A Ferenciek terén egy tüntető letép egy kint maradt fideszes plakátot, amit a tömeg lelkes füttyel nyugtáz.
A magyar grafikus az amerikai FOX csatornának készítette ezt az illusztrációt. Köszönjük, hogy mi is használhattuk!
Csaba munkáit Tumblr-en is követhetik.
A vasárnapi tömegtüntetésen 48 óra ultimátumot adtak a kormánynak az internetadó teljes visszavonására. Hétfőn mindössze annyi történt, hogy egy módosítással a magánszemélyeknél havi 700, vállalkozásoknál pedig havi 5000 forintban maximálták az adót, amit nem az előfizetőknek, hanem a szolgáltatóknak kell kifizetniük. Kedden este hatkor a József nádor téren ezért ma újabb tüntetés kezdődik. Itt felszólal Várady Zsolt az (i)wiw alapítója, megint lesz mobil-fényes világítás az ég felé, majd a tömeg az Erzsébet tér, Astoria, Erzsébet híd, Lánchíd utca útvonalon keresztül átvonul a 0-ás kilométerkőhöz. Itt azt akarják megmutatni, hogy 0 forint internetadót fognak fizetni.
Ezt a tüntetést is Gulyás Balázs szervezi. A 27 éves egyetemista szociológiából diplomázott, jelenleg a Corvinuson közgazdaságtant tanul. Minden fórumon hangsúlyozza, hogy magánkezdeményezésről van szó, de több szálon is kötödik az MSZP-hez. Korábban tagja volt az MSZP-nek, de kilépett. A Fideszfigyelő című blogján évek óta ekézi a kormánypártot. Írt az Egyenlítő blogba, az MSZP webkettes vezérmédiumába. A józsefvárosi önkormányzati intézmény felügyelőbizottságának tagja, akit az MSZP ajánlott a képviselő-testületnek. Ő indította a Tiltakozunk a felsőoktatási törvény egyoldalú módosítása ellen csoportot is. Gurmai Zitának, az MSZP európai parlamenti képviselőjének a fia.
A szervezők azt kérték, csak nemzetiszín lobogót vagy uniós zászlót vigyenek a tüntetésre, pártzászlókat és jelvényeket ne. A tüntetést a rendőrségen bejelentették.
Rogán Antal hétfőn este a Hír Tv-nek azt mondta: a vasárnapi, internetadó elleni tüntetés nem civil, hanem egyértelműen pártpolitikai kezdeményezés volt, a szervezők felelőssége pedig kiterjed arra, hogy a rendezvény után van-e randalírozás.
A vasárnap este történtek értékelése még folyamatban van, így nagyon sok kérdésre még nem kaptak választ, mondta az országyűlés nemzetbiztonsgági bizottságának kedd délelőtti zárt ülése után Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke. Az ülésen Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára és Papp Károly országos rendőrfőkapitány tájékoztatta a képviselőket. Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke azt mondta: a hat letartóztatott egyértelműen köthető előző tüntetések szervezéséhez, lebonyolításához, vagy épp bizonyos erkélyeken történt tornamutatványokhoz, s az is egyértelmű, hogy a ők a liberális baloldalhoz köthető személyek. Németh szerint a rendőrfőkapitány a gyülekezési törvény egyik hiányosságára hívta fel a figyelmet. Ha a rendező már észleli, hogy "gázos lesz a történet", és azt mondja, véget ért a rendezvény, az ezután történtekért a felelősséget az államra, vagyis a rendőrökre hárítja át. (MTI)
A CNN riportersztárja, Richard Quest készített rövid interjút a netadóról Kovács Zoltán nemzetközi kormányszóvivővel. Arra a felvetésre, hogy az internet megadóztatásával Magyarország Bangladessel és Kongóval kerül egy klubba, Kovács azt válaszolta: nem új adóról van szó, a telekommunikációs adót terjesztik ki, mértéke pedig nem lesz jelentős, és egyébként sem az embereket adóztatják. Quest a műsor végén még visszatért a magyar adóra és megjegyezte: az internet fontos a gazdasági fejlődés szempontjából, megadóztatása pedig akadályozza a fejlődést.
Mi jöhet még a vasárnapi ámokfutás után? - növeli a dramaturgiai feszültséget polgári olvasóiban a polgári napilap online változata. A lap ennek kiderítésére beveti a tényfeltáró újságírás feketeöves titkos technikáját:
Ugyanis némi scrollozgatás után találtak a 45 351 résztvevő közül néhányat, aki valóban megostromolná a székházat, elfoglalná a Parlamentet, vagy kirobbantana egy Dózsa-féle parasztháborút (???). Aki életében elolvasott akárcsak egy online politikai threadet, annak nem is kell magyaráznom, mennyire relevánsak a "kommentelők azt mondják, HOGY" kezdetű érvek. Aki pedig nem érti, az elkezdheti deszkázni az ablakokat, nehogy berepüljön egy VGA-monitor!
