41 találat az Indexről, és a környékéről.
2023. augusztus 1., 13:46
Több ellene folyó eljárásban még nem született jogerős ítélet.
Korábban 33 év börtönbüntetésre ítélték.
Káoszba taszította Mianmart az államcsíny.
Az ENSZ vizsgálóbizottsága szerint emberiesség elleni és háborús bűncselekmények történtek.
Négy helyett két év börtönt kapott.
A Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kji ellen több eljárás is folyamatban van.
2021. november 16., 08:03
A Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kji ügyében zárt tárgyaláson dönt a bíróság.
2021. augusztus 10., 19:33
Legalább huszonöt orvost megöltek, százkilencven egészségügyi dolgozót letartóztattak Mianmarban.
Egy déli faluban történt összecsapás.
Szombat volt az egyik legvéresebb nap a junta hatalomra kerülése óta.
Eközben egyre többször alkalmaznak éles lőszert a tiltakozások feloszlatására.
Napról napra kreatívabban tüntetnek a katonai hatalomátvétel ellen.
A katonai puccs ellen tiltakoznak, követelik a politikai foglyok szabadon engedését.
Közben újabb több ezres tüntetést hirdettek a hadsereg hatalomátvétele miatt.
Rangunban az orvosok korábbi megmozdulásai után több száz egyetemi tanár és diák vonult az utcákra.
Kína viszont jól jöhet ki az amerikai szankciók szigorításából, a mianmari juntának úgy sincs ki máshoz fordulnia.
Őrizetbe vették az ország vezetőjét, a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Csít.
2020. szeptember 10., 15:01
A díjat nem vehetik el tőle, mert az 1990 előtti tevékenységéért kapta.
2019.12.28. 22:50 Módosítva: 2019-12-29 16:14:28
Minden országnak megvan a maga emberi jogi baja, mondta Aung Szan Szú Kji. A mianmari demokraták világsztárja a rohingják elleni katonai akciókat védte meg a Hágában indult peren, amin a kereset beadói kimondatnák: népirtás történt.
2019. december 11., 13:19
A Nobel-békedíjas kormányfő, Szú Kji tagadta a népirtás vádját.
A kereskedelmi együttműködését ellenben támogatja az ország és az Európai Unió között.
2018. augusztus 29., 23:37
Aung Szan Szú Csi kritikusai szerint szemet hunyt a rohingja népirtás fölött.
A Nobel-békedíjjal kitüntetett Aung Szan Szú Kji nagyon elkésve szólalt fel a népirtás ügyében.
2017.09.14. 17:28 Módosítva: 2020-04-08 20:10:35
Egyesek szerint népirtás, mások szerint még csak etnikai tisztogatás zajlik Mianmarban. Az biztos, hogy eddig 400 ezer ember menekült el a kegyetlen katonák elől. És a nyomukban taposóaknákat telepítettek, nehogy visszaforduljanak. De mi is zajlik ott pontosan?
2017. szeptember 7., 23:02
A Mianmarból menekülő rohingják borzalmakról számolnak be. Az ország Nobel-békedíjas vezetője ellen is tüntettek a muszlim kisebbség elleni támadások miatt.
A felvétel miatt a kormány kénytelen elismerni, hogy tényleg üldözik a muszlim kisebbséget a buddhista országban.
2015. november 13., 09:40
Aung Szan Szú Kji Nobel-békedíjas ellenzéki politikus pártja megsemmisítő vereséget mért a korábbi kormánypártra.
2013. szeptember 14., 00:32
Aung Szan Szú Kji szerint sok a hasonlóság a magyar és a mianmari nép tapasztalatai között.
2012. szeptember 20., 00:49
A mianmari vezetésnek elege van abból, hogy az ellenzékiek Burmának nevezik az országot.
A Nobel-békedíjas ellenzéki vezetővel is találkozik.
A burmai Nobel-békedíjas 22 évvel letartóztatása után juthat a parlamentbe.
A brit külügyminiszter találkozott Aung Szan Szú Kjivel, lassú nyitás kezdődhet az ázsiai országban.
2011. december 13., 06:31
A Nobel-békedíjas Aund Szan Szú Kji Nemzeti Ligája minden választáson jelöltet állíthat.
2010. november 13., 13:23
A mianmari Aung Szan Szú Kji az elmúlt 21 évből 15-öt töltött a falak közt. A rezsim a választási csalásokról akarja elterelni a figyelmet, állítják.
2010. november 12., 21:16
Aung Szan Szú Kji az elmúlt 20 éve nagy részét börtönben vagy házi őrizetben töltötte.
A katonai junta szerint a házi őrizetben tartott ellenzéki vezető nem lehet tagja pártjának.
2009. augusztus 16., 15:57
John Yettaw úszott be a házi őrizetben tartott ellenzéki vezetőhöz, aki ellen ezért újabb pert indítottak.
A Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kji ügyét tárgyaló bíróság egyelőre nem indokolta döntését.
Aung Szan Szú Kjit azzal vádolják, hogy háziőrizetben két napig rejtegetett egy amerikai újságírót.