A mai nagy rohanás végén most tudom csak megköszönni minden barátomnak és ismerősömnek, hogy nevem napján gondolt rám és elküldte jókívánságait. Köszönöm! Ezúton kívánok én is minden druszámnak boldog névnapot! Isten éltessen titeket!
– írta Facebookján Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Ismerősei, akik csak ekkor eszméltek fel, hogy elfelejtették felköszönteni, gyorsan be is pótolták. „Akkor pihenj egy jót, szép időt hoztak a Sándorok, és még egyszer boldog névnapot″ – írta Éva, majd jött Csilla, aki az egész család nevében köszöntött: „Nagyon sok boldog névnapot kívánunk mi is a XXXX u. 18 alól. (Dr. ifj. XXXX Tibor és családja). Volt olyan is, aki a jókívánságok mellett hálálkodott is a miniszternek, például Petra: „Isten éltesse Miniszter urat! Köszönjük a tegnapi kunszentmártoni rendezvényt!".
Percről percre a választási kampány hírei, a választási eredmények az Indexen. Minket olvasson, ha mindent tudni akar arról, milyen lesz az új parlament.
Természetesen biztosítjuk a villalakók számára a szavazás lehetőségét. Szervezett módon hagyják el a villát, az egyik fővárosi választási körzetben adhatják le voksukat
– közölte az RTL II. (Velvet)
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszabőn (amelyet a GFK 2012-ben az ország legszegényebb településének nyilvánított) 2000-en laknak, túlnyomó többségük roma. Az RSK tudósítójának jelentése szerint itt nincs mozgósítás, utaztatás, a romák ünneplőbe öltözve özönlenek szavazni.
Munkatársunk legalább 30 emberrel beszélt, egy kivétellel mindegyikük a Fideszre szavaz; indoklásuk szerint két okból: elégedettek egyrészt a tiszabői közmunka-programmal, másrészt a 2013-ban megválasztott fideszes polgármesterrel. Tudósítónk találkozott olyan nénivel, aki a szavazás miatt jött haza a kórházból, hogy a Fideszre szavazhasson. Tiszabőn egyedül egy nem roma asszony válaszolta az RSK érdeklődésére, hogy nem a Fideszre szavaz – ő a Jobbikot támogatja.
Azt mondta a választási iroda, hogy csupán azért nem fényképezhették a DK alelnökét a szavazata leadásakor, mert a vele lévő fotós nem mutatta be a sajtóigazolványát. A 11. szavazókör szavazatszámláló bizottsága szerint minden további nélkül készíthetnek képeket a szavazó politikusokról. Mi is készítettünk egy képet arról az urnáról, ahova Molnár bedobta a szavazócédulákat.
A Pest megyei rendőr-főkapitányság szabálysértési eljárást indított a váci plakátragasztgatás ügyében. Az MSZP korábban közölte, hogy az éjszaka valakik fehér lapokkal fedték le az ellenzéki jelölt plakátjait.
Isztambulban minden rendben megy, még szavazófülke is van, a gyors ügyintézés kedvéért az ablakpárkányra vannak kikészítve a szavazólapok a borítékokkal – írja olvasónk, aki a követségen találkozott össze egy szintén Somogyból átjelentkezett iskolatársával.
Még mindig elmarad a részvételi arány a négy évvel ezelőtti első fordulótól, amikor 35,88 százalék ment el szavazni ugyaneddig az időpontig, viszont jóval magasabb a 2010-es második fordulósnál (27,11 százalék).
Az 5-ös számú választókörzet 19. szavazókörében adta le szavazatát, de fénykép nem készülhetett róla, mert a szavazatszámláló bizottság képviselője kiküldte a sajtót, arra hivatkozva, hogy nem készülhet kép.
"Minden politikust le lehetett fotózni, Orbánról készülhet kép, Semjénről készülhet, a DK alelnökéről viszont nem készülhet" – mondta. "Ez egyértelmű törvénysértés, bejelentést teszünk a Nemzeti Választási Bizottságnál" – mondta Molnár.
Mármint festékspray-vel az egyik ózdi szavazókör bejárata előtti járdán és zebrán. Az eső ugyan kissé megkoptatta az MSZP-s (Kormányváltó) jelölt nevét, de azért még így is jól olvasható. Mivel a felirat 150 méteren belül van, ez simán kampánycsendsértés.
