Vasárnaptól érvényét veszti közel kétmillió kétszer beoltott izraeli védettségi igazolványa – jelentette a Háárec című újság.
Pénteken 1 millió 991 ezer olyan embert tartott nyilván az izraeli egészségügyi minisztérium, akik eddig védettnek számítottak, de vasárnaptól nem léphetnek be, illetve csak 72 óránál újabb teszt felmutatásával mehetnek el az úgynevezett zöldcímkével jelzett nyilvános helyekre.
A védettségi igazolványukat elvesztők közül 1 millió 548 ezer embert több mint fél éve oltottak be másodszor, és nem vették fel a harmadik adag vakcinát az augusztusban kezdődött újabb oltási kampányban. A többiek pedig több mint fél éve gyógyultak ki a koronavírusos fertőzésből, és azóta nem oltatták be magukat, és ezért vesztették el védettségüket, mentességüket a korlátozások alól.
Az újraoltást és a szigorítást azért rendelték el, mert július óta egyre több fél évnél régebben beoltott és hatvanévesnél idősebb izraeli kapta el a fertőzést, majd betegedett meg. Az egészségügyi szakemberek megállapították, hogy a féléves időtartam után jelentősen csökkent az oltás hatékonysága, és szükség volt az ellenállóképesség megerősítéséhez egy újabb vakcinára.
Kedves olvasóink!
Zárul az Index napi hírösszefoglalója, melyben beszámoltunk a koronavírus-világjárvány történéseiről és a legfontosabb tudnivalókról.
Jó pihenést, vigyázzanak magukra!
Gavin Newsom, Kalifornia állam kormányzója bejelentette, hogy amennyiben a vakcinák megkapják a végleges engedélyeket a fiatalabb korosztályokra is, minden általános- és középiskolában kötelezővé fogják tenni – írja a Guardian.
A kormányzat 16 év felett már megadta a vakcinákra a teljes körű engedélyt, a 12 és 15 év közöttiek esetén azonban még csak vészhelyzeti engedély van érvényben. Amint erre a korcsoportra is kiterjesztik az engedélyezést, hetedik osztály felett mind az állami, mind a magániskolákban kötelező lesz az oltás. Amint a szövetségi kormányzat öt éves kor fölött is jóváhagyja az oltást, a kötelezettséget az óvodásokra és alsó tagozatosokra is kiterjesztjük
– közölte a kormányzó hivatala.
Horvátországban 14 napról ismét tíz napra csökkentik a kötelező karantén idejét – jelentette be a válságstáb. Az MTI beszámolója szerint a testület kiemelte: azoknak az egészségügyi dolgozóknak vagy más intézmények munkatársainak, akik közvetlen kapcsolatba kerülnek fertőzött személyekkel, azonnal tesztet kell végeztetniük, amelyet a hetedik, majd a 14. napon meg kell ismételniük, függetlenül attól, be vannak-e oltva vagy átestek-e a fertőzésen. A pozitív antigén gyorsteszt esetében az eredményt PCR-tesztel is alá kell támasztani.
Tekintettel arra, hogy az iskolakezdés második hetétől a szokásosnál nagyobb számú fertőzöttet regisztráltak a 10–19 évesek körében, nekik bármilyen tünet esetén, legyen az influenza, fül-, has-, fej- vagy torokfájás, hőemelkedés vagy fáradtság, kötelezően el kell végeztetni a koronavírustesztet. Csak negatív teszttel lehet visszatérni az iskolába. Pozitív teszt esetében a tíznapos karantén a gyerekekre is vonatkozik.
Horvátországban az elmúlt héthez képest 11 százalékkal nőtt az újonnan fertőzöttek száma.
Szerbia elkésett az úgynevezett Covid-igazolások bevezetésével, már túl magas a napi esetszám, szigorúbb intézkedésekre van szükség – hangsúlyozta Milanko Sekler vírusszakértő pénteken a szerbiai közszolgálati televízióban. Hozzátette: a legnagyobb problémát a tömeges rendezvények okozzák, hiszen senki nem ellenőrzi a sporteseményeket, a lakodalmakat, a koncerteket és más rendezvényeket, amelyeken nagyszámú résztvevő van. Senki nem tartja be az elővigyázatossági intézkedéseket, ezért emelkedik a fertőzöttek száma.
