A férjem a forradalom idején még Kunhegyesen élt. Egy olyan fametszetes grafikájáért kapott négyéves börtönbüntetést, amely önmagában nem is lett volna érdekes. Annak a metszetnek nem volt semmiféle hátsószándékú, politikai gondolata, mindössze Radnóti Miklós Erőltetett menet című verse ihlette meg őt ennek az elkészítésekor. Végül ez a kép került fel arra a plakátra, amelyre a „Szabad Magyarországot” feliratot nem is ő, hanem a barátai írták fel. Ennek ellenére – szellemi alkotóként – őt is bűnrészességgel vádolták, s a megítélt négy évből kettőt le is ült. A többi „alkotó” közül kettő disszidált, a többi pedig eltűnt, szóval rajta kívül senki mást nem tudtak elkapni
- mesélte a Dehir.hu-nak a tíz éve elhunyt Bényi Árpád özvegye. A festő képeiből Fájdalmas örökség – 1956 és Bényi Árpád festőművész emlékezete címmel nyílt kiállítás Debrecenben.
Felvonult a készenléti rendőrség a metrómegálló közelében, kb. 30-an vannak. „Balázs, akkor kellenek a kutyák?" – kérdezte egyikük a főnöktől. Most nem, jött a válasz. Sorfalat állnak a sípolók és a Kossuth tér között a tér sarkán.
Akit nem engedtek be a térre, a Kossuth tér sarkán fejezi ki a véleményét. Elég hangosan.
Az 56-os forradalmárokat Duda a poznani munkásokhoz hasonlítja, akik 1956 nyarán keltek fel. A lengyel elnök szerint ezek a forradalmárok mindkét országban egy dolgot akartak: jólétet, szabadságot, mindazt, amit elrabolt tőlük a kommunizmus. Kimentek az utcára, mert elegük volt, a kizsákmányolásból, a csalásból, az üldöztetésből. Függetlenséget, többpárti rendszer akartak, és hogy a szovjetek elhagyják az országot.
"Ti a szabadságvágyért óriási árat fizettetek, de végül is megszereztétek a szabadságot. Igaz, sok évvel később" - mondja a magyaroknak.
Egy valtonos helyretett egy férfit, aki elkezdett a kordonon belülről a sípolók felé ordítani, hogy „komcsik haza". A biztonsági őr erélyesen mondta neki, hogy menjen beljebb és nézze inkább az ünnepélyt. A férfi kicsit méltatlankodott, majd elindult a színpad felé.
Olvasónk, Áron írta, hogy egy bejutni akaró ellentüntetőnek adta be az apja a kordonon keresztül, amit a valtonos biztonsági őr elvett tőle. A férfit lefogták, és úgy törték szét a sípot.
Vajda Zoltán, az Új Magyar Köztársaság Egyesület ügyvivője szerint
500 nap van a 2018-as választásig, és még mindig azon agyalunk, hogy ki kivel miért nem áll össze - ezt az őrületet meg kell állítani. Hogy megállíthassuk azokat, akik az örök életre rendezkednek be. Nem fordulhat elő az, ami 2014-ben.
Szerinte világnézettől függetlenül sok embernek elege van az Orbán-rendszerből, abból, hogy újságírókat még nem ölnek meg, de újságokat már igen.
Hogy népszavazást csak a kormány kezdeményezhet. Hogy mindenki csak annyit ér, amennyije van. Hogy Orbánt csak három dolog érdekli, a hatalom, a pénz és a foci - ezt a rendszert kell az utolsó vadhajtásig eltakarítani. Erre a feladatra kell koncentrálni - ez az utolsó utáni lehetőség.
Kiegyezni nem ezzel az állammal kell, hanem egymással. ... Ezt a szemetet nekünk kell eltakarítani, ez a mi nemzeti ügyünk!
Jólétet és szabadságot! - kezdte magyarul Duda a beszédét, majd a szép gesztus után lengyelül folytatta. Közben a hivatalos közvetítésben, a tévén keresztül is hallatszik a fütyülés.
Véget ért a műsor, következhetnek a beszédek. Áder János magyar és Andrzej Duda lengyel államfőt köszönti a műsorközlő külön. Duda beszédet is mond.
A Corvin köz felé közeledve olyan a hangulat, mintha 1956-ban sétálnánk el a lyukas zászlók alatt. Még a varrónő cégére is olyan, mintha 60 éve is ott lett volna.
Immár félórája tart a műsor a Kossuth téri központi színpadon. Nem tudnám ebben a rövid posztban visszaadni, amit láthatunk, hallhatunk, de kétségtelenül az egyik csúcspont volt előbb, hogy egy videón megidézték Elvis Presley-t, az amerikai énekes - a műsor készítői szerint - 56 előtt tisztelgő dalát adták le.
Egész "sokan" lettek, kb. 3000 ember jöhetett össze a Blahán. A kép csalóka, mert a Corvin-áruház vonalában már csak nagyon szellősen állnak.
Tüntetőgenerációs megfigyelésünk következik. Nem csak pártszimpátia, hanem életkor szerint is rendeződnek a demonstrálók. A színpad előtt úgy tűnhet, hogy a baloldal megemlékezése csak a nyugdíjközeli generációt mozgatja meg. Empirikus megfigyelésünk szerint az átlagéletkor azonban folyamatosan csökken: középen már az 50-esek, hátrébb pedig a 30-40-es generáció is megjelent. Sőt, az Akácfa utcánál már ritkás tömegben néhány huszonévest is spottoltunk.
