49 találat az Indexről, és a környékéről.
Eddig csak egy állami vállalatnak volt erre licence.
A Közlekedő Tömeg szerint ez sokat elmond Lázár János minisztériumáról.
2024. december 17., 09:56
A 47 kilométeres szakasz átszámítva 244 milliárd forintba kerül.
2024. november 19., 19:56
Andrei Marga az országot is elhagyhatja a múlt pénteki botránya után.
A színművész 83 éves volt.
Nagyváradon járt a miniszter.
Lázár János stratégiai partnerként tekint az ott élő magyarokra.
Veszélyben a csapvíz is.
Sárvári Anna, akit a magyar irodalom leghíresebb szőke nőjévé tettek Juhász Gyula versei, mindössze egyszer beszélgetett a költővel.
Jelenleg napi két vonatpótló buszjárat közlekedik a vonalon.
Az előzetes vizsgálatok alapján öngyilkosság történt.
Nagyváradot kevesen célozzák meg, pedig tele van látnivalóval.
2023. augusztus 10., 21:06
Háromnapos ünnepségsorozatra készülnek az erdélyi nagyvárosban.
Öt és fél éves történet végére kerül ma pont.
A román U19-es meccsen úgy torkon ütöttek egy labdarúgót, hogy kis híján megfulladt.
Az arra járó autósok lefagytak a látványtól.
Az első állomás Mezőtelegd, míg az utolsó Nagyvárad lesz.
Az amerikai világsztár a 21 rubin című film miatt érkezett Európába.
A szenegáli származású Ali Mahmud annyira szerette Magyarországot, hogy önként jelentkezett a monarchia hadseregébe hazája szolgálatára.
Idővel gyógyszereket és vérátömlesztéshez szükséges vért is szállíthatnak.
2022. december 14., 15:49
Meg is indokolta a döntést a fapados légitársaság.
A Bihar megyei környezetvédelmi őrség vizsgálja, hogyan kerülhetett a folyóba.
A beruházás 2023 elején kezdődik.
2022. szeptember 29., 17:26
Az Erdélyi Magyar Néppárt 17 évi küzdelme vezetett eredményre.
2022. szeptember 5., 19:17
Ha szükség van rá, ha bajban vannak, két román tannyelvű osztályt is szívesen befogadnak.
2022. szeptember 3., 05:58
A minisztérium nem járult hozzá a református egyház által felajánlott épület használatához.
2022. augusztus 1., 20:24
A projekt 10,2 millió euróból készül el.
A videó buktatta le őket.
Az idény közepén hagyta ott a csapatát, pedig az első helyen álltak.
A mostani rekordot az indiai Mrityunjay Sharma tartja.
2021. szeptember 14., 06:15
Pedig Szijjártó Péter büszkén jelentette be tavaly, és már a megvalósíthatósági tanulmány is elkészült.
2021. szeptember 8., 19:48
De már majdnem kész!
2021. augusztus 7., 12:40
A programban tíz felsőoktatási intézmény vesz részt.
2021. augusztus 5., 21:59
A debreceni reptérrel fognak versenyezni.
Országszerte megemlékeztek az évfordulóról.
Nyílt levelet írtak a Bihar megyei kulturális intézmények mellett.
Az önállóság megtartása a tét.
Egyeztetést kezdeményeznek a magyar és a román kulturális minisztérium között.
A művészek nyílt levelet írtak.
Három intézményt olvasztana egybe a Bihar megyei önkormányzat.
Az újszerű megoldás az „éhségvonatnak” nevezett Jászvásár–Temesvár és a Bukarest–Nagybánya járatokat érinti.
A 30 éves román férfi ittas volt, és már megbánta a rongálást.
Felesége meggyilkolásának kísérletével vádolják a nagyváradi rendőrség volt vezetőjét.
Az ember tragédiája 2.0 szerzője Darvasi László, Márton László, Tasnádi István és Závada Pál, az ősbemutató szombaton lesz.
Világszerte nagy az igény az erdélyi fiatalok termékei iránt.
2020. szeptember 21., 08:31
2020. szeptember 8., 20:33
Fesztivállal és miniévaddal indít szeptember 20-tól a nagyváradi Szigligeti Színház.
Folytatódhat a magyar–román vezetéképítés.
Romániában 800 millió forintból kijön egy kilométer, nálunk 1,7 milliárdba került a legújabb sztráda egy kilométere.