Mint mondta, most már nem elég kiállítani a Covid-igazolásokat, amelyekkel a beoltottságot vagy a fertőzésen átesettséget lehetne bizonyítani, lezárásokra és a korlátozások szigorú betartására van szükség.
A napokban több szakértő is a korlátozások szigorítása mellett állt ki. Orvosok, járványügyi szakértők, virológusok emelték fel a hangjukat az oltások fontossága, illetve a rendezvények betiltása, a szórakozóhelyek bezárása mellett.
Több mint ötven ország nem tudta teljesíteni az Egészségügyi Világszervezet
(WHO) kérését, hogy szeptember végére a teljes lakosság tíz százalékát oltassák be –számolt be a BBC. A legkevesebb beoltott Afrikában van, ott a lakosság csupán 4,4 százalékát sikerült eddig beoltani. Ezzel szemben az Egyesült Királyságban a lakosok 66 százalékát beoltották már, ez az arány az EU-ban 62, míg az Egyesült Államokban 55 százalék.
Az alacsony átoltottság nagyrészt a fejletlen egészségügyi ellátórendszernek, valamint a vakcinahiánynak tudható be.
Nagyon sok országot ezenkívül belső zendülések is hátráltatnak, ilyen Szíria, Afganisztán, Mianmar, Jemen. Haitit pedig természeti csapások sújtják. Még a viszonylag jobb helyzetben lévő Tajvannak sem sikerült elérnie a tízszázalékos átoltottságot.
Afrika 54 országa közül eddig csak tizenötnek sikerült elérnie a tízszázalékos célt. Egyiptomban a lakosok öt százaléka van beoltva, Etiópiában és Nigériában ez a szám csak három százalék.
A WHO célja, hogy a világ lakosságának mintegy negyven százalékát oltsák be az év végéig. Ennek a célkitűzésnek könnyen keresztbetehet, hogy a Covax nemzetközi vakcinaellátási program nem olyan ütemben halad, mint eltervezték. Az elsődleges becslések szerint év végéig a 620 millió helyett mindössze 470 millió vakcinát tudnak leszállítani Afrikába.
Wolfgang Mückstein osztrák egészségügyi miniszter szerint hétfőre várható az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) ajánlása a koronavírus elleni harmadik, megerősítő oltásra – adta hírül az MTI. A miniszter Bécsben tartott közös sajtótájékoztatót Sztella Kiriákídisszal, az Európai Unió egészségügyi biztosával.
Az embereket levélben értesítik a harmadik, megerősítő oltás felvételének esedékességéről, amelyet kizárólag mRNS-típusú BioNTech–Pfizer- és Moderna-vakcinával végeznek
– közölte a tárcavezető.
Ausztria a legkorábban beoltott időseknek és az egészségügyben dolgozóknak már megkezdte a harmadik oltás beadását, egyelőre az EMA hivatalos ajánlása nélkül, úgynevezett off-label (a hivatalos alkalmazási előírástól eltérő módon történő) eljárás keretében.
Mückstein az országos átoltottsági adatokat is ismertette, amelyek szerint eddig 5 417 924 ember kapta meg mindkét vakcinát Ausztriában, ami azt jelenti, hogy a lakosság 60,65 százaléka teljes immunitással rendelkezik.
Pozitív koronavírus-tesztet produkált Brett Kavanaugh, az Egyesült Államok legfelsőbb bíróságának bírája – írja a Guardian. A legfelsőbb bíróság sajtóközleménye szerint Kavanaugh-t még januárban teljesen beoltották, és most sincsenek tünetei.
Brett Kavanaugh-nak és több más bírónak is rutinszerű tesztelésen kellett részt vennie Amy Coney Barrett igazságügyi bíró pénteki ünnepélyes beiktatása előtt.
Izraelben a koronavírus elleni harmadik oltás után kevesebb mellékhatást észleltek, mint az első kettő után – jelentette a Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál alapján az MTI.
Az izraeli egészségügyi minisztérium adatai szerint lényegesen kevesebb mellékhatás jelentkezett a Covid–19 elleni vakcina harmadik adagjának felvétele után, mint az első kettőnél. Hárommillió izraeli beoltása után mindössze 19 esetben alakultak ki súlyos mellékhatások.