Tóth Krisztina költőnő az ellenzéki tüntetés második felszólalója, aki azt mondja, hogy
ha egy író túl sokszor hallatja a hangját, akkor inflálódik, ha túl kevésszer, akkor rosszul érzi magát. Ezért vagyok itt, íróként és anyaként.
Arról beszélt, hogy alapítottak egy Respekt-díjat a Népszabadságban, amit elsőként Sándor Mária, a fekete ruhás nővér kapott meg. A második díjkiosztóra nem került sor a lap megszüntetése miatt.
A költő félti a gyerekeit és a diákjait az ólálkodó rasszizmustól és az ostobaságtól. Nem szeretne olyan országban élni, ahol a nők dolga a takarítás és a gyerekszülés. Szerinte sokan így vannak ezzel, és ők mind azt gondolják, hogy
elég volt!
Ezért arra kéri az embereket, hogy teremtsenek egy olyan országot, ahonnan a gyerekek nem akarnak majd elmenni.
Odament a biztonsági őrökhöz, akik megkérdezték, hogy miben segíthetnek. Azt kérdezte, hogy miért engedték be a fütyülős embereket. Mondták neki, hogy az a baj, hogy ha a zsebben viszik be a sípot, abba nem nyúlhatnak bele. Egy másik meg hozzátette, hogy vagy a tüdejükben. A bácsit nem győzték meg.
Akkora a füttyszó a Báthory utca sarkán. Uniós és magyar zászlók lobognak, apró szópárbajok és egymás hazaárulózása megy a kordon két oldalán. A fütyülést néha énekléssel pihenik ki, most épp a Ha en rózsa volnékot énekeltek az ellentüntetők.
A Mossuk le a gyalázatot! nevű ellenzéki pártok (DK, MSZP, PM) által meghirdetett tüntetés első felszólalója Bíró András, alternatív Nobel-díjas polgárjogi aktivista, aki azt mondja,
60 éve tízezer számra vonultunk a Kossuth térre, és örömmel láttuk lengeni a lukas zászlót. Ezek az emberek nem gondolták volna, hogy rájuk lőnek és kitör a forradalom.
Az aktivista szerint 56 októbere a legszebb élménye maradt, a civil összefogás élménye. Hol az ördög csemetéjének, hol kizárólag független harcként említik 56-ot, itt lenne az ideje, hogy rehabilitálják a forradalom civil jellegét, különösen ma, amikor háborút folytatnak a civilek ellen.
A sokadik bejátszott zenével végre eltalálták a közönség ízlését: Az Illés együttestől a Ne gondold, hogy tied a világ kezdetű nóta szól! A hatvanas közönség mosolyogva mozog a zenére, végén taps.
56-osok gyertek, fogjunk össze, takarítsuk ki Orbánékat! Húzzunk bele, huhuhú! - kiabálta mellettem egy nő, aki az előbb az Illés slágerére is nagyot bulizott. Aztán éles váltás, a DJ bekevert egy dalt (talán Mozart), és megjött az első felszólaló.
A metrómegálló közelében folyamatos a fütyülés, dobolás. Egy férfi megpróbált bejönni egy nagy réztrombitával, de elkezdtek vele ordítozni, ő meg halkan azt mondta, hogy hát jó, nem akarok balhét, és arrébb állt.
Amúgy ezen a rendezvényen is van Valton. Korábban a cég tulajdonosa, Varga Lajos azt mondta az Indexnek, hogy pártoktól függetlenek, elvállalnak mindent, ha hívják őket. Na, ezt ma testközelből láthatjuk. A Valtonról és politikai kapcsolatairól korábban ebben a cikkünkben írtunk.
Sok mindent nem tudnék kiemelni a műsorból, pont olyan, mintha egy iskolai ünnepségen lennénk. Ezután beszél Andrzej Duda, Lengyelország elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök. A kormany.hu-n adott közvetítésben - amely a vonalhangot adja - nem hallatszik semmiféle sípolás.
500, 1000 és 1500 forintért lehet venni a magyar zászlót, a sálak viszont már 2000 forintba kerülnek.
A Néprajzi Múzeum előtt, az Alkotmány utca sarkánál bejutottak sípoló tüntetők, és több helyen két-háromfős dulakodás, lökdösődés alakult ki. Sok civil ruhás rendőr, és valtonos biztonsági őr ment oda. Egy embert kiemeltek a tömegből, most már nincs lökdösődés.
Az MSZP-sek piros, a DK-sok kék zászlók alatt állnak. Nagy keveredés nincs a színek közt. A tömegben legelöl egy kis MSZP-s csoport áll, de amúgy a DK-sok foglalják el a központi helyet, a piros zászlók hátrébb szorultak.
A program késéssel kezdődik, folyamatosan érkeznek újabb emberek. Már kb. 1500-an lehetnek a Blaha Lujza téren az ellenzéki megemlékezésen.
DK-s mellénybe öltözött férfiak elégedetlenkednek, hogy kevesen vannak kinn. "A fél országnak már itt kellene lennie" - mondja egy férfi.