Felszámolták a legnagyobb magyar cégtemetőt
Adócsalás és sikkasztás miatt 157 ember ellen javasol vádemelést a NAV
Adócsalás és sikkasztás miatt 157 ember ellen javasol vádemelést a NAV
Egy békéscsabai férfi és társai fiktív számlákkal csalták el a gabona áfáját. Nyolc évet kaphatnak.
Fiktív számlákat adtak, vettek, börtönbe kerültek.
Azt a pénzt keresik, amelyet nem fizettek be Neymar szerződtetése után.
13 bank keveredhet az adócsalási ügybe. Ha együttműködnek, megmenekülhetnek.
Egy jósnő figyelmeztette is a főszervezőt, hogy le fogják őket tartóztatni.
A nyomozók szerint több adót csalt el a volt politikus, mint azt korábban gondolták.
Csábi Bettinát adócsalással vádolják, 2 milliárdos vagyonelkobzásból tőle 147 milliót vehetnek el.
De bukta lett a vége. 2,6 milliárd dollár büntetést kell fizetnie a Credit Suisse-nek az USA-ban.
A házi őrizetbe került volt MSZP-s politikusra négy rendőr szerelte fel a lábperecet.
Azt nem árulták el, hogy mégis mit dolgozott az adócsalásért elítélt egykori olasz kormányfő.
A bankok nem figyelmeztethetik ügyfeleiket, hogy más országból nyomoznak ellenük.
Összesen több mint 715 millió forintnyi adót nem fizetett be az államkasszába Welsz Tamás.
Különösen nagy értékre elkövetett adócsalással vádolták, már bírósági szakban volt az ügy.
Egyre több német állampolgár jelenti föl magát az adóhatóságnál. A szakértők szerint erről a Bayern-elnök letartóztatása tehet.
Ezt elismeri a NAV is. Pedig a tájékoztatóban nem beszélnek méltányos megközelítésről.
Az olasz rocknagyi állítólag 1,13 milliárd forintnyi adóról felejtkezett meg.
Vancsura István szerint több ezermilliárdos a csalások mértéke.
Hoeness korábban azt állította, csak 3,5 milliót, hétfőn már 18 milliót vallott be. Kedden tovább nőtt az összeg.
Georghe Popescu 3 év, 1 hónapot kapott, mellette a román futball nyolc ismert vezetője csalt adót.
A NAV egy nyilatkozat alapján buktatta le a turizmusban is utazó adócsaló céget.
Neymar leigazolása körül egyre több a kérdőjel.
A kisebb cégek január 31-ig kérhetik a kasszacsere-támogatást.
A száz legtöbb végrehajtást kapó cég közül minden tizedik kaposvári. 2,1 billió forint után futunk.
A TASZ szerint Horváth zaklatása jogtalan, a közérdekű bejelentőt éppen hogy védeni kellene.
Nem csak a Fülöp-szigeteken csalt el egy vagyont, összesen már 68 millió dollárt keresnek rajta.
A helvéciai nepper 96 milliót felejtett el befizetni.
Graffitizve reklamált az LMP az MSZP és a Fidesz székházánál a NAV-os adómutyi-gyanú miatt. Az MSZP szóvivője nagyot vitázott Vágó Gáborral.
A szlovák kivitel 155 ezer tonnával több a teljes hazai termelésnél és importnál. Egyértelmű a csalás.
A NAV-os leleplező, Horváth is felszólalt.
2 éves nyomozás, 400 házkutatás után kapták el a tetteseket. 24 embert tartóztattak le.
Egyszerűen hazudik a NAV, az ügyészség húzza az időt, és a kipakoló adóellenőr Csányit is szólítja.
A volt olasz kormányfőt augusztusban ítélték egy év letöltendő börtönbüntetésre.
Felsőbb parancsra leállított adónyomozásokról, több kormánytagot is a kezében tartó maffiaszerű hálózatokról beszélt az Indexnek adott interjúban a pénteken kitálalt volt NAV-ellenőr, Horváth András. Azt mondja: a kormány vezetői is tudtak a problémákról.
Vizsgálóbizottságot kezdeményeznek, támogatja őket az Együtt-PM is. Az elmúlt 11 évet néznék.
Virágzik a cégtemetőbiznisz Magyarországon, tízezrek élhetnek belőle, online és offline hirdetik a cégeltüntetős adócsalási segítséget bárkinek. Utánanéztünk egy kívülről cégtemetőnek látszó nagyobb szolgáltatónak.
1 év 2 hónap, 2 évre felfüggesztett börtönre ítélték számlagyáros cége miatt.
Az adócsalással vádolt játékos nem nyilatkozott, ügyvédje szerint együttműködik a hatóságokkal.
Azért is mehet ennyire a cégtemető-üzlet, mert elfogadott kis rosszalkodásnak számít az adócsalás.
Pontosítottak, a tízezer embert foglakoztató számlagyárat Egerből dirigálták az ügyészség szerint.
Az évtized gazdasági bűnözőit kaphatták el a hevesi cégtemetővel, tízezernél is több károsult.
Áfát csalnak, számlákat hamisítanak és nem könyvelnek. A szigetekkel van a legtöbb baj.
Uli Hoeness magát jelentette fel, hogy egy svájci számlát eltitkolt az adóhatáságtól.
Bűnösnek találták adócsalás vádjában a tervezőpárost, erre ők bezárták az összes milánói üzletüket. A Valentino divatház vezetője is cselezett az adóval, Gabbanáéknak pedig Peter Fondával is meggyűlt a bajuk.