Minden korcsoportban kevesebb kellemetlen kísérőtünetről számoltak be, mint a fáradtság, a gyengeség vagy a fájdalom a karban az injekció helyén.
Általános gyengeséget harmadjára csak 87 embernél regisztráltak minden millió beoltott közül, míg ezt az első két alkalommal 272 és 251 esetben jelentették.
A karjukat is sokkal kevesebben fájlalták: minden millió beoltott közül mindössze 43-an, szemben a 223 és 514 panasszal az előző oltásnál.
A 19 súlyos mellékhatás esetében az egészségügyi hatóságok még vizsgálják, hogy valóban összefüggnek-e a vakcina felvételével.
A minisztérium „jelentéktelen gyakoriságúnak” értékelte a 12–15 évesek körében észlelt szívizomgyulladást, miután mindössze egy esetet jelentettek a 331 538 beoltott gyermekből.
A svájci kormány ajándékutalványokat kínál azoknak, akik segítenek másokat rábeszélni, hogy oltassák be magukat – írja a Guardian. Bern célja ezzel az, hogy csökkentsék a beoltatlan emberek számát az alpesi országban.
Az akció lényege, hogy minden újonnan beoltott személynek meg kell neveznie azt a személyt, aki rábeszélte az oltakozásra. A hatóságok ezért ötven svájci frankkal honorálják az oltakozásban részt vevőket. A helyi hatóságok ezután eldöntik, hogy mire használhatók fel az utalványok. A portál megjegyzi, hogy ilyen szolgáltatások a mozik vagy éttermek.
Svájc a fejlett nyugat-európai országok közül jelentősen alulmarad az oltakozásban, a 8,7 milliós országban élő lakosok mindössze 58 százaléka van csak teljesen beoltva.
Már négy napja folyamatosan dönt rekordot a halálozások száma Oroszországban – írja a Guardian.
Pénteken 877-en haltak meg koronavírus következtében az országban.
Az elmúlt 24 órában 24 522 új fertőzöttet regisztráltak.
A pénteki adatok szerint 1059 gyerek és 248 egészségügyis fertőződött meg koronavírussal Ukrajnában – írja a Kárpáthír.
Az országban tovább nőtt a napi esetszám: pénteken 12 034 fertőzöttet jelentett az egészségügyi minisztérium, 2637 beteg szorult kórházi ellátásra, 172-en nem tudtak megküzdeni a vírussal. Gyógyultnak 3264 embert nyilvánítottak.
A járvány kitörésétől eddig 2 435 413 fertőzöttet vettek nyilvántartásba Ukrajnában, a halálos áldozatok száma 56 446 fő.
A Merck gyógyszergyár pénteken bejelentette, hogy Molnupiravir nevű kísérleti gyógyszere közel felére csökkentette a kórházba kerülés vagy halálozás esélyét azoknál, akik megbetegedésük után megkapták – írja a Washington Post.
A klinikai teszteket felügyelő független bizottság a rendkívül pozitív eredmények miatt az ajánláshoz ki sem várta a vizsgálatokhoz általában megszabott időt.
A cég közölte, hogy amilyen hamar csak lehet, benyújtják a kérelmet az amerikai hatóságokhoz a vészhelyzeti engedélyezésre. Pozitív elbírálás esetén ez lenne az első koronavírusra kifejlesztett antivirális gyógyszer.
Sokféle járványkezelési modellt látott a világ az elmúlt bő másfél év alatt, Ausztráliánál kevesebb ország vette komolyabban a bajt. A kenguruk földjére nemcsak belépni nem lehetett 2020 márciusa óta, de még az állampolgárok sem utazhattak el.
Mivel az ország lakosságának tekintélyes részét bevándorlók adják, a szigorú intézkedés rengeteg állampolgárt érzékenyen érintett. Novembertől azonban részben ismét megnyílnak az országhatárok, így a családok is egyesülhetnek.
Erről Scott Morrison miniszterelnök beszélt pénteken. A kormány oltáskampánnyal köti össze a lazításokat, csak azok az államok nyithatnak ugyanis, ahol elérte a nyolcvan százalékot az átoltottság. Akik turistaként keresnék fel Ausztráliát, még várniuk kell. Számukra még nem engedik a beutazást, Morrison ugyanakkor jelezte, az erre vonatkozó lazítások is napirenden vannak.
