Idén is kitört a vásárlási láz és az erőszak az amerikai fekete pénteken
Több áruházban lökdösődés, sőt ökölharc tört ki a leárazott műszaki vagy divatcikkekért.
Több áruházban lökdösődés, sőt ökölharc tört ki a leárazott műszaki vagy divatcikkekért.
Az amerikai nemzetbiztonsági minisztérium 430 milliót költött egy olyan rendszerre, amit senki nem használ.
A tömegkarambolban ketten meghaltak, százan megsérültek. A sofőröket nem érdekelte a köd.
A 19-20. század fordulóján harminc év alatt 1,4 millióan hagyták el az országot. Most hasonló a helyzet: tavaly csak Németországot hódmezővásárhelynyien választották, és London lett az ötödik legnagyobb magyar város.
Az amerikai költségvetési szakadék aggasztó, de a feltörekvő piacokon és Kínában jó év lehet.
A kosaras Jack Taylor 36 perc alatt állította fel a pontrekordot egy egyetemi bajnokin az USA-ban.
Figyelmeztetett azonban, hogy csak előre mehetnek a demokrácia útján, különben az Egyesült Államok kihátrál mögülük.
Az FBI házkutatása után a nő hazatért otthonába. A tábornok Sarah Palin ügyvédjét fogadta fel.
Háromra csökkent azoknak a képviselőházi helyeknek a száma, amelyekben még nem hirdettek eredményt.
Obama győzelme után online petíciókat indítottak a kilépésre. Texasban már 100 ezren írták alá.
Állítólag tárgyalnak egy tévés céggel. Pénz lenne rá.
A CIA-vezér lemondásához vezető vizsgálatot elindító ügynök szerint az ügy egyik főszereplőjének küldött kép csak vicc volt.
A lemondott CIA-vezér egy riporter tolmácsolásában megszólalt. Az ügy kirobbanása óta nem beszélt szeretőjével.
Hillary Clinton most távozik a nagypolitikából, de sokan vélik úgy, 2016-ban elnökjelöltként térhet vissza. Bill Clinton már most aktivizálta magát, négy év múlva akár újra egy Bush-sal vívhatnak.
Egy amerikai kutatás 2368 különböző baktériumot talált a testrészen, amit kevesen mosnak rendesen.
Az amerikai hadsereg két legsikeresebb tábornoka, két az elithez tartozó nő és egy FBI ügynök után újabb szereplők is belebukhatnak a világot egy szappanopera fordulataival szórakoztató ügybe.
A több tízezer rétegből álló lencse a szemet utánozza, erre a bolti darabok nem képesek.
A Titan teljesítménye 17,59 petaflops. A japán fejlesztésű K visszaszorult a harmadik helyre.
Óránként 593 ember hagyja ott Facebook-oldalát.
Az ország húsz év múlva önellátó lesz a Nemzetközi Energiaügynökség szeirnt. Az energiaválság elmarad.
Amerikai kutatóknak sikerült olyan anyagot létrehozniuk, ami emellett érintésérzékeny is.
Az Egyesült Államokban egy kreacionista jelölt ellen tiltakoztak a Darwinra adott szavazatokkal.
A chicagói kirakatperben szakszervezeti vezetőket ítéltek halálra. 125 éve végezték ki őket.
Van, aki szerint a tiltás olyan, mintha a kis Mozarttól elvették volna a zongorát.
Az amerikai pénzügyminiszter telefonhívásait elemezték, kiderült, kit hívott leggyakrabban Európában.
Befagyasztották az iráni olajtársaság számláit, amely az iszlám forradalmi gárdát pénzelhette.
A Sandy miatt benzinhiány van, a benzinkutaknak csak negyede működik, kétnaponta lehet tankolni.
De nem találták el. A Perzsa-öböl fölött, az USA szerint nemzetközi légtérben történt az eset,
New Yorkban és környékén hatszázezer lakásban még nincs áram, de itt az újabb csapás.
Új törvényeket valószínűleg nem hoz a témában, inkább alkalmazni próbálja a már meglévőket.
A Google-től 66 milliót kapott, de nem adózott. Az alapítványnak 1,5 millió dollárt kell befizetnie.
Januárra csúcsra érhet az államadósság, ami a recesszióba taszító megszorításokat eredményezhet. Adóemelések lesznek, de a kiigazítás enyhítését várják az újraválasztott elnöktől. Ja és kellene még 25 millió új munkahely is.
A sikeres kampány kulcsa az új típusú mozgósítás volt. Négy évig készülődtek rá.
A szenátus a demokratáké, a képviselőház a republikánusoké, marad a megosztottság.
Bejött a fogadás, Romney még kedden is Pennsylvaniában kampányolt, de teljesen hiába.
Az exit poll adatok szerint a fehérek többsége Romneyra szavazott.
Eddig biztos demokrata bázis volt a női szavazók tábora, Romney ezen is változtatni tudott.
Mitt Romney nem találta meg az összhangot a szavazókkal a bevándorlási kérdésekben.
Sikeres volt-e Obama? Mivel támadják Romney-ék? Miről szólt a kampány és hogyan alakult ki ilyen szoros verseny? Tudjon meg mindent videónkból!
Magyar idő szerint éjfélkor már zárnak szavazóhelyiségek, a fontos csataterek is korán kezdenek.
Bush és Gore, Reagan és Carter a galériában.
Az utolsó napokban Obama erősödött, akár kiütéssel is győzhet. Ha több tényező összejátszik, akkor azonban Romney mégis meglepheti. Finiséhez ért az izgalmas amerikai elnökválasztás.
Több kongresszusi választás is hajszálon múlhat, de bárki lesz is az elnök, a szenátus várhatóan demokrata, a képviselőház republikánus marad.
Ha Obamára keres a Google-ön, Romney hirdetéseit látja a felhasználó, és ez fordítva is igaz.
Felemelő zene, a jelöltekért áradozó kisemberek, éneklő elnök, jelmezes madár. Az amerikai elnökválasztás kampányvideóiból válogattunk.
Hirtelen nagyon sok szabadidejük lett. Roosevelt elment Afrikába vadászni, Harrison szerelmes lett.
A pittsburghi állatkertben esett közéjük a kerítésről, amire az anyja tette fel, hogy jól lásson.
Alighanem a világ egyik legalacsonyabbra épített vasúti felüljárója található az Egyesült Államokban, az észak-karolinai a Durham városában.
Négy éve Obama tulajdonképpen már a szavazás napja előtt nyert, és most is vezet a több államban előbb is leadható szavazatok alapján. De a republikánusok idén ezt a versenyt is szorossá tették.
Túl sokat veszített már az ultrakonzervatív platform jelöltjei buta megszólalásain. Túlélésük kulcsa a megújulás vagy Obama győzelme.
Akárhány jelöltjük is fog elbukni 2012-ben, sokáig meghatározták a közbeszédet.
Barack Obama fél Hollywoodot maga mögött tudhatja, Romney-t kevesebb, de ütősebb celeb támogatja.
A G20 csoport ma újra összeült, bár az amerikai pénzügyminiszter és az EKB elnöke nem ment el.
A kampányfinisben Obama a volt elnököt is beveti, kihívóját, Romney-t Rudy Giuliani segítette.
Az elnöknek szövetségeseivel együtt kevesebb pénze maradt az utolsó hétre, míg a republikánusok hirdetésáradattal készültek.
Az anyagi kárt 30 és 50 milliárd dollár közé teszik.