Medve László, az érintett szavazókör szavazatszámláló bizottságának elnöke ugyanakkor az Indexnek azt mondta: nem az ő dolguk eldönteni, hogy ez kampánycsendsértés-e, hanem a Helyi Választási Bizottság feladata. Medve szerint nekik csak arra kell figyelniük, hogy a szavazóhelyiségben rendben legyen minden. Arról nem tud, hogy Nyakó miatt tett-e már panaszt bárki is, nekik mindenesetre nem szóltak.
Medve László arról is beszélt, hogy a korábbi parlamenti választásokhoz képest szerinte most mintha többen jönnének el szavazni.
A jelöltek közül Seres Géza, a Magyar Cselekvő Párt jelöltje szerepel ugyan a választható politikusok listáján, de a neve át van húzva. Állítólag azért, mert időközben visszalépett. Így a rá adott szavazat érvénytelen.
Egy másik MSZP-s standnál az aktivisták elmondták, hogy általában mindenki jól fogadta a jelenlétüket. „Bár egy fideszes beszólt, és én visszakiabáltam, hogy: Apád fasza" – mondta egy idősebb, piros kabátos nő. Az aktivisták szerint a fideszes szavazók agresszívabbak, a jobbikosokkal viszont jól el tudtak beszélgetni, volt, aki a repitollat is elfogadta.
Londonban is nő a sor, már a háztömb sarkáig ér, de belül nincs zsúfoltság – írja fotósunk, aki szerint 150-200 ember állhat kint. A sor elég gyorsan megy, de nő. Bent 15 perc alatt végeznek az emberek, akik most jutottak be, 20-30 percet várakoztak.
A Szondi és az Izabella utca sarkán kampányol Gyurcsány Ferenc Molnár Csabával és Oláh Lajossal. „Őszintén szólva fogalmunk sincs, hogy van-e értelme az utolsó pillanatban is kampányolni a pártoknak, de ha nem tennénk, sajnálnánk, hogy kihagytunk egy lehetőséget" – mondta, miután elbeszélgetett egy idős járókelő házaspárral. Szerinte azonban tény, hogy sok bizonytalan az utolsó pár napban dönt, ezért is meg kell ragadni ezt a lehetőséget.
Az MSZP egyik standja egy nemzeti dohánybolt közelében áll. Gyurcsány a nagy ellenzéki győzelem esetére megjegyezte: „Ezeket nem bántjuk, áruljanak továbbra is csak cigarettát, viszont lehetőséget adunk azoknak is, akik korábban árusíthattak cigarettát, így újra 30-35 ezer helyen lehetne ezt vásárolni." A volt kormányfő szerint ugyanis a szabályozás amúgy sem hozta meg a kívánt eredményt, „csupán tízezrek rosszul jártak, pár ezren pedig nagyon jól."
Több száz méteres sor áll a Bocskai úti szavazóhelyiségnél a sok átjelentkező miatt, a sor a sarkon túl is kígyózik. Nagyrészt fiatalok, feltehetően egyetemisták várakoznak. Egyikük fél óra után jutott el az iskola kapujáig, de még messze van az urna, bent is nagy a sor az iskola udvarán. A választási bizottság tagjai kint tájékoztatják az embereket, volt olyan helyi lakos, aki bár gond nélkül bemehetett volna, a hosszú sor láttán azonnal vissza akart fordulni.
A jogorvoslati kérelmeket bírálják el.
Varsóban szavaztak a Correspondences and Interventions csoport tagjai. A nagykövetségen 272 szavazót vettek névjegyzékbe, 12 óra felé már több mint százan leadták szavazataikat. A 13 fős csoportból 12-en tudak szavazni, egyikük nem került át somogy-megyei választókörzetéből, az átjelentkezést igazoló hivatalos papír sem segített.
A szavazóbiztosok azonban segítőkészek voltak, felvették adatait és elképzelhető, hogy még be tudják szerezni a szükséges iratokat a nap folyamán
– írták, hozzátéve, hogy a szavazóbizottság ebédjének, két óriáspizzának az érkezését is végignézték.
Fákra aggatott vörös szegfűk és szalagok, azok is elázva - ennyiben merül ki az MSZP (Kormányváltók) utcai kampánya a Borsod megyei Ózdon. Ebédidőben érkeztünk ugyan, de itt közel sem találkoztunk annyi szavazóval, mint Gyöngyösön vagy Hatvanban. A városközpontban is csak lézengenek az emberek.