Japánban újra árulhatnak alkoholt és esténként tovább tarthatnak nyitva az éttermek és bárok, mert a hónap elejével feloldották a koronavírus-járvány miatti korlátozások egy részét.
Az elsősorban a közösségi érintkezések és programok számának csökkentését célzó korlátozások az elmúlt hat hónapban különösen érzékenyen érintették a japán szolgáltatószektort. A fertőzöttek száma azonban csökken, és a lakosság nagyobb része már megkapta a koronavírus elleni oltást.
A mostani enyhítéseknek köszönhetően a vendéglátóhelyek péntektől este 8 óráig szolgálhatnak fel alkoholos italt, és 9 óráig maradhatnak nyitva. A Tokiót és környékét sújtó, Mindulle tájfun által okozott pénteki esőzések ellenére a japán éttermek és bárok tulajdonosai megnövekedett forgalomra számítanak.
A járvány új fertőzöttjeinek száma Tokióban mindössze kétszáz volt pénteken, ez jelentős csökkenést jelent az augusztusi napi ötezer új esethez képest.
Október elsejétől a Vatikánvárosban dolgozók számára a munkavégzés feltételévé vált a koronavírus elleni oltási igazolás, máskülönben még az egyháziak is elveszíthetik fizetésüket. Az intézkedés nem vonatkozik a miséken való részvételre, valamint a turistákra sem.
A pápai állam megelőzte a szomszédos Olaszországot, ahol csak október 15-től lép életbe a védettséghez kötött munkavégzés.
Vatikánváros dolgozói mostantól csakis oltási igazolással léphetnek be a munkahelyükre, akár a szentszéki hivatal munkatársairól, a svájci gárdistákról vagy a vatikáni rádió munkatársairól legyen szó. Az előírás a világi és az egyházi személyi állományra is vonatkozik, valamint mindazokra, akik munkavégzés miatt a Vatikán területére lépnek, például külső cégek alkalmazottaiként.
Az ellenőrzést pénteken a pápai állam kapuinál álló biztonsági emberek végezték, egyelőre szúrópróbaszerűen kérték el a belépőktől az oltási igazolást.
Hasonlóképpen kötelezővé vált a beoltottság bizonyítása a Vatikán birtokolta összes olaszországi intézményben, közöttük a pápai egyetemekre járó hallgatók számára is.
Az oltás kiváltható meghatározott időközönként végzett negatív teszteredménnyel vagy a betegségből történt gyógyulás igazolásával.
Romániában csaknem 10 900 új fertőzöttet diagnosztizáltak az utóbbi 24 órában. A Covid–19 és szövődményei 169 beteg életét követelték csütörtökön, írta a Maszol.ro. Kórházban mintegy 12 600 Covid-pácienst ápolnak, közülük megközelítően 1400 fertőzöttet kell intenzív osztályon kezelni, jelezte az Agerpres hírügynökség.
Vasárnaptól érvényét veszti közel kétmillió kétszer beoltott izraeli védettségi igazolványa – jelentette a Háárec című újság.
Pénteken 1 millió 991 ezer olyan embert tartott nyilván az izraeli egészségügyi minisztérium, akik eddig védettnek számítottak, de vasárnaptól nem léphetnek be, illetve csak 72 óránál újabb teszt felmutatásával mehetnek el az úgynevezett zöldcímkével jelzett nyilvános helyekre.
A védettségi igazolványukat elvesztők közül 1 millió 548 ezer embert több mint fél éve oltottak be másodszor, és nem vették fel a harmadik adag vakcinát az augusztusban kezdődött újabb oltási kampányban. A többiek pedig több mint fél éve gyógyultak ki a koronavírusos fertőzésből, és azóta nem oltatták be magukat, és ezért vesztették el védettségüket, mentességüket a korlátozások alól.
Az újraoltást és a szigorítást azért rendelték el, mert július óta egyre több fél évnél régebben beoltott és hatvanévesnél idősebb izraeli kapta el a fertőzést, majd betegedett meg. Az egészségügyi szakemberek megállapították, hogy a féléves időtartam után jelentősen csökkent az oltás hatékonysága, és szükség volt az ellenállóképesség megerősítéséhez egy újabb vakcinára.
