetben azonban megállnak az út közepén, és bámulnak ránk mereven, mozdulatlanul.
Emberi létszükséglet, vagy csak ebéd utáni kajakóma a szieszta?
Ledőlök egy kicsit, szunyókálok egy keveset délután, mert az felér egy újjászületéssel. Vagy mégsem? Ha nagyon belealszunk, éppen az ellenkezőjét érjük el, és fáradtabbak leszünk a nap további részében, mint előtte.
Kell-e egyáltalán szieszta? Csak mert mifelénk az istennek sem akar gyökeret verni ez a szokás, miközben nemcsak a mediterrán országokban, de az emberiség többsége is sziesztázik minden áldott nap, sőt vannak országok, ahol ezt tanítják is. Pedig óvodában nálunk kötelező, de sok gyereknek nem igazán fekszik a délutáni alvás.
Maga a szieszta kifejezés spanyol szó, és a latin hatodik órából származik. Abból a meggyőződésből, hogy ébredés után hat órával érdemes aludni egy keveset. Na de mennyit? Mert ahány kutatás, annyiféle eredmény: a néhány perces szendergéstől, a NASA által javasolt kereken 26 percig, a harvardi kutatók hatvanperces javaslatától a spanyolok, olaszok másfél órás szieszta rituáléjáig, amikor lehúzzák a rolót, bezárnak a boltok.
Most végre tiszta vizet önt a pohárba a két állandó műsorvezető, Tapasztó Orsi és Jocó bácsi vendége, dr. Purebl György pszichiáter alváskutató, a Magatartástudományi Intézet igazgatója, és olyan kérdésekre igyekszik választ adni végre, hogy:
- Nem csak az ebéd utáni kajakóma miatt leszünk álmosak kora délután? És ez az egész sziesztamizéria csak egy fölfújt álprobléma?
- Valóban ellentétes a 8 órás munkaidő az evolúció során kialakult természetes emberi bioritmussal?
- Miért ne „akarjunk” elaludni?
- De ha mégis bóbiskolnánk egy keveset, akkor mennyi az ideális szendergési idő? Tíz perc vagy másfél óra? És mit szólnak mindehhez a baglyok és a pacsirták?
Ne hagyja magát félrevezetni mindenféle tévhitektől, inkább tudja meg első kézből, mi kell a valóban pihent agyhoz.
És ne hagyja ki a péntek délelőttönként jelentkező Ma is tanultam valamit podcast legutóbbi adásait sem a titokról, a monogámiáról és a notórius későkről. Már csak azért sem, hogy ma is tanuljon valamit!
Sötét bőrű emberek éltek pár ezer éve a Kárpát-medencében
Kevés emberi vonás megosztóbb, mint a bőrünk színe. Ideológiák, rasszizmus, elnyomás, rabszolgaság, népirtás épült arra, hogy mennyire markáns – vagy éppen mennyire nem – az egyes embercsoportok bőrének eumelanin pigmentációja. És leginkább a „fehér” európai ember hivalkodott, és emelte magát piedesztálra sápadt színével a történelem folyamán. Mintha valami magasabb rendű, ősidőktől létező kiválasztottság hordozói lennének a fakó bőrű európaiak az emberiség színes népei között.
Éppen ezért okozott óriási meglepetést minden idők legrégibb, teljes épségben megtalált emberi holttestének legújabb genetikai vizsgálata. Az Ötzi névre keresztelt férfi jégbe fagyott, majd onnan kiolvadt múmiáját 1991 szeptemberében fedezte fel két német túrázó Olaszország és Ausztria között, a dél-tiroli Ötz-völgyi-Alpokban, 3200 méter magasan. Akkoriban még nem voltak megbízható genetikai módszerek, de később több tucat kutatócsoport vizsgálta át tüzetesen Ötzi DNS-ét, és szép lassan kikerekedett a Jégember kiléte (lásd keretes írás).
Most azonban újra elővették a hegyi vadászt, és kiderült, hogy Ötzi nem egy sápadt bőrű férfi volt, világos árnyalatú, dús hajzattal, ahogyan azóta is ábrázolják őt, hanem
egy sötét bőrű, fiatalon fekete hajú, de erősen kopaszodó rézkori ember.
És az is kiderült, hogy nem a korábbi vizsgálatokat végezték trehányan, hanem az akkor elemzett genomja volt modern emberek DNS-ével erősen szennyezett. És persze a genetikai vizsgálati módszerek is rengeteget fejlődtek tíz év alatt.
