51 találat az Indexről, és a környékéről.
Terrortámadás, de nem a Hamásztól.
A rajtaütésben többen megsérültek.
A támadás motivációja egyelőre nem tisztázott.
Az akciót katonai ruhát viselő kongóiak és külföldiek követték el a vezetés ellen.
Az egykori tengerész nem először támadt másokra.
Vasárnap este elfogták a merénylőket.
Az áldozat az istentisztelet egyik résztvevője volt.
Az olajkereskedelem ötödét onnan bonyolítják le.
2023. december 30., 08:21
A támadóknak sikerült elmenekülniük.
2023. december 22., 17:57
Fényképet mutattak a férfiről.
A halottak között van a város rendőrfőnöke is.
A szolgálatot teljesítő rendőrök létszámát megduplázzák, a határellenőrzést megerősítik.
Minden részlet látszik a felvételen.
2023. augusztus 3., 18:09
Elmondása szerint büszke a gyilkosságokra.
Évek teltek el, de azóta sem tudni, kik állnak a bűncselekmények mögött.
A hatóságok hajtóvadászatot indítottak.
Késsel fenyegetőzött egy dohányboltban.
A súlyos incidenst terrortámadásként kezelik.
A golyóálló mellényt viselő támadó indítékai egyelőre nem ismertek.
A támadásban a fegyveres is megsebesült.
A lövöldöző az elfogásakor azt mondta, hogy „csak zsidókat szeretne ölni”.
A támadás helyszínétől nem messze egy kiégett járművet is találtak.
A támadásban a kislány és a szülei is megsérültek.
Egyikőjük állapota kritikus.
Sokan eltűntek, az áldozatok száma pedig még emelkedhet.
A huligánok vágó- és szúróeszközökkel támadtak egymásra.
A támadásban senki sem sérült meg.
Az emberek pánikolva rohantak a kijárati ajtók irányába.
Ez keresztbe tehet a koncertjének is.
2022.12.01. 15:47 Módosítva: 2022-12-02 11:04:34
Az orosz rakéták orosz és belarusz bázisokról, repülőgépekről és a fekete-tengeri flottáról indultak útnak célpontjaik felé.
2022. november 28., 19:07
A hadsereget vádolják a békefolyamatok szabotálásával.
Szerinte a jelenlegi kormány áll a merénylet mögött.
A köztisztviselők elleni támadások gyakoriak Mexikóban.
2022. augusztus 23., 16:50
Fegyveres üldözés közben történt a tragédia.
2022. augusztus 14., 07:21
A rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre.
Vélhetően az abortusz beszüntetése miatt.
A helyszínre riasztott New York-i tűzoltók fel nem robbant pokolgépet találtak.
2021. szeptember 23., 15:02
A gyanú szerint az elkövetők Volodimir Zelenszkij államfőnek akartak üzenni a támadással.
2021. szeptember 13., 18:50
A tűzharcban egy rendőr meghalt, a rabokat keresik.
2021. augusztus 16., 07:30
Tizenhárom embert meggyilkoltak, 10 embert elraboltak.
Gyerekek és kórházi dolgozók is vannak az áldozatok között.
Keresik az elkövetőt.
Tízen meghaltak, 16-an pedig megsebesültek a támadásban Afganisztánban.
Megpróbált felvételizni is, hogy könnyebben bejusson az épületbe.
December óta 730 gyermeket és tinédzsert raboltak el.
Egyetlen csoport sem vállalta még a felelősséget a támadásért.
Csaknem tízezer ember halt meg lőfegyveres atrocitásokban.
Hiába volt rendőri kíséret, a motoros bandát ez sem zavarta.
A gyerekeket múlt szerdán hurcolták el.
Őrizetbe vettek két 16 éves fiút.
A bírónő kábítószercsempészek és a Deutsche Bank ügyén is dolgozott. A támadó futárnak álcázhatta magát.