Romániában a tanulók koronavírus-tesztelését az iskolai orvosi rendelők személyzete vagy az egészségügyi igazgatóság által kiküldött csapat végzi majd a tanintézményekben, de ez azokon a klinikákon is megtörténhet, amelyet a szülők kiválasztanak, írta a Transindex.ro portál. Florin Cîţu kormányfő azt is közölte: azok a gyerekek, akik esetében a szülők nem engedélyezik a koronavírusteszt elvégzését, online folytathatják tanulmányaikat.
Szlovákiában 1216 új fertőzöttet diagnosztizáltak. A Covid–19 és szövődményei 12 beteg életét követelték, írta az ujszo.com. Jelenleg 592 pácienst ápolnak kórházban.
Az Európai Unióban a felnőtt lakosság átoltottsága 72 százalékos, de egyes keleti országokban igen alacsony az arány, aminek következtében az intenzív osztályok ismét komoly rohamnak vannak kitéve – írja az Infostart.
Az abszolút sereghajtó Bulgária és Románia: a felnőtt lakosság mindössze 22, illetve 33 százaléka oltatta be magát. A viharos sebességgel terjedő, a delta-variáns hajtotta újabb hullám az országok vezetését korlátozások bevezetésére kényszerítette, miközben egyes nyugati államok, mint Spanyolország, Portugália, Dánia vagy Franciaország, 80 százalék fölötti átoltottsággal állnak már a felnőttek körében.
Szlovákia, Horvátország és Lettország is csak a felnőttek felét tudta beoltani eddig, és sok még az olyan ország Közép- és Kelet-Európában, ahol nem halad jól az oltási program. Eközben a 70 százalék fölötti átoltottságú Norvégia végre eldobhatott minden korlátozást, Dánia már szeptember 10-én ugyanezt tette, és a britek is korlátozások nélkül élhetnek.
Ennek fényében kijelenthető: oltásügyileg Európa kettészakadt.
A bukaresti Marius Nasta Pulmonológiai Intézetben az intenzív osztályon 100 százalékos az ágyak kihasználtsága, és a betegek 98 százaléka oltatlan. Köztük sokkal több már a fiatal, mint korábban; szeptember közepén a Covid–19-ben elhunytak 91,5 százaléka oltatlan volt.
Romániában 1239 koronavírusos beteget tudnak ellátni intenzív ágyakon: ezekből vasárnap 1220 foglalt volt, üresedés pedig leginkább halálesetek miatt következik be.
A romániai nemzeti oltási bizottság alelnöke szerint az oltakozási hajlandóság rendkívül alacsony arányának hátterében az álhírek állnak, amelyek táplálják a bizalmatlanságot a vakcinákkal szemben.
Halálos áldozatokat is követelő tűz pusztított pénteken Romániában a koronavírusos betegeket ápoló konstancai járványkórházban. Román médiaértesülések szerint kilenc beteg vesztette életét.
Az első jelentések szerint a kórház intenzív osztálya gyulladt ki, ahol lélegeztetőgépek működnek. A katasztrófavédelem a szomszédos megyékből is Konstancára küldött tűzoltó egységeket, hogy az oltásban és a betegek kimenekítésében segédkezzenek – írja az MTI.
A Maszol tudósítása szerint a kórházba 113-an voltak beutalva, ebből tízen az intenzív osztályra.
A tűz kiütésében és/vagy terjedésében szerepet játszhatott az is, hogy egy 60-70 éves épületről van szó.
A szabadkai kórház tíz új fertőzöttet vett fel, a páciensek száma már hetvenhez közelít, írta a Pannon RTV. Mesterséges lélegeztetésre csaknem egy tucat beteg szorul.
A szerb oktatási miniszter azt mondta, hogy az iskolákban jelenleg nem riasztó a járványhelyzet, írta a Pannon RTV. Branko Ružić jelezte: mostanában több tanár kapja el a koronavírust, mint tanuló. A tárcavezető úgy véli: az alapfokú oktatási intézményekben nincs sok Covid-fertőzött.