Szórakoznak velünk, vagy nem tehetnek róla a notórius késők?
Legendás elkésőként emlékeznek Marylin Monroe-ra, vagy éppen a Guns N' Roses frontemberére, Axl Rose-ra, aki ezt a műfajt is csúcsra járatta, többek között a 2006 májusi budapesti koncertjén is, amikor majdnem négyórás csúszással jelent csak meg a színpadon.
De nemcsak sztárok allűrje ez az idegesítő szokás, hanem mindennapi emberek tömegeié is. Mindenki ismer ugyanis notórius későket, akik – történjen bármi, vagy épphogy ne történjen semmi rendkívüli, akkor is – örökké elkésnek.
Nyilván bármikor közbejöhet bármelyikünknek egy tőlünk független, kikerülhetetlen vis maior esemény, a notórius késők azonban abban különböznek az alkalmiaktól, hogy őket rendszeresen akadályozza valami – vagy éppen több minden is egyszerre.
Na de miért képtelenek pontosak lenni a megátalkodottan elkésők a kellemetlen következmények és a retorziók ellenére is
Az irritáló szokás rejtőzködő okait a két állandó műsorvezető, Tapasztó Orsi és Jocó bácsi járja körül az Index nemrég indult podcastjének legújabb adásában, amelyben kutatók meglepő felismeréseivel felvértezve válaszolnak olyan feszítő kérdésekre, mint:
- Szórakoznak velünk, vagy nem tehetnek róla, és meg kell őket értenünk, hogy állandó időzavarban élnek?
- Netán a személyiségjegyeinktől függ, hogy mennyire vagyunk pontosak?
- Vagy csak szimpla slendrián hozzáállásról van szó, amelyen könnyen változtatni lehet?
Leplezze le a notórius későket, és ne késlekedjen meghallgatni az adást, már csak azért sem, hogy ma is tanuljon valamit!
És ne hagyja ki a péntekenként jelentkező Ma is tanultam valamit podcast legutóbbi adásait sem a titokról és a monogámiáról:
- „Három ember csak úgy tud megőrizni egy titkot, ha kettő közülük halott” – Miért áruljuk el kényszeresen a ránk bízott titkokat?
- Almási Kitti a monogámiáról: Mindennap szembejön valaki, aki jobb nálunk
(Borítókép: Tapasztó Orsolya és Balatoni József. Fotó: Németh Kata / Index)
Nyakunkon az újabb válság, hogyan csináljunk aranyat?
Nyakunkon az újabb válság, a Forbes előrejelzése szerint a globális krach 2023 végén vagy 2024 elején következik be, ugyanis a monetáris politika változásai és azok valós gazdasági hatásai között jellemzően egy év telik el. Más pénzügyi szakemberek szerint korábban érkezik majd a világban recesszió, de az szinte biztos, hogy 2023 az eddiginél is nagyobb gazdasági visszaesést hoz.
Spórolás, kuporgatás, takarékoskodás vár ránk és megint véget ér az aranykor, amikor bármit megvehetünk. Mit tesz ennek tudatában az előrelátó polgár? Elkezd gondolkozni, hogy miből álljon vagyonkája, ha esetleg a délszláv háborúhoz hasonlóan (mikor Jugoszláviában 1993 októberétől 1994. január végéig 5 billiárd százalék volt az infláció) a mostani háborús időkben is elértéktelenedik a pénz. Mi az, ami helyettesítheti a ropogós bankót? Hát persze hogy az arany!
Néhány évvel ezelőtt a South China Morning Post adta hírül, hogy korunk új alkimistáinak, a tudósoknak sikerült rézből aranyat, vagy azzal majdnem megegyező anyagot előállítani. A kísérletek során argongázzal „ütköztettek” rezet és létrejött az új matéria, ami hasonló tulajdonságú, mint az arany, így kiválthatja a nemesfémet az elektronikai iparban.
Almási Kitti a monogámiáról: Mindennap szembejön valaki, aki jobb nálunk
Olyan korban élünk, ahol a „holtomiglan, holtodiglan, míg a halál el nem választ” ellenére a házaspárok legalább fele elválik, és mérvadó kutatások szerint az emberek túlnyomó többsége életében legalább egyszer hűtlen lesz a társához.
