Emberek, beszélnünk kell Állam bácsiról!
Ez történt a gazdaságban az év 20. hetében
További Gazdaság cikkek
- A nagy ingatlanpiaci dilemma: megzabolázhatók-e az elszabadult árak?
- Havi egymillió forintos fizetéssel csábítanának dolgozókat a budapesti karácsonyi vásárra
- Nyitott a munkahelyváltásra a fehérgalléros dolgozók többsége
- Visszavonta a Mol minősítését a Moody’s
- Felolvasták Nagy Mártonnak, melyek most a legnagyobb problémák a vállalkozók szerint
Mi történt a magyar gazdaságban a héten? Kik örülhetttek a legjobban, és mik voltak a legnagyobb bukták? Röviden összeszedtük, hogy képben legyen, de az sem utolsó, hogy kevésbé tudják majd varázsgombával és pulzáló mágnessel befolyásolni, ha végigolvassa ezt a cikket. Heti gazdaság.
Mi volt a három legfontosabb téma a héten?
- A jegybank 0,15 százalékponttal csökkentette az alapkamatot kedden, így jelenleg már 1,65 százalék az irányadó kamat. A piac nagyjából ekkora vágást várt, és a jegybank egyre nyíltabban beszél arról, hogy ezúttal akár a piac által várt 1,5 százaléknál is lejjebb lesz a mostani kamatcsökkentő ciklus alja. A forint egyébként jól viselte a vágást.
- Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke egy interjúban arról beszélt, hogy az ÁSZ vizsgálataiból az derült ki, hogy állami cégek tragikusan sok pénzt pazarolnak el, ami akár tízmilliárdba is kerülhet az adózóknak. Domokos szerint az állami cégekben sokkal erősebben kéne alkalmazni a versenyszférában megszokott alapelveket, de az állami szervek részéről is megújulás kell, hogy hatékonyabb legyen a felügyelet.
- A rendőrök feloldották a Buda-Cash Brókerháznál vezetett értékpapírszámlák zárolását, ezzel pedig megkezdődhet a károsultak kifizetése. Szintén brókerügy, hogy május végével távozik a Befektető-védelmi Alap (Beva) ügyvezető igazgatója, Farkas Péter. Farkas konfliktusos időszak után hagyja ott a Bevát, a szervezet a kártalanítások kapcsán került vitába a jegybankkal, de a dolog végül Matolcsyék szája íze szerint rendeződött.
Kik voltak a legnagyobb nyertesek?
- Orbán Viktor legidősebb lányának férje, Tiborcz István, akiről csütörtökön először az derült ki, hogy minden olyan cégét eladta, ami közbeszerzéseken indult vagy indulhatott volna. Aztán az is kiderült, hogy a Várkert-bazár és a Bálna építőjének, Paár Attilának adta el a Green Investment & Solutions Kft.-t, amin keresztül a gyanúsan túl sok közbeszerzést elnyerő Eliosban volt tulajdona. Egyébként azt a céget, amin keresztül a keszthelyi kikötőt vette, már korábban eladta. És hogy miért nyertes? Mert a cégbíróságra leadott iratok alapján úgy tűnik, a cég eladása előtt még vastag osztalékot tudott kivenni a vállalkozásból.
- Demján Sándor üzletfelei, akiket az építőipari cégének, az Arcadomnak a csődje nagyon rosszul érintene, de a vállalkozó magánpénzből menti ki őket.
- És a csütörtök, illetve a péntek, ami pedig a vasárnapi zárva tartást nyerte meg. 20 százalékkal többet vásárolnak ugyanis ezeken a napokon a boltokban Magyarországon a rendelet életbe lépése óta, de még szombatonként is 18 százalékkal nagyobb a forgalom.
És a legnagyobb bukták?
- Az például elég nagy bukás, hogy ha a dolgok nem változnak, még 15 évig bírja a magyar nyugdíjrendszer. 2060-ra ugyanis kétmillióval kevesebb járulékfizetőnek kellene eltartania közel 400 ezerrel több nyugdíjast, mint most, de csak 2030-ig lesz a jelenlegi formájában finanszírozható a rendszer.
- Azt viszont már rövid távon is megérezhetjük, hogy 4,5 százalékkal estek a beruházások (csak a volumenük, tehát a növekedés azért még megmaradt) a tavalyi első negyedévhez képest az év első három hónapjában. Miért? Mert jóval kevesebb az uniós pénz, mint eddig, az egyik legfontosabb magyar iparág, a feldolgozóipar stagnált, minden más viszont visszaesett. Ha ez így marad, a pedig a növekedésen is látszódni fog.
- A ruhaboltok pedig a legnagyobb vesztesek a boltok közül: az utóbbi négy évben sorra dőlnek ki, ez a folyamat az utolsó évben pörgött fel leginkább.
A tőzsdén a Mol papírjai buktak igazán nagyot, ehhez képest a Magyar Telekom visszaesése szinte láthatatlan. Egyébként a Richter, az OTP és a BUX alapján az egész tőzsde jó hetet zárt.
20. heti záró | 19. heti záró | |
BUX | 22 387 | 22 190 |
OTP | 5700 | 5640 |
Mol | 14 715 | 15 000 |
Richter | 4600 | 4555 |
Magyar Telekom | 416 | 420 |
Mi akadt a hatóságok hálójába?
- A múlt hétvégén először az uberes sofőrök, de a cég regionális vezetőjétől azt tudtuk meg, hogy nem terveznek kivonulni, sőt igyekszenek a kormánnyal tárgyalva elérni, hogy az autómegosztásra épülő üzletmodellt, mint az Uber és a Wundercar, a taxiscégekre vonatkozótól eltérő rendeletben szabályozzák.
- A Varga gyógygombákat áruló cég, amit azért meszeltek el, mert úgy reklámozták a gombájukat, hogy az bármennyire is képes meggyógyítani az embert, miközben egyáltalán nem.
- És a pulzáló mágneses matracokat hirdető cég is. A matrac a varázsgombához hasonlóan semmit nem gyógyít. A GVH hatmillióra bírságolta a Varosetta Kft.-t.
- De azért arról se feledkezzünk meg, hogy a NAV hamis legót fogott Miskolc belvárosában, illetve húsos bűnözőket is lebuktattak, akik 400 millió forintnyi áfát nem fizettek be.
Mindeközben külföldön:
- Görögországban most épp az a kérdés, hogy a kormány nyugdíjakat fizessen, vagy IMF-törlesztőt. A helyzet egyébként ugyanaz, mint eddig: az EU és az IMF csökönyös, és a görög kormány sem hagyja magát, de a görögök azt ígérik, fizetni fognak.
- Harminc Magyarországnyit ér a világ száz legértékesebb márkája.
- És Magyarország még hatmilliárddal nyit keletre.
- Az olaszok pedig betiltották az Ubert.
És ezt se hagyja ki:
- Kiderült, hogy Brüsszel mit gondolt az M4-es projektről. Hát valójában nem sok jót.
- Sokkal többet költ az állam a saját működésére, miközben sokkal kevesebbet szociális célokra. Nagyot torzult, ahogy a közösből költünk.
- És úgy tűnik, devizás elszámolás ide, vagy oda, a devizahitelek még évtizedekig kísértenek Magyarországon.