Megszökött a temesvári kórházból egy koronavírusos iraki férfi. A negyvenéves menekült még szeptember 27-én hagyta el a kórházat, azóta pedig sehol nem találják.
A Krónika szerint a férfi körülbelül 180 centiméter magas, sötét haja van, és sötét ruhákat viselt, mikor távozott a kórházból.
A rendőrség a betegségek visszaszorítására irányuló erőfeszítések meghiúsítása miatt indított eljárást.
Az elmúlt napon 12 034 új koronavírusos megbetegedést azonosítottak Ukrajnában, meghalt 172 beteg − derült ki a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács pénteki adataiból. A legtöbb fertőzöttet Harkiv megyében jegyezték fel.
Kárpátalja megyében az elmúlt 24 órában 109 új beteget azonosítottak, de a fertőzés szövődményeibe senki nem halt bele.
A járvány kezdete óta eddig 2 435 413-an fertőződtek meg a negyvenmilliós országban, közülük már 2 258 455-en felgyógyultak a betegségből. Az országban eddig 56 446 emberéletet követelt a járvány. Jelenleg az aktív fertőzöttek száma 120 512.
Teljes a káosz a szlovák Covid-lottón, mint kiderült, legalább hatszáz nyertes rosszul adta meg a bankszámlaadatait, ami miatt nem tudják utalni számukra az így elnyert összeget. Az Új Szó azt írja, hogy a pénzügyminisztérium felveszi velük a kapcsolatot, hogy minél hamarabb átutalhassák a nyereményt.
A sok hibásan megadott adat miatt ellenőrizzük a 10 ezres és 100 ezres nyeremények tulajdonosainak adatait. Ezek a nyeremények egyszerre lesznek kifizetve az 1000 eurós nyereményekkel
− írta közleményében a tárca.
A fertőzöttség mértékétől függetlenül nyitva maradnak az iskolák Romániában, erről az Országos Veszélyhelyzeti Bizottság (CNSU) döntött csütörtökön.
Az oktatási és egészségügyi szaktárca rendelete kimondja, hogy az oktatás továbbra is a járványügyi biztonsági intézkedések figyelembevételével zajlik majd.
A CNSU határozata szerint a járványügyi előírások szerint továbbra is jelenléti oktatás zajlik minden bölcsődében, óvodában, iskolában, függetlenül attól, hogy az adott településen mekkora a fertőzési ráta − írja az Új Magyar Szó.
A világon 233 713 190 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 782 640 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem péntek reggeli adatai szerint.
Egy nappal korábban 233 226 520 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 4 773 810 volt.
Világszerte a koronavírus elleni küzdelemben már több 6,2 milliárd dózis vakcinát használtak fel.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid–19 nevű betegségnek
Nem teszik kötelezővé az oltás felvételét Ukrajnában az egészségügyi dolgozók számára − erről Viktor Ljasko egészségügyi miniszter beszélt a helyi médiának.
Szerinte erre azért nincs szükség, mert az egészségügyben dolgozók 80 százaléka már élt az oltakozás lehetőségével.
A miniszter elmondta, hogy ha egy kórházban két újraélesztő orvos van, akik nem oltatják be magukat, és ezért felfüggesztik őket a munkájukból, akkor nem lesz, aki ellássa az orvosi feladatokat. Ennek elkerülése miatt az egészségügyben dolgozók kapták meg elsőként az oltást.
Viktor Ljasko elmondta, hogy egyelőre ugyan nem kötelező az oltás az orvosoknak, de megfontolják a kérdést − írja a Kárpátinfo.
Biztonságos beadatni az influenza elleni oltást Pfizer- vagy AstraZeneca-vakcinákkal egy időben, igazolja egy friss klinikai vizsgálat. Bár néhányan több mellékhatást is tapasztaltak az influenza és a Covid elleni oltások bizonyos kombinációival, ezek főleg enyhe vagy közepes fokúak voltak. A leggyakoribb mellékhatások közé tartozott az injekció beadásának helyén jelentkező fájdalom és átmeneti fáradtság, fejfájás vagy izomfájdalom, jegyzi meg a Guardian cikke. Az immunválaszt ellentétes karba kapott oltásnál vizsgálták a szakértők.