Kormányellenes tüntetés örményekért
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
Több mint kétezren gyűltek össze kedden délután a Kossuth téren, hogy tiltakozzanak amiatt, mert a magyar kormány hozzájárult az azerbajdzsáni baltás gyilkos hazájába szállításához, és ezzel közvetve szabadon engedéséhez. A Milla szervezte tüntetésen tudósítónk főleg civil megmozdulókat látott, a Szolidaritásétól eltekintve pártzászlók csak elvétve fordultak elő.
A transzparenseken a tüntetők elhatárolódtak a kormány lépésétől, bocsánatot kértek az örmény néptől, vagy a baltás motívum különböző változataival mutattak rá a helyzet visszásságára. Többen közvetlenül Orbán Viktort vádolták a nemzetközi színtéren is megütközést keltő botrány miatt. A tömegben feltűnt néhány nemzeti zászlóját tartó örmény is.
A tüntetés első szónoka, Rényi András elmondta: „A napnál is világosabb, hogy Magyarország becsületét olyan pénzekért adták el, amikről nem kell elszámolni.” A szónok az ügy politikai vonzatait is hangsúlyozta: „Hol vannak ennek a jelenlegi ügynek a következményei?”
A művészettörténész úgy folytatta: „Mi már bocsánatot kértünk Örményországtól. Most a vezetőinken a sor.”
Balaván György beszédében szintén a kormányt tette felelőssé."Csak egy módon lehet jóvá tenni ezt. Erkölcsi értelemben vissza kell vonni a kormány mandátumát."
Egy armenológusnő beszéde alatt a tüntetők azt kántálták: „Bocsáss meg nekünk, Örményország”, miközben a szervezők Milla feliratú dobozt vittek körbe, amibe adományokat gyűjtöttek.
A tömegben nagyobb számban csak a Szolidaritás transzparensei voltak láthatók. Munkatársunk felfigyelt Karácsony Gergely LMP-s, Molnár Csaba, Szabó Zoltán, Bauer Tamás DK-s, illetve Horváth Csaba és Kovács Kászló MSZP-s politikusra.
A tüntetés alig egy óra után ért véget. A színpadon elhelyezték a baltás gyilkos áldozatának, Gurgen Margarjannak a képét és néhány mécsest, majd a tömeg szétoszlott. Néhány feltüzelt tüntető jelezte csak, hogy a helyén marad.
Egy gyilkos miatt tért vissza a Milla
A tüntetést az Egymillióan a magyar sajtószabadságért az azeri baltás gyilkos kiadatása miatt tartotta. Augusztus 31-én derült ki, hogy a magyar állam kiadta Ramil Sahib Safarovot Azerbajdzsánnak, ahol az elnöki kegyelemmel szabadult, és hősként ünnepelték. Az azeri férfi még 2004-ben verte agyon egy baltával az örmény katonatársát, amiért 2007-ben életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték.
Erre válaszul Örményország – aminek régóta igen feszült a kapcsolata Azerbajdszánnal – megszakította a dipolomáciai és minden egyéb hivatalos kapcsolatát Magyarországgal, amit a magyar külügy sajnálatosnak tartott. A magyar állam lépése még az amerikaiakat is megdöbbentette, és az oroszoknak sem tetszettek a történtek, illetve az Európai Bizottság is aggódik, az azeri-örmény határon pedig lövöldözés kezdődött. Jerevánban többször is tüntettek a külügyminisztérium épülete és Magyarország tiszteletbeli konzuljának irodája előtt, és a világ összes örményét tiltakozásra szólították fel.
Felmerült, hogy Safarov egy titkos megállapodás eredményeként szabadulhatott, Azerbajdzsán viszont cáfolta, hogy magyar államkötvényeket venne. Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára viszont arról beszélt hétfőn, hogy Magyarország és Azerbajdzsán képviselői a gazdasági együttműködés kibővítéséről tárgyal, a gazdasági ügyek azonban semmilyen összefüggésben nem lehetnek nemzetközi jogi kérdésekkel, mint amilyen például az azeri kiadatási ügy.
Millió-millió-millió tüntető
Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook-csoport 2010. december 21-én indult el. Most közel vannak ahhoz, hogy megszerezzék a százezredik like-olót. A tavaly március 15-én tartott több tízezres tüntetésük után úgy tűnt, hogy egy komoly ellenzéki erő tűnt fel, de egy hónappal később csak százan voltak kíváncsiak a performanszukra, három nappal később pedig négyszázan.
Október 1-jén újra sokan, kb. tízezer ember gyűlt össze azon a civil rendezvényen, amin a Milla is ott volt, de az eddigi legnagyobb dobásuk a „Nem tetszik a rendszer” mottójú nagytüntetés lett október 23-án, amitől még Orbán Viktor is megijedt. Egyébként 2011 őszén az interneten szervezett civil tüntetések új erőre kaptak. December 3-án a Milla már nemcsak a sajtószabadságért vagy az alaptörvény ellen, hanem a kormány gazdaságpolitikája miatt is utcára hívta a szimpatizánsait – pár ezren el is mentek.
A II. Orbán-kormány ellen szervezett eddigi legnagyobb, januári tüntetésből a Milla nem nagyon tudott profitálni. Az viszont, hogy a főváros lefoglalta március 15-ére az összes nagyobb közteret, illetve az, hogy a NAV is adóhatósági ellenőrzést indított a millás tüntetők ellen, mindenesetre sokatmondó volt.