Ha az internetadót a szolgáltatók nem terhelhetik a fogyasztókra és nem akarják saját bevételüket lenullázni, csak egy irányba mehetnek. Úgy alakítják a csomagokat, hogy az ügyfél forgalomarányosan fizessen. Helló, 1998!
Mind elméletben, mind kivitelezésében borzasztó ötlet a magyar internetadó. Ezt Ryan Heath, az Európai Bizottság digitális ügyekért felelős tárcájának szóvivője nyilatkozta kedden. És még ezt is mondta:
Magyarország szinte az összes digitális gazdasági mutatóban az EU-átlag alatt teljesít. Ebben a tagállamban adót kivetni a digitális piacra különösen rossz ötlet.
Az egyik kisméretű netszolgáltató cég képviselője írt a Portfoliónak, és beszédes számokon mutatta be az adó hatását.
Sokk. Nem hittünk a szemünknek. Össze kellett hívnunk a válságstábot, értelmezni, mi lehet a kormány motivációja.
Ezek voltak az első reakciók, amikor meghallották az internetadó tervét, nyilatkozta a Portfoliónak Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója.
Magyarországon még csak most kezdődik igazán az internet-éra, ha most, már a folyamat elején megadóztatjuk az internet-forgalmat, akkor az egész ország jövőbeni növekedését, versenyképességét korlátozzuk.
Vajon miért olyan erős az internetadó mozgósító ereje? Miközben az ellenzéki pártok már képtelenek tömegeket mozgósítani, de még az október 23-i, a jogállam lebontása és a társadalmi egyenlőtlenségek növekedése elleni civil tüntetésen is kevesen voltak, miért pont a vasárnapi lett az elmúlt két év talán legnagyobb kormányellenes tüntetése? Az ellenzéki pártoktól távol, itt tör felszínre az elégedetlenség? Vagy tényleg a zsebünkre vagyunk csak igazán érzékenyek? Van-e más is a háttérben? És mit jelent a szabadságunk szempontjából az internet? E kérdésekről olvashat bővebben a Szuverén mai blogposztjában.
Az amerikai nagykövetség ügyvivője más elfoglaltságai miatt nem lesz ott, de figyeli az eseményeket. Goodfriend vasárnap ott volt a demonstráción, kapott is érte a kormányszóvivőtől és Bayer Zsolttól. (via Hvg.hu)
.@GoodfriendMA Do you plan to go the 2nd internettax protest also?
— Szalay Dániel (@dszalay) 2014. október 28.
Gigadugó lesz.
Nem kerül előzetes letartóztatásba a vasárnapi, internetadó elleni demonstráción őrizetbe vett hat ember, annak ellenére, hogy a rendőrség a letartóztatásukat indítványozta, közölte Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. Az egyik 26 éves tüntetőt azonnal kiengedték, mivel az ő részvétele a bűncselekményben nem volt kétséget kizáróan bizonyítható. A többieket holnap állítják gyorsított eljárásban bíróság elé, addig még őrizetben maradnak. (MTI)
Itt vagyok a József Nádor téren, gyülekeznek az emberek, egyelőre kb. a tér egytizedén vannak emberek. Szól a Pink Floyd Money című száma.
Azt mondják itt mellettem, hogy vasárnap ennyivel az esemény előtt sokkal többen voltak.
Rendőri készültség hasonló mint vasárnap: hat rendőrmotor, hat rendőrautó a téren. A minisztérium ajtaját nem védi rendőrsorfal.
Egy idős hölggyel beszélget egy rendőr arról, hogy néha kicsit zavaró, hogy manapság mindenért lehet tüntetni, mindenért le lehet zárni az utcákat. A rendőr végül úgy zárta: ez lehet, hogy inkább jobb.
A Deák tér felől özönlenek az emberek. Olyan arra nézni, mint amikor a Nagyszínpad elé gyűlik a tömeg a főelőadó koncertjére.
Az előbbi néni azt mondta, nem lehet a vasárnapi tüntetést félremagyarázni. Teljesen egyértelmű, hogy előre eltervezett randalírozás volt. Ez szerinte abból is látszik, hogy ott volt az a sok kacat, amit biztos azért vittek oda, hogy dobáljanak vele. A rendőr felvetette, hogy a durvulás a foci ultrák miatt volt inkább, és reméli, sőt biztos abban, hogy ma nem így lesz.
jelentette tudosítónk. A Walton biztonsági cég őrzi a tévécsatorna munkatársait.
A kormánypárti ELÉG politikai Facebook-közösség fizetett posztban próbálja otthon tartani a pártsemleges tüntetőket.
Sokan vannak.
Tele van a tér, de a FourSquare checkin úgy ment át a hálózaton, mint kés a vajon. Gondolom a mobilszolgáltatók mindent megtesznek, hogy semmi se álljon itt a bitek útjába.
Az internetadó veszélyezteti az internet fejlesztését Magyarországon. A kormány 2014 februári digitális stratégiája is az internet fejlesztése, és a korlátok következetes lebontása mellett foglal állást.