Meredek arányok ezek és azonnal felvetik a kérdést: alapvető természetünk része lenne a monogámia, vagy éppen ellenkezőleg: idegen tőlünk a hűség, és a kulturális változások miatt egyre kevésbé akarunk erőfeszítéseket tenni egy hosszú távú kapcsolatért, az ezüst- és aranylakodalmakat pedig inkább meghagyjuk romantikus történelmi népszokásnak?
Ezekre a mindenkit érintő kérdésekre ad választ Tapasztó Orsi és Jocó bácsi mostani vendége, Almási Kitti klinikai szakpszichológus, számos nagy sikerű könyv, köztük a Hűtlenség – ...és ami mögötte van című könyv szerzője.
- Miért akad meg, bomlik fel sok kapcsolat fél-egy év után?
- Igaz-e a közkeletű állítás, hogy a férfiakat a szex, a nőket inkább az érzelmi körítés érdekli jobban egy kapcsolatban?
- Kell-e és egyáltalán lehetséges-e monogámnak maradni a 21. században?
Mindent a monogámiáról és ami mögötte van. Ne hagyja ki, és tanuljunk együtt ma is valamit!
És ne hagyja ki a Ma is tanultam valamit podcast legutóbbi adásait sem, a titokról és a notórius későkről:
- „Három ember csak úgy tud megőrizni egy titkot, ha kettő közülük halott” – Miért áruljuk el kényszeresen a ránk bízott titkokat?
- Szórakoznak velünk, vagy nem tehetnek róla a notórius késők?
(Borítókép: Almási Kitti. Fotó: Németh Kata / Index)
Ezért szeretjük a benzinszagot, pedig nem kellene
Normális esetben semmi érzéki élvezni valót nem szabadna találnunk egy olajfinomítóban készült, paraffinokból álló szénhidrogénelegyben, egy több száz szerves vegyületből álló, fokozottan robbanásveszélyes folyadékban. Mégis, a legtöbben kénytelenek vagyunk beismerni, hogy ha csak nem kipufogógáz-felhőben állunk, kellemesnek találjuk a tankoláskor kifröccsenő pár csepp üzemanyag azonnal megcsapó, jellegzetesen édeskés-csípős illatát.
A szokatlan vonzalmat a kémiai koktél vegyületseregletének egyik szerény molekulája, egy színtelen szerves oldószer, a benzol okozza. Nevére esetleg, talán homályosan emlékezhetnek páran a kémiaórákról, még ha más nem is rémlik, mint hogy ez a legegyszerűbb aromás szénhidrogén, amely ráadásul gyűrű alakú molekulákból áll (benzolgyűrű). Szaga semmi mással sem összetéveszthető csípős, szúrós aroma, és ha egyszer megéreztük, egy életre azonosítani fogjuk harsány bukéját.
Jellegzetes odora annyira átütő, hogy még a híresen gyatra emberi orr is megérzi belőle a legkisebb mennyiséget is (vajon milyen szagcunamit érezhetnek a több tízezerszer annyi szaglóreceptorral szimatoló kutyák a benzinkutakon?).
Az örök élet titkát keresték, de a tűzijátékot találták fel
Tűzijátékot először valószínűleg Kínában lőttek fel az égre a 11. században, amikor feketelőport robbantottak pergamencsövekből. A kínai hiedelem szerint a tűz és a hangos zaj elkergeti a rossz szellemeket, a szikra jó jel, a füst pedig pozitív környezettel ellensúlyozza a szellem negativitását. Feltételezések szerint az örök életet adó szer kutatása során salétrom és méz keverékét gyújtották meg, hogy gyógyító füstöt keletkeztessenek. Így fedezhették fel a feketelőport, illetve annak egy korai verzióját.
Művészi lövöldözés
A 10. században állítólag a szerzetes Li Tian próbálta elsőként elűzni a gonosz szellemeket szén-, salétrom- és kéntartalmú bambuszlövedékekkel, majd a szegények felvidítására is ő rendezett tűzijátékot, ami annyira bejött, hogy a látványosság el is űzte a nyomorúságot – szerinte akik látták, egy csapásra jómódúak és boldogok lettek. A 12. században uralkodó Szung dinasztia alatt pedig meg is született az első írásos feljegyzés a feketelőpor petárdában történő alkalmazásáról.
Rovataink a Facebookon