BAZ megye 3. választókerületében egyébként Nyakó István (Kormányváltók), Egyed Zsolt (Jobbik) és Riz Gábor (Fidesz) a nagy ellenfelek.
A külső Józsefvárosban (amely a Ferencváros jelentős részével együtt most a Budapest 6. számú egyéni választókerülethez tartozik) az RSK munkatársa meglepő módon azt tapasztalta, hogy egyedül az MSZP vezette baloldali ellenzék települt ki a szavazókörök környékére; a Fidesznek és a többi pártnak egyelőre színét se látta.
A Teleki tér sarkán az MSZP aktivistái állnak kis asztallal, a Népszava ingyenes választási különszámát osztogatják. Egy cigány asszony azt kérdi tőlük fennhangon, kire kell szavazni. Mire az aktivisták válaszolnának, két járókelő adja ki az ukázt, hogy a szerintük helyes megfejtés Pál Tibor, a változatos elnevezésű, MSZP vezette ellenzéki szövetség jelöltje.
A hagyományosan baloldali körzetben 2010-ben csúfosan kikapott az MSZP; Kocsis Máté nagy fölénnyel lett 2009-ben, majd egy évvel később ismét a kerület polgármestere és 2010 tavaszán egyéni országgyűlési képviselője is (az akkori másik részben józsefvárosi egyéni választókerületet pedig a szintén fideszes Fónagy János vitte el). Kocsis Máté most kiszáll az országos politikából; ősszel viszont ismét nekifut a kerületi polgármesteri tisztségért folytatott küzdelemnek. A Józsefváros külső részén Vas Imre a Fidesz-KDNP jelöltje.
Eltörött a pecsétnyomó, emiatt rövid időre fel kellett függeszteni a választást Kaposvár egyik szavazókörében. Az elmúlt 25 évben még soha nem történt olyan, hogy pecsétnyomó okozott volna fennakadást egy választáson. Mivel nem volt a helyszínen tartalék, 15 percre fel kellett függeszteni a választást, amíg pótolták a szavazólapokat érvényesítő bélyegzőt.
Több választókerületből azt jelezték az ellenzéki pártszövetség szimpatizánsai, hogy a megengedett 9 személyesnél nagyobb járművekkel szállítják a szavazókat a Békemenet szervezői.
Átjelentkezve szavaztam, pont egy órát álltam. Rengetegen voltak, amikor mentem (11:05) és mikor jöttem (12:05), akkor ugyanolyan hosszú volt a sor. De az öregeket, kismamákat, mozgáskorlátozottakat előreengedik
– írta meg a szavazás után tapasztalatait az átjelentkezőknek a X. kerületben kijelölt 35. szavazókörből Diána.
Jó fejek a babakocsisokat előre engedik
– erősítette meg Gábor nevű olvasónk, aki Óbudán áll a sorban. Rengetegen vannak, azt mondják, fél-egy órát kell várni.
Schmuck szerint 60 százalék fölötti lesz a részvétel, saját eredményt nem tippelt, de szerinte a kampányt megnyerték azzal, hogy 140 ezer embernek segítettek étellel, ruhával, egészségbusszal. A szocdemek számára a mai választás csak egy állomás. Schmuck maga fogja kezdeményezni, hogy a számvevőszék vizsgálja meg a kampányköltéseik tisztaságát.
Lehet, hogy a Nagy-Britanniából regisztrált több mint 5000 magyar nagy része tényleg fel fog bukkanni? Az arcokról az olvasható, hogy mindenki tisztában van vele, hogy ez valami nagy dolog – írja Londonból Gát Anna.
A Magyar Magvető helyszínen osztogatott szórólapjáról pedig azt lehet leolvasni, hogy tettre kész hazafisággal, tabudöntögető témákkal és Jobbik-közeli előadókkal csábítják eredményvárójukra az Egyesült Királyság magyarságát.
Baja Ferenc kampányfőnök-helyettes a Nemzeti Választási Bizottsághoz fordult, mert a kormány hivatalos honlapján pénteken és szombaton a Fidesz nagygyűléséről számoltak be. Szerinte Orbán Viktor a Fidesz elnökeként kampányolt, tehát a miniszterelnökség ezzel súlyosan megsértette a választási eljárásról szóló törvény előírásait.